Kijött az idei Game Critics Awards jelöltlistája, ami hagyományosan az E3-on bemutatott játékok között oszt ki mindenféle díjakat. Persze már maga a koncepció elég bizarr, hiszen itt kizárólag félkész játékok vannak kitéve, egy csomót ki se lehet próbálni, szóval még a szokásosnál is szubjektívebb megítélés alá esik, hogy akkor most melyik a legjobb. Sebaj, azért lássuk a jelölteket, kommentben meg lehet írni a tippeket és a saját szavazatokat. A legtöbb jelölést egyébként a Rage gyűjtötte be (ötöt), utána jön néggyel a Dance Central, az Epic Mickey és a Portal 2, ami nekem valahol azt súgja, hogy játékfelhozatalban nem ez volt az évszázad leggazdagabb E3-a. És most már tényleg a lista jön.
Az új Twilight-film 8-bites játékban
2010.07.01. 09:18 Stöki
A poszt címe mindent elmond: a 8-bitesítés a szenvelgő tinivámpíros marhaság legújabb opuszát is elérte. De ráadásul milyen színvonalasan érte el! Az alkotók (Benny és Rafi Fine, illetve egy Doctor Octoroc művésznevű egyén) YouTube-os minijátékot készítettek a nyafogó emberfeletti lényekről. A lenti klippel kezdődik az egész, utána a videók végén lehet választani a történet folytatásáról. Mindez a régi konzolos, japán szerepjátékok képi világával, harccal, átvezető állóképekkel, ahogy kell.
15 komment
Címkék: retro állatság twilight 8 bit
Szerdai retro: Defender of the Crown
2010.06.30. 17:22 Stöki
Nehéz helyzetbe hoztatok, amikor az Another Worldról szóló cikk alatt túlnyomó többséggel megszavaztátok a Defender of the Crownt eheti retrónak. A játékról ugyanis nem sok mindent találtam azon kívül, amit a Wikipedia-szócikkben is fellelni, nincsenek szaftos interjúk a készítőkkel, fennmaradt vázlatrajzok, semmi. A RetroGamernek létezik két dvd-je, amin az első 50 lapszám található pdf-ben, ezekben a keresési találat csak pár széljegyzetet ad ki a játék címére, de még a játékot készítő Cinemaware sem nagyon bukkan fel az egyébként remek nosztalgiamagazin első négy évfolyamában (a többi papíron van meg, azokat is végiglapozgattam, hiába). Úgy tűnik, hogy a játék máshol egyáltalán nem olyan emlékezetes, mint nálunk, ezért kicsit karcsú lesz a mai cikk.

79 komment
Címkék: retro cinemaware dotc heti retro jatek
8-bites New York
2010.06.29. 08:58 Stöki
Az internet igazolta, hogy az embereknek rengeteg szabadidejük van, és újabb bizonyíték erre a 8-bit NYC honlap. Az oldalon New York térképét találjuk a nyolcvanas évek szerepjátékainak stílusában, erősen pixeles verzióban. A térkép nagyítható, mozgatható, címeket, híresebb épületeket lehet benne keresni, akárcsak a Google Mapsben (azért egy Street View nézetre kíváncsi lennék, höhö). A Haszontalan Geek Projektek vándordíjat ezennel átadjuk a kezdeményezésnek, amire egyébként az alkotó Brett Camper a Kickstarter nevű, hasonlóan elmés projektek finanszírozására született oldalon kalapozott össze majdnem négyezer dollárt. Camper további 15 város pixelesítését tervezi: 8 város foglalt (San Francisco, Los Angeles, Boston, Chicago, Washington, Seattle, London, Párizs), a többi 7-re a támogatók szavazhatnak.
(via Destructiod)
12 komment
Címkék: retro new york térkép állatság
Vad reklámfogások az E3-ról
2010.06.27. 13:18 Stöki
Az E3-nak már másfél hete vége (aki kíváncsi arra, hogyan éltem meg, ezekben a cikkekben olvashat róla: 1, 2, 3, 4, 5), de még volna egy utánlövésem a show-ról, mégpedig arról, hogy milyen furcsa marketinghúzásokkal próbálták tolni a kiállítók a játékaikat.
