IDDQD

Ötszáz. Millió. Dollárt.

Nem vicc. Tényleg nem. Ez mai árfolyamon számolva kábé 99 milliárd forint. Igazán nem szeretnénk itt politizálni, de mivel a "rohadt sok pénz" mérőszáma a mai magyar valóságban a most kivetett második számú válságadó, muszáj ahhoz hasonlítanunk. Annál mondjuk kicsit kevesebb. Igaz, azt a 160 milliárdot az összes itthon működő energetikai, és telekomcége plusz az összes áruházlánc fogja összedobni, és elviszi az éves szumma profitjuk felét.

Szóval félmilliárd dollár, ezért persze durva reklám-szőnyegbombázás várható, annyit lehet tudni, hogy már megállapodtak Steven Spielberggel, a Burger Kinggel, a Pepsivel (400 millió doboz kinectes kólát dobnak piacra), a YouTube-bal, a Nickelodeonnal, a Disneyvel, lesz Kinect-reklám a Glee-ben, a Dancing with the Starsban, a People és InStyle magazinokban, és a nyitás éjszakájára kibérlik New Yorkban az egész Times Square-t.

Ágyúval verébre? Vagy csak biztosra mennek? Megpróbálják a végtelen bankszámla ütőkártyáját kijátszani, és marketinges hidegháborúba belerángatni a sokkal kevésbé mély zsebű Sonyt és Nintendót? Egyáltalán mikor hoz vissza egy félmilliárdos reklámkampányt egy 150 dolláros kütyü (amit tippem szerint veszteséggel árulnak, ahogy a konzolpiacon a hardvert szokás), meg a mellé eladott játékok?

Ha el nem felejtem, holnap rákérdezek a magyar Microsoftnál, mi várható itthon.

Először is csendes áhítatban nézzük meg a decemberben érkező Wow-kiegészítő intróját, ami az eddigi legjobb cgi „jön a sárkány és mindenkit legyak” témában, de általában is biztosan az első tízben van.

Aztán szedjük fel az állunkat. Aztán gondolkodjunk el azon, hogy kifizetnénk-e egy teljes játék árának felét pár ilyen videóért.

Az Activision nem éppen emberségéről és nagylelkűségéről ismert főnöke, Bobby Kotick szerint fizetnénk. Erről szeptemberben beszélt egy kaliforniai szórakoztatóipai konferencián, ahol a Starcrafttel példálózva kifejtette, hogy ha a játékokból kivennék az átvezető animokat és összevágnának belőlük egy másfél órás filmet, amit 20-30 dollárért árulnának, biztosan kasszasiker lenne.

Én nem vagyok ebben olyan biztos. Egyrészt az átvezető videók nem véletlenül átvezetők: küldetéseket kötnek össze, amikben szintén fontos történések lehetnek – ezek nélkül pedig foghíjas lehet a „film” sztorija. Másrészt az átvezető animok általában a játék motorjával készülnek, vagyis nem nyújtanak olyan látványt, mint a fenti intro (lásd éppen a Starcraft II videóit). Harmadrészt egy drágább mozijegy is csak 10 dollár körül van, miért kellene ennek a dupláját vagy tripláját fizetni egy játékvideó-gyűjteményért?

De inkább mondjátok meg ti: kiadnátok 20-30 dollárt másfél óra cgi-ért és átvezető videóért?

Az év egyik nagy sztorija a chile bányászok esete, akiket a héten mentettek ki a föld alól, 69 napig raboskodtak ott. Október 14-én történt a mentőakció, egy nap alatt felhoztak mindenkit, örült az egész világ, a média, mindenki (nagyjából egymilliárd ember követte élőben a mentést). Az egyik neves japán játékkiadó, a Namco is szeretett volna hozzájárulni az ünnepléshez, és a neves napon közzétette az alábbi képet a Twitter-oldalán.

