HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Csak az a szép zöld gyep

2011.07.10. 09:20 Tyl3r

A brit tudósok valószínűleg Hollandiába helyezték át a székhelyüket, mivel a Culture néven futó, az orvosi cannabis használatáról értekező webmagazin egyik cikkében ezúttal arról merengtek, hogy milyen hatást gyakorol a marihuána és a videojáték az Alzheimer-kórosok memóriaműködésére.

Dióhéj: "A hollandiai Groningen Mental Enhancement Department nemrég elvégzett egyéves kísérlete során arra próbáltak fényt deríteni, hogy miként hat a videojáték és a marihuána az Alzheimer-kóros betegek agyműködésére. A vizsgálati alanyokat mindennap egyre nagyobb kihívást nyújtó játékokkal tesztelték, de a csoport fele igazolt marihuána-fogyasztó volt. Gondoltad volna, hogy a füstölgők csoportja 43 százalékkal jobb eredményeket mutatott fel az emlékek felidézésében, mint a kontrollcsoport?"

Örülünk, hogy a tudományosnak bajosan nevezhető kísérlet legalább statisztikailag mérhető eredményt hozott, de boldogabbak lennénk, ha kitértek volna arra is, hogy milyen "egyre nagyobb kihívást nyújtó játékokkal" végezték a kísérletet. A modern játékokra ugyanis jellemző, hogy még egy liter törkölypálinka elfogyasztása után is nehéz bennük eltévedni, de ha egy Alzheimer-kórban szenvedő egyén egy spangli után, térképrajzolás nélkül végigjátssza az Eye of the Beholdert, na, az például komoly bizonyító erővel bír. 

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr953051927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NightBagoly 2011.07.10. 10:39:04

"A modern játékokra ugyanis jellemző, hogy még egy liter törkölypálinka elfogyasztása után is nehéz bennük eltévedni, de ha egy Alzheimer-kórban szenvedő egyén egy spangli után, térképrajzolás nélkül végigjátssza az Eye of the Beholdert, na, az például komoly bizonyító erővel bír."

:DDDDDDDDDDDDDDDD

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.07.10. 11:07:20

Valószínüleg elkezdték egy idei szuperprodukcióval aztán szépen lassan haladtak visszafele az időben a játékokkal.

Johnfive 2011.07.10. 13:33:35

Van egy olyan sejtésem, hogy ott csúszott el a mintavételezés, hogy egy átlag rendszeres marihuánafogyasztó nagy valószínűséggel a szabadideje fennmaradó részét úgy általában vide-játékokkal tölti, mint a társadalom megbecsült és aktív tagja... (Hacsak nem a vizsgálat miatt szoktatták rá a csoport egyik részét. )
"A modern játékokra ugyanis jellemző, hogy még egy liter törkölypálinka elfogyasztása után is nehéz bennük eltévedni, ": kedvencem a Dead Space (2) a nagy, animált nyilakkal, hogy erre kell menni. Vs. a Sin, v. SoulReaver egyen-textúrájú pályáival.

Death/Mortis 2011.07.10. 17:53:28

Ki tudja...A Tetris, meg a Pong nem olyan nehéz játékok.

Kopasz Szuzukis 2011.07.10. 22:17:55

Egy Alzheimer-kóros betegnek még a 3x3-as amőba is komoly kihívást jelent. Aki ezen szórakozik, javaslom, menjen be egy klinikára 1 napra néhány ilyen beteg közé. Nem igen marad humorérzéke.
A tudomány jelen állása szerint (és ez még az elkövetkező 15-20 évre is igaz) az Alzheimer-kór gyógyíthatatlan. Korai szakaszában valamennyire szinten tartható a beteg, de egy státus után már lelassítani sem lehet a végkifejletet.

hapsi 2011.07.10. 22:45:57

Látszik, hogy fogalmad nincs a marihuánáról. Bár szerintem a liter törkölyhöz sincs sok közöd. Azért csak írjál róluk, biztosan sokakat érdekel egy teljesen fogalmatlan egyén okossága...

