HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az év koncertje, ha gamer vagy

2010.06.21. 06:56 Stöki

Az E3 után, csütörtök este megnéztem a Video Games Live koncertet Los Angeles belvárosában, a Lakers-stadion mellett levő Nokia Theaterben. Majdnem kihagytam, mert a jegy nem volt olcsó (60 dollár), de országos cimboráim, Grath és Sasa hatására végül rábeszéltem magam. És milyen jól tettem: kurva nagy koncert volt, minden centet megért.

A Video Games Live-ot két veterán játékzeneszerző, Tommy Tallarico és Jack Wall találták ki, és 2005-ben tartották az első koncertet Los Angelesben. A VGL koncerteken szimfonikus zenekar és kórus adják elő ismert játékok zenéit – ehhez néha alig kell változtatni az eredetin (hiszen az új játékok zenéi sokszor eleve nagyzenekari művek), a régebbi játékoknál viszont az ismert dallamokat teljesen újraértelmezi, hogy a pc-speaker helyett vonósok és fúvósok szólaltatják meg. A show része több meghívott vendég, általában zeneszerzők, akik saját szerzeményeiket vezénylik le a zenekarnak. A lenti galériában pár kép a csütörtöki koncertről, kattintásra megnőnek (sajnos a fényképezőgépem és fotós antitalentumom kombója csak ennyire képes egy sötét koncertteremben).

A koncerten az egyik alapító, Tallarico volt a konferanszié, ő szólítgatta be egymás után a vendégeket. Például Gerard Marinót, akinek a God of War zenéjét köszönhetjük. Vagy Greg Edmondsont, az Uncharted 2 zeneszerzőjét (aki mellesleg a Firefly című sorozat komponistája egyben). De a színpadon volt Jamaoka Akira is, ő gitározott a Silent Hill általa írt zenéje alatt, a Metal Gear Solid zeneszerzője, Hibino Norihiko pedig szaxofonon segített a zenekarnak. A Halo gitárszólóját Tallarico adta elő, a Mario és a Zelda komponistája, Kondo Kodzsi felvételről jelentkezett be videón. A koncerten fellépett Martin Leung YouTube-sztár is – Leung ezzel a videóval lett ismert, amin bekötött szemmel játssza zongorán a Mario főcímzenéjét. A koncerten a Warcraft II (igen, kettő) zenéjét is lenyomta zongorán, félelmetes volt, amit művelt.

Szóval nagyon nagy élmény volt a Video Games Live, szinte tökéletes koncert, ha gamer vagy (egyedül egy Guitar Herós idétlenkedés nem kellett volna bele, nagyon kilógott belőle). A teljes lejátszott számlista itt megtekinthető, a lenti videón pedig a Halo zenéje (de mondanom sem kell, hogy egy mobillal a sokadik sorból felvett videó messze nem adja vissza az élményt). Ha a VGL honlapjának hinni lehet, valamikor év végén terveznek európai turnét.

10 komment

Címkék: zene koncert állatság video games live

E3 csibék: ???

2010.06.20. 17:46 Stöki

- Szia, feltehetek néhány kér...
- Uram, ne menjen közel a zombihoz!
- De csak interjút szeretnék készíteni vele.
- Nem engedhetem, uram, a saját épsége érdekében!
- Most komolyan, csak pár kérdés lesz, nyugodtan zombulhat közben.
- Sajnálom uram, nem engedhetem. Ha megharapja önt, ön is zombi lesz, és mehet a ketrecbe.
- Vállalom a kockázatot.
- Mi viszont nem, így is elég dolgunk van ezekkel az átkozott lényekkel.
- Na most komolyan, ember, újságíró vagyok, Magyarországról jöttem idáig, hadd csináljak már egy rövid interjút.
- Rendben, de csak a saját felelősségére!
- Köszi! Szia, hogy hívnak?
- Raaarr!
- Oké, nagyon ijesztő vagy, de két percre tudnál ember lenni? Európai újságíró vagyok, készítenék veled egy rövid interjút.
- Raaaarrr!
- Na, most komolyan. Lécci.
- Raaaaar raaaaar!
- Szoktál játszani videojátékokkal?
- Raaarr!
- Tudod, mi az IDDQD?
- Raaarr!
- (Bammeg.)

