HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Kihalóban a játékok újrajátszása?

2012.06.21. 18:59 Stöki

Régenmindenjobbvolt-rovatunk mai adásában elmesélem, hogy nagyjából másfél-kétévente rendszeresen előveszem a Starcraftet, és újra végigjátszom. Kívülről tudom már az összes pálya minden pixelét, hogy Kerrigan mikor mit mond, melyik átvezető animáció melyik pálya után következik, de akkor is végigjátszom. És ha végeztem, felteszem a Brood War kiegészítőt, és azon is végigszaladok. Szép emlék felidézése és biztos sikerélmény – stresszoldásnak sem utolsó ez, nem csak kikapcsolódásnak. És nem a Starcraft az egyetlen ilyen játékom. Ugyanígy vagyok például a Warcraft III-mal, a Doom II-vel, a Duke Nukem 3D-vel, a Beyond Good & Evillel, az első Tomb Raiderrel vagy például az Impossible Missionnel. Az utóbbit annyiszor végigtoltam már, hogy magamtól rájöttem, nem véletlenszerű a szobák elhelyezkedése, hanem ugyanaz a pár szobakiosztás váltakozik. És az sem tegnap volt, amikor erre rájöttem.

Azért írom le ezt, mert egészen hasonlókat olvastam most a Gameranx játékblog egyik bejegyzésében. A poszt írója azon lamentál, hogy kihalóban a játékok újrajátszásának szokása, és ebben lehet némi igazsága. 15-20 éve játékos haveri körömben még elég mindennapos beszédtéma volt, hogy ki melyik régebbi programot játszotta újra, de mostanában csak elvétve fordul elő ilyen beszélgetés. Tyler is ebben erősített meg, sőt elmesélte, hogy őt neves magyar játékújságírók nézték hülyének, amikor elmondta, hogy bizonyos játékokat újra és újra elővesz.

impossible_mission_2.jpgNyilván van egy csomó oka annak, hogy ez a nemes szokás eltűnőben van. Például ma már sokkal könnyebben hozzá lehet férni a játékokhoz, nem azzal játszik az ember, amit a szomszéd gyerek C64-kazettáiról lemásolt. És a játékok is hosszabbak lettek, ugye, van, amelyiket több hét végigtolni, plusz sok háztartásban több platform is megfér egymás mellett – szóval könnyen elérhető, hogy mindig legyen kéznél valami új, még ki nem próbált játék.

Talán az achievementek, elérhető virtuális plecsnik is ott vannak az okok között. Sok játékban egy végigjátszással az „acsik” több mint felét meg lehet szerezni, esetleg egy másodikra pedig a többit. Unlockol, kimaxol, eldob – ez a fogyasztói magatartás Amerikában eléggé jellemző a Gameranx bloggere szerint, sokan csak egy gyors végigjátszás erejéig kikölcsönzik azokat a játékokat, amiknek nincs multiplayer módjuk. Ma már egyszer használatos szórakozásnak tartjuk a játékokat – kesereg a szerző.

Szerintem – éppen a fenti okok miatt – valahol természetes folyamat, hogy az újrajátszás nemes szokása visszaszorul, szóval én nem látom azért olyan tragikusan a dolgot. És attól sem tartok, hogy kihalna az újrajátszás, erről egyrészt a játékiparban „replay vaule” néven emlegetett újrajátszhatósági dolgok (nehézségi fokozatok, elágazó sztorik, többféle választható karakter, stb.) gondoskodnak, másrészt szeretném azt hinni, hogy azért majdnem minden embernek vagy egy-két olyan kedvence, amit alkalmanként újra elővesz, legfeljebb nem veri nagydobra. Most viszont komment formájában verjétek nagydobra: nektek is van ilyen játékotok?

335 komment

Címkék: retro közösség újrajátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr274603279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2012.06.21. 19:09:32

Fallout 1-2-t, X-Winget, TIE Fightert, Monkey Island 1-3-at és a Return to Castle Frankensteint kétévente újrajátszom. :)
X-Wingben amúgy még soha nem tudtam megcsinálni a Halálcsillag-pályákat a végén, és a TIE Fighterben sem volt még meg az összes Bonus Mission... :(

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2012.06.21. 19:10:42

óbazmeg, Castle Frankenstein = Wolfenterin!!! XD

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2012.06.21. 19:12:16

kész, én ma már nem kommentelek, kiütött két citromos sör :)

Gretzky99 2012.06.21. 19:16:27

Max Payne 1-2-és most már 3, Mass effect szintén 1-2-3, Mortal Kombat 1-2, és valamilyen teljesen indokolatlan okból Operation Flashpont - Cold War Crisis, ugyanis bitang nehéz.

Gsnake 2012.06.21. 19:16:49

PC-n már jó pár éve elég keveset játszom, de olykor-olykor újra előveszem a NWN-t, Diablo 1-2-t, Doomot, bár utóbbival az egyetlen végigjátszás után már nem toltam soha újra végig.
Jelenleg a Xenobladet nyomom újra - az unique szörnyeknek köszönhetően bőven van élvezeti értéke a magas szintű partival is -, bár az utóbbi hetekben (le a vizsgaidőszakkal) ezt is félretettem.

A végigjátszások elsorvadása okozója (imho) nem csak a jóval nagyobb játékkínálat: pár kivételtől eltekintve (az elmúlt pár év PC-s kínálatát kihagyva, mivel azokkal túl sok kapcsolatom nincs) azért a tartalom is felelős lehet. Relatíve gyorsan (akár egy hétvége alatt végignyomható) játékok, feledhető sztorik, a mellékküldetések hiányának felróható "unalomfaktor" is részese lehet a dolognak. Elég sok lineáris játékmenettel "büszkélkedő" játékkal találkoztam az évek során, ezek hiába hoztak kellemes játékélményt, semmi sem inspirált arra, hogy újra nekilássak, esetleg egy-két óra erejéig, amolyan nosztalgikus unaloműzésképpen.

Gretzky99 2012.06.21. 19:22:18

Ja és GTA: Vice city

Sonda 2012.06.21. 19:42:14

Bioshock 1, már vagy 15x végigtoltam de még mindig ugyanúgy parázok rajta :))
A Heroes 3 meg ugye alap...

bbandi 2012.06.21. 19:46:20

Nagyon ritkán játszok újra játékot. A kivételek: Day of the Tentacle, Monkey1-2 (mikor kijött az SE belőlük), Portal 1, illetve elkezdtem a Grim Fandangot és a Mass Effect sorozatot.
Furcsa pedig, kedvenc filmjeimet, sorozataimat, könyveimet nagyon sokszor újrafogyasztom.
Viszont én 2004 körül jöttem rá, hogy milyen könnyű játékokat szerezni (meg addigra lett meg a szükséges angol tudás), előtte nagyon vacak gépem volt ráadásul, szóval a haveri körben menő játékok esélytelenek voltak. Viszont akkoriban nagyon sokat játszottam a civ 1-2-vel, meg a heroes 2-3-mal, és mindkettő kvázi végtelen játék számomra még ma is.

nyauuuuu 2012.06.21. 19:53:58

The Longest Journey. Kötelező két évente. Pedig már teljesen kívülről tudom az összes párbeszédet is...

szepi79 2012.06.21. 19:54:46

pont egy hete vettem elő újra a GTA:VC-t, pedig alapvetően FPS/RPG beállítottságú vagyok.

Geldrin · http://geldrin.deviantart.com 2012.06.21. 19:59:44

@Gsnake: Apropó Diablo I.
Tudtátok, hogy a Blizzard a mai napig futtatja a D1-es szervereket?
A legdurvább, hogy bármikor találni rajta online playereket. (Bár lehet, hogy nem mondtam újat ezzel.)

Zizzencs42 2012.06.21. 20:00:28

Baldur's Gate meg a kiegészítői/folytatásai ilyenek nálam.

Gereyl 2012.06.21. 20:02:06

Master of Magic !!!!! nem is tudom h ez a játék az öregebb vagy én, de mindenesetre örökre kedvenc lesz.
X-COM Apocalypse

Sun9us 2012.06.21. 20:06:04

A Diablo II, Stronghold Crusaider, RTC Wolfenstein, Half Life 2, ezek a játékok, amik folyamatosan fent vannak a gépemen. Van amikor hónapokig hozzájuk sem nyúlok, de néha rám jön, és kipörgetem őket.

Nem hiszem, hogy az újrajátszás témához tartozik, de pár hónapja vetten, gombokért, meg egy marék mogyoróért vettem egy PS2-est, elkezdtem pótolni a hiányosságaimat. Killzone kipörgetve, Devil May Cry 2-is, Final Fantasy X-ben van 20 órám. Ezeken kívül, túrórudis papírért még beszereztem pár klasszikust, amikhez még hozzá sem nyúltam. Szóval dúl a retró. (legalábbis nálam)

Gsnake 2012.06.21. 20:07:58

@Geldrin: Jaj... ez most így vizsgaidőszak végén nem volt jó hír :D

Zizzencs42 2012.06.21. 20:08:39

Hmmm, a Return to Castle Wolfeinstein nem kicsit sokszor kerül elő :-)

Malachi 2012.06.21. 20:09:29

BG&E-t én is elő szoktam venni, a HL sorozatot az első résztől az HL2-EP2-ig minden évben szertartásszerűen, a Serious Sam 1-2-t, most már HD-ben is, a FlatOut 1-2-t is minden évben, talán ennyi.

ja, a Crysist most játszottam újra, fura, hogy emlékeim szerint milyen hosszú és nehéz volt, most meg pár óra alatt végigmentem rajta hardon, igazából halál nélkül szinte. pedig a reflexeim nem lettek gyorsabbak. :)

ja, az AquaNoxot is szeretem, azt is kipörgettem párszor.

samyo 2012.06.21. 20:09:32

Parasite Eve 2 és Resident Evil 2.. Meg még örök kedvenc Killzone! Sajna vagy 4-5 éve nem vettem már elő őket (a Killzone-t tavaly nyomtam le x-edjére), asszem itt az ideje porolgatni.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.06.21. 20:09:50

Mafia, Thief 3, Hitman sorozat, GTA Vice City és San Andreas. Ezeket nem tudom megunni.

hebab 2012.06.21. 20:13:34

diplomacy 64 emulátorral :)

Malachi 2012.06.21. 20:14:01

az ég szakadna rám, a legfontosabbat kihagytam: Heroes 3. örök.

Zomb!eboy 2012.06.21. 20:15:40

Az Assassin's Creed Ezio trilógiát szoktam végigjátszani félévente, a 2. részt már vagy hatszor(!!!) végigjátszottam, de várom már a 3. részt. :)

Din Serpahis 2012.06.21. 20:17:29

Hát a Baldurs Gate I-II-t (plusz kiegszítők) én minden évben végig szoktam tolni...

Meg van néhány régi klasszikus, amit elő szoktam venni: Betrayal at Krondor, Wizardry 7, EOB1-2-3 meg ilyesmik...

Malachi 2012.06.21. 20:18:51

és hogy miért nem játsszuk újra az új címeket? mert majdnem mind sekélyes fos. tisztelet a kivételnek. semmi hangulatuk, arra vannak kitalálva, hogy gyorsan lenyomhasd és vásárold is a következőt.

fenriz17 2012.06.21. 20:21:08

Egy kis Heroes2 mindig jöhet

bucbuc 2012.06.21. 20:26:36

Mega-Lo-Mania, Civ-ek, Pirates.

lOc (a pasztafáriánus) 2012.06.21. 20:27:03

HL2 és a kiegek eddig háromszor megvolt, de érik a negyedik is.

albi99 2012.06.21. 20:38:22

Grim Fandango, közelmúltban! És élveztem :)
Maniac Mansion (deluxe változatban, pedig a commodore-t is összerakhattam volna :))

Illúzióromboló kockacukor 2012.06.21. 20:39:59

Épp most is Baldur's Gatezem... :) Emellett HL, Settlers 2, és volt tavaly Sudden Strike is.

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2012.06.21. 20:41:02

Heart of Darkness.
Colin McRae II.

Legalább a gépigénnyel nem kell foglalkoznom. :-)

Zsoca87 · http://kilencesterv.blog.hu/ 2012.06.21. 20:43:45

Tegnap tettem fel a Master Of Orion 2-t újra. :) Diablo1 vagy 2 is olyan, hogy ha eszembe jutnak, felrakom őket, de a Baldur's Gate-ek is.

hazmesterzs 2012.06.21. 20:43:49

Mass Effect
Age of Empires I-II
Supremacy

Niv 2012.06.21. 20:44:46

Fallout 1-2, Mass Effect 1-2-3, Broken Sword 1-2, Portal 1-2, Settlers 2, StarCraft 1 ( valahogy a 2 nem késztet arra hogy újra játszam..)Theme Hospital,
Postal 2, RedAlert, GTA VC, stb...

Wulfgar 2012.06.21. 20:45:39

Na igen, warcraftot rendszeresen előveszem és újra végigjátszom, hasonlóképpen a heroes 3hoz, IWD-hez és a half lifehoz valamint a broken sword 1-2 is befigyel azért sokszor. Sőt, röhejes vagy nem, de a régi wolfenstein 3d-t is rengeteg játszottam már végig (legutóbb 2hete :D).
Újabb játékok közül a dragon age és a gears of war, mirror edge, wolfenstein (a legújabb) valamint a darksiders tudott csak úgy megfogni, hogy többször végigjátszottam. A többi valahogy nem fogott meg annyira, nem volt olyan feelinges vagy tudom is én... Persze lehet bennem van a hiba...

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2012.06.21. 20:47:16

Hol is kezdjem:

Half-Life
GTA Vice City
Max Payne
Carmageddon 2
Return to Castle Woldfenstein
Need for Speed Underground 2
Age of Mythology
God of War 1-2 (ezeket legalább félévente újra kipörgetem)
Splinter Cell Chaos Theory
Burnout Revenge
Fallout 3

Most ennyi jutott eszembe, de még biztos vannak olyanok, amelyeket nem említettem.

zyrobs 2012.06.21. 20:49:14

Én általában akkor tolok valamit ujra, ha 1. nagyon hiányzik mert kedvencem és már rég játszottam vele, 2. kijön valami uj platformra extrákkal (ez leginkább régi konzol cuccokra jellemző), 3. fejlesztettem a PC-t és végre tudok a játékkal játszani csúcsra húzott grafikával.

Wertzui 2012.06.21. 20:49:44

Abe's Exoddus/Oddysee, Golden Axe, The Duel: Test Drive II, Monkey Islandok. A Mortal Kombat II-őt és a Doom II-őt azért veszem sokszor elő mostanság, mert beszereztem egy Sound Blaster AWE32 hangkártyát a P1-egy gépbe, és qva jól szól!

Gyárfás 2012.06.21. 20:51:17

panzer general , ufo kb. 10000x :-)

ikaralyos 2012.06.21. 20:53:51

A mai napig előkerülnek a kedvenc C64 játékaim. Természetesen igazi vason tolom.
Giana sisters, turracan1-2, Flimbo's Quest, Zak McKracken, és még sok más.. SNES: Super Mario, Donkey kong country 1-2-3, Mortalok, Killer Instinct... Doom, Duke Nukem, Blood, Crysis, újabbak közül PS2/3 God of War 1-2-3, ico, shadow of the colossus, Gran Turismo 1-2-3-4-5 folyamatosan :D

SplitGuy 2012.06.21. 20:54:24

Mafia
Unreal Tournament összes
Elder Scrolls összes
Transport Tycoon (amit gyakorlatilag már egy éve napi szinten játszok)
Fable (szigorúan az első rész)
Carmageddon

JA, ÉS A PSYCHONAUTS ofkoz. Ezt kellett volna az első helyre írnom!

Lenry 2012.06.21. 20:55:50

GTA Vice City és San Andreas, Dragon Age Origins, Assassins Creed sorozat

Moso 2012.06.21. 20:55:52

újrajátszás:
UFO 1 2
X-wing alliance, tie fighter de csak a házilag update-elt grafikával, ami filmszerű élményt nyújt

Purple Onions 2012.06.21. 21:00:45

Jól látom, hogy nem látom a MOHAA és társait? Úgy is írhatnám: MOHAA és páfrány.

Vagy: Pilot Down - Behind Enemy Lines.

A klasszikus értelemben nem végigjátszható, de újra és újra elővehető játékok, mint pl. a Sim City 2000 (vagy 3000) vagy a Transport Tycoon (Deluxe) jöhetnek?

Infiltrait0r 2012.06.21. 21:06:42

Nálam toronymagasan NWN volt amit a legtöbbször újrajátszottam. Sajna mikor pár hónapja megint elővettem már fájdalmasan oldschoolnak tűnt, felújíthatnák valahogy :)

RowiwClub (törölt) 2012.06.21. 21:10:34

Gorky17 minden karácsonykor.

Reactor 2012.06.21. 21:12:52

Az újrajátszhatóságot tudjátok mi tette tönkre nagyon - igen, mondjuk ki hangosan: A SZARRÁ SCRIPTELÉS. Ha minden esemény mindig ugyanúgy történik meg, mégis mi értelme végigjátszani??? Veni, vidi, vici oszt kész.

A mostani játékokkal ez borzasztó nagy baj. Valamikor 2000 környékén még jópofa volt a script, a játékosok néztek hogy hú, meg ha, meg nahát, az ellenségek ilyet is tudnak, de itt is igaz hogy minden csoda három napig tart. Amióta a mesterséges intelligencia nem áll másból mint szarrá scriptelésből, és tökig kiszámítható hogy mit mikor csinál, az egész játék tiszta motorikus, robotikus lett. Naná hogy senki nem akarja újrajátszani, mert minek. Időpocsékolás.

A régi játékoknál - Doom, X-Com sorozat, Duke Nukem 3D, Dűne 2000, Prehistorikok, Titus Fox - az ellenséges intelligencia nem megírt volt, hanem spontán. Egy pályának végtelen sok megoldása lehetett, mivel az ellenség aktuális "kedvétől" függött, hogy mi hogy történt. Ez a humán faktor a mostani modern játékokból teljesen hiányzik - klasszikus példa a Kell a Dutyi, és a tucatszámra gyártott RPG-k.

Szóval az első hiba egyértelműen az, hogy fossá van scriptelve a játék, inkább holmi interaktív kalandfilm. A másik pedig a pályák kidolgozatlansága. Micsoda pályák voltak Doom-ban , Duke Nukemben, és a társaiban? Milliónyi mellékág, sok zeg-zug, ide is be lehet menni, oda is be lehet menni, és eztkapjátok ki, még TITKOS HELYEK is voltak bennük! Sőt, titkos PÁLYÁK!!! Sőt,rengeteg pályán lehetett egy kijáratnál több is!

És mi van ma? A pályákon kőkemény EGY útvonal van, persze jól megspékelve díszlettel meg cukormázzal bevonva, nehogy véletlenül feltűnjön a játékosnak hogy egy tök egyenes folyosót követ voltaképpen, színes cukármázas csillivilli folyosót, semmi mellékág, semmi titkos hely, aztán csodálkozik a fejlesztőbácsi hogy 2-3 óra alatt kijátszható a játék. Szarrá scriptelt, kiismerhető ellenségekkel, nulla pályatervezéssel nem művészet egy mai ultramodern hiperszuper játékot kijátszani 3 óra alatt...

(csak megsúgom nektek, hogy amikor a Tristania3D-t fejlesztettem, én 38 pályát készítettem összesen - 26 kötelező és 12 titkos pályát. Vannak pályák dupla-tripla kijáratokkal is. Ja és titkos helyek százait rejtettem el itt meg ott. És nem haltam bele! Na ki a jobb fejlesztő? Döntsétek el...)

A felsorolt játékokat rendszeresen előveszem minden évben, újra és újra kijátszom, mert még mindig izgalmasak tudnak lenni, emellett sok szép emlék is fűződik hozzájuk. Ezek nekem olyanok, mint másnak a családi fotóalbum. Mellesleg sokkal szívesebben veszem el a Prehistorikot vagy a Doom-ot, mint az unalmas semmitmondó tucatFPSeket, amikből minden változatot ötvenmilliárdszor megírtak már zéró eredetiséggel, kb. csak a kiadó neve változik, a játék tök ugyanaz. Magányos hős, ellenséges hadsereg, ratatata, valami 10 másodperces látszat-outro, kész, mehet uninstallba. Nem kell ezen csodálkozni - ha ötvenmilliárd-féle barackos pitét volnál kénytelen végigpróbálni, az ötezrediknél már a pokolba kívánnád a barackot...

Lássuk az én újrajátszási listámat most:

- Doom (egyértelmű)
- X-Com Enemy Unknown (csak az első rész, a második egy hordó fos)
- X-Wing (az első komoly űrszimulátor, a TIE fighter már túlnehezítet)
- Duke Nukem 3D (egyértelmű)
- Dune 2
- Dune 2000
- Quake 2
- Quake 3 Aréna (csak botok ellen, a net tele van csalókkal, miattuk hagytam abba)
- Scorched Earth 3D
- Half-life sorozat (egyértelmű)
- Shanghai II

Scagnetti 2012.06.21. 21:14:12

GTA Vice City, UFO 1 és 3, Max Payne 1-2, Diablo 2, Jagged Alliance 2 (Wildfire), Jedi Knight 2 és Academy. Néhány név az 1-2 évente, vagy sűrűbben végigvitt játékokról.

Az alkalomadtán előszedett játékokat fel sem sorolom, mert 20-30 biztos van belőlük.

És ott vannak még a remake-ek is, mostanában a C&C1, a Red Alert1 és a Dune2 multira átírt verzióit próbálgattam. Egész jók.

Az viszont elgondolkodtató, hogy ezek között nemigen van 10 évnél fiatalabb játék. Mégiscsak van abban valami, hogy a régiek jobbak voltak.

G_Norton 2012.06.21. 21:20:37

Stratégiai játékot, RPG-t szerintem bármikor elő lehet venni újra. Pl Age of Empires I-II + a kiegészítőiket simán, a véletlengenerált pályák miatt, ha meg túl könnyű, elég feltekerni a nehézségi szintet.:) Évekig elvoltam ezekkel, meg ott van a Civilization, pont ugyanezért. Érdekes, pl az Football Manager sosem tudott lekötni évekre, mert valahogy amikor megtalálja a tökéletes taktikát, és éveken keresztül körbepofozza vele a világot, már úgy érzi az ember, hogy mindent megcsinált benne.

Néhanapján az első Call of Duty, vagy valamelyik GTA, mondjuk a Vice City, hangulatos darab. Esetleg a Return to Castle Wolfenstein, vagy az Alice, és persze az Europa Universalis: Divine Wind (egy-egy kampány végigcsinálása komoly órákat szív el), vagy a Victoria 2: A House Divided, de ott már repetitív tud lenni az ipar mikromenedzselése, mert a hülye AI mindenhová olyan gyárakat építene, amihez a szükséges input nyersanyag nincs meg...

G_Norton 2012.06.21. 21:21:34

Ja, és persze Quake 2-3, Unreal Tournament 99-2004, amit időszakosan újratelepít az ember, mert faszipántos játékok.

xmr 2012.06.21. 21:23:37

Stronghold (biztos a zenéje miatt) és Stronghold Crusader, főleg skirmishben. Néha rámjön a várostervezési láz, akkor Cities XL aktuális része.

xmr 2012.06.21. 21:26:14

Ja, és az örök szerelem: Mortal Kombat, de főleg a 3. Még egy Tankstick-et is rendeltem miatta :)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.06.21. 21:31:11

Betrayal at Krondor, most tolom megint...

