Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A mai penzum az Eye of the Beholder sorozat. Igen, tudom, hogy ezer éve volt már egy poszt erről a blogon, de olyan sokan kértétek, hogy podcastet is csináljunk róla, hogy beadtuk a derekunkat, és kipróbáltuk ezt a neves dungeon crawlert. Hozzáadott értékként pedig egy-egy toplistát, a legjobb második részeket szedtük össze - mert hát mindkettőnk szerint az Eye of the Beholder II volt a sorozat csúcsa. Ha kíváncsi vagy élményeinkre és a toplistán szereplő játékok indoklására, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy (ezúttal reciklált) posztot a játékról és gyorsan átfutnád a toplistáinkat, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Szóval Westwood, Eye of the Beholder, és három elég sikeres szerepjáték. Az első rész 1990-ben jelent meg, a második (The Legend of Darkmoon alcímmel) egy évvel később, a harmadik (Assault on Myth Drannor) pedig 1993-ban. De az eredettörténet a nyolcvanas években indul, amikor elkezdődött a CRPG-k aranykora, és az Ultima mellett olyan sorozatok indultak, mint a Wizardry, a Might & Magic és a Bard’s Tale, és persze az SSI legendás „aranydobozos” CRPG-i, amik 1988-ban startoltak a Pool of Radiance-szel (tessék olvasni Retro.Landet, elképesztően sok info van ott jelenleg ezekről). Ezeknek a játékoknak volt egy közös vonásuk: mindegyik körökre osztott játékmenettel bírt, akárcsak az asztali szerepjátékok. Na, ezt vette semmibe az FTL által fejlesztett Dungeon Master 1987-ben. Abban nem volt idő hosszas tervezgetésre, mert a múmia szépen lecsapkodta a főhősök életerejét, ha a játékos sokáig tétlenkedett.

A műfaj rajongói két táborra szakadtak, egyik csapat istenítette az új, adrenalinosabb irányt, amiben fps nézet is erősítette az immerziót, az Igazzy Szherepjátékosok viszont azt mondták, hogy RPG csakis körökre osztott lehet, és a játékos igenis lássa a csatatéren a hősöket, akiket mozgat. Persze a valósidejűséghez az is kellett, hogy a 8-bites gépeket lassan felváltsák a nagyobb teljesítményű masinák. A Dungeon Master is először Atari ST-re jelent meg, majd Amigára és pc-re. De volt még egy fontos technikai ugrás nagyjából ekkor (egészen pontosan a kilencvenes évek elején): a 256 színű VGA grafika megjelenése, amivel nagyságrendekkel szebb képeket lehetett hegeszteni, mint a 8-bites gépeken vagy EGA monitorokon, de az Amiga addig nonpluszultrának hitt grafikájára is rávert. Az Eye of the Beholder ebben az időszakban, igen szerencsés csillagzat alatt született: egy bejáratott műfaj újnak ható vadhajtásának szépségdíjas klónja lehetett, ráadásul egy sikeres brand alapján. A játék ugyanis az AD&D szabályrendszere alapján készült, akárcsak az SSI már említett aranydobozos sorozata. Az SSI pedig az AD&D kiadójával, a TSR-ral ápolt jó viszonyt, így gyakorlatilag nem is egy, hanem két cég rendelte meg a tehetséges fejlesztőcsapat Westwood Associatestől (a későbbi Westwood Studios) az Eye of the Beholdert 1988 végén.

Hárman voltak a projekt főnökei három különböző cégtől: a TSR-os Jim Ward érdeke nyilván az volt, hogy minél jobban visszaadja a játék az AD&D rendszerét, és minél több statisztikára, szabályra ismerjen rá a játékos a programban. Az SSI egyik főnöke, Chuck Kroegel volt az, aki nagy vonalakban belőtte a fejlesztés irányát: olyan CRPG-at akart, ami kihasználja a VGA grafikát és pörgősebb a játékmenete, mint az aranydobozos játékoké. Végül ott volt a Westwoodtól Brett Sperry, aki valószínűleg leginkább azt akarta, hogy a másik kettő hagyja békén, de szerencsére hagyták is kibontakozni őt – legalábbis a Dungeon Master-klónozás Sperry ötlete volt. (Apró érdekesség még, hogy a TSR-nál ekkoriban az EA is keményen lobbizott egy AD&D-s szerepjátékért, de végül az SSI-Westwood páros nyert, amit nagyban köszönhettek egy gyors demónak, amit a Westwood dobott össze.)