37 komment

Címkék: interjú e3 booth babe

E3 hat percbe sűrítve

2010.06.20. 13:42 hancu

Az E3 utolsó napjának mindig szörnyű parában fut neki az ember: egyrészt az előző két nap állandó rohanása, a százezer decibeles hangerő, meg az általános játék- és marketingbullshit-túladagolás után legszívesebban már hagyná az egészet a fenébe, másrészt meg van egy marha hosszú listája, hogy mi mindent kéne még megnézni meg kipróbálni, ami az első két napon kimaradt.

Kivéve ha az ember akkora zseni, mint a Destructoidtól Jonathan Holmes, aki öt és fél perc alatt képes megnézni az egész E3-at úgy ahogy van, az utolsó nap, háromnegyed órával zárás előtt.

12 komment

Címkék: e3

Egyszerűen képtelenség

2010.06.18. 20:37 hancu

...leállni a vuvuzelás-videojátékos poénokkal. Szóviccblog-crossover, vagy amit akartok. Bocs.

10 komment

Címkék: vicc zelda

E3 csibék: Gina és Amber

2010.06.18. 12:57 Stöki

Velük nem tudtam interjút készíteni, mert hosszú sor állt előttük, folyamatosan fotózták őket. Viszont mondanának valamit nektek:

Egyébként ők a GameCrusht reklámozzák - tudjátok, ez az az ellentmondásos szolgáltatás, amin jó csajokkal lehet játszani pénzért. Volt egy második csapó, ahol bemondják a szolgáltatás nevét is, de ez a fenti jobban tetszett, ahol Amber elbénázza, Gina pedig küld egy puszit. Azt nagyon sajnálom, hogy nem tudtam velük interjúzni, ha igazi GameCrush-lányok, biztos tudtak volna pár szaftos sztorit mesélni, meg úgy általában beszélni erről az egész pénzért játszós bizniszről.

13 komment

Címkék: e3 booth babe youre watching

Csak Bobby Kotick meg ne lássa

2010.06.17. 20:19 hancu

Mert még a vébédöntő előtt legyártatja valakivel, és elad belőle egymilliócsilliót, aztán kirúgja az egész fejlesztőcsapatot.

25 komment

E3 csibék: Agnes

2010.06.17. 15:30 Stöki

- Szia, lefényképezhetlek?
- Persze. De nem akarsz inkább közös képet velem?
- Nem, köszi, illusztráció leszel az interjúhoz, mert kérdeznék is pár dolgot. Ezek szerint sokan akarnak közös képet?
- Igen, eléggé.
- És hogy bírod ezt?
- Nincs bajom vele, ezért kapom a pénzem.
- Ebből élsz?
- Aha. Egy barátom szerez nekem hoszteszmunkákat - arról tegnap este 11-kor szólt, hogy ma jöhetek ide, ha ráérek.
- Előtte hallottál az E3-ról?
- Igen, már voltam itt.
- Játszol is?
- Hát, nem nagyon.
- Tudod, mi az IDDQD?
- Nem. Az is egy játék?
- Nem. Mentőkérdés: te is úgy érzed, hogy a paladinok overpowerelve vannak?
- Ehhez nem értek, ne haragudj.
- Semmi baj. Azt tudod, hogy Budapest melyik ország fővárosa?
- Magyarországé.
- Szuper. Már csak a neved hadd kérdezzem meg.
- Agnes.
- Agnes? Valahonnan Közép-Európából származol esetleg?
- Igen, lengyel vagyok.
- Akkor azért Budapest nem volt olyan nehéz neked.
- Nem.
- Köszi a türelmed, jó munkát, és vigyázz azokkal, akik fényképezkedi akarnak veled!

