IDDQD

Ha valakit esetleg érdekelne a válasz arra a kérdésre, hogy "vajon mi a fenét tesz a Microsoft a PC-s játékok fennmaradásáért azon a rendkívül lovagias cselekedeten túl, hogy belépett a PC Gaming Alliance nevű gittegyletbe", az figyeljen jól, mert lehet, hogy itt a nagy nap.

Azt csicsergik a madarak a dróton, hogy a redmondiak 200 millió dollárt terveznek belefeccölni a... Na mibe? Igen, a facebookba, egészen pontosan a CrowdStar elnevezésű cég felvásárlásába. Most persze valószínűtlen, hogy a legelvakultabb közösségi játékfogyasztókon kívül sokan csapnának a homlokukra a vállalat neve hallatán, ellenben az fix, hogy mindenkinek van legalább egy haverja a fáccsén, aki folyamatosan Happy Aquarium üzenetekkel, meghívásokkal és ajándékokkal fossa tele a nyitóoldalt. Na, hát ez a halnevelgetős tamagocsi az, ami megragadta az MS fantáziáját, és a pletykák szerint a PC-s játékipart az elmúlt három évben ennyi pénzzel összesen nem támogató redmondiak tényleg elköltik majd fél Afrika GDP-jét erre a projektre (jelenleg csak ott tartunk, hogy a Microsoft az egyik jelentkező az üzletre).

Persze ha egy kicsit kapitalistább szemszögből nézzük a dolgot, a Windows Phone 7-et tegnap bejelentő szoftveróriás nem csinál hülyeséget, hiszen elemzők szerint a közösségi portálokon közzétett játékok forgalma 2012-re elérheti a 2 milliárd dollárt, és ebből a tortából valószínűleg sokan elfogadnának egy szeletet, márpedig a CrowdStar 50,1 millió felhasználóval pillanatnyilag a negyedik legnagyobb porció a piacon. Ráadásul ha azt vesszük, hogy az EA pont kétszer ennyi milliót költött a szintén ezen a területen fickándozó Playfish-ért, az MS tulajdonképpen egész olcsón megúszhatja a beugrót a Web 2.0-ba.

Zajlik a barcelonai Mobile World Congress, ahol a Windows Phone 7 a show egyik slágere. A tegnapi bemutatón többek között megerősítették azt, amit hónapok óta lehetett sejteni: az Xbox Live mobilra megy, vagyis a Windows Phone 7 telefonokkal közvetlenül elérhetjük majd a konzol online rendszerét. De pontosan mit is jelent ez?

Egyelőre nem sokat. Csekkolni lehet a Live-os ranglistákat, tabellákat, menedzselni a profilunkhoz tartozó üzeneteket és barátainkat, illetve avatárunkban gyönyörködhetünk (ezt persze bármelyik böngészős telefonon megtehetjük). Az izgalmasabb rész a mobiljátékok összekötése lenne a Live-profillal (achievementvadászattal együtt), de erre még csak pár példa van, ezek is körökre osztott játékok, amikben meg kell várnunk, amíg a haverunk lép (kártyajáték, sakk, ilyesmik). Később bizonyára lesznek ennél bonyolultabb Live-os mobiljátékok is, legalábbis akkor nyer majd értelmet ez az egész.

Bár a nyári olimpiai játékok népszerűsége valószínűleg összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a téli sportok nagyságait felvonultató rendezvénysorozat, azért biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki (legalábbis virtuális szinten) odáig van a havas-jeges testmozgásért. A  való világ történéseinek összefoglalását és közvetítését meghagyom másnak, most inkább lássuk, hogy pattanhatunk mi magunk is lécre-szánkóra-korcsolyára-bobba.

Már írtunk arról, hogy a régi és ritka játékok olykor csillagászati összegekért találnak gazdára a neten, és most itt egy újabb remek példa. A napokban egy észak-karolinai anyuka meghirdetett az eBayen egy NES-t öt játékkal. Valószínűleg nem akart nagy pénzt leakasztani, hanem csak meg akart szabadulni a konzoltól, ami a helyet foglalta a lakásban, mert potom tíz dollárban adta meg a kikiáltási árat. Egy hét alatt azonban három-, négy-, majd ötszámjegyűre kúszott a licit, és a csomag 13105 dollárért, azaz körülbelül 2,6 millió forintért kelt el.

