IDDQD

Ahogy a minap jeleztük, itt az első visszaemlékezős-nosztalgiázós (és egy kicsit talán bálványdöntögetős) poszt a PC Gururól, amiben Sashegyi "Sasa" Zsolt mesél arról, hogy is volt ez az egész. Előreláthatólag két részletbern, mert nem lesz rövid. Egyben itt jelezném, hogy ha a régi stábokból valakinek kedve támad a nép elé tárni a sztorit a saját nézőpontjából, hajrá, mi teret adunk neki. És most átadom a szót Sasának.

Ez az írás nem azért született, hogy felhördülést keltsen, hogy eldöntse, a legendás  PC GURU melyik korszaka volt a legragyogóbb, hogy ki volt a legnépszerűbb cikkíró, és hogy melyik csapat büszkélkedhet ma is a legnagyobb rajongótáborral. Ez az írás azért született, mert meg akartam írni. Amióta eljöttem a PC GURU-tól – azaz most már közel három éve –, azóta foglalkoztat a gondolat, hogy elmondjam az újság történetét. Persze mindezt kizárólag az én szememen keresztül, a kezdetektől a szétváláson át azokig az időkig, amikor öt éven keresztül főszerkeszthettem a lapot. Ez az írás azért születik, hogy megpróbálja helyretenni a dolgokat és eloszlatni az esetleges tévhiteket.

Amivel soha nem fogsz játszani. Kivéve, ha valamikor a chicagói University of Illinois egyetemen jársz, ott is az Electronic Visualization Laboratory feliratú ajtó mögötti laborban. Itt található ugyanis a Tactile nevű gigászi érintőképernyő prototípusa, amin a Fleet Commander című játék fut. Ezt az egyetem egyik hallgatója, Arthur Nishimoto írta, és mivel nem kereskedelmi termék, bátran felhasználhatta benne a Star Wars copyrightokkal körbebástyázott elemeit. Milyen szomorú lehet már ez után elővenni valami lagymatag pécés sci-fi űrharcos taktikai-stratégiai játékot.

(via Topless Robot, köszi Sixx!) 

Mielőtt ősszel fejest ugranánk a virtuális öldöklésbe, addig az Electronic Arts és az Activision is megvívja a maga háborúját, méghozzá a marketing-fronton. A két mogul ugyanis több százmillió dollárt megmozgató reklámkampányt tervez a sikervárományos FPS játékainak, a Battlefield 3-nak és a Call of Duty: Modern Warfare 3-nak. Azon most ne kezdjünk el spekulálni, hogy hány lélegeztetőgépre vagy hány AAA játék fejlesztésére futná ilyen büdzséből, és ilyen alapon miért nem küldenek inkább ajándékba egy-egy példányt a potenciális vásárlóknak, ha úgyis ennyire tele vannak. Egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy hatalmas összegről beszélünk, amit csak a legnagyobb cégek engedhetnek meg maguknak.

És akkor most képzeljük el az Activision-vezérigazgató Bobby Kotick arcát, ami az RGB színskála minden árnyalatát magára ölti, szembesülve azzal, hogy a www.modernwarfare3.com címet bepötyögve egy olyan oldal tárul a szeme elé, amit a háta közepére sem kíván. Sajnos a körömpiszoknyi együttérzésünk is szertefoszlik, amikor belegondolunk, mennyire mókás, hogy egy párezer forintos domain-bejegyzéssel is homokot lehet szórni a marketing-gépezet fogaskerekei közé. Még akkor is, ha valószínűleg egy renegát partizánakciójáról van szó, és nem az EA-t terheli a felelősség a történtekért.

A legtöbb kiadónak szokása, hogy még idejekorán lefoglalja a népszerű játéksorozataihoz kapcsolódó webcímeket. Az online magazinok hírszerkesztőinek ez pompás alapot biztosít a spekulációhoz, pedig többnyire csak arról van szó, hogy ezek a címek az adott széria jogtulajdonosánál vannak a legjobb helyen, és ezt maguk a kiadók is tudják. Valószínűleg most már az Activision is megtanulta a leckét - vagy ha nem, még mindig vehetnek órákat a grandmaster Tim Langdelltől. 

Igen, simán lehet, hogy fotosopolt fake a kép, de kit érdekel, annál viccesebb, ahogy a Redditen nekiállnak kiszámolni a helyes választ.

Innen üzenem minden magyar fizikatanárnak, hogy aki először bevállal egy Angry Birds-feladatot tetszőleges iskolai dolgozatban, és ezt a diákjai hitelt érdemlően bizonyítják, azt az IDDQD egy láda sörrel jutalmazza meg. Aki hallja, adja át.

