HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szerdai retro: Street Rod

2010.07.14. 12:12 Stöki

Múlt héten megint olyan játékot szavaztatok meg, aminek – akárcsak a Defender of the Crownnak – nincs nagy rajongótábora angol nyelvterületen, így alig tudtam valami kis infót előásni róla. Azért belefutottam egy meglepő dologba: eddig nem tudtam, hogy a Street Rod lengyel játék.

Lengyelország elég erős játékfejlesztésben (elég, ha csak a Witcherre vagy a Painkillert fejlesztő People Can Flyra gondolunk), és nem ma kezdték az ipart. A rendszerváltás előtt azt csinálták, mint a keleti blokk több országában (így Magyarországon is): külföldi kiadóknak dolgoztak olcsón (ami persze otthon jó pénznek számított). A dolog annyival volt egyszerűbb nekik, hogy volt kint egy földijük, bizonyos Lucjan Daniel Wenzel, aki a nyolcvanas évek közepén Kaliforniában megalapította a Logical Design Works nevű céget. Ennek a – játékok mellett mindenféle számítástechnikai izével foglalkozó – cégnek fejlesztett közvetlenül a P.Z. Karen nevű lengyelországi leányvállalat (a p.z. a przedsiebiorstwo zagraniczne rövidítése, ami kb. azt jelenti, hogy „külföldi vállalat”). A játékokat California Dreams néven adták ki, ami nem volt valódi kiadó (hiszen az a Logical Design Works volt), inkább csak márkanév. A P.Z. Karennek és a California Dreams névnek volt pár jó éve 1991-ig (amikor Wenzel bezárta a boltot és hazatért Lengyelországba), és nem vitás, hogy a Street Rod volt a legjobban összerakott programjuk (meg a Blockout című 3D tetris).

Akinek kimaradt volna: az 1989-ben megjelent Street Rod egyszerre volt autószimulátor és menedzserjáték. A program 1963-ban játszódott, a játékos kapott egy garázst meg némi költőpénzt, amiből megvehette első rozzant használtautóját. Aztán jött egy kis babramunka: váltócsere, motortuning, a tető leszerelése – minden, amire pénzünk volt. Majd irány a gyorsbüfé, ahol a hozzánk hasonló szépreményű fiatalokat hívhattuk ki versenyre, miközben szólt a hamisítatlan, hatvanas évekbeli rock & roll. A versenyeken pénzt nyerhettünk vagy akár az ellenfél kocsiját, gyarapodó vagyonunkból pedig egyre jobb kocsikat vehettünk, míg végül rátehettük kezünket az álomautóra, egy 1963-as Corvette-re, ami tuningolva már 136 mérföld per órás sebességre is képes volt. Ezzel már eséllyel indultunk a legjobb országúti versenyző ellen, aki nemes egyszerűséggel csak a Királynak nevezte magát – az ő megverése volt a játék fő célja, és neki nemcsak a kocsiját nyerhettük el, hanem a nőjét is.

Ahogy emlékszem, a Street Rod szimulátornak nem volt erős (legalábbis a pályákat nem bonyolították túl, és egyszerre csak két autó versenyzett, szóval a Test Drive-val nem igazán lehetett egy lapon említeni), viszont a hangulata félelmetesen jó volt, és sokat hozzátett a szerelgetős rész is. Azok a motorbütykölések, beszólások a gyorsbüfénél („Get lost, sucker”) nagyon ki voltak találva. És itt találkoztam először a Ford Fairlane névvel – aztán pár évvel később csodálkoztam, hogy miért adják egy filmszereplőnek egy kocsi nevét. A játék amúgy Amiga és C64 mellett pc-re és a Atari ST-re jött ki. Emlékezetem szerint a C64-es verzió is elég korrekt volt (lásd lent), de az amigás és a pc-s volt az igazi (a fentebbi videó az amigásból készült).

1991-ben még a lengyelek készítettek egy folytatást Street Rod 2: The Next Generation néven, ami technikailag szinte mindenben megegyezett az előddel, csak már 1969-ben játszódott. Aztán valamikor az új évezred elején pár lelkes srác kitalálta, hogy csinálnak egy nem hivatalos, 3D-s folytatást, és el is kezdték fejleszteni apránként, szabadidejükben. A Street Rod 3 weboldala még megvan, és le is tölthető egy korai verzió, de sajnos a projekt nyolc év munka után további lelkesedés hiányában behalt.