Az egyik játék ugyanis a Stadium Events volt eredeti gyári dobozában, ez a program pedig ott van a legritkább videojátékok listáján. A sportjátékot a Bandai adta ki 1987-ben a hozzá való Family Fun Fitness nevű érzékelős szőnyegkontrollerrel – hol volt még akkor a Wii Fit! – csak Észak-Amerikában. Aztán a Nintendo megvette a szőnyeg jogait, átkeresztelte Power Pad-re, és onnantól nem készült több Family Fun Fitness. A Stadium Eventsből kétezer darab készült, jelenleg csak tíz fennmaradt példánya ismert (illetve úgy tűnik, most már tizenegy), ezekből csak egy bontatlan. Szóval nézzetek körül a sufniban, hátha nálatok is akad valami ritkaság, amiből meggazdagodhattok. Végül egy videó a Stadium Eventsből, képzeljétek el, hogy ezt helyben futással irányítjátok egy kontrollerszőnyegen.

(via Kotaku)

Az iPhone-nal meg más érintőképernyős kütyükkel egy baj van ilyenkor télen: a nagy hidegben lefagy az ember ujja, mire lejátszik egy menet Trismet vagy Peggle-t. Kesztyűben nem ugyanaz az élmény, mert a kesztyűs ujjak sokkal pontatlanabbul dolgoznak a kijelzőn, a stylus (érintőpálcika, vagy mi a bánat a magyar neve) viszont jó áthidaló megoldás. Dél-Koreában meg is találták az ideális stylust: a kolbászt. Állítólag a téli hónapokban a CJ Corporation nevű cég kolbászainak megnőtt a forgalma, mert vékonyságával ez a legjobb célarchitektúra a feladatra. Hogy ez a hír és a hozzá tartozó kép az Apple zseniális vírusmarketingje, a CJ Corporation zseniális vírusmarketingje vagy Dél-Koreában tényleg ennyire furcsák az emberek, nem tudom eldönteni (mindhármat el tudom képzelni). Mindenesetre nálunk nem nagyon alkalmazható az ötlet, legalábbis én egy vékonyabb szál gyulaival sem mennék rá szívesen egy iPhone-ra.

(via Joystiq)

Tudom, hogy van egy kis elmaradásunk pénteki játékcsajok tekintetében, és páran talán számon is kérik mindezt. Mindenesetre most lendüljünk túl ezen, és lássuk, ki kerül terítékre a héten.

Elsőre a hóesés és a hideg miatt arra gondoltam, hogy Kate Walkert, a Syberia főszereplőjét teszem közszemlére, de mivel mai szemmel visszanézve az ő külsejének igencsak jót tett az idő és alacsony felbontású textúrák, inkább kerestem mást. A Tabula Rasa nevű MMO-t talán ismerik páran annak ellenére, hogy nagyjából másfél éves működés után leálltak a szerverek, és mostanában már csak az érdemel említést a projekttel kapcsolatban, hogy Richard Garriott (aka Lord British, ha akad itt valaki, akinek az Ultima név mond még valamit), egykori főfejlesztő 24 millió dollárra perli a kiadó NCSoftot. Persze játékcsaj-szempontból ez mind tök lényegtelen, itt van tehát a lényeg: Sarah Morrison, a karakter, melltartóban (illetve fegyverben és szörnyben).

Szappanopera-ismertetőnk következik, főszerepben az Activision Blizzard.

1. epizód: Az új gazda
2008-ban az Activision megeszi a Vivendi Gamest, és még ugyanabban az évben a Blizzarddal egyesül. Az új mamutvállalat CEO-ja Don Roberto Kotick lesz, aki ranchán szörnyű terveket szövöget: leállítja több, ötletes játék fejlesztését (többek között a Brütal Legendét), és rááll a futószalagon gyártott Guitar Herókra.

2. epizód: Tejelő tehenek
2009-re már látszik, hogy a kevesebb több lett volna: év végére nem kevesebb, mint 25(!) különböző ritmusjáték van a boltokban, ezek nagy részét az Activision adta ki (az eladásokat tekintve 51 százalékos a részesedésük a műfajban). A korábbi milliós eladásokból százezres számok lesznek, ezért a cég bejelenti, hogy 2010-ben csak két új ritmusjátékot hoz ki, egy Guitar Hero-folytatást és a DJ Hero 2-t.

3. epizód: A ranch kincse
Nagyjából ezzel egy időben jön ki a cég 2009/Q4-es eredménye, a vártnál jobb számokkal. 1,56 milliárd dolláros bevétel, ami az egész éves eredményt 4,28 milliárd dodóra tornássza. Don Roberto ezt főleg a World of Warcraftnek és a Modern Warfare 2-nek tulajdonítja, már nincsenek olyan hozsannák a ***** Hero sorozatról, mint akár fél évvel ezelőtt.