Mostanában egyre többször hangzik el: a videojátékok elértek a társadalmi elfogadottság egy olyan szintjére, hogy senkinek sem kell szégyenkeznie a hobbija miatt. Nos, úgy tűnik, azért még akadnak kerékkötők - a lenti videóból 2:11-től kiderül, hogy Amerikában is vannak olyan középkorúak, akik szerint minimum fura, ha egy férfi harminc éves korában is a számítógép előtt üti el az idejét (kivéve persze akkor, ha a gyerekével együtt teszi ezt).

Ha már a videóban látott hölgyek és úr lehettek ilyen sommásak, feldobok egy indokot én is: inkább játszom az otthoni gépen, mint dobálom a százast a kocsmaiba. De most nem?

Általában nem sok értelmét látom a játékeladási toplistáknak, de vannak olyan adatok, amire felkapom a fejem. Már a múlt héten is meg akartam írni, hogy a briteknek a maradék eszük is elment, de megbízható népek azok, így most, hét nappal később sem késtünk le semmit: az Egyesült Királyság slágerlistáját ugyanis egy hónapja a Zumba Fitness nevű izé vezeti.

Mindent megmagyarázna persze, ha a csajokat is adnák a doboz mellé a boltban, de nem, és nem elsősorban azért, mert a törvény a szigetországban is bünteti a prostitúciót, hanem mert az angol lányok nem olyanok, mint a videóban, hanem mint Churchill (a tank és / vagy a politikus, tök mindegy). Ettől függetlenül érdemes kicsit elgondolkozni azon, miért is megy jobban ez az ugribugri hülyeség, mint mondjuk a FEAR vagy a DIRT harmadik része.

A brit tudósok valószínűleg Hollandiába helyezték át a székhelyüket, mivel a Culture néven futó, az orvosi cannabis használatáról értekező webmagazin egyik cikkében ezúttal arról merengtek, hogy milyen hatást gyakorol a marihuána és a videojáték az Alzheimer-kórosok memóriaműködésére.

Dióhéj: "A hollandiai Groningen Mental Enhancement Department nemrég elvégzett egyéves kísérlete során arra próbáltak fényt deríteni, hogy miként hat a videojáték és a marihuána az Alzheimer-kóros betegek agyműködésére. A vizsgálati alanyokat mindennap egyre nagyobb kihívást nyújtó játékokkal tesztelték, de a csoport fele igazolt marihuána-fogyasztó volt. Gondoltad volna, hogy a füstölgők csoportja 43 százalékkal jobb eredményeket mutatott fel az emlékek felidézésében, mint a kontrollcsoport?"

Örülünk, hogy a tudományosnak bajosan nevezhető kísérlet legalább statisztikailag mérhető eredményt hozott, de boldogabbak lennénk, ha kitértek volna arra is, hogy milyen "egyre nagyobb kihívást nyújtó játékokkal" végezték a kísérletet. A modern játékokra ugyanis jellemző, hogy még egy liter törkölypálinka elfogyasztása után is nehéz bennük eltévedni, de ha egy Alzheimer-kórban szenvedő egyén egy spangli után, térképrajzolás nélkül végigjátssza az Eye of the Beholdert, na, az például komoly bizonyító erővel bír. 

Úgy tűnik, most már hivatalos, amit a zuhanyhíradó suttog pár hete: a német Motor Presse kiadó megelégelte a veszteséges működést és kivonul Magyarországról, pár magazinját átveszi más cég, párat meg bezárnak. Utóbbi kategóriába esik a PC Guru, az egyik legrégebbi magyar gémer magazin, ami, ha a lemezújságos gyökereket is számoljuk, 19 évig létezett. A pletykák szerint két kiadó is érdeklődik az újság szerkesztősége (vagy csak a cím és az előfizetői tábor, ki tudja) iránt, de őszintén szólva a nyomtatott sajtó mélyrepülése (és a még azon belül is rémisztő ívet leíró videojátékos magazinoké) miatt kevés esélyét látjuk annak, hogy a klinikai halálból van még visszatérés.

Mivel az IDDQD összes szerkesztője részese volt valamikor a lap történetének, a következő napokban biztosan lesznek még személyesebb, nosztalgiázós, vagy az okokat részletező posztok a témában. Most egyelőre legyen elég annyi, hogy lezárult egy korszak, nyugodj békében PC Guru, jó volt veled.

Van az a szint, amikor egy játékot már annyiszor végignyomtál, hogy úgy érzed, minden trükköt ismersz, és csukott szemmel is menne; ilyenkor szokták az emberek azzal szórakoztatni magukat, hogy speedrunra mennek, vagyis arra, hogy minél rövidebb idő alatt fussanak végig a játékon.

