(Bocs, nekem ezek az izék már csak tekikatonák maradnak, Dévényi Tibi bácsi örökre elrontotta nekem Mariót úgy ahogy van)
(Bocs, nekem ezek az izék már csak tekikatonák maradnak, Dévényi Tibi bácsi örökre elrontotta nekem Mariót úgy ahogy van)
Köszi mindenkinek a jókívánságokat, jó kis szülinapi hetünk volt. Több nyereményjátékon beígértünk összesen kb. 150-180 ezer forint értékű nyereményt. Ezen a héten közöljük, hogy kik nyerték meg a cuccokat, a nyeremények eljuttatása pedig fokozatosan történik (tehát nem egyszerre, mert van olyan nyeremény, ami még meg sem jelent és több olyan, amit még nem hozott meg a posta), kérjük türelmeteket.
Kezdjük a szerdai egyszámjátékkal, ami sok meglepetést hozott. A múltkori Halo: Reach nyereményjátékra 250 szám érkezett, ezért azt gondoltuk, hogy a mostanira (amin három pc-s játékot lehetett nyerni), több jön majd. Nem így történt, csak 175 játékos küldött be számot - igaz, hogy csak két nap volt a játékra. A másik meglepetést maguk a számok okozták. Lehet, hogy a halós eredmények befolyásoltak többeket, de most a legtöbb beküldött szám 20 és 40 közé esett, 1 és 10 között alig küldtetek be számokat. 1-est, 2-est és 3-ast például senki nem küldött, a legkisebb szám a 4-es volt (a legnagyobb a 99-es). Bizonyára attól tartott a többség, hogy a legkisebb számokat már biztosan beküldték többen. Így eshetett meg, hogy a három legkisebb "egyszám" váratlanul kicsi lett: a 4-es (beküldője M. Norbert), a 8-as (O. Roland) és a 15-ös (M. Botond). A beküldési határidő után egy nappal jött egy 2-es is, de azt már nem fogadtuk el. Érdekes, hogy előző alkalommal 10, 15 és 20 volt az első három egyszám, és a 15 és a 20 most is szólózott. Bővebb infókért böngésszétek a lenti grafikont, függőleges tengelyen a beküldések száma, vízszintes tengelyen a beküldött számok (az feltűnő, hogy a prímszámokat mennyire szeretitek).
A három nyertes egy Overlord II-n, egy Supreme Commander 2-n és egy Bioshock 2-n osztozhat, a nyereményeket még egyszer köszönjük a CD Projektnek és a Cng.Hu-nak. A nyerteseknek gratulálunk, felvettük velük a kapcsolatot.
[UPDATE: Egy szebb és átláthatóbb grafikon itt, thx to moli.]
Nem, nem Jumpman – bár a Donkey Kongban tényleg így hívták, és csak később lett Mario. Nintendo-alfanördök most a bevatattoak fölényes mosolyával megjegyezhetik, hogy „Mr. Video”, ugyanis Mijamoto Sigeru így hívta a karaktert még a Donkey Kong fejlesztése alatt. Azonban ők is tévednek.

A Nintendo CEO-ja, Ivata Szatoru Mario 25. születésnapja alkalmából leült beszélgetni a régi szép időkről a NES-korszak két kulcsfigurájával, a korábbi igazgató Imanisi Hirosival és Uemura Maszajuki kutatás-fejlesztési tanácsadóval. Ők ott voltak, amikor a NES japán változata és elődje, a Famicom megszületett, és persze a sikerjátékok készülését is figyelemmel kísérték.
Mint Imanisi az interjúban elmondja, a híres játékkarakter neve eredetileg Ossan volt, még mielőtt Mr. Video lett volna. Persze ez teljesen munkanév volt, az osszan ugyanis japánul nagyjából annyit tesz, hogy „középkorú férfi”. Érdemes egyébként elolvasni az egész interjút, érdekes dolgok derülnek ki belőle a Nintendo hőskoráról.