4. epizód: A tej ára
A kevesebb ritmusjáték azt jelenti, hogy kevesebb ember kell a fejlesztéshez – Don Roberto elzavarja munkásainak egy részét. Belsős források szerint kábé 50 embernek ajtót mutatnak a Guitar Herókat fejlesztő Neversoftnál, 30-40 embernek a gitár- és dobkontrollereket fejlesztő RedOctane-nél, a Guitar Hero: Van Halent fejlesztő Underground Developmentet pedig cakkpakk bezárják. Két másik fejlesztőstúdióra is lesújt a bárd, a True Crime-t fejlesztő Luxofluxtól 55, a Prototype-ot készítő Radical Entertainmenttől 90 embert küldenek el (ez a fejlesztőcsapat fele). Az Activision Blizzard sajtóközleménye a pletykákra reagálva elismeri, hogy az erőforrások átcsoportosítása zajlik, de számokat nem említ. Mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy 2010 már nem a Guitar Hero meg az egyéb ritmusjátékok éve lesz.

(via Kotaku)

Ma kazuárnapot tartunk, vagyis a casual game-ek, alkalmi játékok háza tájáról jönnek hírek (ma valahogy ilyenből volt sok).

Kezdjük azzal, hogy tízéves a Bejeweled, a „hármat egy sorba” típusú logikai játékok legismertebb képviselője. A PopCap Gamesről ritkán hallani a mainstream játékhírek között, pedig szimpatikus cég: az elsők között ismerték fel, hogy az emberek nemcsak negyvendolláros, egészestés játékokkal akarnak játszani, hanem tízdolláros, akár öt percre is elővehető kis marhaságokkal is (legutóbbi nagy dobásuk a Plants vs. Zombies volt). A PopCap több marhajó kazuárjátékot kiadott a keze alól, de a Bejeweled (leánykori nevén: Diamond Mine) lett a leghíresebb és legsikeresebb ilyen-olyan mutációi révén (most éppen Facebookon arat nagyon): a fizetős verziókból összesen ötvenmillió példányban kelt el. A cég tízhónapos ünnepségsorozattal örül a szülinapnak, versenyek is lesznek itt.

A kazuárjáték-gyártók idén is összegyűlnek San Franciscóban, vagyis megint lesz Flash Gaming Summit. A hagyományosan a Game Developers Conference előestéjén (ezúttal március 8.) tartott rendezvényt most már önálló expónak is tekinthetjük, ahol természetesen megválasztják a tavalyi év legjobb flashjátékait. A tavalyi győzteseket lásd itt.

Van egy brit felmérésünk is mára, ami szerint 2009-ben Európa tehetősebb országaiban súlyos százmilliókat költöttek kazuárjátékokra. Egész pontosan a briteknél 280 millió fontot, a franciáknál és a németeknél pedig 220 millió, illetve 440 millió fontnak megfelelő eurót. A felmérés úgy becsli, hogy 13,3 millió brit játékos gyűlik a játékportálokon, de csak 2,4 millió fizet is játékért – átlagosan évi 117 fontot. A mobiljátékokat külön kezeli a felmérés, erre 170 misit költöttek a britek tavaly. Kíváncsi vagyok, hogyan alakulnának a számok itthon – például tegye fel a kezét a kommentekben az, aki valaha fizetett már flashjátékért.

Én pedig lesújtok majd tereád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal és amazokra is akik játékaim ármányos warezolására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem Nintendo, mikor szörnyű bosszúm lesújt rátok.

A franc tudja, hogy a japánok valamelyik ügyvédjében felmerült-e az Ezékiel 25:17 az ausztrál bíróságon, amikor kihirdették az ítéletet: 1,3 millió dollár kártérítést plusz 100 ezer perköltséget kell kicsengetnie a Nintendo felé annak a 24 éves ausztrál fickónak, aki fellőtte a netre a New Super Mario Bros kalózverzióját. És itt már fellebbezés nincs, valójában nem is bírói döntés volt, hanem kiegyezett egymással a két fél peren kívül.

A mese az, hogy a jóember, név szerint James Burt éppen akkor tévedt be egy ausztrál játékboltba, amikor az tévedésből pont kitette egy héttel a hivatalos megjelenés előtt a Wii-s slágerjátékot a polcra, James meg véletlenül pont tudott hekkelni, hát lepucolta a másolásvédelmet, és már ment is a netre a cucc.

Khm, hát ja, eléggé magányos gyilkos-teória, ez azért nem egészen így szokott zajlani warezkörökben.

Közismert, hogy a Blizzard csak akkor ad ki egy játékot, amikor az szerintük is kész van, így a cég marketingeseinek néha vért izzadva kell friss híreket kiötleni a készülő programokkal kapcsolatban. Konkrét információkat ritkán adnak, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy egy minden részletében ismertetett egység a Starcraft 2-ből egy hónapon belül a kukába került, így a Diablo 3 kapcsán is be kell érnünk a kicsit bulvárosabb apróságokkal. Azt már régóta tudjuk, hogy a karakterosztályoknál a harcos nemét is kiválaszthatjuk majd, viszont a szerzetes az első kaszt, ahol mindkét változat tervezett külsejét megleshetjük.