20 komment

Címkék: interjú e3 booth babe

Videojátékok a jövőből

2010.06.17. 09:12 hancu

Az E3-on megtudhatjuk, mivel fogunk játszani idén karácsonykor, meg jövőre - ami tök jó dolog, de ha belegondolunk, annyira azért nem nagy szám. Előre látni max. egy évet? Na bumm. Most előre fogunk látni 25-öt! A cracked.com fotosopperei lesznek ebben segítségünkre, akiknek heti feladványnak az lett kiadva, álmondják meg a jövő videojátékait. Érdekel valakit egy Ultimate Super Street Fighter 4 Turbo Hyper Fighting Platinum Tournament Edition Final Cut DX Grand Master Challenge HD Remix?

 

(a klikk mögött a kedvenceim, a teljes kínálatért erre tessék)

 

13 komment · 1 trackback

E3 csibék: Christine

2010.06.16. 16:29 Stöki

- Heló, te mit csinálsz itt?
- Demózom a Nintendo 3DS-t, kipróbálod?
- Aha, köszi. Szoktál amúgy Nintendo játékokkal játszani?
- Igen, a pasimnak van egy Wii-je, a barátaimmal néha játszom azon egy kis Wii Sportsot.
- És mit csinálsz, amikor éppen nem E3-on villogsz miniszoknyában?
- Más rendezvényeken vagyok hosztesz. Van egy ügynökség, az küldözget ide-oda.
- És ebből jól meg lehet élni?
- Aha, egész jól. Bár télen nincs annyi meló.
- Mennyi szüneted van most itt egy nap?
- Kétszer negyedóra, meg az ebédszünet.
- És ha pisilned kell?
- Azt a kétszer negyedórában kell elintéznem.
- Durva.
- Furákat kérdezel. Te honnan jöttél?
- Egy kis európai országból, aminek Budapest a fővárosa.
- Az melyik?
- Magyarország.
- És éhes vagy? Hihi... ("Are you hungry?")
- Na jó, nézzük azt a 3DS-t...

(Ígérem, lesznek képek is majd, Christine-nél éppen lemerült a fényképezőm.)

42 komment

Címkék: interjú e3 booth babe

The cake is a lie

2010.06.16. 15:49 hancu

Na, most kicsit gondban vagyunk így E3 alatt, hogy hogyan is tartsuk magunkat ahhoz, hogy az IDDQD az a videojátékos blog, ami leginkább olyan érdekességeket ír meg, amit más nem. Persze ilyesmikben most sem lesz hiány, hiszen Stöki a helyszínen szippantja maláj kurvák seggéről a kokót dolgozik éjt nappallá téve, de amíg alszik, addig is kéne valami kontentot tolni a drága olvasóinknak. Hasraütéses alapon a Portal 2 trailerét választottam, amit ugye pletykáltak, cáfoltak, félig-meddig bejelentettek, aztán lemondták a bejelentés bejelentését, aztán azt mondták, meglepetés lesz, aztán azt, hogy az lesz a meglepetés, hogy nem lesz Portal 2. Aztán most meg ez van, kooperatív móddal, PS3-on (is):

 

