IDDQD

Megvan a Djatlov-incidens? Akinek esetleg nincs, egy gyorstalpaló: 1959 elején egy fiatal szovjet egyetemista, Igor Alekszejevics Djatlov kilenc társával elindult, hogy megmásszon egy bazi nagy hegyet az Urál északi részén. Egyikük visszafordult, mert beteg lett, kilencen továbbmentek, és meghaltak. Hogy hogyan, azt ma sem tudni pontosan, mert amikor a fiatalok keresésére indult csapat megtalálta a holttesteket, több nehezen megmagyarázható furcsaságra akadtak. A nyomok arra utaltak, hogy az egyetemisták tábort vertek a hegyoldalban, majd valamiért késsel kivágták magukat a sátorból, és hiányos öltözetben (volt, aki csak alsóneműben) hagyták el a tábort jeges hidegben. De volt, aki nem megfagyott, hanem töréseket szenvedett, volt, akinek hiányzott a nyelve, hat holttest pár ruhadarabja pedig radioaktívnak bizonyult. (További spekulált részletek magyar nyelvű cikkekben itt és itt.)

Persze a konteóhívőknek aranybánya ez a sztori, a forgatókönyvek a sima lavinától kezdve az ufókon át a titkos szovjet kormánykísérletig terjednek. És ezt a történetet fogja feldolgozni az IMGN.PRO nevű lengyel indie csapat Kholat nevű játéka. A cím Kholat Syakhl-ra utal, magyaros átírásban Halat Szjal, ami a hegy neve a helyi – egyébként magyar nyelvrokon – manysi törzs nyelvén, jelentése Halálhegy. És akkor ezzel a felvezetéssel nézzük meg a héten megjelent trailert.

Szóval játékot régen vártam ennyire, és Steam Greenlighton is elég lelkesek a kommentelők. Ez a dallamos (kicsit a Firefly-ra emlékeztető), mégis nyomasztó zene, ez a folyamatos veszélyérzettel operáló környezet, ez a hátborzongató hangulat nekem nagyon bejött. Jó, én eleve bírom az ilyen szovjet katasztrófás témákat, a S.T.A.L.K.E.R. nagy kedvencem (és remélem, egyszer még valaki játékot csinál a Tunguszka-meteorból is). A Kholat egyébként a tragédia után pár évvel játszódik, főhőse azt próbálja a helyszínen kideríteni, hogy pontosan mi történt Djatlovékkal.

És figyeljük meg, hogy a túlélőhorrort lengyelek készítik, ahogy lengyelek a Witcher fejlesztői is meg a Gog.com meg még sok jó dolog. Lengyelországban az állam fantáziát lát a játékfejlesztésben, a tehetséges csapatokat felkarolja, ott ez a startupmánia egyik főcsapása (két éve az E3-on kint volt a lengyel gazdasági minisztérium, ennyire komolyan gondolják). Úgy tűnik, kezd eredménye lenni.

A konzoltörténelem egyik úttörő gépét járjuk körbe a mostani cikkben, a Saba Videoplayt, amely 1977-ben jelent meg. Lánykori nevén Fairchild Channel F-nek kell szólítani, ugyanis a Saba csak liszenszt vásárolt, az eredeti gép 1976-ban jelent meg. (További változatok: Luxor Video Entertainment System/Svédország, Adman Grandstand/ Egyesült Királyság, Nordmende Teleplay; ITT Tele-Match Processor/Németország, Dumont Videoplay; Barco Challenger Olaszország/Belgium, a Barco/Dumont cég által.)

Nem túl szerencsés csillagzat alatt született, ugyanis 1977-ben volt az első, még kisebb hatású összeomlás a videojáték-piacon.

Tumblren találtam ezt a gyöngyszemet, egyben felfedeztem az oldgamemags Tumblr-oldalt, ahol régi játékmagazinokból találhatók szkenek - főleg régi játékok értékelései, de azért van pár csodás korrajz is. Például a lenti cikk, ami a Vidiot magazin 1983-as számában jelent meg, és arról szól, hogy a játékteremben milyen stratégiával lehet leginkább révbe érni a csajoknál.

Már törölték azt a fórumbejegyzést, ahol a GOG.com szivárogtatott egyet, de a régi játékokat pár euróért szolgáltató oldalon fut egy visszaszámláló, szóval a hír igaz: újabb klasszikus kiadó játékai kerülnek az oldal kínálatába, és ez a kiadó a Lucasarts.

Aki követi a blogot, az tudja, hogy gyengéd érzelmekkel viseltetek a Lucasarts-kalandok iránt, ezért én nagyon örülök, bár ezzel együtt remélem, hogy a játékokat nem valami prémiumáron árulja majd a GOG.

Ha a bejegyzésnek hinni lehet, kezdésnek hat játékot árulnak majd (az első három először elérhető digitális terjesztésben):

- Star Wars: X-Wing Special Edition
- Star Wars: TIE Fighter Special Edition
- Sam & Max Hit the Road (hé, erről még hogyhogy nem írtam Heti retrót?)
- The Secret of Monkey Island: Special Edition
- Indiana Jones and the Fate of Atlantis
- Star Wars: Knights of the Old Republic

Kellemes lista, remélem, követi a többi Lucasarts-játék (kérném a Day of the Tentacle-t és Full Throttle-t előrevenni, köszi, GOG).

[UPDATE: Sam & Max és Indiana Jones 4,79 euróért, a másik négy játék 7,99 euróért került a kínálatba.]

A blog Facebook-oldalán találtam, és muszáj volt itt is megőriznem az utókornak: egy fotósorozat arról, ahogy a reflektorokkal megvilágított riói Jézus-szobor mögött vándorol a Hold az égen. A poén persze a harmadik kép, ami egy szinte szabályos Quake-logót ad ki. Na, erre hegesszen valaki konteót. (Forrást próbáltam keresni, de hirtelen ezen a Twitter-bejegyzésen kívül nem találtam pontosabbat.)

Mármint Ellen Ripley lánya, természetesen, aki most az Alien: Isolation című játék főhőse lett. Amanda Ripley (később Amanda Ripley-McClaren) viszont nem a játékfejlesztők műve, az Aliens rendezői változatában egy fotót is mutatnak róla az 57 éves hibernációból a civilizációba visszatért Ellen Ripley-nek. Sajnos akkorra már két évvel azután járunk, hogy Amanda 66 évesen meghalt, ezért édesanyja nem tudta teljesíteni azt a korábbi ígéretét, hogy a lánya tizenegyedik születésnapjára hazatér. Mindez kiderül az alábbi jelenetből:

Két érdekesség ezzel kapcsolatban; az egyik, hogy Amanda időskori fotóján Elizabeth Inglis brit színésznő látható, aki Sigourney Weaver édesanyja. A másik, hogy amikor Weaver megtudta, hogy a jelenetet kidobták a moziverzióból, állítólag baromi dühös lett, mert szerinte ez kulcsfontosságú magyarázat lett volna a karakter motivációjához (mármint hogy miért akarja annyira megmenteni aztán az egész filmben a telepes kislányt).

De vissza a játékhoz: a sztori szerint Amanda Ripley 15 évvel édesanyja eltűnése után próbál a nyomára akadni, a helyszín pedig a Sevastopol űrállomás, ahol aztán nagyjából olyasmit kell átélnie, amit Ellen Ripley-nek a Nostromón az első Alien-filmben. Ezek után nem meglepő, hogy Amanda sem kelléknőci a játékban, hanem egy erős női karakter (még ha sokat bujkál is a szörny elől). Amanda virtuális megalkotásához egyébként két, nem túl ismert színésznő is hozzájárult, Kezia Burrows (ő a hangja is) és Andrea Deck. A lenti galériában róluk is van kép (kattintásra mindegyik nagyobb méretben).

