
(via Tibi és 4chan)

(via Tibi és 4chan)
Aki annak idején játszott (esetleg még most is játszik) a Magic: The Gathering nevű gyűjtögetős kártyajátékkal, az ismerheti a sztorit, hogy a kártyajáték alkotója, Richard Garfield egy erre az alkalommal készített kártyalappal kérte meg barátnője kezét („Richard megkérheti Lily kezét. Ha ő igent mond, mindkét játékos nyer; összekeverik minden lapjukat és közös pakliként használják” – nagyjából ez a lap szövege).
Ilyen romatikus geekségre természetesen a játékfejlesztők is képesek. Egy fiatal játéktervező-grafikus, Anders Howard (most éppen a Zyngánál dolgozik) pár kollégája segítségével külön játékot készített, hogy megkérje barátnője kezét. A Dinner Love and the Quest for Soup egyszerű mászkálós játék (itt kipróbálható, képek itt, videó fent), amiben hősnőnknek kaját kell gyűjtenie a városban, aztán mellé csapódik egy srác, és már együtt gyűjtik a hamburgereket és sütiket, amitől a srác egyre boldogabb lesz és mindenféle bónuszokat ad a lánynak. A pálya végén természetesen egy virtuális jegygyűrűt. Azért a csaj kapott egy igazit is, és igent mondott.
(via Kotaku)
Miközben az Infinity Wardtól az emlékezetes balhé óta kilépett fejlesztők száma elérte a 26-ot, egy újabb per is körvonalazódik a fejlesztők és a kiadó között (ilyenből eddig kettő van, a két, elsőként kirúgott IW-fejes, Zampella és West perli a kiadót 26 millió dollár, szerintük elmaradt fizetés miatt, a kiadó meg őket, szerződésszegés miatt).
A vád szerint a kiadó 54 millió dollár elmaradt, de a munkaszerződésekben rögzített bónusszal és royaltyval tartozik az ex-alkalmazottaknak, akik további kártérítésként a balhé miatt még 75-125 millió közötti összeget is szeretnének kapni. A cég fél évnyi jutalommal tartozik, plusz a technológia licencelése után járó bónuszok, plusz az arra az esetre beígért jutalom, ha a Modern Warfare 2 eladásai lenyomják az első részét.
Nem sokkal, de a múlt heti szavazást a Pirates! nyerte, meglepő módon – mármint nem az a meglepő, hogy ez nyert, hanem az, hogy csak szoros versenyben. A Pirates! – teljes nevén Sid Meier’s Pirates! – ugyanis nagyjából olyan karátértékű drágakő, mint az Elite, nem véletlen, hogy annak idején a CoV-ban is hozzá hasonlítgatták (és ha már CoV, emlékezetes a CoVboy-postából a „pirates egy lapáttal” büntető szóvicc is).

