A világ legnagyobb védjegytrollja, Tim Langdell, aki második lett a suttyólistánkon, végre jól pofára esett. Langdell ugyebár abból él, hogy valaha bejegyeztetett egy Edge Games nevű céget (ami csinált pár nem túl emlékezetes játékot), és azóta védjegybitorlásért perel boldog-boldogtalant, aki használja az „edge” szót. A gond az, hogy ez egy értelmes angol szó (jelentése: szél, szegély, perem), szóval Langdell próbálkozásai nagyon átlátszóak, de az amerikai jogrendszer hülyeségei miatt gyakran célt érnek (a fenti linken elolvasható, hogyan szívatott szét Langdell egy szerencsétlen iPhone-játékfejlesztőt). Az Edge Games egyébként 1994 óta nem készített eredeti játékot.
A jó Tim az Electroninc Artsnál is bepróbálkozott, a Mirror’s Edge miatt akart náluk védelmi pénzt szedni (merthogy Langdell jó szokása perrel fenyegetőzni, majd felajánlani, hogy eltekint a pertől a bevétel iksz százalékáért). Állítólag az Edge Games éppen egy Mirrors nevű játékot kezdett csinálni, és ennek a Mirror's Edge betett. A lenti screenshot tavaly készült az Edge Games honlapjáról.
De mint kiderült, egy mamutvállalat már túl nagy falat egy ilyen pitiáner alaknak. Az EA ugyanis tavaly szeptemberben ellenlépéseket tett és egy petícióval bemószerolta Langdellt az amerikai szabadalmi hivatalnál (USPTO). Langdell válasza idén júniusban érkezett, miután látta, hogy nem ér célt: már nemcsak fenyegetőzött, hanem be is perelte az EA-t. Az EA augusztusban lőtt vissza, és mondhatjuk, hogy a józan ész mellett most már minden játékfejlesztőt képviselt: ellenkeresetet nyújtott be azt kérve, hogy a szabadalmi hivatal törölje Langdell védjegybejegyzését, és azt állítva, hogy Langdell szándékosan megtéveszti a hivatalt. Az ügyben az újabb fordulat tegnap történt: ejtették Langdell EA elleni perét, és az ügyben eljáró William Alsup bíró szavai olyan szépek, hogy szó szerint beidézzük:
„A felperes jelenlegi és jövőbeni kereskedelmi és üzleti tevékenységét tekintve dr. Langdell kifogásai gyanúsak mind az USPTO-nak, mind a bíróságnak. Kérdés, hogy a felperes törvényes üzleti tevékenysége túlmutat-e a játékkal kapcsolatos iparágak ellen irányuló, védjegylehetőségekre építő trollkodáson.”
Az EA szóvivője az IndustryGamersnek azt nyilatkozta, hogy elégedett a döntéssel, Langdelltől még nincs kommentár. Langdell egyébként nagy pácba került, ügyködése ugyanis nem véletlenül lett gyanús a bíróságnak. Mint kiderült, a jó Tim régóta becsapta a USPTO-t, többek között hamis játék- és játékmagazin-borítókat küldött a hivatalnak, hogy az fenntartsa a védjegyet. Alsup bíró figyelmeztette is Langdellt, hogy ezért még valószínűleg egy másik bíróság előtt fog számolni. És ezek után a jó Tim az EA ellenkeresetének döntésénél sem számíthat sok jóra.
Alsup bírónak pedig külön köszönjük a „trollkodás” szó történelmi jelentőségű használatát egy bírósági ítéletben. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „to troll” ige eredeti jelentése ebben a szövegkörnyezetben kb. „zavarosban halászni”, de angolul lehet így is, úgy is érteni. Hadd fordítsam trollkodásnak, úgy sokkal szebb a sztori.)

Közben
Egyrészt gyorsan tegyük tisztába, mi is az az ESRB: 

Amikor Lowe magáról mesél, általában úgy kezdi, hogy „szegény négergyerekként születtem a Missouri-beli Gumbóban”. Ami persze nem igaz, mert Lowe egyrészt fehér, másrészt St. Louis-i középosztálybeli, de jól példázza a fejlesztő furcsa humorát és azt, hogy minden lehetőséget megragad a viccelődésre. Pedig Lowe komoly hivatással kezdte pályáját: tizenöt évig középiskolai zenetanár volt. Az egyik munkahelyén volt egy PDP számítógép, amit az iskola nem használt túl sokat, ezen kezdett el programokat írogatni (amúgy legendás gépcsalád, sok játékműfaj kezdte ezen a pályafutását). 1978-ban történt mindez, így Lowe hamarosan Apple-II-re tudott váltani. Eleinte szórakoztatva oktató edutainment programokat csinált, amiket saját maga terjesztett mindenféle rendezvényeken. Ez általában úgy nézett ki, hogy telemásolt pár cipősdoboznyi flopit a programjaival, és eladta azokat az azóta már rég megszűnt Apple Festen. Egy ilyen börzén találkozott a Ken és Roberta Williamsszel, a Sierra On-Line (korábban On-Line Systems) vezetőivel, akik akkor már ismert kalandjáték-készítők voltak.
Utolsó kommentek