Kijöttek az Alien: Isolation krityók, és többek szerint elég fosatós játék (már amikor nem bugzik), de nekem ijesztgetésben akkor is a Silent Hill 2 marad a csúcs, és nem hiszem, hogy azt bármi überelni fogja. Pedig vannak annál félelmetesebb játékok, de ha egy megfelelő életkorban vagy élethelyzetben, pont a jó időben a jó helyen kapszt kis híján szívinfarktust egy jól kitalált jelenettől, az marad a legfélelmetesebb.

2003 nyarán történt, amikor először fordult velem elő, hogy teljesen egyedül laktam egy lakásban, csaj vagy lakótárs nélkül. Szokatlan élmény volt, amit egy Xboxszal próbáltam kezelni, és mindenféle, korábban általam lenézett konzolos marhaságot próbálgattam ki (hogy aztán egy életre Halo-rajongó legyek). Aznap tehát éppen a Silent Hill 2-nek estem neki. Mászkáltam benne, kóvályogtam a ködben, elemlámpáztam a sötétben, nem értettem semmit a sztoriból, mégis úgy beszippantott a játék, hogy észre sem vettem, hogy beesteledett, csak a gyomrom korgásából jöttem rá, hogy hoppá, vacsoraidő, pizzát kellene rendelni.

Aztán paráztam tovább, elismeréssel adóztam a perverz állatnak, aki kitalálta a manökeneket (vagy hogy nevezik a Silent Hill-játékok 4 végtag + 1 torzó képlettel leírható szörnyeit), aztán jött az a rész, amikor megjelent a játék leghíresebb monsztája, Piramisfej. Kicsit huncutkodott két manökennel, aztán elkezdett szimatolni annak a szekrénynek az ajtajánál, amiben meglapultam.

És ekkor dörömbölni kezdtek a bejárati ajtón, mármint a valóságban. Azt tudni kell, hogy az emeleten volt egy rács, lent meg a zárt bejárati ajtó, szóval nem lehetett csak úgy megközelíteni a főhadiszállásomat, ha valaki be akart jönni, csengetnie kellett vagy lent, vagy fent. Persze ezúttal megtörtént a 100-ból 1 eset: megjött a pizzafutár, lent éppen kifelé jött valaki, ő meg beslisszant, fent a rácsnál meg éppen hazaérkezett az egyik szomszéd, és a futárt is beengedte. És ő azt tette, amit ilyenkor bármelyik pizzafutár tett volna a helyében: dörömbölt az ajtón azzal a kopogtatóval, amit még az előző lakó hagyott ott, és baromi hangos meg baromi ronda, de én mindig is lusta voltam leszerelni.

És éppen akkor kopogtatott, amikor én egy másik ajtó mögött lapultam, Piramisfejtől parázva, teljesen (és szokatlanul) egyedül a lakásomban, aminek a bejárati ajtaján lógó kopogtatót nagyjából egészen addig senki nem használta, amióta ott laktam.

A hatás külső szemlélő számára valószínűleg igen szórakoztató lett volna, mert annyi történt, hogy egy tizedmásodperc alatt a duplájára ugrott a vérnyomásom, és bekattant valami egészen ősi ösztön, hogy nekem most azonnal rejtekhelyet kell találnom, különben itt zabálnak meg a ragadozók. A kontroller egyszerűen kitáncolt a kezemből, ahogy padlón ülésből fénysebességgel négykézlábra váltottam, majd felugrottam a kanapéra, ahol lihegve próbáltam összerakni, mi is történt, miközben addig békésen heverésző macskám - mutatványomtól legalább annyira megijedve, mint én - a szoba túlsó sarkából meredt rám reszketve.

Hát így. Szóval, neked mi volt a legijesztőbb játékélményed?