P1sty 2012.06.21. 21:32:04

Itt az én listám, nem teljes, nem mindegyik régi cucc:

Enclave / Drakan: Order of the Flame / MDK - még mindig megdöbbentően fun a gameplay, esküszöm megérdemelnének egy (nem pusztán hd) remaket

NOLF 2 / AvP2 / Riddick: Escape from Butcher Bay - annyira megelőzte mind a saját korát, hogy még ma sem sikerült őket utolérni, vagy csak én öregszem

Borderlands - haverokkal vagy egyedül, de inkább társaságban, jól berúgva

UT2004 / Q3 / CS 1.6 - néha végigmegyek a single kampányon vagy csak botozok, de inkább multiban játszom őket. CS-t elég masszívan.

Mass Effect 1-2 / Fallout 3-NV - replay value megvan, régi Falloutok már tervben, mielőtt valaki esetleg.

HL 1-2 / CoD 1-2-4 / - néha egy-két pályát megcsinálok

Silent Hill 3 / Splinter Cell 1 - egy menetben szoktam végigtolni, ha megvan a hangulat és nincs semmi dolgom (mindig van dolgom :/), minden lépés megvan fejben

SNES emulátorral is van pár régi kedvenc, a teljesség igénye nélkül: Axelay (csak cheattel tudtam végigtolni), R-Type 3 (csak quicksave :D), Hagane, Donkey Kong 3 (103%-ra vittem ki gyerekként, angoltudás nélkül, büszke vagyok), F-Zero, Super Metroid, Star Fox, Super Mario-k (NES-en is persze)

Hydorah - ingyenes freeware shooter, nagyon kiégetős: www.locomalito.com/hydorah.php

thinkEdem 2012.06.21. 21:34:01

The Neverhood.

...tényleg, ideje már megint végigtolni.

Johnfive 2012.06.21. 21:37:36

Jézusom, Longest Journey, meg Parasite Eve?
Az előbbivel már kb. 2 éve kínlódok, hogy rávegyem magam, hogy legalább egyszer végigvigyem, a Parasite Eve 1 után a a többir rész (+Third Birthday) valószínűtlen számomra, pedig quality stuff-ok.
Ehh, velem van a baj...

Adani 2012.06.21. 21:41:09

@Gretzky99:

A GTA-kat sokszor újrajátszottam épp most tolom amúgy a San Andreast sokadjára, 100%-ra kivinni ezt már nehéz. GTA3, Vice City, San Andreas, ezeket sokszor kivittem.

Starcraftot is előveszem néha, a Duke Nukemet is (HRP-s packkal), meg néha régi DOS-os játékokat is, egyikről-másikról raktam is fel videót a Youtube-ra.

Mikor tavaly felraktam a Duke Nukem Forevert akkora csalódás volt ,hogy elővettem a régi 15 éves Duke3d-t és végigtoltam, sokkal jobb mint a 14 évet késett utódja.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2012.06.21. 21:43:33

A The Orange Box megvétele okán éppen a HL2 részeken tolom PS3-on. Még mindig nagyon állat.

Bedeko 2012.06.21. 21:43:42

Egyetlen régi játékot sem játszok végig és nem is volt szokásom fiatal koromban sem. Egy játék engem addig érdekelt, amíg a végére nem értem, vagy idõ elõtt bele nem untam. Inkább ez utóbbi, az unalom és érdektelenség volt a jellemzõ.

kuf 2012.06.21. 21:46:59

madtv, Return to Castle Wolfeinstein, fénykor! :)

_Wasp_ 2012.06.21. 21:48:37

baldurs gatet előveszem pár évente, sőt a lányom is, aki már az új generáció szülötte, azt mondta, hogy százszor jobb vele játszani, mint az új csillivilli vackokkal, és ha kívánhatna egy játékot, az a BG3 lenne, minden maradhatna a régiben, csak legyen új sztori.

silverwol 2012.06.21. 21:51:29

Ahogy filmet sem nézek nagyon újra (10 éven belül), könyvet sem olvasok többször (szintén kb. 10 éven belül), úgy játékot se nagyon játszok újra, meg újra végig.
Mondjuk egy RTS-nél, vagy FPS-nél még megérteném, hogy miért jó újra előszedni, de én inkább a puzzle-RPG vonalat szeretem, ahol a legtöbb poén/fordulat egyszer ül igazán, másodjára már nem az igazi.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.21. 21:55:57

Nekem ezek a klasszikusok, amiket felrakok a gépemre, ha nosztalgiázni támad kedvem:
Heroes 2-3, StarCraft 1, Diablo 2, Quake 3 Arena, UT 2004, COD 2, CS 1.6, első Medal of Honor, Worms, Age of Empires 1, Max Payne 1-2, AvP 2

devDavid · http://blog.hu 2012.06.21. 21:57:59

Fallout 2-3-New Vegas (az 1 valahogy kimaradt, és alig várom, hogy a 2. részt valaki lefordítsa táblagépre/telefonra, hogy mindig nálam legyen).
Régebben Heroes 3, mostanában Caesar 3 (még mindig közel lehetetlen, nem is erőltettem sokat), Pharaoh(+Cleopatra) és Zeus. Utóbbi 3-at próbáltam beszerezni eredetiben (lehetetlen), s közben rátaláltam az Emperror nevű játékra, ami a sorozat egy elfelejtett darabja volt számomra.

Company of Heroes a legújabb játék amit többször is végigtoltam talán. Szerk.: bocs, SC2 az.

D.

Hundoc 2012.06.21. 21:58:43

baldurs gate for president :D

devDavid · http://blog.hu 2012.06.21. 21:59:56

@krissz28: Settlers 2-nek mennyiszer nekiálltam! Mindig elvéreztem ugyanazon a pályán! :D Talán az 1. lávás pályán, ahol alig van arany az ellen meg csak dúskál benne.

devDavid · http://blog.hu 2012.06.21. 22:02:40

Jagged Alliance 2 és Unfinished Business-t is vagy 3-4x végigjátszottam. Törnek fel belőlem a régi emlékek! :D

rognork 2012.06.21. 22:04:02

stöki, kurva sok közös van bennünk.

gobliiins
doom2
duke3d atomic edition
heretic - kibővített, a ravenes, évekig kerestem
heroes2 +gold
war2 + beyond the dark portal
diablo1 + hellfire
sc1 + bw
q3
championship manager 2
wolfenstein
hl1 + of + bs
sc2

Celtic 2012.06.21. 22:05:23

Tartozom egy valllomassal: Starcraftot joparszor vegigjatszottam, de akarhanyszor belekezdtem a Broood Wars-ba, ming abbahagytam mar az elso palyakon (tenyleg, ilyen post is lehetne: mi az a nagyon hires jatek, amit elkezdtel, de sose jatszottal vegig. Nalam ilyen pl. a Diablo 2).

Ufo1. Deus ex. Might & Magic 4-5 (csak egyutt) es a 6. (itt a tobbi is, majd ha nyugdijba megyek, lesz ra idom). Doom 2. Undying (az is evente/ketevente elokerul, szivesen olvasnam konyvben is)

Aztan, hoyg mi az, amivel most jatszom _eloszor_, de talan meg eloveszem: Thief 1-2-3, Baldur's gate 1-2. Ja, meg a Warcraft 3, ugy kb. a kozepen jarok, de par havonta folytatom csak es nem hiszem, hoyg ujra eloveszem, mint a 2 reszt, amit kuldeteslemezzel egyutt joparszor vegigjatszottam.

Ja, Railroad tycoon, az nagy kedvenc. Azt is mar ezerszer vegigjatszottam, de mar jopar eve utoljara, pedig 1-2 nap alatt vegig lehet nyomni, gyorsan elrepul az a szaz ev (vagy kevesebb, ha ugyetlen az ember)

Darklandsot most vettem elo ujra (tavalyi cikk miatt), szoval ez meg csak a 2. vegigjatszasom, de sztem lesz meg par :) Ugy a kozepe fele dobben ra az ember, hol cseszte el az egeszet csunyan :)

Celtic 2012.06.21. 22:07:22

@devDavid: Uhhh..most nem tudom, az S2 vagy a kiegeszitoje volt, de vmelyik palya nekem is tobb napig tartott - realtime. Allati idot elvitt, mert valami nem volt es nem tudtam csinalni.

De settlers2-ben sikerult vmelyik palyan patthelyzetet csinalnom, amikor ujra kellett kezdenem, mert tobb oran at sem valtozott semmi (asszem, szabad katonam nem volt nekem sem, a gepnek sem).

Csacsis 2012.06.21. 22:11:24

Néhány évente:

Theme Hospital
Sim city 2
Transport Tycoon. :)
fallout
Ufo 2 De csak egy darabig, amíg meg nem unom. 1x elég volt csalás nélkül végigvinni (pénz csalást sem használtam!!!!). :Đ

Sztyepan Asztahov 2012.06.21. 22:11:53

Nekem ugyan nincs olyan játékom, amit MINDEN évben újra játszanák, de már többször kijátszottam az évek alatt:
1.) Half-life 1, és 2 és kiegészítők (na jó, nem mindegyik kiegészítő, de párat igen)
2.) Starcraft és Brood war
3.) Transport Tycoon
4. Heroes 3

Csacsis 2012.06.21. 22:12:01

Sorry.
Battel Chess lemaradt. :D

Celtic 2012.06.21. 22:13:27

@silverwol: En mondjuk konyvet ritkan olvasok ugy ujra, hoyg elejetol a vegeig - mert a sztorit mar ismerem. Inkabb csak beleolvasok, mert lenyugoz az iro stilusa (maniam ilyen szempontbol a Mester es Margarita, mondhatnam, hoyg tobbszazszor elolvastam, de nem lenne igaz, csak neha beleolvastam). Sajnos, ezt a jatekoknal nem lehet, mert ott csak az elejetol a vegeig mehetsz (hacsak nincs meg a regi mentes), de ott is azert jatszom ujra, mert olyan hangulatot okoz, ami tetszik. Pl. a Deus Ex: kivulrol tudom, mikor merre menjek, de akkor is tetszik ez a cyberpunk vilag, a tobbfelekeppen megoldhato kuldetesek. Nyilvan nem ugyanaz, mint eloszor, de most is jo a maga modjan.

daenath 2012.06.21. 22:15:31

SNES: Donkey Kong Country
PSX: Silent Hill, Parasite Eve, Vagrant Story
PC: Divine Divinity, Diablo 1, Warcraft 2, Doom
PS2: Castlevania
stb...stb...mai gamak mar nem kotnek le annyira (csak ritka esetekben) hogy megint elovegyem oket.

The Great Destroyer 2012.06.21. 22:16:06

Maffia, GTA3, Vice City, San Andreas, GTA4. Ezeket többször is, a többi szóra sem érdemes...

Adani 2012.06.21. 22:16:58

@Reactor:

Ebben mximálisan igazat adok neked. Épp ezért örök kedvenc még most is az Imperium Galactica 2, ott pl. nagyon jól telerakták random eventekkel, sok kis apró mellékküldi, nem is mindet kötelező megcsinálni, és nincs két egyforma játék, mert véletlenszerű mikor mit ad be és mikor. Nehéz szinten viszont van sok olyan verzió, ahol 99%, a game over állandó. Pl. Kraheneknél a játék elején beadott erőltetett kolonizálás, mikor minden pénzet és gyártási kapacitásodat leköti és éppen ,hogy meg tudod csinálni, de amint kész már építkezned kell, mert minden kell azonnal, és amúgy is lázadoznak a magas adók miatt, aztán mire végeznél beadhat egy Cha Karg pusztítós küldit ,de esélytelen vagy velük szemben ,mert ugye fejleszteni sem tudtál és hajód sincs, hiszen nem tudtál gyártani sem. Aztán jön az Istencsászár és levált és kivégez, mert nem teljesítetted a parancsát. Még max. pénzes trainerrel sem tudtam megcsinálni.