Tovább folytatódik a szappanopera, aminek szereplői a Call of Duty játékokat – többek között az elképesztően sikeres Modern Warfare 2-t – fejlesztő Infinity Ward és „gazdája”, az Activision kiadó. Aki lemaradt volna a játéktörténelem egyik legnagyobb botrányáról, az olvassa el előző posztjainkat a témában, de röviden a lényeg: az Activision kirúgta az Infinity Ward két vezetőjét, Jason Westet és Vince Zampellát mire ők alapítottak egy új stúdiót, a Respawn Entertainmantet, ami az Activision egyik fő riválisának, az Electronic Artsnak fog játékokat készíteni. West és Zampella eltávolítása után az Infinity Wardnál több vezető beosztású fejlesztő felmondott, és sejteni lehetett, hogy ők a Respawnnál fognak felbukkanni.
A balhé egyik legutóbbi fejleménye éppen az, hogy a távozottak közül heten hivatalosan is megerősítették, hogy West és Zampella új stúdiójánál folytatják. A másik pedig az, hogy további öt ember felállt az Infinitynél: három vezető fejlesztő (vagy hogy a bánatba kell fordítani a senior designert), Mohammad Alavi, Chad Grenier és Brent McLeod, valamint egy tapasztalt programozó és egy designer, Chris Lambert és Jason McCord. Ezzel 17-re emelkedett az Infinitytől elszállingózott emberek száma, és korántsem biztos, hogy nem lesznek újabb felmondások. Arról még nincs hír, hogy az újonnan távozottak hol folytatják, de meglepődnék, ha nem a Respawnnál kötnének ki ők is.
Az is a héten történt, hogy az Activision egyik, közösségi kapcsolattartásért felelős munkatársa a Facebookon próbálta oltani a tüzet. Nem nagyon sikerült neki, legalábbis elég hülyén jött ki, amikor közölte, hogy a két lapátra tett vezető bónuszát (amiért ők perre mentek) szétosztják azok között a munkatársak között, akik az Infinitynél maradnak.
Többször megállapítottuk már, hogy Jace Hall egy állat - most ennek újabb hangsúlyozására itt van hősünk legutóbbi videoklipje, az I Play WOW, amit annak idején jól elfelejtettünk kipostolni, de most annak apropóján, hogy YouTube-on elérte az egymillió view-t, pótoljuk.
(Mondjuk kicsit bele kell húznia Jace-nek, hogy ne csak beszólogasson Felicia Daynek, de utol is érje a Do you wanna date my Avatart, ami lassan tízmilliónál jár)
Vajon mit csinált Mario, miután megmentette Peach hercegnőt? Burkoltan erre ad választ a lenti zseniális animáció – ugyan nem a Mario Bros. szereplőivel, de könnyen behelyettesíthetők a karakterek. Nagyon vicces sztori, a régi Nintendo-játékok minden bájával megáldott grafika és hang, dráma, akció, szerelem – mi kell még?
Rég volt már Collegehumor videó, úgyhogy gyorsan beújítottunk egyet, amiben a négy szellem, Blinky, Pinky, Inky és Clyde mesél arról, mivel ütik el az unalmas szürke hétköznapokat: sorozatokat néznek a tévében.
Kérem az érzékeny olvasókat, forduljanak el, a nyugalom megzavarására alkalmas, pornográf kép következik:
Itt vagytok még? Akkor jöhet még egy szexuálisan explicit tartalmú lesifotó magáról Cindy Crawfordról?
Na még egyszer: Egy facebookos játék miatt. Tiltakoznak. Az állatvédők. Ugye, mekkora hülyeségnek tűnik? Pedig erről van szó: a híres-hírhedt amerikai állatvédő szervezet, a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) – aminek tagjai előszeretettel öntenek művért szőrmekabátokra – nyílt levélben kérte meg a Zynga fejlesztőcég vezetőjét, Mark Pincust, hogy gondolja át még egyszer azt az újítást, amit jövő héten terveznek bevezetni a Mafia Warsban.

A Zynga (ugyebár ők fejlesztik a Farmville-t is) ugyanis új kategóriát vezet be a most 25 millió júzerrel rendelkező Mafia Warsban: a harci állatokat, amikkel lehet abuzálni a többi játékost, rabolni, fenyegetni, állatviadalozni, miegymás. A pitbullok mellett lesz tigris és oroszlán is a csomagban. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire ízléses ez a lépés, de az elég vicces, hogy az állatvédőknek annyi az idejük, hogy már a virtuális állatok épségéért is aggódnak.
A levélben az állatvédők megpróbálnak Pincus érzelmeire hatni, és utalnak Zingára, a cégvezető egykori amerikai bulldogjára, akiről Pincus elnevezte a céget, majd részletesen ecsetelik, hogy milyen szörnyű körülmények között tartják sokszor az emberek a harcikutyákat. A levél természetesen azzal a követeléssel zárul, hogy ne kerüljenek be az állatok a játékba.
A PETA egyébként nem először tiltakozik játék miatt: tavaly a World of Warcraftben tüntettek az ártatlan virtuális bébifókák legyilkolása ellen. Rögtön meg is alakult a Wow-os paródiájuk, a DEHTA (Druids for the Ethical and Humane Treatment of Animals).
Az izlandi Ejmiakőtyúkanyó Eyjafjallajökull vulkán kitörése nemcsak azoknak okozott kellemetlenséget, akik külföldön rekedtek, és nemcsak a gazdagságnak adott egy kisebb pofont, hanem az ausztrál játékosoknak is. A hamufelhő miatt törölt járatok között ugyanis olyanok is voltak, amik új játékokat szállítottak volna a kontinensre.

