Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Hát ez is eljött. A blogban volt hosszú poszt már a Wolfenstein 3D-ről és a Doomról, külön podcastadást szenteltünk az id Software-nek, de az eddig valahogy kimaradt, hogy a Quake-et rendesen kitárgyaljuk. Hát most megtettük, bő fél órában, miután újra kipróbáltuk a játékot. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).
A Quake-ről elég sok mindent meg lehet tudni David Kushner Masters of Doom című könyvéből (ami bő tíz éve magyarul is megjelent a PC Guru mellékleteként), és persze ezernyi cikk foglalkozott vele, szóval most csak a lényegre szorítkoznék. 1996 nyarán jelent meg a GT Interactive kiadásában, és ez volt az utolsó játék, aminek fejlesztésénél az id Software indulócsapata még nagyjából együtt volt - ugyan Tom Hall már sajnos nem ténykedett a cégnél, de a két John, Carmack és Romero még együtt dolgozott. Az viszont nem véletlen, hogy a Quake után elváltak útjaik - és nemcsak azért, mert Romero legendás munkamorálja (= játszott munka helyett) visszaütött, hanem azért is, mert a projekt keserű szájízt hagyott sokakban - főleg Romeróban - a cégnél.
A Quake ugyanis nagyon nem az a játék lett, mint aminek eleinte elképzelték. A program ötlete még a Wolfenstein 3D előtt merült fel a közös asztali szerepjátékpartik során. Az id-esek ugyanis nagy szerepjátékosok voltak, Carmack volt a mesélő, a környezet egy általa kitalált világ, és ebben a világban volt az egyik karakter neve Quake, aki egy olyasféle mennydörgő-villámló kalapáccsal osztotta az áldást, mint amilyen Thornak van. (Fun fact: a több évig húzódó sztori végül egy apokalipszissel ért csúfos véget, Romero karakterének kapzsisága miatt.) Mivel mind nagyon kedvelték ezt a Quake nevű szereplőt, azt találták ki, hogy felhúznak rá egy szerepjátékot. Csak aztán be kellett látniuk, hogy az elképzeléseikhez még nem eléggé fejlett a kor technológiája, és félretették az ötletet, amíg összetákoltak olyan jelentéktelen sikereket, mint a Wolfi 3D vagy a két Doom. Ezután viszont elérkezettnek látták az időt, hogy tető alá hozzák a Quake-RPG-t.
Technikailag teljesen 3D környezetet képzeltek el (Romero szerint az egyik ihletforrás e tekintetben a Virtua Fighter volt), és Carmack ennek szellemében kezdte programozni a játékmotort. Aztán ahogy az idő telt, úgy kellett rádöbbenniük a készítőknek, hogy tervük túl grandiózus, illetve hogy a fejlesztés az új motorral több időt visz el, mint a korábbi projektjeik. Így szép sorban alábbadtak az igényeikből, a szerepjátékos koncepció egyre inkább kezdett hagyományos fps-re emlékeztetni. (Volt például egy tervezett külsőnézetes közelharc, de ezt is elkaszálta Carmack, ami elég heves ellenkezést váltott ki Romeróból.) Carmack eközben lassan haladt, mert a motor mellett egy új hálózati megoldást is fejlesztett az online játékokhoz. Végül, amikor az összefüggő sztorit felváltották a pályák, egy korszerűbb Doom-klón lett az egészből. Hogy tartalmi szempontból nem volt nagy egyetértés, azt a játék környezete mutatja. Az eredeti terv egy sötét fantasy világ volt, ebből lett egy kevésbé karakteres katyvasz a lovagokkal (ezek állnak legközelebb az eredeti koncepcióhoz), zombikatonákkal és lovecrafti szörnyekkel (az egyik főellenfél ugyebár Shub-Nigurrath).