Ő a Namco egyik játékhőse, Mr. Driller, magyarul kb. Fúrófej úr. Chilei zászlós háttérben üdvözli a bányászokat, a „bienvenido de nuevo” nagyjából annyit tesz, hogy „Isten hozott megint!” A képet valószínűleg többen tiszteletlenségnek gondolták, mert a Namco nem sokkal ezután levette a képet és bocsánatot kért, amiért így üdvözölte a bányászokat. Őszintén szólva nem érzem annyira gázosnak a képet, főleg annak fényében, hogy maga a chilei média is videojátékos utalást hozott címlapon: Super Mariónak nevezte az egyik bányászt, Mario Sepúlvedát (ő jött fel másodiknak, a föld alatt mindenkit meginterjúvolt, sokat tett azért, hogy tartsa a lelket a többiekben).

A lenti videó ritka diadalmas pillanatot örökít meg: a Stallion83 nevű Xbox 360 júzer a Telltale Wallace és Gromit játéksorozatában unlockol egy 20 pontos achievementet, és ezzel eléri ötszázezredik gamerscore-ját. Annak, akinek az előző mondat kínai lenne: Xboxon majdnem az összes játékokhoz tartoznak achievementek, vagyis teljesíthető feladatok, amikért cserébe pontokat, azaz gamerscore-t kaphat a játékos. Minél nehezebb a feladat, általában annál több pont jár érte. Ha például Halo: Reachben végigjátszunk egy pályát normal szinten, 10 pontot kapunk – ha viszont a legnehezebb, legendary fokozaton toljuk végig az összes pályát, ráadásul egyedül, 150 pont üti a markunkat. A gamerscore főként arra jó, hogy lehet villogni vele a haverok előtt, illetve a keményvonalas rajongóknak komoly motiváció „kimaxolni az acsikat”, vagyis egy-egy játékban minden achievementet elérni, unlockolni (kőkemény munkával általában 1000 pontot lehet egy játékból kihozni, ez dlc-kkel még pár százzal nőhet).

Stallion83 ezzel máris bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe, de mint blogjának címe mutatja, célja az egymillió gamerscore elérése. Szóval most még csak félúton jár, nem is pihent sokat a félmilliomodik pont után, rögtön elkezdett játszani a Karaoke Revolutionnel.

Viszonyításul: én Xboxon átlag heti 3-4 órát játszom (sajnos többre nincs időm), így gyűlt össze kb. négy év alatt 13-14 ezer pontom (achievementekre ritkán szoktam direkt ráhajtani). A legnagyobb gamerscore-ú ember, akit ismerek, Grath cimbi az 576 Kbyte-ból. Amikor nyáron voltam vele az E3-on, éppen akkor fordult át a pontja hat számjegyűvé, most már talán 110 ezer fölött van. A jó Grath a legnagyobb gémer, akivel valaha találkoztam, mind lexikális tudást, mind fanatizmust tekintve: félelmetesen sok játékot ismer, évekre visszamenőleg köpi-vágja a megjelenési dátumokat és képes többször végigjátszani egy játékot csak azért, hogy unlockoljon egy 25 vagy 50 pontos achievementet (és még élete is van emellett, például legendásan jól sikerült partikat szervez a cimboráinak). Elképzelni sem tudom, mekkora alfageek lehet az, akinek már félmillió pontja van.

(via Kotaku)

A mai napot az egzotikumnak szenteljük, és a Resident Evil 5 keménycsaját, Sheva Alomart állítjuk ki középre. Lépjünk gyorsan át magán a neven, mert attól még, hogy kezdő kalandmesterek alapfokú névadási képességével született meg ez a borzalom (Alomar, most komolyan), még simán lehet jó a karakter.

Szóval ugye van ez a játék, ahol zombikat négereket fertőzötteket kell halomra gyilkolni, és mivel az alap izomagy nem feltétlenül vonzza a játékosokat, a készítők egy igen kacifántos előtörténettel megáldott hölgyet csaptak még a paklihoz. Ezt olvasva ismét fel-felrémlik az a rövid és sikertelen időszak, amit MAGUS kalandmesterként töltöttem el, ugyanis Sheva szülei a történet szerint egy üzemi balesetben vesztik életüket, és miután a lány megszökik a nagybátyjától, egy kamionsofőr veszi szárnyai alá.

Mackey bácsi ajánlásával. M'kay?

(innen)

Mára be lehet zárni az internetet, mert ennél nagyobb királyság már úgysem fog teremni rajta: négy warcraftos Lich King a Bohemian Rhapsodyt nyomja Guitar Heróban. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.

