IDDQD

Volt az a hír, hogy a közelmúlt legdurvább iskolai lövöldözésének hatására nemcsak az amerikai politikusok kezdtek el vakarózni a hétköznapokat behálózó erőszak ügyében, de egy kisváros közössége is. Egy southingtoni csoport kitalálta, hogy minden egyes nekik visszaadott erőszakos játékért baseball- és bowlingpályára szóló bérletet adnak cserébe. Az így kapott játékokat a tervek szerint a város autósmozijába vitték volna, ahol diadalittas tekintettel megnyomták volna a valami zúzógép indítógombját.

Na, a Southington Offers Services nevű csoport most bejelentette, hogy elmarad a rendezvény. De nem ám azért, mert a világ túloldaláról is felhívták őket, hogy a töküket tegyék inkább a prés alá a játékok helyett, ó dehogy. A találó nevű sajtós, Dick Fortunado szerint ugyan valóban rengetegen keresték meg őket, és tényleg a világ túloldaláról (a legendásan erőszakosjáték-ellenes Németországból például KETTEN is), de végül le kellett lőni a projektet, mert túl sokan jöttek volna el. Dick barátunk szerint volt egy pillanat, amikor a szervezők megálltak, és feltették maguknak a nagy kérdést: hogy kezelik majd ezt a nagy tömeget? Na, hát az egész dolog leállításához hasonlóan agyafúrt megoldást utoljára a saját hajóit felgyújtó Cortez adott elő arrafelé.

A rövid Doom-kitérő után folytatjuk a 2012-es évizéit, a legjobb keresőkifejezéseket követően jöjjenek az év legjobb játékai. Mivel sajnos továbbra sincs időnk játékokkal foglalkozni napi 8+ órában, idén is olyan arcokat kértünk fel az évértékelésre, akik nálunk alaposabban tudták követni a játékipar fejleményeit. A legfontosabb játéklapok és -portálok egy-egy képviselője volt olyan rendes, és válaszolt abban a 16 kategóriában, amit tavalyelőtt kitaláltunk, és tavaly is megfuttattunk. Minden tavalyi válaszolót megkérdeztünk, de volt, aki ezúttal nem ért rá, ezért most csak öt véleményt olvashattok (kiét hosszabban, kiét rövidebben). Így is érdekes az összehatás, ahogy egy szobafestő barátom mondja, ízlések és plafonok. Mindenkinek nagyon köszönjük a válaszokat, és persze a válaszok sorrendje semmit nem jelent, egyszerűen a tavalyelőtti poszt html-jét kopiztam be, ott meg ez a sorrend volt.

Pontosan fogalmam sincs, hol tart épp a végjáték a THQ ügyében, de mondok valamit: én örülök, hogy a földbe állt az a szar cég.

Hopp, pillanat, mielőtt nagyon belemelegszünk abba, kinek és mit csináljon az anyja, elmondom, hogy nem a játékokat összehegesztő fejlesztőcsapatok halálának örülök, sokkal inkább annak, hogy a kiadónak vége, és ebből talán mások is tanulnak. Három évig szoptam azzal, hogy a Guru szerkesztőjeként valahogy információkat, képanyagot, tesztjátékot vagy úgy általában bármit szerezzek, ami alapján írhatok róluk. Ez több menetben is meghalt, de most, hogy egyrészt nem vagyok a Guru szerkesztője, másrészt hogy a THQ is inkább múlt idő már, elmesélek pár érdekességet.

