HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Test Drive

2011.08.25. 07:30 Stöki

A Heti retróban elég kevés autószimulátor volt eddig (talán csak a Stunt Car Racer meg a Street Rod), pedig a műfajban akad néhány szépen megöregedett klasszikus. Például a Test Drive, ami mind Amerikában, mind Európában nagy sikereket aratott, vezető fejlesztője pedig olyan karriert futott be, mint kevesek a játékiparban. (A programról írtam már a PC Guruban, egy-két bekezdés abból a cikkből lesz.)

Kezdjük talán ott, hogy a nyolcvanas évek elején az autóverseny még főként külső nézetes ügyesség játékként jelent meg (mint például a csodálatos Pit Stop vagy a Pole Position), de az évtized közepére már belső nézetes szimulátorok is akadtak. Ilyen volt például a REVS (szintén a Stunt Car Racer-es Geoff Crammond műve), ami – mint az akkoriban megjelent autóversenyek többsége – a Forma-1-re kalauzolt bennünket. A nem versenypályán, hanem városi, vidéki környezetben játszódó autós ámokfutásokra még pár évet várni kellett, az első igazán komoly program ezen a téren az 1987-ban az Accolade kiadásában megjelent Test Drive volt.

Most azonban inkább a fejlesztőcég nevét, a kanadai Distinctive Software-ét jegyezzük meg, illetve annak alapítójáét, Don Mattrickét. A Vancouverben felnövő Mattrick 17 évesen, 1982-ben kóstolt bele a játékfejlesztésbe, és még abban az évben megjelent első programja, az Evolution, amit barátjával, Jeff Semberrel együtt készített. Ez egész pofás kis ügyességi játék volt, amelynek pályáin egyre fejlettebb élőlényekkel kellett ugrálni, lőni vagy labirintusban mászkálni, és el lehetett jutni így a mikrobától az emberig. A játék megmutatta, hogy Mattrickban van tehetség, a két fiatal pedig megalapította a Distinctive Software-t. Mivel Mattrick a következő években tanulmányaival volt elfoglalva, második játékára öt évet kellett várni – ez volt a Test Drive, amin viszont már Mattrick mellett mások is dolgoztak (a nyolcvanas évek közepére a Distinctive Software-nek már voltak grafikus és programozó alkalmazottai).

A Test Drive tehát főleg abban dobott nagyot, hogy versenypálya helyett az országútra kalauzolta a játékost, ráadásul a kor legmenőbb sportautói közül lehetett választani a játékban. Porsche 911, Lamborghini Countach, egy spéci Chevrolet Corvette, egy Lotus Esprit és a csodálatos Ferrari Testarossa kapott helyet a választékban. Mattrickék a játékmenetet kellemesen feldobták a rendőrökkel: a zsaruk néha felbukkantak a hegyi utakon, és elkapták a játékost, ha nem ment elég gyorsan, viszont ha túl gyorsan ment, könnyen összetörhette a drága verdát. Lerepülni egy szerpentinről, nekimenni a szemközti sávban jövő autónak – elég gyakran előfordultak ilyen balesetek, ráadásul a megfelelő kormányozás mellett a sebességváltás is a játékos dolga volt, így kellett némi érzék a játékhoz (nekem sosem volt, ha elég sokat játszottam volna vele, szerintem a szilánkosra törő szélvédő képe beleégett volna a tévénkbe).

A versenyköröket elhagyó játékmenet és a rendőrösdi bejött, a Test Drive milliók kedvence lett, C64 és Amiga mellett pc-re, Atarira és Apple II-re is megjelent. Persze a sikerhez az Accolade hátszele is kellett. A kiadó akkoriban már öreg rókának számított a szimulátorok terén (ők adták ki korábban a The Dam Busterst, a remek Ace of Acest és a világháborús vonatszimulátort, a The Train: Escape to Normandyt), úgyhogy profi hátteret és támogatást adtak a felkarolt csapatnak. Mattrickék meg is hálálták ezt, egy év múlva a Grand Prix Circuittal megmutatták, hogy azért autóversenypályára is tudnak szimulátort komponálni, 1989-ben pedig jött a Test Drive folytatása The Duel, azaz A párbaj alcímmel – ebben egy számítógép által irányított ellenfelet is le lehetett győzni.

Ezután Mattrickék más cégekkel próbáltak együttműködni (a nagyszerű Stuntsot például már a Brøderbund adta ki), a Test Drive név jogai viszont az Accolade-nál maradtak. Így 1990-ben az Accolade belső fejlesztésében készült el csak pc-re a Test Drive III: The Passion, ami új, szép VGA-s fényben csillogó motort kapott. A program az előző két rész erényeit már sokkal szebb vektorgrafikával és zenével prezentálta (ez volt talán az első olyan játék, amiben autórádió is volt), ráadásul időjárási viszonyokat is szimulált. Ezután hat évig nem jelent meg új Test Drive játék, aztán 1996-ban kijött a negyedik rész, megint más fejlesztőktől. Nem tudott közepes klónnál jobb lenni, és a következő években kiadott ötödik és hatodik rész sem. Ezután volt még néhány folytatás és spinoff különböző csapatoktól, de talán csak a 2002-es Test Drive remake és a 2006-os Test Drive Unlimited érdemel említést. Legutóbb a Test Drive Unlimited 2 jött ki idén, de ez sem állította vissza a sorozat régi fényét.

