HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 5x20: Harci repülőszimulátorok

2019.10.30. 22:11 Stöki

Nagyon-nagyon régi adósságot törlesztek most. Évekkel ezelőtt, még bőven a pre-podcast érában kaptam egy lelkes levelet egy olvasótól, aki jelezte, hogy ő eléggé képben van a repülőgép-szimulátorokat illetően, és erről van egy elég terjedelmes anyaga, amit akár az IDDQD-ra is kitehetek. Örömmel fogadtam, aztán a dolog elhalt, száz százalékig miattam, amiben volt egy adag patópálság is, de azért az is, hogy elképesztő részletes, hosszú cikk jött az olvasótól, aminek feldolgozása és IDDQD-posztokba szabdalása komoly fejtörést okozott. Szerencsére az olvasó nem hagyta ezt annyiban, és még jó ideig írogatott nekem, már a podcast indulása után is - így merült fel, hogy jöjjön be egy adásra, és mesélje el a témáról, ami két órába belefér.

podcast118.png

Nevezzük meg hát ezt a drága embert: Molnár Balázs, aki molnibalage néven ismerős lehet a kommentdobozból. Nem titok, hogy sem Grath, sem én nem vagyunk túlképzettek repülőszimulátorilag, úgyhogy ittuk Balázs szavait, aki szerint két órában is csak karcolgattuk a témát. A hetvenes évek elején indulva eljutottunk a jelenkori Falcon 4.0-továbbélésekig, aztán molnibalage még a pulbikálásba is besegített azzal, hogy összeszedte a shownotes linkjeit. Hálánk a magas égbe fogja üldözni, átlépve a hangsebességet, ti pedig fogadjátok szeretettel az adást. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban előkerülő témák, játékok:

Legközelebb még a héten jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások az ötödik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból pedig a teljes negyedik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20191012.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Kiss Balázs, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, Nagy Gyula, Gortva Gergely, Révész Péter, cue, Szabó Ferenc, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, arpadapunk, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, G, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

109 komment

Címkék: retro podcast szimulátor checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr9015266940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.10.31. 07:06:25

ennyit írnék csak: végre.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.10.31. 07:10:32

csak annyit írnék: végre.

2019.10.31. 07:33:30

Delta forsz kommandó... :D (bit.ly/33374Bo)

Gaborkik 2019.10.31. 08:22:44

Sziasztok! Flanker 2.0 Youtube link nem műküdik.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.31. 08:59:56

@Gaborkik:
www.youtube.com/playlist?list=PLDagzYVDVUgLw2iIsovMUUF00-ocHgqrg

Ebben benne van minden videó, ami fent is.
Elvileg a 37. videó van betéve a playlistből.

GalaHU 2019.10.31. 10:19:50

Végre, végre, végre!!!! :)

Akkor most jöhetnek az autószimulátorok! Mekkora anyagot kell küldeni hogy műsor legyen belőle???? Egye-fene, már egy Gran Turismo vagy Forza adással is kiegyeznénk, ha a szélesebb hallgatóság megcélzása a kívánatos... :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.31. 10:33:24

Több fontod dolog nem hangzott el, de Grath egy korábbi podcastben feltett, de megválaszolatlan kérdésére válaszolnék azért. Ő nem értette, hogy mit lehet a hardcore repszimeken élvezni, meg a több száz oldalas kézikönyvek.

Nos, aki valaha is rendesen megtanult már egy 90-es évek közepi repszimet és megértette mindazon fizikai alapokat és értette a fedélzeti rendszer működését, akkor annak valójában töredék idő alatt megtanulható volt egy új repszim vagy repülőgép is.

A több száz oldalas kézikönyvek nagy része olyan alapvető dolgokat magyaráz el, hogy a repülő hogyan működik, a radar hogyan pásztáz, stb. Olyan embereket is megtanít, akiknek 0 előképzettsége van.

Ha már tudod, hogy a géppel hogyan kell repülni, felismered a radarképernyőt és ismered annak alapvető működési elvét, akkor egy új repszim esetén kb. a bill. kombinációt kellett újra tanulni és szokni a látványt, hogy gyorsan dolgozzál, de ez már csak minőségi javulás. Aki tudta a Falcon 4.0-ban használni annak a gépen a radarját légiharc üzemmódban, akkor tudta az F/A-18 Korea vagy mondjuk később a Lock On vagy másban is.

Ez valójában feleslegesség teszi HC szimeseknek a kézikönyv nagyját vagy annak, aki már játszott korábban ezekkel. Gyorsan felszívja magát az ember.

A repszimes élményt nagyon durván lehetne a speedrunhokhoz hasonlítani, csak azoknál sokkal szerteágazóbb az élmény. Volt róla szó korábbi adásban, hogy ti is mekkora lelkesedéssel toltátok a Quake speedrunt. A repszimehéz igen távolról ehhez hasonló. Vagy egy feladat, aminek keretei is rugalmasak és egyre jobban oldod meg azokat vagy ismered fel azon eseteket, amikor nem tudod megoldani. Csak a környezet és minden más egy speedrunhoz képest végtelenül sok variációs. Ezért din. hadjárat mellett nagyon nehéz megunni főleg, ha eltérő korszak, eltérő környezetben repülsz.

Cifu78 2019.10.31. 11:57:18

Szép anyag Molni. ;)

Grath kérdése nekem is furi volt, miközben a különféle mikromanagelős játékokban is ugyan ez megy pepitában. Érdeklődési kör kérdése, kinek mi tetszik, a Tamagocsit se értették sokan, aztán mekkora siker volt hajdan. :D

AarPoe 2019.10.31. 12:50:57

Óó srácok hát ezt nem hiszem el. Alig várom, hogy meghallgassam, millió köszönet!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.31. 14:19:56

Még valami. Minden, ami kimaradt és hiányérzet, az a HTKA-n futó cikksorozatban sanszosan benne lesz. Amikor kijön, majd az FB oldalon a podcast bejegyzésnél beposztolom majd a linket.

kemi242 2019.10.31. 15:31:12

Egy kis magyar vonatkozás: Az F-15 Strike Eagle-t a Novotrade portolta C64-re. Ha jól emléxem a Szenttornyai beszél is róla.
És ha már itt tartunk, a repülőn tolóerőszabályzó van, és nem gázkar! ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.01. 12:09:28

@theveryguest: Ezt sem tudtam eddig soha kipróbálni. Az Internetnek köszönhetően ismerem, de soha egyetlen ismerősömnek sem volt meg.

A fejlődés történetben egyes dolgok kapcsán érdemes lehet megejteni, de olyan nagy megfejtésekkel nem szolgált a játék, ha az 1991-es Falcon 3.0-val kellene összevetni. Inkább csak egyes arcade vs HC szim feature megközelítés miatt érdekes.

Pic 2019.11.01. 13:57:38

Azt mondja:

Strike Fighter Project / F-19 Strike Fighter (C64, 1987)

és ugyanez PC-re.

Hát én azzal sokat játszottam és biztosan állíthatom, hogy az nem "Strike" hanem "Stealth"

Ezt nagyon elírtátok...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.01. 14:18:42

@Pic: Ez legyen a legnagyobb hiba az egész adásban, egy elgépelés...

Sánczi Imre 2019.11.01. 16:27:39

Belka semmi rosszat nem tett!

Mjoe72 2019.11.01. 17:13:12

Jó adás volt. Az F/A-18 interceptor korszakalkotó volt amigára, kár, hogy nem hangzott el a neve.

Aston Kanál 2019.11.01. 19:00:34

A bios kimaradt. Mi lesz most?

Rozisoft 2019.11.01. 19:58:21

@theveryguest: Jaja, ott a pont!
Chuck Yeager's, Birds of Prey, Jane's ATF ...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.01. 22:22:35

@Mjoe72: Mivel sajnos Amigám nem volt (és hihetetlen, de csak fényképen láttam olyat, megtapogatni sem volt alkalmam mai napig egyet sem) és 1990 után volt csak 576 kbyte amit olvastam így erről nem tudtam. Olvasni olvastam róla, de annyira nem maradt meg bennem.

Néhány videót megnézve róla nem egészen világos, hogy mitől korszakalkotó.

Ez alapján.
www.youtube.com/watch?v=wjdOBXCVX7Q

Kb. az F-19 grafikájával bírt.
A framerate borzasztóan alacsony.
Igen, hogy MFD-k vannak, de kabin nem hasonlít az igazira.

Tehát ezzel eddig semmivel sem több, mint a korábbi F-19 vagy Falcon.

A Hornet teljesítménye a valós felett van fényévekre. A videóban kb. 20 sec alatt érte el az M1.2-őt tengerszinten, amit borzalmasan pontatlan még a kor mércéje szerint is. Majd még tovább gyorsul. Ezt fegyvertelenül sem tudná. Ez még korszakosan is legfeljebb átlag alatti.

A rakéta szépen mozog, piros pont.
A radar nem körkörösen lát, piros pont.
Az IR kereső modellezése is úgy ahogy megvan. Piros pont.

Erre mondhatná az ember, hogy ok, szép, csak nem korszakalkotó. Ugyanis a Falcon 1987-ben hozta ugyanezt, sőt, többet is a fedélzeti rendszer terén.

Említésre méltó esetleg a cikksorozatban az extra részében - nyugodtan írja meg a közösség ezeket a szimeket, hogy ők hogyan látták ás látják - de amúgy még abba sem tenném bele.

Mert, ha mindenki kedvence belekerülne, akkor igazából semmiről nem szólna egy ponton túl, mert mit mondjak egy olyan játékról, ami újat nem mutat azon túl, hogy "volt ez is"?

[fejvakarás]

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.01. 22:23:20

@Mjoe72: Korszakalkotó helyett inkább előremutatónak hívnám. Az bőven igaz rá.

theveryguest 2019.11.01. 22:33:38

@molnibalage: Nekem a Falcon sorozat túl steril. Nincs feelingje. Meg valószinűleg el sem futott az AMD486DX40-emen 2MB RAM-mal. A jéger egyrészt fasza tutorial, az alap manőverek nevére meg használatára is megtanit. Másrészt jó kis történelemóra: II. vh, korea, vietnám. Meg soha nem szórakoztam jobban, mint amikor B-17-es konvoyt kellett ledarálni Me-109-essel. Mondjuk P-51-essel Mig-15-ösre "vadászni" is érdekes volt. Olyan szempontból jobban szeretem az I.-II. vh.-s cuccokat, hogy ott még van párbaj feeling. Meg ha akarod lovagiasság is, hogy sérült gépre mondjuk már nem lövünk. Hagyjuk, hogy hazahúzza a belét. Nem pedig fos gombnyomogatás van, hogy 20 km-ről pofánlövöm AMRAAM-mal, oszt örülök magamnak. Meg elképzelheted mit érzett az a paraszt, aki előtt egy P-50-ben ülve először húzott el egy Me-164 vagy Me-262.

theveryguest 2019.11.01. 22:54:30

Voltak vicces cuccok is, mint ez a B-52 (jobban mondva a Dale Brown féle Megafortress) sim:
youtu.be/jFcxI0ybIcc
Egyszerre kell ellátni a pilóta, navigátor, bombázótiszt, faroklövész, whatever poziciókat.

Mjoe72 2019.11.01. 23:59:40

@molnibalage: Azért az F-19-nél csak több grafikailag, hangban. Amúgy én a falconra (1989 amiga) egy élettelen játékként emlékszem vissza. Túl mesterkélt küldetésekkel. De ez biztos, hogy ízlés kérdése is, tehát szubjektív. Viszont azt nem tudtam, hogy 1988-ban portolták atarira, tehát akkor, amikor az F-18 is megjelent. Grafikailag és hangban továbbra is korszakalkotónak mondanám megosztva 1 helyét a falcon portolt verzióval.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2019.11.03. 16:16:07

Dambusters, mi? Meg húzzunk a szánkat az Ace-től? LEGICSATA, az volt a kemény, C+4-es (meg tán 16-os) exkluzív cím!

