HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 6x08: Microsoft retro

2020.05.06. 23:12 Stöki

Ugyan nem a koronavírusra készültünk, amikor februárban felvettünk egy rakás adást előre, most nagyon jól jönnek ezek a felvételek (én májusban terveztem, hogy hazaugrom pár adást felvenni, hát ebből nem lett semmi). Az egyik ilyen tartalékot régi cimboránkkal, Sasával rögzítettük, február 20-án, és arról beszélgettünk, hogy a Microsoft hogyan lépett be a játékiparba, és milyen úton jutott el az első Xboxig.

podcast136.png

Hmmm... nem volt már egy xboxos-microsoftos adás a Checkpointban? - kérdezhetik most többen. De igen, a harmadik évad elején, de akkor egyrészt üzleti háttérinfókat húztunk ki egy egykori marketingestől, másrészt főleg az Xbox 360-játékokról volt szó. Most korábbra megyünk vissza, az első Xbox környékére, sőt még korábbra, túl a Pasziánszon, az első Flight Simulatorig. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb egy héten belül jövünk egy nyúlfarknyi Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a hatodik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20200407.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Kiss Balázs, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, csiko, Krumplifej, Nagy Gyula, Révész Péter, Lidérc, ZolTanGa, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag, Bakonyi Gergő István, Markó Gábor, Majdénmegmondom, bbandor, Seci, NPanyo, AnnieC, zsovez, Alien Mindbender, Csíkos János, Tofi és Tamás.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

19 komment

Címkék: microsoft retro podcast xbox checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr7215662792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mbm 2020.05.07. 15:23:56

Ha jól emlékszem a Sonynak még kevesebb köze volt a játékiparhoz, a besült nintendós együttműködés után rögtön beleugrottak a saját platform fejlesztésébe játékkiadói tapasztalat nélkül. Innen nézve nem olyan furcsa hogy a Microsoft közepes (és pc-re szabott) kiadóként bevállalta a saját konzolt (és ők is egy már meglévő szereplő bevonásával akarták, csak nekik sem sikerült).

mbm 2020.05.07. 15:27:51

@mbm: az mondjuk nem teljesen világos hogy a Play Station mi az Isten akart lenni. Egy önálló konzol amire készülnek Nintendo játékok? Vagy egy nes/snes-kompatibilis hardver?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.05.07. 16:06:26

a koreai csebolok is ezt csinálják:
-hé, gyártani kéne valami konyhai nagygépet is!
-ok fiam, vegyél akkor egy gyárat, és matricáztasd át.

larry 2020.05.07. 21:40:46

Kár, hogy a Pandora’s Box szóba se került. Még Mini is volt róla!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2020.05.07. 21:52:43

@larry: De hát említettük, még azt is, hogy Mini is volt róla. :)

larry 2020.05.07. 23:50:25

@Stöki: Nem lehet minden running gag mellé smiley-t állítani. :)

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.05.09. 01:00:13

Szia Stöki, ha már running gag, kíváncsi vagyok, tartod-e a véleményed így húsz év távlatából (#94 és a többi:) forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=90&na_step=30&t=9001644&na_order=

mbm 2020.05.09. 13:05:07

@joeperry: Ha jól tudom a hágai egyezmény tiltja a három évnél régebbi fórumbejegyzések felhánytorgatását.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2020.05.09. 16:09:34

@mbm: Jogos, légvédelmi ágyúval lőjetek, ha lehet választani.

Dukefazon 2020.05.09. 18:36:44

Én foglalkoztam az elmúlt évben régi classic Xbox rendbetétellel, takarítás, szoftveres rendberakás, HDD csere, DVD szerelgetés... És jelentem, hogy több félével érkeztek a gépek, ha Thomson meghajtós a gép (a tálca formájáról fel lehet ismerni), akkor arra keresztet vethettek. A többi még jó eséllyel megy, azokkal érdemes foglalkozni. Amúgy maga a hardware elég stramm, tényleg, ha a DVD meghajtó nem döglik meg, akkor lehet benne okosan vinyót cserélni, mert az is meg szokott dögleni ennyi idő után, de ha a drive halott, akkor a lemezes játékok fejeltősek és tényleg érdemes feltenni rá olyan rendszert, ami a vinyóról tudja tölteni a játékokat. Egy ismerősöm kért pár gépet, amire a CoinOps 8-at tettem fel, 90 giga emulátor pakk, na az brutál mennyiségű cucc. De ez a deal le is szoktatott az Xbox javításról, mert annak a 90 gigának a másolása nem kicsit volt macerás, meg én inkább eredeti Dashboard verziókat tettem fel a saját magam által javított gépekre, nem támogatom a kalózkodást...

Dukefazon 2020.05.09. 19:23:47

Nekem van egy eladó Steel Battalion kontrollerem. A játék nincs meg eredetibe hozzá, de egy olyan Xbox van hozzá, aminek nem jó a drive-ja (lásd: előző kommentem) és fel van rá másolva a játék. Megvettem a kontrollert, mert 2012-ben amikor itt volt a GameOn kiállítás, akkor találkoztam vele és nagyon nagy fun volt! De túl drágának találom, így el fogom adni... Első kiadás - zöld gombokkat ;)

dzsedaj 2020.05.10. 04:02:28

én nemtom Stöki de néha félek, hogy felállnak és megvernek a srácok, főleg egy ilyen dell-kombó után :DD

Zarbon 2020.05.10. 17:01:38

jó volt
de most hogy újra élet a microprose lehetne róla checkpoint, gyerek korom meghatározó studioja

sporovits 2020.05.11. 16:51:08

Stöki kihagyott egy szóvicc ziccert 19:13-nál Sasa megjegyzését követöen:...szerintem ezt vétek a Pandora dobni.

Cooper911 2020.07.06. 21:07:46

Hát srácok, nem tudtátok, vagy csak elfelejtettétek megemlíteni, hogy az XBOXot magyarországon is gyártották? Bizony bizony sok gépnek ott volt az alján, hogy Made In Hungary. Ebből jutottak az USÁba is amikor a Mexikói gyár nem tudott eleget nyomatni. Ez azért így említés szinten benne lehetett volna az adásba.
Egyébként abban a gyárban dolgozom ahol gyártották és 2020 márciusában még találtam Xbox kontrollert :D

A másik téma a Passziánsz. A Passziánsz (Solitare) egy gyűjtőnév az egyszemélyes kártyajátékokat foglalja magába.Ennek rengeteg fajtája van, pl a klondike, a spider, a golf, stb. Van egy könvem amiben többszáz fajta van leriva, persze néhány nem sokban különbözik a másiktól. Csak azért írtam, hogy tiszta legyen, nem úgy volt hogy volt a passziánsz meg a klondike, a klondike is egyfajta passziánsz.

Én valószínüleg azon kevés emberek közé tartozom aki annyira beleásta magát a Flight Simulatorba (2004, FSX + szakirodalmak olvasása), hogy amikor elmentem egy oktató repülésre, megdícsért az oktató :)

Sichrol 2020.09.09. 17:17:02

Nem kötekedés akar lenni de kihagytátok a Microsoft Urban Assaultot ami egy ügyes kis kísérlet volt az RTS és az FPS keverésére. Sajnos nem lett sikeres, pedig nagyon jó volt.
süti beállítások módosítása