Annál jobban ment a szekér Mattricknek. 1991-ben, nem sokkal azután, hogy az Accolade és a fejlesztőcsapat útjai különváltak, a Distinctive Software-t megvette az Electronic Arts. Mattrick ezután egyre inkább elfordult a játékfejlesztéstől, és a producerkedés, a vállalatirányítás, a játékipar üzleti oldala kezdte érdekelni. Mint kiderült, ehhez is volt tehetsége. Szépen mászott felfelé a szamárlétrán, 2006-ig volt a cégnél, akkor már az EA fejlesztőstúdióinak fő-főigazgatója volt. Egy évvel később csatlakozott a Microsofthoz, ahol jelenleg az interaktív szórakoztatásért felelős üzletág vezetője (a játékok mellett Zune, Mediaroom és hasonló apróságok tartoznak alá), vagyis közvetlenül a CEO-nak, Steve Ballmernek jelent.

Zárásul a szokásos linkek: Test Drive mindenféle verziója, Test Drive II pc-re, Test Drive III szintén pc-re. Jövő héten a változatosság kedvéért megint egy előre betárazott meglepetés jön, mert még mindig nyaralok (szóval hiába szavaztatnám meg veletek, hogy miről írjak).

86 komment

Címkék: retro test drive heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr673170019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2011.08.25. 08:08:10

Emlexem milyen nagy gamma volt ez amigan ;)

C=64 utan amigan valami tuti volt ;)

Bar mindmaig nemjonnek be az autos jatekok, azert test drive -rol szok szep emlekem van ;)

Syolos 2011.08.25. 08:12:43

Jó nyaralást, köszönjük a heti retró visszatérését!! :)

fbalfonso 2011.08.25. 08:29:18

"Test Drive III-at keresek 64-re, kazettára..." (Na jó, Populous is jöhet!)

Is 2011.08.25. 08:33:52

Basszus, néha eszember jut ez a játék, erre most megláttam itt az első képet, és iszonyúan nagy nosztalgia érzés áradt el bennem.
Amikor a '90-ben bekerültem kollégiumba, az egyik első játék volt, amit PC-n játszhattam. Nagyon élveztem. Gyakori vendég voltam a 7-es tanulóban, a számítógépes teremben (későbbi piros 7-es klub :) ) Köszönöm a posztot!

Flankerr 2011.08.25. 09:03:44

Végre egy olyan retro amihez hozzá tudok szólni..:) Floppyn volt meg, és jó ideig eltartott mire végig tudtam vinni. Viszont kicsit fájt hogy a sokkal szebb Lambonál a Ferrarival jobb időt lehetett menni. Megemlíteném még a jó kis dumákat, amit kiírt a program a szintek között..:)
Sose voltam oda a forma 1 szimulátorokért, de a Grand Prix Circuit-tal sok időt eltöltöttem, persze nyusziként automata váltóval...:) a menü zenéje máig szép emlék.

jtrencsenyi 2011.08.25. 09:30:57

Istenem, az Evolutionnel mennyit játszottam C64-en! :)

Szerintem az első rádiót tartalmazó autós játék az OutRun volt.

Leadfoot 2011.08.25. 09:35:23

Na, ehhez én is hozzá tudok nyögni...

Az volt maga a tömör gyönyör, hogy az autóválasztásnál megkaptuk a kocsik adatlapjait is (valami nyomatékgörbék is voltak, ha jól emlékszem, szóval egész komolynak nézett ki).
És mikor kiválasztottuk a verdát, le az ablak, és kivigyorgott a sofőr (mi). Még arra is figyeltek, hogy a Lambónál nem az ablak ment le, hanem az ajtó nyílt fel.

És irány a Gus Gas meg a Gas-O-Rama. :-))

Leadfoot 2011.08.25. 09:36:10

Ja, és szintén nagyon igényesnek tartottam (és tartom a mai napig is), hogy a maga módján élethű volt a műszerfal, de még a váltásoknál megjelenő váltókulissza is.

TH 2011.08.25. 09:55:38

@Leadfoot: akartam kommentelni ide, de az utóbbi két kommentedben kb. mindent leírtál, amit mondani akartam. Nagyon állatnak tűnt a grafika gyerekkoromban, ennek köszönhetően hosszas órákat tudtam a commodore előtt tölteni ezen játékkal. Most megnézve a videót, azt kell mondjam, hogy ez nem meglepő, ezek a műszerfalak tényleg állat jól meg lettek csinálva.
Ami most viccesnek tűnik, hogy hegyi szerpentin ellenére sem emelkedő, sem lejtő nincs a játékban. :-)

Arilian 2011.08.25. 11:16:42

2 játékom volt herkules monitoron, Test drive meg moonbase. Utáltam a TD1et mert tesóm mindig azzal akart játszni pedig a moonbase sokkal jobb volt :)

TD1 nél a 2 amúgy mérföldekkel jobb volt azt már én is imádtam, a TD1ben olyan alap hibák voltak, hogy a billentyűzet puffer betelt egy erős jobbkanyarnál és csipogott mint az állat. Az ekkor már általam írt játékok (15 évesen) már átvették a bill. IRQt a biostól. Randa is volt (főleg herkulesen, már akkor is az enterprise-omon sokkal szebb játékok voltak)

TD2 az mondjuk isten volt.

kistucsok 2011.08.25. 12:00:55

Rengeteget játszottam vele C64-en, legjobban a porschét imádtam, de ha high score-t akartam dönteni, akkor:
1. Ferrari
2. Összehajtogatott papírdarab beaplikálva a billentyűzeten az 1-es gomb mellé, közben lenyomva persze.
3. Csőgázzal végig az egész pályán!

Ezt a taktikát semmi nem tudta überelni, de brutál reflexek kellettek hozzá, bár így könyebb volt kormányozni a Joy-al, mert nem kellett közben előre is tolni, hogy gázt adj, csak oldalra kellett kormányozni, ha megnyomtad a tűzgombot akkor pedig feljebb váltott.

0motig0 2011.08.25. 13:00:02

a sima Stunts rol nem lesz esetleg valami(ha már a cikkben is benne volt)

hancu 2011.08.25. 14:11:32

És feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy a 90-es évek elejének kis magyar warezkultúrájában minden második autós játékra ráragadt a Test Drive 5-6-7-100 név, és legendák keringtek egy Test Drive valamennyiedik részről, amiben motorcsónakokkal lehetett versenyezni autók ellen, és mindenki ismert valakit, akinek egy haverjának megvan, de valójában soha senki nem látta, :)

Typ3 2011.08.25. 14:13:12

Az első két részben sikerült valakinek megfordulni az úton? :)

diktatorikus kleptokrácia 2011.08.25. 14:59:11

megboldogult fiatalkorom kedvenc játékainak egyike volt. corvette, digitális műszerfallal, űberbrutál volt abban az időben, amikor a V Laszlo és egyéb valódi corvette-ek először megjelentek Pécs és a nagyfalu utcáin...
aztán retal volt-e?

Zozosoft 2011.08.25. 15:14:00

A 2. rész volt Spectrumra is:
www.worldofspectrum.org/infoseekid.cgi?id=0005203
(Aztán onnan átírva Enterprise-ra is.)

Leone_510 2011.08.25. 15:39:44

@hancu: nem legenda a haveromnak tényleg megvolt, ő mondta :)

szép emlékek de jók is, a zúgás búgás és az üvegtörés még él az emlékeimben

prokee · http://blog.prokee.hu 2011.08.25. 15:41:27

Megragadnám az alkalmat, és a Plus/4 szubkultúra nevében felemlegetném Sasvári Tamást, aka TCFS-t, aki érettségire készülődés közben pihenésképpen elkészítette (=/=konvertálta) a Grand Prix Circuit Plus/4-es verzióját, heveny merevedést okozva ezzel sokunknak :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.08.25. 16:00:55

@Typ3: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Én is így emlékszem, hogy nem lehetett.

Irgalmatlanul sokat játszottam az első két résszel én is, de már PC-n. A második rész volt az első olyan játék, amit utólag bővíteni lehetett - manapság DLC-nek hívjuk az ilyesmit, persze akkor a download ugye még nem volt az egység sugarú userek között ismert, bár már létezett -, legalább kétféle autócsomag létezett. A típusokra konkrétan nem emlékszem és ne kövezzetek meg, ha nem így van, de úgy rémlik, hogy én itt hallottam először a RUF tuning Porschékról.