Leginkább a THQ Homefrontjának volt szimpatikus a reklámja, mégpedig azért, mert elég sok pénzt spórolt meg az újságíróknak. A Homefront kerettörténetében Észak-Korea lerohanja az USA nyugati felét, az amerikai zászlóba vörös csillag kerül, és a jenkik megtapasztalják a kommunizmust. Erre utalva a THQ kibérelt egy parkolót, aminek a bejáratánál katonának öltözött emberek osztogattak kis észak-koreai papírzászlókat, és aki kitette a zászlót a kocsijára, az ingyen parkolhatott. Mivel Los Angelesben elég nagy távolságok vannak, muszáj autót bérelni, viszont az E3-nak helyet adó vásárközpont körül 20-25 dollár a parkolás egy napra, így az E3 alatt kb. 60 dollárt spórolhatott, aki a THQ-nál parkolt. Osztogattak egyébként egy pároldalas kisokost is, ami a derék amerikai polgároknak segített beilleszkedni az új rendszerbe fontos dátumok listájával (Kim Dzsong Il születésnapja és más észak-koreai ünnepek), vagy olyan hasznos koreai mondatok fonetikusan leírt változatával, mint a „Azonnal megteszem, uram” vagy a „Kész vagyok szolgálni önt”.
6 komment
Címkék: reklám állatság e3 booth babe
Plants vs. Zombies dal az alkotóktól
2010.06.26. 19:40 Stöki
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki könnyesre röhögte magát, amikor eljutott a tavalyi év egyik legjobb független játéka, a Plants vs. Zombies végéig. Akinek kimaradt volna, kikkeljen a lenti videóra, és nyugodtan énekelje az élőhalottakkal, hogy „egy zombi van a gyepeden”.
És amiért ezt megírom: a dal a napokban felkerült a TeCsőre a játékban is éneklő Laura Shigihara előadásában, a háttérzombulásokat pedig maga a játék vezető fejlesztője, Geroge Fan produkálja. Csomó bénaság van a videóban, Laura például néha elröhögi magát Fan bohóckodásain és kiesik a ritmusból, az egész felvétel túl világos, néha meg berohan egy macska a képbe – de bénaságaival együtt (vagy éppen azért) is annyira aranyos az egész, hogy nem lehet nem szeretni.
Már csak arra lennék kíváncsi, miért került fel éppen most ez a videó a netre. Csak nem készül a Plants vs. Zombies 2? Illetve azt tudjuk, hogy készül, de esetleg hamarosan láthatunk is belőle valamit?
(via Kotaku)
21 komment
Címkék: zene videó cukiság zombik plants vs zombies
Pénteki játékanyu
2010.06.25. 14:25 miguel_
Most, hogy Stöki felhívta a figyelmem a tényre, miszerint ma péntek van, gyorsan teszek ide valamit, amin ti legalább annyira meglepődtök majd, mint én azon, hogy Stöki igazat beszélt.
Lehet, hogy vírusvideó, vagy csak simán fake, de ha feltesszük egy pillanatra, hogy a videón látható dolog a valóság egy igen-igen szomorú darabkája, akkor semmi jót nem jósolok a jövő gyermekeinek. Mondjuk több szempont alapján is gyanús ez az egész, de ezek mindegyike szexista, mert ugye ha ilyeneket mondok, hogy egy két gyermekes anyuka nem néz ki így, meg hogy a nők nem is tudnak ilyen jól dobolni, akkor csak a vitát szítom. Nem igaz?
25 komment
Címkék: botrány állatság rock band meztelenkedés pénteki játékcsaj
"Hey, look, a MASSIVE vagina!"
2010.06.25. 10:49 hancu
Kétszer is írtunk már a Privates című, vicces-bizarr akciójátékról, amiben a kotonsapkás kommandósok vaginákban és végbelekben lövöldöznek mindenféle undormányokra, és közben oktató jelleggel rámutatnak, hogy a biztonságos szex mennyivel jobb, mint a nembiztonságos. Most megérkezett a trailer, és úgy néz ki, tartja a szintet a játék.
YOU CANT SHOOT ME, IM AIDS!
És mennyire vicces már egy ilyen témájú játék trailere végén a Coming Soon felirat.
17 komment
Vuvuzela a Doom II-ben
2010.06.24. 17:30 Stöki
Azt hittem, vuvuzelatémában már nem sok újat lehet mutatni, de ez a videó azért elég vicces. És emberünk szépen végigcsinálja az első pályát, ahogy kell, nem kapkod, okosan használja azt a rohadt tülköt.
42 komment
Címkék: videó állatság doom vuvuzela
Starcraft 2-repülők Dél-Koreában
2010.06.24. 14:50 Stöki
Írtunk már néhányszor arról, hogy Dél-Koreában nem szarral gurigáznak, ha Starcraftról van szó: az országban a játék olyan népszerűségnek örvend, mint nálunk a foci, a vízilabda és a kosárlabda együttvéve. Még a szappanoperákban is vannak Starcraft-utalások, és a Starcraft-sportbiznisz már akkora, hogy már bundabotránya is van.