Amúgy az Ace-ben meg lehetett halni úgy is, hogy simán lelőttek, volt damage bar, noha tényleg soká tartott, míg elfogyott a hp, de a vége felé ki tudták lőni a különböző cuccaid, mint a hátsó kamera, futómű, hajtómű stb. Sőt hasonlót már a Blue Max is tudott! :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.03. 16:22:33

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Az adás után eltöprengem, hogy erre lehet, hogy rosszul emlékeztem. A rendszerek egymás utáni bekrepálására még emlékszem. Szóval, akkor tényleg meghalhattál, de akkor jó sok találat kellett hozzá.

A Blue Max alatt a C-64-es érted vagy a más játékot? Több játék is kapta ezt a címet.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2019.11.03. 16:33:50

Ezt a klasszik I. világháborús akció-repülőgépszimulátort:

www.youtube.com/watch?v=hv53rnaYAB8

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2019.11.03. 16:40:29

Asszem a Novotrade-adásban volt szó a magyar fejlesztésű Spitfire '40-ről, ha jól emléxem Kiss Donát mesélte, hogy veterán vadászpilótát (!) hívtak be hozzá konzultánsnak, még jóval a filmtörténeti mérföldkő Top Gun előtt. A pixeles karóra-problémát úgy oldották meg, hogy külön képernyőn volt a műszerfal és a kilátás, de a frame rate még így is borzalmas.

www.youtube.com/watch?v=cpq0VzBINno

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.03. 17:26:46

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Igen, arra gondoltam. Asszem sosem tudtam végigvinni azt, pedig kölyökként sokat játszottam vele.

A Spitfire tökéletes példa arra, amit említettem, jó hogy betetted. Erre sem maradt idő a podcastben. A cikksorozatból azért hagytam ki, mert a más játék bemutatta. Lehet, hogy bele fog kerülni azért említés szintjén, mert magyar érintettsége van és nem mindenki látta a Vakondok 4 vagy hallotta a Novotrade podcastet.

Köszi a videót.

nyu 2019.11.03. 20:37:20

Comanchenak nem volt alapkövetelménye a koproci?
Alap 386-on emlékeim szerint el sem indult.

(Én már 486DX-en játszottam vele, ott nem volt ilyen gond.)

pSzIr 2019.11.04. 11:30:13

Személyes kedvencem:
F-22 Raptor 1998
www.youtube.com/watch?v=PJ98rmyJ9MY

Multiban is nagyon sokat nyomtuk LAN-on

GalaHU 2019.11.04. 12:19:23

Azért folyt a szem rendesen a C64-es Fighter Bomber előtt! Maga volt a csoda akkoriban.

Meg az F14 Tomcat, ahol ha jól szerepeltél a hadjáratokban elhívtak a TOPGUN-ba. Tisztára mint a filmben, ott éreztem hogy megérkeztem a jövőbe! :) (Funfact: a TOPGUN-ban az első óra után kaptál külön callsign-t, az alapján hogy hogyan teljesítettél)

De a 286 érában már csak a Red Baron kötött le meg a Yeager. Utána meg már csak a Jager, és porosodott a PC a sarokban, de ez már egy másik történet. :)

pSzIr 2019.11.04. 13:44:16

Ezt is imádtuk:

A-10 Tank Killer (PC/DOS) 1989-91, Dynamix, Inc

www.youtube.com/watch?v=q8hQTLwkGuE

AarPoe 2019.11.04. 14:24:02

Szerintem az egyik legkiterjedtebb adás valaha, élmény volt a videókkal végigkövetni. Főleg, hogy a C64 óta nyúzom ezekkel a joy-okat :)
Nem is tudom, lemaradt-e valami. Ill talán: C64-en volt egy olyan játékom, hogy F/A 18 Stealth Fighter, szintén borzasztóan alacsony frame rate-el, de számtalan kameraállással és király HUD-al. Ez nem rémlik esetleg, Balázs? (bár hozzátenném, ugyebár akármi is lehetett a játék neve, hiszen mindig a lemezen tárolt név alapján jegyeztem meg őket) A Stunt Island-et hiányoltam kicsit dehát na, az nem is igazán szimulátor.
Az C64-es F14 Tomcat miért nem került a listára?

A Retalban pedig a számtech-teremben aki le tudott szállni, attól csak az volt a nagyobb ász, aki VISSZA TUDOTT "MENNI" A TÉRKÉPRE! :D

A USNF megvolt valaha igazi "dobozos" változatban is. Imádtam.

Később az IL-2-ben még egy magyar századba is bekerültem kadétként. Igazi élmény volt a kiképzés teamspeak-en, iskolakörök, helyazonosítás térkép alapján, stb. Az első bevetés előtt aztán felszállás előtt felcseréltem a bombakioldó gombját a műszerfal-világítás kapcsolójával, így mindketten úgy gondoltuk, jobb ha Wizard-ozni megyek inkább :)
A Lock-on aztán már nem tetszett, egyetlen pozitív élményem vele egy nagyszimulátoros SU-27 kabinos leszállás, amiért magyar vadászpilótai dicséretet is kaptam :) na bocs a mesélésért.

IL-2 Cliffs of Dover-hez lenne még kérdésem: miért nem szeretik ezt a részt az IL-2 rajongók? Sok helyen olvastam ezt, de nem értem az okát, lehet erről tudni valamit? Köszi! :)

@Stöki! levezető zeneként nem a Donkey Kong szól, hanem az adásban nem is említett C-64 F14 Tomcat egyik mixe! ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.04. 14:33:20

@AarPoe: C64-en nem rémlik F/A-18 sim, de az F-19 Stealth Fighter az stimmel, csak nem az volt a hivatalos neve. Bár én nem találkoztam olyannak, aki ne F-19-nek hívta volna. Lásd itt.

htka.hu/2019/10/12/szimulator-tortenelem-1-resz/

(Az F-18 és a stealth egymást kizáró fogalmak.)

