A Heti retróban elég kevés autószimulátor volt eddig (talán csak a Stunt Car Racer meg a Street Rod), pedig a műfajban akad néhány szépen megöregedett klasszikus. Például a Test Drive, ami mind Amerikában, mind Európában nagy sikereket aratott, vezető fejlesztője pedig olyan karriert futott be, mint kevesek a játékiparban. (A programról írtam már a PC Guruban, egy-két bekezdés abból a cikkből lesz.)

Kezdjük talán ott, hogy a nyolcvanas évek elején az autóverseny még főként külső nézetes ügyesség játékként jelent meg (mint például a csodálatos Pit Stop vagy a Pole Position), de az évtized közepére már belső nézetes szimulátorok is akadtak. Ilyen volt például a REVS (szintén a Stunt Car Racer-es Geoff Crammond műve), ami – mint az akkoriban megjelent autóversenyek többsége – a Forma-1-re kalauzolt bennünket. A nem versenypályán, hanem városi, vidéki környezetben játszódó autós ámokfutásokra még pár évet várni kellett, az első igazán komoly program ezen a téren az 1987-ban az Accolade kiadásában megjelent Test Drive volt.

Most azonban inkább a fejlesztőcég nevét, a kanadai Distinctive Software-ét jegyezzük meg, illetve annak alapítójáét, Don Mattrickét. A Vancouverben felnövő Mattrick 17 évesen, 1982-ben kóstolt bele a játékfejlesztésbe, és még abban az évben megjelent első programja, az Evolution, amit barátjával, Jeff Semberrel együtt készített. Ez egész pofás kis ügyességi játék volt, amelynek pályáin egyre fejlettebb élőlényekkel kellett ugrálni, lőni vagy labirintusban mászkálni, és el lehetett jutni így a mikrobától az emberig. A játék megmutatta, hogy Mattrickban van tehetség, a két fiatal pedig megalapította a Distinctive Software-t. Mivel Mattrick a következő években tanulmányaival volt elfoglalva, második játékára öt évet kellett várni – ez volt a Test Drive, amin viszont már Mattrick mellett mások is dolgoztak (a nyolcvanas évek közepére a Distinctive Software-nek már voltak grafikus és programozó alkalmazottai).

A Test Drive tehát főleg abban dobott nagyot, hogy versenypálya helyett az országútra kalauzolta a játékost, ráadásul a kor legmenőbb sportautói közül lehetett választani a játékban. Porsche 911, Lamborghini Countach, egy spéci Chevrolet Corvette, egy Lotus Esprit és a csodálatos Ferrari Testarossa kapott helyet a választékban. Mattrickék a játékmenetet kellemesen feldobták a rendőrökkel: a zsaruk néha felbukkantak a hegyi utakon, és elkapták a játékost, ha nem ment elég gyorsan, viszont ha túl gyorsan ment, könnyen összetörhette a drága verdát. Lerepülni egy szerpentinről, nekimenni a szemközti sávban jövő autónak – elég gyakran előfordultak ilyen balesetek, ráadásul a megfelelő kormányozás mellett a sebességváltás is a játékos dolga volt, így kellett némi érzék a játékhoz (nekem sosem volt, ha elég sokat játszottam volna vele, szerintem a szilánkosra törő szélvédő képe beleégett volna a tévénkbe).

A versenyköröket elhagyó játékmenet és a rendőrösdi bejött, a Test Drive milliók kedvence lett, C64 és Amiga mellett pc-re, Atarira és Apple II-re is megjelent. Persze a sikerhez az Accolade hátszele is kellett. A kiadó akkoriban már öreg rókának számított a szimulátorok terén (ők adták ki korábban a The Dam Busterst, a remek Ace of Acest és a világháborús vonatszimulátort, a The Train: Escape to Normandyt), úgyhogy profi hátteret és támogatást adtak a felkarolt csapatnak. Mattrickék meg is hálálták ezt, egy év múlva a Grand Prix Circuittal megmutatták, hogy azért autóversenypályára is tudnak szimulátort komponálni, 1989-ben pedig jött a Test Drive folytatása The Duel, azaz A párbaj alcímmel – ebben egy számítógép által irányított ellenfelet is le lehetett győzni.

Ezután Mattrickék más cégekkel próbáltak együttműködni (a nagyszerű Stuntsot például már a Brøderbund adta ki), a Test Drive név jogai viszont az Accolade-nál maradtak. Így 1990-ben az Accolade belső fejlesztésében készült el csak pc-re a Test Drive III: The Passion, ami új, szép VGA-s fényben csillogó motort kapott. A program az előző két rész erényeit már sokkal szebb vektorgrafikával és zenével prezentálta (ez volt talán az első olyan játék, amiben autórádió is volt), ráadásul időjárási viszonyokat is szimulált. Ezután hat évig nem jelent meg új Test Drive játék, aztán 1996-ban kijött a negyedik rész, megint más fejlesztőktől. Nem tudott közepes klónnál jobb lenni, és a következő években kiadott ötödik és hatodik rész sem. Ezután volt még néhány folytatás és spinoff különböző csapatoktól, de talán csak a 2002-es Test Drive remake és a 2006-os Test Drive Unlimited érdemel említést. Legutóbb a Test Drive Unlimited 2 jött ki idén, de ez sem állította vissza a sorozat régi fényét.

Annál jobban ment a szekér Mattricknek. 1991-ben, nem sokkal azután, hogy az Accolade és a fejlesztőcsapat útjai különváltak, a Distinctive Software-t megvette az Electronic Arts. Mattrick ezután egyre inkább elfordult a játékfejlesztéstől, és a producerkedés, a vállalatirányítás, a játékipar üzleti oldala kezdte érdekelni. Mint kiderült, ehhez is volt tehetsége. Szépen mászott felfelé a szamárlétrán, 2006-ig volt a cégnél, akkor már az EA fejlesztőstúdióinak fő-főigazgatója volt. Egy évvel később csatlakozott a Microsofthoz, ahol jelenleg az interaktív szórakoztatásért felelős üzletág vezetője (a játékok mellett Zune, Mediaroom és hasonló apróságok tartoznak alá), vagyis közvetlenül a CEO-nak, Steve Ballmernek jelent.

Zárásul a szokásos linkek: Test Drive mindenféle verziója, Test Drive II pc-re, Test Drive III szintén pc-re. Jövő héten a változatosság kedvéért megint egy előre betárazott meglepetés jön, mert még mindig nyaralok (szóval hiába szavaztatnám meg veletek, hogy miről írjak).