Az FPS-ekről jól mondtad, szinte mindenhol lineárisak a pályák a Doom 3 erre jó példa, eltévedés kizárva, ha el is ágazik egy-egy folyosónál akkor is rövidesen ismét találkozik és sokadszorra már a hangulata is múlik ,hiszen kiismerhető, a tipikus csapdák is, előveszed a legmegfelelőbb fegyvert a várt ellenséghez és legyakod ellenállás nélkül.

Sőt régen széles skálán mozogtak a nehézségek is. lásd. Doom vagy Wolf3d, ahol volt min. 5 nehézségi szint, a hülye vagyok, nyerni akarok, béna vagyoktól kezdve (Doomban asszem I am to young to die volt a leggyengébb:) az esélyed sincsig, ahol már akár rögtön a play gomb után dobhatná a game over-t is. :) A maiaknál meg sokszor csak a túl könnyű és a lehetetlen van, sok játéknál még a normált is kihagyták.

Viszont vannak baromi szar összetákolt játékok, amik már annyira szarok ,hogy azért jók, mert szétröhögöd az agyadat rajta. FreddyD kedvence ugyebár jó példa rá (Mesterlövész), szar történet, még szarabb megvalósítás, logikai bakik és értelmetlen dolgok (pl. a börtönben az őrök leküldenek a közös terembe, le is mész, majd hirtelen elkezdenek lőni rád, pedig semmit sem csinálsz), vérző busz, pocsék színészi munka (meghalás hangok, nyögésekkel lihegésekkel, hörgésekkel).

A hangulatról nem is szólok ,egyre kevesebb játéknál tudják eltalálni, jó a grafikai szinte megszólal olyan jó, bámészkodsz a tájban ,színes-szagos hullámzik a víz még a halak is profin kidolgozva benne (Crysis, Far Cry pl.) sehogy egy pixeles kép egy kockás valami, de hát oké, kergeted a poligonokat a meg a textúrákat közben hízik a májad ,hogy miylen fasza Radeonod vagy Geforcod van ,hogy ezt is vágja aztán ennyi.

De régen a Wolf3d-ben Duke Nukem-ben Half-Life 2-ben, Doomban ott tényleg bele tudtad élni magad, és azt érezted, hogy igazi szörnyeket kergetsz egy labirintusban puskával és és ha a hátad mögül hallottál egy hörgést önkéntelenül pislogtál a vállad fölött meg hajoltál el a lövések elől mikor épp egy piros gömböc lövöldözte rád a piros trutyit. A Half-life 2 volt talán az utolsó játék, ami ennyire megfogott, meg persze a GTA-k ,de az más kategória. A GTA 4 annyira nem, bár azt is végigtoltam ,de újra nem kezdtem el, de a vC, GTA, San Andreas még 100% után is játszható sokáig, pl. a SA-ban imádtam területet foglalni és 100% után végtelen tölténnyel és minigunnal már sima ügy.

Doktor Kotász 2012.06.21. 22:21:23

Warcraft III ROC és TFT (Ha a Starcraft is van olyan jó, akkor kipróbálom), Call of Duty1-2 és UO, meg a régebbi Tomb Raiderek. Meg volt egy régi űrszimulátorom, a Free Space Conflict The Greet War vagy valami hasonló címmel, de szétrepedt a CD.

A Warcraft III-ban gyakorlatilag olyan képzeletbeli világot alakítottak ki, hogy a történet különb a Gyűrűk Uránál. Sajnálom, hogy már 10 éve nincs folytatása, csak a multiplay WoW-ot erőltetik, de az nem érdekel.

qwertzu 2012.06.21. 22:22:17

Mostanában már kicsit kiestem, de régebben az játékidő felét újrajátszásokkal töltöttem.
prince of persia 1 sokszor.
POP Sands of Time kb. ötször.
Masters of Magic, háromszor is rákattantam.
Far Cry 1,
HALO 1 PC-n, 2 pálya kivételével megvan a Legendary,
DISCIPLES II, az összes kiegészítővel,
és az örök kedvenc: Another World, évente kétévente megvan.

DeMarco 2012.06.21. 22:27:17

Úgy látom mégsem halt ki az újrajátszás...

Én rendszeresen játszok újra régi játékokat, spektrumon, c64-en, emulátoron, pc-n, persze az újak mellett.
Civ, Doom, Wolf3d, Heavy on the magick, Wizard of war, Tomb Raiderek, warcraft, chaos, diablo, mohák, codok, indiana jones-ok, szívesen előveszek bármikor. A régebbi játékokra sokkal jobban emlékszem, mint az újakra. Tudom ki honnan jön, hol vannak a titkos ajtók, melyik egység mire jó, vagy a doom kódjaira bármikor.

2012.06.21. 22:29:44

Master Of Orion 2 - pár száz végigjátszás (ténylegesen). A leggyorsabb nagyjából 20 percen át tartott, de volt, ami 2 hétig.

Többszöri végigjátszás (minimum 3): Neverwinter Nights, Master Of Orion 3, Fallout 1-2-3, Fallout Tactics, Jagged Alliance, Diablo II, Need for Speed Underground 1-2, Most Wanted, Ascension to the throne... hosszú a lista.... mennyi elvesztegetett év... :D

Illetve gyerekkoromból sega megadrive II-ről a Sonic the Hedgehod... rongyosra játszottam a kazit.

jpmjpm 2012.06.21. 22:29:52

mission impossible, atyaég, de rég volt. és a második része is. c-64 rulez.

qwertzu 2012.06.21. 22:35:18

Annyiban persze igaz ez a kihaló újrajátszás, hogy ezeket a Call of Duty részeket nem hogy többször, hanem egyszer se érdemes végigjátszani. Olyan "szűk" folyosón terelnek, hogy klausztrofóbiás érzésem van. Hol van ez egy doom, halo 1, far cry nyújtotta szabadságérzettől?

Scagnetti 2012.06.21. 22:44:46

A fentiekhez még néhány, melyeket ha nem is mostanában, de néhányszor végigvittem:

C&C, Warcraft, Dune, XWING, Half Life sorozatok, Total Annihilation, Supreme Commander 1, Starcraft és BW, Unreal Tournament 1-2004, AvP 1-2, Civ 1-3, Master of Orion, Syndicate 1-2, (Open)Transport Tycoon, Colonization, Panzer General 1-2, Duke Nukem 3D, Death Rally, Carmageddon 1 (esetleg 2), Supremacy (C64), Battlefield 2, Operation Flashpoint ill. ARMA 2, Far Cry 1.

lorantka_a_gall 2012.06.21. 22:46:13

StarCraft (1), 2 néha csak kóstolgatásnak
Diablo 2, Space Empires IV,
Warcraft 3 (valamiért nekem ez jött be inkább),
Grim andango, Syberia 1-2,
Knights and Merchants (sokan nem szeretik, de nekem talán a kedvencem)
a SWINE-t terveztem most elővenni, ugyanis lett egy házinyulam :D

zobor1979 2012.06.21. 22:50:30

1: a régebbi játékokról általánosságban elmondható, hogy a technikai nehézségek ellenére (vagy éppen ezek miatt) sokkal ötletesebbek voltak, nagyobb kihívást jelentettek
2: nem tudom ki hogy van vele, de amikor én elöveszek egy régebbi játékot, az olyan mint egy "idöutazás" az akkori énembe. Miközben játszom, eszembe jut az akkori fiatalságom, az iskolai sztorik, a barátságok, egyszóval feltörnek az emlékek, melyek a játék elsö végigjátszása idején történtek. Egyszóval: nosztalgia. A mai tizenévesek lehet ugyanígy fogják elövenni a mai játékokat 20 év múlva újra, a "régen minden jobb volt!" sóhaj kíséretében.

Attilio_ 2012.06.21. 22:57:53

Football Manager 2010 ben 1250 tiszta játékórám van. És akkor nem számoltam a CM3-tól FM2011- ig a többi rész óraszámait. Plusz egy HL1 végigjátszás is jól jön néha persze.

ravon 2012.06.21. 23:01:47

Mivel már nem fejlesztem aktívan a PC-m (már kb 7 éve), így az aktuális játékokat nem bírja, konzolom nincs, meg már időm se annyira rájuk.
Kb 2-3 évente előveszem a Jedi Academy-t, kipörgetem pár nap alatt, és a bennem szunnyadó gamer alszik tovább még 2-3 évet. :)

Scagnetti 2012.06.21. 23:07:12

@zobor: Egyértelmű, hogy a nosztalgia érzése rengeteget ad hozzá. Hisz azért technikailag egy Wolfenstein3D sehol nincs mondjuk egy Crysishoz képest. Mégis talán nagyobb élmény volt a Wolf akkor, mint a Crysis később. Miközben szerintem mindkettő jó játék.

Nekem a Duke az egyik legnagyobb retrofílinget adó játék. (Már az UFO után persze.) Meghallom a zenét, meglátom a játékot, és eszembe jut, ahogy az első LAN-partik egyikén irtottuk egymást a haverokkal, sokszor másnap hajnalig. És mindenki csak aludni ment haza, délután már megint játszottunk.

Scagnetti 2012.06.21. 23:09:09

@ravon: A régi trilógiára épülő SW játékok nagyon jók voltak. Az Academyt is mennyit nyomtuk multiban. :)

pacagánycsök 2012.06.21. 23:14:26

nem voltam rest es megneztem: az egy Defcon kivetelevel nincsen 12 evnel fiatalabb game fenn a gepeimen:) heroes3, commandos1-2, disciples2, diablo2, cs1.6 and so on.

asd123321dsa 2012.06.21. 23:19:08

Another World, Prince of Persia 2, Fallout 1-2, Jagged Alliance 2 (+Wildfire, 1.13 stb, kedvenc single játékom), Silent Hill 2 és 4... Kb ezek. Nemtom mennyire számít újrajátszásnak de elő szoktam még venni a Pinball Fantasiest is.

Serathis 2012.06.21. 23:22:53

Oldschool FPSek. Doom, Quake, DN3d.

LoverCase 2012.06.21. 23:23:10

pár évente előveszem a Warhammer:Dark Omen-t.
az a játék isteni, minél többet játszik vele valaki annál jobban megszereti.

meg nemrég újrajátszottam a Monkey Island 1-et (SE)

The real Donky 2012.06.21. 23:25:28

Most éppen a Pool of Radience-t játszom újra, a fél íróasztalom tele van már négyzethálós papírra rajzolt térképekkel (a régieket nem találom... :o) )
Ezzel párhuzamosan a Fantasy General megy még, kb a felénél tartok.
Az újak közül a Mass Effect trilógia fut, de azt nem nevezhetem újrajátszásnak, mert gyakorlatilag folyamatos a dolog, végigmegyek egy profillal, és már kezdem is az elsőt egy újjal. :o)

butyko 2012.06.21. 23:26:39

Az én listám: (furcsa?,hogy teljesen elüt a Tiétektől...)

Silent Hunter 1-2-3-4-5,
Railroad Tycoon 1,
Industrie Gigant (német)
Verkehrs Gigant (német)
COSSAKS !!!,
jANE'S FLEET COMMAND az első játékom!,még gépem sem volt,internetcafeban nyomattam

Ismeritek ezeket a játékokat?

bucbuc 2012.06.21. 23:28:56

Transport Tycoon
Master of Orion
King's Bounty
Panzer General
Pirates!
Civilization
Impossible Mission 2
Mega Lo Mania
Jagged Alliance

css ide tartozik? :)

Egyébként a gog.com sokat segít a nosztalgiázásban. Rengeteget játszok régi gémekkel de ezekkel csak egyszer-egyszer a fentiek meg mindig előkerülnek.