Más: Ne vegyétek nyelvtannácizásnak a dolgot, de kíváncsi vagyok a véleményetekre. Stöki pc-nek írja a PC-t és persze nem csak ő, hanem a fél sajtó. (Azt konkrétan nem tudom, hogy lett-e erre valami helyesírási szabály, de még ha lett is, akkor sem tartom jónak.) Szerintem ez azért nem jó gyakorlat, mert szakmailag rossz. A pc az ugye a personal computer, azaz a személyi számítógép. Ez egy elég tág fogalom, belefér a Speccy, a Commy, Apple II, Primo, Amiga, HT-1080Z, Enterprise és a többi. Az IBM PC, illetve a kompatibilis gépek - PC jr-től felfelé napjainkig minden x86 alapú cucc - is személyi számítógépek, de ha konkrétan az x86 platformról beszélünk, akkor szerintem a PC lenne a helyes írásmód. Remélem átjön, hogy mire gondolok. Mit gondoltok?

newnt55 2011.08.25. 16:02:27

"Accolade presents"...Amigán bemondta a hang.

newnt55 2011.08.25. 16:11:15

@Sam. Joe:
nem tudom nekem a PC az így nagy betűvel helyes és semmi köze az Amigához, C64, Apple, stb-hez.
IBM PC x86 széria.
Kisbetűvel meg helytelen.

rubberbandman 2011.08.25. 16:14:59

ezzel is eltöltöttem pár hetet az életemből.
a radardetektornak meg mi értelme volt? mert hogy rendőr esetrén csőgáz volt a taktikám.
a Chevrolet-t szerettem de valahogy az utolsó sebességnél elég szarul adta ki magát az áttét és nem ugrott annyira, mint pl. a Ferrari.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2011.08.25. 16:32:57

Asszem a TD2 volt az első játék, amit Amigán láttam. Hejj, de szar volt azután visszaülni a C64 elé :)

Joaquin 2011.08.25. 16:50:10

Stunts-ot akarunk!!

bbandi 2011.08.25. 16:51:51

és micsoda zenéje volt a TD2-nek! Még pc speakeren is jól szólt. Az egyik első szám volt, amit tudtam gitáron :)

bit.0x8000 2011.08.25. 17:03:57

@Sam. Joe:
Szerintem nem is érdemes belemenni ebbe a kérdésbe, mivel angolszász testvéreink a "PC" kifejezés alatt mostanában a win-es PC-ket értik. Elég vicces látni, amikor a platform megjelölésnél ez áll: PC, Linux - az utóbbi vajon min fut, SPARC-on? :P

NeoExDeath 2011.08.25. 17:15:25

Köszi a cikket, nekem megvolt ez a game, de teljesen elfelejtettem, a nevére sem emlékeztem :)
Most csomó dolog eszembe jutott. Pl hogy az útról le lehetett menni, be lehetett menni az istállókba!! Ahol tehén volt!! :D Mekkora komolyság.

MetálFater (törölt) 2011.08.25. 17:26:12

@bit.0x8000:

És akkor mi a helyzet a PC-izommal bakker?

A kekeckedők kedvéért: Kegel-gyakorlatokkal lehet az úgy nevezett PC-izmokat fejleszteni, hogy mind a Nőnek, mind pedig a férfi számára szuper legyen a szex.

Ez a világon mindenütt nagy betűvel vagyon írva.

Na ez a komoly dilemma...

MetálFater (törölt) 2011.08.25. 17:27:02

@Sam. Joe:

A fenti hozzászólás Neked is szól...

bit.0x8000 2011.08.25. 17:31:13

@MetálFater:
Az teljesen más "szakterület", szóval azzal nehezebb összekeverni. Ha pl. fémmegmunkálás témában "lemez"-ről beszélnek, akkor ott valószínűleg nem az adathordozókra gondolnak. :P

taleskenis 2011.08.25. 17:34:06

"a Distinctive Software-t megvette az Electronic Arts"

... és 95-ben elkészült a Test Drive szellemi utódja - a Need for Speed - amit már EA Canada néven fejlesztettek.

@Sam. Joe: /sign

taleskenis 2011.08.25. 17:35:49

@Sam. Joe: A valóságban talán több értelme van? :)

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2011.08.25. 17:41:51

@bbandi: Nem szólt jól PC speakeren, csak jó dallama volt. PC-sként, SB nélkül még pár évig visszasírtuk a C64-et zene terén :)

we 2011.08.25. 17:42:30

@prokee: Jaja, TCFS! Kivancsi vagyok mi lett belole mert elkepeszto dolgokat csinalt meg. Ott volt meg Mucsi (head over heels tobbek kozott) meg Csory (elite)

bbandi 2011.08.25. 17:48:47

@Hamster: Általánosságban ez igaz. De az előbb youtube-on meghallgattam az amigás td2 intrót, és nekem jobban tetszett a pc speakeres. (persze az amigás lehetne jobb, csak szerintem rosszul "hangszerelték": felesleges bele a gagyi dobgép, halk a basszus és elektromos gitár kellene orgona helyett)
Amiga: www.youtube.com/watch?v=QZA402kBDUg
dos: www.youtube.com/watch?v=QZA402kBDUg

brump 2011.08.25. 17:49:03

A PC az a "Politically Correct", nem? ;-)

Joey Wilson 2011.08.25. 17:50:16

Bbandi, ott a pont, én szintin toltam állandòan...

bbandi 2011.08.25. 17:56:41

@rubberbandman: Ha betartottad a sebességkorlátozást amíg pittyegett (muhhahha), akkor nem kezdett üldözni. Egyébként szerintem a rendőrautók lehettek volna gyorsabbak is. Meg az ellenfél is. Bár lehet, hogy csak magasabb nehézségi szinten kellett volna játszani, de még ma se tudok automata váltó nélkül autós játékot játszani.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.08.25. 18:04:58

@MetálFater: Jó, ha beírod a rövidítés keresőbe a PC-t, akkor kapsz még egy rahedli dolgot, szóval ebbe a részébe ne is menjünk bele szerintem.

