IDDQD

Többször ért már minket a vád, hogy a pénteki/hétvégi játékcsajt jellemzően a nemi jegyek mérete szerint választjuk (magyarán a legnagyobb csöcs kerül előre), és bár reggel még azt gondoltam, hogy hah, majd most erre jól rácáfolok, végül úgy alakult, hogy sodródom az árral, és alaposan rászolgálok erre a téves előítéletre - Taki a mai szerencsés, aki talán a legdurvábban csöcsközpontú karakter az elmúlt húsz évben.

A Soul Caliburt már korábban is előszedtem, ha igazán nagymellű szereplőt kerestem, de nyugi, van ott még, ahonnan ez jött. A többi nagytüdejű hölggyel ellentétben azonban Taki tervezésénél úgy tűnik az volt a vezérelv, hogy tényleg nevetséges legyen a végeredmény - nemcsak a meglehetősen lazán skiccelt formák okán, hiszen azt már megszoktuk, hogy természetellenes mellformák libegnek harc közben, de még a különböző kosztümök (mert ugye páncélnak csak ne nevezzünk már két négyzetcenti jól elosztott fátylat) is mindössze a testre feszülő anyag színében különböznek. Persze ez nagyon jól jön amikor pont azt akarjuk megmutatni valakinek, hogy mit értünk lufimell alatt, de most komolyan, karikatúra ez, nem szexi lány (és ezt most így leírva ez az egész furcsa, eddig sosem feldolgozott hasonlóságot mutat a korai Zoltán Erika megjelenésével).

Meglepetést ígértem a hétre, de amit eredetileg terveztem, egyelőre nem jön össze. Közben a Comanche nyerte a múlt heti szavazást, de annak meg nem tudtam még rendesen utánanézni. Szerencsére az ilyen esetekre tartogatok bármikor bevethető témákat, most például egy olyan programról lesz szó, ami nem játék, ugyanakkor több száz játék egyszerre.

Valamikor 1989 táján másoltam le kazettára az Outlaw nevű programot az egyik osztálytársamtól, aki fasza vadnyugati lövöldözős játékként harangozta be a BASF típusú magnókazetta 078-as pozíciójánál kezdődő programot. Tényleg az volt, de nem értettem, hogy miért csináltak a készítők egy bonyolult menürendszert, amiben meg lehetett nézegetni a háttereket, sprite-okat, gyakorlatilag minden játékelemet. Egyszer aztán, amikor meguntam az Outlaw-t (nem tartozik ide, de egy négyzetnek két outlaw-ja van), elkalandoztam a menüben, és felfedeztem, hogy hoppá, át lehet szerkeszteni a grafikákat. Hirtelen lelkesedésből át is hegesztettem öt sprite-ot, de mivel rajzolni már akkor sem tudtam, a nevem betűit raktam ki. Egy sprite egy betű volt, és amikor végeztem, megnéztem, milyen változást hoz a játékban kis művem. Követhetetlen káoszt hozott, mivel az áthekkelt sprite-ok mind a főhős animációs fázisaihoz tartoztak. Az S, T, Ö, K és I betűk villámgyorsan váltogatták egymást ott, ahol korábban egy cowboyt irányíthattam, ritka zavaró látvány volt, de akkor jöttem rá, hogy a program jóval több, mint egy egyszerű lövöldözős játék.

Ahogy azt mi is megírtuk nem is olyan rég, profitmaximalizálás érdektelenség miatt határozatlan ideig szünetel az újabb Guitar Hero epizódok megjelenése (még egy király dal is volt). Van azonban olyan, aki ebbe nem nyugszik bele, és talán az arab világ forrongásából merít erőt a bosszúhoz - a Facebookon már meg is fenyegette a Hero-játékokat nem gyártó Activisiont.

Kicsit sajnos tompítja a dolog élét az, hogy egyelőre négy, azaz NÉGY ember lájkolta a bejegyzést - szóval az "all the guitar hero fans" talán mégsem olyan mennyiségű ember, ami láttán az Activision biztonsági embereinek inába száll a bátorsága.