(via FS)

Oké, kezdjük egy kis szlengmagyarázattal: mi az hogy ragequit? A legjobb családban is előfordul, hogy valaki úgy felidegesíti magát egy (tipikusan online, kompetitív) játékon, hogy leszáll elé a vörös köd, és mérgében kilép a játékból, uninstallál, talán még a játék lemezeit is összetöri.

Na, Japánban most a világtörténelem legsúlyosabb ragequitje történt meg, méghozzá a Final Fantasy 14-ben, amin egy játékos olyan szinten felhúzta magát, hogy totálisan kiszállt a játékból. Mivel emberünk civilben nagypályás befektető volt, ebbe beletartozott az is, hogy azon nyomban belépett a tőzsdére, és eladta a SquareEnix-részvényeit. Amiből 2,1 milliárd jen (ötmilliárd forint) értékű porosodott neki a páncélszekrényben, ezzel a cég kb. 1 százalékos kisebbségi tulajdonosának számított.

A tőzsde meg már csak olyan, hogy ha valaki egy részvényből hirtelen eladásra kínál egymilliót, a brókerek fejében szöget üt a gondolat, hogy ugyan miért is tenne ilyet, tessék ideképzelni a Tőzsdecápák megfelelő jeleneteit - a lényeg, hogy a SquareEnix részvényárfolyama rövid időre meg is zuhant, hetedikén tessék nézni a tüskét lefelé:

Most már csak azt kéne kideríteni, játszik-e online játékkal valaki, Warren Buffet, Soros György és a többi nehézsúlyú befektető közül, és mehet is a gankeléssel egybekötött tőzsdemanipuláció.

Újra rendhagyó retro következik rengeteg képpel és néhány magyarázattal. Múlt héten a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában jártam, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Elképesztő dolgokat lehet ott látni, néhányat megpróbálok átadni pár béna fotóban (sajnos nem lett jobb gépem a legutóbbi poszt óta), de egyszer nézzétek majd meg a saját szemetekkel, érdemes. Ez például egy csodás formatervezésű műszer a hatvanas évekből. Én először rádiónak néztem, de mint kiderült nem az, hanem egy kábelazonosító műszer.

Ő Képes Gábor, a Tanulmánytár számítástechnikai gyűjteményének kurátora, az ő meghívására mentem el megnézni az alábbiakban következő csodákat. Gábor egyébként lelkes IDDQD-olvasó és az Űrhódító - a számítógépes játék (r)evolúciója című időszaki kiállítás (erről írtam megnyitásakor az Indexre) szervezője. A lenti képen a walkie-talkie és a mobiltelefonok egyik ősével látható. Egészen pontosan egy Motorola SCR-536-tel, ilyen rádió-adóvevőt használtak az amerikai csapatok a második világháború alatt.

Folytatjuk múlt heti születésnapi nyereményjátékaink eredményhirdetését, ma azt áruljuk el, mit vettünk nektek azon a 200 eurón, amit az eBay adott nekünk, hogy reklámozza magyarországi szolgáltatását (és Jóljár Jolánt, ugye). Irgalmatlanul nehéz dolgunk volt, mert rengeteg jó ötletet küldtetek. Mérőműszerünkőn, az ACME Szubjektív Górcsőn komoly repedések jelentkeztek, tanácstalanul számolgattunk órákig, de kiderült, hogy csak úgy lehet pár szuper cuccot választani, hogy még több szuper cucc kimarad. Szóval köszi, hogy aktívak voltatok és mély együttérzésünk azoknak, akik az ötletelés után nem kapnak semmit (ha ez vigasztal valakit: mi sem kapunk, a 200 eurót szinte centre pontosan elköltöttük). Azt elég hamar eldöntöttük, hogy egy nagy dolog helyett vegyünk inkább több kicsit, még ha a postaköltség nő is, mert inkább örüljön több ember 150 euróból, mint egyetlen 200-ból. Így alakult ki a végeredmény, négy tétel került a kosarunkba:

Lordvico fedőnevű kommentelőnk küldte el a The Company nevű lengyel csapat weboldalának a címét, és napokra ott ragadtam. Az oldalon az EXE menüpont ugyanis olyan amigás klasszikusokat rejt, amikre C64-tulajdonosként csak csorgathattam a nyálam kb. húsz évvel ezelőtt.