Hát, nagyjából ennyit tudtam összeszedni a Street Rodról, eladási adatok nincsenek, Retro Gamer nem is említi a játékot – remélem, a kommentekben lesznek még kiegészítések erről a méltatlanul hanyagolt göngyszemről. Addig is linkeljünk: C64-es verzió (emulátor egy, emulátor kettő), amigás verzió (emulátor is van ugyanitt), pc-s verzió, második rész pc-s verziója, leírás a CoV évkönyvben (a 97. oldaltól). A szavazásban megint a korábbi szavazások örök második helyezettjeit vettem elő.

65 komment

Címkék: retro autó szimulátor lengyelek street rod heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr722150603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karvaly 2010.07.14. 12:39:42

Az utolsó borítón a hölgy a bugyiját lengeti? Nohát.
Az meglepett, hogy ez a játék is csak nálunk volt legenda.

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.07.14. 12:45:24

Pedig igazi klasszikus volt - csak gondolom, az amerikai álomautók bütykölése inkább a béketáborban volt menő szoftveresen, máshol élőben volt hobbi. :)

A pályák ténylegnem voltak valami sokszínűek, de (talán csak a másodikban?) volt betoncsatornában akadálykerülgetős pálya is, azt nagyon utáltam.

moli 2010.07.14. 12:47:52

@Karvaly: az elso videon az introban pedig van csöcsfizika. igaz, render, dehat.

larry 2010.07.14. 12:52:49

C64-en nyomtuk négyen, felváltva versenyeztünk, és közösen találtuk ki, hogy is rakjuk össze a kocsikat. Az egyik haverom olyan béna volt, hogy a sima egyenes gyorsulási pályán se tudta az úton tartani a verdát, de mi legalább behugyozunk a röhögéstől.

upperclass 2010.07.14. 12:53:41

Durván jó fílingje volt, amit imádtam, de a versenyeken az autó irányíthatatlan volt számomra, ezért mindig betöltöttem, pár percig élveztem a hangulatot, aztán kiléptem. :)

Karvaly 2010.07.14. 12:54:28

@moli: miket ki nem szúrsz, nekem fel se tűnt :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.07.14. 13:06:57

Te jó ég, mennyire szerettem! Az újság szalagcímekre emlékeztek még? Valami olyan rémlik, hogy "Detroit kiröhögte a japán autókat"... Vagy valami egészen hasonló.

Talán pont a Street Rod miatt kattantam rá annyira a Motorcity Online MMO-ra, amit ostoba fejjel csak Amerikában nyomtak, ahol éppen pont nem volt menő az öreg amcsi verdák tuningja. Idő előtt le is lőtték, nagy kár érte. De ez már egy másik történet...

SBT 2010.07.14. 13:43:22

a Street Rod 2 még ma is megvan a gépemen és gyakran tolom :D eszméletlen jó játék csak néha szivatós főleg a kanyargós pályán

Lacc78 2010.07.14. 14:05:56

Valahol (talán a címképernyő után) volt benne egy credits, abból rögtön kiderült, hogy lengyel játék. Mi is mindig négyen vagy öten játszottuk, pedig nem is volt benne többjátékos mód :). A második rész nekem nem tetszett annyira, szerintem agyon lett bonyolítva, a jó hangulat meg eltűnt.

Lacc78 2010.07.14. 14:09:50

Most jutott eszembe: a T-Birddel is meg lehetett futni a 136 mph-t, csak le kellett szedni a lökhárítókat, csonkolni a tetőt, meg persze a legjobb motor, váltó, stb. kellett bele.

sockpuppet (törölt) 2010.07.14. 14:27:38

Szerintem a mai napig az egyetlen játék, amiben hajlandó voltam manuális váltóval baszkóni. A multi nekem is megvolt. Suli után összegyűltünk és toltuk közösen.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.14. 14:31:17

Street Rod 2-t toltam annó hercules monitoron, egy 286-oson. Állat volt.

