HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Borzalmas játék lett volna a Guitar Hero 7

2012.12.07. 16:22 Stöki

2005 után a Guitar Hero széria beindította a ritmusjátékok tündöklését, amit gyors kiégés követett. Nagyjából öt év alatt az érintett cégek – mindenekelőtt a Guitar Hero brandet toló Activision Blizzard és a Rock Bandért felelős Electronic Arts – elég jól megszedték magukat, de tovább már nem tartott ki az őrület. Az okokat lehetne boncolgatni (az biztos nem tett jót, hogy gyors ütemben tolták egymásra a folytatásokat és spinoffokat, évente többet is), de a végeredmény szempontjából mindegy. A ritmusjátéklufi kipukkadt, az utolsó Guitar Hero játék a 2010 végén kiadott Guitar Hero: Warriors of Rock volt, a sorozat fejlesztőinek többségét pedig 2011 februárjában szélnek eresztették.

Pedig már javában készült a Guitar Hero 7. És elég rossz játék lett volna, legalábbis egy – persze, név nélkül – kipakoló volt fejlesztő szerint, aki a Kotakunak mesélt ezt-azt. A folytatást (ami persze csak a sorozat fősodrában volt a hetedik, nem számítva az olyan, egy zenekarra épülő játékokat, mint a GH: Metallica) a New York-i Vicarious Visions fejlesztette, miután a szériát a harmadik rész óta készítő Neversoft azt mondta, köszöni, nem kér belőle (ettől még a Vicarious Visions is GH-veterán volt, a korábbi részek Wii-verzióit ők csinálták). A Kotaku még vár egy kommentárt az Activisiontől, de a játék fejlesztését más források is megerősítették.

soutparkgh.jpgA fejlesztőstúdió nulláról akart új Guitar Herót alkotni, a koncepció visszavitt volna a gyökerekhez: semmi ének, semmi dob, csak gitár. A kontroller nyakán öt helyett hat gomb lett volna, pengetőgomb helyett pedig hat kifeszített húr, ami kicsit bonyolította volna a játékmenetet. A nagy szám az lett volna, hogy a játékos a játékától függően tudja változtatni, élettel megtölteni a koncerthelyszíneket, amik a sorozat korábbi részeiben inkább csak háttérként szolgáltak. Készült is egy korai demo két számmal (Metallica: Turn The Page, illetve The Darkness: A Thing Called Love), és a hozzájuk tartozó két helyszínnel, egy temetővel, illetve egy platós teherautóval. Úgy tűnt, hogy a koncepció remekül működik, a háttér szépen animált, változott, váltott egyik kameranézetről a másikra – a Kotaku informátorának is nagyon bejött, állítása szerint, amikor látta, libabőrös lett tőle (akkor még a szó jó értelmében).

Aztán a Vicarious Visions ráddöbbent, hogy ez a koncepció túl ambiciózus, és projekt lassan összeroskadt a saját súlya alatt. Például kiderült, hogy nincsenek ütős dalok, mert nagyrészt olcsón licencelt, átlagos vagy éppen borzalmas dalokat sikerült beszerezni (a forrás a Semisonic Closing Time-ját említi, illetve a Sex And Candyt a Marcy Playgroundtól), meg olyan, unásig ismert darabokat, amik korábban már 2-3 Guitar Heróban szerepeltek. Ráadásul a fejlesztők rádöbbentek, hogy baromi sok meló lenne mindegyik dalhoz saját koncerthelyszínt készíteni, ezért elkezdték újrahasznosítani a meglevőket; egyre több dalhoz került a temetői vagy a teherautós háttér, minimális változtatásokkal. A hathúros kontrollerről pedig kiderült, hogy nem reagál elég pontosan, és baromi drága lenne a tömeggyártása. (A rivális Rock Band 2010-ben amúgy bevezetett egy hasonló kontrollert.) Mindennek tetejébe az új játék grafikája sem volt tetszetős, a régi megszokott dizájnt és karaktereket kidobták, és az új gitárosoknak a névtelen forrás szerint túl hosszú volt a nyakuk, és „úgy néztek ki, mintha jól bevertek volna nekik egyet.”

A látottak nem tetszettek az Activision-főnök Eric Hirshbergnek sem, amikor meglátogatta a stúdiót. A kétévesre tervezett fejlesztést a felére vágta, aztán pár hét múlva teljesen leállította a projektet. A fentieket olvasva talán nem is baj. A brand amúgy a kiadó szerint nem halott, csak pihen (erről valahogy mindig a Monty Python-féle papagájjelenet jut eszembe). Szóval még az sem kizárt, hogy lesz még egyszer Guitar Hero 7, de valószínűleg nem a fenti formában.

22 komment

Címkék: guitar hero activision blizzard

Zseniális: Portal számológépre

2012.12.05. 11:42 Stöki

Régóta tudjuk, hogy az otthon lelkesedésből játékot hegesztő őrültek nagy dolgokra képesek, akár a Prince of Persia C64-es verziójára is. Most még bizarrabb konverzióról számolhatunk be: pár napja letölthető a Portal Prelude TI-83 és TI-84 típusú számológépekre. Igen, számológépekre.

A Builderboy2005 fedőnevű fejlesztő 38 monokróm pályát készített el szédítő 96*64 pixeles felbontásban, de a pályákon a Portal minden lényeges játékeleme megtalálható a kapcsolóktól a cipelhető kockákig (torta nincs). Persze nem fps nézetben lehet játszani, hanem sima 2D-ben (akárcsak a Portal flashjátékkal), de így is egészen elképesztő az egész. Builderboy2005 több évig készítette, csinosítgatta a portot.

A Texas Instruments által gyártott TI-83 és TI-84 számológépek persze nemcsak a négy alapműveletre képesek, hanem például függvényrajzolásra is, de ezzel együtt elég szerény képességűek egy játékhoz (azért már készült rá platformjáték is). A 83-as modellben például egy 6 megahertzes processzor ketyeg (mondjuk ennél csak 10-zel volt több az első 286-os pc-m órajele), a memória mérete pedig kemény 32 kilobájt. Szóval minden elismerésünk az alkotóé. (Kapcsolódó fórum itt.)

(via Verge)

34 komment

Címkék: állatság számológép portal fanatizmus

A videojáték most már modern művészet

2012.12.03. 08:11 Stöki

Úgy tűnik, eldől a vita, hogy a videojáték művészetnek tekinthető-e. Pár éve még olyan nevek ostorozták a videojátékokat, mint a neves filmkritikus Roger Ebert, de később Ebert is kisebb arcvesztéssel jött ki szerencsétlen nyilatkozataiból (kijelentette, hogy a videojáték soha nem lesz művészet, aztán kiderült, hogy tulajdonképpen nem is nagyon ismeri a játékokat). Tavaly és idén pedig sorra nyíltak a videojátékos témájú kiállítások egyre rangosabb múzeumokban.

donkey.jpgIdén például Washingtonban nyílt videojáték-tárlat a Smithsonian American Art Museumban, most pedig a híres New York-i MoMa (azaz a Modern Művészetek Múzeuma) készül egy hasonló időszakos kiállításra. A múzeum eddig 14 játékot szerzett be erre a célra, de Paola Anonelli kurátor szerint összesen nagyjából negyven játékkal nyílik majd a kiállítás jövő márciusban.

Az már a 14 kiválasztott játékból is látszik, hogy nem a történetmesélés volt szempont a válogatásnál, és nem is a platformok teljes skálája, vagy az, hogy a játék AAA-kategóriás legyen, mert még flashjáték is befért. A 14 játék időrendben haladva: Pac-Man, Tetris, Another World, Myst, SimCity 2000, Vib-ribbon, The Sims, Katamari Damacy, Eve Online, Dwarf Fortress, flOw, Portal, Passage, Canabalt. Elég vegyes, kíváncsi vagyok, milyen lesz a negyvenes teljes lista.

A videojátékok múzeumos térhódítása egyébként szerencsére Európában, sőt Magyarországon is megfigyelhető. Berlinben állandó játékmúzeum nyílt tavaly, de nálunk is volt egy nagy sikerű Űrhódítók kiállítás, most pedig a VAM Design Centerben lehet megnézni egy hasonló interaktív tárlatot, a Game Ont.

(Mi pedig még mindig keressük a 100 legnépszerűbb játékot Magyarországon.)

23 komment

Címkék: kiállítás moma játék és művészet

És a videojátékos sci-fit nyerték...

2012.11.29. 11:52 Stöki

Elég népszerű volt a múlt héten meghirdetett nyereményjátékunk, amin Ernest Cline Ready Player One című sci-fijét nyerhette meg három szerencsés olvasó. Ehhez csak egy játék nevét, illetve abból egy idézetet kellett megfejteni, amit 18 másik játék kezdőbetűjéből lehetett összeolvasni. A 18 játékhoz egy-egy screenshotrészletet adtam, lássuk először ennek a megfejtését:

readyplayerone_megfejtes.png

Igen, kicsit aljas voltam, mert két Eye of the Beholdert, és két Rick Dangeroust is betettem. Más nehezítés viszont nem volt, jöttek is szép számmal a helyes megfejtések, egészen pontosan 163 darab. A kezdőbetűkből összeálló idézet a következő volt: „War. War never changes.” Ez pedig a Falloutban hangzott el (Ron Perlman mondja), illetve annak folytatásaiban (ha valaki egy későbbi Fallout-részt írt, azt is elfogadtam).

A három nyertest a random.org algoritmusa húzta ki, így a könyvet a 36., a 107. és a 138. megfejtő kapta, azaz B. Péter, minimusz és B. Norbert fedőnevű olvasóink. A nyerteseket értesítettem, nyereményüket majd közvetlenül a kiadótól kapják meg. A többieknek köszönjük a részvételt, és persze nem ez volt az utolsó nyereményjáték a blogon (sőt, idén).

31 komment

Címkék: közösség nyereményjáték ready player one

Mit ér az e-sport, ha magyar?

2012.11.28. 23:04 Stöki

Pár napja írtam a Dreamhack című videojátékos fesztiválról, ahol magyar induló is volt Battlefield 3-versenyben. Azóta az is kiderült, hogyan végeztek: a bronzérmet hozták haza, ami azért szépen csillog. És ezt nem csak üres frázisnak szánom: tényleg nagyon szép eredmény a harmadik helyezés akármilyen világversenyen, főleg ahhoz képest, hogy milyen itthon az e-sport-helyzet.

csapat-res.jpg

Persze, most majd biztos megint beindul a kommentekben a vita (akárcsak az előző bejegyzésnél), hogy az e-sport milyen hülye elnevezés, nem lehet egy videojáték-versenyt sportnak tekinteni. Lehet, hogy itthon nem, én nem is akarom eldönteni ezt a vitát, de azért ne felejtsük el, hogy a világnak vannak olyan részei, ahol ezt nem olyan szinten űzik, mint nálunk. Akadnak országok, ahol a legjobb játékosok egész nap játszanak – edzenek –, mert van olyan szponzoruk, akinek a segítségével ezt megtehetik. Ezekben az országokban a versenysport egyéb jellemzőit is megtaláljuk – Dél-Koreában két éve még egy óriási bundabotrány is volt a Starcraft-meccsek körül.

Itthon viszont az e-sport gyerekcipőben jár, és abban is inkább hátrafelé megy. Volt pár évünk, amikor tudtunk csapatot küldeni a világ legjelentősebb e-sport-eseményére, a World Cyber Gamesre. 2010 óta már nem tudunk. Holnap kezdődik az idei WCG, tudtommal erre sem megy magyar csapat. 2009-ben, amikor utoljára voltunk kint, valami újjal kísérleteztek a magyar válogató szervezői: nem több játékban küldtek ki egy-egy legjobb magyart, hanem csak egy játékban (a FIFA 09-ben) több játékost, hátha így nagyobb esélyünk lesz érmet szerezni. Nem jött össze, sőt embereink a legjobb tizenhatba sem jutottak be. Pedig a legjobbjainkat küldtük.

