HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 5x07: Stormregion

2019.04.21. 21:42 Stöki

A Checkpoint szívügye régi magyar játékfejlesztő stúdiók sztorijainak előásása. Volt már itt a Digital Reality egykori vezetője, de beszéltünk a Philos egyik volt igazgatójával, volt Black Hole-osokkal vagy legutóbb a Zen Studios két tagjával, és akkor még régi novotrade-eseket nem is említettünk. A Stormregion-adás viszont régi adósságunk, amit most végre törleszteni tudunk. Próbáltunk több embert is meghívni az egyik legsikeresebb magyar fejlesztésű játék, a Codename: Panzers fejlesztői közül, végül az egykori  CTO, azaz technikai vezető, Szerémy Tamás kötélnek állt (sőt, még pár gyári Stormregion-játékot is hozott, amiket majd a Patreon-támogatóink között valahogy elosztunk).

podcast105.png

Tamás rengeteg érdekes és meghökkentő háttérinfót mesélt a Stormregion legszebb napjairól, illetve arról a furcsa finanszírozási modellről, ami aztán egy törvényváltozás miatt nem tudott fenntartható jövőt biztosítani a stúdiónak. És persze a Joint Task Force körüli balhéról is faggattuk őt kicsit, sőt Uwe Boll is szóba került. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban előkerülő témák, játékok:

Legközelebb a jövő héten jövünk a SZÁZADIK Checkpoint Minivel, amiben vagy a Golden Axe-ról lesz szó vagy nem. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások az ötödik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból pedig a teljes negyedik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20190414.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Hollósi Dániel, Huszti András, Nagy Gyula, Győri Ferenc, Gortva Gergely, Révész Péter, cue, Senye Dénes, Csopa Tamás, Mr. Gyarmati, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Varga Bálint Bánk, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, CsikosZ, Oli, Udvardy Tamás, Döme, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, Arsenic, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, Magyar Kristóf, Kester, HaverDodi, arpadapunk, ArcadeMacho, Szücs Márton, Xlabu, Gabesz Fótról, Somogyi Gábor.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr2114770214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mille.plateaux 2019.04.22. 10:00:53

Már várom a SWINE HD rebootot. Rengeteg szép órát köszönhetek az eredeti alkotásnak, ezúttal is beruházok rá! ;)

j.gabi 2019.04.22. 12:25:58

"Magus, törpök, zászló elrablása..." Nem ez? (Delta Vision kiadó) Karr-Khazad kapui (antológia): Wayne Chapman: Zászlók hulltán, bálványok dőltekor.

natS 2019.04.22. 15:53:41

Praktikusan ez egy jó beszélgetés volt.

natS 2019.04.22. 17:19:56

Az a kérdés merült föl bennem, hogy annak idején mi volt a reakció a Strormregion-ben a konkurens Company of Heroes érkeztére és sikerére. (Illetve kisebb mértékben, hogy mi volt a reakció a hazai pályán felbukkanó Afrika Korps vs Desert Rats-re.)

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2019.04.22. 21:44:30

Köszi érte, szokás szerint marhajó volt. Én személy szerint egy Clever's adásnak örülnék még nagyon az egész Terminator 3 sztorival meg hogy mi a franc lett végül azzal a rohadt jól kinéző Steel Of Haste nevű cuccal, amiről még a legelső Guru Gamerben írtatok.

tortabevonó 2019.04.22. 22:56:54

Huh ez nagyon jó beszélgetés volt, köszi. Nem látok bele a videójátékipar hátterébe, nekem sok újdonság volt, főleg a hőskorról, amikor tiniként kezdett el foglalkoztatni a dolog.

Egy valami érdekelne, részben beszéltetek róla, az indie fejlesztések kapcsán. Ma hogy néz ki a gamer ipar? Mik mozgatják a piacot, milyen üzleti megoldások vannak? Említette Tamás, hogy ma már lehetetlen lenne felhúzni egy újab SR-t. Ennyire a nagyok uralnak mindent?

Sealka 2019.04.23. 03:46:31

Indie cég nem nagyon van, mert valamiből kell, hogy jöjjön a bevétel és ahhoz meg muszáj gyártani megbízásra is, nem lehet csakúgy csapongani és a szerencsére bízni a dolgokat. A másik, hogy ma már nincs ekkora összetartó erő ilyenekre, hogy összefogunk, aztán majd jön a bevétel, addig meg megélünk valamiből. Van ezer más módja sokkal könnyebben, sokkal több pénzt összehozni: lásd YT stb. Egyszemélyesben esetleg mehet a dolog, de ahhoz is nagyon fanatikusnak kell lenni. Én is így tolom már jó ideje, eddig még nem sok sikerrel, de bízok magamban, meg amúgy se bukok rajta semmit, csak a szabadidőmet.

Majdénmegmondom 2019.04.23. 08:13:54

@natS: Igen, ivós játékot lehetett volna szervezni a "praktikusan" szó köré... :)
Tamás mentségére szóljon, ha sokat beszélek angolul, utána nagyon figyelnem kell, hogy az agyam ne fordítsa le magyarra a gyakran használt "időhúzó" kifejezéseket (practically, by the way, actually, stb).