A Texas Instruments (TI) mindenki számára ismert, a mikroelektronikában megkerülhetetlen a nevük. Mégis, csak egy rövid, pár éves kitérőt tettek a mikroszámítógépek piacán, majd amikor a cég az Atarihoz hasonló válságba került, felhagytak ezirányú tevékenységükkel. Szerencsére azonban ma is aktív résztvevői a piacnak.

Mai vizsgálódásunk tárgya a TI-99/4A lesz, de mielőtt a tárgyra térnék, nézzük át röviden a cég történetét.

A céget 1930-ban alapították, mint talajkutató vállalatot az olajüzletben. Később a cég vezető védelmi-elektronika, félvezető fejlesztővé és gyártóvá alakult. 1954-ben a TI elsőként kezdte el a szilícium-tranzisztorok tömeggyártását.

1958-ban Jack S. Kilby-nek a TI-nél az az ötlete támadt, hogy ne csak egyetlen tranzisztort, hanem egy egész elektromos áramkört integráljanak egy szilíciumlapra. Megszületett az IC (Integrated Circuit, integrált áramkör) (US. Patent: 3138743). 1965-ben a TI egy további újítást mutatott be az integrált áramkörök terén: egy digitális IC-t integrált flipflop-okkal, a későbbi TTL családok ősét. Ezek a találmányok lényeges elemei minden számítógépnek, ezért a Texas Instuments-t nyugodtan számíthatjuk az iparág úttörői közé.

Jack Kilby eredeti integrált áramköre

Fácsén csak bő kétezer tagja van az IDDQD-csoportnak, ezért valószínűleg azért akad egy-két olvasó, akinek új lesz: idén ötéves a blog - hogy pontosan mikor, az a múlt homályába vész, de valamikor november elején -, és ennek örömére a retrokütyüs bulikban utazó Insert Coin Egyesülettel összecimbizve óriási bulit tartunk. Klikk az enkezemmel gyártott szépségesen ronda plakátra a nagyobb méretben megjelenő részletekért (Sör & Pixel egyelőre munkacím).

Szóval november 8., Grund. Lesz Atari, C64, ZX Specturm, NES, Gameboy, SNES, Sega MD, N64, PS1, GameCube, néhány PC és az egyesület arcade gépe, persze az összes kütyü szabadon játszható. Ezen túl az Insert Coin bulik hagyományainak megfelelően hozhatsz bármilyen kütyüt, játékot, amire büszke vagy, 10 évnél idősebb, és amit szívesen mutatnál be másoknak is. Áram és tévé lesz hozzá.

Az est egy pontján rituálisan megsemmisítünk egy születésnapi tortát, amúgy meg kötetlen játék, beszélgetés, eszemiszom, sok jó gémer kis helyen. További meglepetésekkel készülök majd (például régi adósságunk, a Hummer-pályázat nyertesei is leverhetik rajtam a nyereményüket), és persze a blogra is ezerrel hegesztem már a szülinapi kontentet (-tot). Az esemény természetesen ingyenes, aki tuti jön, a Facebook-eventen tud attendolni. Gyertek, jó lesz.

Sűrű őszünk lesz, de soha ne legyen nagyobb gondunk: hat olyan rendezvény is lesz még karácsony előtt, amit kimondottan gémerekre szabtak, biztosan talál magának megfelelőt a blog minden olvasója. Vegyük sorra, hogy még időben értesüljetek róluk.

GameNight (október 3.)

Ez már itt van a nyakunkon, jövő pénteken a Grundon (ahol sokkal jobb helyen van a GameNight, mint a korábbi Soroksári úti helyszínen). A Gamestar szervezi, amolyan kötetlen beszélgetés, haverkodás, játszódás az akolmelegben, plusz mindig van valami premierféleség (most Forza Horizon 2 lesz). Sok játéklehetőség a kiállított konzolokon, a magamfajtának meg jó alkalom, hogy egy sör mellett kicsit szakmázzak a sajtós és forgalmazó spanokkal. GameNight amúgy minden hónapban van, szóval aki erről lemarad, máskor is benézhet.