Goompah 2011.07.10. 22:58:48

@Kopasz szuzukis: "Aki ezen szórakozik, javaslom, menjen be egy klinikára 1 napra néhány ilyen beteg közé."

Be fognak menni a klinikára. Igaz, majd csak 60+ éves korukban és betegként. :) Persze addigra már elfelejtik, milyen jót szórakoztak itt beteg embereken.

Tyl3r 2011.07.10. 23:09:23

@Goompah: "Persze addigra már elfelejtik, milyen jót szórakoztak itt beteg embereken."

Ki szórakozik itt beteg embereken?

flamer 2011.07.10. 23:11:27

Azt hogyan sikerült összehozni, hogy "tudományosnak bajosan nevezhető kísérlet"? A kísérletről szóló tudományos cikket a 6,6-os impact factorral rendelkező Neurobiology of Aging hozta le.

Martian (törölt) 2011.07.10. 23:12:15

a füstölgők valszeg kevésbé görcseltek a vizsgálatokon...

Tyl3r 2011.07.10. 23:18:43

@flamer: úgy sikerült összehozni, hogy más kísérletek éppenséggel a marihuána okozta memóriazavarokról számoltak be, ehhez képest most videojátékkal és fűvel próbálják igazolni, hogy az utóbbi jót tesz az Alzheimer-kórosoknak. Ha igazoltan segíteni fog, az mindenképpen örömteli felfedezés, de a játékokban elért jobb teszteredményt nem mondanám perdöntő bizonyítéknak.

Martian (törölt) 2011.07.10. 23:20:59

@flamer: a vizsgálat érdekes, de a következtetésekkel óvatosan bánnék...

moli 2011.07.10. 23:43:55

latom, mar megint kintvagyunk a cimlapon..

Aszongyaja Zanyósom 2011.07.10. 23:49:44

@Tyl3r: A fű állítólag rövidtávú, és egyben korlátozott idejű memóriazavart okoz. Emellett, szintén állítólag, kísérleti állatokban a sérült agyszövet regenerációjában (igen, regenerációjában) segített.

És ugyancsak állítólag, gyakran születik marihuánával kapcsolatos kísérleteknél az elvárttal ellentétes eredmény. De a prekoncepció jó, tehát a tudományos bizonyítás egyszerű: Ha a kísérlet eredménye szignifikánsan eltér az elvárttól, az a kísrlet áltudományos.

Főleg ha a Culture-ban megemlítik.

Goompah 2011.07.10. 23:50:44

@Tyl3r: Én meg a te véleményedet nem mondanám perdöntőnek.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.07.10. 23:53:47

@Tyl3r: Hahaha Tyl3r! Mekkora megosztó vagy! Elnézegetve a fenti kommenteket az jutott eszembe, hogy legközelebb nem is kellene semmit írnod, egyszerűen kibiggyesztethetnéd a Hozzászólások ablakot és egy napra jól is laknának az emberek. Ízekre szednének ember, ízekre!

kokoro 2011.07.11. 00:05:01

ez egy játékblog lenne, az hogy a zöldség mit okoz itt nem érdekes sőt még az alzheimeresek sem talán inkább az "Eye of the Beholder" de gondolom az meg a ftw kategória :-)

flamer 2011.07.11. 00:07:41

@Tyl3r: Egy vizsgálat nem attól lesz tudományos, hogy alátámasztja az addigi hiedelmeket, hanem attól, hogy megfelelő módszerrel folytatják le. Gondolom nem csak a Culture cikkét, hanem a kísérletről írt tudományos cikket is olvastad és nagyon konkrét módszertani kifogásaid vannak, igaz?

igloii 2011.07.11. 00:25:42

Eye of the Beholder - mekkora! :)
Hány boldog (és szenvedéses) órát töltöttem velük...

Tyl3r 2011.07.11. 00:51:37

@flamer: hát ez az; a Culture nem ismertette a konkrét módszertant, csak futólag említette meg, hogy mi történt a kísérlet alatt. Persze, lehet, hogy az elmélet ettől még megáll a lábán, de eszembe jutott az az eset, amikor valaki (viccesen) felvetette, hogy a liszt agressziót okoz, mert a gyilkosságokat többnyire kenyérevést követően szokták elkövetni. Nyilván ehhez is hozzá lehetne csapni egy szép statisztikát, de elkönyvelhetjük véletlen egybeesésnek is.