Viszont a pályatervezésben két tehetséges új arc is részt vett, és ők sokat tanultak a Quake készítésekor (néhány projektmenedzselési elrettentő példát is, valószínűleg): Tim Willits és bizonyos American McGee. Zenei oldalról pedig Trent Reznort, a Nine Inch Nails frontemberét kell kiemelni. Az id-es srácok nagy NIN-rajongók voltak, Reznor meg nagy Doom-rajongó, és egy közös ügynökségi kapcsolat révén egymásra találtak. Reznort eleinte effektszerzésre szerződtették, aztán zene is lett belőle, sőt a játékban a szögbelövő lőszeres ládáira a zenekar előtti tisztelgésként felkerült a NIN felirat.
Amikor a játék végül megjelent, kisebb csalódást keltett tartalmi oldalról (mert az előzetes interjúkban a két John nagyon tolta a hype-ot, szuper RPG-elemeket és villámló kalapácsot emlegetve), technikai oldalról viszont hozsannákat kapott, megérdemelten. A Quake legnagyobb erénye a játék motorja volt, csúcstechnológia a saját kategóriájában, amit a jóisten is arra teremtett, hogy modderekből, speedrunnerekből és egyéb hardcore arcokból álló közösség szerveződjön köréje (gyorsan fel is találták a rocket jumpot), és az sem véletlen, hogy a Quake lett az első komoly esportjáték. A magyar neten pedig egy Quakes-es oldal volt az első komoly videojátékos portál, és hát könnyes szemmel lehetne még olyanokat emlegetni, mint a Quakefény vagy Cornelia Romero-alázása.
A játékhoz megjelent 1997-ben két kiegészítőlemez is, de szóra sem érdemesek, sokkal érdekesebbek voltak a CTF-et és más finomságokat tartalmazó modok (például a kasztrendszert bevezető Team Fortress). A játék eladásai elmaradtak a Doomok sikerétől (1,1 millió eladás 1999 végéig), ennek ellenére portolták szinten minden platformra (ha nem az id, akkor a rajongók, nekem még iPaq palmtopon is volt egy verzió). Aztán 1997 végén megjelent a Quake II, ami tartalmi oldalról kiköszörülte az első rész csorbáját, amennyiben ez lett az id Software legsztorisabb játéka, az első részénél sokkal koherensebb környezettel. De ez már egy másik történet, aminek elmesélésére egy másik Checkpoint Miniben kerül sor.
Legközelebb HOLNAP lesz Checkpoint, egy új vendéggel, akit viszont bizonyára sokan ismertek az internetről. Továbbra is válasszatok bennünket, és visszajelzések, észrevételek jöhetnek bátran (iTunes-ra is, mert akkor jobban észrevesz minket a drága), és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).
Korábbi Checkpoint Mini adások a negyedik évadban:
- Checkpoint Mini #63 - Street Rod
- Checkpoint Mini #64 - Unreal
- Checkpoint Mini #65 - Warcraft I-II. + TOPLISTA: A 10 legjobb, nem-Westwood, nem-Blizzard real-time stratégiai játék
- Checkpoint Mini #66 - Project Firestart
- Checkpoint Mini #67 - Stonekeep
- Checkpoint Mini #68 - Sam & Max Hit the Road + TOPLISTA: A 10 legjobb videojátékos páros
- Checkpoint Mini #69 - Bad Mojo
- Checkpoint Mini #70 - Wizball
- Checkpoint Mini #71 - Crusader: No Remorse + TOPLISTA: A 10 legjobb izometrikus játék 1995-ig
- Checkpoint Mini #72 - SOS
Még korábbi adások:
Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból pedig a teljes harmadik évad.
A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.
Ezek pedig vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With GeeksYouTube-csatornán (van már második rész is! sőt, harmadik!), illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.
A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:
További támogatóink:
Kiss András, kopeszku, Hollósi Dániel, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Gortva Gergely, Révész Péter, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Gabesz, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Selmeci Dávid, Hájas Ákos, Rokborn, Lottsie, Valis142, CsikosZ, Gytb, Oli, Udvardy Tamás, Döme, waces, oplenti, Szabó Ferenc, Palkó D. István, gyulaur, Kovács Marcell, Neriana
(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)
Utolsó kommentek