HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint Mini #23: Z

2016.06.28. 16:19 Stöki

cpmini_23.png Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.

Kicsit régen jelentkeztünk, mert E3 volt, aztán meg nyaraltam, de utolsó konzervfelvételünket most kitolom, ennek témája pedig a Z, amit a Gamespot megjelenésekor a Command & Conquer részeges, csálé fogú, beltenyésztett unokatestvérének nevezett. Nem véletlenül okozott ez a játék annak idején kisebb sokkot, ezt tárgyaljuk ki a mostani adásban hosszabban (illetve a lenti cikkben is). Ha kíváncsi vagy arra, hogy tetszett nekünk ennyi idő után, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Szóval Z, ami a lehető legrövidebb nevű (és Google-keresésekben nem könnyen felbukkanó) játék, és lassan huszadik születésnapját fogja ünnepelni, ugyanis 1996 júliusában jelent meg. Akkor már a Command & Conquer és a Warcraft I-II. után voltunk, de még pár hónappal a Red Alert előtt, szóval az RTS-láz már dúlt, de még nem hágott a tetőfokára. Mindenesetre a műfaj íratlan szabályai látszottak: erőforrásmenedzsment, bázisépítés, egységgyártás, ellen lerohanása és viszont. És a Z ezeket az íratlan szabályokat páros robotlábbal rúgta fel.

the-bitmap-brothers-standing-by-robert-maxwells-helicopter.png Fejlesztője a brit Bitmap Brothers volt, ami az egyik legismertebb brit stúdió volt a nyolcvanas-kilencvenes években. Az 1987-ben alapított cégnek sajátos, kicsit fémes grafikájú játékai voltak, általában baromi jók és baromi nehezek. Ők csinálták például a Chaos Engine-t, a Speedball és a Xenon sorozatot, a Cadavert vagy éppen a Godsot. A BB-sek igyekeztek sztárolni magukat, és kicsit rocksztráként viselkedtek, fényképeztették magukat (mint az Electronic Arts első időszakában az EA-alapítók), és elég markáns rajongótáboruk volt, akik alig várták, hogy mit művel legközelebb Mike Montgomery, Eric Matthews vagy éppen Steve Kelly (ők voltak a kulcsfigurák).

A Z fejlesztését Mathews vezényelte le, és ő volt az, aki következetesen végigvitte a koncepciót, miszerint "csináljunk olyan valós idejű stratégiát, ami szembemegy az eddigi valós idejű stratégiákkal". Ennek megfelelően a Z-ben nem volt nyersanyaggyűjtögetés, sem bázisépítés, sőt direkt egységtermelés és rendes direkt egységirányítás sem. Mi a búbánatos franc volt akkor? - kérdezhetitek. Hát zónák, és a zónákban bizonyos időközönként automatikusan egységeket gyártó épületek. Ezeket kellett elfoglalni, a gyártott egységeknek pedig meg lehetett mondani, hogy merre támadjanak - de csak nagyjából követték a játékos utasításait, mert néha nyílegyenesen a cél felé mentek, máskor meg leálltak mondjuk kilőni egy sofőrt egy ellenséges dzsipből, vagy éppen lassabb útvonalon indultak el. A végeredmény egy nagyon letisztult taktikai játék lett, amiben a stratégiai érzék sokkal inkább számított, mint a "gyártok még húsz orkot, ha az első negyvennel nem sikerül lezúzni az embereket" játékokban. És mondanom sem kell, hogy a Z is baromi nehéz volt. És online játékot nyújtott 1996-ban, ami akkor még elég ritka dolognak számított.

És hogy miért írtam fentebb robotlábat? Azért, mert a Z egy - jó értelemben - furcsa környezettel büntetett, amiben amerikanizált (szivarozó, napszemüveges, cowboykalapos) robotok irtották egymást, kékek a pirosak ellen, és nem igazán volt megmagyarázva, hogy miért, de tették, mert ez volt a dolguk. Voltak a szereplésükkel teljesen értelmetlen, de nagyon szórakoztató átvezető animációk is, amikben a főrobot, Zod tábornok is fel-felbukkant. Sőt, az intróban is ő nyit, amikor a Cápa zenéjére szétlövi a Bitmap Brothers-logót. Szóval a játék egy pillanatra sem vette komolyan magát, ami a külsőségeket illeti - de a játékmechanika nagyon is komoly volt. És hát most is élmény vele még játszani, csak a robotok önállósága és az apró egységek voltak már zavarók (azért Grathnél megért egy Chekpont Check-It-et, nálam maradt a Duzzogva kategória).

A Z még PSX-re és Saturnra is megjelent, de a Bitmap Brothers aztán a kilencvenes évek második felében már nem tudott nagy dolgokat villantani, és az sem segített nekik, hogy több brit kiadó bedőlt (mindenekelőtt a Virgin, ami sok játékukat kiadta). 2001-ben kiadták Steel Soldiers alcímmel a Z folytatását, de ebben megcsúfolták a nagy elődöt, teljesen a hagyományos RTS-ek felé irányítva a játékot. 2002-2003 körül aztán tetszhalott állapotba került a vállalat, azóta néha egy-egy mobilos felélesztésben benne van, de már egyáltalán nem tényező. Matthews is rég lelépett, a Sonynak dolgozott rengeteg EyeToy-játékon és Singstarokon, legutóbb pedig a LittleBigPlanet 3 stáblistájában olvashattuk a nevét. A Z örökségét pedig rajongók tartják életben, például a Zod Engine nevű nyílt forráskódú remake-kel. De a GOG-on is megtalálhatjátok, 7 dollár akció nélkül. Sőt, okostelefonos verziók is lettek, és a flashjátékok között is találunk olyanokat, amik le sem tagadhatnák a Z hatását.

