HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az év átigazolása a játékiparban

2010.10.21. 08:03 Stöki

Persze csak akkor az év átigazolása, ha az Infinity Ward és az Activision nem túl békés szakítását nem vesszük átigazolásnak: Patrice „A szakáll” Désilets tizenhárom év után otthagyta a Ubisoftot és átment a THQ-hoz.

Désilets még májusban lépett ki a Ubisoft Montrealtól, és a Kotaku már júniusban tudni vélte, hogy a THQ-hoz megy át, de mostanáig várni kellett a hivatalos megerősítésre. Désilets nem kispályás, több Prince of Persia-játékon is dolgozott egyre magasabb pozíciókban, az Assassin’s Creed és annak folytatása pedig már kreatív igazgatóként jegyzi a nevét (a rossznyelvek szerint ő csinált mindent az AC-ben, Jade Raymond csak kirakatcica volt).

A THQ-nál új fejlesztőstúdiót nyit szintén Montrealban, de csak 2011 nyarán kezdi el a munkát. Ennek több oka van, nyilván jogi okai is, de Désilets a Kotakunak írt levelében azt írta, hogy a korábbi munkahelyével is fair akar lenni, és most a családjával is több időt akar tölteni. Állítólag a következő E3-on már elárul ezt-azt a terveiről.

7 komment

Címkék: átigazolás ubisoft assassins creed thq patrice desilets

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr142387743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2010.10.21. 08:30:47

Elsőre ezt olvastam: Az év átigazolása a játékiparban Stöki.
Na, mondom, megnézem Stöki hova igazolt :D

dhafan11 2010.10.21. 08:41:28

mi atom ez a szakáll XD

genghis 2010.10.21. 08:44:31

"(a rossznyelvek szerint ő csinált mindent az AC-ben, Jade Raymond csak kirakatcica volt)."

ebben mondjuk mar az elso hirek ota biztos voltam...

Waldi! 2010.10.21. 10:37:57

Szerintem Jade Raymond legalabb olyan okos mint amilyen szep :D
Ezek a rossznyelvek.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.10.21. 11:06:24

A fickó igazi kockának néz ki. Csodálkozom is, hogy van családja. Persze lehet, úgy értette, hogy anyu meg apu hiányolja otthon! :-)

zyrobs 2010.10.21. 13:08:18

Ez a szakáll nem természetes, szerintem valami parazita él a manusz arcán.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.22. 08:22:06

Mi a fene folyik Montréalban? UBI, THQ, Eidos, mind ott tapossák egymás lábát.
Nem bécsben kell kávézót nyitni, hanem Montréalban képregényboltot, kütyüshopot és sztriptízbárt.
Ilyen mértékű geekkoncentrációnál már nem lehet bukta.
süti beállítások módosítása