IDDQD

18 évvel a megjelenése után a Doom lekerült a német videojátékos feketelistáról, ahol azok a játékok szerepelnek, amelyek károsak az ifjúság lelki fejlődésére, ezért igen korlátozottan terjeszthetők csak az országban. Konkrétan nem lehet őket reklámozni, online, vagy bármilyen postai utánvétes rendszerben árusítani, és olyan helyen árulni, ahol fiatalkorúak is előfordulhatnak. Nem is tudom, mi marad, talán a szexshopok, Drebin hadnagy, megérkezett a svéd vibrátorszopó automata, amit rendelt *óvatosan körülnéz, hang lehalkít*, és a jövő héten lesz Doom 2 is, dupla csövű shotgun van benne, nagyon kemény anyag!

Ha egy játék indexre kerül, tíz évnek (!) kell eltelnie, hogy kérvényezni lehessen a levételét. Carmackék nem igazán törődtek ezzel, elvégre a Ferrarira meg rakétákra való zseton megvolt a német gémerek pénze nélkül is, azok meg megoldották okosba. Az új gazda Zenimax azonban 2009-ben rögtön nekiállt, hogy entschuldigen bitte schön, istenbizony nem adjuk el a sátánnak Doom-játékosok lelkét, és innentől már csak két évre volt szüksége a sóhivatalnak, hogy levegye a halállistáról a játékot. Ami most már valójában öregebb, mint azok a játékosok, akiket meg akartak óvni tőle.

(via Escapist)

Most, hogy Észak-Afrikában kicsit foronganak a népek, meglepő dolgokat tudhatunk meg. Nekem érdekes volt látni korábban a tunéziai elnök palotáját belülről, mert ugyan alaposan szétkapták, még mindig többet mutatott, mint pár éve, mikor arra jártam (és azért is rám szóltak, ha arra felé tartottam a kamerát). Na, de nem is ez a lényeg, hanem Kaddáfi, meg az ő palotája - kukkantsunk csak be, és ámuljunk el egy pillanatra, mi került a falra, 1:26-nál.

Amikor megjelent a Fallout Nuka Break című rajongói film, azt kívántuk, bár készülne rendes mozifilm, vagy legalább tévésorozat a játékból. És lőn. vagy legalábbis majdnem, webes sorozat indul ugyanis a Nuka Breakből, az első epizód már online. És nem is rossz, sőt.

Oké, most már eláruljuk, hogy Andy Rash grafikusnak van egy blogja, ahova egymás után tolja be a cukibbnál cukibb pixelhősterveket. Láttunk már tőle Star Wars-, Indiana Jones- és Vissza a jövőbe-karaktereket, most a popkultúra után következzen egy kis fennkölt ártisztikum: a Gyalog galopp hősei. Az a vicc, hogy simán fel lehet ismerni a legfelső sorban a színészeket is (kattintásra a kép felugrik eredeti méretben, még több szereplővel).

Emlékszünk még a viccesvideóra, ami azt képzelte el, milyen lenne a Super Mario, ha a főhős a Portalból ismert trükköket használhatná benne? A Stabyourself nevű kétszemélyes fejlesztőcsapatban (olyan csodálatos marhaságokért felelősek, mint például a Not Tetris) felmerült a zseniális ötlet, miszerint: miért is ne? Az eredmény Mari0 néven érkezik, klasszikus Mario-pályákat játszhatunk újra benne portálpuskával, akár kooperatív módban is, és egy kis demó már van is belőle:

Jó hírem van: ma megjelent végre Európában a Deus Ex Human Revolution, így valószínűleg most utoljára foglalkozunk a játék köré épített zseniális reklámkampánnyal. A renderelt és élőszereplős videók után most egy dokumentumfilm jön, amiben Rob "Eyeborg" Spence filmes - mellékesen maga is egy műszem aktív használója - bejárja a világot, találkozik bionikus testrészeket használó emberekkel, és a nézővel együtt döbben rá, hogy annyira nagyon messze már nem is vagyunk a játékban bemutatott technológiáktól.

A Heti retróban elég kevés autószimulátor volt eddig (talán csak a Stunt Car Racer meg a Street Rod), pedig a műfajban akad néhány szépen megöregedett klasszikus. Például a Test Drive, ami mind Amerikában, mind Európában nagy sikereket aratott, vezető fejlesztője pedig olyan karriert futott be, mint kevesek a játékiparban. (A programról írtam már a PC Guruban, egy-két bekezdés abból a cikkből lesz.)