A mi országunk adottságai, illetve a játékkultúránk egyszerűen nem kedvez az e-sportnak. E-sport-bajnokaink játék mellett tanulnak vagy dolgoznak, nem a videojáték az életük. És még ha napi több órát gyakorolnak is, esélyük sincs azok ellen, akik gyakorlatilag egész nap edzenek, tizenéves koruk óta. Ki lehetne nevelni persze nálunk is profi játékosokat, de ahhoz igen-igen sok pénz kell, a szponzorok pedig az elmúlt években a WCG-regisztráció és pár repülőjegy árát sem tudták állni (őket is meg lehet érteni, recesszióban vagyunk, és egy WCG-támogatás eredménye egyébként is bizonytalan kimenetelű). Részben emiatt persze itthon nincs is meg az a kritikus tömeg, ami követné az e-sportot (másrészt itthon az online játék nem volt olyan nagy szocializáló erő, mint például a Távol-Keleten).

Szóval nagyon örülhetünk egy-egy bronzéremnek. Mert WCG-bajnokunk egy darabig legfeljebb olyan lesz, mint ifj. Vezekényi László.

(A kép forrása a battlefield.hu)

33 komment

Címkék: wcg esport

Éveket késett poén: Kolomp Hero

2012.11.26. 20:42 Stöki

Az amerikaiak egyik leghíresebb humoros műsora, a Saturday Night Live 2000-ben mutatta be egyik leghíresebb szkeccsét, a More Cowbellt. Ha valaki esetleg kimaradt volna belőle, itt pótolhatja, elég vicces. Christopher Walken mint nagymenő zenei producer éppen a hetvenes évek egyik rockbandáját, a Blue Oyster Cultot instruálja, hogyan kellene feljátszaniuk a (Don't Fear) The Reaper című dalt. A vicc egy fiktív bandatagra épül (Will Ferrell, egyben a jelenet írója), aki kolompon játszik, Walken pedig őt akarja hallani, innen a jelenet címe is. Persze azóta a jelenetet már unásig feldolgozták, tele van a YouTube a mutációival.

Ugorjunk előre öt évet az időben, megjelenik a Guitar Hero, és páréves, elég látványos tündöklés után kikopik a piacról. Több mint két éve nem jelent meg új játék a brandből, és addigra már a Skótduda Hero, a Vuvuzela Hero és egyéb vicces kamujátékok is lefutották a körüket.

Ezek után felmerül a kérdés, mi késztette a Digital Hero Gamest arra, hogy 2012 végén iPhone-ra és iPad-re kihozzon egy Cowbell Hero című játékot. Merthogy ez fog történni, decemberben megjelenik a Kolomp Hero, van trailere is.

A játékban 16 licencelt szám lesz (+11 bónusz), és persze, hogy a (Don't Fear) The Reaper is köztük van. Azért az érdekelne, hogy hány embernek lesz kedve egy, szakállas poén és egy lejárt, monoton játékmenet összevonására épülő mobilos játékot végigtolni, sőt egyáltalán megvenni. Ráadásul az ötlet sem új, a YouTube-on már öt éve röhöghettünk rajta. Meh.

(via Kotaku)

14 komment

Címkék: wtf meh guitar hero

Hétvégi játékcsajok: a habfürdős cicák

2012.11.25. 11:20 Stöki

Hogy melyik játékban voltak habfürdős cicák? Természetesen a Habfürdős Cicák című játékban, vagy ahogy Amerikában ismerték: Bubble Bath Babes. A program NES-re jelent meg 1991-ben, és persze családbarát hírére vigyázó Nintendo nem támogatta. A Panesian nevű, erotikus játékokban utazó kiadó viszont felkarolta a játékot, amit egy C&E nevű, nem túl ismert tajvani csapat fejlesztett.

