IDDQD

Sőt, már ott is van pár napja. Igen, Wheatley a Portal 2-ből, és most nem is a játék lezáró mozijára gondolok, hanem a való életre. Valaki a NASA-nál ugyanis láthatóan a játék nagy rajongója, és az ISS-re pénteken indult japán HTV-3 utánpótlást szállító teherűrhajó egyik paneljébe belegravírozta a vicces robot sziluettjét az adekvát "In spaaaaaaaaaaaace" felirat kíséretében. A NASA nem kommentál, a japánok nem kommentálnak, a Valve nem árulja el, hogy került hozzájuk a fotó.

Ha már úgyis (megint) oldalba kapta a blogot egy retroszökőár, adjuk meg magunkat a sodrásnak, és következzen egy újabb videó, amitől a régi pc-tulajdonosok elmorzsolnak pár könnycseppet - főleg azok, akiknek mond valamit az, hogy Roland, Gravis UltraSound, esetleg Hangkártyacsata rovat a Commodore Világban. A videóban a Lazy Game Reviews nevű YouTube-csatornának köszönhetően meghallgatható, hogyan fejlődött a pc-s zene a speakertől a cd minőségig. Mindez az első Monkey Island-játék zenéjén keresztül.

A videó készítője azért választotta éppen a Monkey Islandot, mert az elég sok rendszeren megjelent, és elég sok hangkártyát támogatott ahhoz, hogy össze lehessen vágni belőle ezt a kis audioevolúciót. Az évszámok nyilván nem a játék megjelenését jelzik, hanem azt, hogy az adott hangrendszer mikor lett elérhető a játékosoknak. Nekem az Adlibnál már kezd elfogadhatóvá válni a videó, sőt ez a kicsit még prüntyögésre is emlékeztető verzió nekem egy fokkal jobban is tetszik, mint az utolsó változat (ami egyébként a legutóbbi, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is megjelent Special Edition zenéje, amit élő zenészekkel vettek fel).

Sokan beküldtétek a lenti képet, meg persze magunktól is rátaláltunk, de azt nem sikerült kiderítenem, hogy ki készítette. Mindenesetre az illető elég jól vágja a DOS-os játékokat, ezekből szedte össze a száz legjobbat egy szép listába. Látszik, hogy sok melóval, nagy szeretettel csinálta, külön háromésfeles lemezt szentelve mindegyiknek (és még olyan apróságokra is figyelt, hogy például a Loomnál különböző színű számjegyek legyenek). A listában csak olyan játékok szerepelnek, amiknek megjelenésekor még nem volt windowsos változat (a Red Alert például ezért maradhatott ki). Kattintsatok a lenti képre a teljes listához (vigyázat, elég nagy fájl, majdnem nyolc mega).

Kismillió, obskúrus konzolokra fókuszáló játéktörténelem-remix videó után most nagy hirtelenséggel beleszaladtunk egy pécésbe, ami talán közelebb áll hozzánk. Te is tudod a zene ütemére megjelenő képek alá végig sorolni a játékcímeket?

„Íme az internet legöregebb Battlefield 3 játékosa” – hirdeti a lenti kép. „Eközben a legidősebb CoD -júzer épp betöltötte a tizenkettőt!” – kontrázik egy komment. Ez persze vicces, de azért gondoljunk csak kicsit bele: már felnőtt egy generáció, akinek nincs sok fogalma arról, mi a franc az Atari, mi volt a C64 és miért rajongtak milliók egy kék sündisznóért, aminek kvázi az egyetlen képessége az volt, hogy rohadt gyorsan futott.

Hiába azonban az eltelt évtizedek, a játékvilág semmit sem változott: a nyolcvanas években is a kalózkodás, a hozzá nem értő menedzsment, a kifizetetlen jutalékok, a tehetség és az elvégzett munka utáni elismerés elmaradása, na meg a magas árak miatt keseregtek azok, akik tűzközelből nézték az eseményeket.

Honnan tudjuk ezt? Az Atari gazdag, jól összefésült emailarchívumából, ami néhy olyan, mintha a Deus Ex belsős levelezését olvasnánk. Ha szeretnél egy kis utazást tenni vissza a múltba, a nagy videojátékkrach előttre és utánra, itt a heti programod. Érdemes elolvasni például 1984-ből a „The first annual Jeff Boscole Memorial letter” tárgyú levelet, elég tanulságos. Persze némi angoltudás szükségeltetik.

(Amúgy elnézést a kis blogszünetért, holnaptól visszatérünk a medrünkbe.)

Volt már Trónok harca zenéje C64-re komponálva, Trónok harca 16 bites japán RPG-ben (ennek nemrég a második része is megjelent), épp a múlt héten posztoltuk a Trónok harca kontinense, Westeros Minecraft-verzióját, most pedig itt van, hogy nézett volna ki Westeros, ha a Mario Worldben jelent volna meg. A titan413 fedőnevű júzer tette fel Redditre, és bár annyira nem lehetett melós, mint az előbb említettek, azért nagyon pöpec, a cukiság-o-méter pedig kiakad a Yoshi-fejű Sárkánykőnél. (Kattintásra nagyobb méretben az eredeti.)

Többször írtunk már olyan esetről, hogy egy játékrajongó vagy -gyűjtő csillagászati összeget adott valamiért. Volt már a blogban NES-játék, ami 2,6 millió forintért kelt el, volt 93 millió forintos Wii, és arra is láttunk példát, hogy valaki 67 millió forintnak megfelelő dollárt adott az Entropia Universe nevű játékban pár virtuális épületért. A mostani eset mindegyiket felülmúlja majd, már ha akad egyáltalán vevő: egy beszédes nevű júzer, collectors_king egy híján egymillió euróért, azaz nagyjából 290 millió forintért árul az eBayen egy játékgyűjteményt (plusz ezer euró csak a postaköltség).

