HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az Apple megveszi az EA-t vagy a Sonyt? (Nem, most komolyan)

2010.10.25. 21:00 miguel_

Van egy kis esély arra, hogy az Apple olyat tesz, hogy beleremeg a játékipar: amerikai tőzsdei pletykák szerint az sem lehetetlen, hogy a cég hamarosan megvesz valaki nagyot. Mondjuk az EA-t vagy a Sonyt.

A közelmúlt jól sikerült akciói nyomán a cég kasszájában felgyűlt némi pénz, úgy 51 milliárd dollár, és gondolom már megunták, hogy fürdőköpenyes kacsajelmezben úszkálnak benne, meg hogy a bank csak három sms-ben tudja elküldeni a számlaegyenleget, szóval ideje lenne vásárolni valamit. Steve Jobs a befektetőknek már amúgy is megjegyezte, hogy van még pár stratégiai fontosságú terület, ahová nem ártana betörni, ráadásul nemcsak a pénztárcájuk van tele, de adósságuk sem nagyon akad. Első hallásra talán akadna jobb ötlet is, mint játékkiadót vásárolni, de a Wall Street okosai szerint azért van ráció az olyan szereplőkben, mint az EA, a Netflix vagy a Facebook, de akár a tavaly 400 milliós veszteséggel záró, szakértők szerint nagyjából 40 milliárdot kóstáló Sony is lazán belefér a keretbe, hardverestül, szoftverestül.

Egyrészt valami nagyon nagy dolog van itt készülőben, másrészt ha Jobs is valami szar Facebook-játékba önt bele 50 milliárdot, akkor gyorsan nézzük meg, befagyott-e a pokol és fel van-e állványozva a Parlament, mert könnyen lehet, hogy közeleg a világvége.

 

via CVG

83 komment

Címkék: apple pénz wtf steve jobs ea

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr322398183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leadfoot 2010.10.25. 21:15:15

Erről a 3 cégről kb. ugyanaz a véleményem, szóval felőlem hetente nyolcszor is fölvásárolhatják egymást. :-)

Khayness 2010.10.25. 21:35:51

Ha X-Boxra akarnak ráverni egy-két kört, akkor a Sony nem hangzik annyira nagy hülyeségnek.

Apple termékeknél biztos nem lesz RRoD vagy YRoD.

gramercy 2010.10.25. 21:36:18

*talan* ki kene fizetni a reszvenyeseknek...

na nem mindet, ugy 20-30 milliard is megtenne...

Rúfian 2010.10.25. 21:43:00

Lámadmirális, ez melyik filmből van?

lokkoLori 2010.10.25. 21:50:01

Az Apple-nek minek kiadó? mit profitálna abból?
Apple asztali konzol??? na abban akár még lehet is fantázia ? összevont Apple házi szórakoztató rendszer ??? az mégnagyobb jóság!!!

powerage 2010.10.25. 21:54:26

Felteszem itt a Sony Computer Entertainmentről van szó, mert a teljes Sonyhoz még soooook-sok ipadot kell eladniuk.

Amúgy elég szar ötlet.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.10.25. 21:55:03

szerintem az intelt veszi meg, vagy nem is, lehet a microsoftot , de az is lehet hogy az intelt a microsoftot a googlet, na meg az ibm-et is beteszi a kosaraba

algi 2010.10.25. 21:56:10

Apple játékgép? Nincs még olyan?

miguel_ 2010.10.25. 21:58:52

@powerage: valószínűleg az SCE lesz szerintem is. Viszont volt már pár ötletük, amiben más nem hitt, aztán (ahogy a mellékelt ábra mutatja) valahogy csak lett hirtelen 51 milliárd. :)

powerage 2010.10.25. 22:05:05

@MrEd:

Elég, ha a Jobs gyereknek megint új májat kell beszerelni és máris dőlnek be a részvények. Kár lenne a Sonyért.

