Üdv minden régijáték-rajongónak, 2017-ben is itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.

A év első Checkpoint Minijével játéktermi élményeinket elevenítjük fel, választott retrojátékunk ugyanis csak arcade gépekre jelent meg - ehhez képest elég ismert itthon is, de akinek kimaradt, emulátorban is bátran tehet egy próbát. Ez a játék a Cadillacs and Dinosaurs, ami átlagos verekedős játéknak tűnik, de valójában a műfaj egyik csúcsa, mert a Capcom minden tapasztalatát belesűrítette - ráadásul a játék környezete is elég szórakoztató, még ma is. Ha kíváncsi vagy arra, hogy tetszett nekünk ennyi idő után a játék, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Gyerekkorában mindenkinél van egy időszak, amikor mindenféle szupermenő toposzt kutyul össze bármilyen kreatív módon - én például nindzsákra támadó birodalmi rohamosztagosokat rajzolgattam nyolcvankevésben. Úgy képzelem, hogy az amerikai Mark Schultz ilyen gyerekkori fantáziákat élt ki, amikor - amúgy már 32 évesen - megalkotta leghíresebb képregényét, a Xenozoic Talest. Az 1987-1996 között futó képregénysorozatban volt apokalipszis (ami után pár száz évre föld alatti bunkerbe menekülnek a túlélő emberek), dinoszauruszok (a felszínre visszamerészkedő emberek velük futnak össze), bivaly amerikai autók, fegyverek és pár jó csaj is. Olyan képregény, amit nem a tudományossága miatt lehet szeretni (az autók például dínószarral működnek), viszont szép rajzolt továbbélése volt a nyolcvan-száz évvel ezelőtti pulpoknak, kaland-ponyvaregényeknek.

A Xenozoic Tales sikere nem volt túl jelentős "-man" végződésű konkurensei mellett, de üzletileg eléggé bejött ahhoz, hogy 1990-ben asztali szerepjáték jelenjen meg belőle Cadillacs & Dinosaurs címmel (ami valóban sokkal jobb név, mint a Xenozoic Tales), 1993-ban pedig egy (nem túl hosszú életű) rajzfilmsorozat. A tévésorozat előtt pár hónappal pedig, azt támogatva a Capcom begurította a játéktermekbe a Cadillacs & Dinosaurs arcade gépet, és ezzel fennállásának egyik legjobb beat 'em upját.

A Capcom 1989-ben adta ki a Final Fightot, aminek sikerén felbuzdulva őrült tempóban gyártotta a kicsit egy kaptafára készült verekedős játékokat. A beat 'em up-cunamihoz pár jó kis brandet berántott, volt például verekedős Capcom-játék a D&D franchise-hoz és a Punisher képregényhez, és valahogy így cimbizett össze a japán cég a Cadillacs & Dinosaursszal. Az 1993 áprilisában debütáló játék egyrészt azzal emelkedett ki a hasonszőrű bunyós marhaságok tömegéből, hogy nagyon kiforrott volt (a cég minden tapasztalatát beletette, amit a zsánerben összegyűjtött), másrészt azzal, hogy baromi jól állt neki a dínós-autós tematika.

Nehéz egy műfajából következően kicsit primitív beat 'em upról nagy szavakkal írni, és a fejlesztésről szinte semmilyen kulisszatitkot nem találni (japán cég belső fejlesztése a kilencvenes években - ezekről szinte sosincs infó, mert a japánok akkor tudatosan elhallgatták az alkotókat). Bennem leginkább az maradt meg, hogy a játék baromi változatos volt, és nemcsak grafikáját tekintve (sokféle ellenfél, dínó és pályaelem, szépen megrajzolva), hanem a játékmechanikájában is. A nyolc pálya mindegyikén akadt valamilyen korábban nem látott meglepetés (volt, amelyiken autóval kellett száguldani), az ellent felvehető fegyverekkel is lehetett irtani (és elég sok volt belőlük a kavicstól a dinamitig), sőt az ellenfeleket egymáshoz lehetett vagdosni, egy-két helyen pedig a pályákon lébecoló dínókkal is el lehetett végeztetni a piszkos munkát. Ráadásul egy pénzérmével elég messze el lehetett jutni, a játék sokkal elnézőbb volt a játékossal, mint a legtöbb beat 'em up (a YouTube-on persze van sebződés nélküli végigjátszás is).

És akkor még ott volt a bájosan bugyuta sztori; az emberek és dínók békés egymás mellett élését egy csapat orvvadász zavarja meg, akik elkezdenek dínókat rabolni. Főhőseink (négy karakter közül lehetett választani) felkerekednek, hogy kiderítsék, ki áll az egész mögött, és persze, hogy egy őrült tudóst találtak, aki Bond-gonoszhoz illő kísérleteket végez, amíg szét nem pofozzuk a fejét (mindhármat, mert egy ponton tudóskánk komoly mutáción megy át). A játék egyébként meglepően sokat emelt át a képregényből: a négy főhős, a főgonosz, egyes ellenfelek, de még hátterek is felismerhetők Schulz rajzaiban.

Szóval ezt a játékot nem lehetett nem szeretni, és én kisgyerekes vigyorral játszottam végig a legutóbbi Pixelconon is. 1994-ben volt egy másik Cadillacs & Dinosaurs játék is The Second Cataclysm alcímmel, ami Sega CD-re és pc-re jelent meg, de azt nem a Capcom csinálta, és egy elég szar rail shooter, szóval kerüljétek messzire. Az igazi C&D az arcade móka, de emulátorban is tök jól játszható (emulátor itt, a játék ROM-ja itt). Aki jobban elmélyedne a játék részleteiben, itt talál egy rajongói oldalt. (Egyébként meg sajnos nem valószínű, hogy valaha lesz megint C&D játék modern konzolon, mert a General Motors túl sok pénzt kérne a Cadillac szó használatáért.)

És ezzel elindult a 2017-es podcastözön, legközelebb két hét múlva lesz Mini egy másik játékról (konzolos, szintén a kilencvenes évek közepéről), de előtte még jövő héten érkezik az év első vendéges adása. Továbbra is válasszatok bennünket, és visszajelzések, észrevételek jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból pedig a teljes második évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod.

Vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán.