Legutóbb kcisit megkavarodott a számozás az E3 miatt, a 9-es Checkpointra ráküldtük a 11-est, mert az E3-ra gyorsan rá akartuk dobni a show-t értékelő beszélgetésünket, és a 10-es adás akkor még bőven vágólapon volt. Ez lett ugyanis talán a leghosszabb adásunk, mindennel együtt két és negyed óra, négy emberrel, szóval kellett neki idő, amíg elkészült. De már itt is van, fogyasszátok, kattintsátok.
Checkpoint 5x10: Bungie
2019.06.29. 21:14 Stöki
15 komment
Címkék: retro podcast halo bungie checkpoint
Checkpoint Mini #103: Nox
2019.06.21. 23:41 Stöki
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Elég kevés hárombetűs játéknév van, nem is csináltunk ebből toplistás témát - az ötletet amúgy a Nox adta volna, ami egyértelműen klón, viszont egy jobban sikerült darab, és volt pár hét, amíg érdekelte a játékosokat... aztán megjelent a Diablo II. Most kipróbáltuk megint, mert 19 éve felé sem néztünk. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.
23 komment
Címkék: retro podcast westwood checkpoint mini
Checkpoint 5x11: E3 2019
2019.06.16. 23:49 Stöki
Igen, én is tudom, hogy 9 után nem 11 jön, a tizedik adás is meg van vágva (sőt, earlyben kint is), de ez a tizenegyedik aktuálisabb, ezért most ezt lövöm el, aztán pár nap múlva a tizediket is. Az 5x11 adás témája ugyanis az E3, ami - mivel pár perccel vasárnap éjfél előtt megy ki a poszt, még írhatom azt, hogy - a héten ért véget. Nem akartunk ezen sokáig ülni, amíg friss az élmény, kiélesítem.
16 komment
Címkék: podcast e3 checkpoint checkpoint kurrens
Éljenek a lemmingek!
2019.06.16. 12:53 Grath
Ünnepeljük a nyár beköszöntét egy kis biológiával: a Lemmings segítségével mindent megtudhatunk a föld alatt igen kegyetlen életet élő kis lényekről. A fejlesztő DMA Design útja a világsikerig ugyan minden volt, csak nem egyenes, ettől csak érdekesebb lesz a sztori, amely egy helyi számtech-klubból a világsikerig követi a skót stúdiót. A Retro.Land új cikke a széria DMA-vonatkozású epizódjait tekinti át, megemlítve olyan dolgokat, mint a
- a DMA Design elképesztően amatőr indulása,
- az incidenst, amelynek köszönhetően a Lemmings afféle melléktermékként létrejött,
- a fejlesztők Golden Axe-klónját,
- a tematikai kapcsolatot a Grand Theft Autóval,
- a kiegészítőket, mellékszálakat és folytatásokat,
- no és persze Lemme Fatale-t.
13 komment
Címkék: retro rockstar lemmings dma retro.land
Checkpoint Mini #102: Gods
2019.06.08. 23:21 Stöki
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Isten áldja a Bitmap Brotherst, vagy akár az istenek, amiért olyan játékokat készítettek a kilencvenes években, mint a Gods. Az Amiga egyik definitív játéka nem volt könnyű, de olyan stílusos volt, hogy azóta is emlékszünk rá. Most kipróbáltuk megint, és bár mostanra kicsit kopott a fénye, azért még mindig szépen ragyog. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.
16 komment
Címkék: retro podcast amiga checkpoint mini bitmap brothers
Amigás versenyek: a Lotus-trilógia
2019.06.06. 13:10 Grath
Bár a versenyjátékok szavatossága általában igen hamar lejár (mindig lesz egy még szebb vagy még realisztikusabb próbálkozó), a kilencvenes évek elején megszületett Lotus-trilógia sokak szép emlékei közt szerepel mind a mai napig. A Retro.Land cikke végigköveti a három játék elkészültét, és persze a fejlesztők különféle egyéb stiklijeit is, köztük
- a Formula 1 Simulatort,
- a Kikstartot,
- a Trailblazert,
- a Super Carst,
- a pávát, ami majdnem megölte a Gremlin kiadó vezetőjét,
- és az estét, amikor a fejlesztők majdnem összecsaltak maguknak egy igazi Lotust.