(kép innen)
Lenyűgöző (és kicsit ijesztő) a lenti kép a vigyorgó Pac-Manről, amiben találkozik a nanotechnológia a klasszikus játékokkal. A Pac-Man ugyebár éppen idén harmincéves, boldog-boldogtalan pacmanozik, úgy tűnik, hogy az olasz kémikusok is. A képet ugyanis a Bresciai Egyetem kutatója, Elisabetta Comini készítette egy tudományosfotó-versenyre, és nyert is vele egy első díjat. A Pac-Man valójában egy elpárologtatással és lecsapatással készült rézoxid gömböcske, ami tök véletlenül ilyen formát nyert. Az eredeti képen megvolt az orra, szeme és szája is, Comini csak annyit manipulált a felvételen, hogy sárgára színezte a pöttöm játékhőst. A miniatűr Pac-Man 3,5 mikron széles – egy mikron az egy mikrométer (ami a milliméter ezredrésze), egy átlagos emberi hajszál átmérője 80 mikron. Mondom, lenyűgöző, főleg ha a márciusban talált, Szaturnusz-hold méretű Pac-Man mellé tesszük.

És még egy hasonló hír: a világ legkisebb játszható Pac-Manjét egy tokiói művészeti iskola időszakos kiállításán lehet megnézni. Az installáció alkotója Tanaka Kotaro, aki egy eredeti Pac-Man játékgéphez kapcsolt egy konvertert, majd a gép kijelzőjének képét egy picike tükörre vetítette. A tükröt egy mikroszkóppal lehet nézni, és eközben lehet játszani a programmal – a művész szándéka az volt, hogy olyan illúziót keltsen, mintha Pac-Man és a szellemek baktériumok lennének a mikroszkóp alatt.

Mit is mondhatnék kommentárnak? Hölgyeim, uraim, csodálatos korban élünk.
Avagy hogyan lehet megszelídíteni a legundorítóbb netes mémet Mario-szereplőkkel. Igazi ökölcsapás az agynak.

(innen)
Igazából valami szülinapos posztot akartam a hétre, de mivel semmi olyan nem jutott eszembe a gondolkodással eltöltött három másodperc alatt, ami tortás és játékos egyszerre, próba-szerencse alapon rákerestem Erika Eleniak nevére, és komoly elképedésemre naná, hogy ő is játékcsaj (hogy eredetileg miért rá gondoltam, az csak a poszt végén derül majd ki).
Az internet szerint ugyanis 1995-ben létezett egy Panic in the Park név alatt futó interaktív mozis cucc, amiben Erika nemcsak szerepelt, de ráadásul helyből egy ikerpár mindkét tagját ő alakítja. Vajon sikerül-e Jamie-nek (Erika Eleniak), a Skyview Vidámpark jogos örökösének megakadályoznia gonosz ikertestvérét (Erika Eleniak) abban, hogy parkolóházat építtessen a szebb napokat megélt vurstli helyén? Ha te, a ragyogó riporter segítesz neki megtalálni a végrendeletet, és lebuktatod a tolvajt, aki ellopta azt, talán igen. Persze csak akkor, ha mindezt egyetlen éjszaka alatt... Hú, a hideg is kiráz, olyan izgi.
Szülinapi hetünk utolsó nyereményjátéka következik. Erre most sok időtök lesz, jövő vasárnapig, azaz október 17. éjfélig várjuk a megfejtéseket. A lenti képen látható 16 játékhős, akiket screenshotokról és artworkökről gyűjtöttünk össze. A feladat a 16 játék címének megfejtése és elküldése a címünkre. A játék neve elég, annyira nem vagyunk szigorúak, hogy pontos alcímet vagy sorszámot is követelnénk (tehát a Starcraftet is elfogadjuk a Starcraft II: Wings of Liberty helyett – persze ez a játék nincs a rejtvényben).