Arról nem is szólva, hogy ciki lenne egy kétezer dolláros, hófehér PS4, aminek a kontrollerét bizonyos módon nem szabad fogni...

norbi2k 2010.10.25. 22:06:53

@powerage: alu lenne, egy tömbből kifaragva és nem fehér lenne.. ugy látom rég láttál már macet :)

Sunabouzu 2010.10.25. 22:07:36

Vagy vesz abból a sok pénzből egy nagy adag lófaszvibrátort a rajongóinak.

Sharpe · http://www.book-fun-factory.com/farfun/ 2010.10.25. 22:07:43

Hát szerintem készülhetünk a világvégére, de egyébként a cég tényleg terjeszkedőképes helyzetben van, bár azért egy Microsoft vagy Sony túl nagy falat lenne...

miguel_ 2010.10.25. 22:10:06

@Sharpe: Az MS-t nem mondta senki.

Még. :)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.10.25. 22:12:16

@Sharpe: igazabol nem lenne nagy falat, mert s sony erteke 50 millierd korul van , es az 51%-os tulajdon is eleg egy ceg benyelesehez
tehet 25-30 milliard dollar eleg lenne a sony megvetelehez, akar 2 sonyt is vehetne az apple a tartalekbol, de mivel az apple erteke veri a 300 milliardot a tozsden , ezert egy 150-200 milliardos vallalat benyelese se okozna nekik gondot, intelt is siman megvehetnek

a sonyt amugy nem valoszinu, miert vennenek egy veszteseges japan vallalatot?

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.10.25. 22:17:11

@version: a kapitalizációnak semmi köze ahhoz, hogy mekkora vállalatot tudnának megvenni. 51 milliárd, ennyijük van, esetleg részvénycserével még ki lehet kerekíteni, de azért, mert 280 milliárdot ér a vállalat összes részvénye, még nem tudnának megvenni akármit.

Lámadmirális 2010.10.25. 22:22:23

Ám meg ehhez a "Apple megFOGJA venni a Ms-t" dologhoz csak annyit szólnék, hogy az két örök konkurencia lesz. Egyik se fogja megvenni a másikat, mivel mind2 olyan termékeket dob a piacra amit vesznek.
(Ha pl valamelyik sorozatban hülyéskedne, na akkor esélyes lenne, de ennyire sem Apple sem Ms nem hülye:p)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.10.25. 22:22:46

@Dr. Justice: akarmit nem, de az intel 150 milliard korul van , annak a fele 75, az 51 millard keszpenz melle, mar csak ossetudnanak kaparni 25 milliardot, reszvenyekbol, hitelbol

Attila1234 2010.10.25. 22:27:42

Azért egy ilyen bulihoz az amerikai versenyhivatalnak is lenne egykét szava. Ábrándozni persze szabad, csak erre meg azt szokták mondani, hogy az meg az élet megrontója. :-)

bóbitás lótetűfing 2010.10.25. 22:29:48

Jobs ezért a pénzért trillió tonna dobócsillagot vehet magának.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.10.25. 22:32:56

amugy nemsokar az apple lesz a vilag legnagyobb vallalata, mar csak az exxon olajipari ceg van elotte, de latva a reszvenyek szaguldasat, nemsokara azt is leelozi

Rúfian 2010.10.25. 22:33:21

@Lámadmirális: kösz! :D tudtam hogy valami nagyszabású alkotás lesz amit ciki nem felismerni, mert tele volt nagyon nagy szinkron hangokkal, de mégse ugrott be.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.10.25. 22:34:01

@version: 1) nem elég a fele, legalább 75 százalék kell 2) minek költené el az utolsó fillérig a készpénzkészletet, aztán verné magát adósságba (a tech szektor egyik erénye a válságban a nettó cash pozíció volt), vagy emelne tőkét feleslegesen, hogy megvegyen egy giganagy chipgyártót? Persze, tök jó, hogy van egy intelük, de nem annyira hülyék, hogy tönkretegyék a mérlegüket egy ilyen húzással, hogy aztán szétverjék az épp megvett céget (nyilván a nagy része nem kellene Jobsnak). Ugyanezért nem fognak 40 milliárdot költeni Sonyra szerintem, nem úgy megy az, hogy évekig spórolgatnak, aztán összetörik a perselyt, és megveszik a piros biciklit.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.10.25. 22:36:41

@Dr. Justice: a tema csak elmeleti fejtegetes volt :), a realis esely inkabb egy nvidia megveteleben van , vagy hasonlo kaliberu ceg
aztan lehet jobs nem vesz semmit, mert szeret a penzhegyen uldogelni

norbi2k 2010.10.25. 22:49:01

@version: azért ez nem így van... :)

Nomante 2.0 2010.10.25. 22:50:00

@version: Nem értek a lovakhoz, de az NVIDIA-t inkább az intelnek kéne megvennie [ATI/AMD] végett. Vagy jó nekik a GMA?...