A Stunt Island az, amikor kaszkadőr mutatványokat kell végrehajtani? Az egyik 576 kbyte-ban benne volt úgy 1994 körül. Az egyik feladat háztetőre leszállás volt, ha jól emlékszem. A cikkből elég sok minden megmaradt. Sajnos ezzel sem játszottam soha, de 20+ év után is rendszeresen előjön az emlék. Ahhoz túl lusta voltam, hogy utána nézzek.

A Retaliator kiírta, hogy merre kell visszarepülni, nem volt nagy tudomány. :)

AarPoe 2019.11.04. 14:59:16

@molnibalage: Köszi! Röhej, de ahogy így átnéztem, szerintem a Fighter Bomber lesz. Mindegy, ezek a lemezes nevek már csak ilyenek :)
Az volt igen. Az alapötlet kiváló, de a küldetések irreálisan szörnyű nehezek voltak, pl. rögtön a 2. felvételnél pixelpontosan kellett (volna) leszállni egy hídra a tartóoszlopok között, stb... szóval igazán nem szimulátor volt ez.

Zarbon 2019.11.04. 15:10:55

szóban mennyire szimpatikusabb az sgről migrált troll :)
jó adás volt, kimaradt pár számomra nagyon kellemes darab, anno a szimulátorok miatt vetettem magamnak pct, imádtam nagyrészüket :)

sporovits 2019.11.04. 15:22:02

@AarPoe: "@Stöki! levezető zeneként nem a Donkey Kong szól, hanem az adásban nem is említett C-64 F14 Tomcat egyik mixe! ;)"

Nem az ACE 2-t akartál írni? :) A játék címét beszédben pedig szigorúan fonetikusan kiejtve.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.11.04. 15:56:37

a hokum meg a komancs orosz "megfelelője". fekete cápa, kamov ka-50, kétrotoros alacsony lopakodó gép. a dos-os komancs játékban ilyenekre is lődözött három hétig az egyik műsorvezető úr.

a vonatos "ívben halad" az talán tőlem van.

sporovits 2019.11.04. 15:56:56

@pSzIr: Kellemes darab volt, ha jól emlékszem be lehetett vetni benne atomtöltetű bombát is.

AarPoe 2019.11.04. 15:58:19

@sporovits: Csudába, persze!! Igen, szigorúan Acekettő! :)

sporovits 2019.11.04. 16:00:23

@pSzIr: Említést érdemel akkor már egy másik, jó kis A-10-es szimulátor is, ami pedig az A-10 Cuba!

Vrungel76 (törölt) 2019.11.04. 16:02:44

A műfajból nekem egyrészt a Fighter Bomber-hez volt szerencsém C64-en, ugyancsak utántöltős tape változatban, mint Stökinek, a címet pedig szintén szigorúan fonetikusan ejtve!!! ;) A kedvencem nekem is a rakéták és bombák pakolgatása volt, de magával a repdeséssel is jól elvoltam.

A másik pedig PC-n a Fleet Defender volt, kb. 5 év késéssel, budget verzióban (a kézikönyv a CD-n volt rajta PDF formátumban, ha jól emlékszem).

sporovits 2019.11.04. 16:07:31

@theveryguest: A Megafortress hozzám is eljutott annak idején, sajnos valami másolásvédelem miatt felszállás után egyből meg is haltam, lelőttek rakétával mindig. Nagyon sajnáltam, hogy ennél tovább sose jutottam, mert a játék alapjául szolgáló Dale Brown háborús ponyvát rongyosra olvastam, ami nagyon felcsigázta az érdeklődésemet a játék iránt.

sporovits 2019.11.04. 16:22:37

@Vrungel76: És milyen szépek voltak a Fighter Bomberben a repülőgépek képei, ahol ki lehetett választani, melyikkel szeretnénk repülni.

sporovits 2019.11.04. 16:25:54

@AarPoe: Klasszikus, fülbemászó, dallamos Rob Hubbard darab, semmivel nem lehet összetéveszteni.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2019.11.04. 16:40:44

@AarPoe: Bocsánat, kopipaszta-baleset, javítottam, persze hogy ACE II.

@manson karcsi: Köszi, ma is tanultam valamit.

sporovits 2019.11.04. 16:54:34

Nem hallgattam meg még a podcastet, de említésképpen néhány játék tematikus bontásban, amelyek nem szerepelnek sem a shownotesban, sem a hozzászólások között, de amelyekkel hosszú órákat eltöltöttem:

Modern repülőgépes szimulátorok:
Eurofighter Typhoon : EF2000 folytatása
F-15 Strike Eagle II - III
F-22 Lightning 3
Combat Air Patrol : Amigára és PC-re is
AV-8B Harrier Assault
Harrier Jump Jet
ATAC: Advanced Tactical Air Command
Strike Fighters: Project 1 és Strike Fighters Gold : Ha már egy elírás révén belekerült a shownotesba. Korrekt kis szimulátor volt, a Gold változatát CD mellékletként adták valamelyik hazai gémermagazinhoz.

II.vh-s szimek:
Their Finest Hour: The Battle of Britain : a Lucasfilm által kiadott szimulátorok közül egy korai rész.
B-17 Flying Fortress
Reach for the Skies
Dogfight: 80 Years of Aerial Warfare : össze lehetett ereszteni különböző korszakok gépeit és lehetett egymás ellen is nyomulni soros kábellel összekötött két PC-n.
Overlord
Jane's Combat Simulations: WWII Fighters : A Jane's sorozat II.vh-s tagja
European Air War : Ezt különösen hiányolom a molnibalage listájáról, szerintem mérföldkő volt a szimulátorok történelmében, az Il-2 előtti klasszikus darab volt, amiben a multi részre is nagy hangsúlyt fektettek.