@taleskenis: Őszintén szólva fogalmam sincs. Élőben még sohasem használtam olyat. 8-)

nál 2011.08.25. 18:41:24

@jtrencsenyi:

Szerintem is az Out Run volt az első.

NoP 2011.08.25. 19:00:50

@newnt55: 64-en is (csak tán régi SID kellett hozzá).

NoP 2011.08.25. 19:04:58

Megfordulni meg... aki kicsit is programozó szemmel figyeli a "szimulációt", az látja, hogy nem lehetett.

robert.szalkai 2011.08.25. 19:54:47

Nem értem miért olyan youtube videó kerül beágyazásra, amin FM zene szól. MT-32 / LAPC-I nagyságrendekkel jobb :-|

tb79 · http://www.ukulele.hu 2011.08.25. 19:56:42

Imádtam c64-en a Test Drive-ot, fél órát kellett várni minden betöltésnél, de hatalmas huhogások közepette néztük mindig, hogy milyen állati jó, amikor oldalról begördül a kocsi, ablak le, kikacsint és megy tovább. Állat! Aztán az autóválasztás... rendőrök.... előzgetés, megállás tankoláshoz (pályatöltés)... Eszméletlen jó volt. Elég sokáig tartott, mire végig tudtam játszani :D.

Wertzui 2011.08.25. 20:08:45

@bbandi: A TD2 speakeres zenéje okés, bár lehetett volna jobb is, de a Grand Prix Circuit: The Cycles zenéje egyik legjobban kidolgozott speakers zene a Golden Axe, a Zack Mckracken meg a Lotus III mellett.
Nekem akkor nem volt C64-em, se hangkártyám, úgyhogy ezeket vettem fel magnóra :)

Viszont mindegyik Distinctive Software által fejlesztett játéknak nagyon jó motorhangja volt speakeren (pláne eredeti gépen nagyon hangos speakererel), más autós játékkal (többek között) azért nem játszottam (pl Street Rod azt hiszem) mert idegesítő volt a motorhang.

Wertzui 2011.08.25. 20:38:40

Az első három Test Drive (+ Stunts, meg még az első Need for Speed is) azok az autós játékok, amiket nem találtam megerőltetőnek belső nézetből játszani, más játéknál valahogy kényelmetlen volt, ugyanígy a sebességváltás. A mai autóversenyzős játékok (na jó lehet, hogy csak jobban szét kéne néznem, hátha találok) közül nem találtam olyat, ami igazán hasonlítana a Test Drive-ra, ami próbál (nem csak grafika terén) a lehető legélethűbb lenni, belső nézetből jól játszható, forgalmas közutakon, de közben meg kicsit árkád is (de nem túl feltűnően), hogy könnyen lehessen kezelni, és NEM VALAMI TRASH METAL VAGY IDEGESÍTŐ RAP zene megy közben!!!
(De finnyás vagyok!)

NoP 2011.08.25. 20:47:41

@Wertzui: azért a Test Drive Unlimited nem volt rossz, és szerintem jobbára meg is felel a kritériumaidnak. A belső nézet meg szerintem isteni benne. :)

Wertzui 2011.08.25. 20:58:03

A gyerekkén olyan TD2 verzióról ábrándoztam, ami VGA grafikájú, (a teljesség kedvéért támogat hangkártyát is), van benne egy-két útelágazás, többjátékos mód, az úton a közeli kocsik oldalai látszanak, valami hang hallatszik, amikor elhaladunk mellettünk, a kormányt valami menő kesztyűs kéz fogja, valami animáció, amikor a rendőrök megállítanak, több dísz (pl. veszélyes lámpás útkereszteződések, a Kaliforniás pályán áthaladni a Golden Gate hídon, több ház az utak mellett, stb.), a jobb műszerfal az Amigás verzióból + egy kicsit hátrahúzódik amikor gyorsan indul a kocsi. Oké, ezek nagy része megtalálható a TD3-ban de az már nem olyan "kúúl" mint a TD2. A TD4 meg már csak egy NAGYON gyenge NFS2 klón.

A TD1-ben én mindig a Porsche 911-gyel mentem, mert annak a legjobb a gyorsulása és az a legkeskenyebb, jobban elfér más autók mellett (azt hiszem).

bbandi 2011.08.25. 20:58:29

@Wertzui: Ezek nekem kimaradtak, de most youtube-on beléjük hallgattam, nem rossz (ha nem lennék hozzászokva a minőséghez, valószínűleg elájulnék)

Wertzui 2011.08.25. 21:02:52

@MetálFater: a kockák közül van aki a PC-izmait erősíti, van aki az Xbox-izmait, van aki a Playstation-izmait... :P

Wertzui 2011.08.25. 21:09:35

@NoP: No igen, még egyszer rá kéne lesnem, mert egyszer már kölcsönkértem valakitől, de akkor nem indult el a gépemen, utána meg nem foglalkoztam vele.

kicsigee 2011.08.25. 21:16:53

Úgy tudtam, hogy Grand Prix Circuit valójában a Test Drive 3. része, aztán kiderült hogy nem.
Az olasz pályán lehetett nyomni a gázt ezerrel.

K0vasz 2011.08.25. 21:22:24

Uhh, a test drive 3 volt anno az igazi "álleesős" játék:) Mind a grafika, mind a hang iszonyat durva volt akkoriban:) És az a kemény, h az összes képre+a zenére is emlékeztem így, hogy megnéztem a videót:) "Rendesen" jáccani viszont sose tudtam vele, mert nem tudtam, merre kell menni:) úgyhogy mindig csak úgy lófráltam, jött az eső, bekapcsoltam az ablaktörlőt... hatalmas volt:)
A test drive 1-ről viszont jó lett volna egy CGA-s screenshot, mert azt én csak abban a szép lila/ciánkék kombóban láttam:D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.25. 22:35:29

@Sam. Joe:

"hogy én itt hallottam először a RUF tuning Porschékról."

Jól emlékszel, Dunlop gumival. (Bár én előző évben egy német autós újságban már olvastam a Ruf-ról)

Tán F40-es Ferrari, ZR-1 Corvette?

Meggymag81 2011.08.25. 23:08:54

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Bemondta, de NoP-nak igaza van, csak a 6510-el rendelkező 64-es.
Ezek a meglepetés retrók mindig szenzációsak.

UnrealFCY 2011.08.25. 23:10:31

@prokee: Ja es szepen el is cseszte az iranyitast plus4 en, ahelyett hogy atrakta volna a c64 kodot :)

@kicsigee: igen a c64 userek koreben a Grand Prix , Td3 neven terjedt el.. persze valojaban nem az volt, csak mindenki igy tudta.

Meggymag81 2011.08.25. 23:10:38

Akarom mondani 6581-el rendelkező C64-esek :)

sallaister 2011.08.26. 06:24:34

nalam a The Duel jobban bejott mint a 3. resz, nagyon latszodott,hogy nem ugyanaz a csapat irta a kettot. Egyebkent a Duel ben mar volt F40 mint a Porsche ellenfele :)

Typ3 2011.08.26. 09:26:31

@sallaister: C64-en a TD2 alapból két "lemezből" (valójában lemezoldalból) állt. A Master Disken voltak a pályák és a Porsche 959 meg a Ferrari F40. A Car Disken volt az összes többi autó (Lamborghini, Ruf Porsche, Ferrari Testarossa, stb.). A Car Disk nélkül is lehetett játszani, de csak azzal a két kocsival.

Nekem három kiegészítő lemezem is volt a játékhoz. A California Challenge és a European Challenge újabb pályákat tartalmazott,a Muscle Car pedig újabb autókat, a '60-as évek amerikai autólegendáit (Chevrolet Camaro, Corvette, Ford Mustang, stb.).

Typ3 2011.08.26. 09:30:48

@NoP: Persze, hogy nem lehetett, azért raktam szmájlit... :))))))

4an50l0 2011.08.26. 11:12:38

PC = Pukk Candúr, nem? :)

TH 2011.08.26. 12:26:28

@Sam. Joe: őszintén szólva nekem pc és PC is megfelel, a kontextusból meg ki szokott derülni, hogy csak az IBM PC kompatibilis gépekről vagy általánosságban a személyi számítógépekről van szó. Szal részemről: tökmindegy, de az érvelésed logikus egyébként.

balcso 2011.08.26. 12:58:08

egy régebbi idevágó kommentem az irányításról:
iddqd.blog.hu/2011/08/03/kontrollerrel_doomozni_az_ordog_muve/fullcommentlist/1#c14130412

egyébként én a mai napig azért szeretem, mert ez volt az egyetlen olyan játék, ahol a kanyarodás nem úgy működik, hogy kis kanyarban 18,5 gombnyomás az íven tartás, éles kanyarban pedig 40 és 60 közötti;). Erre írta azt a fenti cikk alatt Dester, hogy "ujjal pöcögtetős kanyarodás".
a mai napig játszom a c64-es verzióval emulátoron, ide64 virtuális hdd-vel (=nem kell várni a töltésre), és nagyon király.
persze azt még hozzá kell tenni, hogy a Grand Prix Circuit sokkal szebben fut c64-en, szerintem magasabb frame/sec-kel megy.