Legközelebb... nos, nem tudom, mikor lesz legközelebb, mert ezen a héten meg Grath nyaral, jövő héten pedig mindketten fogunk, és csak utána térünk vissza a felvételekhez. Szóval most hátom hét szünet jön, tessék megérteni, ennyi feltöltődés nekünk is kell. De addig is visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

209706-z-dos-front-cover.jpg

A második évad korábbi adásai:

Checkpoint Mini #11: Jagged Alliance 2
Checkpoint Mini #12: Katakis
Checkpoint Mini #13: The Horde
Checkpoint Mini #14: Street Fighter II
Checkpoint Mini #15: Pang
Checkpoint Mini #16: Gobliiins
Checkpoint Mini #17: Dark Sun
Checkpoint Mini #18: Metal Slug
Checkpoint Mini #19: Quiz & Dragons
Checkpoint Mini #20: Pushover
Checkpoint Mini #21: The Dig
Checkpoint Mini #22: Ōkami

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad

 

És itt találod a vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat

13 komment

Címkék: retro közösség podcast Z checkpoint mini bitmap brothers

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr1008851930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2016.06.28. 22:41:48

a z-ben volt svga mód, ami kurvára megfingatta az akkori s3 firge-met, és vga-ban voltam kénytelen játszani, ami a sok szkrollozás miatt (we're under attack! - pánikoltak a gruntok a dzsipben) elég szopó volt.
de a legjobb az egészben az volt, hogy villámtaktikával pillanatok alatt el lehetett foglalni a zászlókat, nem kellett sokat erőszakoskodni.

Bobby Newmark 2016.06.29. 12:20:58

@manson karcsi: Pont ezért nem tetszett, vagy rusholtál mint a vadbarom, vagy benyaltad a pályát. Nem lehetett szépen, lassan, kényelmesen haladni, kapkodni kellett mint az állat. Nekem úgy 3-4 pálya alatt lett belőle elegem, többet nem is láttam belőle.

csuha9 2016.06.29. 17:00:56

Én nagyon szerettem, rengeteget játszottam vele, mindenféle variációkat is kipróbáltam. Például a végén direkt robotokkal lőttem szét az ellenség várát, nem tankokkal.

apika2 2016.06.29. 18:14:32

Üdv!

Lenne egy kérésem...

Egyszer egy lemezújságban volt egy demo (ez a játék juttatta eszembe), ahol egy hasonló stílusú játék jelent meg, ahol a pálya felderíthető volt, négyzetrácsos,és kis lépegető lézerrel felfegyverzett robotokkal kellett a bázist védeni, felderíteni, az ellent támadni... Későbbi pályán a demoban volt már légvédelem is, de az nagyon nehéz volt... Amúgy szép grafikája volt... Minden tippnek örülnék.... A pálya szürke volt, a felderített részek fehérebbek voltak, de az első pályán ha visszavonultam, sötétebbé vált (ha jól emlékszem) a terület...

Szóval, ha valakinek beugrik valami, írjon...
Köszönöm..

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.06.30. 16:26:08

Repszim(szerűség) lesz valaha miniben? Anno írtam a repszimes összefoglalót, de a Stöki valamiért azóta sem tette be ajánlóba, a nyári uborkaszezonban sem.

Egyáltalán mi alapján megy a választás?

natS 2016.07.03. 10:10:23

Kedvenc játékom. Oké, több kedvenc is van, alkalomfüggő, hogy melyik a kedvenc, de ez tuti az.

Nagybetűs JÁTÉK.

Bobby Newmark 2016.07.05. 17:07:17

@apika2: Total Annihilation?

Lépegető lézeres robot, fog of war, repülők stimmel. Négyzetrácsos pálya nem.

Maradtak roncsok a szétlőtt egységekből, amit újra össze lehetett szedni? Volt nagy parancsnokrobot, amit ha buktál, gameover?

natS 2016.07.06. 20:32:06

Amúgy mindenkinek azt ajánlom, hogy amennyiben teheti, VGA-ban játssza a játékot. Picit csúnyább, de sokkal jobban kezelhető.

Renok 2016.07.11. 09:54:50

Imádtam ezt a játékot, faterral rongyosra játszottuk. Mindig nagyon random volt, hogy éppen mit csinál ellened a gép.
Voltak pályák, amikkel sokat szívtunk, és volt olyan, amit csak én tudtam megcsinálni, meg olyan is, amit csak ő. :)

Amint megjelent gog.com-on, rögtön megvettem mindkettőnknek.

Prefetch 2017.02.15. 20:32:15

@apika2: State of War volt még egy hasonló játék, de az későbbi és nincs benne felderítés. Viszont klassz zenéje volt:
www.youtube.com/watch?v=AfTjxOjH60M&list=PLF170C98B26389AF4

Négyzetrácsos játékról viszont ez ugrik be:
www.mobygames.com/game/windows/max-2-mechanized-assault-exploration
süti beállítások módosítása