HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Te fizetnél 30 dollárt pár játékvideóért?

2010.10.18. 11:15 Stöki

Először is csendes áhítatban nézzük meg a decemberben érkező Wow-kiegészítő intróját, ami az eddigi legjobb cgi „jön a sárkány és mindenkit legyak” témában, de általában is biztosan az első tízben van.

Aztán szedjük fel az állunkat. Aztán gondolkodjunk el azon, hogy kifizetnénk-e egy teljes játék árának felét pár ilyen videóért.

Az Activision nem éppen emberségéről és nagylelkűségéről ismert főnöke, Bobby Kotick szerint fizetnénk. Erről szeptemberben beszélt egy kaliforniai szórakoztatóipai konferencián, ahol a Starcrafttel példálózva kifejtette, hogy ha a játékokból kivennék az átvezető animokat és összevágnának belőlük egy másfél órás filmet, amit 20-30 dollárért árulnának, biztosan kasszasiker lenne.

Én nem vagyok ebben olyan biztos. Egyrészt az átvezető videók nem véletlenül átvezetők: küldetéseket kötnek össze, amikben szintén fontos történések lehetnek – ezek nélkül pedig foghíjas lehet a „film” sztorija. Másrészt az átvezető animok általában a játék motorjával készülnek, vagyis nem nyújtanak olyan látványt, mint a fenti intro (lásd éppen a Starcraft II videóit). Harmadrészt egy drágább mozijegy is csak 10 dollár körül van, miért kellene ennek a dupláját vagy tripláját fizetni egy játékvideó-gyűjteményért?

De inkább mondjátok meg ti: kiadnátok 20-30 dollárt másfél óra cgi-ért és átvezető videóért?

96 komment

Címkék: videó activision blizzard robert kotick idióta ötlet

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr292380479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alwares 2010.10.18. 11:37:56

Ez a Kotick egy hihetetlen barom. Elmehetne politikusnak.

thinkEdem 2010.10.18. 12:11:39

Nem olyan hülyeség. Az SC2 megjelenésekor az rpg-s partimban egyöntetű vélemény volt, hogy miért kell ezt is végigjátszani: a Blizzard videókért.

Valljuk be, a Blizzard olyan szintű videókat tett a játékaiba, amit még később is szívesen megnéz az ember. (Nemrég kezdtem elölről a warcraft 3-at, és nem lépem át az átvezetőket; a Diablo 2 intorját végignézem minden újratelepítéskor...)

És még mindig amerikában kell gondolkozni. Ott megveszik a márkát. Magyarországon a játékért sem adnak ennyit, hiszen virágzik a kalózpiac, hiszen itthon lopni divat.

gabbor 2010.10.18. 12:34:30

@thinkEdem: "És még mindig amerikában kell gondolkozni. Ott megveszik a márkát."

Hülyeség, ott sincs pénz.

Mellesleg proli szótárban ez található; "A magyar lakosság jelentős része; akik úgy érzik, hogy nem kell ahhoz ismerniük a más országokban történő eseményeket, hogy állandóan azokra hivatkozzanak és ezzel teremtsenek saját, bigott rögeszméiknek igazolást."

Nem bántásból.

thinkEdem 2010.10.18. 12:42:02

@gabbor: Nem bántódok. Igazából az kimaradt, hogy az a rész ALLwares-nek szólt inkább...

Egyébként az, hogy "ott sincs pénz", csak részben igaz. Viszonyítsd egy frissen kijött játék amerikai árértékét (vagyis hány kenyeret illetve mozijegyet vehetsz rajta, illetve egy átlag srác heti zsebpénzéhez képest milyen drága), és ugyanennek a magyar árértékével... És most nem panaszkodni akarok, hogy fúdedrága, vagy ilyesmi, szimplán csak ez van.

Lurian 2010.10.18. 12:46:59

30 dolcsi az sok. Par fanatikus venne csak meg (ha egyaltalan). Nem hinnem, hogy megerne. Nem mellesleg atvezeto videokbol nem jonne ki masfel ora. Plusz a legtobb esetben csak felmesz a youtube-ra, es megnezed ott. En sem Magyarorszagon dolgozom, es bar megtehetnem, akkor sem fizetnem ki. Ahogy a szuperexkluziv dragabb jatekokat sem veszem meg, mert a vege ugyanaz. Marmint a jatek. Ha fanatikus lennek persze, az mas. Mondjuk egy War/Starcraft CGI mozira beulnek. A Beowulf is tetszett, de azt sem 30 dolcsiert neztem meg. :-) Ez a Kottick meg egy igazi diszf@sz. Valaki elb@szhatna mar egy kombajnnal...

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.10.18. 12:49:26

Én még a játékért se fogok fizetni nemhogy a videóért...

steelhand 2010.10.18. 12:52:15

Imax 3D-ben? Simán. Amúgy lóf@ft...

vizoo 2010.10.18. 12:53:45

Kottick bácsiról csak osztani tudom az előttem szólók véleményét, és beállok én is abba a sorba, aki nem fizetne ki 20-30 dollárt egy CGI válogatásért. Egy egész estés CGI filmért talán.

Kulminaator 2010.10.18. 12:55:16

Ez nem az első ilyen konstrukció.
Van egy project ami kb. annyi ideje "tart" mint a szépreményű DN4ever, mégpedig a FighterOps. Ennek van egy úgynevezett area51 részlege, ahol információkat, állítólagos screen shotokat és mégállítólagosabb videókat lehet megtekinteni. Fizetés ellenében...

fighterops.com/index.php?page=area51

Bambula 2010.10.18. 12:55:38

$30 nekem is sok egy játékvideókért.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.10.18. 12:57:59

Nekem az elv is gusztustalan egyébként, ez olyan mintha vennél egy autót de szélvédőt csak felárért kapnál...

Kulminaator 2010.10.18. 12:58:07

Ja. Az lemaradt, hogy már 2005-ben voltak állítólagos shotok és egy évre 25$ az area51 belépő.

LiberAll 2010.10.18. 13:01:52

Soha, az EA meg menjen már csődbe, vagy a "gyíkocska" őket is látogassa már meg :)

terran 2010.10.18. 13:05:21

én azt nem értem, hogy a szarba tud ez repülni

nem túl aerodinamikus alkat, plusz ráraktak egy páncélt

hancu 2010.10.18. 13:06:41

@LiberAll: De hogy jön ide az EA?

rootshaper 2010.10.18. 13:08:56

nem.
kotick felolem le is fogyhat, ha rajtam mulik.

rootshaper 2010.10.18. 13:09:34

@terran: ugytudom, hogy ez fantasy. ezen felul meg milyen kerdesed is van meg? XD

LiberAll 2010.10.18. 13:10:08

@terran: valószínűleg belül is ég a jószág, ergo mint egy hőlégballon viselkedik, amúgy fantasy mmo-tól mit vártál ? :P

LiberAll 2010.10.18. 13:11:57

@hancu: ezt benéztem, tényleg mondjuk eddig az EA volt a fő szarkavaró, emlékeim szerint, de akkor javítom.
az Activision menjen csődbe, vagy ez a "gyíkocska2 látogassa meg Őket. :)

Hipper 2010.10.18. 13:14:27

Szerintem Kotick, arról beszélt, hogy ezekben a játékokban már olyan minőségű videoátvezetések vannak, helyenként remek történettel, hogy simán összerakhatnának belőlük egy filmet. Nyílván nem copy paste az összes átvezető rész egybe, hanem kiegészítve és a történetet kikerekítve. Nyílván a 20-30 dollár picit magasnak tűnik, de ha 12 millió WoW játékosból csak a tizede megveszi mondjuk 10 dollárért, vagy csinálnak belőle csomagot a játékkal szép dobozban, kicsit drágábban akkor már megérte.

moli 2010.10.18. 13:21:20

@kőporosvazelin: imax 3d, bazdmeg, mar 1 eve meg akarom nezni az avatar nevu csodadarabot, de mivel anno nem voltam hajlando tomegben furakodni, igy mar baszhatom.

imax, pffff......

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.18. 13:22:40

@terran: Arról nem is beszélve, hogy igazából a földrengéseket nem is sárkányok okozzák.

bruTe 2010.10.18. 13:24:22

Én nagy Blizzard-fan vagyok (annak ellenére, hogy nem is wowozom), és ez egyrészt a kiváló videóiknak is köszönhető. Valóban, már 2000 körül olyan múvikat rittyentettek, hogy még ma is megkönnyezi az ember.

De mondjuk ez most pont nem tetszett, ennél több minden szokott történni egy blizzardos videóban. Persze azért szépen égett az a tűz, meg minden.

A kérdésre válaszolva: csak átvezető anime-okért nem venném meg, akkor már inkább a játékokat. De ha egy filmet csinálnának egy fasza sztorival, azt lehet, megvenném, megnézném. Ez a korhatáros karikától függ (16 éven aluli --> nem valószínű, hogy fizetnék érte).

A cikkhez még: szerintem itt épp nem azokról a videókról van szó, amik a játék motorjával készültek, azokat senki sem venné meg.

zolika78 2010.10.18. 13:31:16

Még egy másfél órás pornóvideóért sem adnák ki $30-t, nem hogy egy (mű) játék-videóért...

dr. HáziMacska 2010.10.18. 13:35:13

@terran: Nemtudom, neked nem tunt fel, hogy a szarnya alja joval melegebb, mint a teteje? Igy a folyamatosan felszallo meleg levego nyomasan marad meg. Ugy kepzeld el, mintha a szarnya aljan folyamtosan raketak lennenek.
Mysticfucker! :P

pizzaboy 2010.10.18. 13:37:32

Én kifizetném, mert szerintem remek szórakozást nyújtana. Sőt ha több része lenne, esetleg DLC-ben lehetne letölteni hozzá extra jeleneteket 5 dollárért az még jobb lenne!

---Comment sponsored by: Activision

Dr. Kix 2010.10.18. 13:39:42

Na, reméljük, megcsinálja és reméljük, hogy belebukik. Aztán már csak le kell váltani.

Khayness 2010.10.18. 13:52:07

www.escapistmagazine.com/articles/view/columns/experienced-points/8169-Experienced-Points-Age-of-Kotick

Egy jó kritika az idiótáról.

Volt valahol egy jó idézet, hogy a cége sikereit olyan dolgoknak köszönheti, amihez semmi köze sincs.

Ja és persze, hogy nem fizetnék :D

Leon121 2010.10.18. 13:54:43

Természetesen megvenném! Mint hithű Blizzard-fanatikus, nem kérdéses számomra a 14 ezer forintos Starcraft 2 (részlet), a 30 dolláros videó-gyűjtemény, és az egyéb, más hasonló tartalmú játékoknál kb 1,5-szer drágább termékek vásárlása! Teljesen mindegy, mi az vagy hogy milyen az ára, csak rajta legyen a Blizzard-logó, és máris nedves álmaim lesznek tőle!

Serathis 2010.10.18. 13:56:53

B Kotiknak üzenem: f*szt.

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2010.10.18. 13:57:59

A Blizzard minőségi videókat csinál ezt nem vitatja senki, de akkor is kell hozzájuk a környezetük, ez önmagában egy több sebből vérző ötlet, de Kotick mérce szerint csak kicsit baromság.

moli 2010.10.18. 14:07:30

(a wild troll appears!)
@Leon121: ez a komment ugy hangzott, mintha egy apple fanatikus irta volna.

Seravy 2010.10.18. 14:09:04

Igazából játék nem is kéne. Elég lenne csak a film...
Fizetsz, bemész a moziba.
Ha keveset fizettél, a hősöd kikap, ha eleget, nyer, és jogot szerzel a folytatás megnézésére.
Még játszanod sem kell, tök kényelmes.
Persze minden folytatásnál egyre többet kell fizetni hogy sikerüljön továbbjutni a filmben, ahogy "nehezednek" a pályák.

A végén meg már :

-Látod ezt a sportkocsit kaptam a születésnapomra...
-Az is valami? Én láttam a moziban ahogy a hős sikerrel teljesíti az utolsó pályát Warcraftban!
-Komolyan? Most csak hülyéskedsz, ugye? Állitólag összesen 250 ember tudta megnézi a világon...és még így is ez a film hozta a legtöbb bevételt a moziknak az elúlt 10 évben! Mennyit keresnek a te szüleid?
-Hát, apám elég jól keres miniszterelnökként hogy adjanak neki 25 éves hitelt egy mozijegyre... sajnos ő már nem tudta megnézni, 2 jegyre már nem volt elég...

Na csak egy ötlet volt, biztos lenne pár ember annyira sznob hogy végignézi akkoris ha többszázezer dollár egy jegy :P

Szlavi · http://power-on.blog.hu/ 2010.10.18. 14:13:36

Az Activision Blizzard a legtehetősebb videójátékgyártó cég egyike. Nem hiszem el, hogy annyira meg lennének szorulva anyagilag, hogy ilyen kis trükkökhöz kéne folyamodniuk. Ez már a kapzsiság határait feszegeti. Ha képesek lesznek ilyen "animációs filmeket" árulni, akkor végképp joggal lesz felháborodva az egész gamer társadalom. Már a havidíjas CoD-dal is eléggé feszegették a határokat, nem tudom, hogy ennek a Koticknak milyen vastag a bőr a képén, de télen nem fázik az arca, az biztos.

Zsola777 2010.10.18. 14:14:04

Semmiképpen. Sőt, a SC2-t átvezető animok nélkül is megvenném.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.18. 14:17:17

Nyilván nem, viszont ha csinálnak filmet a Warcraftból, akár CGI-t is, megnézném. De így a játékokból kiollózott videokért nem fizetnék semmit.

Kassian 2010.10.18. 14:23:57

Mondjuk ez a videó legalább a WotLK-et veri, bár majdnem ugyan olyan semmitmondó, mint az...
Az alap WoW intró még mindig bőven veri az eddigieket.

jtrencsenyi 2010.10.18. 14:24:39

A gyűjtők megvennék. Mint ahogyan megveszik a soundtrack CD-ket is.

Cadaver!! 2010.10.18. 14:28:25

Azon kívül, hogy totál hülyeséget beszél Kotick, még a számokat se ismeri. A Starcraft 2: Wings of Libertyben összesen 14 perc CGI videó volt, 37 perc engine-el készült átvezető anim. Ez összesen 51 perc, és így is évekbe tartott elkészíteni, nagyon messze van a "kívánt" 1,5 - 2 órától. A Blizzardon kívül pedig szinte senki sem vesződik már full cgi videóval.

Cadaver!! 2010.10.18. 14:30:22

A fenti számokban nincsenek benne a missiont bevezető beszélgetések, de ezek a játék szerint nem számítanak cinematicnak.

blacklord 2010.10.18. 14:39:09

Kotick ötlete ÍGY baromság. De ha megkérdezitek tőlem, hogy megnéznék-e egy Star Wars: The Old Republic-os trailer technikájával készült egészestés filmet, és fizetnék-e érte mozijegyet, akkor egyértelmű igen lenne a válasz. Nem is értem igazából a felvetést (eleve, hogy a cutscene-ket kiszedni mi értelme, az árat meg pláne nem), ezek a dolgok pont ellenkező irányban működnek... (manapság már online személyre szabható funkciók miatt veszi meg az ember a terméket, nem amiatt, amit simán leránt a netről pár perc alatt)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.18. 14:41:49

@Cadaver!!:

Nem az volt a sok idő, hanem a motor, a balance és a kapcsolódó technológia :) A videokkal kb 1 hónap alatt bőven megvannak, cgi-vel engine-es cuccokkal együtt :)

66th Zealot platoon 2010.10.18. 14:44:11

hihetetlen, hogy lustak voltak egy uj fejet krealni, ennek a sarkanynak a pofaja teljesen ugy nez ki mint a hidralysk a Starcraft 2 animacioban.

rbatty 2010.10.18. 14:48:52

Ha jól emlékszem, volt szó már valami hasonlóról régen a Diablo 2 videókkal.

a$ · http://postrock.hu 2010.10.18. 14:49:22

"kiadnátok 20-30 dollárt másfél óra cgi-ért és átvezető videóért?"

csak ha pornó.

amúgy nyílván kasszasiker lenne, hiszen a videók adottak, mindenképpen megcsinálják őket a játékhoz, ha kiadják és keresnek vele egy dollárt az a 0 centes ráfordításhoz képest végtelen % nyereség. de ha csinálnának egy fullos mozit a játék engine-nel, ami esetleg ráadásul kiegészítés a sztorihoz, szerintem tényleg kasszasiker lenne. (én egy fillért nem fizetnék, és meg sem nézném)

tcpip2inv 2010.10.18. 14:51:45

Ha lemegy 8k körülre az SC2, a minőségi, hangulatos animok miatt fogom majd becsületkassza alapon megvenni, anélkül nem fizetnék érte egy kanyit sem :)

vargatom 2010.10.18. 14:54:37

A Blizzard a War1-2-3 és SC, valamint a Diablo II CG videókból már eddig is adott ki külön DVD-t, plusz anyagokkal (pl. a Diablo II tévés reklámok) és rendezői kommentárral - még az Activision összeolvadás előtt, mielőtt valaki Kotickra fogná. Persze nem 30 dollárért, de kereslet, az volt rá.

Az SC2 WoL gyűjtői változata is tartalmazza az összes CG és ingame átvezetőt plusz pár extra dokumentumfilmet; a további két kiegészítővel együtt biztosan össze fog jönni egy újabb önálló kiadványra való, amit ráadásul simán meg lehet majd jelentetni BR-en is, hiszen ezúttal már minden HD-ben készül.

Szóval azzal együtt, hogy egy idiótának tartom én is, azért Kotick most nem beszélt annyira nagy hülyeséget...

Cadaver!! 2010.10.18. 15:02:52

Amúgy egy warez nélküli világban lenne értelme külön csomagolni a singlet, és a multit (persze nem külön-külön 60 dollárért ^^), mert sokakat nem érdekel a multi. Sok játékos a nagy kacsaúsztatón túl azt csinálja, hogy végignyomja a singlet, belenéz a multiba, aztán visszaviszi a játékot, az ár nagy részét visszaszerzi, és megy tovább a következő játékra. Míg sokan azok közül, akik komolyan multiznak le se tojják a singlet.

tundrazuzmo (törölt) 2010.10.18. 15:10:09

Ez a video egy trutyi. Ilyenért és ehhez hasonlóért pénzt nem adnék. Egy dollárt sem, nemhogy...

Giggsy · http://sgtgiggsy.blogspot.hu 2010.10.18. 15:36:50

@Cadaver!!: Ezt én is támogatom. Különösen az FPS-eknél. Egy CoD, BF:BC, vagy MoH singlje gyakorlatilag egy nagy nulla. Egyszerűen nem éri meg a rá kidobott pénzt. Ha lenne olyan verzió ami olcsóbb lenne és csak a multit tartalmazná, szerintem biztos sokan ugranának rá. Különösen a BF:BC esetében ahol ugyebár warezzal nincs multi :)

Squid 2010.10.18. 15:47:11

Én fizetnék 30 dollárt bármikor egy olyan dokumentum jellegű autentikus videóért, melyben Deathwing bekólázva 20 doboz viagra után szodomizálja Bobby Kotickot.

Lehet, hogy akár negyvenet is..

ben2 2010.10.18. 16:00:02

Van egy réteg, ami simán kifizetne ennyit. Ők azok, akik megveszik a díszdobozos kiadást kb. a játék háromszoros áráért, mert van benne limitált példányszámú egéralátét, egy CD a játék zenéivel és egy csak nekik szánt ingame pet.
Ha a 12 millió wow előfizető mindössze 10%-a megvenné a filmet, az pl. 1.2 millió néző x 30 usd = 36 millió dollár bevétel, ami egy nem blockbuster, de sikeres mozifilm átlagbevétele.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mozifilmeknél a jegyárból kb. 20% marad a gyártónál (a többit elviszi a mozi és a terjesztés), akkor belátható, hogy egy 15-20 millió dolláros költségvetésnél is (ami már professzionális moziminőség, nem ingame) nyereséges a film. Ha pedig hozzávesszük a marketing értéket is, azaz hogy tovább erősíti a márkát, esetleg új játékosokat hoz, vagy régieket hoz vissza, akkor bőven nyereséges az ötlet.

Bro 2010.10.18. 16:06:04

Blizz videók mindig is szépek és jól megalkotottak voltak, kellő minőség és idő ráfordításával. Bobby bácsi kinyalhatja az éppen soros NBA csapat összes valagát gyors nyelvcsapásokkal és bő nyállal. WoW meg azóta egy darab meg nem nevezhetetlen förmedvény mióta az alapötletet hatezerszer átírták kiforgatták és önmaga árnyékának a legkisebb szeletébe tiporták azok az új emberkék - akik ma dolgoznak rajta - akiknek közük sem volt a Warcraft világhoz mielőtt PÉNZ lett belőle.

Elnézést az erős hangvételért :) de kikívánkozott.

moli 2010.10.18. 16:31:42

@Aron777: wow, koszonom! utoljara neztem, 23:xx-kor kezdodott a vetites.

ave 2010.10.18. 16:35:40

Ha ugy tesszuk fel a kerdest, hogy apuka penzebol stikaban megvennenk-e magunknak, hat lehet.

Egyebkent nem. A regi jo modemes netezos korszakban orom volt egy-egy olyan jatek warez, amibol kivagtak az atkoto videokat igy joval kevesebb ideig tartott a letoltes.

hancu 2010.10.18. 16:51:22

@vargatom: "A Blizzard a War1-2-3 és SC, valamint a Diablo II CG videókból már eddig is adott ki külön DVD-t, plusz anyagokkal (pl. a Diablo II tévés reklámok) és rendezői kommentárral - még az Activision összeolvadás előtt, mielőtt valaki Kotickra fogná. Persze nem 30 dollárért, de kereslet, az volt rá."

Hanem sokkal drágábban:

www.amazon.com/Blizzard-Entertainment-Collection-Warcraft-Starcraft-Pc/dp/B00006SG4T

hancu 2010.10.18. 16:54:55

@tundrazuzmo: Ha ez trutyi, kérlek mutass egy olyan GCI játéktrélert, ami szerinted kiemelkedően jó. No offense, csak kíváncsi lennék az ízlésedre.

Lurker 2010.10.18. 17:03:36

Kotick bá' feltalálta a spanyolviaszt tripla áron :D
Mégis mi a pejparipa pimpije volt a Final Fantasy VII Advent Children?

VacakBlogHu 2010.10.18. 17:18:51

És ez a vidijó ráadásul még csak nem is jó :)

vargatom 2010.10.18. 17:21:37

Hancu: ez a gyűjtői kiadás, én régebbit láttam, az nem került ennyibe.

Ettől függetlenül meg továbbra is csak a közgazdaságtanra tudok hivatkozni - nem csináltak volna ilyet Blizzardék, ha nincs fizetőképes kereslet rá. Ami azt illeti ez a 80 dodós verzió pont hogy megerősíti Kotick elképzeléseit...

(Aki egyébként nyilván kb. úgy járt, hogy megkapta az SC2 költségvetési kimutatását, és rögtön felhívta Morhaimet hogy "te, véletlenül eggyel több nullát írtatok a CG mozikhoz" - mire Mike megmondta neki hogy "nem, az bizony tényleg annyiba került".
Na miután magához tért, Bobby sztem kapásból nekiállt azon gondolkozni, hogy hogyan lehetne ezt a költséget tompítani, és erre jutott első körben. Inkább azon kéne aggódni, hogy mit talál ki ha ez nem válik be...)

4lln4m3zw3r374k3n 2010.10.18. 17:30:54

Elég volt csak a címet elolvasni hogy a jó öreg Bobby jusson egyből eszembe.
Ezt most valahogy úgy kéne elképzelni hogy megveszem x összegért pl a Sc2őt és még 30 dolcsiért megkapom mellé az átvezető videókat is?
Nekem már az is kicsit sok hogy jópár játéknál dlc-kre többet kell (legalábbis ha a maga teljességében akar vele játszani az ember) költeni mint maga a játék ára. pl Bioware újabb játékai.
plusz 30 dodót tuti nem adnék ki átvezető videókra, anélkül meg valószínűleg meg sem venném teljes áron.
Szerintem ez sokaknak csak egy újabb lökés lenne a warez felé.

algi 2010.10.18. 17:46:14

Azt nem értem, hogy akinek megvan a játék, az miért venné meg? Mondjuk ha már itt tartunk, nyugodtan rátehetnék a játék lemezére műsoros formában az átvezető videókat - talán azt is meg lehet oldani, hogy csak azt lehessen lejátszani, amit játékban már unlockolt az ember.

Ez onnan jutott eszembe, hogy egyszer betettem a Half-life 1 játék lemezét a DVD-lejátszóba, és audio CD-ként rajta volt a soundtrack. Aztán kiderült, hogy az X-wing Trilogy-n is rajta vannak mindenféle zenék - furcsamód ezeket a trackeket valahogy nem sikerült megszólaltatnom a játékban a midik helyett. Szóval ennyi erővel a filmeket is rakhatnák műsoros DVD formátumban.

Egyébként emlékszem, hogy két X-Wing küldetés közben pihenésképp végignéztem az addigi átvezető videókat, de hogy játék nélkül nem élveztem volna, az hótt zicher.

vargatom 2010.10.18. 18:06:25

@4lln4m3zw3r374k3n:
"Ezt most valahogy úgy kéne elképzelni hogy megveszem x összegért pl a Sc2őt és még 30 dolcsiért megkapom mellé az átvezető videókat is?"

Az eddigiekből kiindulva:
ha tetszettek a videók a PC-den megnézve, akkor külön megveheted DVD-n (és talán majd BR-en) hogy megnézhesd a nappaliban a csodatévés házimozidon is.

@algi:
Az SC2-höz eleve HD-ben vannak a mozik, és még így is sokkal kevesebb helyet foglalnak, mint ha DVD formátumban (mpeg2?) kerültek volna a lemezre. A te megoldásoddal két lemezen kellett volna kiadni, ami több szempontból se jó a Blizzard/Activisionnek.

Limrasson 2010.10.18. 18:23:32

Jók ezek a videók, de nem hiába csak 2-3 perc hosszúak, és nem hiába átvezető videók.
Én azt javaslom, hogy 30-40-50 dollárért seggbe lehesse nrógni Bobby Kotickot, na az tuti kasszasiker lenne, 10.000.000-an állnának sorba rögtön!

Serathis 2010.10.18. 19:21:55

@jtrencsenyi: Úgyérted letöltik a soundtrack cdket? :)

meglivorn 2010.10.18. 19:34:02

Ne keverjük már gizikét a gőzekével. Az ehhez, illetve valaki említette az Old Republic trailerekhez hasonló full render filmeket gyártanak már rég. És nem csak a Final Fantasy mozikra gondolok, technikailag a Shrek és társai ugyanazok.
A játék átvezetők (pl. sc2) viszont többnyire a játékok motorjával készülnek manapság, ez látszik is rajtuk, akármilyen űber is az a motor. Animációs technikaként, rendesen megírt és elkészített filmként még ezzel sem lenne baj. Max sokan fanyalognának.
De egy játék videóiból összevágni valamit ennyiért... az kissé meredek. Biztos lenne, aki megveszi. Mindig van aki eléggé fanatikus. De, hogy a gyüjtői különlegességen kívül lenne valami értelme és értéke, azt erősen kétlem.

u.i.: ez is szóba került, wow film lesz. Állítólag. Készül. Talán már egy A betűt le is írtak a sztorijából...

Dukefazon 2010.10.18. 19:44:56

Hehe, erről az ugrott be, amikor a PC-s játékok hőskorában úgy voltak meg játékok tört verziói, hogy lényegében csak a gameplay volt meg, se átvezető videók (takarékosság kedvéért), de volt, hogy a játék zenéjét is lespórolták. Mondjuk ez gyakran azért volt, mert a játék zenéje audió sávon volt. Az biztos, hogy nem fizetnék, az okfejtésed teljesen helytálló!

miguel_ 2010.10.18. 19:51:42

@Szlavi: Én ilyenkor valahogy mindig azt gondolom, hogy azért a világ egyik legtehetősebb játékvállalata, mert ott valakinek eszébe jutnak ehhez hasonló ötletek is. Minden cent számít. :)

Kuz 2010.10.18. 21:19:33

30 dollárt?
No way
De fizetnék 30000-et(ha az utolsó gatyámat is el kellene adnom, és robotolnom fél évig) egy bérgyilkosnak, hogy kinyírja Kotickot....

slaci89 2010.10.18. 21:22:53

Bazzeg, ez majdnem full ugyanaz a jelenet, mint amikor a LOD-ban elszabadul a Divine Dragon, de még a sárkány is majdnem ugyanúgy néz ki. :D
Állítom onnan koppintották az ötletet, csak felturbózták a grafikát hozzá (mondjuk psx-ről nem nehéz).
A WOW-ot kb. teljesen leszarom, viszont LOD-t újra ki kéne pörgetni *epsx-et elővesz*. :P

rbatty 2010.10.18. 22:17:08

@Kuz: Nem lenne értelme kinyírni. Tudod, céges szörny, levágod a fejét, nő helyette másik. :D

@slaci89: Legend of Dragoon? (most már nekiállok valamikor) :)

Daihelyon 2010.10.18. 22:20:11

@meglivorn:

Ehhez még csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy: Terminator Salvation: The Machinima Series. 6 részes tv(?) sorozat ue3(?) motorral.

Daihelyon 2010.10.18. 22:23:57

@meglivorn:

Ehhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy Terminator Salvation: The Machinima Series, tv(?) sorozat UE3 motorral elkészítve.

thinkEdem 2010.10.19. 00:01:58

Oké, most akkor én értem félre a cikket, vagy mindenki?

A cikk alapján nekem az jött le, hogy Kotik henceg, hogy olyan kiba jók a videóik (és ezt azért muszáj aláírni, gondoljunk csak a jópár éves wc3-ra: www.youtube.com/watch?v=NrEfMI6uSJc ), hogy HA kiadnák, AKKOR megvennék. Persze azt is hozzátette, hogy öt év múlva valószínűleg meg is lépik ezt.

Az én olvasatomban szó sem volt arról, hogy ezentúl külön kéne fizetni a videókért (a szélvédő nem extra, csak külön is megvehető), szó sem volt (még) arról, hogy akkor ezentúl ez lesz a moziban normális film helyett.

Csupán egy melldomborító hencegés volt, és tegyük hozzá, nem alaptalanul.

(...és persze, én sem adnék érte ennyit, de én manapság a mozifilmek 99.99%-ára is sajnálom a kedvezményes mozibelépőt is.)

thinkEdem 2010.10.19. 00:03:49

@meglivorn: ...te jó ég. Találtak még egy NPC-t a lore-ban, akit még nem raideltek unalmassá a wowosok, vagy felmelegítenek egy régit? :P

genghis 2010.10.19. 07:32:22

viszont ahogy kiadtak, elkezdhetik uldozni a youtobon es a tobbi video megoszton talalhato videokat a szerzoi jogra hivatkozva. nincs tobbi nosztalgikusan beszurt diablo/warcraft video a forumokban, meg "sztem ez vot a legalatabb jelenet" link meg hasonlok.
Kotick ha tehetne meg a reggeli merevedesert is penzt szedne.

amugy ez a best a blizz videokbol:
www.youtube.com/watch?v=__c7xqClaTM

Leon121 2010.10.19. 08:42:49

@moli: Az Apple meg a Blizzard között kb annyi a különbség, hogy a Blizzardot (még) nem annyira szokás utálni. Marketing, design, eredetiség hiánya, menőség-faktor, túlárazás ugyanolyan mindkettőnél.

moli 2010.10.19. 09:57:02

@algi: metroid other m ilyen.

Les Grossman 2010.10.19. 13:53:35

@thinkEdem: A Blizzard max abban volt zseni, hogy hatásvadász videókkal nyomta tele az SC2-őt, a nép pedig ráharapott. Ahogy az eddigi összes játékukban is így csinálták.

nemecsek ernő áruló 2010.10.19. 17:37:36

Röviden: nem!

Másfelől a Blizzard miért nem csinál már önálló animációs mozifilmet? Na AZ kasszasiker lenne. :D

algi 2010.10.19. 18:27:42

@Gerzsonka: Mert az olyan ultrabrutál közhelyek, amik a játékvideóikban vannak egy játékban elmennek, de a moziban nevetség tárgyai lennének.

Hülye vagyok én? Miket beszélek? Annyi szar, túljátszott, közhelyes sorozat, meg mozifilm sikeres, mint állat. Blizzardék legalább olyan minőségen hozzák a kliséket, amit élvezet nézni. Szomorú tény, de élvezetes fénypont lenne ez ma Hollywood világában.

jtrencsenyi 2010.10.20. 11:19:55

@Felsmukk: tudod a világ bizonyos részein nem olyan mértékben szokás lopni a játékokat és a hozzá tartozó dolgokat, mint nálunk. Persze warez mindenütt van, csak éppen a arányok mások.

zaza42 2010.10.21. 13:37:37

Itt vannak az arányok: www.nationmaster.com/graph/cri_sof_pir_rat-crime-software-piracy-rate

Szerintem tök jók vagyunk!

Szerintem meg azért az amcsi játékipar elsőként az amcsikra épít. Ti pl. láttatok már nálunk tv-ben blizzard reklámot vagy óriásplakátot az utcán? Azzal kalkulálnak, ami az usa-ban van, aztán ha még megveszi pár lepusztult ország is, tiszta haszon!

flea 2010.11.04. 12:25:07

@VacakBlogHu: dejó, eszerint nem vagyok egyedül azzal, hogy nincs honnan felszedni az államat...

Reactor 2013.04.04. 19:05:12

@Cadaver!!: Ez így van. Én pl. magasról szarok a multira meg a neten való játékra, leginkább mert játéktól függetlenül a közösség 90%-át noobok, trollok és csalók alkotják. Beírod a Google-be bármelyik népszerű multiplayer játékot, már köpi is ki neked a "hack" kereséskiegészítést. Ha már a teveklubnál is agyba-főbe csalnak a datolyákkal, mi várható egy sokkal nagyobb online közösségben? LOL...

Kotick meg egy senkiházi idióta. Ez a 30 dezső ez pontosan 30 dezsővel több, mint amennyit nettó ér ez a videóválogatás.
süti beállítások módosítása