Feléled retrorovatunk, méghozzá fanfárral és dobpergéssel, mert számunkra igen fontos játékról lesz szó, az idén decemberben húszéves Doomról. Hogy a játék fontos nekünk, arra apró jelek utaltak már a blogban. Például a blog nevét is a játék egyik cheatje adta, de vallottunk már a Kandó koleszban anno lezajlott Doom-partikról is, vagy én például arról, hogy a Doom II-t játszottam végig a legtöbb fajta irányítási móddal (egérrel, billentyűzettel, trackballal, kontrollerrel, egyszer még vr-sisakkal is). A Doom története persze elválaszthatatlan az id Software, illetve a céget alapító két John, John Carmack és John Romero történetétől. Egy szuszra nem is menne ezt feldolgozni, ezért a Wolfenstein 3D-ről szóló cikkünkben megírtuk már, hogyan indult a cég és miként jutott el a kezdetektől az első igazán komoly sikerekig. Akit ez a rész érdekel, kattintson vissza, most ott vesszük fel a fonalat, ahol akkor abbahagytuk: megjelent a Wolfenstein 3D, majd annak kiegészítője, a Spear of Destiny, az id Software-hez pedig elkezdett dőlni a pénz... A cikkhez ezúttal is nagy segítségemre volt David Kushner Masters of Doom című könyve is, ami 2003-ban magyarul is megjelent a PC Guruhoz csomagolva (Hancu szerkesztésében, ő is fordított belőle pár fejezetet és én is, szóval különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül nyúltam belőle).

No, hát kicsit elhúzódott az ünnepi kajakóma, még múlt évben meg akartuk kezdeni a nagy sikerű „év izéi” sorozatot, de talán még most sem késő. Kezdetnek jöjjenek 2012 legjobb/legviccesebb keresőszavai. Csináltunk ilyet tavaly és tavalyelőtt is, és az akkori posztjainkban írt keresőkifejezések továbbra is visszaköszönnek. Vagyis megint találkoztunk azzal, hogy „amiben a fekete szörny a hegyen szaladgál” (tavaly már 467 embert érdekelt, évről évre nő a szám), azzal, hogy „minél tovább nézed annál viccesebb”, vagy éppen a „hydralisk sex”-szel. Ezeket most nem fogjuk újra felsorolni, akit érdekelnek, kattintson a fenti két linkre.

A keresési toplistán szokás szerint a blog neve vagy címe szerepel többféle variációban. Az első nem ilyen keresőkifejezés nagy meglepetésre negyedik helyen az „iddqd ez életem legszebb napja” – ez volt már tavaly is 328 kereséssel, idén több mint kétezret kapott, de dögöljek meg, ha értem az okát. A keresés egyébként egy nem túl emlékezetes posztra visz, simán reblogoltuk Angelday Józsi egy vicces videóját. Az ötödik-hatodik helyen magyar fejlesztésű játékok nevei tanyáznak („heroes 6”, illetve „imperium galactica 3”), hetedik helyen pedig a csodálatos Erika Eleniak, aki úgy tűnik, a blog legnépszerűbb játékcsaja. A nyolcadik hely a „youtube snake” egy 2010-es posztnak köszönhetően. Kilencedik-tizedik helyen megint a blog neve következik, aztán a „verebes: egy jó nőre bármely heteró igazi férfi kell”, ami a tavalyi válogatásunkban szerepelt, és a jelek szerint sokan kipróbáltátok (egyébként algi nevű olvasónk egyik kommentje volt ez). A későbbi helyezéseket nézve úgy általában az tűnt fel, hogy tavaly Mass Effect 3 (befejezése) és az Assassin's Creed volt a két legtöbbet keresett játéknév a blogon, illetve feltűnően sokan találtak ide a blog nevének elgépelésével (az iddqid nyert 312 találattal, orrhosszal az iddgqd előtt). És akkor most jöjjön néhány, amin jól szórakoztunk:

Hogy ne az előző rossz hírrel hagyjuk itt a blogot ünnepekre, boldog karácsonyt kívánunk minden olvasónknak, kommentezőnknek, trollunknak, meg úgy általában a magyar gémerközösségnek. Év vége előtt még jelentkezünk – naná, hiszen jönnek a szokásos év végi mókák, év kommentjei, keresőszavai, játékai. Addig is egy szép karácsonyi dallal búcsúzunk a Tripod nevű vicces geekzenekartól (tudjátok, ők éneklik az Xbox-dalt). Kellemes bejglikómát mindenkinek!