És van az a szint, amikor már ez sem kihívás, ilyenkor jön az, amiben egy kínai és egy amerikai fickó verseng: minél kevesebb pont összegyűjtésével végignyomni a Super Mariót. Vagyis lehetőség szerint nem ölnek meg egy ellenfelet sem, és nem vesznek fel semmi extrát. A jenki 700 pontnál, a kínai 500-nál tart.

Májusban szivárgott ki a torrentoldalakra Deus Ex 3 majdnem kész verziója - ilyesmi gyakran (értsd: szinte minden nagyobb játékkal) megesik, most azonban az a ritka eset következett be, amikor a kiadó lenyomozta, nyilvánosságra hozta, és bíróság elé rángatja a tetteseket.

Úgy néz ki, egy 15 tagú olasz társaság állt a kilopott verzió hátterében, és nem klasszikus hekker-vudumágiát alkalmaztak, hanem az olasz GMC gémermagazin hozzáférésével mentek fel a SquareEnix szerverére, és töltötték le a sajtónak szánt demót (az persze más kérdés, hogy a GMC jelszavait hogyan szerezték meg). A magazin egyébként tisztázta magát, a nyomozás nem talált semmilyen kapcsolatot a DE3-tolvajok, és a szerkesztőség tagjai között. Érdekes lesz követni, hogy vajon milyen büntetést szab ki a bíróság.

...és ahogy minden hasonló esetnél, most is elkezd mocorogni az emberben a gonosz konteó-hívő énje. Mert ugye mi is történt? Kikerült a netre egy olyan demó, amit a sajtónak szántak, hogy az alapján írjanak előzeteseket - tehát a minősége abszolút vállalható volt. A terjedésének a tiltott gyümölcs hangulata adott egy jó kis plusz löketet, és a végén a tolvajok elkapásával a kiadó még jó alaposan kihangsúlyozta azt is, hogy velük nem érdemes packázni, mert a mellékelt ábra is mutatja, hogy úgyis elkapja a tökét annak, aki megpróbálja.

/tinfoil hat off :)

Tim Langdell mindent megtett, hogy radarszint fölé kerüljön, de ezt inkább az "edge" szóval tisztességtelenül visszaélő (értsd: használó) játékfejlesztők cseszegetésével, és nem az általa igazgatott EDGE Games segítségével érte el. Pályafutásának legemlékezetesebb mozzanata volt, amikor a MobiGames csapatára sújtott le - az események közül ugyanis ez kapott nagyobb sajtónyilvánosságot. Felzárkóztató dióhéjban: Langdell szerint a MobiGames által kiadott, EDGE címet viselő iPhone-játék kiköpött mása az évezredekkel ezelőtt megjelent Bobby Bearingnek, ami az EDGE Games garázsából gördült ki. A MobiGames erre valószínűleg úgy reagált, mint az Egyesült Államok Magyarország második világháborús hadüzenetére (az urbánus legenda szerint, ugye, fogalmuk sem volt róla, hogy kik ezek, honnan jönnek, és mit akarnak), csak a tulajdonnevek nem stimmeltek.

Langdellnek a védjegy birtoklása valószínűleg kellemes jövedelemforrást biztosított - új játékok fejlesztésével legalábbis nem foglalkozott -, de csak addig, amíg a bíróság ki nem osztott neki néhány kokit és sallert. Miután kihúzták alóla a szőnyeget, kénytelen volt munkához látni. Mármint igazihoz. Tekintettel arra, hogy a bányalovak és a mosónők korán halnak, úgy döntött, hogy inkább a játékfejlesztésben próbál érvényesülni, ahhoz ugyanis érintőleges köze volt. Az EDGE Games iOS-platformokat megcélzó új játéka a fantáziadús EDGEBobby2 címet viseli, a kapcsolódó propagandaanyagban pedig "a roppant nagy sikernek örvendő Bobby Bearing folytatása" jellemzést biggyesztették hozzá.

A 99 centért vesztegetett játék nem is a minősége miatt említésre méltó (az előzetes információk alapján azzal hadilábon áll), inkább a címválasztás és az ismerős játékstílus miatt mulatságos. Valahol érthető: a szánalmas visszavágási kísérlet kétségkívül olcsóbb - és kevésbé fájdalommentes -, mint mellkasra tetováltatni a "stílustalan, de mélyen megsértett kicsinyes görény vagyok" feliratot. Mivel azonban minden kezdet nehéz, inkább gratuláljunk Timnek, amiért visszatalált a munka világába.