És ennek nem a reflexszerű elutasítás az alapja; ha ezeket a kísérleteket később megismétlik, az eredményeket más csoportokkal is képesek lesznek reprodukálni, akkor már érdemes tudományos felfedezésről beszélni. Addig viszont jogosnak érzem a szkepticizmust.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.07.11. 01:08:29

@Tyl3r: "hát ez az; a Culture nem ismertette a konkrét módszertant, csak futólag említette meg, hogy mi történt a kísérlet alatt."

Ezért volt meghivatkozva a folyóirat meg a szerző. Amennyire utána lehet nézni, ez rendes tudományos folyóirat, ami azt jelenti, hogy valaki már helyetted végiggondolta a kísérlet ennyire egyszerű hibáinak lehetőségét, és rendben találta a dolgokat. Sőt, tipikusan hozzáértő embereket kérnek meg bírálónak, akik konkrétan rá is szoktak erre-arra kérdezni, vagy további adatokat, esetleg további méréseket követelnek meg a cikk publikálásáért.

Amitől a leginkább félni lehet, az az, hogy a Culture szelektíven felnagyítja az igazi cikk eredményeit.

Tyl3r 2011.07.11. 01:31:59

@flugi_: "The Neurobiology of Aging journal published research showing that THC-related compounds reduced brain inflammation, improved memory and promoted new brain cell growth in older rats." - az ilyen nyilatkozatokkal nincs is probléma, de engem inkább a videojátékos vonatkozás tett kíváncsivá, mert ha ismernénk a részleteket, kevésbé lennének kétségbevonhatók az eredmények.

"Amitől a leginkább félni lehet, az az, hogy a Culture szelektíven felnagyítja az igazi cikk eredményeit" - írod. Ha úgy vesszük, már megtették: "Cannabis might have neural regeneration benefits, but unlike steroids, it won’t make your noggin look like a Barry Bonds bobblehead. So if you need that video game lift, go ahead and medicate. You might just become a better Master Chief."

flamer 2011.07.11. 02:07:18

@Tyl3r: Akkor döntsd el, hogy mit akarsz. Amit most itt előadtál, az az, hogy nincs elegendő információd arról, hogy mennyire volt komolyan vehető ez a kutatás (és ez teljesen korrekt álláspont), ellenben a cikkben még stabilan állítottad, hogy semennyire sem - ez meg abszolút védhetetlen annak fényében, hogy igazán nem is ismered.

Tyl3r 2011.07.11. 02:40:13

@flamer: (Egy hideg sört akarok, mert megvesz az isten melege.)

Tényleg nincs elegendő információm arról, hogy ez a kutatás komolyan vehető-e, így nem is veszem túl komolyan, és szerintem ez teljesen természetes. A Dungeons & Dragons szabálykönyveiben tűzokádó sárkányokról írnak, a Bibliában meg kénnel égő tüzes tavakról, de egyelőre nem rohantam a boltba azbesztruhát venni...

Egyébként ezt írtam: "Örülünk, hogy a tudományosnak bajosan nevezhető kísérlet legalább statisztikailag mérhető eredményt hozott". Ez stabil elutasításként bajosan fogható fel, legfeljebb arra céloz, hogy jelenthet mást is az a 43 százalékos eredmény. A brit tudósok felemlegetése sem volt véletlen; az Indexen ezt a címkét, ugye, azon tudományos felfedezések mellé szokták biggyeszteni, amiknek a megalapozottsága legalábbis kikezdhető.