Koreai háborús szim.:
Mig Alley : a hadszíntér miatt tekinthető különlegesnek

I.vh-s játékok:
Knights of the Sky
Dawn Patrol
Flying Corps és Gold
Blue Max: Aces of the Great War
Red Barron 3D : a Red Barron, 3dfx grafikát használó második része. Rengeteget játszottam vele.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.04. 19:18:47

@manson karcsi: Hát, abból a szempontból nem, hogy egyszemélyesre tervezték és emiatt bukta volt az egész.

10. részes

modernwartech.blog.hu/2018/10/05/a_kamov_ka-50_harci_helikopter_tortenete_1_resz

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.11.04. 19:30:33

@molnibalage: köszi a cikkt, kedvencem az avionika. no nem annyira prominensen, mint neked.
elolvastam a hosszú cikket is, ami írtál, várom a kövi részt.
én a helis vonallal is elhülyéskedtem, kezdve az lhx-szel, choplifter-rel, a gunship2k-val, a komancsokkal és az apache longbow vs hind-del bezárólag. azután nem is tudom, hogy volt-e valami helikopteres játék.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.04. 19:31:44

@sporovits: Azért nem szerepeltek, mert nem lesz rá idő. Ellenben a shownotes első linkje a cikksorozat első részéhez vezet. A listádból a következők lesznek benne legalább említés szintjén.

Modern repülőgépes szimulátorok:
Eurofighter Typhoon : EF2000 folytatása - Csak említve. Az elődje mérföldkő volt, a 2000 körüli folytatása pocsék.

F-15 Strike Eagle II - III - Csak említve lesz, mert evolúciósan sok más megelőzte, csak illeszkedik a sorba. Mivel nem volt meg nekem egyik sem huzamosan, ezért amivel nem repültem, nem írok róla. A videók és a manualja alapján be tudom lőni, hogy mit tudott.

F-22 Lightning 3 - Annyi F-22 volt, mint égen a csillag. A DID féle lesz benne.

Strike Fighters: Project 1 és Strike Fighters Gold : Ha már egy elírás révén belekerült a shownotesba. Korrekt kis szimulátor volt, a Gold változatát CD mellékletként adták valamelyik hazai gémermagazinhoz. - Csak említve lesznek. Az SG.hu falconos közössége által ismertem, de soha nem repültem vele. Arcade jellegű volt.

II.vh-s szimek:
Their Finest Hour: The Battle of Britain : a Lucasfilm által kiadott szimulátorok közül egy korai rész. - A C-64-es játékról van szó, ahol din. hadjárat van? Az említés szintén akartam elővenni az F4.0.-nél. Maga a játék inkább mini játékokkal tarkított stratégia, mint szimulátor.
www.youtube.com/watch?v=2rPpYyazdyE

Ennek XXL-es változata valódi szimmként ezt. A Secret Weapons of the Luftwaffe elődjének tűnik. Ezzel sem játszottam sajnos soha.
www.youtube.com/watch?v=_FwoLIemWF0

B-17 Flying Fortress - Ez lesz. Noha soha nem játszottam vele, de ezt még ki is akarom próbálni.

Dogfight: 80 Years of Aerial Warfare : össze lehetett ereszteni különböző korszakok gépeit és lehetett egymás ellen is nyomulni soros kábellel összekötött két PC-n. - Ez kb. csak emiatt kerül majd bele, vagy említem.

Overlord - Ez az 1994-es nagy szim dömpinggel jött. A kor szintjén az egyik legszebb volt, de mivel soha nem repültem vele, nem tudok róla mit mondani azon túl, amit videókon láttam róla.

European Air War : - Eddig azt sem tudtam, hogy létezik vagy, ha tudtam, elfelejtettem. Van kedved róla írni, betenném a cikksorozatban.

Ezen videó alapján látok olyan dolgokat, amiben úttörő lehetett. Pl. a légi háború léptékének ábrázolása és a rádiózás.
www.youtube.com/watch?v=Hfz7RKbq_H8

I. vh-s játékokkal nem játszok, ezt már a műsor elején is mondtam. Idő nem volt még a Rise of Flight említésére sem, ezért csak a shownotesba került be a Red Baron mellé. A cikksorozatban is más írt róla, nem én.

Továbbra is szívesen fogadom a kooperációt bárkitől. Az ultimate cél, ha kész lesz a cikksorozat, hogy angolul is megjelentetem.

Zarbon 2019.11.04. 22:54:55

@molnibalage: b17 második része még most is fogyaszható, már 3d gyorsított játék volt és eléggé komplex a maga módján

Flankerr 2019.11.04. 23:40:42

@manson karcsi: "alacsony lopakodó gép" a Kamov Ka-50? ez azért a hét vice :D ;)

Ettől függetlenül a Comanche 1 és Comanche 3 nagy élmény volt számomra is játékilag.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.04. 23:51:03

@Zarbon: Az a 2000-ben megjelent ugye? Videót láttam már róla. Az első részről látott képek anno a crew management miatt fogott meg. Később érdekes módon a Silent Hunter koppintotta azt le.

Zarbon 2019.11.05. 00:06:07

lock onról meg a dcsről esett szó? az utóbbira lehet egy műsor is kevés lenne :P

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2019.11.05. 08:17:16

@Flankerr: alacsonyabb, mint egy apacs. rotor nélkül. ;)

Vrungel76 (törölt) 2019.11.05. 09:02:08

Amigára megjelent, ill. fejlesztésnek indult, de meg nem jelent "combat plane" szimulátorok listája: bit.ly/34AakUX

Bocs, a lista lehet, hogy bővebb, mint az adásban tárgyalt kategória, de ennél pontosabb/szűkebb szűrést tudtam alkalmazni.

