Pontosan fogalmam sincs, hol tart épp a végjáték a THQ ügyében, de mondok valamit: én örülök, hogy a földbe állt az a szar cég.

Hopp, pillanat, mielőtt nagyon belemelegszünk abba, kinek és mit csináljon az anyja, elmondom, hogy nem a játékokat összehegesztő fejlesztőcsapatok halálának örülök, sokkal inkább annak, hogy a kiadónak vége, és ebből talán mások is tanulnak. Három évig szoptam azzal, hogy a Guru szerkesztőjeként valahogy információkat, képanyagot, tesztjátékot vagy úgy általában bármit szerezzek, ami alapján írhatok róluk. Ez több menetben is meghalt, de most, hogy egyrészt nem vagyok a Guru szerkesztője, másrészt hogy a THQ is inkább múlt idő már, elmesélek pár érdekességet.

Például azt, hogy is ment a kapcsolatfelvétel. Van egy fontos szabály itthon: azt a céget nem szabad közvetlenül megkeresni, akinek van magyar PR-partnere is. Főleg azért nem szabad, mert hiába teszed, a külföldi kapcsolat szíves örömest továbbítja a leveledet a hazai embernek („helló, szerintem ez a te dolgod”), és ez minimum vicces, esetleg kellemetlen attól függően, mennyire írtál őszintén az eredeti levélben a hazai emberről.

A THQ-val akkoriban senki sem volt kapcsolatban, így bátran írtam egy levelet a kelet-európai sajtót kezelő csajnak, akit az egyszerűség kedvéért nevezzük Emmának. Aztán még egyet. Aztán még egyet... A Saints Row 3 volt a téma amúgy, szerettem volna elkérni azt a képanyagot, amit akkor már az egész világ teljes nyomtatott játéksajtója megkapott. Válasz sehol. Végül aztán cselhez folyamodtam: egy angol lap szerkesztőjét kértem meg, hogy az évtized legdurvább varsói telének emlékére mondjon már valakit az átkozott THQ-nál, aki válaszol is. Kaptam három nevet, írtam mindháromnak, hogy hát bocs, hogy zavarok, csak Emma nyilván beteg vagy valami, mert öt levelet írtam, és egyre sem válaszolt. Na, vajon az elküldéstől számítva hány perc kellett ahhoz, hogy levelet kapjak Emmától? Öt. Ekkor aztán kezdődött a második felvonás, nagyjából az ördöggel kellett szerződést kössek azért, hogy elküldje a grafikai anyagot. Nincs ezzel baj, nem ritka, hogy titoktartási meg hasonló szerződésekkel biztosítják be magukat a nagy kiadók, sosem jó az, ha egy exkluzív anyag a neten köt ki (az most mindegy, hogy ettől függetlenül minden a neten köt ki). Az viszont már köcsögség csimborasszója, hogy egy nappal ezután az addig szigorúan a nyomtatott sajtónak fenntartott képeket a THQ kitette a netre.

De ettől még nem megy csődbe egy cég, ahhoz több kell, mint hogy Emma cudarul bánik az újságírókkal. Viszont az érdekes, hogy Emma milyen keményen képviselte a THQ érdekeit. Egy pillanatra sem hagyta például, hogy a helyi sajátosságok befolyásolják az üzleti modellt. Magyarország, illetve a többi kis káeurópai piac ugyanis egyszerűen nem bírta el a sok egyebet, amivel a néhány, majdnem biztos siker PC-s, xboxos vagy PS-es játék mellett a THQ házalt. Nem voltak ezek sem rossz játékok, csak hát itthon hány Wii-s, DS-es cucc megy el, most őszintén? És ki fizeti ki ezért a terjesztési díjat? Na ugye. Ennek ellenére a THQ-nál csak teljes csomagot lehetett venni, vagy semmit - no cherry picking, ahogy Emma fogalmazott.

Na, hát most aztán no cherry picking, itt volt az ideje, hogy megtörténjen az, aminek egy rosszul működő céggel meg kell történnie. Ha ehhez hozzávesszük, hány ígéretes címet (még azt a WWE-t is, ami az idők végezetéig eltartotta volna őket) tettek tönkre az ostoba kiadási menedzsmenttel, a siettetéssel, a fejlesztők szétcincálásával, akkor talán lesznek még páran, akik szerint van abban némi vidámság is, hogy térdre rogyott az egyik legnagyobb játékkiadó (a fejlesztőket, játékokat meg úgyis megveszi majd a keselyűként gyűlő EA–Ubisoft–2K-trojka valamelyik tagja). Persze nem félek attól, hogy most aztán nagy változások, meg elgondolkodós köldökbámulás lesz mondjuk az EA vagy a Ubisoft vezetői értekezletén, de az ember néha már a részsikereknek is örül. Például annak, hogy a tavaly decemberi Humble THQ Bundle keretein belül 6 és fél dollárért az összes valamirevaló THQ-cucchoz hozzájuthatott, aki akart.