Function 2014 (október 3-5.)

Szintén jövő hétvégén lesz a Kőrösi Csoma koleszban. Yoshileon fedőnevű olvasónk hívta fel rá a figyelmemet, hogyaszongya: "elég erősen retro gyökerekhez nyúlik vissza, én csak látogató szoktam lenni ott, de elég jó móka az a 3 nap". És tényleg, én is voltam kettőn, egyiket sem bántam meg. Előadások, demoversenyek, játékfejlesztő verseny, mindenféle egyéb compo - nagyon hardcore rendezvény, de akitől nem idegen, hogy elcsodálkozzon, mennyi miden fér 4 kilobájtba, bátran tegyen egy próbát. Részletek a Function 2014 honlapján.

Retro video- és kvarcjáték-kiállítás (október 18-19.)

Sakman és társai hatodszor rendezik meg a legendás Csokiban retrobanzájukat (a másodikat megriportoztam a 'dexre, ha valakit érdekel). A menü a szokásos: sok kipróbálható régi konzol és számítógép, még több kiállítva, köztük igazi ritkaságok. Ha a hazai gyűjtői szcénában merülnél el, vagy csak újra játszanál gyerekkorod kedvenceivel, ez a te rendezvényed. Pár száz forintos belépő szokott lenni, de minden fillért megér. További részletek erre.

Video Game Lives (november 16.)

A Syma Rendezvényközpontban olyan lesz, amilyen még nem volt Magyarországon: szimfonikus zenekar játszik mindenféle játékzenéket (sok konzolost is, mert amerikai kezdeményezés), és valószínűleg néhány legendás komponista is fellép. Pár éve Los Angelesben láttam a produkciót (meg is írtam a blogra), óriási élmény volt. Most európai turné megy, és szerencsére Budapestet is útba ejti. Nem lesz egyhamar megint ilyen lehetőség székesfővárosunkban (bár az 5-17 ezer forintos jegy kicsit húzós). Akit érdekel, csekkolja a koncert Facebook eventjét, fent pedig egy videó egy korábbi fellépésről.

Playit (november 29-30.)

Ez is Syma ügy, a szokásos karácsony előtti nagybevásárlás, újdonságok kipróbálása, cosplay, birodalmi rohamosztagosok. A legnagyobb magyar gémerbanzáj, hácék és kazuárok, retroszexuálisok és LoL-bajnokok egy helyen, folyamatos programok és persze minden sarkon egy pult, ahol könnyen elköltheted pár havi fizetésed. A tavaly őszi Playitről én is írtam, valami hasonlóra lehet idén is számítani. A honlap majd még frissül, gondolom.

???????????? (november 8.)

És az esemény, ami az összes többi fényét elhomályosítja majd, és amiről még nem árulok el semmit, csak annyit, hogy november 8. Véssétek be a naptárba, alkoholos filccel.

Elég szépen virágzik a blog Facebook-csoportja, részben talán azért, mert nem nagyon szabályozgatom, de most egy kicsit mégis kell. Alapvetően azt gondolom, hogy virágozzék minden virág, de most annyiban pontosítanék, hogy virágozzék minden videojátékos virág. Vagyis teljesen oké, ha

• Steam-kuponokkal jótékonykodsz vagy cserélgetsz,
• saját Twitch-csatiról dobsz egy posztot,
• el akarsz dicsekedni azzal, hogy már a 353. szinten vagy a Candy Crush Sagában (legfeljebb egy 354-es szintű júzer majd leolt),
• bármilyen játékos ügyben kéred a kommuna segítségét.

De nem oké, ha

• Photoshop-filterekről kezdesz szakmai vitát,
• megunt videokártyádat adnád el, és elkezded hirdetni,
• el akarsz dicsekedni azzal, hogy betoltál egyszerre 20 palacsintát (nagy dolog, én 21-ig meg sem állok),
• bármilyen nem játékos ügyben kéred a kommuna segítségét.