11 komment

Címkék: erotika nes pénteki játékcsaj

A világ legnagyobb LAN-partija

2012.11.23. 19:56 Stöki

A svédországi Jönköpingben éppen most zajlik a Dreamhack nevű négynapos fesztivál, ahol a szervezők szerint mindent lehet csinálni, amit számítógépekkel vagy az internettel lehetséges. Vannak játékversenyek, fejlesztői előadások, pár koncert, szakmai smúzolás és hasonlók. Olyasmi, mint a Sziget, csak zene helyett a digitális szórakozás áll a központban. Persze nem ez az egyetlen különbség, a Dreamhacken például egyáltalán nem árulnak alkoholt.

A látogatószámot tekintve viszont a rendezvény egy nagyságrendben van a Szigettel, 2009-ben több mint 200 ezer látogató fordult meg a négy nap alatt, ezzel a fesztivál be is került a Guinness Rekordok könyvébe. Tart még néhány rekordot, például a legnagyobb LAN-partiét, amikor 13292 számítógép kapcsolódott egy helyi hálózatban. Elismerésre méltó szám (mi az Indexben egy normális tízfős CS-partit képtelenek vagyunk összehozni), és persze mindenféle helyi partnercégek gondoskodnak arról, hogy ez a baromi nagy hálózat gyorsan, flottul működjön.

lan.jpg

Idén is több mint tízezer géppel dübörög a LAN, aminek a kiépítéséről – és egyáltalán a fesztivál előkészületeiről – a szervezők egy jó kis képriportot tettek fel a Flickrre, itt megtekinthető. A rendezvény egyébként erősen pc-központú, és vicces ennek fényében elolvasni a Kotakun a kommenteket; néhány amerikai kommentelő elhűlve konstatálja, hogy az online jelenlétet igénylő játékok korában még egyáltalán léteznek LAN-partik. Én a magam részéről a Dreamhacket felírtam az „egyszer még ide el kell menni” listámra.

UPDATE: Magyarok is vannak kint, Battlefield 3-ban küzdenek, egyelőre elég jól haladnak. Itt lehet szurkolni nekik, itt pedig a hazai CS-közösség közvetítése zajlik.

37 komment

Címkék: rendezvény dreamhack

Hétvégén újra PlayIT

2012.11.23. 16:07 Stöki

Tudom, hogy jókor szólok, de nekem is csak nemrég esett le: most hétvégén, azaz holnap és holnapután a Millenárison megint lesz Budapest Game Show PlayIT a Millenárison. A menü a szokásos: egy új CoD, egy új Assassin's Creed, egy új Far Cry, egy új Halo, meg a többi új játék, ami mostanában jelent meg vagy fog megjelenni. Mivel a HoldfényConnal együtt van a buli, beöltözött játékcsajok is lesznek.

További részletek a rendezvény honlapján.

3 komment

Címkék: rendezvény playit

Nyerj videojátékos sci-fit!

2012.11.22. 14:40 Stöki

Nemrég megemlítettem Ernest Cline Ready Player One című könyvét, ami most jelent meg az Agave kiadónál (a lenti bannerben is összefuthattok vele), és akkor célzást tettem holmi nyereményjátékra is. A kiadó jóvoltából három IDDQD-olvasó megkapja még karácsony előtt a könyvet, csupán annyit kell tennie, hogy helyes megfejtést küld arra, amit mi csak úgy hívunk, hogy az IDDQD Ördögien Ravasz Fejtörője™. Persze egy vérbeli gémernek, aki ismeri valamennyire a videojátékok történelmét (vagy csak rendszeresen követi a blogot), kisujjból menni fog a dolog. A feladvány pedig a lenti kép, ami 4*4+2 játékból tartalmaz részleteket.

readyplayerone_rejtveny.png

A feladat kinyomozni az egyes játékokat, majd összeolvasni azok kezdőbetűit. A 18 betűből összeáll egy idézet, ami egy ismert videojátékban hangzott el. Ennek az egy darab videojátéknak (tehát nem a 18-nak) a nevét kell elküldeni a blog levélcímére (iddqdblog_KUKAC_gmail). Segítségül annyit elárulok, hogy a képen látott 18 játék egy kivétellel mind szerepelt a Heti retro rovatban, a megfejtés viszont még nem (de ez valószínűleg csak idő kérdése). A határidő november 28. szerda éjfél, eddig küldhetitek el a játék nevét. A helyes megfejtők közül egyszerű sorsolással választjuk ki a három nyertest.

