IDDQD

Hétfőn lezajlott Checkpoint nevű szeretett podcastunk 100. adásának felvétele. (50 vendéges adás, 47 Mini, 2 szilveszteri - így jön ki a 99 adás, ami a századikat megelőzte).  2015 tavaszán kezdtük el ezt a podcastes mókát, és azóta nagyon megszerettük, az adások ezres nagyságrendű hallgatottságai és az itteni visszajelzések alapján meg azt szűrtük le, hogy érdemes ezt csinálni. Szóval a 100. adást közönség előtt vettük fel.

A helyzettől rögtön kicsit nagyobb tétje lett a felvételnek. Ha magunk között nagyon elcsesszük a 100. adás felvételét, akkor legfeljebb másnak újravesszük - na de közönség előtt elsőre kell jól szerepelni. Szóval én eléggé izgultam az elején, annak ellenére, hogy aránylag sokszor kellett már nagyobb közönség előtt beszélnem (de azok olyan alkalmak voltak, amik nem jelentettek nekem ilyen sokat). Pedig felesleges volt paráznom, mert az esemény úgy sikerült, ahogy a fejemben egy Ideális Századik Checkpoint Felvétel élt: szervezési, technikai probléma nem volt, a közönség eljött és sokat nevetett, mi meg pláne, utána meg söröztünk és dumáltunk egy jót. 

Már írtunk róla a blogban is és Facebookon is, de még egy emlékeztető nem árt: hétfőn vesszük fel szeretett podcastünk, a Checkpoint (Mini) 100. adását, közönség előtt, és bárki eljöhet a felvételre (mobások is, de ők lehetőleg a küszöb alatt kússzanak be).

Időpont:

• Július 17. hétfő 18:00 (17:45-től már lehet jönni, a felvételt 6-kor megpróbáljuk elkezdeni, bár pár perc csúszás elképzelhető)

Helyszín:

• Az EPAM Systems meetupszobája (amit nagyon köszönünk az EPAM-nak, elképesztő jó fejek), elvileg belefér vagy 120 ember, és lesz némi enni-innivaló is. A pontos cím Futó u. 47-53., a Corvin köztől pár perc gyalog.

Műsor:

• Két blokkban vesszük fel az adást. Kb. 18:00-tól lesz az első blokk, egy nagyjából egyórás Checkpoint két vendéggel, a 100.adásra szabott félkomoly témával.
• Utána 15 perc szünet, pisi, szusszanás.
• Ezt követi a második blokk, ami egyrészt egy Checkpoint Mini felvétele lesz, másrészt kihasználnák, hogy ott vagytok, és közönségtalálkozó jelleggel az utolsó félórába a helyszínen megjelent nagyérdeműt is bevonnánk.
• Legkésőbb fél 9 tájban megköszönjük a vendéglátást az EPAM-nak, és átvonulunk a szemközti Élesztőbe, ahol foglalt asztalok várják az afterozni vágyókat (ott már műsor nem lesz, csak pár sört legurítunk és éltetjük a nagy pixel örökkévaló szépségét).

Gyertek, jó lesz. (Ha jöttök, jelezzétek a Facebook eseményen, hogy tudjuk, kb. hány emberre számítsunk,)

Üdv mindenkinek a Checkpoint legújabb adásában! Mielőtt elfelejtem: napokon belül felvesszük a 100. Checkpointot, itt vannak a részletek, tessék jönni, és jelezni Facebookon (az Epamnak meg nagyon köszönjük a helyszínt). Előtte azonban itt a kilencvensokadik adás, és benne a videojáték-történelem egyik legsikeresebb kiadója, ami nagyon szép, a fejlesztők érdekeire figyelő, lázadó kezdetekkel jutott el egy egészen más pozícióig.

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A Bitmap Brothers játékait eléggé bírjuk (a Z-ről már volt is szó itt korábban), így valószínűleg elő fog fordulni még néhány a podcastben. Ezúttal a The Chaos Engine-t próbáltuk ki újra, sajnos külön-külön, pedig kooperatív módban valószínűleg nagyobb móka lett volna. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Üdv mindenkinek a Checkpoint legújabb adásában, ami ezúttal egy csibész kutyusról fog szólni. A Naughty Dog korunk egyik legjobb fejlesztőstúdiója, nagy szabadságot is élveznek a Sonynál, de a cég kezdeti sokkal szerényebbek voltak. A közelgő Uncharted-kiegészítőre várva végigvettük, hogy alakult a csapat sorsa a megalapítása óta elmúlt 33 évben.