És ha már a Steam-kuponok szóba kerültek: az utóbbi időben elég sok Steam-kuponos és játékcserélgetős poszt jelent meg, úgyhogy a T. kommuna egyik tagja arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ez egy picit átláthatóbb és rendszerezettebb formában is megjelenne valahol. Így létrehozott egy megosztott Google-doksit, amiben elkezdtük gyűjteni az egymásnál felgyülemlett kuponokat, és "maradék" játékokat. A táblázat ebben a formában három napig létezett, mivel néhány jobb képességű olvasó szabotázsakcióba kezdett. A táblázat egy része a jelenlegi állapotában írásvédetté vált, és néhány aktív olvasóval kiegészülve figyelgetjük a változásokat. Igyekszünk up-to-date tartani az adatbázist. A linken található néminemű szabályzatféle az _info_ fülön, a többi egyértelmű.

Meg egyébként is, a többi egyértelmű. Semmi trollkodás, stay on topic, ahogy többnyire eddig is. Köszi!

Régen volt már toplista, és igazából a mostaninak sincs semmi aktualitása (ha csak az nem, hogy éppen C64-játékzenéket hallgattam egy cikk írása közben). Szóval jöjjön a legjobb Commodore 64-es játékzenék 10-es toplistája - nyilván szerintem, aztán kommentekbe jöhetnek sajátok. Az látszani fog, hogy Jeroen Tel nagy kedvencem, de én a dallamosabb trackeket mindig jobban szerettem, mint azt, amikor a lehető legbravúrosabban ki van használva a három hangcsatorna, de a technikai brillírozás dacára a végeredmény valami harsogó katyvasz. (Egyébként a mesterrel majdnem négy éve csináltam interjút a blogon, aki lemaradt róla, ide kattintson.)

Ez év áprilisa óta főállásban a hobbimnak hódolhatok, ugyanis a szegedi Informatika Történeti Kiállítás munkatársa, tárlatvezetője lettem. A múzeumunk fejlesztését szem előtt tartva, szeptember 5-7 között Németországba, Paderbornba utaztunk, hogy megtekintsük a Heinz Nixdorf MuseumsForum elnevezésű informatika történeti kiállítást.

Elöljáróban annyit, hogy ismét hosszú menetre kell készülnötök, a kb. 400 fotó mellé több órányi videó is készült, bár nyilván mindenki csak annyit néz meg, amennyi számára érdekes.

Az utazás első részében meglátogattuk a Linzben (Ausztria) található Ars Electronica Centert, ahol éppen a "Festival for art, technology and society" nevű rendezvény zajlott. Ez a helyszín egy állandó kiállítótér, tudományos bemutató helyszínekkel, előadótermekkel, kamaratermekkel. Az említett fesztiválon pedig extra programok, a világ több tájáról érkezett különleges alkotások és bemutatóik zajlottak.

A programsorozat és maga a helyszín is nagyon profi módon megszervezett, még a németül nem értők is (mint én) el tudnak nézelődni órákig. Itt viszonylag kevés fotót készítettem, videón viszont betekintést nyerhettek a rendezvényre. Mindenféle béna kameramozgást, sutaságot nézzetek el nekem, nem profi felszereléssel dolgoztam.

A képre kattintva galéria nyílik!

A harmadik Monkey Island-játék, a The Curse of Monkey Island egyik első helyszínén fekszik egy csontváz, akit meg lehet lökni, és akkor leesik róla egy jelvény, amin a következő felirat olvasható: „Kérdezz a Grim Fandangóról”. A poén egyszerre két játék felé tisztelgés. Az egyik az első Monkey Island, amiben volt egy kalóz, akit a Loomról lehetett kérdezni, és akkor szemérmetlen reklámszövegett nyomott le a Lucasarts hamarosan megjelenő kalandjátékáról. A másik pedig maga a Grim Fandango, ami a The Curse of Monkey Islanddal egyidőben készült, a zseniális Tim Schafer vezetésével. Róla többször megemlékeztünk már a blogban, keze nyomát viseli többek között a Monkey Island-széria, a felülmúlhatatlan Day of the Tentacle és a megkésve sikerré vált, de fantaszikus Psychonauts. A Grim Fandango eddig valahogy kimaradt, de most pótoljuk ezt a súlyos mulasztást.