Kezdjük talán ott, hogy a nyolcvanas évek elején az autóverseny még főként külső nézetes ügyesség játékként jelent meg (mint például a csodálatos Pit Stop vagy a Pole Position), de az évtized közepére már belső nézetes szimulátorok is akadtak. Ilyen volt például a REVS (szintén a Stunt Car Racer-es Geoff Crammond műve), ami – mint az akkoriban megjelent autóversenyek többsége – a Forma-1-re kalauzolt bennünket. A nem versenypályán, hanem városi, vidéki környezetben játszódó autós ámokfutásokra még pár évet várni kellett, az első igazán komoly program ezen a téren az 1987-ban az Accolade kiadásában megjelent Test Drive volt.

Essen szét a ház. Közszolgálati rovatunk következik: augusztus 27-én, azaz most szombaton a CuCu nevű szórakozóhelyen várható a Kárpát-medence legnagyobb retrógémer-sűrűsége, ezen felül lesz kaja, pia, c64, Spectrum, Amiga, flipperek, meg ki tudja még mi minden. Vagyis hát nem ki tudja, hanem az tudja, aki ránéz a buli weboldalára, vagy a Facebook-oldalára. Aztán egy szót ne halljak utólag, hogy mi nem szóltunk.

Dan Trachtenberg reklámfilmrendező rövidfilmje Danielle Rayne főszereplésével. Nem tudom, ki hogy van vele, én határozottan el tudnék viselni egy Portal/Half-Life világában játszódó filmet vagy tévésorozatot. Talán inkább utóbbit. Az se baj, ha nem olyan nyomasztó a hangulata, mint ennek.

Na nézzük, volt már Star Wars, Indiana Jones, Gyűrűk Ura és Mass Effect... mi maradt ki? Hát persze, hogy a Vissza a jövőbe trilógia! Pedig annak szereplőiről is készültek jó kis retrós pixelképek, demake-be illő karakterrajzok. Az elkövető az amerikai Andy Rash, ő készítette a Star Wars és az Indiana Jones széria pixelhőseit is (kattintásra a kép felugrik eredeti méretben, még több szereplővel).

A múlt heti kölni gamescom játékshow idén is amolyan E3 light volt, a nyári Los Angeles-i buli után kevés nagy bejelentéssel, a híreket leginkább a "na, XYZ játékból kiadtak egy új videót" típusú nemannyirabrékingnyúzok uralták.

Meg a DOTA2.

Nem hiszem, hogy bárkinek újdonság lenne, de azért daráljuk le az alapfogalmakat: ez a Counter-Strike mellett a leghíresebb mod a játéktörténelemben. Eredetileg egy rajongók által összeütött Warcraft 3 pálya volt pár saját szabállyal, aztán annyira kinőtte magát, hogy az alapjaira épült egy Heroes of Newerth, egy League of Legends, és most kijön a hivatalos folytatás is, méghozzá a Valve-tól, akik a név jogain már verekedtek egy sort a Blizzarddal.

A játékot minden idők legnagyobb pézdíjaival kecsegtető videojátékos versenyével harangozták be a kölni show-n, a döntőben konkrétan egymillió dollár volt a tét (a második helyezettnek járó 250 ezer ellenében). Itt jelezném, hogy egy wimbledoni teniszgyőzelem manapság ennek alig a másfélszeresét fizeti. Oké, ez itt szétoszlik a csapattagok között, hat embernél az fejenként 166 ezer, kb 31 millió forint. Mennyit kaptak a pekingi olimpiai bajnok vízilabdázóink? Fejenként 12 milliót. Akkor a nagyságrendet aránylag be is lőttük.

Alant a döntő, ahol az ukrán Natus Vincere csapata küzd meg a kínai Ehome-mal, itt a boldog nyertes, itt a szomorú vesztes a meccs után, itt meg a részletes eredmény játékosokra lebontva.

(köszönjük a tippet Leone007 nevű drága jó olvasónknak)

A ZX Spectrumra készült játékok közül a Lords of Midnight egészen biztosan ott van az első tízben – nemcsak sokrétű kaland/stratégiai játék, de briliáns programozói bravúr is egyben. Nekem mégis olyan volt a viszonyom vele, mint a Tir Na Noggal: amikor megismertem, még inkább az akciódúsabb műfajokat kedveltem, később pedig már azért nem foglalkoztam vele komolyabban, mert jött a pc. Szóval a lentiekhez sokat kellett forrásokat böngésznem, de lehet, hogy így is kimaradt valami – kommentekben szokás szerint lehet hozzátenni.

A játékért felelős zsenit ezúttal Mike Singletonnak hívják, és ahogy az lenni szokott, nem a játékprogramozás volt az első melója. Angoltanárként kezdte egy cheshire-i kisvárosban, és húszas évei végén, 1980 körül ismerkedett meg a számítógéppel az iskolában, ahol dolgozott. Kipróbálta a Commodore PET-et, és Basicben kezdett programozni, első kísérlete a Computer Race nevű lóversenyjáték volt. Sok vizet nem zavart, de elég volt ahhoz, hogy a PetSoft cégtől megbízást kapjon. Így született a már gépi kódban készült ügyességi játék Space Ace, ami a cégnél eladási rekordot döntött azzal, hogy egyetlen nap alatt háromszáz példányt adtak el belőle.