A RetroGamernek azt nyilatkozták a fenti urak, hogy a három cég elég jól tudott együtt dolgozni. Az SSI volt a játék megrendelője, a TSR megvétózhatta a túl merésznek ítélt ötleteket, de az elfogadott ötletek részletes kidolgozását már rábízták a Westwood szakértelmére. Másfél évig fejlesztették a játékot (akkoriban ez nem volt kevés), Joe Bostic designer szerint az EoB legalább a Westwood kapacitásának 30 százalékát elvitte, de voltak időszakok, amikor 60 százalékot is (a cég ugyebár mással is foglalkozott ekkortájt, például a kilencvenes évek elején már javában folyt a Dune II fejlesztése). Később az SSI-veterán George MacDonald is becsatlakozott a fejlesztésbe, hogy felügyelje a világ konzisztenciáját, és azt, hogy a játékbeli Waterdeep, a város alatt élő sötételfek, sáskaemberek, és persze Xanathar, a címadó beholder szörny köszönőviszonyban legyenek az AD&D szabálykönyvekkel. Fejlesztési szempontból természetesen a valósidejűség volt a legnagyobb kihívás: az, hogy egy körökre osztott rendszert miként lehet átültetni real-time-ba. Ez nem is sikerült maradéktalanul (a tolvaj kaszt például teljesen feleslegessé vált, semmi pluszt nem adott a programhoz), de a szép grafika és az adrenalin feledtette a kisebb hibákat. No és az is erős pont volt, hogy a labirintusok egyes pontjain npc-ket (azaz nem játékos karaktereket) lehetett felvenni az induláskor gondosan összerakott csapatba (ez akkoriban még nem volt magától értetődő egy CRPG-ben).

Az 1990 végén megjelent Eye of the Beholder az lett pc-n, ami a Dungeon Master volt Atari ST-n. Rétegjátékhoz képest nagy sikert aratott, teljesen megérdemelten. A pc-s verzió után született még több átirat, például egy amigás, egy átvezető animációkkal és szinkronnal kibővített Sega-CD változat, 2003-ban pedig még egy félresikerült GBA-verzió is. A pc-s eredeti nagy hibája volt, hogy nem volt igazi jutalom a befejezés után: miután a játékos lezúzta Xanathart, kapott egy hosszú gratuláló szöveget, aztán a program kilépett. Ebből okulva az Amiga- és Sega CD-változatokban már volt befejező animáció, illetve ez utóbbinak remek zenéje volt Kosiro Juzónak köszönhetően.

A Westwood 1991 végére meg is csinálta a Legend of Darkmoon alcímű második részt. A motor ugyanaz volt, mint az első részben, de nagyobb és trükkösebb labirintusok szívatták a játékost, illetve az npc-kkel is több volt az interakció (és emiatt valószínűleg sokan szidták a fejlesztők anyját, amikor Insal, a csapatba frissen felvett félszerzet egy pihenő során meglépett egy értékes tárgyunkkal). Aztán a Westwood és az SSI megszakította az együttműködést, mert hosszú távon azért mégsem volt olyan jó ez a Westwoodnak. A fejlesztők ugyanis nagyobb szabadságot szerettek volna, az SSI-TSR páros viszont tovább erőltette az AD&D szabályrendszerét. Így az 1993-ban kiadott Eye of the Beholder III-at már az SSI belső fejlesztőgárdája készítette, és ezzel csúnya befejezést adott a trilógiának. Semmi igazán előremutató nem volt a folytatásban, viszont voltak benne bugok, a két elődhöz képest fantáziátlan fejtörők, a főellenséget pedig nevetségesen könnyű volt legyőzni. És persze nem mellesleg a CRPG három év alatt elég sokat fejlődött az első EoB óta, megjelent egy Wizardry VII meg egy Ultima Underworld például. Kroegel (ma a Petroglyph CEO-ja) nem túl szimpatikusan azt nyilatkozta a RetroGamernek, hogy ha a Westwood készíti a harmadik részt, akkor is ilyen felemás lett volna. Úgy látszik, Kroegel elfelejtette, hogy a Westwood 1993-ra elkészítette a saját CRPG-jét, a Lands of Lore-t, ami köröket vert az EoB III-ra, többek között azért, mert elszakadt a merev AD&D-szabályoktól. A Digital Antiquarianen megtaláltam a három rész eladási adatait; egyre rosszabbul fogytak (129 ezer, 73 ezer, 50 ezer), és ez végképp megpecsételte a sorozat sorsát.