Jobsnak ugyis valami olyasmit fog tenni amire nem feltétlen gondoltok (tunk).

Nomante 2.0 2010.10.25. 22:52:51

Mondjuk én a helyükben azért bevásárolnék olyan 5%-nyi MS részvényt, revans gyanánt:D

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.10.25. 22:54:29

@version: ez a jó az apple-ben, lehet gyártani az elméleteket szakadatlan :) az nvdia már inkább reális. azért azt is meg kell jegyezni, hogy max egy-kétszázmilliós akvizíciói voltak eddig az Apple-nek, a legnagyobb a next volt, 400 millióval, szóval még az nvidia (6,9 mrd) is kicsit nagy. Persze korábban nem volt 51 milliárdjuk bulira

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.10.25. 23:10:47

azért az nem teljesen úgy van, hogy elmegyek a piacra, veszek mán valamit a sonyból amennyi belefér hazafelé a cvekkerbe... ha valamit nem akarnak eladni, azt nem fogják eladni. másrészt meg egy cég piaci értéke nem csak attól függ, hogy mennyi eszköz vagy gyár, ilyesmi vna a birtokában, hanem, hogy mennyit ÉR a márka, a szabadalmak, stb. egy konzolkiadás után meg persze, hogy veszteséges egy gyártó, a játékokból beszedett jogdíjak fogják ezt kiegyenlíteni. na mindegy, szerintem azért nagyon-nagyon nagy falat a sony az apple-nek. az msről, meg a humoros "még:)" beszólásról meg annyit, hogy ez a két cég meg aztán végképp nem egy súlycsoport.

foodlfg 2010.10.25. 23:11:17

Egyetértek az első kommentelővel.
De még jöhet a sorhoz az nVidia is. Ha már köcsög cégek...

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.10.25. 23:13:43

Mivel a Sonynak a Microsoftnál is jóval nagyobb vagyona van, így ez elég ostobaságnak hangzik... Vannak dolgok, amitől a Sony sose válna meg, ilyen a PlayStation márka is... Az Electronic Artsot is kicsit nagy halnak tartom ehhez, semmi értelme a cég vagyonát feláldozni egy ilyen hülye ötlet miatt, nem is tehetnék meg, valószínűleg a részvényesek előbb eladnának minden Apple papírt és akkor viszont súlyosan csökkenne a cég vagyona... Azért ezek már olyan méretek, aminél nem éri meg vásárolni, baromság az egész, inkább vesz 100 kis stúdiót, mint egy nagyot amivel mindent kockára tesz... Kár volt a kommentet is megírnom, akkora hülyeség ez... Tudjátok mit? Meg sem írtam...

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.10.25. 23:19:48

Azért alátámasztom amit mondok, mert nem egyszer ugrottak már nekem azzal, hogy a "Microft a világ legnagyobb cége" menjek a fenébe agymenésekkel: money.cnn.com/magazines/fortune/global500/2010/full_list/

A Sony: 69
Microsoft: 115
Apple: 197
Az Electronic Arts nincs az első 500-ban.

Itt a linkem, hogy hasonlíthassátok az Apple "végtelen vagyonát" a gyatra Sonyéhoz képest. money.cnn.com/magazines/fortune/global500/2010/full_list/

Alwares 2010.10.25. 23:31:31

Alfa holdbázist Jobsnak. Ennyi!