Dzsini 2010.07.14. 14:31:17

Jó elfoglaltság volt a lehető leggyengébb autóval elkapni a Királyt - mivel az ő autóján nem volt semmi extra tuning (gyári állapotban volt), ezért 5-6 autó is képes volt lehagyni gyorsulásban (és még több nyerhetett, ha sikerült az elején bevágni elé, és benntartani a visszapillantó tükörben :) ).

banyek 2010.07.14. 14:51:57

Mi az unokatesómmal toltuk, egy gépen felváltva, úgy , hogy mind a kettőnknek volt "saját" kocsija, amit bütykölhetett.
A Pontiac Plymouth volt a kedvencem. Abból is ki lehetett hozni a 136 mérföldet, DE akármit csináltál, ha nem a corvette-el mentél a Királynak, akkor lenyomott.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.07.14. 15:20:51

A T-Briddel is meg lehetett nyerni a játékot, legalábbis a PC-s verzióban egészen biztos. A C64-es verzióban nem emlékszem mivel, de az lényegesen nehezebb volt.

kuf 2010.07.14. 15:23:40

Oriasi jatek volt, C64-en nekem Martin & Zolee fele tores volt meg, a pc-s verziot meg anno leforditottam full magyarra..:)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.07.14. 15:23:41

@banyek: Hö. Van (ill. már csak volt) olyan márka, hogy Pontiac (GM) meg Plymouth (Chrysler). Amivel meg még ki lehetett hozni a maximumot, az egy Ford Thunderbird volt :D

KenSentMe 2010.07.14. 15:29:52

Ja, ezen az utolsó képen a lakkcsizmás hölgy a lóbált bugyival tényleg olyan édes, hogy ezt a játékdobozt be kéne szerezni itthonra.. régen nem értettem, hogy az öregedő apukák mit szeretnek a csöcsöscsajos naptáros képeken, de ahogy múlik az idő, egyre jobban kezdem megérezni a feelingjüket.

Maga a játék természetesen non-plus ultra autójáték, a 60-as évek Rock'n Roll hangulata is telitalálat, de az, hogy bütykölni kell a kocsikat, teljesen emberközelivé teszi az egészet, mintha lélegeztek volna a vasak.. '89 ugye, akkor még nem létezett túl sok autószimulátor, a Test Drive 2 the duel is 89-ben jelent meg, ez mutatja, hogy a Street Rod játéktechnikailag korszerű volt (az más kérdés, hogy a Streed Rod 2 már egyáltalán nem volt az.. most attól, hogy nem raktak bele az utón kerülgetendő kamionokat és személyautókat, attól még a motorja simán kezelni bírta volna). Rosszat nem igazán lehet erről a játékról mondani, az, hogy nyugaton nem alakult ki kultuszta, az tényleg őket minősíti.

A Street Rod 2-ben viszont a Mulholland drive-ot nem bírtam megnyerni a king ellen, egyszerűen a határon kéne autózni, de a kurva köveket és a rohadt úthibát figyelembe véve ezt szinte lehetetlen.. aki megcsinálta, annak respect.

Nagyon jó kis gáma, kár lett volna, ha kimarad.. és nem véletlen, hogy "lengyel magyar két jó barát".

(És.. ezredik!)

Celtic 2010.07.14. 15:35:58

@banyek: Nem, valamelyik Ford tipussal is nyertem parszor. Talan azzal, amelyik olyan 30-as evekbeli alaku volt.

Dester 2010.07.14. 15:35:59

Én talán csak a Street Rod 2-vel játszottam, de azzal rengeteget. Nem is tudtam, hogy a király nőjét is el lehetett nyerni. Erről van valakinek screenshotja, infója? Nekem ez a részlet nem rémlik. :(

Egyébként háromféle pálya volt. Az első egy szimpla gyorsulási verseny, a másik az aqueduct vagy micsoda (mint a Terminator 2-ben meg még jópár filmben a "vizesárok", beton elemekkel és lyukakkal színesítve. Gyors tempónál kihívás volt nem összetörni a gépet. A harmadik a hegyi kacskaringós pálya volt. A szimuláció teljes hiánya miatt ezen iszonyat nehéz volt nyerni, legalábbis nekem nagyon nehezen ment, ha ment egyáltalán... Erre már nem emlékszem.

Bélféreg 2010.07.14. 15:59:51

A Street Rod 2-ben a gödrös pálya egyszerű volt, de a hegyi versenyt nekem sem sikerült soha megcsinálnom... mert le kellett lassítani az úthiba előtt, persze a King simán átment rajta mindig gyorsan.