Fura, hogy 94-ben még ki mertek adni jó körökre osztott stratégiát, sosem gondoltam volna, hogy oda "fejlődik" a világ ahol most tart.

Dr. Fred Edison 2012.06.21. 23:40:14

Részemről főként Lucas Arts kalandjátékok, DoTT ugye alap :-), aztán Monkey Island 2, Sam & Max, Zak McKracken...de a Sierrától is nem rég játszottam újra az egész Space Quest sorozatot, viszont a legutolsót félbe hagytam, az nagyon gyenge volt. Most meg a Gobliiiins 4 apropóján a 3-at toltam épp végig, asszem kicsit point & click függő vagyok:-)
De hogy más is legyen, az X-Wing és a Tie Fighter is van tervbe véve, de most épp Crysisezem.

Kültag 2012.06.21. 23:42:59

Azt hittem, elöregedtem, mert egyre kevesebb játék tetszett, pl. a CoD MW-en csak néztem, hogy ez miért jó általános iskolát kinőtteknek. Egyre több játék volt, amit végig se játszottam. Aztán tudomásomra jutott, hogy az Arx Fatalishoz (2002) van Win7 patch... 3 napnyi játék után úgy álltam föl a gép mellől, hogy úristen, mi történhetett az utóbbi 3 napban, még híreket sem olvastam. És sztem ez nemcsak egyéni nosztalgia kérdése, egy játék ugyanúgy passzol hozzád vagy nem, mint egy ember.

Érdekes ebből a szempontból a Rainbow Six: Vegas 2, ami elvileg egy átlagos, lineáris FPS, de valahogy mégis vagy 20-szor végignyomtam. Egyszer 1 nap alatt kétszer (2x 4 óra).

Amiket éveken át játszottam: NFS 3 HP, 5 Porsche és 8 UG2, Test Drive Unlimited (a TDU2 trágya), Infiltration (ez egy teljes átírás az első UT-re, még ma is nyomnám, ha menne), SimCity 4, Delta Force 1, és végül 2 éve várom, hogy kiadják az első STALKER-hez a Super Mod Pack 2.5-öt, ami gyakorlatilag egy nagyságrenddel megnövelné a játék tartalmát. Naponta megnézem a moddb-en, hogy mi újság vele. Ez most ilyen plátói.

Ennek a fordítottja is érdekes: volt olyan játék, ami megfogott, nyomot hagyott, különlegesnek éreztem, de mégse játszottam vele túl sokat. Ilyen volt pl. az Exhumed vagy a Tekwar.

Dr. Fred Edison 2012.06.21. 23:44:10

@bucbuc: A körökre osztott stratégia hanyatlása számomra is rejtély, szerintem egyáltalán nem egyértelmű hogy az RTS-ek valamilyen evolúciós lépcsők lennének. Tök más élmény egy Panzer General mint egy Warcraft vagy akármi, dehát vannak ilyenek, a point & click eltűnése is elég felháborító.

petykagyilok89 2012.06.21. 23:47:04

Nemrég poroltam le PS2-n a GTA Vice City-t olyan rég játszottam vele hogy újnak tűnik a játék. :D
Az örök kedvenc tetris minden mobilomon megvan azt már párszor újrajátszottam :D Viszont a Bad Company 2ről vagy Modern Warfare 3ról ezt nem mondhatom el.

szanalmas 2012.06.21. 23:47:32

Én nem játszom semmit évek óta, előtte sem túl sokat, de ha valamit újra kéne játszani, az csak a Duke Nukem 3D lehetne! Mondjuk az NFS néhány része is zsír volt.

Flankerr 2012.06.21. 23:48:33

Nincs időm újrajátszásokra, de amint lesz egy saját konfigom (most nincs semmilyen), a Painkillert tuti újrajátszom 28" Full HD-n..:)

filmcomm 2012.06.21. 23:48:37

Defender of the Crown

szanalmas 2012.06.21. 23:50:12

Áááá, NQ Rallyt lehagytam! :D

pandava 2012.06.21. 23:50:20

Populous 3, nagyrészt multiban.

kukatr 2012.06.21. 23:52:25

@butyko: A Cossacks-al játszottam egy jó darabig, de aztán az Antante jobban tetszett. (gyak ugyanaz, csak első vh)

Nekem (talán már) nincsenek rendszeresen újrajátszott játékaim, ráuntam. Van néhány, amit többször végigjátszottam, vagy nagyon sokat játszottam vele:
Jagged Alliance 2 + Unfinished Business, X-COM: Enemy Unknown, Red Alert 2 + Yuri's revenge, Warcraft 2-3 + TFT, Disciples 2, Masters of Orion 2, Civilization 3, Prehistorik (ezt de hányszor :)), GTA: Vice City (ebből örökre kiégtem), Gorky 17, Tiberian Sun, Emperor Battle for Dune, Fallout 1-2 (belőlük is kiégtem), Panzer General (elvitt kábé annyi agysejtet mint az eddigi alkoholfogyasztásom :D), Postal 2, Transport Tycoon (a zenéje miatt), Revenge on school/police, Szakadt csöves, Rome: Total war, Risen, Left 4 Dead 1-2, Unreal Tournament (ezzel nagyon-nagyon sokat), Starcraft + Brood War, C&C: Generals + Zero Hour.
Jézusom, mekkora kocka vagyok!:D

TROLL 2012.06.21. 23:56:08

Mostanában próbáltam újra a Baldurs Gate-eket, csak az a gond, hogy anno rendesen kijátszottam őket, elég lannkasztó volt, hogy nem volt meg az az élmény,meg volt egy pár év szünet, kb 2009-ben kezdtem újra játszani egyáltalán a dragon age-dzsel, witcherrel, assassin's creeddel nyomtam, és újra bepróbáltam a morrowindet, amitől annak idején elállt a lélekzetem, meg a NWN-t viszont ennyi év után meg az új játékok után elég hervasztó volt. Amit nagyon sajnálok, hogy az Obliviont akkor kihagytam, és most már nem nagyon merek nekikezdeni (Meg ugye ott van a Skyrim)..

zenador 2012.06.22. 00:10:40

Részemről nagyon is él az újrajátszás hagyománya.

Néhány évente a következő játékokat szoktam újranyomni:

Tomb Raider II -- szerintem ez a legjobb rész, iszonyat jó a hangulata és a játékmenet is nagyon ki van találva. Hú, most hogy írom, megint kedvet kaptam hozzá, hogy végignyomjam. Természetesen úgy, hogy az össze pályán, az összes sárkányt összeszedem.

Doom 2 -- azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom.

Broken Sword -- gyönyörű és lebilincselő kalandjáték, ÖRÖK DARAD.

Broken Sword 2 -- még a második rész is nagyon hangulatosra sikeredett, bár egyszer végignyomtam a Broken Sword összes részét.

Ecstatica -- szintén remek hangulatú kalandjáték, sajátos, de szerethető grafikával, kiváló játékmenettel.

Ezen kívül még egy rakás régi játék be van ütemezve, amit anno nem nyomtam végig, de azóta megszereztem és arra vár, hogy végignyomjak őket. Egy pár ízelítőül: Crusader no Remorse, Little Big Adventure 1-2, Grim Fandango, Monkey Island 3-4, Discworld 2, Prisoner of Ice, Cyberia 1-2, Ecstatica 2, Longest Journey.

Ja és kedvet kaptam ahhoz, hogy a Blade Runner kalandjátékot megint végignyomjam, mert az összes végigjátszási lehetőséget még nem próbáltam ki.

Narg 2012.06.22. 00:11:55

wow, rengeteg ilyen örök klasszikus van, amit bármikor örömmel végigtolok. SC, War3, Baldur's Gate 1-2, Fallout 1-2-Tactics (szigorúan a régiek, az összes új f*s), BG&E, Half Life 2, Painkiller, Heroes 3, Nexus, Outcast, Little Big Adventure 2.... és lista még folytatódhatna.

TetraB 2012.06.22. 00:19:11

de jó lenne, ha ilyesmire is lenne időm...

Kültag 2012.06.22. 00:19:59

Érdekes, hogy a Sims-t senki sem írja.

Egyébként meg Admirális >> Pasziánsz. :)

butyko 2012.06.22. 00:20:43

@kukatr: Na és? Itt mindenki kocka...:)! Ha szeretted a Transport Tycoont,akkor az Indrustrie és Verkehrs Gigant-ot(angolul: Industrie és Traffic GIANT !-ot is kedvelnéd. A Trafficban egy város tömegközlekedését kell megszervezni (BKV :) ),az Industrie-ban pedig a nyersanyaglelőhelyről szállítani az alapanyagfeldolgozóhoz,onnan a gyárba,onnan a városban lévő boltba,ahol el is kell adnod! Pld: fakitermelés - fűrészüzem - bútorgyár - bútorbolt. De csak a nyersanyaglelőhely és az alapanyagfeldolgozó és a város adott.És minden pénzbe kerül!

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2012.06.22. 00:39:49

@SplitGuy: Na igen, Unreal Tournament. Mostanában inkább a 3-at tolom az old school remastered mapokkal :D

neuro-toxin 2012.06.22. 00:40:21

játéktermi gép emulátoron a NARC 2000 (legkirályabb!!)

Half Life
Age of Empires 2 (Age of Kings)
Carmageddon
Return to Castle Wolfenstein
Digger
stb stb

TROLL 2012.06.22. 00:41:58

Viszont, amire büszke vagyok (pedig lehet nem kéne), hogy a lányomat is lelkes gémerré tettem, hehehe

pseudoo 2012.06.22. 00:46:03

Baldur's Gate 2, Diablo 2 (talán sosem fogom befejezni én sem) Zanzarah, the hidden portal, Oni, Quake 3, Ceasar 3, Pandora's Box, Heroes 3 (bár erre elég hamar rá is szoktam unni) Hitman. Prince of Persia 2008

NADE a lényeg, és egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy egyikőtök sem említette: Final Fantasy 7 és 8??? Ne legyünk már ennyire ostobácskán nyugati proliheterók, a világ egyik legsikeresebb játékfejlesztő cégéről és sorozatáról beszélünk. Aki pedig bármilyen NFS és Fifa szerű szaron rugózik: sivár gyerekkorotok lehetett :)))

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.22. 00:47:25

most épp Might&Magic 7-et nyomok, két-három évente végigjátszom valami eszement csapattal, eltanultam ezt a dinka szokást az indexfórumból :) Most épp 4 tolvajjal csinálom, mert ha valamivel nem lehet, az ez :D

Sok játékot játszok végig többször, vagy nem teljesen végig többször. Az Elder scrolls sorozatból a Morrowindet ha nem kezdtem el ötvenszer, akkor egyszer sem, de a teljes fősztorit csak háromszor csináltam meg. A Skyrimet most pihentetem, a főküldisorozat végén kicsit kiábrándultam és azóta nem kapcsoltam be. Többször játszottam a Thief sorozatot, a Quake-et mindenféle modokkal, és valamiért a Return to castle Wolfenstein, számomra se világos miért, néhány évente eszembe jut, és végigjátszom.

A Half-life sorozatot is többször játszottam, legutóbb az volt az ürügy, hogy beszereztem egy zöld-lila 3D szemüveget.

Az X-Com első részét szintén néhány évente saveload magic intenzív használatával easy fokozaton végigszórakozom.

A kalandjátékokat a mobilos ScummVM miatt vettem újra elő.