A Konami ausztráliai disztribútora, a Mindscape a Kotakunak elmondta, az Expeditors – a világ egyik vezető szállítmányozási cége – arról tájékoztatta őket, hogy több napos késésekkel kell számolni több játékszállítmány esetében. Így például biztosan nem debütálhat a Wii-s Silent Hill: Shattered Memories terv szerint április 22-én (azaz ma) Ausztráliában, de késik a Puzzle Chronicles (PSP, DS) és a Karaoke Revolution (PS3, Wii) is, és elképzelhető, hogy a hamu még a Scene It? Twilight (Wii, DS), a Sports Island (DS) és a GTi Club Supermini Festa (Wii) forgalmazásába is beleszól.
Valószínűleg nem egyedi a példa, európai szállítmányokat is érinthetett a dolog, a hírportál még várja több forgalmazó visszajelzését. Mondjuk a fentiek nem túl nagy nevek – ha a vulkán a karácsonyi szezon közepén tört volna ki, biztosan nagyobb cumi lenne.

Ismerkedjetek meg Lady Tornadével. A hölgy francia modell és előadóművész, de bizsukat és ruhákat is tervez – bár a „ruha” szó esetünkben eufemizmus, hiszen olyan kis mellbimbótakaró izékről van szó, amit a sztriptíztáncosok szoktak használni. Lady Tornade újabb kollekciói a Pac-Mant és Blinkyt, illetve a Mario-játékokból ismert gombákat ábrázoló bimbófedők. 60 euróért adja párját, ami elég drága, de kézzel készített darabokról van szó, amik egyenesen a divat fővárosából érkeznek. Ugrás után még két kép a fedőkről, illetve a művésznőről.
Hétvégén tettem egy próbát: felraktam a gépemre a Day of the Tentacle-t és megpróbáltam végigjátszani. Simán ment, minden egyes fejtörő (vagy hogy a bánatba fordítsam a puzzle-t) megoldására emlékeztem, még az olyan szemétségekre is, hogy az egyik emeleti szobában be kell csukni az ajtót, és akkor találok benne egy kulcsot, vagy arra, hogy a lónak fel kell olvasni a könyvből, és akkor elalszik (1993-ban ezen a két ponton akadtam el csúnyán). Úgy tűnik, nem csak bennem hagyott mély nyomokat a játék: ezt szavaztátok meg a mai retroadagnak, harmadik helyen pedig a Day of the Tentacle elődje, a Maniac Mansion végzett – jöjjön hát ez a két, egymástól nehezen elválasztható klasszikus a Lucasarts kalandjátékos korszakából.

Úgy néz ki, újabb területeken indul hódító útjára mindannyiunk kedvenc *köhh* *köhh* *Stökire mutogat* facebookos kazuár-slágerjátéka, a Farmville. Egy szemfülesz tumbász ugyanis észrevette, hogy valaki bejegyeztette magának a farmvilleipad.com, a farmvilleandroid.com, farmvilleiphone.com, és a farmvillesms.com doménneveket. Ráadásul ennek a valakinek gyanúsan ugyanaz a címe a regisztrátor adatbázisában, mint a farmville.com tulajdonosának, vagyis a fejlesztő Zynga cégnek.
Farmville iPhone-on - oké, belefér, elvégre a Mafia Warsnak is ezernyi klónja van a telefonon, és leginkább az a meglepő, hogy a répaföldszimulátort nem koppintották még le ugyanennyien. Android, iPad, szintén sima ügy. Na de Farmville sms-ben? Elküldöm emeltdíjasban 180 plusz áfáért, hogy most akkor le kéne aratni a retket és elültetni a helyére a tököt? Mondjuk ha ez bejön, az egészen új dimenziókat nyit meg a videojátékok előtt. Sms-Worldofwarcraft? Sms-Counterstrike? Sms-WiiSports? A lehetőségek határtalanok!
Utolsó kommentek