Mighty 2010.07.14. 16:10:22

Emlékszem volt benne egy olyan beépített cheat, hogy ha egy bizonyos autót eladtál x összegért, akkor elég sok lóvét kaptál helyette.

A Motor City Online-ért tényleg kár, az hozta vissza a Street Rod hangulatot rendesen.

Jó volna, ha készülne egy ahhoz hasonló akár online akár offline játék.

Dester 2010.07.14. 16:21:33

@Stöki: Köszi, azt majd akkor otthon, idebentről (munkahely) minden netes videómegosztó hely le van tiltva. :(

Gournoddam 2010.07.14. 16:22:47

off:

ez már volt?

Stunts

http://www.youtube.com/watch#!v=-CITIXlw_T4&feature=related

Requests 2010.07.14. 16:29:48

Annyira imádtuk, hogy C=64-en saját intrót írtunk hozzá (Shitheads néven - valódi crack nem volt hozzá), és a credits képernyőt és zenét kiszedve még egy külön demót is csináltunk belőle. Kár, hogy már nincs meg, szívesen küldenék screenshotot.

thinkEdem 2010.07.14. 16:44:33

"és egyszerre csak két autó versenyzett"
Ajánlott "irodalom": Grease...

adamsky21 2010.07.14. 17:07:15

@Celtic: Jól mondod, a 32-es T-modellekkel is meg lehetett nyerni (a kreténebb alakúval is), bár az egyik csak 135-ig ment.
C64-en is legalább 6 v. 7 féle autóból lehetett királyt csinálni, meg egy csomóból majdnem. :)

hg002 2010.07.14. 17:34:53

Alapmű.
Nekem a legjobban az az optikai tuning tetszett, amikor lángokat lehetett varázsolni a kocsi oldalára :).
Na meg az éjszakai versenyek...

mediocris 2010.07.14. 17:51:58

A Test Driveban nem volt ellenfél, csak az óra és a rendőr. A Duelben már lehetett 1db ellenfél ellen is menni (Igaz ezen kívül forgalom és rendőr is volt).

A Street Rodban legjobban a naptár tetszett a falon. Ebből a játékból tanultam meg hogy minden valamire való műhely falán lóg egy csöcsös naptár. És tényleg :). Mindig jót nevetek amikor meglátom valahol a falon.

Khayness 2010.07.14. 20:42:38

2. rész óta kedvenc autóm a 64-es Corvette :D

Delebriel 2010.07.14. 23:09:23

OFF.: Ötlet a retro-hoz. Emlékszik valaki itt az UFO 1-2re? (X-Com) Körökre osztott stratégia. Nekem az annyira isten játék volt, nem tudom más is volt-e így vele.

Amúgy erre is emlékszem, cserélgettük az alkatrészeket ezerrel. :)

Delebriel 2010.07.14. 23:10:53

Ja itt az intrója: www.youtube.com/watch?v=pX0Cm3N_n6k

Bocs a dupla post-ért.

BoneSayeR 2010.07.14. 23:43:56

Imádom a szerdai retrot.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.07.15. 00:20:33

A Neverhood még csak második sem lett?! Teljesen el vagyok keseredve :-(.

algi 2010.07.15. 00:31:49

@Delebriel: Hát, merem remélni, hogy majd a Laser Squaddal együtt szó lesz az X-Comokról is, ugyanis az X-Com 1 gyakrolatilag Laser Squad 2-nek indult (a kiadó kérte, hogy valami nagyszabásúbb legyen, így került be a földgolyó), és az X-Com 3-at is ugyanaz a fickó csinálta (Julian Gollop). (A 2-est a kiadó gyártotta le az 1. motorja változtatása nélkül, még a bugok is ugyanazok maradtak.)

Amúgy Gollop csinálta a fantasztikus Chaost is. Úgy olvastam, azért kezdett videójáték-készítésbe, mert rájött, hogy túl bonyolult szabályokat talál ki ahhoz, hogy táblás- vagy szerepjáték legyen belőle.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.07.15. 03:13:56

fuck, nemá a PoP legyen a jövő heti retro! tele van vele az összes szaksajtó, minden le van írva róla, amit le lehetett...

kíméletes ólmosbot 2010.07.15. 08:14:18

Hatalmasjó játék volt, toltuk mi is "multiba" és tényleg csináljon már valaki egy modern folytatást neki. Esküszöm megveszem.

