HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Ilyen volt a 100. Checkpoint felvétele

2017.07.19. 18:19 Stöki

Hétfőn lezajlott Checkpoint nevű szeretett podcastunk 100. adásának felvétele. (50 vendéges adás, 47 Mini, 2 szilveszteri - így jön ki a 99 adás, ami a századikat megelőzte).  2015 tavaszán kezdtük el ezt a podcastes mókát, és azóta nagyon megszerettük, az adások ezres nagyságrendű hallgatottságai és az itteni visszajelzések alapján meg azt szűrtük le, hogy érdemes ezt csinálni. Szóval a 100. adást közönség előtt vettük fel.

A helyzettől rögtön kicsit nagyobb tétje lett a felvételnek. Ha magunk között nagyon elcsesszük a 100. adás felvételét, akkor legfeljebb másnak újravesszük - na de közönség előtt elsőre kell jól szerepelni. Szóval én eléggé izgultam az elején, annak ellenére, hogy aránylag sokszor kellett már nagyobb közönség előtt beszélnem (de azok olyan alkalmak voltak, amik nem jelentettek nekem ilyen sokat). Pedig felesleges volt paráznom, mert az esemény úgy sikerült, ahogy a fejemben egy Ideális Századik Checkpoint Felvétel élt: szervezési, technikai probléma nem volt, a közönség eljött és sokat nevetett, mi meg pláne, utána meg söröztünk és dumáltunk egy jót. 

A végeredményt meghallgathatjátok kb. két hét múlva (a vágott és publikált adások száma még csak 97-nél tart), addig is jöjjön törzsvendégünk Sebesi "Dester" Sándor nagyszerű fotói a felvételről (kattintásra nagyobb verzióban).

A felvétel az Epam meetup termében volt (ezúton is köszi, a hely szuper volt, és nagyon jó bánásmódban részesültünk náluk):

dsc07908_dxo.jpg

Becslésem szerint kb. 80 ember jött el. Még ott a hátsó részen is van sok szék, azok tele voltak. 100 székből csak elöl maradt üresen néhány.

dsc07876_dxo.jpg

A közönség végig, figyelt, sokat röhögött, vette a lapot, a végén kérdezgetett. Szuperek voltatok, gyertek máskor is!

dsc07877_dxo.jpg

A felvételt profira bíztuk, a Runyai Stúdió (azaz Runyai Gábor) rögzítette nekünk a beszélgetést, köszönjük neki. 

dsc07902_dxo.jpg

Komfortzónás adást terveztünk a századik alkalomra, azaz olyan vendégeket hívtunk, akiket régóta ismerünk (sőt, velünk sok harcot megjárt barátaink), és a podcastben is többször felbukkantak. Sasa és Mazur a házban!

dsc07884_dxo.jpg

Mind a négyen vigyorgunk - elég sok ilyen pillanat volt.

dsc07840_dxo.jpg

A témát nem árulom el, de volt egy checkpointosabb nagyobb összefoglaló meg egy checkpointminisebb játékelemzés. A végén a közönséggel is beszélgettünk kicsit, az is szuper volt (bár abból biztosan nem kerül minden adásba, hehe).

dsc07825_dxo.jpg

Grath csillió karakternyi jegyzettel a tabletjén jött, mint minden felvételre.

dsc07818_dxo.jpg

A fejemet elnézve itt valószínűleg szóviccre készültem (a lámpalázam miatt nem záporoztak, de azért volt pár, stratégiailag megfelelő pillanatokban elhelyezve).

dsc07816_dxo.jpg

Sasa nagyon kíméletes volt velünk, amikor a közös sztorikat hozta fel...

dsc07828_dxo.jpg

...és ezt úgy háláltuk meg neki, hogy a fejére olvastuk, amit húsz éve írt a PC Guruba.

dsc07922_dxo.jpg

Az est egy pontján Mazur egykezes hadoukent csinált.

dsc07854_dxo.jpg

Mazur arcai: a szóviccre reagáló.

dsc07855_dxo.jpg

Mazur arcai: a szóvicc forrását megsemmisítő.

dsc07857_dxo.jpg

Itt valamiért megtapsoltam Grathet. Már nem emlékszem, mi volt, de alig várom, hogy megvágjam a felvételt, és visszahallgassak mindent. Mindenesetre jár a taps!

dsc07900_dxo.jpg

Az este után átvonultunk az Élesztőbe, nagyon örültem, hogy nagy számban (a 30 főre foglalt asztal megtelt, szerintem legalább a közönség fele eljött velünk). Arról már nem készültek fotók, és ez nagyon jól van így (hajnali 2 körül vergődtem haza, és tegnap egész nap törpék bányásztak a fejemben). Köszönjük mindenkinek, aki eljött meg annak is, aki majd meg fogja hallgatni.