Nem csoda, hogy most, hogy jön a folytatás, nagy dérrel-dúrral-reklámhadjárattal harangozzák be az országban. A szokásos tévéhirdetések és óriásplakátok mellett néha egészen meghökkentő megoldásokkal próbálkoznak a marketingesek, most például a Korean Air két Boeing-747-esét festették Starcraft-mintásra.


Sőt, a repülőkön felszolgált kaja is starcraftes neveket kapott. Törés után még két kép, egyik a menüről, a másik egy gusztusos kajáról, ami a „pszionikus viharban sült hydralisk pirított banelingsajttal” névre hallgat.
9 komment
Címkék: reklám korea starcraft
Starcraft a színfalak mögött
2010.06.24. 10:31 hancu
Avagy a háború maga a pokol, de a katonák mindig feltétel nélkül engedelmeskednek a generális parancsainak... na de ennyire?
7 komment
Címkék: starcraft collegehumor
Szerdai retro: Another World
2010.06.23. 19:20 Stöki
Kezdjük azzal, hogy megnézitek az alábbi képet, minden idők egyik leghíresebb artworkjét és játékborítóját. Kattintsatok rá bátran, és a nagyobb verziót nézegetve mélázzatok el a hangulatán, stílusán, apróbb részleteken.
Na, valahogy így indult az Another World fejlesztése. A francia Eric Chahinak nem volt a fejében kész játék, fogalma sem volt, mi lesz a játék végén – vagy akár már az első pályán –, csak elképzelt egy baljós hangulatú, idegen világot, ezt megálmodta a fenti képen, és ebbe a világba akarta berántani a játékost. A játékmechanika már másodlagos volt, illetve ennek a célnak volt alárendelve (például nem volt a játéktérben életerő-számláló, vagy bármi más felület, ami a cselekményről elvonta volna a játékos figyelmét).
68 komment
Címkék: retro flashback another world eric chahi heti retro jatek
Erre találták ki a Kinectet (?)
2010.06.23. 15:20 hancu
Egészen véletlenül, a napi viccesvideó-adagban találtam valamelyik reggel ezt a beszálomót a 2009-es Air Sex Championshipről. (Egyébként ilyen tényleg van, olyan, mint a léggitár, csak az idióták nem gitárszólókat, hanem szexet imitálnak elképzelt partnerrel, minél látványosabban. Ja, jól tippelsz: a japánok találták ki.) A kapcsolódási pont, ami miatt IDDQD-kompatibilis a sztori, gondolom mindenki számára nyilvánvaló - a poszt címének elolvasása után már biztosan -: vajon bevállalja-e valamelyik különösen elborult játékfejlesztő, hogy csinál egy szexjátékot Kinectre, amiben tök ugyanígy fognak a játékosok vonaglani, miközben fél szemmel a képernyőt lesik? :)
6 komment
Címkék: szex állatság kinect
Hasznosak-e az erőszakos videojátékok?
2010.06.22. 19:05 hancu
Illetve a kérdés egészen pontosan így hangzik: hatékonyan készítik-e fel a gyerekeket az előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező zombi-apokalipszisre? Az Onion megint nem hibázik, kíváncsi lennék, hány próba kell egy-egy ilyen videóhoz, mire röhögés nélkül, teljes beleéléssel képesenk végigmondani a szövegeiket a szereplők.
Ja, a videó teljes élvezetéhez ajánlott egy kicsi angoltudás.
Are Violent Video Games Adequately Preparing Children For The Apocalypse?
28 komment
Címkék: paródia zombik onion erőszakos játékok
Super Mario hegedűre, beatboxra, Tesla-tekercsre
2010.06.22. 06:39 Stöki
Akár a Video Games Live-on is felléphetett volna Okada Teppej, ez a fiatal japán hegedűművész ugyanis azzal szórakoztatja a YouTube közönségét, hogy játékok zenéit cincogja el – de nem csak a háttérzenét, hanem a hangokat is, például azt, amikor Mario belefejel a pénzérméket rejtő téglákba. Lent embeddelve a Super Mario Bros. a maestrótól, de a YouTube-csatornáján akad még pár játék, például a Dragon Quest vagy a Super Mario Bros. 3.
És aki azt hiszi, hogy Okadánál kattantabb japán gamer nem létezik, hallgassa meg Hikakin (a blogja szerint „Human Sound System”) előadását is, ő beatboxozva (beatboxolva?) adja elő a Super Mario Bros. első pályáját.
És akkor már legyen itt ez a páréves klasszikus is, ami azt hiszem, verhetetlen a témában: két Tesla-tekercs bizzegi el az ismert dallamot (nincs semmi trükk vagy speaker, csakis a kisülések hangja hallható).
Update: A kommentekben sorra érkeznek további zseniális videók, érdemes csekkolni.

Utolsó kommentek