Brute 2010.07.15. 09:26:31

Nekem is meg volt, zöldfülü voltam. De nekem úgy rémlik, hogy amit kaptam 486ost azon futott, az tuti , hogy nekem fekete fehér volt pontosabba, zöld-fekete, nem tudom annak mi a hivatalos megfogalmazása.

Dester 2010.07.15. 09:53:06

@kíméletes ólmosbot: szerintem ennek a nyomán indult el a Street Legal sorozat. Csak hát nem hozta azt a hangulatot, amit kellett volna, főleg a bugok és a teljesítménybeli problémák miatt. Viszont ennek ellenére nem egy valóságban is autóbuherátor barátom hónapokat elpöcsörészett a szerelgetéssel, versenyzéssel...

idiotapocs 2010.07.15. 10:40:55

@Delebriel: OFF: Nem, nem ismeri senki... Pont jó helyen kérdezel ilyeneket :)
@algi: Az igaz hogy valamilyen szinten rókabőr volt a 2. rész, de egyrészt nagyon egyedi és ötletes hangulata volt(rémálmaimban nem egyszer jöttek homáremberek), másrészt pedig irtózatosan feltekerték a nehézséget, így aki fossá játszotta az első részt, az a másodiknak legalább akkora elánnal esett neki. Mint pl. én :)

Is 2010.07.15. 12:18:07

@Gournoddam: Ó, igen, Stunts! Milyen jók is pályákat lehetett építeni, és milyen vad járművekkel száguldani.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2010.07.15. 13:12:03

A Street Rodban az tetszett nagyon, hogy a széthajtott motort be kellett hangolni.

Volt ugyan egy csuszka is hozzá, de a C64-et dicséri, hogy akár a füledre hagyatkozva is be tudtad állítani a gyújtást.

Tisztára, mint a Trabantokban... :)

2010.07.15. 14:52:13

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: ráadásul úgy emlékszem, ha sokat mentél az autóval, akkor elhangolódott ,és észrevehetően nem ment a verda annyira, ilyenkor vissza kellett menni a műhelybe újból "behangolni"

a hegyi pálya nekem sem ment...

Penya666 2010.07.15. 15:41:16

@Sam. Joe: Youth killed drag racing

badazz 2010.07.15. 15:44:51

Én meg voltam olyan hülye, hogy javarészt ennek a játéknak a hatására 15 évvel később egy klasszikus amerikai autók tuningolásával foglalkozó céget alapítottam, pont mint a street rodban. Az utcai versenyzést már az ügyfelekre bízom. :)
hebonline.hu/

Penya666 2010.07.15. 15:49:18

@badazz:
Te is raksz fel 'hot rod', 'I'm not a cop' 'Not bullet proof' es hasonlo matricakat?:)

Savior 2010.07.15. 19:44:54

Első jó volt egynek, a másodikban viszont egy versenyt sem tudtam megnyerni :)

algi 2010.07.15. 22:22:08

@idiotapocs: A hangulat valóban díjazandó (Cthulhu-mítosz rulez), meg a nehézségi szint is, de nekem már a legkönnyebb fokozat is elég nehéz volt, másrészt nagyon frusztráló volt minden kutatást előről kezdeni. Az X-Com 3 már azzal kezdődik, hogy van pszi, meg vannak sectoid-emberhibridek, a HWP projektből meg full fledged androidok fejlődtek ki, szóval nem érzem azt, hogy valami ujjból szopott indokkal újra ki kell kutatni valamit. (A víz alatti lények mind controlja nem pszi, hanem egy chip, de hajszálpont ugyanúgy működik, mint a pszi.)

Nehezebb állítólag amúgy azért lett a 2-es, mert kijavítottak egy bugot az engine-ben, ami az első részben még jelen volt: az első csata után automatikusan a legkönnyebb fokozatra állt mindig. (A windowsos verzióban ezt kijavították, a steames verzió viszont a dosos sajnos.)