stoppos76 2011.08.26. 16:23:45

Ahogy marha lassan betört a szélvédő. Na attól mindig agyfaszt kaptam. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2011.08.26. 16:53:49

@Sam. Joe: Az Indexben pc, dvd, cd, Zsadon ur, a korrektor a fejunkbe verte. En mar csak igy fogom irni, mar csak azert is, mert igy latom helyesnek. A Personal Computer mar elegge koznevesult ahhoz, hogy pc legyen.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2011.08.26. 17:14:50

@Stöki: Na stimmt, ez az én bajom, hogy personal computer az köznév, az IBM Personal Computer, azaz IBM PC meg ugye egy típusnév volt anno. Mivel a mi jó kis x86 cuccaink elnevezése ebből jön, hogy PC, ezért gondolom én az IT szakmai eszemmel rossznak.

Félreértés ne essék, nem kötözködöm, csak gondoltam, hogy egy megfelelően kocka fórumon feldobom a témát, mert tudni szerettem volna, hogy a hozzáértő közönség mit gondol erről. Hozzáteszem, hogy én szerintem a csip, az a hang amit a kiscsirke kiad, és állítom, hogy a számítógépekben változatlanul chipek dolgoznak. 8-) Amúgy a pro-kontra helyesírásának közelmúltbéli próra - nem vicc, elvben így kéne írni - változtatása óta én már bizony semmin sem csodálkozom...

adamsky21 2011.08.26. 18:54:26

Hogy én ezekkel mennyi időt elbasztam anno... ráadásul másoknál, mert még nem is volt gépem.

Kár, hogy ez a fajta kormányozgatós-előzgetős játékmenet mára már elavulttá vált. :P

larry 2011.08.27. 15:50:57

@prokee: Áááá, TCFS, TGMS, Pigmy és a többiek! De jó lenne egy poszt róluk!

Yaesu 2011.08.28. 09:14:59

A pontosítás kedvéért a REVS nem F1 szimulátor, hanem F3. :)

pajav8 2011.08.28. 16:28:35

az lehet h nekem nem színes volt hanem kb rózsaszín árnyalatú (pcn)
bár lehet azért mer túl fiatal voltam 4-5-6 éves de sose tudtam végigvinni:D
az újabbak Test drive unlimitedel és a Test drive unlimited 2-ővel már több sikerélményem volt :D

agent_x 2011.08.28. 22:30:25

A PC az a Pukk Kandúr, nem?

Adani 2011.08.29. 10:53:31

Sokat toltam C64-en, meg pc-n is ezt a játékot. A Grand Prix Circuit is ment, nálam valamiért a CGA féle beállítás ment csak lila fűvel, de így is nagy játék volt jó kis zenével.

2011.08.31. 14:59:12

@Sam. Joe: x86 az Apple is, mégsem PC. Az OSX miatt él a MAC/PC megkülönböztetés, még akkor is ha már csak szoftverben van nagy különbség.
Ezért újabban a MAC/PC megjelölés helyett egyre többször találkozni a WIN/OSX jelöléssel. Oprendszer alapján helyesebb és pontosabb lenne megkülönböztetni a programokat.

kokoro 2011.08.31. 23:01:52

ha jól emlékszem C64-en be kellett tenni a második lemezt hogy betöltődjön a game-over felirat :-)
aztán a pc verziót kipróbálva leesett az állam milyen gyorsan töltődik be ugyanaz a jelenet (igaz az a proci már kemény 10Mhz volt)

Adani 2011.09.01. 12:46:24

@anarch:

A jó öreg Tanya Racer, ezt itt csinálták Békésen és Muronyban, TD is meg van említve benne, de a zene a GPC-ből van.

Neonvadász 2011.09.14. 21:22:12

Test Drive-emlékeim:

Egyik első lemezes játékom volt, és a papírtokra csak annyit írtunk rá: Porsche. Akitől átmásoltuk, állította, hogy ha elég sok benzinkutat elértél, erdős pálya jön. Sokat kamuzott akkoriban a srác, nemigen hittem, de sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy bebizonyosodjon a gyanúm.

Amikor véget ér a játék, a program betölti a csúcstartók listáját. A nevek és a pontszám mellett szerepel az autó hátulnézeti a képe. Az én változatomban nagyon jó pontszámok szerepeltek (egyik Karcsikacsikacsk néven), baromi nehéz volt felkerülni a listára. Aztán amikor először sikerült, mámorban úszva láttam, hogy a névbeírásnál nagyban is megjelenik az autó hátulja. Aznap vagy másnap mentünk pár napra a Pilisbe, és az egész útról arra emlékszem, hogy a Test Drive-on járt az eszem. (Meg arra, hogy öcsémmel a tóparton felgyújtottuk egy fémkuka tartalmát, és homokozóvödörrel hordtuk rá a vizet, nehogy baj legyen, és nehogy észrevegyék a felnőttek.)