Az világos, hogy a játékgyártó cégek részvényeit vásárló üzletemberek ritkán képzenek közös halmazt Counter-Strike-világbajnokokkal; még a Nintendo volt elnöke, Jamaucsi Hirosi is úton-útfélen hangoztatta, hogy számára ez az egész csupán üzlet, aminek a végterméke őt egyáltalán nem érdekli. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy valaki akkor is vásárol Nintendo-részvényeket, ha a leghalványabb fingja sincs a videojátékokról. Sokan vannak ilyenek, de sajnálatos módon ritkán hallatják a szavukat. Pedig ha a most közkinccsé vált megjegyzés az átlagszínvonalat tükrözi, a részvényesek konferenciája súlyosabb esemény lehet, mint a mianmari parlament nyitóülése.

...a tőzsdére. Igen, a Farmville-le és kismillió klónjával felfutott, komoly közutálatnak örvendő cég tőzsdei bevezetéséről volt már szó korábban is, de úgy tűnik, július elsejével a projekt a gyakorlati megvalósítás fázisába lépett. Ahogy a klasszikus mondja: folyamatban vannak a papírok, már csak intézkedni kell. Konkrétan itt van a folyamatban levő papír, amiből az derül ki, hogy az előzetes terveknek megfelelően a cég 10 százalékát dobja be a tőzsdére egyelőre a Zynga, egymilliárd dollár névértéken. Az már a Wall Street Journal értesülése, hogy az árfolyam instant duplázódását várják a tulajdonosok, ezzel egyrészt 2 milliárd bevételt, másrészt a cég 20 milliárdos értékelését. Ami azok után, hogy a LinkedIn gyakorlatilag ugyanezt megcsinálta pár hete, egyáltalán nem irreális elképzelés.

A Zyngát egyébként már rég nem úgy kell elképzelni, mint valami sufnituning csapatot, ami egy garázsban hegeszti össze a LegújabbVille-t, meg a MégannáliseggyelújabbVille-t: 13 fejlesztőstúdiójuk van szerte a világban, 2000 alkalmazottal. És a játékaiknak havi 280 millió júzerük, ami főleg annak tudatában egészen eszetlen nagy szám, ha látjuk, hogy ennyit az utánuk következő 16 (!) közösségioldalas játékfejlesztő tud felmutatni összesen. És persze kaszálnak is a dologgal rendesen, minden forrás más számokat mond, de éves szinten úgy 600-800 milliós forgalom, és 100 millió körüli nyereség közelében mozognak a becslések. És ehhez vegyük hozzá, hogy mekkora üzlet az egész a Facebooknak, ami csak a platformot meg a szervereket adja az egészhez, cserébe egész álló nap reklámokat mutogathat a Farmville-ező tömegeknek, és minden mikrotranzakciójukból lenyel 30 százalék jutalékot.

A New York Times annak is utánajárt, ki jár igazán jól a tőzsdére lépéssel (magyarul, hogy kik a Zynga tulajdonosai). Az alapító Mark Pincus csak 16 százalékot birtokol, de ezzel is a legnagyobb résztulaj - ő egyébként már a kilencvenes évek közepe óta azzal foglalkozik, hogy webes cégeket futtat fel, aztán ad el. A további, résztulajdonossá vált korai befektetők között olyan ismerősöket találunk, mint a Google, a Digital Sky, vagy Bing Gordon egykori Electronic Arts-vezér befektetési cége.

Egyértelműen a nap képe, via Reddit.

(Üdvözöljétek a blogban új szerzőnket, Tylert, akinek a nevével már találkozhattatok több játéklapban is. Az IDDQD-n olyan posztokat fog megírni, amik egy magazinból kilógnának, illetve valószínűleg a konzolpiac wtf-jeiről is sűrűn írogat majd.)

Szomorú lenne, ha Peter Molyneux nevének hallatán nem a designer páratlan életművére asszociálnánk, hanem arra az emberre, akinek sikerült elegyítenie a bipoláris személyiségzavart a kommunista önkritika legszebb hagyományaival. A fejlesztés alatt álló játékairól nyilatkozó Molyneux arcán ugyanis mindig olyan rajongás és elhivatottság tükröződik, hogy nem lehet nem arra gondolni: ez a pasas egy zsebtükör segítségével kiénekelne a saját szájából másfél kiló rokfortot. Aztán a megjelenés után fordul a kocka: néha fél-háromnegyed évet is várni kell a műsorra, ám egy töredelmes vallomás során csak kibukik, hogy a korábban nagy garral beharangozott produktum egyáltalán nem úgy sikerült, mint, sőt, voltaképpen egyáltalán nem sikerült sehogy, egy tévedésről van szó.