(kösz a találatért, Wilson)

Egyszerű, de annál hatásosabb módszerrel veszi elejét a vietnami informatikai minisztérium annak, hogy a helyi fiatalság éjszakába nyúlóan online játékokkal szórakozzon, aztán másnap túl fáradt legyen Ho Chi Minh apó álmának építéséhez. A hivatal felszólította az ország összes netszolgáltatóját, hogy este tíztől reggel nyolcig kapcsolják ki minden online játék elérhetőségét (ellenkezni nem nagyon érdemes, mert aki nagyon ugrál, ott hatóságilag becsukják a boltot). Ez még a kínainál is durvább szabályozás, hiszen mindenkire érvényes, míg Kínában jellemzően csak a fiatalkorúakat szivatják ilyesmivel.

Ez simán kinyírhatja a fizetős online játékok helyi piacát (te előfizető maradnál egy olyan játékban, ahol este tíz után nem tudsz belépni?), és az egészben az a legfurcsább, hogy csak a játékokat érinti a szabályozás, az egyéb nehézsúlyú online időelcsesző tevékenységeket nem. Tavaly volt szerencsém egy hónapot eltölteni Vietnamban, és nekem úgy tűnt, hogy ugyan tényleg tele vannak a nagyobb városok netcafékkal, de ott a júzereknek csak elenyésző része játszik, a nagy többség csetel, meg helyi Facebook-klónoknak tűnő oldalakat nyomogat nagy lelkesedéssel.

Oké, csak egy PlayStation Portable-t, na de akkor is, mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy valaki tempurabundába forgassa a PSP-jét és forró olajban kisüsse? Csak mert a lenti videón pontosan ez történik, egy srác PSP-tempurát csinál, aztán kicsit meg is rágcsálja, miközben az operatőr hisztérikusan röhög. További csúcspontok, amikor emberünk ráönti a maradék tempurabundát a rotyogó PSP-re, aztán kimenekül, illetve amikor az olvadó műanyag keltette szagoktól a készítők elkezdenek köhögni és öklendezni. Gyerekek, ezt ne próbáljátok ki otthon!

És aki azt hinné, hogy PSP+főzőcske témában nincs másik videó a neten, azoknak itt van még egy videó, bár ez jóval szelídebb, mert csak a PSP tokját használják fel. A tok ugyanis éppen megfelelő méretű egy jó szabazusi (egy makrélás szusifajta) készítéséhez: kibéleled, egyik oldalára rizst teszel, másik oldalára a fűszerezett halat, összecsapod, bevágod az egészet a hűtőbe, és tadaaamm! Nem egy Epic Meal Time, de legalább fogyasztható lesz a végeredmény.

(via Kotaku)

Na, kinek ugrott be elsőre, hogy melyik játékból van az idézet? Hát persze, hogy az Oddworld-sorozatból. Aminek az egyik epizódját, az Abe's Exoddust pár hónapja játszotta végig egy 23 éves coloradói srác, bizonyos Terry Garrett. Na és, mi ebben a pláne, merül fel az emberben a kérdés.

Nos, Terry 10 éves kora óta vak. A játékkal kizárólag hang alapján játszik, egy házibarkács sztereó hangrendszeren át tájékozódva mindenről, ami a főhős Abe-bel történik.

Egészen meghökkentő, le a kalappal Terry előtt, aki egyébként nem hagyja, hogy a vaksága bármitől megfossza az életben: barna öves karatés, ötödik éves mérnökhallgató a helyi műszaki egyetemen, és a NASA-hoz készül az egyetem után.

Interjú a sráccal itt, érdemes elolvasni.

Hye Yeon Nam, a Georgia Institute of Technology PhD-hallgatója minden idők egyik legfurcsább kontrollerét alkotta meg egy bowlingjátékhoz. A Kiss Controller nevű kütyü minden geek álma: a magányosok csajozhatnak vele („játszunk egy kör bowlingot?”), a többiek pedig megoldást kapnak az örök problémára: mit lehet tenni, ha a nőd éppen akkor akar romantikázni, amikor te játszanál. Hát azt, ami a lenti videón történik:

A hölgy nyelvén mágneses érzékelő található (mondjuk nem túl romantikus, hogy protézisragasztóval erősítette oda), a fején levő headset száj felé néző nyúlványain pedig olyan szenzorok vannak, amik a nyelven levő mágnes mozgását figyelik. A bowlingjáték minden gurítását 20 másodperces csókolózás előzi meg, ezalatt a program kiszámol egy átlagos irányt a nyelv mozgásából – ebbe az irányba indul el a golyó. A sebesség pedig a nyelv mozgásának gyorsaságától függ, érdemes tehát fürgén csőrözni, és a partner szájának közepétől nem elkalandozni, hogy ne menjen ki a golyó a pálya szélére.