&

17 komment

Az Activision hatmillió dolláros partija

2010.06.15. 16:03 Stöki

Ígértem E3-ról bejelentkezést, következzen egy kimaradt jelenet egy indexes cikkből. A fenti képen az Activision Blizzard kedd esti partija látható: hagyományos értelemben vett sajtóbemutatót nem szervezett a cég (az új játékokat majd a standjukon tudom megnézni), de irgalmatlan nagy bulit rendezett a népnek - és tényleg neki, bárki bemehetett, aki küldött egy emailt -, hogy népszerűsítse kicsit a brandjeit, mindenekelőtt a DJ Hero és a Guitar Hero szériát. Az Activision nem szarozott, kibérelte a Staples Centert (ez egy stadion, ahol a Lakers szokott játszani), és eltapsolt hatmillió dollárt táncosnőkre és fellépőkre. Nagyjából ötezren csodálták meg Eminemet, Ushert, a Jane's Addictiont, David Guettát, Rihannát és a Soundgardent - csak Eminem félmilliót kapott ezért a kis hakniért. Sajnos nekem a show elején le kellett lépnem, hogy időre elkészüljek a cikkemmel, de a képeken talán átjön valamennyi a hangulatból. A legalsó képen amúgy Deadmau5 tolja a szkreccset (állítólag ő is nagy híresség, de mivel a zenei ízlésem nem túl elektronikus, még nem hallottam róla). További képek itt.

8 komment

Címkék: parti e3 activision blizzard

Mindjárt E3!

2010.06.14. 10:10 hancu

This changes everything, vagyis ez mindent megváltoztat - ez az idei E3 mottója, ami pár nap múlva kezdődik Los Angelesben, de a felvezető hiszti már javában megy, ma Microsoft konferencia, holnap Sony és Nintendo. A szlogen valószínűleg a Natalra (új nevén Kinect) és a Sony Move-jára utal. vagy nem. Majd kiderül.

Szóval készüljünk fel az idei nagy háromnapos hepajra, és mivel a webkettőben élünk, ez azt jelenti, hogy keressünk élő streameket, ahol bepillanthatunk a LA Convention Centerbe. Segítségül kiindulópontnak itt a Gamespot és az IGN, vagy hogy egy kevésbé ismert is legye, a Pixelated Geek.

Bónusznak itt egy galéria a Destructoidtól a még üres E3 környékéről, és egy vicces Need for Speed demómeghívó ugyanonnan (az új részt a Burnout-sorozatot fejlesztő Criterion hegeszti, tehát még az is lehet hogy jó lesz).

38 komment

Így készülnek jó játékokból szar filmek

2010.06.12. 14:14 Stöki

Bloodrayne, Dungeon Siege, Alone in the Dark – mindegyik remek játék volt a maga nemében, és milyen borzalmas filmek készültek belőlük. De miért Uwe Boll rendezte mindegyiket? És miért lőnek le annyi, játékból készült filmet még a forgatás előtt? A lenti folyamatábra mindenre választ ad (kattintásra nagyobb méretben).

Végezetül egy nem éppen visszafogott jelenet a Postal filmváltozatából, benne Uwe Boll személyesen, tiroli kalapban, tökönlövés included.

(via UGO)

41 komment

Címkék: film uwe boll folyamatábra

Te mit kérdeznél egy booth babe-től?

2010.06.11. 08:00 Stöki

Ma indulok Los Angelesbe, az E3-ra (és kicsit fáj a szívem, hogy nem látom a vb első meccseit). Index anyám színeiben megyek, de szerintem valami fog ott csurranni-cseppenni az IDDQD-nak is, ha más nem, egy-két fénykép, a ’dexes riportokból kimaradt jelenetek, ilyesmik (viszont a jövő heti retro kimarad, arra sajnos nem lesz időm, megértéseteket kérem).

Az E3 koncepciója érdekes hajtűkanyarokat vett az elmúlt pár évben, aminek eredményeként 2007-ben és 2008-ban eltűntek a showelemek, mindenekelőtt a booth babe-ek, vagyis a játékokat népszerűsítő, általában lenge öltözetű, szexi hoszteszlányok. Volt már róluk szó itt a blogon – hogy ők szükséges rossz vagy szükséges jó, azt már akkor sem akartuk eldönteni. Mindenesetre a tavalyi E3-on megint voltak lányok, és idén is lesznek – ezért azt találtam ki (na jó, nem túl eredeti ötlet, ezt már a Guruban is kitaláltuk, előtte meg még sok másik lap), hogy csinálok pár villáminterjút az utamba akadó booth babe-ekkel. Hogy kicsit megbolondítsuk a dolgot, ti találhatjátok ki a kérdéseket, jöhet a kommentekbe bármi, amire kíváncsiak vagytok – persze a józan ész és a szalonképesség keretein belül.