Egy újabb régijáték-oldal önmagában nem érne posztot, de a site-nak van egy óriási előnye: nem kell szenvedni az emulátorral. Azt ugyanis megteszik helyettünk a derék lengyelek. A programok a legelterjedtebb Amiga-emulátorra, a WinUAE-re épülnek, de embereink egyetlen .exe kiterjesztésű fájllá konvertálták a játékokat, amik XP-n és Win 7-en is elfutnak, természetesen virtuális floppycserék nélkül (viszont működnek az emulátor előnyei, van például állapotmentés és gamepad emuláció).

Nagyon szimpatikus nekem ez a felhasználóbarát megközelítés (és ugyanezért szeretem a Heti retróban gyakran linkelt oldgames.sk-t is, csak ők pc-s játékokkal és DosBoxszal művelnek hasonló finomságot). A WinUAE ugyanis kicsit nehézkesen használható emulátor, valamennyire el kell mélyedni benne, kickstart ROM-okat beszerezni, elérhetési utakat megadni – a The Companynál viszont két lépésre egyszerűsödik mindez: letölt, indít.

A játéklistában azért még vannak fájó hiányosságok (például a Shadow of the Beast), de a lista folyamatosan bővül, és most is vannak benne nagy nevek. Például végre végigjátszottam a platform egyik legnehezebb játéktermi konverzióját, az Apidyát (persze trainerrel), és kellemes meglepetés volt a Reunion című magyar játék (az Imperium Galactica őse). Az pedig egy kicsit ijesztő, hogy a Rick Dangerousban még mindig pontosan emlékszem az első pályára.

[UPDATE: A kommentekben volt, akinek vírust jeleztek az exék. Szerintem false positive, de gondoltam, azért szólok.]

[UPDATE #2: Felkeltettük lengyel barátaink figyelmét, az oldalon a hírek között megnyugtatnak minket, hogy nincsenek vírusok az EXE fájlokban. És még egy jó hír: mindhárom Shadow of the Beast kikerült az oldalra!]

Hoppá, majdnem elmentünk az év híre mellett (kicsit el is mentünk, szeptemberi a hír). A játékipar két legviccesebb figurája, Ron Gilbert és Tim Schafer újra együtt dolgozik egy játékon Schafer cégében, a Double Fine-ban. Utoljára akkor voltak egy csapatban, amikor a Monkey Island és a Day of the Tentacle született, aztán elváltak útjaik, de játékaik továbbra is őrizték a rájuk jellemző humort (Schafer legutóbb a Brütal Legenddel, Gilbert a Deathspankkel bizonyított).A Kotaku érte el a két fejlesztőt, hogy beszéljenek terveikről, de az újságírónak nem lehetett könnyű dolga a folyton viccelődő párossal. A „mi lesz Ron Gilbert pozíciója a cégnél” kérdésre például az alábbi volt a válasz (nem fordítom le, angolul jön ki jól a poén):

– We haven't really talked about that. I'm the boss of Tim.
– He's the official Ron Gilbert. Though he started out as vice Ron Gilbert, we want to make sure he works out.
– Yeah, I'd like to be executive vice Ron Gilbert one day.
– Yes, eventually maybe director of Ron Gilbert.

Nagyon vicces az is, ahogy újra egymásra találtak. Az elmúlt két évtizedben folyamatosan tartották a kapcsolatot, és Schafer nemrég egy irodahelyiséget is adott Gilbertnek. Erre azért volt szükség, mert Gilbert saját bevallása szerint nem tud otthon dolgozni, mindig inkább mást csinál munka helyett. Szóval Gilbert az utóbbi hónapokban a Double Fine-ban mozgott, együtt kávézgattak Schaferrel, és előjöttek régi játékötletek. Aztán az egyikről úgy döntöttek, megcsinálják. Csak akkor lehetne szebb a sztori, ha valamikor belekeveredne majd Dave Grossman, a Monkey Island harmadik fejlesztője is.