Namnak (aki egyébként nő) nem ez az első csókos projektje: készített már olyan kütyüt is, ami megzenésíti a csókokat. Hogy a játékkontrollerek terén a smárolás után mi lehetne a következő logikus lépés, arra inkább nem térnék ki.

Már megint jött két egészen zseniális videó a Minecraft-közösségből, először nézzük meg őket, aztán töredelmes vallomás és webkettes huszárvágás következik.

Khm, szóval az a helyzet, hogy tovább nem tudjuk halogatni a beismerést: az IDDQD szerkesztőségét úgy ahogy van, totálisan nem érintette meg a Minecraft-jelenség, ami elég ciki, mert mégiscsak az elmúlt hónapok egyik legfontosabb játékipari izéjéről van szó. Éppen ezért a legmodernebb webkettes technológiához, a Social Folksonomic Para-Symbiotic Pseudo-Intelligent Collective Dynamic Collaborative Blogpostinghoz fordulunk.

Vagyis kihívást intézünk az olvasókhoz: tessék megírni nekünk, mi is a pláne ebben a játékban, és mi ez az egész őrület körülötte. Akár itt kommentben, akár emailben az ismert címre. Végeredményképpen meg összemixelünk majd az okosságaitokból egy rendkívül tudományos posztot, minden hozzánk hasonló Minecraft-analfabéta nagy örömére.

A lenti képen lekapott úr Christopher LaPorte, aki élete álmát fogja megvalósítani a háttérben látható épületben. Az épület a Las Vegas-i Fremont Street környékén található, és Insert Coin(s) néven egy videojátékos bár fog nyílni benne április közepén. A 33 éves LaPorte korábban orvostechnikai eszközökkel kereskedett, de közben befektetőket keresett, hogy összejöjjön a több mint egymillió dollárnyi pénz a bárra.

A vállalkozó elképzelése szerint a bárban lesz kilenc nagy konzolos box, ahol a kedves vendégek úgy rendelhetnek játékot, mint a borsznobok. („Egy ’87-es évjáratú Contra lesz NES-re, és két kontrollert kérnénk hozzá.”) Közel négyezer játékból lehet majd választani így, és egy nagy kivetítőn lehet követni, hogy mivel játszanak az egyes boxokban. Akinek nem jut hely, az 45 játéktermi gépen játszhat olyan klasszikusokkal, mint a Double Dragon vagy a Rampage, de persze hagyományos bárpult és chiptune-okat kevergető DJ is lesz az Insert Coin(s)-ban.

Vegasi körülmények között a klub nem is lesz olyan drága. A konzolbérlet óránként tíz dollár lesz, de ezt elengedik, ha az ember rendel egy üveg bármit (ez már 90-100 dollárba is fájhat). Az arcade gépeken ötven cent lesz egy menet, de lesz happy hour is. És hogy a hely ne süllyedjen el a retrosznobizmus mocsarában, LaPorter kortárs játékoknak is tervez bemutatópartikat, a Capcommal már van is ilyen megállapodása. Őszintén szurkolok neki, bár vannak fenntartásaim azt illetően, hogy mennyire lesz életképes egy szubkultúrára építő klub pókergépek nélkül Las Vegas régi városnegyedében.

(via Kotaku)

Gondolom, többen ismeritek a lenti képet, az egyik leghíresebb artwork, ami valaha játékhoz készült, a nyalókás lány a GTA IV borítójáról:

A nap videójában a Warp Zone búcsúztatja a Guitar Hero-sorozat műanyag gitárjait.

A Kelet-Karolinai Egyetem Pszichofiziológiai Laboratóriuma és Biofeedback Klinikája – komolynak hangzó intézet a neve alapján, pedig játékokkal is foglalkoznak, pontosabban a játékok testi-lelki hatásaival. Az elmúlt egy évben egy kutatócsoport a klinikát vezető Carmen Russoniello irányítása alatt azt vizsgálta, hogy az alkalmi játékok hogyan befolyásolják a depressziós és szorongó betegek viselkedését. Az eredményeket közlő tanulmányról egy hosszú összegzést innen lehet letölteni, de a lényeget összefoglalom a Kotaku cikke alapján.