Handras · http://www.handras.hu 2010.10.25. 23:33:29

Autogyarat fognak venni, es gyartanak majd Apple autot :)

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.10.25. 23:35:52

Naneeeeeeee. Ugye ez most nem komoly? A Wall-Streeten vagy a világ leghülyébb és legdebilebb emberei dolgoznak, vagy csak valamilyen módon befolyásolni akarták a részvények értékét, de úgy hiszem, hogy a sötét amerika megint megmutatta mire képes: money.cnn.com/magazines/fortune/global500/2010/countries/US.html

Lehet, hogy az amerikaiak megint csak a saját orrokig láttak és csak a helyi vagyoni helyzetet nézték, ugyanis rajtuk kívül nincs semmi más a földön? Mert akkor őszintén gratulálok nekik, de komolyan... Szánalmas dolgok ezek, csak érzem ahogy a világot beborítja a sötétség és én félek a sötétben...

turcsány karcsi elvtárs 2010.10.25. 23:42:44

hülyeség
mondjuk a gameloft-ot megvenném

Suraki 2010.10.25. 23:48:30

Muhaha, sztem max hobbiból lenne értelme. Lehetne röhögni egy hajdanán szebb napokat élt döglött mammuton...izé, Sony-n.:-)

gitáros 2010.10.26. 00:26:59

@Handras:
Ja. Oszt rossz helyen fogod meg a kormányt, és leáll a motor, mi?
:)

Waldorf Rolandó 2010.10.26. 00:49:57

Vesznek egy PC-t, aztán lassan megtanulnak számítógépet csinálni.

Jokerpofa 2010.10.26. 00:59:59

@Abydos: egyszeru vagy, mint a faek:D
talan ne szurd csak USA-ra a listat

vagy csak nem ertem a humorod...:)

flimo13 2010.10.26. 01:26:21

@Khayness: "Apple termékeknél biztos nem lesz RRoD vagy YRoD. "

Nem-e? Lol

flimo13 2010.10.26. 01:32:22

@version: aha, csak hogy az egyik legnagyobb árfelhajtó tényező a felvásárlási kísérlet. 5%-ot se érnék el, és úgy elszabadulnak az árak, hogy csak pislognak.

sDavid · http://imusic.blog.hu 2010.10.26. 01:57:37

@version: hogy nyereséges amerikait csináljanak belőle :) A fortune500 listával összevetve esélyük sincs egy 2x nagyobb tőkével rendelkező céget felvásárolni szvsz.

The Great Destroyer 2010.10.26. 05:47:33

Az Apple lassan egy évtizede kezdett el irgalmatlan méretű tőkét felhalmozni, amivel a mai napig sem csinált semmit,
csak úgy ott van a számláján.
Nem valószínű, hogy bármilyen olyan céget vásároljanak, amelyik nem illetszthető közvetlenül a jelenlegi termékpalettához.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.10.26. 06:51:35

@Handras: Szerintem meg a BKV-t, korrupcióval pont benne van az 53 milliárdban.

Rob67 2010.10.26. 07:19:04

Édes amikor az Apple gyűlölők klubja felülírja a piaci lehetőségeket, mit tehet a cég mit nem...
Miért fáj ha bevásárolnak?
Esetleg a Sony-t. Megtehetik. A Sony egykor szebb napokat látott, mára elhalványodott multi. Ma már szinte csak a konzoljai miatt jegyzik.
Az Apple termékeket nem kell szeretni, de tény hogy a cég jelenleg az egyik lengnagyobb értékű és készpénzvagyonú, az egyik legszervezettebben és leghatékonyabban működő cég a világon.
Ha részvényes vagy akkor ez érdekel és nem az iPhone. Aki az alapján, dönt az a user. Aki meg az alapjén nem dönt az Apple mellett, az az Apple utáló user.
Vannak itt olyanok elegen.
Hajrá nekik, a többit azonban hagyjátok olyanra aki pénzzel dolgozik. A befektetés nem szerelmi hanem racionális gazdasági döntés.