A GamerGate-poszt alatt volt egy érdekes szál a kommentek között arról, milyen skála szerint, hogyan lenne érdemes értékelni a játékokat. Ugye több lapnál kialakult a gyakorlat, hogy százas skálán 60% alá nem nagyon lőnek (vagy 10-es skálán 6 alá), de hasonló tapasztalható a user score-oknál is. De egyáltalán jó ez a százalékosdi vagy az ötös skála nyerőbb, esetleg szét kell bontani a pontszámokat grafikára, zenére, satöbbire? Akkor elárulom, hogy szerintem mi az ideális pontozási rendszer:

Az egész pontozás baromság, akár öt csillagból választunk valamennyit, akár százból X százalékot, akár tizennyolc cukorrépából hét rohadtat, akár hatvan kategóriára bontjuk az egészet, és még azt is skálázzuk, hogy mennyire volt finom a tejbegríz, amit mélyen tisztelt kritikus játék közben kanalazott be. A kritika végi szám(ok) igen durva leegyszerűsítés, és nem jelent sokat, hogy az adott program átlépte a 90 százalékot vagy 88-nál megállt. Persze, az jelez valamit, ha egy játék a felső sáv helyett 60-70 körül kap, de még ez is csak egy előítéletre elég. Az olvasó úgyis csak a cikket elolvasva tud - jó esetben - valamennyire képet alkotni arról, hogy a szerzőnek mennyire jött be a játék, mi bosszantotta, mi tetszett neki, kinek ajánlja, és így tovább. Én untam már halálosan 90% fölötti cuccokat, és tudtam remekül szórakozni 60%-os játékkal, és gondolom, más is így van ezzel. 2000 körül CoVboy egyszer írt egy kritikát az 576 Kbyte-ba egy játékról, amire 5, azaz öt százalékot adott a százból. Az általános olvasói reakció az volt, hogy nem lehet ennyire szar a játék. És nem is volt, CoVboy így akarta jelezni, mekkora hülyeség a pontozósdi, és így vette rá az olvasókat, hogy végigolvassák a cikkét.

Persze számos/százalékos értékelések mindig is lesznek, mert sajnos óriási igény van rájuk. Sőt, annyira komolyan veszik ezeket a számokat a játékiparban, hogy súlyos bónuszok múlhatnak rajtuk. A Fallout: New Vegas fejlesztői például kaptak volna egy kis jutalmat a Bethesdától, ha a játék elérte volna a 85-öt a Metacriticen (pár ponttal maradt csak el). Amikor pedig az Activision 2012-ben pereskedett a Respawn-alapítókkal, kénytelen volt részleteket felfedni a Destinyt fejlesztő Bungie-val kötött szerződéséből. Ebben volt egy olyan kitétel, hogy ha a játék 90 százalék fölött teljesít a GameRankingsen, a Bungie 2,5 millió dollárt kap. Ez egy régi szerződés, ami azóta többször módosulhatott, és könnyen lehet, hogy kikerült belőle ez a bónuszos rész, de azért bökjük ide, hogy a Destiny jelenleg nincs a 90 százalék közelében sem: a GameRankingsen 78, a Metacriticen 76 százalékon áll. (Ami jelzi azt is, hogy a GamerGate-botrány egyik fő állítása, a korrupt játéksajtó nagy általánosságban nem igaz; ha valamikor, egy 500 milliós fejlesztői- és marketingbüdzsével készült játék esetében érdemes lett volna korrumpálni a sajtót.)