Vrungel76 (törölt) 2019.11.05. 09:06:44

@Vrungel76: ...mármint hogy nem tudtam alkalmazni... ;)

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2019.11.05. 12:21:00

A Dogfight-ot nagyon szerettem, igaz egy F16-al nehezen lehetett dogfight-olni egy I. VH-s gép ellen, mert jóval gyorsabb volt. Persze rakettyával pikk-pakk le lehetett szedni, de az nem volt fun.

Zarbon 2019.11.05. 13:26:27

még 1 kérdés hátha tudja valaki, toltam gyerekkoromban c64en egy játékot de azóta se találom hátha vágja innen valaki
repülő szimulátor volt de inkább arcadebb, ha jól emlékszem olyan repülővel kellett menni ami a valóságban nem létezett de lehet hogy rosszul emlékszem,belső nézetes volt és emlékszem hogy fel lehetett repülni a felhők felé, akkor egy animáció kiséretében fel vagy le mentünk a felhők alá, kicsit futurisztikus vt sztem, bár lehet hogy már kopottak az emlékeim :D

vladek 2019.11.06. 08:57:35

Flanker 2.5 forever!
Volt benne 3D modellezett Ikarus busz, az az Oroszoknál is futott párezer példányban, rendesen szét lehetett lőni gépágyúval :-)
Na ahhoz ki volt nyomtatva a 600 oldalas kézikönyvem...
Köszi az adást!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.06. 10:36:34

@vladek: Szívesen.

Időközben a kommenteknek köszönhetően a youtube playlisthez hozzá adtam néhány plusz videót, ami nincs benne a blogbejegyzés szövegében.

ErEr 2019.11.06. 11:17:23

Igen. Végre! Jó adás volt, értelmes szakemberrel, még hallgattam volna tovább.
Nekem a TFX volt nagy élmény, 386-oson elfutott(!) és a hangulat + ez a zene: youtu.be/vP5VoIJzPtc
Ahh.
By the way jelenleg a CAE Engineering-nél dolgozom akik itthon és külföldön valódi harci és civil repülőgép szimulátorok software-ein (is) dolgoznak. A valódi alatt a katonai és civil site-okon hidraulika által mozgatott körbevetíett valós megépített cockpit-ra gondolok.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.06. 12:23:42

@ErEr: Beszéltem volna tovább és részletesebben is, csak egy podcast terjedelme sajnos korlátos. A cikksorozat majd kitölti a réseket.

A TFX-et én is 386 33 MHz és 4 MB RAM mellett toltam, de azért ezen bőven be tudott lassulni néha. A táj és a 3D kabin az, ami nagyon szép volt benne és a 2D kabinnak elég jó funkcionalitása volt. Sajnos annyira nem volt hozzá semmilyen bevetés és hadjárat, hogy emiatt megrekedt a fél/akció játék szinten. Meg asszem wingman sem volt benne.

Nagyon nagy továbbfejlesztési potenciál volt benne, de sajnos megrekedt a maga szintjén. Az utód EF2000 (DID)-en is látszott, hogy "csak még egy kicsi (?)" kellett volna bele, amit végül soha nem tettek bele, a szárazföldi és tengeri háborút.

ErEr 2019.11.06. 13:41:28

Eurofighter 2000 volt említve by the way?@molnibalage: Persze, a TFX elég árkád volt ahhoz, hogy tizenpárévesen jól tudjak szórakozni vele. Ha jól emlékszem nekem 386SX-en 2 Mbyte RAM-mal elindult. Persze nem szakított, de nem szaggatott sem úgy, hogy játszhatatlan lett volna. A zene és a hangulat (lemenő nap fényében Adriát átreplülve indulás esti bevetésre stb.) ami megmaradt belőle nekem nagyon (EF2000-ben ez már annyira nem jött át, az sokkal sterilebbnek hatott). A 3D cockpit nagyon ütős volt akkoriban, bár csak hangulatelem volt mint a küldős nézetek mégis sokat adott hozzá a feelinghez.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.06. 14:15:21

@ErEr: Sajnos nem volt, nem fért bele, a beszélgetés fonala sajnos úgy alakult, hogy visszatérni sem tudtam rá. A F4.0 előtt szerettem volna említeni, mint a dinamikus hadjárat fejlődésének egyik fontos lépcsőfokát és mint TFX utódját is a DID szimulátorok sorában. A cikksorozatban benne lesz részletesen.

Zarbon 2019.11.07. 14:27:48

arcade volt a strike commander is de gyerekként imádtam

Karvaly 2019.11.08. 11:27:27

Hiányoltam az F16 Combat Pilotot (PC, 1988), ami az árkádos nevével ellentétben szerintem egy nagyon jó szimulátor (ha jól emlékszem, volt automata leszállás-segítő, ha jó szögben és sebességgel érkeztem, akkor "el tudott kapni", de ha megsérült a küldetésekben, akkor teljesen magamra voltam hagyva, aztán ott volt még az éjszakai küldetésekre felrakható Lantirn modul, amitől a HUD-on belül láttam az éjjellátó képét)
Meg persze ott volt még a Chuck Yeager's Air Combat is, az viszont már teljes egészében a légiharcra ment, habár a választható korok és gépek, illetve a valós küldetések miatt nagyon sokáig le tudott kötni.
Most tűnt csak fel, hogy az egyik legelső háziszámítógépes Fighter Pilot is a Digital Integration munkája volt - és azzal is játszottam még annak idején.

Karvaly 2019.11.08. 11:36:32

Ja, most jut eszembe, az F16 volt az első olyan általam látott szimulátor, ahol a haladási irány nem feltétlenül a képernyő közepe volt - leszállásnál lehetett érezni, hogy fel kell húzni a gép orrát, és még azzal együtt is süllyed a gép. Viszont az elszúrták, hogy ha függőlegesen emelkedtem, és 90 fokot balra vagy jobbra fordultam (még mindig függőlegesen emelkedve), akkor nem tudtam fel vagy le süllyeszteni a gép orrát, úgy viselkedett, mintha vízszintesen haladva döntöttem volna 90 fokot oldalra, és húztam volna a gép orrát, hogy még gyorsabban forduljak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.08. 12:48:36

@Karvaly: Biztosra veszem, hogy nem kötekedésnek szántad, viszont akkor neked is leírom.