A kutatók hatvan olyan tesztalanyt vizsgáltak, akik a klinikai depresszió tüneteit mutatták. A páciensek egy részének három játékkal kellett játszaniuk – Bejeweled 2, Peggle és Bookworm Adventures –, a dokik mindenféle bonyolult biokémiai és pszichofiziológiai jellemzőket figyeltek játék előtt és után. Russoniello és társai azt tapasztalták, hogy a játékélmény jelentősen csökkentette a betegek depresszióját és oldotta a szorongásukat. A szimptómák enyhültek, illetve volt olyan tünet, ami meg is szűnt, átlagosan 57 százalékos javulás volt tapasztalható. A klinikavezető persze lelkesen úgy kommentálta az eredményt, hogy a megfelelő játékokat lehetne használni a depressziókezelésben a gyógyszerek mellett – vagy akár helyett.

Bár a játékoknak tényleg lehetnek előnyös hatásai az egészségre – gondoljunk csak a fóbiakezelést segítő virtuális környezetekre vagy a fizikai rehabilitációt támogató játékokra –, a fenti tanulmányt több okból is fenntartásokkal fogadtam. Például az kicsit gyanús, hogy csak PopCap-játékokat használtak a kutatók, és maga a PopCap is támogatta a kutatást. Aztán a depresszió is elég zavaros terület, ez az egyik legvitatottabb pszichiátriai betegség, mind diagnózisában, mind kezelésében. És éppen idén jelent meg egy másik, háromezer játékossal készített szingapúri tanulmány, ami fordított irányú kapcsolatot mutatott ki: a játékok éppen hogy növelik depresszió kockázatát, a játékfüggőség által. Ugyanakkor én is átéltem már azt, hogy egy-egy jól sikerült Bejeweled- vagy Peggle-menet után kicsit feldobottabb az ember, szóval lehet valami a karolinai dokik tanulmányban, de ebben a kérdésben elkél még egy-két megerősítő kutatás.

FreddyW mai videójában életre kel a Mario Kart, ünnepeljük meg ezzel, hogy végre péntek van.

És ugyanerre a témára még egy variáció a francia kandikamerás őrült Remi Gaillard-tól (thx to Moli)

Jól megszívattam magam a múltkori szavazással, sokáig nem tudtam, hogy a Doomra vagy a Warcraft II-re készüljek. Ráadásul mindkettő igen ismert és szeretett játék, olvasói elvárások az egekben, omg, omg. Végül a Warcraft II nyert, aminek a történetéről egyébként meglepően kevés anyag található a neten és a szaklapokban (a bevallottan a brit játékipar felé húzó RetroGamer például egy fél cikket sem írt a Warcraft-játékokról). Azért egy hetiretrónyi infót sikerült összebányászni.

Két hete feltettétek a kérdést, hogy miért pont a második Warcraft került be a szavazásba. Ennek egyszerű oka van: mert én ezzel játszottam a legtöbbet a sorozatból, szép emlékek kötnek hozzá. Például a játék megjelenése utáni hónap, amikor Hancuval csak orkul köszöntünk egymásnak a Kandó kolesz folyosóin. Vagy amikor megcsináltam életem első pályáját, amin rengeteg ártatlan fóka pusztult el. De persze az első Warcraftről is lesz szó, hiszen azzal kezdődött minden.

„Egy nagy nörd vagyok, aki szeret rajzolni” – írja magáról Megan Lara, egy 22 éves amerikai lány, aki egy farmon nőtt fel, de gyökereitől elszakadva grafikus és illusztrátor lett. A hölgy lenti munkái a napokban megjárták a játéksajtót, ami nem csoda, nagyon megkapóan sikerült ráhúznia az art nouveau stílusjegyeit három Nintendo-játékhősre. A lenti képek bizonyára Alphonse Muchának is tetszenének, klikk az eredeti méretért.

Rendszeres IDDQD-olvasók már találkozhattak a háromból kettő játékcsajjal, Samus Arannal és Peach hercegnővel. Zeldával még adósak vagyunk, de hamarosan bepótoljuk, nem akarunk linkek lenni. (Zelda, link, ééérted.)