A következő újrajátszástervem az új Deus Ex. Az első két részt is vagy három-négyszer végigcsináltam. Hasonlóan jól újrajátszható a Vampire Bloodlines, csak ügyelni kell a patchekre.

Olyan játékok is vannak, amiket csak elvileg szeretek újrajátszani: a Far Cry és a XIII. Ezek ugyanis baromi hangulatosak, de az eszelős mentési rendszerük miatt annyira idegesítőek a nehéz részeken, hogy ott elakadok a többedik végigjátszásoknál, mert akkor inkább nem érdekel a többi, úgyis láttam már. De mégis néhány évente leülök és elkezdem :D

Aztán van egy rakás játék, amit a gyerekek miatt játszom többször, mert elakadnak, és jöjjek segíteni, mint a Braid vagy a Crayon Physics, Plants vs zombies, Zuma. Én mondjuk a Braidet szeretem a legjobban ezek közül, az utolsó pályasoron mindig elérzékenyülök :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.22. 00:51:13

@Dr. Fred Edison: "a point & click eltűnése is elég felháborító. "

autentikus forrás :DD

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.22. 00:54:11

Ja és muszáj megemlíteni a Stalker játékokat, azokat is mind többször játszottam végig :)

2012.06.22. 01:35:15

keményebb cím lett volna a "Tylert neves magyar játékújságírók nézték hülyének"

-=Asti=- 2012.06.22. 01:40:50

Baldur's Gate, Icewind Dale, Neverwinter Nights sorozatokat sorban toljuk végig haverokkal multiban, már évek óta heti rendszerességgel. Ha elfogynak, újrakezdjük az elsőtől. :) Én SNES-emulátoron épp a Final Fantasy 6-ot gyűröm újfent, PC-n még a Might and Magic 6/7-et, valamint az első Tropicót, ami szerintem máig a leghangulatosabb gazdasági szimulátorok egyike.
Régen a kalandjátékokat is sokszor elővettem újra, néhány "fővonalas" mellett (pl. Broken Sword, Gabriel Knight) a kevésbé ismerteket is (Teen-Agent, Flight of the Amazon Queen).
Akármelyik Civilization és Heroes is jöhet bármikor, korlátlan mennyiségben, csak sajnos arra már nem találok ismerőst egy jó multira.

mement 2012.06.22. 01:52:31

Fallout 1-2 meg homeworld 2. Ez utobbi a Cs 1.6 al jopar eve minden gepemen ottvan:)

TROLL 2012.06.22. 02:15:49

Tudom, hogy ez teljesen őrülten hangzik, de pl. a Baldur's Gate-t és a Dragon Age-t is azért játszom újra, mert hiányoznak a régi karaktereim, és... *facepalm* ...a barátaim..

Tyl3r 2012.06.22. 02:21:37

@pseudoo: már a Ruby Weapont is szájonkúrtam, a Gold Chocobo a tenyeremből eszik, egyedül csak a Barret-randihoz nem volt türelmem. Az Omega Weapon előre köszön, megszereztem az összes Triple Triad kártyát, Ultimeciát pedig Do Over limittel nyírtam ki. Szóval sok újdonságot már nem mutat egyik sem, de cirka kétévente azért előveszem őket.

@deto: ez nem esemény, hanem állapot, szóval szerintem kevésbé lett volna mozgósító hatása.

@zenador: a Blade Runner nekem még tíz év után is tudott újat mutatni, bár egy olyan játék esetében, aminek tucatnyi lezárása van, és véletlenszerűen választja ki a replikánsokat, ez talán nem is meglepő.

Nekem:

- Chrono Trigger
- Super Mario Bros.
- Gunstar Heroes
- The Legend of Zelda: Ocarina of Time
- Bangai-O Spirits
- Broken Sword 1-2
- Grim Fandango
- Blade Runner
- Super Metroid
- Metroid Prime
- Another World
- Commandos
- Zork: Grand Inquisitor
- Curse of Monkey Island
- Metal Gear Solid 1-3
- Outrun 2
- Final Fight
- Half-Life 2 + epizódok
- Gradius V
- Ikaruga
- Radiant Silvergun
- Starcraft

Reactor 2012.06.22. 02:26:30

Komolyan mondom skacok, ha kevesebb lenne a szarrá scriptelés, és lenne egy pályának 4-5 mellékága, a lövöldözős játékok 99%-át újra elő lehetne venni, és élvezni is.

Ahogy valaki nagyon jogosan írta: ezek nem újrajátszásra készültek. Végigtolod kemény 180 perc alatt, uninstall, oszt menj a boltba venni egy másikat. Na mit gondoltok, miért torrentről szedi mindenki...

Tyl3r 2012.06.22. 02:31:54

@Gsnake: a Xenoblade újrajátszásán én is gondolkoztam, de ahhoz ki kéne vennem két hét szabadságot, telepakolni a hűtőt fagylalttal, üdítővel és szendvics-alapanyagokkal, utána pedig kukába kéne dobni a telefont és bedeszkázni az ablakokat. A legjobb jRPG, kétségtelenül, de kis dózisokban nehezen fogyasztható.

Egyébként ebben a kánikulában kedvet kaptam ahhoz, hogy elővegyem a Dune 2000-et. Most kimondottan tájbaillő lenne az a sok rohadt sivatag.

(A régi Westwood hiányát egyébként elég nehezen tudom feldolgozni, egy csomó, remekül újrajátszható klasszikus fűződik a nevükhöz. Remélem, hogy a felelősöket rektális bántalmazásban részesíti egy táltos ló, szexuálisan.)

Tyl3r 2012.06.22. 02:38:06

@Reactor: a szkriptek önmagukban jól jöhetnek egy lövöldözős játékban, sokkal kiszámíthatóbbá teszik az élményt. Nézd csak meg a legjobb 2D shootereket, vagy a pörgősebb platformjátékokat: a kiszámíthatóság jót tesz nekik, mert ismerős lesz a közeg, és meg kell tanulnod, hogy te hogyan boldogulhatsz benne.

(Más kérdés, hogy két "találd ki, mi az istent akarunk" között óriási lehet a különbség.)

Gault 2012.06.22. 02:41:09

Lands of Lore, EoB 1-3, Stonekeep, Al-Quadim, Dark Sun 1-2, Baldurs Gate 1-2, Temple of Elemental Evil, Vampire Redemption/Bloodlines, Wizardry 8, Dungeon Lords, Diablo 1-2, Titan Quest, Starcraft (sajnos ez megadta magát az új gépeken, legalábbis nálam), Dawn of War valamelyik, Dune 2, Emperor: Battle for Dune, Reunion, Ufo, Raptor, Tyrian 2000, Freelancer, Heretic, Hexen 1-2, Return to Castle Wolfenstein, Transport Tycoon, Theme Park, valamelyik jobb Pinball játék a 90-es évek első feléből, főleg a zenéjük miatt, pl Epic P., P. Dreams,P. Fantasies (Stones n' Bones ftw), P. Illusions, Extreme P.

Ezekre szoktam legfeljebb évente rendszeresen ránézni, aztán folytatni, újrakezdeni, sokszor csak félbehagyni.
De ha csupán nosztalgiázni akarok, arra pont jó a YouTube, legalább eszembe juttatja a negatívumokat is, ami miatt mégse akarom előkotorni majd azokat.

Reactor 2012.06.22. 02:41:18

@Tyl3r: Egyetértek, a Dune 2000 kimondottan szezonális, nyári játék, ilyenkor tök jó előszedni. Mellesleg nem volt fossá scriptelve (jó, voltak benne scriptek...), úgyhogy az ellenséget nem is volt olyan egyszerű megverni.
Magam is gyártottam a Dune 2000-hez jópár pályát, azokon nyomultam a gép ellen, jó nehezek lettek.

Ha érdekel egyébként, a Dune 2000 honlapjáról le lehet szedni küldetésszerkesztőt hozzá (rendesen épületeket rakhatsz le a pályáidra, egységeket meg mindent, csinálhatsz magadnak szövetségeseket, beállíthatsz erősítéseket és a többi). Mióta megcsinálhatom a magam hadjáratát Dune 2000-ben, a játék megunhatatlan.
Nemrég elővettem újra a Dune 2-t is, letöltöttem ahhoz egy új Atreides hadjáratot. Néztem nagyokat, hogy mit hoztak össze, jó kis nehéz hadjárat lett, még új Házat is tettek bele, úgyhogy abba se bírtam hagyni.

Nagyon sokat tud dobni egy játékon, ha van hozzá pálya/küldetésszerkesztő :)

Gault 2012.06.22. 02:47:49

@Reactor: engem inkább az érdekelne, hogyan lehet telepíteni a Dune 2000 16 bites (?) telepítőjével a játékot 64 bites rendszerre

Reactor 2012.06.22. 02:50:39

@Gault: Szívesen segítek.
Nos, két lehetőség van. Az első hogy a Windows 7-et átpakolod XP üzemmódba, a második pedig hogy intézővel felmászol a CD-re, és a SETUP.EXE-n átállítod a kompatibilitást (jobb klikk és "kompatbilitiás" fül), azon belül pedig Windows 2000-t vagy 98-cat jelölsz meg.

Ha egyik se válik be, akkor még igen hasznos lehet, ha a Dune 2000 honlapján elolvasod az ott leírtakat.
www.dune2k.com és azon belül a "Forums".

Remélem,tudtam segíteni!

tundrazuzmo (törölt) 2012.06.22. 04:08:22

Francokat. Múltkor is végigtoltam a Minesweepert Nightmare fokozaton. Hát az durva volt...

xyzxyz123123 2012.06.22. 04:28:17

Én én a múltkor (néhány hónapja) is beizzítottam egyik régi gépemet és ezekkel játszottam:
- Stunts
- Carrier Command

Illetve valahogy nyáron, vagy ősszel a Hind-del.

gerdo 2012.06.22. 04:38:45

Orion (I) a legregebbi amit neha eloveszek. Minden map random, a strategia pedig attol fugg, hogy eppen melyik faj miben eros.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.06.22. 06:16:12

Lords Of The Realm II.
A hangulata utánozhatatlan...

Joaquin 2012.06.22. 06:49:30

Rome Total War, Gothic 1-2, Warcraft 3, HL2 de csak a multi miatt, cod4 multi, és a legfontosabb, amit sajnos senki sem említett: Black & White!

algi 2012.06.22. 07:04:52

Szerintem a cooperativ multiplayer (vagy szimplán multiplayer) játékok kifejezetten újrajátszhatóak.

Én egyébként szívesen játszom újra a Batman: Arkham játékokat és a Keeley Hawes féle Tomb Raidereket is. Egy időben szerettem újrajátszogatni a teljes Half-life univerzumot (kivéve Decay).

freddyD 2012.06.22. 07:11:18

Én a "Mesterlövész"-t már vagy 3x végigvittem :D És még biztosan ki fogom párszor. Ajánlom mindenkinek :P

Amúgy a képkockában látható Impossible Mission-t egyszer sem sikerült legyűrni :(

In Motion 2012.06.22. 07:15:00

Az egyetlen ilyen a Vampire the Masquerade: Bloodlines. Azt evente muszaj vegigvinnem. :)

Dester 2012.06.22. 07:20:13

Carmageddon 2 néhány évente, cheatek nélkül, az alap autóval. Így kihívás.

Illetve most épp Max Payne a telefonomon, egészen magával ragadott a hangulata - újra. Azon kevés játékok közé tartozik, amelyet végigjátszottam. Kevés ilyen van, de nagyon szeretem mindet.