A feladathoz van egy komoly segítség is: mindegyik részletet olyan képből vettünk, ami szerepelt már korábban a blogban. Tehát mindegyiket megtaláljátok, ha elég sokat böngészitek az archívumot (de azt vegyétek figyelembe, hogy pár képet picit lekicsinyítettünk). Igyekeztünk úgy belőni a nehézséget, hogy egy átlagjátékosnak azért hamar beugorjon a játékok fele, még néhány pedig rövid gondolkodás után. De azért vannak nehezebb képek is, hogy legyen egy kis kihívás is a dologban.
A nyeremény három nagyágyú: egy Civilization V (pc), egy Arcania: Gothic 4 (pc) és egy Fable III (Xbox 360), amiket a CD Galaxis, a CD Projekt és a Microsoft adott nekünk. A játéknak három nyertese lesz, így a megfejtés mellé írjátok le azt is, melyik játékért hajtotok. Egy ember csak egy megfejtést küldhet ebben a játékban is.
És pörög még a D20-lottó és a képregényforgatókönyv-pályázatunk is, ezeken további játékokat nyerhettek. Az utóbbin különösen nagy az esély, mert még csak néhány forgatókönyv érkezett.
Egy hónapja, amikor friss volt, valahogy elmulasztottuk megmutatni a Lord of the Rings Online zseniális reklámját Gandalf klasszikus beszólásának apró elferdítésével. Ezt most gyorsan pótoljuk:
Az apropó pedig az, hogy mostanra kiderült, a játék ingyenessé tétele óriási húzás volt. Az, hogy a játékosok száma megnövekedett, még hagyján, ez nem meglepetés (400% ugrás az aktív előfizetők számában, 300% a csúcsidőben egyszerre bejelentkezettek számában). A csoda az, hogy az ingyenessé tett játék egy hónap alatt megduplázta a fizetős korszakban elért bevételt. A játékosok 53%-a volt hajlandó az ingyen játék mellett ezt-azt vásárolni a játék online boltjában, és ismeretlen számú ember továbbra is megmaradt a havidíjnál. Az ingyenes verzióban ugyanis természetesen korlátozott a játék, van pár különösen mókás dolog, ami nem érhető el, mint például a monster play, amikor a kalandorok életét megkeserítő szörnyeket irányíthatjuk.
A tanulság: ha nem elég hogy jó a játékod, és népszerű márkanevet visel (mert mondjuk zsúfolt a piac, és egyébként is nyomasztóan uralja a World of Warcraft), merni kell újítani az alapszabályokon, akár úgy, hogy egy távol-keleten már bevált ötletet nyúlunk le hozzá. Egyébként meg elég mélyre eláshatjuk azt az érvet, hogy az a 10-15 dolláros havidíj Amerikában annyira aprópénz, hogy senki nem törődik vele, ha tetszik a játék, kifizeti Átlag Joe, ha nem, nem - de nem a kb. másfél mozijegynek megfelelő havidíj alapján dönt. Hát úgy látszik, mégiscsak az alapján döntenek jó sokan.
És mindez a bevételduplázással úgy jött össze, hogy Európában még nem elérhető az ingyenes Lotro.
A híres-hírhedt floridai exügyvéd, Jack Thompson újra hallatott magáról, a maga szokásos, egyszerre szórakoztató és bicskanyitogató módján.
Tudjátok, ő az az úriember, aki évekig kereszteshadjáratot folyatott az erőszakos játékok ellen: be akarta tiltatni a GTA-kat, a Bullyt, a Manhunt 2-t, mert szerinte az ilyen játékok minimum a Sátán előretolt helyőrségei a gyerekek lelkiüdvösségéért vívott harcban. Thompson erőszakos vehemenciájából aztán egy idő után a bíróságoknak is elegük lett: 2008 szeptemberében egy tárgyalás után eltiltották az ügyvédi gyakorlattól a bíró sértegetése miatt. Azóta sem praktizálhat, már az amerikai legfelsőbb bíróság is elutasította az engedélyére vonatkozó igényét.