2 komment
Címkék: retro amiga retroland retro.land
Checkpoint 5x09: A Call of Duty sorozat
2019.06.03. 18:29 Stöki
(Elnézést, sokkal korábban akartam kitolni ezt az adást, és azt hittem, menni fog, mert igazából tök régóta meg volt vágva. Azzal nem számoltam, hogy múlt heti ügyeletemben az EP-választás lecsengetése és a szomorú hajóbaleset minden időmet be fogja szippantani, ami nem a családra jut. Cserébe a héten többet is kitolok.)
A világ egyik legnépszerűbb játéksorozata a Call of Duty, amit az is mutat, hogy a fősorozat 15 játékból áll de minden kiegészítővel és mutációval együtt már 40 fölött járunk. Szászmilliós nagyságrendű eladott példány (már 300 millió fölött valahol), a sorozat teljes bevétele pedig bővel tízmilliárd dolláros nagyságrendű, közelebb 20 milliárdhoz, mint a 10-hez. Plusz a merchandising és egyéb bevételek. Lehet szeretni vagy utálni, de megkerülhetetlen jelenség a játékiparban, érdekes hajtűkanyarokkal a történetében - nem is akartuk tovább kerülgetni, az ötödik évadban eljött a Call of Duty-Checkpoint ideje.
15 komment
Címkék: retro podcast fps call of duty checkpoint
A játék, amivel talán még a családod is játszott: Solitaire
2019.05.31. 11:35 Grath
Azt sosem fogjuk megtudni, hogy melyik játékot próbálta ki a legtöbb ember, de az 1990 óta a Windows alapfelszereltségébe tartozó Solitaire, azaz a pasziánsz mindenképp az élbolyban van - az operációs rendszer több milliárd számítógépen kínálta fel ezt a remek lehetőséget a lógásra, a munkaidő élvezetessé tételére. A Retro.Land új cikke e játék történetét és előzményeit dolgozza fel, többek közt megemlítve
- aranyásókat,
- almabort,
- egy 35 éve folyamatosan fejlesztett játékot,
- Samantha Foxot,
- az Aknakeresőt,
- és persze Bill Gates véleményét a játékról.
6 komment
Címkék: retro retroland retro.land
Checkpoint Mini #101: Gladius (+ a 10 legjobb videojáték, aminek fegyver van a címében)
2019.05.19. 19:58 Stöki
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Egy korábbi toplistánkban említettük már a Gladiust, a Lucasarts talán legkevésbé lucasartsos játékát, és annyira beakadt nekünk, hogy berángattuk a lejátszóba egy Checkpoint Mini erejéig - sőt, még egy hozzánk méltó toplistával is megfejeltük a megemlékezést. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.
17 komment
Címkék: retro podcast toplista lucasarts checkpoint mini
Checkpoint 5x08: Spectrumosok a Csokiban
2019.05.14. 22:06 Stöki
Kis mentegetőzéssel kell kezdenem: a mostani adás egy élő felvétel volt a XV. kerületi Csokonai Kulturális Központban, ami Csoki néven vált legendássá. A nyolcvanas években óriási másolópartik mentek itt, nem véletlen, hogy visszatérő vendégünk, Sakman is ide szervezi a retrokütyüs rendezvényeit. A Csoki viszont nem az akusztikájáról legendás, pláne nem a kisterme, és az sem segít, ha nincs rendesen beállítva a technika (azóta is nyomozom, mit tekertem el az arcadiás felvétel óta), a vendég pedig le-leereszti beszéd közben a mikrofont. Szóval a hangminőség most nem a megszokott, utómunkával sokat javítottam rajta, de így is kicsit távolról és tompán szól. Azért persze bőven érthető, csak a - szintén legendás - sztenderdjeink alatt marad egy picivel.