Dester 2010.07.16. 10:38:06

@Is: És rengeteget építettünk is. :) A gond csak az volt, hogy 10 perc volt a max idő egy versenyre (gondolom a replay buffer miatt), és bizony lehetett olyan pályát készíteni, amin nem lehetett 10 perc alatt sem végigmenni :)

labi 2010.07.16. 11:47:12

hát, amivel mi játszottunk, ott csak egy zsír új corvette-val tudtuk lenyomni a Királyt... Így a győzelemhez két corvette kellett, egyikkel vertük a gyíkokat, aztán amikor kijött a király, akkor gyorsan csere a nulla kilométeresre. :)

Vágási Matyi 2010.07.16. 12:35:37

Nemrég játszottam ki :)
A 2 jóval nehezebb, egy hosszabb versenyt nem tudtam még nyerni.

Az Amigást kipróbálom, sokkal jobban néz ki!

dr. Mutyilufi Dr. 2010.07.16. 20:04:10

A 2. rész tényleg sokkal nehezebb, én pcn toltam, párszor majd felrobbantam a méregtől de egyszer sikerült végigvinni. :) És asszem én is T-birddel nyertem de erre már nem vennék mérget.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.07.17. 00:44:25

@mediocris: minden garazsba kell csocsos naptar, en a hugom hapsijanak vettem ajandekba, amikor befejezte a garazs epiteset ...

röntgenszeműlány 2010.07.19. 19:43:14

@The Drunken Master: Ez igaz, de vagy ez, vagy Stöki szabadkozása arról, hogy nem talált semmit.

capor_ 2010.07.22. 11:32:47

A második legolcsóbb autót kellett megvenni, mindent kiszerelni és akkor sok pénzért el lehetett adni :)

Reactor 2012.04.09. 23:36:49

Az első részt végigcsináltam. Nagyon ki volt centizve az idő, de végül sikerült (ha nem voltál elég gyors, végetért a nyár, és game over).

A második rész viszont végigjátszhatatlanul nehéz volt, nem is fog pozitívat kapni tőlem. NAGYON jó esetben egy közepest.

peterszky 2012.07.13. 12:03:42

@capor_: A '49-es Chevrolet Styleline, ha jól emlékszem, csak vigyázni kellett a túlcsordulásra :)

Gsnake 2012.07.15. 09:15:25

Ha már feljött a post, akkor egy reménysugár a SR3 háza tájáról:

"As you can see the project is far from being dead, we have great plans and a lot of work coming for the year 2012.
Stay tuned as things will start to get rolling again soon!"

TH 2012.07.15. 22:15:35

@Gsnake: nem lenne rossz, ha elkészülne. :)

kgb11 2016.10.11. 22:11:20

Egy kis adalék a fenti leíráshoz.

-- Az 1.részben minden autó és alkatrész új volt, amit az újságban megvásárolhattunk. A 2.részben már használt autók és alkatrészek is feltűntek a lap hasábjain, sőt a játékban eltöltött idő előrehaladtával a kínálat is változott.
-- A játék mindkét része kisebb mesterséges intelligenciával is rendelkezett. Ha például elnyertük az ellenfél autóját, nem biztos, hogy pont azt a színű autót kaptunk meg tőle, amivel kiállt velünk versenyezni. Volt akinek ugynabbaól a modellből 3-4 példány is állt a garázsában, és csak több győzelem után kaptuk azt a modellt, amivel versenyzett.
-- Sajnos a grafika mindkét résznél 320x200-as felbontású-, és 16 színű volt (EGA és VGA módban egyaránt).
-- Sajnos az 1.részben a benzinkútnál nem lehet lemosni az autót (pedig fel lehet venni a rongyot a vödör mellől), és a keréknyomást sem lehet ellenőrizni. Viszont ha a tankolás után sokáig időzünk a kútnál, a kutas felébred és többet kell fizetnünk. Egyébként a 2.részben is ránk szólnak ha "fogjuk a sort".
-- A 2.részben ügyesen lekezelték az AdLib hangkártya megszakítását, így egyszerre több hang is megszólalhatott. Kár, hogy az 1.rész csak a PC hangszóróját kezelte.
-- A 2.rész grafikai motorja csapnivalóan sikerült, alig lehet a képernyő egy-egy részén levő ábrákat, rajzokat felismerni. Számomra ez a rész nem volt olyan élvezetes, mint az elődje.
-- A 2.részben a versenyek indulásakor el lehet gázolni a versenyt indító lányt, aki a borítón szereplő bugyija helyett a motorházra tett kezével indítja a játékost. A lány elgázolásakor a verseny el sem indul.
süti beállítások módosítása