Persze a jó Jacket ez nem tántorította el a szent ügytől: amikor csak lehet, tévéműsorokban szerepel, petíciókat, leveleket írogat. Most például az amerikai védelmi minisztérium figyelmét hívta fel arra, hogy az új Medal of Honor játékot – amiben amerikaiak és tálibok küzdenek egymással – a tálibok akár arra is használhatják, hogy multiban begyakorolják, hogyan kell amerikait ölni. Thompson szerint a megoldás természetesen a játék betiltása lenne. Az EA-re egyébként mások (valószínűleg politikai körök) is nyomást gyakoroltak, ezért a cég bejelentette, hogy multiplayerben átnevezi a tálibokat „ellenálló erők”-re, a hivatalos indoklás szerint a katonai szolgálatot teljesítők és családjaik iránti tiszteletből.
Thompson szerint azonban mindez az ő levélkéjének köszönhető, és a tőle megszokott stílusban kommentálta a történteket.
„Megint nyertem, ahogy szoktam. Azok a játékosok, akik ezt nem így gondolják és nem értékelik, amit a kultúrájuk védelméért teszek, elmehetnek a pokolba. Ha valaki nem tudná, hogyan kell rövid úton a pokolba jutni, szóljon, elküldöm a cheat kódot.”
Jack, Jack, te mindig fel tudod dobni a napomat.
Ígértem, hogy szülinapi nyereményjátékaink között lesz agyatlan szerencsejáték is, most jött el ennek az ideje. A játék neve D20-lottó és külön erre az alkalomra találtuk ki. Kell hozzá három húszoldalú dobókocka (ez van nekünk) és extra adag mázli (ezt ti szerezzétek be valahogy). A D20-lottó szabályai:
– Küldj el a címünkre három számot 1 és 20 között, ez lesz a szelvényed. Nem muszáj különböző számokat küldeni, az 1,1,1 éppúgy érvényes szelvény, mint az 1,10,20.
– A szelvény beküldésének határideje október 10. vasárnap 12:00.
– Egy ember csak egy szelvénnyel játszhat (figyeljük a gyanús emaileket, a duplázókat kizárjuk).
– Hétfőn egyszerre dobunk három darab húszoldalú kockával (ikozaéderrel, ha úgy tetszik). A dobás eredménye lesz a D20-lottón kihúzott három szám.
– Ha a beküldött szelvények között van egy, esetleg több telitalálat, ezek nyernek. Ha nincs, a nyereményeket a kéttalálatosok között sorsoljuk ki.
Ezúttal három konzolos játékot lehet nyerni a BSC jóvoltából: F1 2010 (Xbox 360), Singularity (PS3) és Spiderman Shattered Dimensions (PS3) a három jómadár. A D20-lottón egyébként nem lehetetlen a telitalálat, ha a blog olvasótáborából indulok ki. Felidéztem a valszámórákon szerzett harctéri traumákat, és ha minden igaz, itt húsz elem harmadosztályú ismétléses kombinációjáról van szó. A megfelelő képlettel ki is lehet számolni, hogy 1540-féleképpen lehet három számot kidobni három darab húszoldalún. Ennyi szelvény biztos nem lesz, de több száz tuti jön, szóval van esélye a telitalálatnak. (És azt figyeltétek, milyen ügyesen visszafogtam magam végig, hogy ne D20-lottó™-et írjak?)
És persze pörög még az egyszámjátékunk és a képregényforgatókönyv-pályázat is, ahol további játékokat nyerhettek.
Nem tudom, kinek van szerencséje ismerni az MTV Jersey Shore című suttyóparaszt-valóságsóját. Aki nem, annak csak annyit, hogy ez a bizonyíték arra, hogy bőven van még hová süllyedni a magyar kertévék hasonló próbálkozásaival - aki meg igen, és esetleg otthon van a klasszikus japán RPG-k világában is, annak itt a Collegehumor videója reggelire, halmazati büntetésként.