Schaferék egyelőre nem árulták el, hogy mi ez a titkos projekt, bár a következő hetekben már kiadóknál házalnak vele. Annyit mondtak csak, hogy egy régi terv újraélesztése, nem kalandjáték, de a régi kaladjátékok rajongóinak biztosan tetszeni fog. Jól hangzik, én nagyon szorítok nekik.

(Bocs, nekem ezek az izék már csak tekikatonák maradnak, Dévényi Tibi bácsi örökre elrontotta nekem Mariót úgy ahogy van)

Köszi mindenkinek a jókívánságokat, jó kis szülinapi hetünk volt. Több nyereményjátékon beígértünk összesen kb. 150-180 ezer forint értékű nyereményt. Ezen a héten közöljük, hogy kik nyerték meg a cuccokat, a nyeremények eljuttatása pedig fokozatosan történik (tehát nem egyszerre, mert van olyan nyeremény, ami még meg sem jelent és több olyan, amit még nem hozott meg a posta), kérjük türelmeteket.

Kezdjük a szerdai egyszámjátékkal, ami sok meglepetést hozott. A múltkori Halo: Reach nyereményjátékra 250 szám érkezett, ezért azt gondoltuk, hogy a mostanira (amin három pc-s játékot lehetett nyerni), több jön majd. Nem így történt, csak 175 játékos küldött be számot - igaz, hogy csak két nap volt a játékra. A másik meglepetést maguk a számok okozták. Lehet, hogy a halós eredmények befolyásoltak többeket, de most a legtöbb beküldött szám 20 és 40 közé esett, 1 és 10 között alig küldtetek be számokat. 1-est, 2-est és 3-ast például senki nem küldött, a legkisebb szám a 4-es volt (a legnagyobb a 99-es). Bizonyára attól tartott a többség, hogy a legkisebb számokat már biztosan beküldték többen. Így eshetett meg, hogy a három legkisebb "egyszám" váratlanul kicsi lett: a 4-es (beküldője M. Norbert), a 8-as (O. Roland) és a 15-ös (M. Botond). A beküldési határidő után egy nappal jött egy 2-es is, de azt már nem fogadtuk el. Érdekes, hogy előző alkalommal 10, 15 és 20 volt az első három egyszám, és a 15 és a 20 most is szólózott. Bővebb infókért böngésszétek a lenti grafikont, függőleges tengelyen a beküldések száma, vízszintes tengelyen a beküldött számok (az feltűnő, hogy a prímszámokat mennyire szeretitek).

A három nyertes egy Overlord II-n, egy Supreme Commander 2-n és egy Bioshock 2-n osztozhat, a nyereményeket még egyszer köszönjük a CD Projektnek és a Cng.Hu-nak. A nyerteseknek gratulálunk, felvettük velük a kapcsolatot.

[UPDATE: Egy szebb és átláthatóbb grafikon itt, thx to moli.]

Nem, nem Jumpman – bár a Donkey Kongban tényleg így hívták, és csak később lett Mario. Nintendo-alfanördök most a bevatattoak fölényes mosolyával megjegyezhetik, hogy „Mr. Video”, ugyanis Mijamoto Sigeru így hívta a karaktert még a Donkey Kong fejlesztése alatt. Azonban ők is tévednek.

A Nintendo CEO-ja, Ivata Szatoru Mario 25. születésnapja alkalmából leült beszélgetni a régi szép időkről a NES-korszak két kulcsfigurájával, a korábbi igazgató Imanisi Hirosival és Uemura Maszajuki kutatás-fejlesztési tanácsadóval. Ők ott voltak, amikor a NES japán változata és elődje, a Famicom megszületett, és persze a sikerjátékok készülését is figyelemmel kísérték.

Mint Imanisi az interjúban elmondja, a híres játékkarakter neve eredetileg Ossan volt, még mielőtt Mr. Video lett volna. Persze ez teljesen munkanév volt, az osszan ugyanis japánul nagyjából annyit tesz, hogy „középkorú férfi”. Érdemes egyébként elolvasni az egész interjút, érdekes dolgok derülnek ki belőle a Nintendo hőskoráról.

(kép innen)