Wild Colonial Boy 2019.04.23. 09:30:25

Nemrég végre felkerültek a Spotify-ra és a barátaira a remastered Másfél albumok, sajnos a S.W.I.N.E. soundtrack kivételével... arra emlékszem, hogy ez valamikor ingyen letölthető volt, nem tud valaki valamit arról, mi lett vele? Hallgatnám, Zetormalac FTW :)

kbz 2019.04.23. 16:10:44

A 7th agehez az első teszt karaktert még én csináltam.
web.archive.org/web/20130618093648if_/http://www.kbz.hu/images/airun.jpg
Michael Ironsidera kellet hasonlítani.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2019.04.23. 20:34:36

@natS: Igen, igen, igen, igen, igen.
:D Tényleg jó adás volt!

Hecky86 2019.04.24. 08:56:15

Tényleg nagyon jó adás volt! A Stormregion volt a kedvenc magyar játékfejlesztőm a DR mellett (de gondolom sokan vannak így). Rengeteget nyüstöltem a Codename: Panzers Phase One-t, azon ritka játékok egyike volt, amit megvettem eredetiben - gimiben, minimális pénzzel, a kalózkodás aranykorában ez csodaszámba ment, de támogatni akartam a magyar játékfejlesztőket.
Nagyon sajnálom, hogy így szűnt meg a cég, nem is tudtam róla, az meg baromira kiakasztó, hogy milyen elcseszett üzleti logika miatt nem lehetett kivásárolni. Viszont nekem nem teljesen tiszta a sztori, bár biztos vagyok benne, hogy csak én siklottam el valami felett: hogy tudott a Tentacle 3 hónap alatt becsődölni egy jogszabályi változás miatt? Ez számomra kicsit sci-fi annak a tükrében, hogy az adójuk fél %-a több, mint amennyit egy átlag peon valaha összeharácsol. Vagy félreértettem, és az anyacég adója fél %-ának kezelésére hozták létre a Tentacle-t? Mert akkor úgy már értelmet nyer számomra a sztori (bevételt még nem produkálnak, és elzárják az egyetlen pénzcsapot). Vagy esetleg a gazdasági válság is beleszólt a dolgokba, csak az nem lett megemlítve? Bocsánat ha hülyeséget kérdezek, csak nem értek ezekhez a pénzügyi dolgokhoz.

mbm 2019.04.24. 11:18:24

Ezt a befektető alap által forszírozott eladást nem egészen értem. Ugye ha jól értem a befektető birtokolta a Stormregion egy részét, ahogy az addigi kiadó és a fejlesztők egy része is. A vásárló egyben akarta megvenni az egészet, erre tett ajánlatot, amit a befektető el akart fogadni, a többiek meg nem. De miért volt a befektető alap olyan helyzetben, hogy biztosítékot kérhetett a későbbi eladásra? Nekem úgy jött le hogy ő volt lépéskényszerben, és a többiek mondhatták volna hogy bocsi, nem adjuk el a részünket, és nem adunk biztosítékot azért hogy ne kelljen.

A másik ami furcsa, és kicsit homályban maradt, hogy egyetlen kiadó sem ment rá a csőd után a - gondolom - egy marék szotyiért jogokkal és mindennel megszerezhető, elég jól működő stúdióra.

j.gabi 2019.04.24. 12:33:31

@mbm: "hogy egyetlen kiadó sem ment rá a csőd után..." Gondolom ennek ahhoz is köze volt, hogy az rts műfaj akkorra már lefelé ívelőben volt.

inframazsola 2019.04.24. 22:22:15

@Hecky86: A 10tacle-t pénzelték egy másik cég adójának a fél százalékából. Lehet, hogy ha egy cégre ráöntünk egy csomó pénzt attól még nem lesz versenyképes?

Balfars 2019.04.25. 12:06:28

@j.gabi: + A csődeljárás ami érzésem szerint kb azonnal felszámolásba fordult át egy elég hosszadalmas folyamat lehet. Ahogy a saját kivásárlás esetén úgy a külsősöknek is az 5 millió euros ár környékéről indult volna a tárgyalás. Amikor 100.000 Eurot ér valami akkor azért ott futni kell pár kört. Ráadásul a stúdió igazi értelme az emberanyagban van ami fizetés nélkül gyorsan elpárolog.

@Hecky86: Utóbbi. A 10tacle más nagyvállalatok adójának fél %-ból volt pénze, leginkább tőkéje. Gondolom túlnyújtóztak és annyi kis projektet pénzeltek egyszerre, hogy max 2 hónapnyi tartalékjuk volt. Ha nem 10 játékot finanszírozna egyszerre hanem csak 5-öt lehet kihúzhatták volna addig amíg azok elkészülnek és elkezdenek bevételt termelni. Vagy ha lett volna valami jó lobbista aki kitolja a törvény elfogadását pár hónappal.

modav 2019.04.27. 12:11:44

Az egyik legjobb beszélgetésetek/adásotok. Elő is kotortam a dobozos kiadását a Panzers phase 2-nak, hátha van rá mód, hogy w10 alatt is fusson :)

Burwor · http://loot.blog.hu 2019.04.29. 11:51:28

Volt igérve link a Trail PCDome-os fórumához.

Everyl 2019.05.02. 17:04:12

srácok, elmúlt elseje...nagyon csalódott vagyok.

Borisz 2019.05.03. 07:52:16

@Everyl: miért vagy csalódott?

GalaHU 2019.05.03. 08:08:00

@Borisz: Gondolom várta a Golden Axe-os Minit... :)

The Biclops 2019.06.02. 22:13:33

Praktikusan ennél nehezebben hallgatható, zavaró beszedstilusu embert én még nem hallottam. Négy reszletben sikerült csak meghallgatnom, de csak azért erőltettem, mert a sztori az nagyon ütős. De a stílus...
süti beállítások módosítása