64 komment

Címkék: interjú e3 booth babe

Tanulnál meg inkább rendes hangszeren játszani...

2010.06.10. 15:26 miguel_

Ha most írnék egy bejegyzést arról, mekkora királyság is a Rock Band meg a Guitar Hero (aki nem tudná: műanyag hangszerutánzatokon kell a képernyőn megjelenő színeket gombnyomkodással lekövetni, és ha minden jól megy, szól a zene), akkor a kommentek nagyrészt két platformra helyezkednének el. Az egyik fél egyetértene velem, lelkesedve sunáznámozna és elsőzne, a másik brancs meg elküldene anyámba, hogy az ilyen hülye népbutító, zenegyilkos, műanyag kontrolleres ökörködés helyett vegyek a kezembe egyszer egy igazi Fender Stratocastert, és próbáljam ki azt, mert csak az az élet.

Na, hát hogy egy kicsit mindenki alól kihúzzam a szőnyeget, inkább arról írok, hogy a zenés játékok (és szándékosan kerülöm a zeneszimulátor meghatározást) olyan kanyart készülnek venni, amit mi rajongók is csak halkan mertünk suttogni korábban. Vegyük például a Rock Band harmadik részét, ami azon túl, hogy egyrészt harmadszor is eladja ugyanazt, mint az első epizódban, no meg hogy lenyúlja a Guitar Hero számközbeni ki-be ugrálását, behoz egy új kontrollert, a billentyűs hangszert. Első hallásra inkább tűnik ez egy a szokásosnál jóval pofátlanabb lenyúlásnak, hiszen azért még gyűjtői kiadásba is csak ritkán csomagolnak páncéltőkés Bösendorfert, de ha megnézitek az alábbi videót, kiderül, hogy ennél jóval szolidabb keretek között mozog a nagy találmány.

 

Ahogy eddig sem kellett Lars Ulrich közeli leszármazottjának lenni ahhoz, hogy jó Rock Band dobos váljon az emberből, úgy most sem Kocsis Zoltán vagy Arthur Rubinstein a célközönség. Azt azért nem mondanám, hogy megtanul zongorázni az, aki valahogy beszerzi majd az itthon valószínűleg csak szürkén forgalmazott csomagot, de tény, hogy egy halom, a billentyűs hangszerek dominanciája miatt fel nem dolgozott szám kerülhet majd bele az új részbe.

Viszont ha valaki eddig csak azért nem vett részt az ilyen programokban, mert igazi gitárosként derogál neki műanyag kacatokon kattogni, az vessen egy rövid pillantást a Power Gig című csodára, itt ugyanis egy kontroller-gitár hibriddel a kezünkben kell helytállni. A nehézségi fokot alacsonyan hagyva nagyrészt azt fogunk le és pengetünk meg, amit akarunk, közepes bonyolultságnál már jönnek a power riffek (magyarul talán kvint, de majd úgyis lesz, aki kijavít), a végén pedig már az is előfordulhat, hogy azt kell csinálnunk a győzelemhez, amit az igazi zenészek (nem, nem vadbarommá inni magunkat, bár az sem kizárt). A lenti videókból többek közt az is kiderül, hogy a kontroller valóban használható hétköznapi érteleben vett hangszerként is (bár azért senki ne számítson az átlagos szintet túlszárnyaló minőségre).

 

 

40 komment

Címkék: wtf rock band guitar hero ritmusjáték játék és művészet power gig

süti beállítások módosítása
Mobil