HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A legkisebb Pac-Man a világon

2010.10.10. 14:03 Stöki

Lenyűgöző (és kicsit ijesztő) a lenti kép a vigyorgó Pac-Manről, amiben találkozik a nanotechnológia a klasszikus játékokkal. A Pac-Man ugyebár éppen idén harmincéves, boldog-boldogtalan pacmanozik, úgy tűnik, hogy az olasz kémikusok is. A képet ugyanis a Bresciai Egyetem kutatója, Elisabetta Comini készítette egy tudományosfotó-versenyre, és nyert is vele egy első díjat. A Pac-Man valójában egy elpárologtatással és lecsapatással készült rézoxid gömböcske, ami tök véletlenül ilyen formát nyert. Az eredeti képen megvolt az orra, szeme és szája is, Comini csak annyit manipulált a felvételen, hogy sárgára színezte a pöttöm játékhőst. A miniatűr Pac-Man 3,5 mikron széles – egy mikron az egy mikrométer (ami a milliméter ezredrésze), egy átlagos emberi hajszál átmérője 80 mikron. Mondom, lenyűgöző, főleg ha a márciusban talált, Szaturnusz-hold méretű Pac-Man mellé tesszük.

És még egy hasonló hír: a világ legkisebb játszható Pac-Manjét egy tokiói művészeti iskola időszakos kiállításán lehet megnézni. Az installáció alkotója Tanaka Kotaro, aki egy eredeti Pac-Man játékgéphez kapcsolt egy konvertert, majd a gép kijelzőjének képét egy picike tükörre vetítette. A tükröt egy mikroszkóppal lehet nézni, és eközben lehet játszani a programmal – a művész szándéka az volt, hogy olyan illúziót keltsen, mintha Pac-Man és a szellemek baktériumok lennének a mikroszkóp alatt.

Mit is mondhatnék kommentárnak? Hölgyeim, uraim, csodálatos korban élünk.

(via Kotaku)

19 komment

Címkék: pacman játék és művészet játék és tudomány

A nap képvicce

2010.10.09. 09:10 Stöki

Avagy hogyan lehet megszelídíteni a legundorítóbb netes mémet Mario-szereplőkkel. Igazi ökölcsapás az agynak.

(innen)

19 komment

Címkék: állatság mario képvicc

Pénteki játékcsaj - Erika Eleniak

2010.10.08. 16:00 miguel_

Igazából valami szülinapos posztot akartam a hétre, de mivel semmi olyan nem jutott eszembe a gondolkodással eltöltött három másodperc alatt, ami tortás és játékos egyszerre, próba-szerencse alapon rákerestem Erika Eleniak nevére, és komoly elképedésemre naná, hogy ő is játékcsaj (hogy eredetileg miért rá gondoltam, az csak a poszt végén derül majd ki).

Az internet szerint ugyanis 1995-ben létezett egy Panic in the Park név alatt futó interaktív mozis cucc, amiben Erika nemcsak szerepelt, de ráadásul helyből egy ikerpár mindkét tagját ő alakítja. Vajon sikerül-e Jamie-nek (Erika Eleniak), a Skyview Vidámpark jogos örökösének megakadályoznia gonosz ikertestvérét (Erika Eleniak) abban, hogy parkolóházat építtessen a szebb napokat megélt vurstli helyén? Ha te, a ragyogó riporter segítesz neki megtalálni a végrendeletet,  és lebuktatod a tolvajt, aki ellopta azt, talán igen. Persze csak akkor, ha mindezt egyetlen éjszaka alatt... Hú, a hideg is kiráz, olyan izgi. 

31 komment

Címkék: retro születésnap videó pénteki játékcsaj

Mai nyereményjáték: Játékkitalálósdi

2010.10.08. 12:00 Stöki

Szülinapi hetünk utolsó nyereményjátéka következik. Erre most sok időtök lesz, jövő vasárnapig, azaz október 17. éjfélig várjuk a megfejtéseket. A lenti képen látható 16 játékhős, akiket screenshotokról és artworkökről gyűjtöttünk össze. A feladat a 16 játék címének megfejtése és elküldése a címünkre. A játék neve elég, annyira nem vagyunk szigorúak, hogy pontos alcímet vagy sorszámot is követelnénk (tehát a Starcraftet is elfogadjuk a Starcraft II: Wings of Liberty helyett – persze ez a játék nincs a rejtvényben).