34 komment
Címkék: retro közösség spectrum podcast csoki checkpoint
A Maxis elfeledett Sim-sorozata, avagy SimMindenAmiEszünkbeJutott
2019.05.11. 14:37 Grath
A Maxis nevét elsősorban Will Wright designer játékairól ismerjük: kortól és ízléstől függően a SimCity, a Sims vagy a Spore jut a legtöbb ember eszébe a színes logo láttán. Pedig a Maxis ezen sikerprogramok mellett temérdek egyéb játékot is kiadott - és ezek jókora része ugyancsak rendszerszimuláció volt. Az új Retro.Land cikk most ezeket gyűjti össze, így többek között szerepel benne
- a bolygót modellező SimEarth,
- a hangya-RTS SimAnt,
- a soha el nem készült SimMars,
- a nemzeti parkos SimPark és SimSafari,
- a zeneszimulátor SimTunes,
- a DNS-szerkesztő SimLife,
- a Carmageddon babérjaira törő Streets of SimCity,
- valamint a kevesek által ismert SimIraq is.
7 komment
Címkék: retro sims simcity retroland retro.land
Checkpoint Mini #100: TETRIS
2019.05.03. 21:38 Stöki
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Tudjuk, hogy sokan vártátok régóta. Hiszen egy korszakos játék, minden valamirevaló gémer ismeri. És mi is nagyon sokszor emlegettük a Checkpoint eddigi adásaiban, szóval várható volt, hogy sort kerítünk rá. És most meg is tesszük, mert ez a játék méltó arra, hogy a századik Mini témája legyen. Hölgyeim és uraim: a TETRIS! Hogy mi? Hogy a Golden Axe-ot vártátok? Hát az most nem lesz, de szeretnénk biztosítani mindenkit, hogy nem kárörvendő trollként röhögünk rajtatok, hanem máshogy képzeltük bemutatni a Sega klasszikusát, eskü, hogy még idén. A Tetris pedig tényleg alapjáték, ráadásul olyan kacifántos és izgalmas sztorija van magyar vonatkozással, hogy az megér egy századik Minit - bár az adásidőt tekintve ez inkább Maxi lett. Szóval ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.
38 komment
Címkék: retro podcast tetris checkpoint mini
Checkpoint 5x07: Stormregion
2019.04.21. 21:42 Stöki
A Checkpoint szívügye régi magyar játékfejlesztő stúdiók sztorijainak előásása. Volt már itt a Digital Reality egykori vezetője, de beszéltünk a Philos egyik volt igazgatójával, volt Black Hole-osokkal vagy legutóbb a Zen Studios két tagjával, és akkor még régi novotrade-eseket nem is említettünk. A Stormregion-adás viszont régi adósságunk, amit most végre törleszteni tudunk. Próbáltunk több embert is meghívni az egyik legsikeresebb magyar fejlesztésű játék, a Codename: Panzers fejlesztői közül, végül az egykori CTO, azaz technikai vezető, Szerémy Tamás kötélnek állt (sőt, még pár gyári Stormregion-játékot is hozott, amiket majd a Patreon-támogatóink között valahogy elosztunk).
22 komment
Így készült a Diablo
2019.04.18. 19:01 Grath
Hosszú hétvégére hosszú cikk dukál (sőt, hosszú podcast is lesz), szóval tessék: a játékcikkeinket gyűjtő oldalon mától olvasható az első Diablo története, egészen onnan, hogy egy fiatal játékrajongó fejében megfordul, hogy grafikát tenne az ősi roguelike, a Moria köré, egészen odáig, hogy a kiegészítő miatt beszántják egy fejlesztőstúdió irodáit. A cikkből megismerhető
- a Diablo, amikor még körökre osztott RPG volt,
- a Condor létrejötte, illetve Blizzard North megalakulása,
- az első lecsapott ellenfél és az első megszerzett varázstárgy,
- a Battle.net kezdetei,
- a PlayStation-verzió,
- valamint a marketingesek által megálmodott Hellfire kiegészítő minden balhéja.
6 komment
Címkék: retro diablo blizzard retroland retro.land
Checkpoint Mini #99: Alter Ego
2019.04.15. 17:26 Stöki
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
A 99. Checkpoint Miniben egy nagyon fura játékot mutatunk be, amit egy pszichológus készített, és bizonyára vannak olyan puristák, akik nem is neveznék játéknak. Az Alter Ego a 8-bites gépeken kezdte hódítását, de mai napig játsszák és készülnek verziói, miközben technikailag végtelenül primitív cucc. De akkor miért jó vele mégis játszani? Ezt próbáltuk megfejteni. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval.
Utolsó kommentek