A könyvről - ami egy videojátékos témájú sci-fi - pedig hamarosan lesz kritika a blogon. A szerzőnek kicsit utánanéztem, elég szimpatikus figurának tűnik, igazi alfageek, aki éppen azon ügyködik, hogy felspécizzen egy DeLoreant (aminek szintén van köze a könyvhöz). Simán kinézem belőle, hogy pár fluxuskondenzátor is hever nála a garázsban.

27 komment

Címkék: közösség nyereményjáték ready player one

Ellopták három ország Assassin's Creed III-készletét

2012.11.22. 08:50 Stöki

Annyira hihetetlen sztori, hogy valószínűleg igaz: szoftverkalózok – mintegy igazi kalózként – elloptak egy egész kamionnyi szállítmányt az Assassin's Creed III pc-s verziójából. A szállítmány Hollandia, Belgium és Luxemburg teljes készlete volt a játékból, így a bűntett nem kis kavarodást okozott a Ubisoftnál. (Az pedig elég sokat elmond a pc-s játékpiacról, illetve a digitális értékesítés előretöréséről, hogy egy ilyen játékból három ország készlete elfér egy kamionon – még akkor is, ha az egyik ország egy picike állam).

Mint azt a holland Entertainment Business írja (a Kotaku meg fordítja), a rablás november 14-én történt, így a Ubisoft még időben pótolni tudta a szállítmányt, és a Benelux-államokbeli gémerek a premier napján hozzájuthatnak a játékhoz (az Assassin's Creed III már megjelent PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, de a pc-s verzió csak a héten debütál). Ez nem vonatkozik azokra a fanatikusokra, akik a korlátozott példányszámú „Join or Die” kiadást vették meg előrendelésben, ezt ugyanis nem olyan egyszerű pótolni, mint a sima dobozost.

A Ubisoft persze feketelistára tette a lopott játékok sorozatszámát, és a híres-hírhedt ubisoftos DRM most működésbe léphet, az online szervereken sem lehet majd regisztrálni a programokat (bár azt is tudjuk, hogy nincs megkerülhetetlen DRM). Persze, rögtön felmerül a lehetőség, hogy a templomosok keze van a dologban gerillamarketing az egész, de nem hiszem, hogy a cég egy ilyen negatív hírrel próbálna felhajtást kelteni egy játékhoz, ami körül úgyis elég nagy a felhajtás.

xlarge.jpg

Egyébként pedig úgy tűnik, hogy Hollandia a videojátékos bűnözés melegágya. A napokban ítéltek el egy idiótát, aki Wii-kontrollerrel fenyegetett rendőröket. A hírek szerint a 29 éves illető még májusban fogott egy saját maga által módosított, mesterlövész puskának látszó kontrollert a rendőrökre. A bíróság fél év börtönnel jutalmazta a hülyeségét.

(Aki lemaradt volna róla: keressük a 100 legnépszerűbb játékot Magyarországon.)

12 komment

Címkék: bűntény assassins creed

Filmet készít a dühös játékgeek

2012.11.20. 12:17 Stöki

"For the love of Pong, one hoax at a time."