Bár talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy csődbe menekült. A Saints Row, a Warhammer 40K, a Red Faction és még több ismert játéksorozat kiadója a napokban jelentette be, hogy csődvédelmi eljárást kért – ezt maga Jason Rubin THQ-vezér írta meg a cég honlapján.

A THQ patinás kiadó volt, és öt éve még kétmilliárd dollárt ért – ezen a héten már csak alig 11 milliót. A nagy zuhanás oka az, hogy a vállalat az elmúlt években sorozatosan hozott rossz döntéseket. Leginkább a uDraw nevű rajzolós játéktablet bukása fájhatott neki, 1,4 millió(!) maradt ebből a cég nyakán. De az sem tett jót a cégnek, hogy hozta ugyanazt a mamutkiadós tempót, ami a múltban már annyiszor rossz üzletvitelnek bizonyult: megvásárolt kisebb fejlesztőstúdiókat, de további befektetés és támogatás helyett hagyta őket csendben elvérezni. Így járt a Juice Games, a Paradigm Entertainment és a Kaos Studios – ma már egyik sem létezik. Az időközben megjelent játékok egy része pedig egyszerűen nem volt elég jó, sőt a vállalat befutott brandjeit is rombolták. A részvényesek pedig egyre nagyobb veszteséggel, és egyre hangosabban anyázva adták el a THQ-papírokat (aki maradt, az most még hangosabban anyázik).

A helyzethez képest Rubin egész optimista. Mint írja, a Clearlake Capital Group nevű befektetőcég megvásárolja a cég minden vagyonát, a THQ romjain új cég alakul, és a folyamatban levő fejlesztések sem állnak le, sőt zökkenőmentesen folytatódnak.

Ez valóban így történhet, ha a CCG is komolyan gondolja a dolgot, de mint a Readwrite újságírója rámutat, a csődeljárásoknak mindig van következményük. Az új tulajdonos valószínűleg megnézi majd, hogy miként jutott a THQ idáig, és eléggé átalakítja majd a cég működését. És bizonyára lesz néhány kellemetlen kérdésük Rubinhoz is – aki ugyan mutogathat az elődökre, hiszen őt csak idén májusban nevezték ki, de azért rövid regnálása alatt is 94 százalékot zuhant a THQ-részvények árfolyama.

Karácsony előtti rohanás van, este meg céges buli, ezért előrelátó módon bekészítettem egy konzervposztot. Úgyis régen volt toplista, jöjjön a tíz legbosszantóbb játékklisé (a PC Guruba pár éve írt egyik cikkem reciklálásával). Sablonokat, túlságosan ismerős megoldásokat nem nehéz találni ma a játékpiacon, de akadnak toposzok, játéktervezési és technikai megoldások, amik már túl sokszor kerültek elő. A kivétel persze erősíti a szabályt, az alább felsoroltak is szerencsésen el tudnak sülni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes eltérni tőlük.

Volt már szó itt Ernest Cline Ready Player One című könyvéről, nyerhettetek is belőle. Azóta kaptunk a kiadótól egy interjút, ami a szerzővel készült – szerintem elég érdekes ahhoz, hogy helye legyen a blogon.

Hogyan született a könyv megírásának ötlete?

Elgondolkodtam, hogy vajon mi lett volna, ha Willie Wonka csokigyáros helyett számítógépes játék-tervezőnek áll, és mi lett volna, ha az aranyszelvényért folyó versenyét a legjobban sikerült játékába rejti. Az egész könyv ebből az ötletből nőtte ki magát. A világon belüli világ koncepcióját pedig sok kedvenc regényem és játékom ihlette, például a Snow Crash és a Neurománc. A Dungeons and Dragonshoz hasonló szerepjátékok is lényegében az új világok teremtéséről szólnak.

Gondolom, a blog olvasói közül többeknek meghatározó gyerekkori játéka volt a Nintendo Game & Watch sorozata, illetve azok klónjai – bár annak idején mi csak kvarcjáték néven ismertük ezeket. Nekem egy elég béna gépem volt (tyúkanyóval kellett elkergetni a kiscsibékre támadó sasokat), és irigykedve néztem, hogy másoknak polipos, farkasos, sőt két képernyős kvarcjátékok jutottak. Szóval amikor pár éve rátaláltam erre a weboldalra, elég sok időt töltöttem rajta. Viszont akkor nem került be a blogba, nem is értem, miért. Most Csabi egy levélben felhívta rá a figyelmem, így beposztolom, hátha valaki még nem ismeri.

Az oldalon tehát 26 különböző kvarcjáték szimulációjával lehet játszani böngészőben, vannak köztük hivatalos Nintendo-termékek (mint a már említett polipos), de szovjet klónok is, amikről Электроника feliratok árulkodnak azoknak, akik esetleg nem ismernék fel a No, megállj csak! (a szovjet Tom & Jerry) farkasát. Nekem nagyon bejön, hogy az oldal nemcsak a játékképernyőket, hanem a gépek műanyagburkolatait is "emulálja", és hogy egyszerű, könnyen használható az egész.

És köszi Csabinak, megint lekötött az oldal egy jó órára, a Donkey Kong-játékkal elég sokáig szenvedtem, mire sikerült előcsalogatni a fenti képet (több alkatrészt is el kell lopni, hogy a majom lezuhanjon, meglepően összetett a játékmenet egy kvarcjátékhoz képest).

Megjelent az Eötvös Kiadó gondozásában a Netszótár című kiadvány (alcím: @-tól zukbergnetig), amihez erős fenntartásokkal közelítettünk, mert volt már dolgunk ilyesmivel; tudjuk, milyen az, amikor egy nyelvész kitalálja, hogy az internet legyen mostantól világszőttes, illetve az ilyen szótárak általában több éves lemaradásban vannak már megjelenésük napján is. De aztán rá kellett döbbennünk, hogy igen hiteles és alapos tudományos munkával van dolgunk, mert mit találtunk a 187. oldalon a „kawaii” és a „kedvel” szócikkek között? Ezt, ni:

A botanikusok érezhetik így magukat, amikor egy 25 évente virágzó növény egyszer csak bimbókat hajt, a gazda lehet ennyire büszke, amikor beérik a vetés, és megkóstolja a learatott búzából sütött első kenyeret. Hát valamit csak elértünk, marad egy kis nyomunk a világban, azután is, hogy eltűnünk a végső metafizikai magányban, és nevünk már rég feledésbe merült! Megcsináltuk! Hivatalosan is szleng lett a kazuár! Szép magyar nyelvünkben! Kazuár is a thing!

Hiszen ezt ugye mi találtuk ki, pontosabban Hancu és a blog egyik alapítója, Terra, amikor még a PC Gurunál dolgoztak együtt, valamikor kétezerkevésben. A casual gamer kifejezés akkortájt kezdett divatos kifejezés lenni, és nem kerülte el a srácok figyelmét, hogy a casual szó kicsit hasonlít egy ausztráliai futómadár nevére. A kazuár megszületett, és terjedt, mert terjesztettük. Következetesen használtuk a blog oldalt látható bemutatkozásában, posztokban, tagekben, ti pedig keresőszavakban. Az már csak hab a tortán, hogy a fenti definíció példamondata is az IDDQD egyik szerzőjének egy régi gurus cikkéből származik (bár lehet, ma már letagadja, hogy valaha leírt olyat, hogy hangulatbomba).

Köszönjük a Netszótár szerkesztőjének, dr. Veszelszki Ágnesnek, hogy felfigyelt a szóra, és üzenjük, hogy egyrészt ezennel szerelmesek lettünk belé, másrészt az IDDQD tiszteletbeli játékcsajává avatjuk. Ti pedig terjesszétek tovább az igét (illetve főnevet), kazuár ftw!

(A szótárról amúgy lesz egy komolyabb írás is az Indexen a következő napokban.)

Játéktörténelmi esemény volt a napokban: a Grammy-díjakért felelős akadémia nyilvánosságra hozta az 55. Grammy-díj jelöltjeit, és egy videojátékhoz komponált zene is bekerült a jelöltek közé. Tavaly már volt ilyesmi, sőt a Civilization IV főcímzenéje, a Baba Yetu nyert is, de nem abban a formában, ahogy a játékban szerepelt. A zeneszerző, Christopher Tin ugyan a Civilization IV-hez írta meg a zenét, de később újrahangszerelte, rátette legutóbbi albumára, és így nyert Grammyt.

Most nem ez a helyzet: egy zene abban a hangszerelésben lett Grammy-jelölt, ahogy a játékban hallhattuk, és ilyen még nem volt. Ez a zene pedig a Journey című PlayStation 3-játék soundtrackje, ami "a legjobb zene vizuális alkotáshoz" kategóriában indul a rangos megmérettetésben. A Journey-t ugyebár a különleges és művészi játékokat gyártó thatgamecompany készítette (csodálatos program, ha engem kérdeztek), akárcsak korábban a flOw-t és a Flowert. Mindháromhoz Austin Wintory komponálta a zenét, ő izgulhat majd a díjátadón. Hallgassunk bele kicsit a játékba.

Az utóbbi időben videojátékos témában egyre erősebb Forbes kiemeli, hogy a zene kulturális kliséktől mentes, és nem él olyan olcsó feszültségkeltési fogásokkal, mint más játékzenék. Csak egyetérteni tudok ezzel, a Journey-ba az ember nagyon bele tud feledkezni, és ebben nagy része van a zenének. Wintory alkotása olyan művek zenéivel került egy kategóriába, mint A némafilmes (zeneszerző: Ludovic Bource), A leleményes Hugo (Howard Shore) A sötét lovag: Felemelkedés (Hans Zimmer) a Tintin kalandjai (John Williams) és A tetovált lány (Trent Reznor és Atticus Ross). Mekkora lenne már, ha Wintory lenyomna olyan veteránokat, mint Hans Zimmer és John Williams.

A videojáték-zenék elismerése egyébként feljövőben van az utóbbi években. 2006 óta van már nekik (és egyáltalán a videojátékoknak) külön kategória a BAFTA-díjátadón, nyilván a Spike Video Game Awardshoz hasonló játákos rendezvényeken is megválasztják a legjobb zenét, a Square Enix Music Online pedig kimondottan a játékzenék köré szervezett oldal saját díjjal. Kommentekbe jöhetnek emlékezetes játékzenék, és ezúttal kivételesen nem a Commando és a Last Ninja zenéjére meg a többi SID-es csodákra lennék kíváncsi, hanem a Journey zenéjéhez hasonló nagyzenekari művekre. Kezdem én: Halo és Uncharted.

Ez a csodálatos masina itt baloldalt lehetne akár egy bányászrobot is a Pirx kapitány kalandjai című tévésorozatból, de valójában egy videojáték. Vagy még nem az – most el lehetne vitatkozni a videojáték definícióján –, a lényeg, hogy emberek játszottak vele, miután beledobtak egy (két, sok) pénzérmét. Ez a pénzérme tizenöt kopejkás volt, a gép neve ugyanis Морской бой, azaz Tengeri csata, és a szovjet játéktermek népszerű darabja volt a hetvenes évek végén.

Igen, szovjet játéktermek, ugyanis voltak ilyenek, sőt a Szovjetunióban államilag támogatottan született meg a videojáték-kultúra. A vezetés felismerte a „kenyeret és cirkuszt” mondás igazságát, és azt is, hogy kevés a cirkusz, vagyis a szórakozási lehetőség a kommunizmusban, ezért a hetvenes évek második felében megkezdték a játékgépgyártást. Nem alakult erre külön iparág, hanem hadiipari mérnököket, fejlesztőket bíztak meg a robusztus masinák megtervezésével. A Морской бой volt az egyik első szovjet játékgép, ezt például olyan üzemben rakták össze, ahol atomtengeralattjárókat is fejlesztettek.

A Tengeri csata és még jó néhány hasonló régi játéktermi szovjet gép ma megtekinthető és kipróbálható egy moszkvai főiskola pincéjében, ahol három lelkes rajongó múzeumot állított össze belőlük. Persze, ki is lehet próbálni a gépeket, eredeti sarlós-kalapácsos 15 kopejkásokkal, amiket a bejáratnál lehet venni. A lenti videóriport bemutatja a kis múzeumot, ebben a Морской бой hátulról és felülről is megcsodálható. Sok digitális nincs benne, a hajók egy bicikliláncon mozognak, és egy tükör is hozzájárul az illúzióhoz. Gondolom, nem csak én hallottam nálam idősebbektől, hogy „azokban a régi jó szovjet gépekben még volt anyag”, ez az érzés fogja el az embert a videót látva. Meg az, hogy most azonnal Moszkvába akar utazni, és kipróbálni a cirill betűs őskövületeket.

Párhetes hír már, de csak most akadtunk rá: egy 21 éves, azeri származású svéd férfi, Vugar Huseynzade futballmenedzser lett Azerbajdzsán egyik legnépszerűbb focicsapatánál, az FC Bakunál. Ami azért érdekes, mert a posztra a focistaként és edzőként is bizonyított Jean-Pierre Papin is pályázott, Huseynzade viszont korábban egyáltalán nem dolgozott ilyen poszton legalábbis a valóságban, mert a Football Manager játéksorozatot viszont 2002 óta jó eredményekkel gyötörte, és úgy tűnik, a CV-ben ez is számított (igaz, tanácsadó volt már előtte is a csapatnál).

Nem ő az egyetlen, aki ezt megpróbálta: 2006-ban egy 25 éves Football Manager-rajongó próbálkozott be a middlesbrough-i klubnál, de akkor nem vették komolyan. A vicces levélváltás a klubvezetővel viszont azóta is megtalálható a neten.

Persze kérdés, hogy a virtuális tapasztalat mennyire használható majd a valódi világban, de ha elvonatkoztatunk a focijátékoktól, találunk erre pozitív példát – sőt, magyar vonatkozású pozitív példát. Michelisz Norbert a Race 07-tel tanulta be az imolai pályát, mielőtt a valóságban megnyerte a Seat León EuroCupot. És vannak még hozzá hasonlók, erről pár éve nagyobb anyag és videó is készült az Indexre.

Na, ezért érdemes az IDDQD Facebook-csoportjára feliratkozni, néha olyan fasza linkek esnek be, mint a Dune 2 Online, vagyis a böngészőben játszható Dune II. Atreidesekkel, Ordosokkal, Harkonnenekkel, még mentett állás is van. A játék alapja egyébként az OpenDune projekt.

És nem ez volt az egyetlen ilyen link a héten. Egy másik kedves olvasó felhívta a figyelmemet erre az oldalra, ahol több száz (egészen pontosan 520) régi DOS-os játékot lehet böngészőben játszani. Oké, ezt mindjárt pontosítani kell: a játékok egy része nem teljes verzió, hanem 1-2 pályás demo, és több játék nem indul el, de így is szép a felhozatal. Egy ideig elérhetetlen is volt, mert a nagy érdeklődés miatt a szolgáltató blokkolta azt gondolván, hogy túlterheléses támadás érte az oldalt. Most már működik, végig is toltam feléig a Gobliiinst.

Az oldal Java-alapú, és vannak még gyermekbetegségei, de tetszik az irány. Amikor három éve írtam egy cikket arról, hogyan lehet régi játékokkal játszani, még nem volt ilyen erős trend a böngészőben játszható DOS játék. Pedig ez a legkényelmesebb: nem kell hozzá emulátor meg spéci kütyü, az ember begépel egy url-t, és már tolja is a nagy klasszikusokat.