A kopasz csókával kapcsolatban talán csak a betegesen vékony felkar tűnik fel a férfiszépségre kevésbé érzékenyeknek, azonban a szerzetesnő tökéletesen megfelel a manapság népszerű divatirányzatoknak, aki nem hiszi, vessen csak egy pillantást Pinkre, Rihannára vagy Tóth Gabira.

(Aki hozzám hasonlóan a hír elolvasásáig csak kevéssé volt képben a női szerzetesrendek mibenlétével kapcsolatban, annak segít a Wikipédia.)

Hm, kicsit freitamásosabb lett volna, ha átszámolom forintba, de sebaj. Pár napja azt találgattuk, vajon mit fog hirdetni az EA az aranyáron megvett fél percében a Super Bowl negyedik negyedében. Tegnap hajnalban aztán kiderült, hogy jó volt a tippünk: azért fizették ki a három millát, hogy ezt lenyomják a 100 millió nézőnek:

Hát a franc tudja, engem különösebben nem győzött meg, ha csak a hentelős fantasy műfajnál maradunk, a God of War bármelyik trailere lazán lenyomja, a Diablo 3-mal meg egyenesen megalázó az összehasonlítás. A Go to Hell szlogen mondjuk fasza.

És ha már itt vagyunk, nézzük meg a videojátékos gyökerű Prince of Persia mozi trailerét is, aminek szintén a Super Bowl szünetében volt a premierje:

Oké, én is érzem, hogy ez a cím rettenetes marhaságnak tűnik így elsőre, hagyok egy kis időt, hogy megemésszük.

(...)

Havidíjas Tetris a tévében. Á, még mindig hülység, sőt, egyre nagyobb. Lássuk, miről van szó: egy amerikai műholdas tévészolgáltató, a DISH Network vezeti be hamarosan az előfizetői számára a remek lehetőséget, hogy mindössze havi 3 dollár leszurkolása ellenében a távirányítóval irányított Tetrisszel szórakozhassanak a tévéjükön, plusz rendszeres, pénzdíjas versenyeken csapjanak össze, meg lesz globális hiscore-lista, meg ilyenek. Én mondjuk eléggé csodálkoznék, ha erre tíznél több fizető júzert be tudnának palizni, aztán persze ki tudja.

Bónuszként tekintsünk meg pár extrém Tetris-klónt kártyaleolvasón, oszcilloszkópon, programozható számológépen és a Vörös Október orosz atomtengeralattjáró irányítópultján (oké, valójában fogalmam sincs, mi az az izé az utolsó videón).

Mert jön a Facebook-játékok új királya, a Brave Arms! Vagy nem, mindenesetre fel lehet iratkozni a bétatesztre, meg megnézni pár egészen meghökkentő képet az első közösségi oldalon játszható first person shooterből. Oké, nyilván nem lesz olyan sikeres, mint a Facebookon burjánzó MMO-tamagocsik, mert nem lehet csak úgy két percre beugrani az unatkozó titkárnőknek lerendezni az aratást meg mittudomén - de az azért nem semmi, ha egy ilyen korlátozott platformra megcsinálnak egy rendes multiplayer shootert, na.

Mit csinál egy színes magazin, ha bármilyen témában illusztrációra van szüksége (és nem él az "ott az internet baszki, sose bukunk le, ha nyúlunk a Flickrről valamit" módszerével)? Megkeres egy stockfotó ügynökséget, ami abból él, hogy a világon mindenféle témában vannak neki illusztrációnak szánt, jó minőségű, nagy felbontású, profin beállított fotói.

A Gamespy kicsit szemezgetett az ilyen cégek kínálatában a "videogaming" feliratú mappákból, és... hátizé. Debil vigyorok, kikapcsolt tévé előtt idióta pózokban vonagló "játékosok", tulajdonképpen egészen vicces a dolog, ha nem motoszkálna ott a háttérben, hogy ezek a képek is mennyit hozzátesznek a játékokkal kapcsolatos "hülyegyerekek szórakozása" előítélet épüléséhez. Klikk ide.

Megvan az a kínos pillanat, amikor találkozol a volt osztálytársaddal, aki sokkal többre vitte nálad? Neki már milliói vannak, szupermodell nője és kacsalábon forgó ezernégyzetmétere, te meg egyszerű hivatalnok lettél, urambocsá' pincérkedsz a sarki gyorsétkezdében. Most képzeljétek el ugyanezt Marióval és Sonickal – vagy nézzétek meg a CollegeHumor videóján. A széles nagy világszőttes egyik legviccesebb oldalának készítői most is hozzák a formájukat: Mario meg sem ismeri Sonicot, tüskés hátú barátunk meg arról panaszkodik, hogy a Sega ma már nem gyárt konzolokat, és különben is, ha sikeres akarsz lenni, akkor egy játékhoz ma műanyag gitár kell. Elképesztően vicces, az első pixeltől az utolsóig.