Nem tudom még eldönteni, hogy örüljek-e neki, de az biztos, hogy meg fogom nézni: Angry Video Game Nerd filmet forgat. AVGN (polgári nevén James Rolfe) évek óta szórakoztatja a nagyérdeműt remek játékkritkáival (legutóbb a Ghosts'n Goblinsra kerített sort), a film viszont igen nagy baromságnak ígérkezik. A sztori az Atari 2600-ra megjelent ET - minden idők talán legrosszabb videojátéka - körül bonyolódik, ami nagyban hozzájárult a videojáték-ipar 1983-as híres összeomlásához. A játékból több millió eladatlan példány maradt, amikből az azóta igazolt legenda szerint kisebb dombot emeltek valahol az új-mexikói sivatagban. AVGN ezt a hegyet látogatja meg, de aztán előkerül a roswelli ufóincidens, az FBI, és az is kiderül, hogy James Rolfe elég béna színész. Persze önironikus az egész, a film egy percre sem veszi magát komolyan, és ez mentheti meg, mert amúgy igen nagy trashnek tűnik. Zombik, lánctalpas főgonosz, béna díszletek és arconhányás egy trailerben.

A film jövőre kerül a... na nem a mozikba, hanem dvd-re.

És ha már így belejöttem a kulturális ajánlóba: írtunk még júniusban a Wreck-it Ralph című animációs filmről, ezt pár hete már vetítik itthon Rontó Ralph címmel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, nekem nagyon bejött (aki kíváncsi az indexes kritikámra, itt megtalálja). Cuki, és bár főként kitalált videojátékok szerepelnek benne, azért tele van vicces utalásokkal (még ha ezek egy része el is vész a magyar szinkronban).

És akkor már egy könyvet is hadd ajánljak, mert ezt már közületek is többen beküldték a blog levelesládájába. Ernest Cline Ready Player One című scifijéről van szó, ami most jelent meg magyarul az Agave gondozásában. Sok szépet hallottam róla, ha minden igaz, a héten beszerzem, és lesz róla recenzió. Sőt, a héten egy nyereményjáték is lesz a kiadó jovoltából, három szerencsés olvasó megnyerheti majd a könyvet. Stay tuned.

(Ja, és ugye, nem felejtettétek el, hogy keressük a 100 legnépszerűbb játékot Magyarországon?)

16 komment

Címkék: film könyv videó avgn játék és kultúra

A 100 legjobb videojáték

2012.11.19. 12:28 Stöki

Az amerikai Time magazin honlapján közölt egy százas listát a legjobb/legfontosabb videojátékokról. Érdemes megnézni (mondjuk ebben a felhasználóbarát nézetben), tanulságos abból a szempontból, hogy egy erős konzolos gyökerekkel, viszont kevésbé jelentős commodore-os/sinclaires/pc-s játékmúlttal rendelkező ország újságírói milyen játékokat tartanak fontosnak. Egy Kárpát-medencében nevelkedett gémer ugyanis találhat fájó hiányosságokat, a Fallout például nem szerepel a listában, ahogy az UFO sem, szerepel viszont a minden idők legpofátlanabb lopása címért eséllyel induló Angry Birds. És persze a Mass Effect 3-at én bármikor lecserélném ebben a listában az Elite-re.

A százas listán belül nincsenek helyezések (ami jó ötlet), viszont az olvasók szavazhattak, hogy melyik játéknak van helye a listában és melyiknek nem. Így kialakult azért egy sorrend: a Pac-Man vezet, második a Super Mario Bros., harmadik a Pong, negyedik a Space Invaders, ötödik a nálunk nem túl ismert Oregon Trail.

timetop.png

A lista elején amúgy is főleg nyolcvanas évekbeli játékok szerepelnek (ami kihozta Hancuból az ilyen alkalmakra tartogatott "Retrosznobok, retrosznobok!" csatakiáltását), de ez csak azt jelenti, legtöbben egyetértenek azzal, hogy a Pac-Mannek meg a többi hasonlóan nagy névnek helye van egy százas panteonban. Ezzel amúgy tényleg nehéz vitatkozni, nyilván nem arról van szó, hogy a Centipede jobb játék, mint a WoW. Az olvasók szerint egyébként legkevésbé a Reznek van helye a listán (erre meg Tyler hördült fel).