Singleton ekkorra már felvette a kapcsolatot Clive Sinclairrel, nagyon érdekelte, hogy a brit mérnök-feltaláló milyen gépet hegeszt a sufniban. Az ismeretség vége az lett, hogy Sinclair felkérte Singletont, írjon egy több apró játékból álló csomagot az éppen debütáló ZX81-re. A GamesPack1 nevű programcsomagot 90 ezren vették meg, Singletonnak pedig hatezer fontot hozott a konyhára (akkoriban az egy szép új autó ára volt). Emberünk osztott-szorzott, és úgy döntött, főállású játékfejlesztő lesz. Később készített levelezős stratégiai játékot is, de az ismertséget – és a sztárfejlesztői státuszt – kétségkívül a Lords of Midnight hozta meg neki.

Megvolt a sztori, amikor a Bethesda beperelte a Minecraftot készítő Notch-ot, annak új játéka, a Scrolls miatt (mondván, az túlságosan hasonlít az Elder Scroll sorozat címére, és tisztességtelen piaci magatartás, vásárlók átverése, monnyon le). Naná, hogy megvolt, megírta az újság is.

Notch most válaszolt, egy akkora PR-os 10/10-et lőve a céltábla közepébe, hogy még. Hősünk Tumblr-oldalán azt a javaslatot tette, hogy a Trónok harcának emlékezetes jelenete (amikor a törpe Tyrion a harcot választja a bírósági tárgyalás helyett) nyomán intézzék el ők is harccal a nézeteltérést. Kiállít a Bethesda három harcost, meg Notch is, aztán kimennek a hóra, és lejátsszák Quake 3-ban. Ha a cég nyer, Notch átnevezi a játékot, ha veszít, ejtik a pert. "I am serious, by the way" - fejezi be a kihívást, amiben az az extra csavar, hogy egyébként a Quake meg az id Software is a Bethesda tulajdonában (pontosabban a közös gazdi Zenimax Mediáéban) van.

Mit nem adnék érte, ha a Bethesda felismerné a dologban a marketingértéket, felvenné a kesztyűt, és belemenne a játékba; az év legviccesebb gémereseménye lehetne.

Az Államokban és az Egyesült Királyságban nagy népszerűségnek örvendenek az árveréseket bemutató műsorok; a brit közszolgálati tévéken párhuzamosan többet is futtatnak, az A&E pedig a Storage Wars című anyaggal próbálja ezek népszerűségét meglovagolni. Ebben olyan raktárak, tárolóhelyiségek tartalmára lehet licitálni, amelyekért a tulajdonosuk nem fizette ki a bérleti díjat.

Többször írtunk már olyanról, hogy lomtalanításkor valaki gyűjtői ritkaságnak számító játékot talált. (Ennek iskolapéldája a Music Machine: a játék az Atari-gyűjtők körében ritkaságszámba megy, mivel csak vallásos könyveket árusító boltokban lehetett hozzájutni, két éve pedig 5250 dollárért adtak túl egy bontatlan példányon.) Mark, a szóban forgó műsor házigazdája viszont azt példázza, mennyire fájdalmas tud lenni a hozzánemértés. Egy 925 dollárért megvásárolt szekrényben ugyanis különféle limlomok (használt gitár, propán-bután gáztűzhely, mobiltelefon-alkatrészek) hevertek, valamint egy NES.

"NES-001, srácok! Szeretném, ha ezt jó alaposan megbámulnátok. Ez az első Nintendo DS modell. Egy ehhez hasonló modellt a közelmúltban árvereztek el az interneten, öt játékkal, 13 ezer dollárért!" - lelkendezett Mark, amikor szembesült a Csodálatos Eszközzel.

Marknak ebben igaza van: ez az eset valóban megtörtént. Igaz, a vételár valószínűleg inkább annak tulajdonítható, hogy az eBayen meghirdetett bundle csomagban megtalálható volt a Family Fitness Stadium Events, ami annyira ritka, hogy egy komoly gyűjtő a bal karját is odaadná érte, ha elfogadtathatná konvertibilis valutaként. Ezzel az aprósággal Mark is szembesült, amikor egy videojátékokkal foglalkozó kereskedő elvégezte az értékbecslést, és tíz dollárra saccolta a gép piaci árát. Azt nem tudjuk, hogy ezt azelőtt vagy azután határozta meg, hogy a konzolról kiderült, hogy még a bekapcsolásra sem reagál.

Tanulságos, szép történet, még akkor is, ha nálunk a NES nem volt különösebben elterjedt platform, ezért sokunknak baromira nem mond semmit az hogy Silver Surfer. Te hasonló esetben milyen retró játék leküzdését dobtad volna be az ajánlatba?