Tudom, hogy Mother Brainnel már a múltkor kitoltam veletek, de most ráteszek egy lapáttal: megint nem csinos/dögös játékcsaj következik, hanem egy emlékezetes főellenség (aki mellesleg át tud alakulni dögös csajjá is, ha éppen ahhoz van kedve).

Scotiáról van szó, a Lands of Lore egyik főszereplőjéről. Ezt a játékot a Westwood fejlesztette rögtön az Eye of the Beholder első és második része után. Az AD&D-hez kötött játékok után szerettek volna több szabadságot, ezért a sorozat harmadik részét már nem ők készítették (olyan is lett), hanem indítottak 1993-ban egy saját szerepjáték-sorozatot a Lands of Lore-ral. A játék nagyon príma kis dungeon crawler volt, szép grafikával, jó szabályrendszerrel és szokványos, de elfogadható fantasy sztorival, amit a főgenya, Scotia dobott fel. A nagy orrú boszorkány a játék elején egy gyűrűtől átváltozási képességeket kapott, itt kezdődtek a bajok. Felhívnám a figyelmet az arcanimációra (azért messziről jutottunk el az L.A. Noire-ig).

Ugyan az utóbbi évek nagy indie sikere, a Minecraft nem rántott magával bennünket, mindig igyekeztük csodálatunkat kifejezni a játék rajongói előtt, akik a közösségi legózásban néha egészen elképesztő machinimákat alkotnak (és a program alkotója, Notch is jó arc, hiszen személyesen üdvözölt benneteket). Most egy ilyen, talán minden korábbinál grandiózusabb projektet mutatnék be: WesterosCraftet.

A brit Vinny Mainolfi 1984 óta játszik C64-es játékokkal, és furcsa hobbija is ehhez kapcsolódik: ezeknek a játékoknak a befejezéseit gyűjti. Még 5.25-ös lemezeken kezdte, aztán 1997-ben indított egy honlapot, ahova felpakolgatta az általa kivégzett játékok utolsó képkockáit, animációit. 2002 és 2005 között szünetelt az oldal, de aztán új erőre kapott, és azóta is létezik – sajnálom is, hogy csak most találtam rá, ahogy anyagot kerestem a múlt heti Myth-cikkhez.

Mona Sax remek név lenne egy pornószínésznőnek, de eheti játékcsajunk foglalkozása egészen más: bérgyilkos. A Max Payne sorozat Monája a játéktörténelem egyik legjobb női karaktere, remek példa arra, hogy a gyengébbnek mondott nem többet érdemel annál, hogy csak megmentendő hercegnők és hiányos öltözetű mangacicák formájában szerepeljen a videojátékokban. (Vigyázat, pár spoiler lesz alant a Max Payne 1-2-ből!)

(Disclaimer: Három ismertebb játék is készült Myth címmel: 1997-ben a The Fallen Lords alcímű stratégia a később a Halo-sorozatot készítő Bungie-tól, 1989-ben a Magnetic Scrolls egy képes-szöveges kalandjátéka, és ugyanabban az évben a History in the Making alcímű ugrálós-verekedős-lövöldözős játék. Ez a cikk a legutóbbiról szól.)

Őszintén meglepődtem, amikor elkezdtem anyagot keresni a Mythhez, ugyanis úgy jártam vele, mint a Defender of the Crownnal: szinte semmit nem találtam róla. Itthon figyel több mint száz Retro Gamer magazin, ebből nyolcvan kereshető pdf formátumban, és egyikben sincs semmi érdemi háttérinformáció a játékról, csak rövid említések. Ez azért meglepő, mert a magazin brit, akárcsak a játék fejlesztője, a Last Ninja sorozatról és az International Karate +-ról ismert System 3. A lap többször beszélgetett is a System 3 fejlesztőivel az elmúlt évfolyamok során, de a Mythről nem kérdezett senkit.

Micsoda, kerek évfordulókban bővelkedő év ez! Pár hónapja ünnepeltük, hogy fél évszázada készült el a Spacewar! (amit az Indexen kikiáltottunk az első videojátéknak, és nagy mellékletet csináltunk hozzá), nemrég a Wolfenstein ünnepelte huszadik születésnapját, most meg az Atari a negyvenediket. De idén lesz még harmincéves a C64 (sajnos Jack Tramiel már nem érhette meg), negyvenéves a Pong, szintén negyvenéves az Odyssey, hogy csak azokat mondjam, ami hirtelen eszembe jut.

Hétvégén nem volt játékcsaj, vigasztalódjatok most Aubrey Plaza amerikai színésznővel, aki 27 éves, dögös és geek (vagy legalábbis annak mutatja magát). Ő játssza Aprilt a Parks & Recreationben (Városfejlesztési osztály), de a Scott Pilgrim-filmben is láthattuk. Amerikában pedig a World of Warcraftet reklámozza, elmesélve például azt, hogyan dobta a játék kedvéért a pasiját.

A játékipar mindig is szívesen nyúlt sikeres képregényekhez (már Atari 2600-ra is volt egy Spiderman), és ezek a feldolgozások általában Japánból és Amerikából érkeztek. E két ország mellett azonban van még egy harmadik, ahol igen régi hagyományai vannak mind a képregényeknek, mind a videojátékoknak: Franciaország. A franciák olyan neves játékklasszikusokat adtak nekünk, mint az Another World vagy az Alone in the Dark, képregényeiket meg Asterixtől Gotlib műveiig lehetne sorolni. Azt azonban kevesen tudják, hogy a nyolcvanas évek egyik legjobb stratégiai játéka, az általatok múlt héten a rovatba beszavazott North & South is egy francia képregény-feldolgozás.