Apropó, hallgatás. Ketten is kérdezték, milyen zenék mentek a felvétel előtt és után. Pár játékzene-remix (kivéve a Starcraft, mert az eredeti), amik a Checkpointok végén már szerepeltek, konkrétan ezek:

Közönségváró zene:
The Last Ninja "8-bit Kamikaze"
The Secret of Monkey Island "Voodoo, Roots 'n Grog"
Batman "Cleaning Out Axis"
Starcraft Terran Theme 1
Monty On The Run (Metal Remix)
Mass Effect "Full Paragon"
Hazaküldős zene:
Gods (Into the Wonderful)
Commando (This is the end)
Destiny "Hope Rising"

A felvételtől és a visszajelzésektől nagyon sok lelkesítést kaptunk, hogy ezt érdemes csinálni, szóval még fogjuk, amíg bírjuk, és egészen biztosan lesz még közönség előtt felvett adás (már csak azért is, mert ez is egy patreonos vállalásunk). Viszlát a 200. adás felvételén, vagy még korábban!

Továbbra is válasszatok minket, és tényleg nagyon köszi minden elkövető nevében.

dsc07852_dxo.jpg

dsc07924_dxo.jpg

dsc07860_dxo.jpg

dsc07867_dxo.jpg

16 komment

Címkék: retro közösség golden axe checkpoint checkpoint mini

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr9912674811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2017.07.19. 18:41:45

Jók lettek a képek, szuper hogy volt ilyen és lesz még :)

Evoken 2017.07.19. 18:52:35

Remélem fél éven belül várható folytatás. :)

Svientek Norbert 2017.07.19. 19:18:42

Szuper volt, megyek legközelebb is!!! :)
... és szabit is kiveszek másnapra mert így a sörözésre nem tudtam elmenni...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.07.19. 20:35:30

szegény Mazur, eléggé megviselte az élet

sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, tök szívesen mentem volna

payskin 2017.07.19. 21:21:39

Monty on the Run!!! Hát persze! Ezen rágódtam a felvétel előtt, hogy tudom, mi ez, tudom, mi ez, DE MI EZ?!

Tényleg szuper volt! Örülök, hogy összefutottunk és pár szót beszéltünk.

zevilaga 2017.07.19. 22:05:10

Nem tudtam elmenni. Nem a 250km miatt, hanem időzavar miatt... :(
Unreal tournamenttel (GOTY 1999) vigasztaltam magam. Meg sörrel.
Aztán már nem emlékeztem, miért is kezdtem játszani. Meg sörözni.
Mindenesetre legközelebb ott leszek. :)

Magyarázd meg 2017.07.20. 02:48:20

Remélem a következő előtt két héttel nem töröm el a lábam és el tudok menni. Ugye nem kell két évet várni rá? :)

Hecky86 2017.07.20. 08:25:18

Remélem Sasa cikkének felolvasása benne lesz a hanganyagban is. Ha jól látom a StarCraft-ból van az idézés, és mivel az a szám nincs meg (sajnos), ezért legalább hallani jó lenne, mert a játékot is nagyon szeretem, és imádom visszaolvasni a régebbi cikkeket, mindig mosolyt csal az arcomra vagy a kiforratlan stílus (napokban olvastam vissza Chris végigjátszását a Half-Life: Opposing Force-ról, amit elég viccesen írt meg, nem száraz tényeket közölt, hanem úgy írta meg, mint egy egyes szám első személyű narratívával rendelkező izgalmas kisregényt), vagy az akkori technika ajnározása :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.07.20. 13:02:59

a második link is a 100. adásra mutat

Narg 2017.07.20. 23:13:32

Nagyon fasza volt, köszi szépen srácok még egyszer, és remélem a következő nem 2 év múlva lesz :)

cse' 2017.07.22. 00:10:14

Nagyon jok a kepek, biztos szuper lett!
7000km-nyi kifogasom van, ugyhogy remelem legkozelebb pont otthon leszek :)

Fishi 2017.07.22. 15:55:52

Jááj, napok óta tűkön ülök, hogy bírom így ki míg kirakjátok? :)

Hecky86: Szerintem nem a StarCraft, mert emlékeim szerint azt Lily írta. Esetleg zárójelben fűzött anno megjegyzéseket Sasa is a cikkhez? Vagy Brood War is lehet, arról nincs emlékem. :)

Hecky86 2017.07.23. 08:42:33

@Fishi: Igen, nekem Brood War-nak tűnik a 2 kép(részlet) alapján: a küldetésindító kép az azt hiszem csak a Brood War-ban volt, a gameplay képen pedig mintha twilight map lenne, ami a BW-al jött be.

Via Mala 2017.08.13. 23:57:43

2 Stöki létezik? Egy sötét és egy világos?
Itt egy Top Dollar alterego (sötét): index.hu/szerzo/stockert_gabor/
Ehhez képest a fotókon egy konszolidált Thor alterego látható.
:D

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.08.14. 06:43:54

@Via Mala: Lebuktunk. Igen, ketten vagyunk, de soha nem találkozhatunk, mert akkor az ismert univerzum megsemmisül.
süti beállítások módosítása