Nagyon tetszett a játék zenéje, és az egész stílusa. Sok más kortársammal együtt olyan akartam lenni, mint az ablakot lehúzó (a Lambóban ajtót felnyitó) napszemüveges figura.

A második részben hét autó közül lehetett választani, de nem emlékszem a típusokra. Az biztos, hogy volt Ferrari F40, amelyet én FUO-nak olvastam, és a sofőr nem lenyitotta, hanem eltolta az ablakot. Egyszer buszon ülve, a Reitter Ferenc utcában, a Szegedi út sarkán a pirosnál megállt mellettünk a belső sávban egy Barkas, és nagy csodálatomra ugyanúgy, ferrarisan nyílt az ablaka! A másik kocsi, amire emlékszem, Ruf Twin Turbo névre hallgatott. Csodálkoztam, hogy milyen márka lehet, még sosem hallottam róla, és mennyire hasonlít a kocsi a Porschékra...

Egy időben délutáni számtechszakkörre jártam a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolába, és érdekes módon rajtam kívül senki sem tudta, hogy hét autó van a második részben, mindenki kettőről tudott. Megzavarta őket, hogy rövid idő alatt egymás után 3-szor vagy 4-szer kellett megfordítani a lemezt. Nagyon örültek, amikor újabb öt kocsi jelent meg.

Szintén a kozmás szakkörön ismertem meg a "TD 3-4-5-öt". A 3-as valami formula-1-es játék volt, a nevére nem emlékszem, csak arra, hogy három autó (Williams, Ferrari, McLaren) közül lehetett választani, és választás után elindult a kocsi. Egy motorcsónak-versenyt hívtak 4-esnek (talán Heatwave volt a címe), az 5-öst pedig a Pocket Rockets nevű motorversenyzős cucc érdemelte ki. Utóbbiban volt gyorsulási verseny az óra ellen. Gyanús volt, hogy miért hívják Test Drive-nak ezeket a játékokat, amikor sehol sem jelenik meg a név. Később, már a pc-s korszakban aztán megszereztem az igazi TD 3-at, és onnantól tudtam, hogy a commodore-os 4-5 sem igazi Test Drive volt.

Nagyon tetszett a hármas rész nyújtotta szabadság, hogy volt ablaktörlő, éjszakai pálya, vonat. Arra emlékszem még, hogy nagyon életszetűtlen volt a szélvédő törése.

Reactor 2012.04.09. 23:26:20

Aaaa, Test Drive! Életem egyik kedvenc autós játéka volt, pedig én aztán abszolút nem vagyok egy autós játék-guru.

A Test Drive első része volt a legkönnyebb,de még itt is könnyen el lehetett patkolni. Nevezetesen, ha nem mentél elég gyorsan, a pálya végén közölte veled a játék, hogy túl lassan mentél, és diszkvalifikálnak. Ez a burkolt átbaszás a játékban. Látszólag nem versenyjáték, de ha nem mész elég gyorsan, game over...
Gombleírás természetesen luxus, gőzöm nem volt róla, hogy kell indítani, sebességet váltani, és a kanyarok is túl élesek voltak helyenként. Ha gyorsan veszed be, felkenődsz a sziklára. Ha lelassítasz, az életbe nem tudsz visszagyorsítani többet, totyoghatsz 20 km/h-val a célig, ahol is game over. Jó játék, de lehetett volna jobb is.

Test Drive 2-vel annyit nem játszottam, de az irányítása azért sokkal jobb az elődjénél. Itt az ellenfél is igen gyors volt, ha kicsit is bénáztál, már leelőzött, és fizikai képtelenség volt visszaelőzni. Előfordult Test Drive 2-ben elég gyakran, hogy ok nélkül elfüstölt a motorom (ez hiba).

Na a Test Drive 3-mal a világon semmi baj,amíg két hibát észre nem vettem. Az irányítás elképesztően érzékeny, ha egy kicsit korrigálnál jobbra, 270 fokban fog kanyarodni hogy egyhelyben forog szinte mint egy tank, amellett a 3. pályán volt egy végtelen útvonal (egy autósztráda). Ha rákanyarodtál, mehettél előre akár 10 évet is egyhuzamban, sose értél a végére.

Test Drive 4-ről viszont tudok, sőt meg is van. Hivatalosan "Vette!" a játék neve, de Test Drive 4-ként terjesztették kalóz floppykon. Könnyű fokozaton élvezhető, közepes és nehéz fokozaton egy rakat szar, és hihetetlenül nagy visszaesés a harmadik részhez képest.

Na de ha kell valakinek a "Test Drive 4", az "Vette!" címen keressen rá.
süti beállítások módosítása