Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak.

A Lucasarts-kalandjátékok minden valamirevaló gémernek ismerősek, de ezek közül a The Dig talán egy kevésbé népszerű darab, és sok mindenben el is üt a többi SCUMM-játéktól. Például abban, hogy nem kisebb név, mint Steven Spielberg ötlete nyomán készült - jó sokáig. Bő 20 év után újra elővettük, és én másodszor játszottam végig. Ha kíváncsi vagy arra, hogy tetszett nekünk ennyi idő után, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). A podcastben egyébként átverekedjük magunkat az értékelőkategóriákra tett névjavaslataitokon is, köszi mindenkinek, aki küldött ilyet.

És akkor szövegben is ássuk bele kicsit magunkat a The Dig történetébe. 1995 végén jelent meg a Lucasartsnál, vagyis nagyjából már a kalandjátékok hanyatlásának kezdtetén - és nem is ez volt az eredeti terv, a játék fejlesztése ugyanis több mint öt évre nyúlt el, ami baromi soknak számított akkor (sőt, még ma sem kevés). A netes archívumokban elég jól van dokumentálva a sztori, a legérdekesebb talán egy interjú az egyik első fejlesztővel, Noah Falsteinnel - eszerint négyesben már 1989-ben összeültek a játékról ötletelni: ott volt Falstein, a kalandjáték-atyaúristen Ron Gilbert, valamint George Lucas és Steven Spielberg.

Falsten és Gilbert akkortájt a harmadik Indiana Jones-film alapján készült játékon dolgoztak, Spielberg pedig nagy gémer volt, ezért kipróbálta a készülő játékot. El is akadt, ezért felhívta Gilbertéket, aminek az lett a vége, hogy kialakult egy forródrót Spielberg és a fejlesztők között. A rendezőnek megtetszett ez a videojátékosdi, ezért először kitalálta, hogy csináljanak játékot egy film alapján, amin éppen akkor dolgozott (ebből aztán nem lett semmi), aztán bedobta a The Dig ötletét. Eredetileg az Amazing Stories nevű, Alkonyzóna-szerű tévésorozatba akart csinálni egy epizódot olyan űrhajósokról, akik egy idegen civilizáció egykori településén kutatkodnak, és gyakorlatilag régészként ásatásokat folytatnak (innen a The Dig cím), de túl drága lett volna leforgatni. Ekkor vetette fel, hogy legyen inkább videojáték az ötletből, és elkezdődött egy hosszú alkotói folyamat (amit valószínűleg azért nem lőttek le, mert mégis csak Steve hozta az ötletet).

Aztán a következő években többször fejlesztőt cserélt a projekt. Falsteintől az a Brian Moriarty vette át a stafétát, akiről a Loomnál már beszéltünk. Ő az egész sztorit átírta, mert míg Falstein a távoli jövőbe helyezte a cselekményt, addig Moriarty a közeljövőbe, és ez a koncepció meg is maradt, hiszen az emberek az ismerős NASA-űrsiklóval mentek kirándulni az űrbe. A Moriarty által lefektetett alapokat többé-kevésbé tiszteletben tartva végül a Lucasarts két veterán szakija, Dave Grossman, majd Sean Clark fejezte be a fejlesztést (utóbbi a látványvilághoz sokat hozzátett).

A történet elég furcsán indul: egy sajtótájékoztatóval. Már itt érezni, hogy a játékot végigkísérik majd a filmszerű animációk, illetve hogy a párbeszédeket elég jól megírták (nem kisebb név, mint Orson Scott Card, a Végjáték című szuper sci-fi regény írója). A sajtótájékoztatón a NASA űrhajósai jelentik be, hogy felmennek az űrbe és szétrobbantanak egy Föld felé tartó óriási aszteroidát. Aztán odafent kiderül, hogy az aszteroida üreges, és mesterséges bigyókat találnak benne, amiket addig nyomkodnak, amíg féreglyuk nyílik, és mindhárom űrhajós átkerül egy távoli bolygóra. Ott találnak mindenféle épületeket és tárgyakat, de amúgy kihalt a placc, aztán ráakadnak olyan kristályokra, amikkel halott lényeket lehet feltámasztani, és ezzel jól megkavarodik a cselekmény.

Érdekes módon ez olyan Lucasarts-kaland, ami pont kalandjátéknak gyengébb picit, inkább a sztori lendíti mindig előre. Az első, űrben játszódó blokk még teljesen jó, de az idegen bolygón olyan fejtörők vannak, amiknek sokszor a megoldása sem evilági logikát igényel, szóval elég szívatósak, illetve sok holtidő megy el az ide-oda mászkálással. A legfaszább sztorielemet, az életkristályokat pedig meglepően kevésszer kell használni a játék során, pedig abból még többet ki lehetett volna hozni. Ezzel együtt a The Diggel ma sem rossz játszani, a fejtörők nehézsége pedig végül is erősíti az idegenbolygós elveszettség-érzést, illetve passzol ahhoz, hogy ez egy komoly Lucasarts-kalandjáték, nem olyan röhögős, mint a Monkey Island meg még sok másik. A kivitelezés pedig az 1995-ös csúcs, amit rajzolt kalandjátékokban meg lehetett csinálni - a pixelgrafika még ma sem ronda, a filmzenés zene is működik csak a szinkronhangok tűnnek kicsit enerváltnak.

Megjelenésekor a The Dig a Lucasarts egyik utolsó sikeres kalandjátéka tudott lenni, pillanatok alatt elment belőle több százezer darab, és Spielberg nagyon sejtelmesen hallgatott, amikor újságírók arról faggatták, hogy lesz-e film a játékból. Végül nem lett, de a játékot ma is érdemes kipróbálni, vagyis részünkről CHECK IT. A GOG-on 6 dollár, de elég sűrűn bekerül leárazásokba.

Mi pedig legközelebb két hét múlva jövünk új játékkal, jövő héten pedig vendéggel. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

A második évad korábbi adásai:

Checkpoint Mini #11: Jagged Alliance 2
Checkpoint Mini #12: Katakis
Checkpoint Mini #13: The Horde
Checkpoint Mini #14: Street Fighter II
Checkpoint Mini #15: Pang
Checkpoint Mini #16: Gobliiins
Checkpoint Mini #17: Dark Sun
Checkpoint Mini #18: Metal Slug
Checkpoint Mini #19: Quiz & Dragons
Checkpoint Mini #20: Pushover

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad

 

És itt találod a vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat