Volt az a hír, hogy a közelmúlt legdurvább iskolai lövöldözésének hatására nemcsak az amerikai politikusok kezdtek el vakarózni a hétköznapokat behálózó erőszak ügyében, de egy kisváros közössége is. Egy southingtoni csoport kitalálta, hogy minden egyes nekik visszaadott erőszakos játékért baseball- és bowlingpályára szóló bérletet adnak cserébe. Az így kapott játékokat a tervek szerint a város autósmozijába vitték volna, ahol diadalittas tekintettel megnyomták volna a valami zúzógép indítógombját.

Na, a Southington Offers Services nevű csoport most bejelentette, hogy elmarad a rendezvény. De nem ám azért, mert a világ túloldaláról is felhívták őket, hogy a töküket tegyék inkább a prés alá a játékok helyett, ó dehogy. A találó nevű sajtós, Dick Fortunado szerint ugyan valóban rengetegen keresték meg őket, és tényleg a világ túloldaláról (a legendásan erőszakosjáték-ellenes Németországból például KETTEN is), de végül le kellett lőni a projektet, mert túl sokan jöttek volna el. Dick barátunk szerint volt egy pillanat, amikor a szervezők megálltak, és feltették maguknak a nagy kérdést: hogy kezelik majd ezt a nagy tömeget? Na, hát az egész dolog leállításához hasonlóan agyafúrt megoldást utoljára a saját hajóit felgyújtó Cortez adott elő arrafelé.

Kicsit persze elszaladt velem a ló, mert az mégiscsak oké, hogy nem tartanak könyvégetést boszorkánypereket játékzúzást a derék amerikaiak. Az ötlet lényege amúgy is a figyelemfelhívás volt. Azt szerették volna, ha a szülők és a nagyszülők átgondolják a videojátékok szerepét a család, főleg a gyerekek életében. Fortunado szerint az a cél az volt, hogy ne csak a gyerekek legyenek tisztában azzal, hány erőszakos játék is van egy háztartásban, hanem azok a felnőttek is, akik általában túl elfoglaltak és nemtörődömök ahhoz, hogy ilyen lényegtelen apróságokra, mint a saját gyerekük lelki fejlődése, odafigyeljenek.

Gyakorló szülőként mondjuk én sem vagyok oda azért, hogy a fiam virtuális tömeggyilkos legyen még azelőtt, hogy megtanulna olvasni, de ugye megint az van, hogy egy erőszakos bűncselekményt valakiknek sikerült összekötnie a játékokkal. Persze lehet ezt máshogy is nézni.

Ha egy magyar jótékonysági szervezet ajánlana fel, tudom is én, uszodabérletet az erőszakos játékaim fejében, hát teljes lelki nyugalommal váltanám ki az élethosszig tartó ingyenességet a polcon hányódó, mára szinte értéktelen Call of Dutykkal meg Battlefieldekkel, és csak a móka kedvéért rádobnám a halom tetejére Doomot meggypiros kislemezen. A kérdés csak az, hogy vajon mit adnának a gyerek műanyagpisztolyáért és fakardjáért cserébe? A Rizikó ér pár hónapnyi szaunát? Hát a videokazettákon őrzött Schwarzi-összes? Hány napnyi tévékettős híradó ér egy érmét a hajszárítóba?

A dologban a legszebb, hogy bár a zúzda elmarad, a szórakozási lehetőségekre, például étteremben felhasználható utalványokat kiosztják minden olyan családnak, ahol szóba kerültek az erőszakos játékok veszélyei. És hogy állapítják meg, kik voltak ezek? Bemondásra elhiszik.