Kb. 5 éve a volt barátnőm szüleinél egy nagyon régi (asszem 286-os), de működőképes PC-re bukkantam. Mivel ottmaradtunk hétvégére, az egyik este bekapcsoltam, megnéztem, mi van rajta. Megtaláltam a Street Rod 2-t, addig nem bírtam abbahagyni, amíg a királyt is le nem nyomtam. :) Ehhez mondjuk biztos az is kellett, hogy a gép is "korhű" volt, emulátoron nem ugyanaz az élmény.

Valamint valamelyik korábbi posztban már leírtam, hogy mivel 15 éve nem sikerült végigjátszani az Indiana Jones and the Fate of Atlantist, kb. 4 éve elővettem ScummVM-en keresztül és pici segítséggel ugyan, de végigjátszottam. Nagy élmény volt...

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2012.06.22. 08:03:47

Már lemaradtam a nagy rohamról... így csak nagy vonalakban.

Mai gépen én az RTS és TBS játékokat (pl. WoC, Rome:TW, Civ), a sandbox (pl. GTA,FO3) játékokat, néha egy szimuláció (Simcity) néhány fps játékot a 15-20 percnyi lövöldözésért, stb. amit újra játszok, amikor hangulatom van.
Gyakran csak egy pillanatra kap el a hév, így mindig gondolkozok rajta egy kicsit, mert mire felrakom és elindítom, előfordul, hogy elmúlik :)

Emulátoron (sajnos) meg sok minden .D

letmetellyou 2012.06.22. 08:35:41

Passziánszot szoktam újrajátszani.

Jim 2012.06.22. 08:35:44

A képen látható játék micsoda? Kurva ismerős, és mintha még én is játszottam volna vele...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 08:36:31

@Illúzióromboló kockacukor: Hó, nekem kb. 10 éve van a "végig kellene már tolni" listán. Talán az új enhanced editionnal végre sikerül.

Az NWN-t is emlegették sokan. Az első rész első három fejezetét kb. 4-szer toltam végig, mert mindig meghalt a vinyóm és a mentés elveszett. Soha nem vittem el a végéig. Egyszer talán meg kellene már tenni. :)

A 2. kieget végignyomtam, az elsőt szintén soha.

A durva az, hogy kikapcsolódásképpen inkább a Gothic 2-őt nyomtam végig vagy 6-jára (NoTR-ral csak a 3.) és most is élveztem.

2012.06.22. 08:37:00

Diablo 2, úgy kb minden második ladderen játszottam. Épp a minap gondolkodtam el, az összes patch alatt játszottam, legalábbis Lod óta.
A 3-asban egyelőre kételkedem mert eléggé elqúrták.
Civilizations az amit néha előveszek, az épp aktuális verziót.

Magon_ 2012.06.22. 08:37:27

Azért arra kíváncsi lennék, hogy az itt felsoroltak mennyire tényleges végigjátszások, mint 'elindítom és az aktuális állástól kezdve nyomtam egy-két órát', mert nálam ez azért bőven nem az újrajátszás. ;)
Én hál'istennek bőven nem vagyok nosztalgikus alkat, hiába játszok most már vagy 25 éve, nemigen veszek elő régi cuccokat huzamosabb időre (talán Monkey 3, de most már az is évek óta pihen), egyszerűen 15 perc után (esetleg 10 éven belüli játéknál akár egy óra is) már képtelen vagyok túltenni magam a pixelhegyeken és az általános elavultságon. Addig az X percig persze frankó, de itt nem ennyiről beszélünk, vagy?.. (Viszont az aktuális game-ket pont az achievementek miatt majdnem mindig kétszer-háromszor végigtolom, pedig nem párórás fps-ekben utazok inkább, hanem rpg-kben. :))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 08:43:09

@Adani: IG2? Jó lett volna, ha nem basszák el a nehézségi szintet. Közepesen csukott szemmel is győzök, hardon 1 óra alatt mindig kikaptam...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 08:44:34

@HUN_Sector: MoO3? Az igen? Annyira eltolták, hogy soha nem tudtam vele megtaulni játszani, pedig az első két résszel keményen toltam. A 2. igazi gyöngyszem a maga hibáival.

Dell78 2012.06.22. 08:47:09

Pc:
Jagged Alliance (örök kedvenc)
Jagged Alliance 2. - Wildfire
Dune 2.
Diablo - Hellfire
Diablo 2.
Diablo 2. - Lord of destruction
Mystic towers
Halloween Harry
Command and Conquer - Red alert
Starcraft
Starcraft - Brood war

C=64:
Infiltrator
Defender of the crown
Creatures 2.
Last ninja
Secret armour of Antiriad

Dell78 2012.06.22. 08:49:15

Ja! És hát azért az Alone in the dark-nak is volt egyféle hangulata. Azt azért szeretem, és nagy ritkán leporolom.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 08:49:55

Jó látni, hogy sokan tolnak régi RPG-t és Panzer Generalt. :)

AlexWolf 2012.06.22. 08:52:07

Rengeteg régi gémet tolok/toltam már újra.
Amit viszont nem tudok megunni és bármikor képes vagyok elővenni az a Microprose féle Magic the Gathering játék.

Palex 2012.06.22. 09:05:48

- Pirates
- Mechwarrior IV és a Mercenaries kiegészítő.
És néhány retro játék, "felújított" verziója, mint pl.
- Elite Olite néven
- Stunt Car Racer
stb.

Palex 2012.06.22. 09:06:56

Ja, és ha valaki tud segíteni abban, hogy a Cannon Foddert, hogy tudnám futtatni XP alatt, azt megköszönném :)
DOS emulátorral nem boldogulok, nem vagyok guru, csak lelkes rajongó :)

[corristo] 2012.06.22. 09:07:12

gothic 1-2(NoTR) bármikor jöhet, azt képtelen vagyok megunni valamiért, aztán ha olyan a hangulatom, a severance: blade of darkness is előkerül, azt is végigtoltam sztem 10+ alkalommal (nyilván a férfias móka onnan következik, amikor az awesome minősítést megőrzi a mentések számával az ember, tehát szintenként max egy mentés, de rövidebb pályákat mentés nélkül kell végigzúzni), aztán tbs-ek közül heroes3, disciples2. ja, és a wiz8-at is majdnem végigtoltam a múltkor, meg akartam nézni, hogy tényleg meg lehet-e csinálni azt a poent, hogy végigmész egy darab faerie ninjával (spoiler: simán végig lehet, csak uncsi lesz).

Palex 2012.06.22. 09:08:05

Hú tényleg.
Carmageddon 2...
Megvolt korábban, de elkavartam a CD-jét.
Működő verziót honnan lehet szerválni...? :)
Ugyanígy érdekelne a Mechwarrior III. is

[corristo] 2012.06.22. 09:08:29

(ja, az eob2-t föltettem a múltkor, kíváncsi voltam, hogy az ujjaimban van-e még az összes térkép. ja, ott van, valószínűleg az már DNS szinten kódolt)

redriot77 2012.06.22. 09:09:02

A Detroitot ismeritek? Gazdasági stratégia, egy autógyárat kell benne menedzselni. Kár hogy azóta is szinte az egyetlen ilyen program.

Tavaly év elején tönkrement a gépem és csak valami öreg szutykot tudtam használni helyette egy ideig. Kínomban felraktam rá a '94-es Detroitot - és kiválóan szórakoztam.

Harlek 2012.06.22. 09:16:03

Mostanában már én se igazán játszom újra a régi jó játékokat, de azért néha még előfordul. A legtöbbször újrajátszott játék nálam egyébként a Max Payne 2. Lehet, hogy csak néhány évente, de előkerül és akkor irány New York sötét oldala. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.06.22. 09:22:29

@Jim: Impossible Mission

@dr. Dr. prof. AlexWolf PhD: Tényleg, azt én is beírhattam volna. Sid Meier utolsó nagy dobása a Microprose-nál.

banyek 2012.06.22. 09:26:23

Én a half life 2 -t szoktam néha végigjátszani
szeretem

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.06.22. 09:28:39

Beyond Good and Evil-nek bizony megvettem a Steames verzióját is, aztán az XBLA HD felújítottat, és megvenném mobilra is, ha lenne. Ennyire szeretem. És igen, évente egyszer biztosan végigjátszom.
De pl. a Skyrimet is most elővettem újra, és OMG, egy rakás olyan helyet fedeztem fel benne, ami a legutóbbi "végigjátszáskor" kimaradt.

utax 2012.06.22. 09:34:01

Szüleimnél a régi gépen még mindig fent van a Civ és az UFO, ott is maradnak örökre.
GTA VC-nél jobbat meg még nem készítettek, csak autókázni is megunhatatlan.
New Vegasba is rendszeresen visszatérek pedig rég végigjátszottam. 120+ órám van benne.

Benedek Elektron 2012.06.22. 09:35:47

Baldur's Gate 2 és ToB, Planescape: Torment folyamatosan fent van, Fallout 2, Fallout Tactics, Disciples 2-t egyszerűen nem tudom megunni, főleg Heroes 3-mal vegyítve, Civ3, Rome: TW, WC3: RoC, Freespace 2, Deus Ex, Sid Meier's Pirates!, néha egy kis Caesar 3/Pharaoh, Red Alert 2, és ha nagyon perverz hangulatom van akkor Tiberian Sun.

Jó hogy mondjátok, fel is tolom megint az IG2-t. :D

_Evet 2012.06.22. 09:37:44

Pont most jatszom ujra a Tomb Raider 4-et, meg a Mass Effect 1-et. Neha rajon az emberre a nosztalgia, es akkor olyan jo ujra vegigtolni regi kedvenceket.

utax 2012.06.22. 09:39:14

Ja és mióta van SCUMM VM WebOS alá is végigtoltam sokadszorra a DOTT-ot és csodálkoztam, hogy 15 év után még mindig be van égve minden puzzle, minden mondat, minden animáció :)

Olly_verx 2012.06.22. 09:39:54

Jaj. Hát ez egy gonosz blog...

MoO2 (multiplayer) és 1.,Master of Magic, HoMM 1,2,3,5 (természetesen ahol lehet multiplayer-ben), Ufo2, Dune2, Doom2, Command & Conquer, Age of Empire 2 (multiplayer), Betrayer of Krondor; Starcraft (főleg multiplayer); Warcraft 1-2 (multiplayer), Discilpes 1-2 (Sajnos a III-asban eltüntették a jó harcrendszert), Dungeon Hack és az eléggé hasonló Eye of the Beholder 1. és 2., Might and Magic 6 és 8.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2012.06.22. 09:43:53

diablo2, starcraft, hl2, max payne 1-2, splinter cellek kb a chaos theory-ig bezárólag.
red alert 2... évente ezt is előveszem.
aztán hajintsatok követ rám, de én az első modern warfare-t konzolon és pc összesen 16x pörgettem ki, mióta megjelent, mw2- kb 5x, mw3 2-3x. engem megragadott! :D

GabikA 2012.06.22. 09:45:30

Moo1-2, MOM, HOMM3-5, UFO1-3, Doom, Duke, CNC Generals, AOE2, Wizardry 8, CS ezeket szoktam. Bar az utobbi egy ket evben szinte semmi idom nem volt jatszani :(

Lun_Istar · http://lunistar.uw.hu 2012.06.22. 09:49:03

Heroes 3
Might and Magic 7-8
Starcraft+Brood War
Knights of the Old Republic 1-2
Unreal Tournament
Quake 3
Worms World Party
Red Alert 1-2
Imperium Galactica 1-2

Újabban előkerült:
UFO - Enemy Unknown
XCOM . Terrors from the Deep
Desert Strike

és kedvet kaptam, még keresem
Transport Tycoon Deluxe

Nap 2012.06.22. 09:49:12

Sherlock, WarlordsII, WarlordsIIDeluxe, Heroes2, Heroes3 (+wog) már részei a windows telepítőcsomagnak. A NFS Underground, Underground2 is előkerül pár évente. A TDU, TDU2 pedig folyamatos játék alatt áll a megjelenésük óta.
Ha a Bloodhoz is megcsinálnák a nagyfelbontású textúrákat, mint a Duke3Dhez, akkor az is nagyon gyorsan előkerülne újból.