2010.10.26. 08:26:35

Ha integrálná az üzletpolitikákját is, megbolondulnék.
Bioware>EA>Képzeljük el Shepardot vagy a Normandyt almalogós páncélzattal -.-

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.10.26. 09:00:20

Gyerekek, gyerekek, nem az számít, hogy mennyit ÉR egy cég, hanem az, hogy kb. a Sony + MS-nek együtt sincs annyi gyorsan mozgósítható tőkéje, mint Jobs papának.
Az egy dolog, hogy van ötezer gyárad, meg hatezer licenszed, ami összesen negyvenhétcsilliárd dollárt ér, de az nagyon nehezen tehető készpénzzé, ha vásárolni szeretnél valami szépet.

Jani bácsi gazdagabb, mint Mari néni, mert neki hatvanmilliós háza van, Mari nénié meg csak tizenöt milliót ér. Viszont Jani bácsinak csak ötezer pénze van a bankszámláján, Mari néninek meg húszmillió.
Jani bácsi összességében gazdagabb, mint Mari néni, de Mari néni tud magának vásárolni egy szép új Lexust, Jani bácsi meg nem. Akkor ki a faszagyerek?

Ércsük?

Almáéknak a sufniban áll a zsozsó kazalszám, ha kezdenek vele valamit, az tuti nagyon nagy durranás lesz.

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.10.26. 09:16:28

@Rob67: nekem picit olyan, mintha épp szimpátiából próbálnád meg leérvelni azt az egyébként nehezen védhető lépést, hogy egy romokban heverő céget megvegyenek 40 mrd dollárért, csak mert épp van annyi pénzük. Ha ők a világon legesleghatékonyabb és legeslegbrutálisabban jól működő vállalata (ami igaz lehet, nem vitatkozom), akkor miért tennék tönkre a hatékonyságukat egy rossz vállalattal, ami viszont az Apple teljes értékének 14-15 %-át tenné ki azonnal, amint megvették? Szerinted a részvényesek örülnek egy ilyen akvizíciónk? Nehéz elképzelni. Nem véletlenül nem szokott Jobs hatalmas akvizíciókat végrehajtani, sokkal nehezebb beépíteni hatékonyságvesztés nélkül egy mamutot, mint egy kis vagy közepes start-up-ot.

driopios 2010.10.26. 09:25:04

@Abydos: Ne a bevételt nézd, hanem a tőzsdei kapitalizációt, hiszen nem a termékeit akarnák megvenni a cégnek, hanem a részvényeit.

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.10.26. 09:29:22

@Rob67:
Nana, ne az vacak mp3 lejátszókból, túlárazott Bravia lapostévékből meg kopogós dobozú 100+1es házimozi ótvarokból indulj ki. Tessen egyszer ellátogatni a berlini Sony Centerbe, a lényeg a VAIO notebookokon van, amik szerintem - választékban minden esetre - ütik a Macbookot, csak kevesebb a hype. Ezt biztosan nem vennék meg, amúgy valszeg a japcsik sem nem adnál el a koronaékszert egy pszichopata szuggernek.

powerage 2010.10.26. 12:07:00

@Rob67:

"A Sony egykor szebb napokat látott, mára elhalványodott multi. Ma már szinte csak a konzoljai miatt jegyzik."

Mielőtt ekkora baromságokat leírsz, legalább egy rohadt wikipédiát nézzél már meg...

Tájékozódni gyerekek, tájékozódni.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.10.26. 12:31:26

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Jajj ne, miért szurkálsz. Akkor most Mari néni meg tudja venni Jani Bácsi 60 millás házát mert Janinál több mozgósítható pénze van? Ugyanmár... Nem a készpénz számít, hanem a VAGYON! De mindegy is, itt mindenki gazdasági szakértő ahogyan látom.

Majd az Apple megveszi a Sony-t és akkor majd a Sony Picture, ami hatalmas film szuperprodukciókat pénzel és készít el a saját stúdióival majd csak Apple filmeket fog gyártani, Steve Jobs és a 40 Microsoft felhasználó, Steve Jobs Hajnala, 28 nappal Steve Jobs után, Terminátor: A Skynet egy Apple, vagy Steve Jobs vs Adam Sandlers, A 8. utas egy Iphone, Steve Jobs Végveszélyben című klasszikusok fognak jönni.

