HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szombati játékcsaj

2010.05.01. 11:40 miguel_

Tegnap úgy csináltunk, mintha a magyar gamer újságírók közül nem mindenki talicskával tolná haza a nagy kiadóktól kapott kenőpénzt (pedig hát köztudott, hogy dehogynem), így inkább csak ma jövök elő az aktuális csajjal, aki annak ellenére relatíve ismeretlen itthon, hogy játéktörténelmi mérföldkő, és számtalan játékban volt már fő-, mellék- vagy epizódszereplő 1986 óta.

Samus Aran. Ha ez senkinek nem mond semmit, akkor Metroid. Ha ez sem, akkor úgy tűnik, a csaj szó szerepeltetése a címben jóval több NPC-t vonz ide, mint gondoltuk. Szóval a játékcsaj, aki az első digitális akcióhős volt, immár 24 éve pattog és gyilkol a képernyőn, ez idő alatt tíz Metroidban (legutóbb a Metroid Prime 3: Corruption című, jól eltalált Wii-s FPS-ben) szerepelt, azonban játéktörténelmi szempontból igazán az első rész vége volt meghatározó: sokak szerint a Nintendo legnagyobb ötlete volt az, hogy az addig bumfordi páncélba bújtatott, meglehetősen maszkulin karakterről a harc végén mindenki őszinte meglepetésére kiderül, hogy nő. A történet szerint Samus még egészen kicsi korában elárvult (az a Ridley nevű űrkalóz gyilkolja meg a szüleit, aki aztán később a főgonosz szerepét is betölti), és egy madárszerű idegen faj, a chozók nevelték fel, és ők adták neki a mindent elfedő páncélt is. Szerencsére a bal oldalt látható első változathoz képest Samus sokat fejlődött, és ennek megfelelően nem csak virtuálisan, de a való életben is egyre többen szeretnének rá hasonlítani - következzen pár kép tehát, ömlesztve.

17 komment

Gabe és Tycho a TIME 100-ban

2010.05.01. 11:29 hancu

Oké, magyarázzuk meg a címet.

Mi az a TIME 100? A Time neve talál mindenkinek ismerősen cseng, amerikai hírmagazin, méghozzá a világ egyik legpatinásabbja, és a leginkább mértékadók közül való. Ha valakiről ír a Time, az a legbiztosabb jele annak, hogy ő tényleg valaki. Ha címlapra kerül, az maga a halhatatlanság. Na, ez az újság minden évben összeszedi a világ 100 legbefolyásosabb emberét, abban az értelemben, hogy a közízlésre, a népek világszemléletére, gondolkodására ki van a legnagyobb hatással. Na erre a listára került fel most Gabe és Tycho. Olyan nevek közé, mint Barack Obama, Steve Jobs és James Cameron.

Ki az a Gabe és Tycho? A becsületes nevük Jerry Holkind és Mike Krahulik, ők a Penny Arcade webcomics készítői: Jerryé a szöveg, Mike rajzol. A PA két srácról (a Jerry és Mike alteregói) és a videojátékokról szól, és már 12 éve fut, hegyomlásszerű sikerrel (epizódonként úgy 3,5 millió olvasó). A srácok szórakozásból kezdték, de 2000 óta főállásban csinálják, és azóta építettek rá egy jótékonysági szervezetet (a Childs Playen keresztül hatmillió dollár értékű játék és könyv jutott el eddig gyerekkórházakba a világ minden táján) meg egy éves játékkiállítást is.

Mindezt egy videojátékokról szóló képregénnyel. Elhiszi még valaki, hogy Stöki csak úgy l'art pour l'art kezdte el az IDDQD-képregényeket...?

4 komment

Címkék: halhatatlanság pennyarcade

Legendás játékkézikönyvek a neten

2010.05.01. 07:32 Stöki

Hát ez valami nagyon nagy jóság. Lelkes emberek azzal ütik el szabadidejüket, hogy régi játékok kézikönyveit szkennelik be, és beküldik egy erre a célra létrehozott gyűjtőoldalnak. A replacementdocs.com-on eddig több mint nyolcezer ilyen kézikönyvet lehet megnézni, és jelenleg 465 kontribútora van. Kicsit keresgéltem az oldalon, és megtaláltam többek között az Elite legendás repülési kézikönyvét és a forradalmi CyberSniff 2000 rendszert a Larry 7-ből – ez utóbbi egy lap volt különböző szagmintákkal, a játék bizonyos pontokon jelezte, hogy a lap melyik részét kell megkapargatni a szag előidézéséhez (mi ez, ha nem immerzió). A Monkey Island vicces másolásvédelmét (Dial-A-Pirate) viszont nem találtam meg, ezért erről kaptok egy képet.

Nagyon érdekes a kezdeményezés és értékes is. A játékkézikönyvek manapság csak leírják a kezelést, és annyi, de volt idő, amikor a kiadók több kreatív energiát feccöltek a manualokba. Ma már inkább a játékba épített segítségek a jellemzők – annyira, hogy a Ubisoft nemrég jelezte is, szeretne teljesen megszabadulni a kézikönyvektől (mondjuk ez környezetvédelmi szempontokkal lehet indokolni).

Az oldalon egyébként külön menüpontban (szégyenfalon?) gyűjtik, hogy milyen kézikönyveket szedettek le a kiadók – de most komolyan, az első két Elder Scrolls kézikönyve miért fájt ennyire a Bethesdának?

18 komment

Címkék: kézikönyv játéktörténelem játék és kultúra

Ha a videojátékok igazán élethűek lennének

2010.04.30. 11:12 hancu

Hm, nem mondhatnám, hogy a Smosh videója olyan friss és forró, hogy megsül rajta a tojás, de van annyira vicces, hogy bal kézzel beágyazzuk ide, miközben a jobbal a "jobb későn, mint még később" feliratú zászlónkat lengetjük.

 

13 komment

Címkék: videó állatság

Botrányos összefonódás egy japán játéklapnál

2010.04.30. 07:49 Stöki

A játékkritikák végén levő számok, osztályzatok, százalékértékek súlya szerintem túl nagy. Ez a szám marad meg leginkább az olvasóban (van, aki csak azt nézi meg), a kiadó sajtósa is amiatt panaszkodik, ha a legújabb hiperszuper játéka csak 4 pontot ér el az 5-ből – holott négyes és négyes között óriási különbség lehet, de a részletek csak a kritikák szövegéből derülnek ki. Amikor CoVboy vezette az 576-ot, egyszer 5, azaz öt százalékot adott egy játékra, mintegy tiltakozásként, illetve jelezve, hogy bátran ki lehet használni a százas skálát (volt egy időszak ugyanis, amikor a legrosszabb játékok sem kaptak 50 százaléknál alacsonyabb értékelést a magyar lapoknál – mára azért ez változott). Az olvasók persze meghökkentek az 5 százalékon, annyira hihetetlennek tűnt, hogy el kellett olvasniuk a cikket, miért olyan rossz a játék. A számokra mégis szükség van, de elsősorban nem azért, mert azt újságíró olyan nagyon szeret osztályozni – inkább az olvasók igénylik. (Oké, azért az újságírónak is jól jön, amikor év végén össze kell szedni, mik voltak a legjobb játékok.)

114 komment

Címkék: japán botrány mgs famitsu

Bréking: összefeküdt a Bungie és az Activision

2010.04.29. 23:18 hancu

Hm, lehet hogy ez a összefeküdt nem a legszerencsésebb kifejezés, lévén a vizuálisabb fantáziával megáldott (megvert?) olvasókban esetleg felvillanhat egy homoerotikus kép Master Chieffel meg Bobby Kotickkal, ami azért erősen 18 plusszos téma, sőt. Na mindegy. A lényeg: a Halo-sorozatról ismert Bungie 10 éves exkluzív kiadói szerződést kötött az ActivisionBlizzarddal, meg nem nevezett raklapnyi pénzért. Sajtóközlemény az egyik, illetve a másik részről.