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A mostani játékkal újabb patreonos vállalásnak teszünk eleget; volt egy olyan felelőtlen ígéretünk, hogy havi egy Checkpoint Minihez kapcsolunk egy toplistát is, és most éppen ez fog történni. Az adásban a Moonstone című amigás-pécés klasszikusról lesz szó (szóvicces alcím: A Hard Days Knight), ami elég véres játék volt a maga korában - és még mai mércével is az. Ennek apropóján összeszedtük a 10 legjobb véres játékot, részleteket lásd lejjebb, vagy csak hallgasd meg az adásban. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Amikor 1978-ban a Taito lecsapott a világ aprópénz-készletére a Space Invaders játéktermi gép kiadásával, édes probléma előtt találta magát a cég pénzügyi osztálya: nagyobb vagyonuk lett, mint amit valaha is ésszerűen el tudtak volna költeni. Ezért aztán olyan utat választottak, ami így három és fél évtized távlatából hibásnak bizonyult, ám a játékosok remekül jártak vele – szinte az egészet visszaforgatták a fejlesztésbe. Sok apró stúdiót alapítottak, vagy vásároltak fel, melyek közül néhány még egyetlen játékot sem tudott kiadni, mielőtt eldózerolták volna, mások viszont évtizedeken keresztül dolgoztak velük. Az utóbbiak közé tartozik az alapító Hiroshi Kaneko nevét viselő Kaneko is; ez az apró stúdió szinte kizárólag a japán piacra dolgozott, eleinte a Taito kötelékében, majd önállósodva, független kiadóként is működve. A végül 2004-ben csődbe ment, de jogilag csak 2006-ban megszüntetett cég neve sosem vált igazán ismertté: legnagyobb sikerüket a pornóközeli képeket használó Qix-klónokkal, a Gals Panic-szériával aratták, legjobb játékuk pedig kétségtelenül a Cyvern volt (igen, egy kiborg sárkányokat használó remek shoot ’em upról van szó). E cikk témája nem csak nevében hasonlít az említett Gals Panicra, de stílusában is – ám kétségtelen, hogy azoknál a játékmenetet tekintve sokkal többet nyújt. Azt hiszem vitathatatlan: a Panic Street minden idők egyik legjobb Qix-variánsa!

Nyilván nem minden a grafika, de 1981 és 2009 között azért néhány videojáték-sorozat nagyobb előrelépést élt át; akár a Taitonál maradva is...

Ha esetleg valaki nem tudná, hogy mi az a Qix: ez az a területfoglalásra épülő program, ahol a játékos tulajdonképpen egy kurzort mozgat a saját területének peremén. Egy gomb lenyomásával kitörhetünk a fekete, még el nem foglalt részekre, és különféle négyszögeket levágva terjeszkedhetünk. Természetesen akad ellenfél is, akihez ha hozzáérünk foglalás közben, elveszítünk egy életet. Ez az 1981-es játéktermi gép elsöprő sikert aratott világszerte, és nem csak millió portot kapott a korszak minden gépére, de természetesen imitátorokat is megihletett. Nem is keveset: egy időben tucatszám jelentek meg a klónok, amelyek azon túl, hogy eltérő ellenfeleket és háttereket adtak – hogy ne egyszerűen zöldre kelljen színezni a fekete háttereket –, általában nem igyekeztek változtatni az alapokon. (A legutóbbi hivatalos rész, az Xbox 360-ra megjelent Qix++ sem nyújt sokkal többet – háttérgrafika nincs, csak eltérő bónuszokat adó szigeteket lehetett elfoglalni.)

A Gals Panic II megjelent Amerikában is, meglehetősen egyértelmű hirdetéssel készülve a játékterem-tulajok becserkészésére.

Tavalyelőtt tavasszal Grath és én vérmes remények nélkül, nagyon sok bizonytalansággal kezdtük el a Checkpoint podcastet. Fel voltunk készülve arra, hogy pár felvétel után belátjuk, hogy nem való nekünk a dolog, és nem biztos hogy akkoriban nagyobb összeget tettünk volna arra, hogy lesz, amikor kerek 100 adás sorakozik majd egymás után a Soundcloud profilunkban. Márpedig ez hamarosan megtörténik, valamikor július közepén.