Steve Jobs minden Apple termékébe, még a Nanoba is Blu-Ray lejátszót fog tenni; Az Apple akkumulátorok lenyomják a Duracellt; Apple Play Station lesz az Iphone-ban, csak ép a telefonálás nem fog működni és sms-t nem lehet majd küldeni, mert zavarna a játékban, de akár dobolhatsz is vele a levegőben; A VAIO laptopok almát kapnak majd; A Sony Music ezután csak Appstore lesz és Britney Spears közvetlenül Steve Jobssal fogja elénekelni a legújabb slágerét; Steve Jobs a hatalmas Sony kutatólaborokban feltalálja a Steve Jobsosító szert, amiből ha valaki iszik, átalakul a génszerkezete Steve Jobssá; Megalakul az Apple Skynet és még sorolhatnám.

A Apple mit is csinál jelenleg? Felvásárolja vagy ellopja a jó ötleteket, szabadalmakat, külsős cégekkel a Foxconn élhetetlen körülmények között éhbérnél is alacsonyabban dolgoztatja az embereket. De az Operndszer az övék!

abydos kiszáll.

moli 2010.10.26. 12:46:13

@Abydos: """Apple akkumulátorok lenyomják a Duracellt"""
ezt nem ertem.

Greg-0 2010.10.26. 13:17:38

Nagyon sokan úgy tűnik megfeledkeznek itt a Pixarról. Pedig azt is Jobs indította be, és az utóbbi 20 év egyik meghatározó animációs-film stúdiója lett. Én speciel imádom az összes filmüket :)

Szóval nem kéne mindenáron csak a rosszat látni egy ilyen akvizícióban, akárkit is fognak megvenni...

norbi2k 2010.10.26. 13:20:09

@Abydos: huu, de megmondtad, mintha az apple lenne az egyetlen cég aki ötleteket "lop"... még a Foxconn-t is ők találták ki, csak nekik gyárt :D

norbi2k 2010.10.26. 13:21:57

@Abydos: egyébként a mozgosithato pénz mindig többet ér, mint az ami éppen áll valamiben, azért ezt remélem belátod... mert hiába a nagy házad amit 80 milliora becsulnek, de nem tudod eladni...

moli 2010.10.26. 13:29:37

@Greg-0: hat ennek utanaolvastam, wikipedian ezt talatam:

"""Pixar made a $26 million deal with Disney to produce three computer-animated feature films, the first of which was Toy Story. At that point, the software programmers, who were doing RenderMan and CAPS, and Lasseter’s animation department, who made television commercials and a few shorts for Sesame Street, was all that was left of Pixar. Despite the total income of these products, the company was still losing money, and Jobs often considered selling it, even as late as in late 1994 he contemplated to sell Pixar to other companies, among them Microsoft."""

norbi2k 2010.10.26. 13:35:44

@moli: és ezzel most mit is akarsz? :)... szerintem olvasd tovább is...

moli 2010.10.26. 13:39:59

@norbi2k: azt, hogy jobs 10 eve alatt alatt a ceg haldoklott.

norbi2k 2010.10.26. 13:44:33

@moli: "Pixar's first five feature films have collectively grossed more than $2.5 billion, equivalent to the highest per-film average gross in the industry" még ekkor is Steve Jobs kezében volt a cég... csak 2006ban adta el a Disney-nek...

jelenlegi pozicioja: Steve Jobs, former CEO of Pixar Animation Studios and member of the Board of Directors at The Walt Disney Company

Az Apple-t meg az egyik legbefolyásosabb céggé tette az utobbi pár évben...

moli 2010.10.26. 13:58:17

@norbi2k: elolvastad a szocikket elejetol, hogy meglegyen az ive?
1986: jobs beszall.
1987: ceg haldoklik.
1988: ceg haldoklik.
1989: ceg haldoklik.
1990: ceg haldoklik.
1991: ceg haldoklik.
1992: ceg haldoklik.
1993: ceg haldoklik.
1994: 26 millios disney szerzodes, jobs ki akar szallni.
1995: toystory megjelenik egy teljesen mas embernek es kis csapatanak koszonhetoen (John Lasseter). ceg sikeres.

moli 2010.10.26. 14:03:57

@moli: lofaszt, javitom:

1987: jobs le akarja allitani az animacios reszleget.
1988: jobs le akarja allitani az animacios reszleget.
1991: 26 millios disney szerzodes.
1994: jobs ki akar szallni.