Aki ma játszana a trilógiával, a GOG-on 10 dollárért megkapja a három részt együtt, de készüljön fel idejétmúlt, nehézkes játékmenetre és kis játéktérre. De előbb még jöjjenek az említett toplisták; tehát a legjobb második részeket próbáltuk összeszedni, és nem volt könnyű, én a bőség zavarával küszködtem (többek között ezek estek ki az első tízből: Silent Hill 2, Speedball II, Creatures 2, Pit Stop II, System Shock 2, Resident Evil 2., Warcraft 2). Végül a következő toplistákat hoztuk össze (persze az adásban részletesen magyarázzuk-értékeljük a választásainkat):

Nyilván ez a toplistás műfaj totál szubjektív, szóval várjuk a ti listáitokat is kommentekben. Legközelebb pedig a hét második felében lesz Checkpoint, két vendéggel. Továbbra is válasszatok bennünket, és visszajelzések, észrevételek jöhetnek bátran (iTunes-ra is, mert akkor jobban észrevesz minket a drága), és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból pedig a teljes második évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod.

 

A harmadik évad korábbi Checkpoint Mini adásai:

• Checkpoint Mini #32: Cadillacs & Dinosaurs
• Checkpoint Mini #33: General Chaos
• Checkpoint Mini #34: Planescape: Torment
• Checkpoint Mini #35: Nitro Ball
• Checkpoint Mini #36: Oddworld: Abe's Oddysee
• Checkpoint Mini #37: TRON 2.0
• Checkpoint Mini #38: North & South
• Checkpoint Mini #39: Cannon Fodder
• Checkpoint Mini #40: Redneck Rampage
• Checkpoint Mini #41: No One Lives Forever
• Checkpoint Mini #42: LUFIS TAMADAS (Pooyan)
• Checkpoint Mini #43: The Lost Vikings
• Checkpoint Mini #44: Moonstone: A Hard Days Knight + TOPLISTA: A 10 legjobb véres játék
• Checkpoint Mini #45: The Chaos Engine
• Checkpoint Mini #46: Rise of Nations
• Checkpoint Mini #47: Ghostbusters + TOPLISTA: A 10 legjobb filmes témájú videojáték
• Checkpoint Mini #48: ActRaiser
• Checkpoint Mini #49: Ugh!
• Checkpoint Mini #50: The Incredible Machine + TOPLISTA: A 10 legjobb logikai játék
• Checkpoint Mini #51: Prehistorik 1-2
• Checkpoint Mini #52: Star Wars: Republic Commando
• Checkpoint Mini #53: Lion King + TOPLISTA: A 10 legjobb platformjáték
• Checkpoint Mini #54: Epic
• Checkpoint Mini #55: A Capcom verekedős D&D-játékai

Ezek pedig vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán, illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

További támogatóink:

Kiss András, Kúthy Előd, Molnár Zsolt, Hollósi Dániel, Stang Szabolcs, Barny, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Pató Lőrinc, Gortva Gergely, Szigeti Gábor, Zila, tomtech, jurgen_habermas, RZP, waces, crippler, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, SViktor, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zoltán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Wraith, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Gabesz, Nagyi, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Hájas Ákos

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk.)