Ebből az alkalomból élő közönség előtti felvételt szervezünk július 17-én hétfőn, este 18:00 körüli kezdéssel. A helyszín még nem ismert, attól is függ, hogy hány érdeklődő lesz. Szóval aki jönne, azt arra kérjük, jelezze nekünk a 100. felvétel Facebook-eseményénél, mindenféle további részletek is ott jönnek majd először.

És ha már így összejöttünk, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy négy rövid kérdéssel megszondázzam a nagyérdeműt, csakis azért, hogy a Checkpoint még jobb és szebb lehessen. Érdekelne minket, merre érdemes tolni az arányokon, illetve hogy a Patreon-támogatók (áldassék a nevük!) felolvasása hogyan történjen.

Üdv mindenkinek a Checkpoint legújabb adásában, amihez rögtön két disclaimert is fűznék. 1. Az adást június elején vettük fel (előbb akartuk kitolni, de az E3 beelőzött), ezért a hírek kicsit khm... patinásak. 2. Kicsit kevés lett a gémerkedés ebben az adásban, de egyrészt a téma, másrészt a vendég személye miatt megengedtünk egy ilyen kis elhajlást, mert szerintünk így is elég érdekes lett a végeredmény.

A Vakondok 4-et nem kell bemutatni már a blog közönségének, írtunk róla sokszor, a rendező, Matusik Szilárd pedig tavaly vendégünk volt a Checkpoint egyik adásában. Tök igényes kis dokumentumfilm a 80-as, 90-es évekbeli magyar videojátékfejleszésről, majdnem 50 megszólalóval, sok videojátékos bevágással, keretsztorival. Most két újabb örömteli fejleményről tudok beszámolni:

- A Vakondok 4 – Végigjátszás című filmet beválogatták a 13. Action on Film filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, amit idén Las Vegasban rendeznek meg augusztus 17-26. között. Drukkoljunk neki.

- A film a tavaszi vetítések után felkerült a netre, szóval most már bárki bármikor megnézheti. Ide is embedelem jól.

További információk a filmről a www.vakondok4.hu weboldalon, illetve ajánlom még ezt a videót is, amiben külföldi játékfejlesztők méltatják a filmet (például Louis Castle, a Westwood társalapítója, Chris Taylor, a Total Annihilation és a Dungeon Siege tervezője, vagy Ian Livingstone, aki az Eidos egykori elnökeként olyan játékok létrejöttét felügyelte, mint például a Tomb Raider vagy a Hitman).

Üdv mindenkinek, ez itt a Checkpoint Kurrens Lópáncél Legott Edition, avagy névadásban nem vagyunk jók. Szóval ez egy újabb patreonos vállalás teljesítése: ígértük, hogy negyedévente lesznek olyan adások, amik nem régi játékokkal foglalkoznak, hanem a játékipar jelenlegi felhozatalával. És mivel most volt E3 a héten, adódott a kiváló lehetőség az első ilyen adásra. Új nevet nem találunk ki ezért (viszont napokon belül jön az új vendéges adás, az elég retro lesz).

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A mostani játékot Edem fedőnevű támogatónk választotta, de örömmel tettünk eleget a kérésnek, mert a The Lost Vikingsre esett a választása. A Blizzard egyik korai játéka, amikor még nem is Blizzard volt, egy logikai-ügyességi gyöngyszem, ami nem sokat veszített mára a vonzerejéből. Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra, Grath cikkéhez (bár teljes élményt a podcast ad).

Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)

A mostani játék kakukktojás, mert igazából csak poénból tettük be a műsorba, de végül ezt egyáltalán nem bántuk meg. Régi Commodore Világ-olvasók emlékezhetnek arra, hogy egy olvasó egyszer LUFIS TAMADAS néven hivatkozott egy ügyességi játékra - nyilván így volt meg neki (ilyesmi akkoriban nem volt ritka, nekem a Wizard of Wor DUNGEON néven figyelt az egyik kazettámon). A játék valódi címe Pooyan volt, és mi is többször emlegettük már az évek során - gondoltuk, itt az ideje kipróbálni (sajnos kis hanghibákkal sikerült a felvétel, elnézést ezért). Ha kíváncsi vagy élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad).

Amikor elindult a Patreon-kampányunk (aminek sikerétől még mindig szédülünk), tettünk vállalásokat mindenféle stretch goalokra, és a 600 dolláros így szólt:

Na, ezt a vállalást most teljesítjük, tessék, katt ide.