Khayness 2010.10.26. 14:18:38

@flimo13: Nem épp a hardwerek meghibásodásáról híres az Apple.

Csak vigyázz hogy fogod a kontrollert, mert lehet nem fogja észlelni a konzol! :D

Spookyz 2010.10.26. 15:01:18

@Khayness: Ahoz kepest az iMac-em csak 2x volt zsinorba szervizbe es az iPhonom aksija is elegge szarakszik neha :) (nem, nem vagyok apple ellenes mielött valaki ezt venne le a szavaimbol)

bbandi 2010.10.26. 19:56:30

@moli: Lehet, hogy 94-ben ki akart szállni, de ha elolvasod rendesen azt a wikipedia oldalt láthatod, hogy azért, mert félt, hogy a Disney nem fogja terjeszteni a filmet (26 milliót lehet ért volna nekik a pixar végleges kicsinálása: végül 2006-ban 7,4 milliárdot fizettek érte)
Honnan veszed, hogy Jobs le akarta állítani az animációs részleget?? 94-re kb más se maradt.
A pixarnál csak a 2006-os felvásárlásnál vesztette el a jelentőségét, ekkor lett legfőbb részvényes a disneynél

Greg-0 2010.10.26. 23:32:22

Az hogy a 90-es évek elején nem ment jól a cég arról nem Jobs tehetett. De mindegy is, a lényeg hogy nélküle nem jött volna létre a Toy Story, ő volt az egyike azoknak akik efelé (egészestés animációs film) istapolta a Pixart. Mint látható a wikipedias cikkből előtte mindent csináltak, össze-vissza bedolgoztak nagyobb stúdióknak.

Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy Jobs nem csak az a mumus, mint aminek sokan látják őt az Apple élén, részben a Pixaros befektetésének köszönhetjük a Toy Storyt, és az összes utánna jövő animációs filmet.

Remélem a mostani befektetése is hasonló kaliberű eredményű lesz. Autóipart én is lájkolnám ;D

moli 2010.10.27. 10:03:20

@bbandi: a wikipedia citalasokbol. erdemes vegigolvasni.
@Greg-0: nem, o volt az egyedul, aki vegig ellene volt.

norbi2k 2010.10.27. 10:20:48

@moli: Gondolom arra akarsz kilyukadni hogy Jobs egy rossz vezető. Igen, az. :D

moli 2010.10.27. 10:30:09

@norbi2k: ooo, nem ilyen egyszeru am. amit az apple-nel muvelt az elkepeszto emberismeretrol arulkodik, ugyes volt. de ettol meg nem valik minden mas is csodava, utana kell olvasni a torteneseknek. ha ez nem tortenik meg, csak seggnyalasrol beszelhetunk.

norbi2k 2010.10.27. 10:42:39

vagy fikázásrol.... :)

moli 2010.10.27. 10:45:28

@norbi2k: ugy van! ezert fontos, hogy az ember legalabb minimalisan utanaolvasson annak, amirol beszel.

norbi2k 2010.10.27. 10:47:57

@Blackhawkhu: ennek a cikknek a szerzője egy hülye. az még hagyján hogy egyértelműen látszik hogy utálja az apple-t, de talán írhatott volna más stílusban is, pláne egy koncepcio autorol, aminek semmi köze az apple-höz....
az alkotója hasonlo autot rajzolt a hondanak is... arról is irhatna egy cikket...

Blackhawkhu 2010.10.27. 14:12:59

Csak az alma miatt osztottam meg a képet... No offens

Agent Cooper 2010.11.07. 13:13:13

A Sony tulajdona többek között a Universal filmstúdió, a Sony Music, a szórakoztatóipari elektronikai termékek nagyrésze, és ami talán a legfontosabb: valós technológiai háttér a félvezetőiparban.

Az Apple jelenleg nem fejleszt semmilyen félvezetőt.
süti beállítások módosítása