A feladathoz van egy komoly segítség is: mindegyik részletet olyan képből vettünk, ami szerepelt már korábban a blogban. Tehát mindegyiket megtaláljátok, ha elég sokat böngészitek az archívumot (de azt vegyétek figyelembe, hogy pár képet picit lekicsinyítettünk). Igyekeztünk úgy belőni a nehézséget, hogy egy átlagjátékosnak azért hamar beugorjon a játékok fele, még néhány pedig rövid gondolkodás után. De azért vannak nehezebb képek is, hogy legyen egy kis kihívás is a dologban.

A nyeremény három nagyágyú: egy Civilization V (pc), egy Arcania: Gothic 4 (pc) és egy Fable III (Xbox 360), amiket a CD Galaxis, a CD Projekt és a Microsoft adott nekünk. A játéknak három nyertese lesz, így a megfejtés mellé írjátok le azt is, melyik játékért hajtotok. Egy ember csak egy megfejtést küldhet ebben a játékban is.

És pörög még a D20-lottó és a képregényforgatókönyv-pályázatunk is, ezeken további játékokat nyerhettek. Az utóbbin különösen nagy az esély, mert még csak néhány forgatókönyv érkezett.

48 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték

Ingyenes lett, hülyére keresik magukat rajta

2010.10.08. 11:34 hancu

Egy hónapja, amikor friss volt, valahogy elmulasztottuk megmutatni a Lord of the Rings Online zseniális reklámját Gandalf klasszikus beszólásának apró elferdítésével. Ezt most gyorsan pótoljuk:

 

Az apropó pedig az, hogy mostanra kiderült, a játék ingyenessé tétele óriási húzás volt. Az, hogy a játékosok száma megnövekedett, még hagyján, ez nem meglepetés (400% ugrás az aktív előfizetők számában, 300% a csúcsidőben egyszerre bejelentkezettek számában). A csoda az, hogy az ingyenessé tett játék egy hónap alatt megduplázta a fizetős korszakban elért bevételt. A játékosok 53%-a volt hajlandó az ingyen játék mellett ezt-azt vásárolni a játék online boltjában, és ismeretlen számú ember továbbra is megmaradt a havidíjnál. Az ingyenes verzióban ugyanis természetesen korlátozott a játék, van pár különösen mókás dolog, ami nem érhető el, mint például a monster play, amikor a kalandorok életét megkeserítő szörnyeket irányíthatjuk.

A tanulság: ha nem elég hogy jó a játékod, és népszerű márkanevet visel (mert mondjuk zsúfolt a piac, és egyébként is nyomasztóan uralja a World of Warcraft), merni kell újítani az alapszabályokon, akár úgy, hogy egy távol-keleten már bevált ötletet nyúlunk le hozzá. Egyébként meg elég mélyre eláshatjuk azt az érvet, hogy az a 10-15 dolláros havidíj Amerikában annyira aprópénz, hogy senki nem törődik vele, ha tetszik a játék, kifizeti Átlag Joe, ha nem, nem - de nem a kb. másfél mozijegynek megfelelő havidíj alapján dönt. Hát úgy látszik, mégiscsak az alapján döntenek jó sokan. 

És mindez a bevételduplázással úgy jött össze, hogy Európában még nem elérhető az ingyenes Lotro.

 

10 komment

Címkék: mmo pénz gyűrűk ura

„A játékosok elmehetnek a pokolba”

2010.10.08. 09:02 Stöki

A híres-hírhedt floridai exügyvéd, Jack Thompson újra hallatott magáról, a maga szokásos, egyszerre szórakoztató és bicskanyitogató módján.

Tudjátok, ő az az úriember, aki évekig kereszteshadjáratot folyatott az erőszakos játékok ellen: be akarta tiltatni a GTA-kat, a Bullyt, a Manhunt 2-t, mert szerinte az ilyen játékok minimum a Sátán előretolt helyőrségei a gyerekek lelkiüdvösségéért vívott harcban. Thompson erőszakos vehemenciájából aztán egy idő után a bíróságoknak is elegük lett: 2008 szeptemberében egy tárgyalás után eltiltották az ügyvédi gyakorlattól a bíró sértegetése miatt. Azóta sem praktizálhat, már az amerikai legfelsőbb bíróság is elutasította az engedélyére vonatkozó igényét.

Persze a jó Jacket ez nem tántorította el a szent ügytől: amikor csak lehet, tévéműsorokban szerepel, petíciókat, leveleket írogat. Most például az amerikai védelmi minisztérium figyelmét hívta fel arra, hogy az új Medal of Honor játékot – amiben amerikaiak és tálibok küzdenek egymással – a tálibok akár arra is használhatják, hogy multiban begyakorolják, hogyan kell amerikait ölni. Thompson szerint a megoldás természetesen a játék betiltása lenne. Az EA-re egyébként mások (valószínűleg politikai körök) is nyomást gyakoroltak, ezért a cég bejelentette, hogy multiplayerben átnevezi a tálibokat „ellenálló erők”-re, a hivatalos indoklás szerint a katonai szolgálatot teljesítők és családjaik iránti tiszteletből.

Thompson szerint azonban mindez az ő levélkéjének köszönhető, és a tőle megszokott stílusban kommentálta a történteket.

„Megint nyertem, ahogy szoktam. Azok a játékosok, akik ezt nem így gondolják és nem értékelik, amit a kultúrájuk védelméért teszek, elmehetnek a pokolba. Ha valaki nem tudná, hogyan kell rövid úton a pokolba jutni, szóljon, elküldöm a cheat kódot.”

Jack, Jack, te mindig fel tudod dobni a napomat.

41 komment

Címkék: barom tilcsákbe medal of honor jack thompson

Mai nyereményjáték: D20-lottó

2010.10.07. 12:00 Stöki

Ígértem, hogy szülinapi nyereményjátékaink között lesz agyatlan szerencsejáték is, most jött el ennek az ideje. A játék neve D20-lottó és külön erre az alkalomra találtuk ki. Kell hozzá három húszoldalú dobókocka (ez van nekünk) és extra adag mázli (ezt ti szerezzétek be valahogy). A D20-lottó szabályai:

Küldj el a címünkre három számot 1 és 20 között, ez lesz a szelvényed. Nem muszáj különböző számokat küldeni, az 1,1,1 éppúgy érvényes szelvény, mint az 1,10,20.
– A szelvény beküldésének határideje október 10. vasárnap 12:00.
– Egy ember csak egy szelvénnyel játszhat (figyeljük a gyanús emaileket, a duplázókat kizárjuk).
– Hétfőn egyszerre dobunk három darab húszoldalú kockával (ikozaéderrel, ha úgy tetszik). A dobás eredménye lesz a D20-lottón kihúzott három szám.
– Ha a beküldött szelvények között van egy, esetleg több telitalálat, ezek nyernek. Ha nincs, a nyereményeket a kéttalálatosok között sorsoljuk ki.

Ezúttal három konzolos játékot lehet nyerni a BSC jóvoltából: F1 2010 (Xbox 360), Singularity (PS3) és Spiderman Shattered Dimensions (PS3) a három jómadár. A D20-lottón egyébként nem lehetetlen a telitalálat, ha a blog olvasótáborából indulok ki. Felidéztem a valszámórákon szerzett harctéri traumákat, és ha minden igaz, itt húsz elem harmadosztályú ismétléses kombinációjáról van szó. A megfelelő képlettel ki is lehet számolni, hogy 1540-féleképpen lehet három számot kidobni három darab húszoldalún. Ennyi szelvény biztos nem lesz, de több száz tuti jön, szóval van esélye a telitalálatnak. (És azt figyeltétek, milyen ügyesen visszafogtam magam végig, hogy ne D20-lottó™-et írjak?)

És persze pörög még az egyszámjátékunk és a képregényforgatókönyv-pályázat is, ahol további játékokat nyerhettek.

31 komment

Címkék: születésnap lottó nyereményjáték d20

Jersey Shore + Final Fantasy = ???

2010.10.07. 09:16 hancu

Nem tudom, kinek van szerencséje ismerni az MTV Jersey Shore című suttyóparaszt-valóságsóját. Aki nem, annak csak annyit, hogy ez a bizonyíték arra, hogy bőven van még hová süllyedni a magyar kertévék hasonló próbálkozásaival - aki meg igen, és esetleg otthon van a klasszikus japán RPG-k világában is, annak itt a Collegehumor videója reggelire, halmazati büntetésként.

 

14 komment

Címkék: tv bulvár valóságshow collegehumor

Heti retro: Raid Over Moscow

2010.10.07. 08:00 Stöki

Őszintén megmondom, meglepődtem, amikor a múlt heti szavazáson a Raid Over Moscow nyert – érzésem szerint nem olyan klasszikus ez, mint például a Head Over Heels vagy a Lords of Midnight, amiket maga mögé utasított, és a retrós szaklapokban is alig említik. Viszont az biztos, hogy itthon némi misztikum övezte a játékot, az a hír járta, hogy nálunk be van tiltva, hiszen Lenin-szobrokat kell benne szétlőni. Persze ennek a fele sem igaz.

Moszkvai utazásunkat Salt Lake Cityben kell kezdenünk, a Bruce Carver és testvére alapította mormon fejlesztőcsapatnál, az Access Software-nél. A cég nem túl jelentős tényező a játéktörténelemben, de azért csinált emlékezetes programokat (például príma golfszimulátorokat, a Leaderboardot és a Linkset). A nyolcvanas évek első felében viszont kevésbé békés játékokat láthattunk tőlük: a Beach Head című C64-es programmal lettek igazán ismertek, ami ügyességi-lövöldözős játék volt és több egyszerűbb aljátékból állt. Az egyik pályán hadihajót kellett manőverezni, a másikon repülőket lőni egy ágyúval, és így tovább. Valahogy így:

81 komment

Címkék: retro botrány raid over moscow heti retro jatek

A tengerészgyalogosokat nem a kecsességükért szeretjük

2010.10.06. 22:18 Stöki

Bizonyíték erre a lenti videó - valahogy a Blizzard cgi-filmjeiben meggyőzőbben mozognak a derék terranok, mint a Föld bolygón.

14 komment

Címkék: videó állatság starcraft cosplay

Lány a játékboltból

2010.10.06. 20:39 hancu

Ez a klip kivételesen nem egy kimondottan mai darab, de a születésnapi héten ennyi belefér, főleg ha a főszereplő nem más, mint a kollektív gémer-tudatalatti nedves álma: a lány a játékboltból.

(Egyébként a G4TV-n futó Attack of the Show sorozat ezredik epizódjának tiszteletére készült tavaly nyáron.)

5 komment

Címkék: zene

Mai nyereményjáték: Egyszámjáték három nyertessel

2010.10.06. 12:00 Stöki

Folytatódik szülinapi nyereményjáték-sorozatunk, mégpedig egy egyszámjátékkal, mert ennek nagy sikere volt a Halo: Reach nyereményjátékánál. Vagyis küldjetek a címünkre egyetlen pozitív egész számot (1, 2, 3, ...), amivel részt vesztek az egyszámjátékon. Az egyszámjátékban szokás szerint az a nyertes, aki a legkisebb olyan számot mondja, amit senki más nem mondott. (Tehát ha erre a nyereményjátékra a következők érkeznek: 1, 25, 14, 5, 1, 14, 1, 65, 5, akkor a 25-ös szám beküldője nyer, mert az 1-est, az 5-öst és a 14-est többen is beküldték, így ezek a számok kiesnek.) Egy ember csak egyszer jelentkezhet, kéretik ezt betartani (a gyanús emaileket nem vesszük figyelembe). A szám beküldési határideje október. 8. péntek 12:00 (vagyis pontosan két napotok van).

Segítségül annyit elmondok, hogy a Halo: Reach nyereményjátékánál kb. 250 szám érkezett, a legtöbb 1 és 30 között volt, és az első 20 számból csak három maradt, amit csak egyszer küldtetek be: a 10-es, a 15-ös és a 20-as. De az a verseny egy Xbox 360-as játékért ment, a mostani pedig három pc-s folytatásért megy majd, szóval lehet, hogy most többen jelentkeznek és a kisebb számok közül még több kiesik. A nyereményeket az íróasztalom fiókjában találtam, de gyanítom, hogy oda a CD Projekttől és a Cng.Hu-tól érkeztek, mert egy Overlord II, egy Supreme Commander 2 és egy Bioshock 2 a három stuff. A mostani egyszámjáték annyiban különleges, hogy három nyertes is lesz, a három legkisebb „egyszám” gazdái. Közülük először az abszolút nyertes, tehát a legkisebb számot beküldő választhat majd a három nyeremény közül, aztán a második, majd a harmadik.

És persze vasárnapig várjuk még a képregény-forgatókönyveket is azoktól, akik EA-s játékokat is nyernének.

Apróbetűs kitétel: a határidő után érkező pályázatok beküldői jönnek nekünk egy általunk választott röviditallal. Most hétvégén is jött még egy szám a Halo-nyereményjátékra, pedig annak már majdnem egy hónapja vége.

16 komment

Címkék: születésnap nyereményjáték

Végre: Trollkodásért beintett a bíróság Tim Langdellnek

2010.10.05. 19:10 Stöki

A világ legnagyobb védjegytrollja, Tim Langdell, aki második lett a suttyólistánkon, végre jól pofára esett. Langdell ugyebár abból él, hogy valaha bejegyeztetett egy Edge Games nevű céget (ami csinált pár nem túl emlékezetes játékot), és azóta védjegybitorlásért perel boldog-boldogtalant, aki használja az „edge” szót. A gond az, hogy ez egy értelmes angol szó (jelentése: szél, szegély, perem), szóval Langdell próbálkozásai nagyon átlátszóak, de az amerikai jogrendszer hülyeségei miatt gyakran célt érnek (a fenti linken elolvasható, hogyan szívatott szét Langdell egy szerencsétlen iPhone-játékfejlesztőt). Az Edge Games egyébként 1994 óta nem készített eredeti játékot.

A jó Tim az Electroninc Artsnál is bepróbálkozott, a Mirror’s Edge miatt akart náluk védelmi pénzt szedni (merthogy Langdell jó szokása perrel fenyegetőzni, majd felajánlani, hogy eltekint a pertől a bevétel iksz százalékáért). Állítólag az Edge Games éppen egy Mirrors nevű játékot kezdett csinálni, és ennek a Mirror's Edge betett. A lenti screenshot tavaly készült az Edge Games honlapjáról.

De mint kiderült, egy mamutvállalat már túl nagy falat egy ilyen pitiáner alaknak. Az EA ugyanis tavaly szeptemberben ellenlépéseket tett és egy petícióval bemószerolta Langdellt az amerikai szabadalmi hivatalnál (USPTO). Langdell válasza idén júniusban érkezett, miután látta, hogy nem ér célt: már nemcsak fenyegetőzött, hanem be is perelte az EA-t. Az EA augusztusban lőtt vissza, és mondhatjuk, hogy a józan ész mellett most már minden játékfejlesztőt képviselt: ellenkeresetet nyújtott be azt kérve, hogy a szabadalmi hivatal törölje Langdell védjegybejegyzését, és azt állítva, hogy Langdell szándékosan megtéveszti a hivatalt. Az ügyben az újabb fordulat tegnap történt: ejtették Langdell EA elleni perét, és az ügyben eljáró William Alsup bíró szavai olyan szépek, hogy szó szerint beidézzük:

„A felperes jelenlegi és jövőbeni kereskedelmi és üzleti tevékenységét tekintve dr. Langdell kifogásai gyanúsak mind az USPTO-nak, mind a bíróságnak. Kérdés, hogy a felperes törvényes üzleti tevékenysége túlmutat-e a játékkal kapcsolatos iparágak ellen irányuló, védjegylehetőségekre építő trollkodáson.”

Az EA szóvivője az IndustryGamersnek azt nyilatkozta, hogy elégedett a döntéssel, Langdelltől még nincs kommentár. Langdell egyébként nagy pácba került, ügyködése ugyanis nem véletlenül lett gyanús a bíróságnak. Mint kiderült, a jó Tim régóta becsapta a USPTO-t, többek között hamis játék- és játékmagazin-borítókat küldött a hivatalnak, hogy az fenntartsa a védjegyet. Alsup bíró figyelmeztette is Langdellt, hogy ezért még valószínűleg egy másik bíróság előtt fog számolni. És ezek után a jó Tim az EA ellenkeresetének döntésénél sem számíthat sok jóra.

Alsup bírónak pedig külön köszönjük a „trollkodás” szó történelmi jelentőségű használatát egy bírósági ítéletben. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „to troll” ige eredeti jelentése ebben a szövegkörnyezetben kb. „zavarosban halászni”, de angolul lehet így is, úgy is érteni. Hadd fordítsam trollkodásnak, úgy sokkal szebb a sztori.)

37 komment

Címkék: per ea troll tim langdell

Kitoltuk az eBay-játék határidejét

2010.10.05. 18:04 Stöki

Váratlanul jött a jó hír az eBaytől: kaptunk még egy kis időt, ezért megváltoztattuk az eBay-nyereményjáték határidejét: ma este 8 helyett holnap, azaz szerda délig küldhettek még javaslatokat, mit vegyünk nektek a 200 euróból, amit az eBaytől kaptunk. A nyereményjáték részletei itt.

Közben kiderült, hogy Magyarországra jön az eBay – pontosabban nem az eBay.com, hanem az eBay International Market, merthogy a kettő nem ugyanaz. Erről mi már tudtunk – hiszen a nyereményjáték éppen a cég hazai nyomulásának az egyik (szerintem tök jó) marketingfogása, akárcsak a twitterező és facebookozó Jóljár Jolán (képünkön) –, csak nem beszélhettünk róla. Most viszont már nem akarunk úgy tenni, mintha nem látnánk semmit a hírekből. Szóval él már az ebay.hu cím, de fontos megjegyezni, hogy még erősen béta állapotú az egész, lehetnek még hibák az oldalon. Az oldal folyamatos fejlesztés alatt van, és lesz egészen a hivatalos indítás napjáig (ami valamikor év vége felé lesz).

9 komment

Címkék: ebay nyereményjáték

Mai nyereményjáték: Írj képregény-forgatókönyvet!

2010.10.05. 11:00 Stöki

Mint tegnap írtam, első születésnapunkat nyereményözönnel ünnepeljük, péntekig minden nap lesz itt valamilyen nyereményjáték (jut eszembe, az eBay-játékra is lehet még jelentkezni ma este 8-ig holnap délig). Lesz agyatlan szerencsejáték is majd a héten, de ma a kreatív oldalatokat szólítjuk meg.

Volt ugye az IDDQD-n egy nagy sikerű képregénysorozat, ezt szeretnénk feléleszteni, és hogy közösségibb legyen a dolog, a ti segítségetekkel. Vagyis küldjetek a blog levelesládájába egyszerű, pár képkockára írt forgatókönyveket valamilyen játékos vagy geek témában, és persze nem árt, ha a forgatókönyv vicces. A legjobbakat természetesen viszontlátjátok majd itt a blogon megképregényesítve, de egyébként minden jelentkező ugyanolyan eséllyel indul, mert a nyereményeket kisorsoljuk. Egy ember bármennyi képregénnyel jelentkezhet, a határidő október 10. vasárnap éjfél. Két nyertese is lesz ennek a nyereményjátéknak, egyik egy Fifa 11-et, másik egy Battlefield Bad Company 2-t kap – mindkettő pc-s verzió, és mindkettőt az Electronic Artsnak köszönhetjük.

Fontos! Hogy a tucatjával érkező értelmetlen hülyeségeket kiszűrjük, a sorsolásban csak azok vesznek részt, amik egy minimális színvonalat megütnek. Ezt természetesen szubjektíven döntjük el, de egyáltalán nem szigorúan: ha csak egy picit látjuk a forgatókönyvön az igyekezetet, már részt vesz a sorsoláson, tényleg csak azokat akarjuk kiszűrni, akik alibiből, nulla gondolkodással dobnának össze valamilyen élvezhetetlen marhaságot.

23 komment

Címkék: közösség születésnap képregény nyereményjáték

süti beállítások módosítása
Mobil