Fura egy sztori ez a Bungie-é, 2000-ben felvásárolja őket a Microsoft, megcsinálják a Halo-trilógiát, eladnak belőle ezercsillió darabot, aztán 2007-ben, egy héttel a Halo 3 megjelenése után kivásárolják saját magukat és az egész játékfejlesztői világban példátlan módon újra a saját maguk urai lesznek. Hogy most, három évvel később beálljanak a sokat gyalázott, és nem éppen fejlesztőbarát Activision kötelékébe. Oké, ez most nem tulajdonosváltás, de akkor is felveti a kérdést: lesz itt még Guitar Halo?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Oké, elrontom a poént, nem lesz, a Halo IP a Microsofté maradt anno.)

4 komment

Címkék: bungie activision blizzard

A nap képe: Mario és a tekikatonák bosszúja

2010.04.29. 15:20 Stöki

(via Tibi és 4chan)

14 komment

Címkék: mario tmnt játék és művészet

Videojátékban kérte meg barátnője kezét

2010.04.29. 07:12 Stöki

Aki annak idején játszott (esetleg még most is játszik) a Magic: The Gathering nevű gyűjtögetős kártyajátékkal, az ismerheti a sztorit, hogy a kártyajáték alkotója, Richard Garfield egy erre az alkalommal készített kártyalappal kérte meg barátnője kezét („Richard megkérheti Lily kezét. Ha ő igent mond, mindkét játékos nyer; összekeverik minden lapjukat és közös pakliként használják” – nagyjából ez a lap szövege).

Ilyen romatikus geekségre természetesen a játékfejlesztők is képesek. Egy fiatal játéktervező-grafikus, Anders Howard (most éppen a Zyngánál dolgozik) pár kollégája segítségével külön játékot készített, hogy megkérje barátnője kezét. A Dinner Love and the Quest for Soup egyszerű mászkálós játék (itt kipróbálható, képek itt, videó fent), amiben hősnőnknek kaját kell gyűjtenie a városban, aztán mellé csapódik egy srác, és már együtt gyűjtik a hamburgereket és sütiket, amitől a srác egyre boldogabb lesz és mindenféle bónuszokat ad a lánynak. A pálya végén természetesen egy virtuális jegygyűrűt. Azért a csaj kapott egy igazit is, és igent mondott.

(via Kotaku)

8 komment · 1 trackback

Címkék: geek love story játék és kultúra

Perelnek a volt Infinity Ward-osok

2010.04.28. 10:07 hancu

Miközben az Infinity Wardtól az emlékezetes balhé óta kilépett fejlesztők száma elérte a 26-ot, egy újabb per is körvonalazódik a fejlesztők és a kiadó között (ilyenből eddig kettő van, a két, elsőként kirúgott IW-fejes, Zampella és West perli a kiadót 26 millió dollár, szerintük elmaradt fizetés miatt, a kiadó meg őket, szerződésszegés miatt).

A vád szerint a kiadó 54 millió dollár elmaradt, de a munkaszerződésekben rögzített bónusszal és royaltyval tartozik az ex-alkalmazottaknak, akik további kártérítésként a balhé miatt még 75-125 millió közötti összeget is szeretnének kapni. A cég fél évnyi jutalommal tartozik, plusz a technológia licencelése után járó bónuszok, plusz az arra az esetre beígért jutalom, ha a Modern Warfare 2 eladásai lenyomják az első részét.

11 komment

Címkék: per infinity ward activision blizzard

Szerdai retro: Pirates!

2010.04.28. 10:00 Stöki

Nem sokkal, de a múlt heti szavazást a Pirates! nyerte, meglepő módon – mármint nem az a meglepő, hogy ez nyert, hanem az, hogy csak szoros versenyben. A Pirates! – teljes nevén Sid Meier’s Pirates! – ugyanis nagyjából olyan karátértékű drágakő, mint az Elite, nem véletlen, hogy annak idején a CoV-ban is hozzá hasonlítgatták (és ha már CoV, emlékezetes a CoVboy-postából a „pirates egy lapáttal” büntető szóvicc is).