1. A műsor ideje korlátos volt.

2. Elsősorban azon szimulátorok és alkotások kerültek szóba, amik evolúciósan elsők voltak vagy egyedi dolgokat tudtak. Vagy én hittem elsőnek, de valójában nem volt az.

(A Falcon 3.0 és Falcon / AT nagyon sok dologban messze megelőztek minden mást, de azokat nem ismertem régen. De ezeket meg is említettem.)

3. Hiába vagyok benne régen a közegben, ettől függetlenül én sem ismerek minden címet, vagy ismerek, csak elfelejtettem. Emiatt biztosan van olyan, amivel más sokat játszott és meg szinte semmit, vagy nem is ismertem.

1+2+3 = odalent

Így is kb. 35 alkotás volt egy 2 óra 5 perces adásban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan magáról egy játékról legfeljebb 3 perc lehetett és vannak generális témák, amik vitték az időt. Egész egyszerűen így nem jutott idő arra, hogy a többek által említett 8-10 cím is bele kerüljön, amik lényegében semmi olyat nem tudtak, ami nagyban kilógott volna a csúcsból. Nem voltak előremutatóak, sem egyediek más elődhöz képest, tehát eleve esélyük sem volt bekerülni a műsortervbe sem.

A műsortervhez képest Stöki és Grath is hozott olyan témát és címeket, amik eleve rövidítették még a fenti rövid átlagidőt is.

Ennyi fért bele.
Továbbra is mondom, hogy bárki, aki be szeretné mutatni ezen alkotásokat úgy, hogy kiemeli, hogy miben tudtak többet, mint más az adott korszakban, akkor én szívesen látom és beszerkesztem a cikksorozatba. De az, hogy folyamatosan meg a "károgás", hogy "ez miért nem volt benne?", az egy idő után kicsit furcsa annak fényében, hogy már elmagyaráztam. Terjedelem és mennyiség. Ez van...

Ez alapján a kép alapján már felismerem, hogy anno tudtam róla, csak elfelejtettem.
youtu.be/x7uY2oAylz0?t=33

A linkelt alkotáson azt látom, hogy nagyjából a Falcon / Falcon AT szintjét tudja, csak 1 évvel később. Jobb talán a framerate, de PC-n ez vastól is függ. A kabin hajaz az F-16C-re, csak +1 MFD van a HSI helyett meg moving map, ami pont olyan eltérés, mint a Falcon / Falcon AT esetén. Ergo, semmi új. Ezen a téren.

Amit látok a fenti videóból, hogy a gép felfegyverzése szép pixelgrafika (ez sem új, de jó), és HP rendszer van (ez sem új, de jó), csak irreális mennyiséget enged feltenni és akkor még AIM-120 sem volt, a jövő zenéje volt a gépen. Tehát ez valahol a többi szim és az F-19 tája, hogy igazi fegyver nevek vannak, de a konfig pontatlan. Nagyon.

A bevetés tervezés és térkép az új és egyedinek tűnik.
A CCIP üzemmód bombákkal. Asszem ilyet tudott az többi játék is.
A F-16 repülési teljesítménye a kor szintjén pontos. Nincs teljesen elszállt gyorsulás, sokkal pontosabb, mint a fent említett amigás Hornet szim.

Van szél modellezés, ha jól látom bár ennek hatását a videóban nem láttam. Amit te említesz az állásszög modellezés. Ezt majd vissza kéne néznem több játékban, hogy benne volt-e. Ezt sem volt idő említeni bővebben az adásba, hogy "úgy viselkedik-e mint a valóságban".

A DID talán első (?) szimulátorai között van, ezért megemlíteni érdekes lehet a későbbi DID szimulátoroknál.

Ha összefoglalod és kifejted a fenti módon, de jobban kibontva szívesen venném. Eddig sajnos minden "ez miért nem volt benne" komment után senki nem vállalta. Nekem meg az időm és erőm nem végtelen...

Biztosra veszem, hogy a FPS, RTS és egyéb gyűjtő adásoknál is mindenkinek volt kedvenc gumicicája, ami nem került bele. Nosza, lehet ezekről írni. Nem tilos a tartalomgyártás. Nem tudok mindenről IS írni. Egy idő után unalmas lenne és túl sokba kerülne az unalom.

Remélem így érthetőbb.

Karvaly 2019.11.08. 13:33:57

Nem kötözködésnek szántam, és nem is a műsorban hiányoltam, hanem itt a hozzászólok között érdekelt, hogy láttad-e, mi a véleményed. :)

A szél hatása elég kicsi lehet, a szintén Digital Integration által írt Tomahawk helikopterszimulátorban már volt ilyen (keresztszél és turbulencia), ott érezhető volt leszállásnál, hogy néha lökött egyet a gépen (bebillent), és folyamatosan sodródott is. 1985-ös Spectrumos játék...

Kifejteném, de utoljára olyan 1990 körül játszhattam vele, szóval elég korlátozottak már az emlékeim róla.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.11.09. 12:55:26

@Karvaly: Tiszta sor.

A 2. része azért "késik" a cikksorozatnak, mert egy csomó játékot újra akarok repülni legalább egy kicsit.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.12.11. 09:55:20

Tök véletlenül belebotlottam, pedig nem is kerestem. Nem Jaguar, hanem Harrier szimulátor volt, amit az adás elején említettem.
Ez volt az.
youtu.be/gSmsKO4NTtw

Head Honcho 2020.01.01. 10:05:14

Említve lett a Dogfight, nos szerintem az egy kiváló darab, sokáig toltam Amigán.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.01.01. 11:04:29

@Head Honcho: PC-n toltam rövid ideig. Valami olyasmi rémlik, hogy 1v6-ban is tudtam győzni olyan extrém módon, hogy talán WII-es géppel lőttem le F-16-ot. Vagy fordítva?