Szóval amit te tagadásnak látsz, az nem más, mint a tök jogos szkepticizmus.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 04:05:42

ez egy eleg regen bizonyitott teny, hogy bizonyos betegsegeknel,pl az alzheimernel a marijuana jo hatast fejt ki a betegeknel
ez nem ujdonsag
itt nem arrol van szo, hogy a fuves meggyogyul, vagy leeloz egy egezsegest, hanem, hanem a tobbi beteghez kepest nagy szambanjavul, vagy inkabb nem romlik az allapota
mindigis alkalmaztak gyogyaszatban, sot szerintem meg most is sok helyen
nem ertem mi a gond?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.07.11. 04:41:33

A modern jatekok kovetkezo generaciojaban a jatekosnak egy alagutban kell haladnia es csak az elore gombot kell hasznalnia.

indiscriminating power 2011.07.11. 04:49:16

Erősen hoaxgyanús. Sem a szervező, sem intézmény nevére nincs más találat, csak az adott hír változatai.

2011 április:

www.funtechtalk.com/dutch-clinical-study-shows-marijuana-and-video-games-can-delay-alzheimers/

2008 június:

www.mohawkmedia.co.nz/node/44

indiscriminating power 2011.07.11. 04:56:49

btw

"A kísérletről szóló tudományos cikket a 6,6-os impact factorral rendelkező Neurobiology of Aging hozta le."

vs.

"... the aforementioned Dutch study isn’t the only one to highlight its Alzheimer’s benefits.

The Neurobiology of Aging journal published research..."

és

"de a csoport fele igazolt marihuána-fogyasztó volt"

vs

"but half the group was also administered smoke"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 05:00:35

egyszeruen ugyanazon a videojatekokon teszteltek az alzheimeresk memoriajat es egyik feluk fuvezett a masik nem
a fuvezok jobbak voltak
mi koze ennek ahhoz, milyen jatekokat jatszottak???
az volt a memoriateszt es kesz

Magon_ 2011.07.11. 06:33:04

Hasonlóan tudományos, mint összehasonlítani a mai játékokat az Eye of the Beholderrel. Szerencsétlen Dragon Age 2 újrahasznosítani merészelt pár labirintust és a vérbe le lett fikázva érte (péel általam is), ellentétben mondjuk a hivatkozott EoB hosszú szinteken keresztül egyen faltextúrával dolgozott és mégis a mai napig hivatkozási alap és überkultklasszikus. Talán mert nem összehasonlíthatóak..?

hallari 2011.07.11. 06:58:16

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: a tűzgombra meg ragassz rágót, és ott vagyunk, ahonnan a shoot'em up elindult! :-)

victor vacendak 2011.07.11. 07:09:58

Portal 2. Nem hinném, hogy olyan egyszerű lenne, mint azt képzelni teccik...:-D

Kapitány2 · http://gdev.blog.hu/ 2011.07.11. 07:39:34

Hát igen, az Eye of the Beholder kiadása óta eltelt úgy 21 év :-) Akkoriban viszont csúcsjátéknak számított.

S. Annyi 2011.07.11. 07:45:51

A Mari Juánja egy szappanopera?

bolhabetu 2011.07.11. 08:02:08

A cikk címe nem derül ki a Culture cikkből.
Az eredmény semmit sem árul el a játék hatásáról az időskori leépüléssel járó betegségekre.
Az eredmény semmit sem árul el a fű vagy a játékok hatásáról egészséges emberekre.
Szóval ez egy "brit tudósok" kutatás.
De ugye azzal is mindenki tisztában van, hogy a "brit tudósok" típusú tudomány nagy részben a valódi tudományos eredményekről inkompetens, szenzációhajhász módon tájékoztató média kreálmánya.

charlie sheen 2011.07.11. 08:29:37

@Aszongyaja Zanyósom: Ha bemondaná a HírTV, arra minden bizonnyal mérget lehetne venni. Bezzeg. LOL.

miguel_ 2011.07.11. 08:35:32

@Tyl3r: Az első címlapos cikk, az első komolyabb rajongó.