100 komment

Címkék: retro pirates sid meier heti retro jatek

IDDQD képregény: A rettenetes trollrobot

2010.04.27. 09:12 Stöki

47 komment

Címkék: képregény dott troll iddqd képregény

Újabb felmondások a Call of Duty fejlesztőinél

2010.04.25. 16:30 Stöki

Tovább folytatódik a szappanopera, aminek szereplői a Call of Duty játékokat – többek között az elképesztően sikeres Modern Warfare 2-t – fejlesztő Infinity Ward és „gazdája”, az Activision kiadó. Aki lemaradt volna a játéktörténelem egyik legnagyobb botrányáról, az olvassa el előző posztjainkat a témában, de röviden a lényeg: az Activision kirúgta az Infinity Ward két vezetőjét, Jason Westet és Vince Zampellát mire ők alapítottak egy új stúdiót, a Respawn Entertainmantet, ami az Activision egyik fő riválisának, az Electronic Artsnak fog játékokat készíteni. West és Zampella eltávolítása után az Infinity Wardnál több vezető beosztású fejlesztő felmondott, és sejteni lehetett, hogy ők a Respawnnál fognak felbukkanni.

A balhé egyik legutóbbi fejleménye éppen az, hogy a távozottak közül heten hivatalosan is megerősítették, hogy West és Zampella új stúdiójánál folytatják. A másik pedig az, hogy további öt ember felállt az Infinitynél: három vezető fejlesztő (vagy hogy a bánatba kell fordítani a senior designert), Mohammad Alavi, Chad Grenier és Brent McLeod, valamint egy tapasztalt programozó és egy designer, Chris Lambert és Jason McCord. Ezzel 17-re emelkedett az Infinitytől elszállingózott emberek száma, és korántsem biztos, hogy nem lesznek újabb felmondások. Arról még nincs hír, hogy az újonnan távozottak hol folytatják, de meglepődnék, ha nem a Respawnnál kötnének ki ők is.

Az is a héten történt, hogy az Activision egyik, közösségi kapcsolattartásért felelős munkatársa a Facebookon próbálta oltani a tüzet. Nem nagyon sikerült neki, legalábbis elég hülyén jött ki, amikor közölte, hogy a két lapátra tett vezető bónuszát (amiért ők perre mentek) szétosztják azok között a munkatársak között, akik az Infinitynél maradnak.

12 komment

Címkék: botrány ea modern warfare infinity ward activision blizzard respawn entertainment

Egymillió fölött az I Play WOW

2010.04.25. 13:57 hancu

Többször megállapítottuk már, hogy Jace Hall egy állat - most ennek újabb hangsúlyozására itt van hősünk legutóbbi videoklipje, az I Play WOW, amit annak idején jól elfelejtettünk kipostolni, de most annak apropóján, hogy YouTube-on elérte az egymillió view-t, pótoljuk. 

(Mondjuk kicsit bele kell húznia Jace-nek, hogy ne csak beszólogasson Felicia Daynek, de utol is érje a Do you wanna date my Avatart, ami lassan tízmilliónál jár)

24 komment

Címkék: zene wow

Tanmese a játékhősről és a pénzéhes ribancról

2010.04.24. 08:00 Stöki

Vajon mit csinált Mario, miután megmentette Peach hercegnőt? Burkoltan erre ad választ a lenti zseniális animáció – ugyan nem a Mario Bros. szereplőivel, de könnyen behelyettesíthetők a karakterek. Nagyon vicces sztori, a régi Nintendo-játékok minden bájával megáldott grafika és hang, dráma, akció, szerelem – mi kell még?

26 komment

Címkék: videó állatság játék és művészet

Szellemek a tévé előtt

2010.04.23. 18:20 hancu

Rég volt már Collegehumor videó, úgyhogy gyorsan beújítottunk egyet, amiben a négy szellem, Blinky, Pinky, Inky és Clyde mesél arról, mivel ütik el az unalmas szürke hétköznapokat: sorozatokat néznek a tévében. 

3 komment

Címkék: tévé pacman collegehumor

süti beállítások módosítása