- De mi ez?

Ez a Retroland, az IDDQD-alapító, Checkpoint-tag Grath szerelemprojektje, ahol retro videojátékos cikkek gyűlnek majd össze szép sorban. Nyolc cikkel indul, majd jön a többi.

- Miért kellett ehhez külön oldalt csinálni?

Grath egy ideje tervezgette ezt (a Patreon-kampány adott neki lendületet a befejezéshez), és nem a blog.hu keretein belül képzelte el, hanem egy külön, letisztult dizájnú oldalon, ahol nincsenek hirdetések, hanem egyfajta informatív digitális képeskönyvként lehet lapozgatni a retrós cikkeket.

- És akkor ezeket a cikkeket csak ott lehet olvasni?

Először igen, de aztán itt is, mert Grath engedélyével másodközlöm a cikkeket az IDDQD-n. Tessék, itt az első, a Magic Sword.

- És akkor ezentúl csak ott lesznek retrós cikkek?

Nem, lesz originálkontent az IDDQD-n is, minden, amit én írok, pl. több Checkpoint Minihez írt cikkecske. Meg besegíthetek néha én is a Retrolandbe, meg Grath is írhat podcastben kitárgyalt játékhoz, és minden, ami hosszabb retro gaming elemzés vagy háttércikk, megjelenhet itt is, ott is. Szinergia. Blogbarátság. Stratégiai partnersip. Mindenki úgy fogyassza, ahogy tetszik neki.

- Hát akkor megnézem már magamnak, mi ez.

Hajrá.

1987-ben, jóval a Capcom diadalmas beat ’em up-korszaka előtt jelent meg a Black Tiger (hogy a nyugati kiadásnak – amelyben a végső ellenség egy hatalmas feketesárkány – miért kellett az eredeti japán Black Dragon cím helyett így megjelennie, az valószínűleg örök rejtély marad), a japán kiadó egyik első hentelős játéka. Teljesen 2D-s játékmenet, magányos hős, egyszerű harcrendszer és pokoli nehézség jellemezte – és noha azóta számtalan kompilációra rápakolták, valahogy sosem lett igazán népszerű, igazán ismert. Folytatást sem kapott, legalábbis hivatalosan nem. Azonban a témát három évvel később, sokkal profibb megvalósítással, újra feldolgozta a Capcom, és ez lett a Magic Sword (Japánban a játéktermi gép a Heroic Fantasy alcímet is viselte, nyugaton úgy gondolták, ez redundáns lenne).

Noha első ránézésre abszolút hihető lenne, hogy ez egyszerűen a sosemvolt Black Tiger 2, az ismét Yoshiki Okamoto (ő a Black Tiger stáblistáján Kihaji becenéven futott) által vezetett csapat itt sokkal többet hozott ki a fantasy témából, mint azt remélni lehetett. Noha az alapok ugyanazok (magányos barbár hős nekiáll megtisztítani egy hatalmas, szintekre bontott épületet a szörnyek hadaitól), a Magic Sword minden téren több tudott lenni spirituális elődjénél. A legfontosabb különbség talán az, hogy a kontroll végre precízen működik, ennek köszönhetően a program sokkal játszhatóbb lett; elvégre sokkal élvezetesebb gólemekkel és goblinokkal birkózni, mintsem az irányítással.

A két játék ugyan hivatalosan semmiféle kapcsolatban nincs egymással, de már a játéktermi verzió hirdetéseiből is látszik, hogy a Black Tiger és a Magic Sword ugyanabból a forrásból fakadnak.

A történet, mint említettem, nagyjából ugyanaz maradt. A nyilvánvalóan Frank Frazetta-festmények nyomán megalkotott hősnek például még neve sincsen. Oké, a kilencvenes évek legelején járunk, amikor az ilyesmi senkit nem zavart, de „A Bátor” (Brave One) megnevezésnél azért valami fantáziadúsabbat is kitalálhattak volna. (Igaz, még ez is jobb, mint amit a második játékos feketehajú, baltákat használó karaktere kapott – neki ugyanis nemhogy neve, de efféle eposzi jelzője sem volt…) Fegyverünk egy mezítelen penge, hajunk gyönyörűen lobog a szélben, küldetésünk pedig természetesen a rezidens gonosz varázsló leterítése.