Üdv a csapatban. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.07.11. 08:36:33

Nekem ezzel egy bajom van, hogy a füvezést mindig jófej, laza, menő dolognak állítják be, holott egyelőre nem legális és így tök faszság a tizenévesekben az illegálist összekötni a menővel, mert késsőb próbáld nekik elmagyarázni, hogy városban 100-al menni sem menő, szemetet erdőbe vinni sem menő, kutyákat felakasztani sem menő, adót elcsalni sem menő. :/

különvélemény 2011.07.11. 08:47:46

1 perc guglizás:

5 éve:
"While we are certainly not advocating the use of illegal drugs, these findings offer convincing evidence that THC possesses remarkable inhibitory qualities, especially when compared to AChE inhibitors currently available to patients," said Kim Janda, Ph.D., who is Ely R. Callaway, Jr. Professor of Chemistry at Scripps Research, a member of The Skaggs Institute for Chemical Biology, and director of the Worm Institute of Research and Medicine. "In a test against propidium, one of the most effective inhibitors reported to date, THC blocked AChE-induced aggregation completely, while the propidium did not. Although our study is far from final, it does show that there is a previously unrecognized molecular mechanism through which THC may directly affect the progression of Alzheimer's disease.

As the new study points out, any new treatment that could halt or even slow the progression of Alzheimer's disease would have a major impact on the quality of life for patients, as well as reducing the staggering health care costs associated with the disease."

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.07.11. 08:48:33

Nem akarjátok megkérni a Zindexet, hogy lehetőleg sose tegyenek titeket címlapra?
Pénzetek úgyse lesz belőle ha többen jönnek, a core brigád meg frászt kap ezektől a trolloktól. Nekem legalábbis bevérzett a szemem egy-két kommenttől.

sashimi 2011.07.11. 08:50:06

@bolhabetu:

Cowritten with Y. Marchalant, F. Cerbai, and H. Brothers, "Cannabinoid Receptor Stimulation is Anti-Inflammatory and Improves Memory in Old Rats," Neurobiology of Aging, 2008

Az ujsag egy Elsevier folyoirat. A cikk szabadon letoltheto.

bolhabetu 2011.07.11. 09:14:03

@sashimi:
Nem, ez nem az a vizsgálat, amiről a cikk beszámol.
Vagy szerinted az Alzheimeres betegeket az orvosi szaknyelvben "old rat"-ként emlegetik.

Ewoud Joost
Dr. Gary Wenk

Ezt a két nevet említi a cikk.

Lehet, hogy a publikálatlan kutatásról van szó, mert a Google Scholar semmilyen használható találatot nem hoz nekem ezekre a nevekre.

Publius Decius Mus 2011.07.11. 09:28:03

Mikor indít már az index rendes marihuána TV-t és rádiót, hogy időben értesülhessünk a legújabb jó hírekről, újdonságokról, érdekességekről?

indiscriminating power 2011.07.11. 09:46:54

@bolhabetu:

A cikk két kutatásról "számol be" (mint már említettem). A másodikról nyilatkozik Gary Wenk:

biomed.osu.edu/neuroscience/4585.cfm
faculty.psy.ohio-state.edu/wenk/

Az első pedig valószínűleg hoax (mint már említettem).

Aszongyaja Zanyósom 2011.07.11. 09:55:09

@charlie sheen: Olyan ember nincs, akinek nincs előítélete. Illetve van, de hazudik. A kérdés, hogy bevallja-e másoknak. És hogy önmagának is bevallja-e.

Nem akarok itt kellemetlenkedni, visszaélni a vendégjoggal. De a poszt szerintem csak rettentően áttételesen foglalkozik a számítógépes játékokkal, és a végén egy erőltetett vitaindítóval próbálja a vitát arra indítani.

Miközben a poszt arról szól, hogy brittudósok megint micsoda hülyeséget találtak ki.

Aszongyaja Zanyósom 2011.07.11. 10:00:37

Számítógépes játékokban nem vagyok amúgy büfé. Előítéleteim vannak az ilyen szórakozással szemben, meg könnyen rá is kattanok...:) De azt tudni vélem, hogy van gyorsasági-ügyességi játékok, ezek a legnépszerűbbek. Vannak logikai, kreativitást igénylő, stratégiai, műveltségi, meg mindenféle egyéb játékok. Én, ha játszom, ezeket részesítem előnyben.

Bizonyos játékokhoz bizonyos képességek kellenek. Ezen képességeket pedig különböző módon lehet tompítani és stimulálni.