A fájó hiányok befoltozására pedig azt találtuk ki, hogy csinálunk egy saját listát, a blogot látogató sok ezer olvasó segítségét kérve. Arra kérünk benneteket, hogy a kommentekben írjátok meg, melyek szerintetek a legfontosabb, legmaradandóbb videojátékok. Jöhet bármelyik évtizedből, játéktermi arcade gép és PS3-as csoda is, amerikai, japán vagy akár magyar, jelölhettek csak egyet vagy akár százat is. Majd valamikor év vége felé összesítem a kommentekben felgyűlt szavazatokat. Keressük meg a magyar videojáték-kultúra 100 legnépszerűbb játékát! (És bár három év alatt nem kértem ilyet, osszátok meg ezt a felhívást Facebookon meg ahol tudjátok, jó lenne, ha minél többen hozzájárulnának a dologhoz. Köszi!)

199 komment

Címkék: retro közösség toplista

A nap videója: Macska az Assassin's Creed III ellen

2012.11.08. 12:48 Stöki

Übercukiság következik: miközben a gazdi az Assassin's Creeddel játszott, a macsek felfedezte, hogy egy kutya mászkál a képernyőn. A közmondásosan kíváncsi állat megpróbált utánajárni a jelenségnek, mire a gazdi letette a kontrollert, és bekapcsolta a videokamerát. A végeredményt a Macska-összezavaró Kft. legjobb szakemberei is megirigyelhetnék.

15 komment

Visszatérhet az Elite

2012.11.07. 08:55 Stöki

Amikor annak idején elindult a retrorovat, az Elite az elsők között szerepelt benne, és nem véletlenül: sokunkban mély nyomokat hagyott a 8-bites űrszimulátor. Az egyik alkotó, David Braben az általa alapított Frontier Developmentsszel 1993-ban fejezte be a játék folytatását, ami ma már szintén klasszikusnak mondható. 1995-ben jött az újabb rész, a Frontier: First Encounters, ami viszont csúnya szégyenfolt a branden: a jogokat birtokló Gametek nyomására félkészen, bugosan jelent meg, gyakorlatilag játszhatatlan volt.

A rajongók azóta is várnak egy Elite 4-re, és úgy tűnik, eljöhet a napjuk: Braben a Kickstarteren kezdett kalapozni, hogy megcsinálja a folytatást. Nem bonyolította túl a dolgot, nincs csillivilli videó, screenshot, látványterv, csak egy Elite-logo, és rövid leírás: sziasztok, David Braben vagyok, fejlesztettem két fasza Elite-et, és most akarok megint egyet, a mostani technikai lehetőségekkel, Elite: Dangerous lesz a címe. A fejlesztő elég sok pénzt akar a projektre, 1,25 millió fontot (az kb. kétmillió dollár), de ma reggelre máris összegyűlt 300 ezer, és van még 58 nap, szóval simán összejöhet a pénz. A legdrágább, 5000 fontos támogatói csomag (amiben egy vacsora is van Brabennel és még néhány fejlesztővel) például már nem elérhető, öten vehették meg, és már mind elkelt. Ha minden jól megy, a játék 2014 márciusában fog érkezni.

elite4.jpg

Ez persze nagyon jó hír, de azért vannak óvatosságra intő jelek (már a kickstarteres modellen túl ugye, ahol az ember nem játékért ad pénzt, hanem egy ígéretért). Mindenekelőtt az, hogy Braben az elmúlt években már többször megpróbálta megcsinálni az Elite 4-et, és eddig nem jött össze. Ezen túl a fejlesztő ismert arról, hogy elég sokáig elmolyol egy-egy Elite-en: a második rész öt évig készült, a félkész harmadikat a megjelenése után még három évig foldozgatta – szóval azt a 2014 márciusi dátumot egyelőre nem veszem túl komolyan. Ezzel együtt persze nagyon drukkolok Brabennek, jó lenne újra egy Cobra Mark I típusú űrhajót irányítani (remélem, alapfelszerelés lesz az automata dokkoló).

84 komment

Címkék: retro elite kickstarter

süti beállítások módosítása