A lényeg, hogy megvannak a maga erényei annak is. Újra elő is fogom majd venni.

Head Honcho 2020.01.09. 20:29:19

@molnibalage: Azt nem írtam, hogy realisztikus, viszont kellemes időtöltés vele játszani. És hát egy videojátéknál ez sem elhanyagolandó faktor, sőt. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.04.14. 15:37:51

Nah, némi kihagyás után már csak napok kérdése és jön az új rész a cikksorozatból. ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.07.27. 16:02:40

Nah, kis késéssel, de dolgozok az új részen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.07.29. 12:04:20

@Karvaly: Ezért a kiegészítésért köszi. Időközben ránéztem és több szempontból fontos evolúciós lépés van benne. Teljes terjedelemben nem kerül bele a cikksorozatba, de egy helyen azért megkapja az őt megillető tartalmat.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.21. 17:54:12

@molnibalage: Kicsit elhúzódik, mert (spoiler....)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
A TFX-szel sokkal több időt töltöttem el, mint gondoltam. Nagyon ellentmondásos alkotás, de pont emiatt is van helye a sorozatban szerintem.

Karvaly 2020.08.24. 18:49:54

Elolvastam a cikkeket, nagyon alapos munka, rengeteg időd lehetett benne.
A F19 olvasása közben jutottak eszembe a vele töltött órák - a maga idejében tényleg nagyon jó volt a körítés (karrier, küldetések), tetszett az is, hogy hidegháborús küldetésekben hiába lehetett kevesebbet lövöldözni, ezt kompenzálta azzal, hogy az ellenséges terület feletti lopakodást is bőven jutalmazta.
Viszont évekkel később elővettem, 286-on nevetségesen könnyű volt leszállni, kis gyakorlással ment volna keresztben is, 386-tal már szinte lehetetlen volt. A fizikai modell a futtató gép sebességétől függött...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.31. 12:23:05

@Karvaly: Hú, hát és az F19-et nem vettem elő soha többet, mert azért a későbbi alkotásokhoz képest nem volt nagy szám.

Viszont most tolom a US Navy Figthers-t. Igen érdekes, hogy mire emlékeztem jó, és mire rosszul és helyenként mennyire bűnös élvezet. Viszont helyenként nagyon fájdalmas az élmény.

A következő résznél az előző rész vállalását nem sikerült tartanom. Ez lesz talán az eddigi leghosszabb rész, cirka 50 oldal eddig wordben úgy, hogy csak 3 játék lesz benne hosszan és még úgy 3 az "említésre méltó", kategóriában.

Viszont a következő részek végre talán tényleg rövidebbek tudnak lenni, mert annyira mélyen ki van tárgyalva már több terület lehetősége, hogy ezek után a többi játéknál nem igényel hosszú magyarázatot a dolog. Csak egy gyors hivatkozás és összehasonlítás is elég lesz a korábban bemutatott alkotásokkal.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.31. 15:22:09

@Karvaly: Nem csak neked, hanem másnak is.
Legyen elspolierezve, hogy miket tervezek bemutatni vagy legyen meglepetés?

Ezzel a tempóval, ahogy most megy minimum 1-1,5 évig még elszüttyögök ezzel...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.10.01. 16:17:36

Na, most már tényleg a megjelenés kapujában vagyok. Elnézést a lassú tempóért, csak NAGYON monsztára sikeredett ez a rész is... ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.10.18. 16:30:24

Hölgyeim és Uraim, íme.
htka.hu/2020/10/18/szimulator-tortenelem-iii-resz/

Kicsit lassan futott át a rendszeren és nagyon hosszú is lett. A következő ígérem már tényleg rövidebb lesz, mert ez a rész megágyazott azoknak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.12. 18:43:31

Hölgyeim és Uraim, a 4. rész.
htka.hu/2021/02/12/szimulator-tortenelem-4-resz/

A hosszra ezentúl nem teszek ígértet, most azért gyorsabban sikerült hozni a következő részt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.04.15. 10:03:33

Az 5. részre lehet, hogy megint kicsit többet kell várni, mert más projektek nagyon elvitték az időt. De ettől még feltett szándékom megírni a nagy sagát, csak így az elsőtől az utolsóig lesz vagy 3 év.

LOL

(Kb. 10 részesre van tervezve.)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.10.15. 14:34:10

Akik hiányolták a heli szimeket.
Stöki nagy kedvence is benne.
youtu.be/Q--FbZZlUvM

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2023.01.18. 12:14:39

A HTKA-ról eltűnt az összes cikk, de idővel ki lesz téve a Militavia blogon majd újra az összes, ha máshogy nem, akkor pdf-ben.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2023.01.21. 18:24:00

@molnibalage: militavia.blog.hu/2023/01/21/szimulator_tortenelem

Első rész első fele kint van.
A többi is majd jön szépen lassan sorban.

Hidden fremen 2023.01.23. 19:07:50

@molnibalage: Köszi. Az összes rész lehetne egyben pdf-ben is letölthető?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2023.01.23. 19:57:53

@Hidden fremen: A legeslegvégén ki lesz adva egyben pdf-ben. Csak a következő részhez repkedni kéne és eddig nagyon nem volt rá időm.

Karvaly 2024.03.05. 20:27:04

Komolyan mondom, le a kalappal a szimulátorokról írott cikkeidbe beletett teljesítményed előtt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2024.03.27. 13:30:26

@Karvaly: Köszönöm. Meg még jó darabig a sorozat, de lehet, hogy lesz egy hosszabb szünet, mert repkednem kell majd még ezzel-azzal.
süti beállítások módosítása