Állítólag, meg úgy általában.

dr. trafik nomac 2011.07.11. 10:30:25

@rrroka: Talan nem kellene a jo dolgokat is tiltani, es akkor senki nem keverne ossze, hogy a spanglit nem a macska farkanal kell meggyujtani...

Amugy meg a mariska, es az Alzheimer kapcsolatat mar regebben kutatjak, mint ahogy mas betegsegek kezeleseben is, eredmenyesen, de mint minden gyogyszernek ennek is van mellekhatasa.

OrrSir 2011.07.11. 10:55:48

Prágában a kávézókban már árulják.
Lehet szólni nagy fateréknak.

Archenemy 2011.07.11. 11:00:00

@rrroka: "városban 100-al menni sem menő, szemetet erdőbe vinni sem menő, kutyákat felakasztani sem menő, adót elcsalni sem menő"

de hát én ezeket mind csinálom!
ráadásul mindet egyszerre!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.07.11. 11:04:35

@Archenemy: ha egyszerre, akkor úgy = MENŐ! :DDD
@nomac: jó dolog, nem jó dolog, az ebből szempontból mellékes. egyelőre nem szabad, ennyi.

Bobby Newmark 2011.07.11. 11:14:39

@Tyl3r: "A brit tudósok felemlegetése sem volt véletlen; az Indexen ezt a címkét, ugye, azon tudományos felfedezések mellé szokták biggyeszteni, amiknek a megalapozottsága legalábbis kikezdhető."

Ezt a faszságot hagyjuk már abba, ha egy mód van rá, kérlek! Nagyon népszerű ez a nézet, és komplett idiótaság. A "fogalmam sincs az egészről, de mondom azt, amit mások mondanak" tipikus esete.

A "brit tudósok" nem hamis eredményeket publikálnak, hanem olyan röhejesen egyértelmű dolgokat kutatnak, amit eddig még senki nem vizsgált tudományos igényességgel.

A TÉMAVÁLASZTÁS miatt kapják a brittudós címkét, NEM AZÉRT, mert hibás lenne maga a kutatás, vagy az eredményei.

Bobby Newmark 2011.07.11. 11:16:37

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Nem. A modern játékok következő (illetve aktuális) generációjában NINCSEN gomb, hadonászni kell a levegőben, és közben a konzol lejátszik egy minimálisan interaktív filmet.

dr. trafik nomac 2011.07.11. 12:05:46

@rrroka: Marmint "m"agyarorszagon, viszont en egy embner vagyok, nincsenek tipikusan magyar genjeim, innentol leszarom en is meg a tinik is, hogy mit eroltetnek ram, pont ezert is szivnak a tinik.

dr. trafik nomac 2011.07.11. 12:15:40

@OrrSir: Praga szep emlek, egy jo kporso sor (azota itthon ranezni sem nagyon tudok a csapolt sorre, bar eddig is voltak kifogasaim), es a jo tarsasag mellett meg a kocsmaban, korbeadni egy mariskat. Igy szep az elet !

pseudoo 2011.07.11. 15:19:00

@nomac: I'm feeling ya there bro' :D

2011.07.11. 23:56:51

azt nem értem hogy lehet ezt a/egy ilyen blogot komolyan venni - hátmég egy ilyen posztot és ekézni a postolót. netán csak azért mert még új itt?
vagy alzheimer kórban szenvedtek?
eleve ez a bulvár jelleg az ami az egyik védjegye (magyar szinten) ennek az alapvetően gamer blognak.
de azt sem értem, hogy Tyler miért áll le itt vitatkozni a semmin. ilyenekre elegánsan nem illik válaszolni, vagy max valami rövid semmit és mindig az a legjobb.
netán csak azért mert még új itt?

Bicikliző medve 2011.07.12. 08:50:18

@flamer: Ember, belegondoltal, hogy te most azon lovagolsz, hogy Tyl3r szerint a kiserlet nem nevezheto tudomanyosnak? Ez a legjobb szorakozasod az eletedben?
süti beállítások módosítása