Őszintén megmondom, meglepődtem, amikor a múlt heti szavazáson a Raid Over Moscow nyert – érzésem szerint nem olyan klasszikus ez, mint például a Head Over Heels vagy a Lords of Midnight, amiket maga mögé utasított, és a retrós szaklapokban is alig említik. Viszont az biztos, hogy itthon némi misztikum övezte a játékot, az a hír járta, hogy nálunk be van tiltva, hiszen Lenin-szobrokat kell benne szétlőni. Persze ennek a fele sem igaz.
Moszkvai utazásunkat Salt Lake Cityben kell kezdenünk, a Bruce Carver és testvére alapította mormon fejlesztőcsapatnál, az Access Software-nél. A cég nem túl jelentős tényező a játéktörténelemben, de azért csinált emlékezetes programokat (például príma golfszimulátorokat, a Leaderboardot és a Linkset). A nyolcvanas évek első felében viszont kevésbé békés játékokat láthattunk tőlük: a Beach Head című C64-es programmal lettek igazán ismertek, ami ügyességi-lövöldözős játék volt és több egyszerűbb aljátékból állt. Az egyik pályán hadihajót kellett manőverezni, a másikon repülőket lőni egy ágyúval, és így tovább. Valahogy így:
Bizonyíték erre a lenti videó - valahogy a Blizzard cgi-filmjeiben meggyőzőbben mozognak a derék terranok, mint a Föld bolygón.
Ez a klip kivételesen nem egy kimondottan mai darab, de a születésnapi héten ennyi belefér, főleg ha a főszereplő nem más, mint a kollektív gémer-tudatalatti nedves álma: a lány a játékboltból.
(Egyébként a G4TV-n futó Attack of the Show sorozat ezredik epizódjának tiszteletére készült tavaly nyáron.)
Folytatódik szülinapi nyereményjáték-sorozatunk, mégpedig egy egyszámjátékkal, mert ennek nagy sikere volt a Halo: Reach nyereményjátékánál. Vagyis küldjetek a címünkre egyetlen pozitív egész számot (1, 2, 3, ...), amivel részt vesztek az egyszámjátékon. Az egyszámjátékban szokás szerint az a nyertes, aki a legkisebb olyan számot mondja, amit senki más nem mondott. (Tehát ha erre a nyereményjátékra a következők érkeznek: 1, 25, 14, 5, 1, 14, 1, 65, 5, akkor a 25-ös szám beküldője nyer, mert az 1-est, az 5-öst és a 14-est többen is beküldték, így ezek a számok kiesnek.) Egy ember csak egyszer jelentkezhet, kéretik ezt betartani (a gyanús emaileket nem vesszük figyelembe). A szám beküldési határideje október. 8. péntek 12:00 (vagyis pontosan két napotok van).
Segítségül annyit elmondok, hogy a Halo: Reach nyereményjátékánál kb. 250 szám érkezett, a legtöbb 1 és 30 között volt, és az első 20 számból csak három maradt, amit csak egyszer küldtetek be: a 10-es, a 15-ös és a 20-as. De az a verseny egy Xbox 360-as játékért ment, a mostani pedig három pc-s folytatásért megy majd, szóval lehet, hogy most többen jelentkeznek és a kisebb számok közül még több kiesik. A nyereményeket az íróasztalom fiókjában találtam, de gyanítom, hogy oda a CD Projekttől és a Cng.Hu-tól érkeztek, mert egy Overlord II, egy Supreme Commander 2 és egy Bioshock 2 a három stuff. A mostani egyszámjáték annyiban különleges, hogy három nyertes is lesz, a három legkisebb „egyszám” gazdái. Közülük először az abszolút nyertes, tehát a legkisebb számot beküldő választhat majd a három nyeremény közül, aztán a második, majd a harmadik.
És persze vasárnapig várjuk még a képregény-forgatókönyveket is azoktól, akik EA-s játékokat is nyernének.
Apróbetűs kitétel: a határidő után érkező pályázatok beküldői jönnek nekünk egy általunk választott röviditallal. Most hétvégén is jött még egy szám a Halo-nyereményjátékra, pedig annak már majdnem egy hónapja vége.
Utolsó kommentek