Scagnetti 2012.06.22. 09:57:43

@redriot77: Arra a játékra valahogy nem tudtam ráérezni. Volt, hogy már elég jól beindultak az eladások, aztán hipp-hopp megint csődbementem. Lehet, hogy ma már menne, de akkoriban nagyon elment tőle a kedvem.

Olly_verx 2012.06.22. 09:58:01

no még
még néhány eszembe jutott:
Age of Wonder 1 és 2 + SM. (multiplayer)
Imperialism 1 és 2.
ohhhh. félve írom ide, mert igazából nem is játszottam végig, de játékidő tekintetbe véve azért ide kínálkozik, és elő is szoktam szedni:

!!!!!!!!!!!MORROWIND!!!!!!!!!!!!!

Warlords, és 2. (multiplayer főleg)
Class of Steel (multiplayer is)
GODS of Infinity (hát ezt jól lehúzták a kritikusok, de itt láttam hasonló, sőt jobb harcrendszert, mint a Disciple 1,2-ben)

Olly_verx 2012.06.22. 10:03:29

Ja és nem tudom, hogy ki fejleszti a DosBox-ot, de azt hiszem nagy köszönet jár neki, mert a régi DOS-os játékok szinte kivétel nélkül futtathatóak lettek, sőt a hangkártya emulációval még jobban is élvezhetőek mint hajdanán.

Golota 2012.06.22. 10:03:29

@TROLL: Nyugodtan kezdd el az Obliviont. Mai napig megállja a helyét minden szempontból. Grafikailag is simán elmegy a mai mezőnyben, a történet, a korlátlan lehetőségek, az izgalmas sztori miatt abszolút örökzöld. A Skyrim is remek, de valahogy nekem az Oblivion maradt az etalon.

Másik örök kedvenc: Jagged Alliance 1-2. Mai napig nincs még egy ennyire élvezetes játék ebben a műfajban. Klasszikus.

Virt02 2012.06.22. 10:07:02

Nekem egy eléggé régi gépem van otthon, amelyen pl. csak a NFS6 fut - tehát tulajdonképpen én folyamatosan "újrajátszom" :)

vita-min 2012.06.22. 10:07:53

Az Unreal Tournament minden Windows telepítés után felkerül. Olyan lehet ez mint más kedvenc gyerekkori játék, az első nagy élmény, ami berögzül és nem lehet szabadulni tőle.

Virt02 2012.06.22. 10:10:15

NFS6
Starcraft
WoW3
Praetorians
NOLF1
Age of Empires 1-2
Quake1-2

Gsnake 2012.06.22. 10:12:19

@Tyl3r: jövő héten utolsó vizsgák, aztán EFOTT... utána alighanem a Xenoblade fogja kitölteni a magányos estéket :)
Min. napi 5-8 óra játék mellett. Iszonyatosan addict játék :)

bldo 2012.06.22. 10:13:16

Én nagyon sok régi játékot veszek elő, bár nem mindegyiket tolom végig, ennek ellenére nagyon jól elszórakozom velük:
- Frogger
- Digger
- Montezuma's Revenge
- Half Life sorozat
- Heroes sorozat (egészen pontosan a 2. és a 3. rész)
- Dune 2, Red Alert 1-2.
- Wizardry 7
- S.T.A.L.K.E.R.
- Fallout sorozat
- Bioshock sorozat
- GTA: VC, SA
- Wolf3D + SOD, Doom 1-2, RtCW
- Transport Tycoon
- Theme Park
- Sam & Max, DOTT, meg úgy általában a LucasArts kalandok
- Another World, Flashback
- COD1 (nagynéha még multizom is vele)
- Gears of War sorozat

Nagyjából ennyi.

bldo 2012.06.22. 10:14:09

@bldo: A Colonizationt kifelejtettem.

Virt02 2012.06.22. 10:16:40

Télleg, most most beleolvastam a kommentekbe:
Settlers2 !!!!!!

Olly_verx 2012.06.22. 10:29:54

@dr. Dr. prof. AlexWolf PhD:

Nos a Magic The Gathering egy tuti játék, csak kicsit idegesítő, hogy eltolták benne az időzítést. Én is végigjátszottam többször is minden színnel, de az újabb gépeken gyakorlatilag már játszhatatlan. Még a PII 300-as gépemen nem volt olyan gyors, hogy ne tudtam volna irányítani a karaktert a térképen, de azóta reménytelen a dolog.

bunyoka 2012.06.22. 10:32:25

Az újak mellett most ezeket vettem elő újra:
- Terror from the Deep
- Strife
- Undying

Friend of Wine 2012.06.22. 10:34:43

M.A.M.E. emulátoron Pac-Man, Phoenix, Donkey Kong, Galaxian, stb....
C-64: Impossible Mission
Amiga: Escape from Colditz

Ez utóbbit szerintem kevesen ismerik, de milyen jó kis game. Megcsinálták PC-re is Colditz Escape néven: sites.google.com/site/colditzescape/

Azok voltak az idők....

Depheusz 2012.06.22. 10:38:44

Nekem:
Mass Effect
Mass Effect 2 (a 3. rész az origin hibája miatt nem indul, rakhatom újra a gépet mert már a a support se tudja mi a rákot csináljak)
Jedi Knight sorozat
Republic Commando

Adani 2012.06.22. 10:42:16

@molnibalage:

Nekem sikerült többször is hardon nyerni, viszont tényleg van olyan kombináció, amikor esélytelen vagy, erre nem figyeltek a fejlesztők. Ha pl. az első percben neked ugrik egy 2x erősebb birodalom és lenyom mint a bélyeget akkor rögtön game over. 1 bolygóval kezdesz és asszem 4 rombolóval ő meg letámad egy 6 űrhajós flottával, amiben alapból tetra lézer, 2 nehéz romboló és torpedó is van. Nagyon hajtva a fejlesztést a tera lézert tudod kifejelszteni, mást nem, de az még kevés. De ha már kb. 1 órát túléltél nehéz fokozaton sem nagy dolog nyerni csak kell 2-3 flotta ami viszonylag erős és rá kell venni ,hogy ide-oda ugráljon a bolygók között. Egyet elfoglal, te azonnal vissza, ő addig másikat foglal el, visszafordul visszafoglalod és így sokáig lehet húzni ha pedig van még egy erősebb flottád közben foglalgathatod az ő bolygóit vagy szabotálhatod kémekkel a flottáját/bolygóit.

bgp 2012.06.22. 10:42:59

Nekem baldur's gate és egyéb hasonlók vannak a gépen.

C.X. 2012.06.22. 10:45:23

Amit végig szoktam játszani 1-2 évente:
- Battle Isle 2-3
- System Shock 1
- Recoil
- NFS Most Wanted

- Freespace 2
(ezzel folyamatosan játszom 13 éve, persze jónéhány user defined campaign-okkal együtt)

nagypapa~ 2012.06.22. 10:45:40

Ebből én se maradhatok ki!
ezeket sokszor:
- Warcraft3 + kieg
- Starcraft + kieg
- Star Wars: KotoR 1-2
- HL 2 + kieg

ezeket sem egyszer:
- Baldur's Gate 2
- Mass Effect
- Dragon Age
- Mafia
- Gothic 1-2

Harag atya 2012.06.22. 10:45:51

Starcraft I-II
Max Payne I-II
Gears of War I-III
Final Fantasy VIII
Rollercoaster Tycoon
Fallout Tactics
Baldur's Gate
KoTOR I-II
Red Alert II-III
Command&Conquer szeria (meg az utolso reszet is)
Warcraft III + kieg
Diablo II + kieg
Half-Life 2 + EP I-II (de nagyon johetne mar az EP III vagy a HL3)
Age of Empires II
Worms World Party
Warhammer 40k Dawn of War (amugy is sulyos WH40k fuggo vagyok)

Villy 2012.06.22. 10:46:20

Pár progi a mai napig rajta van a laptopomon, meg az asztali gépen is: UFO 1, Settlers 1, Sim City 2000, Transport Tycoon Deluxe. Ez kb 20 mega így összesen, és végtelen óra játékélmény.

Olly_verx 2012.06.22. 10:46:21

@Magon_:
Nos, dobjátok rám a köveket, de ezeket valóban végig szoktam játszani, ha előszedem. Vannak persze rövidebb, hosszabb játékok a listában, pl egy Orion 1 általában egy pár óra alatt lemehet, és van, amelyik akár 1-2 hétig is tart, minden este játszva néhány órát, de pl nekem ez kapcsolja ki az agyam.
de néhány szám, ha kételkednél:
MOO2, szimpla kb 100, multiplayer kb 300 vj.
Master of Magic: kb 200 vj.
Morrowind kb. 500 nap elővéve, általában esténként.
Heroes 1: Champaign kb 5, Scenario: kb 50
Heroes 2: Champaign: kb 20, Scanario: kb 50 Multiplayer: kb 20
Heroes 3: Scenario: kb 500, Multiplayer kb 200 (Általában 2-en a gép ellen, minden szóbajöhető pályán)
Heroes 5: Multiplayer kb 100 (Általában 2-en a gép ellen, minden szóbajöhető pályán)
Dune2: kb 20 vj.

Everyl 2012.06.22. 10:47:36

Steel Panther
Arsenal of Democracy

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 10:48:37

@dr. Dr. prof. AlexWolf PhD: Az 1997-es? Ha több lap lenne benne, lenne multi mai napig tolnám. A zenéjét szoktam hallgatni, egy darab 10 perces mp3 összevágva. :)

Edward Nygma 2012.06.22. 10:49:02

Régi? Há' Fighter Bomber :)

Komolyabban:
- Mafia
- Hitman
- Pokoli szomszédok
- és ahogy leesik az első hó, automatikusan nyúlok a Max Payne után

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 10:52:54

@[sy]: A Gothic 3 1.7x patchel nagyon fasza, de a G2 hangulatát egyetlen RPG sem tudta nálam hozni annak ellenére, hogy agyonszkriptelt. Az, ahogy a Bányavölgyben csak szop és szop mindenki és jönnek a"jó" hírek, az utánozhatatlan. Az az érzés is, hogy mit megmozgattál, hogy megpattank onnan, aztán a 2. részben szinte első dolgod visszamenni.

-=Flatline=- 2012.06.22. 10:55:05

Supremacy (C64)
System Shock 2
Jagged Alliance 2
Masters of Magic
Another World

Ezek rendre előkerülnek minden 1-2 évben. Ettől függetlenül itt-ott hirtelen eltűnnek azért 160 órák néhány mai játékba is, a D3 spec 110nél állt meg és észre sem vettem, a Dark Souls 165+ és valószínűleg harmadszori newgame+++ is indul majd egy ismerősömmel, a JA2-t nem is kell említeni, azt nem lehet úgy játszani, hogy pár hónappal később veszed elő a savet, mert elfelehtettél mindent, amit csinálni akartál már rég.. A System Shock 2 meg egyszerűen az etalon scifi horror máig, pont akkor voltam 16 körül, mikor nagyot csapott és az emócionális pluszok-kötődés hozza elő időről-időre az újrajátszás kényszerét.

Ja és..az Unreal Tournament 99 11 éven át volt a desktopon, drog az online kompetitív multiplay, az biztos. Ennél már csak az mmo rosszabb :)

káposzta 2012.06.22. 10:58:03

Nekem ez a listám:

Sim City 1 (SNES)
Mario Kart (SNES)
Sim City 3000 (kb. két évente előveszem és pár hónap kemény munkával telerakom a térképet)
Heroes 3 (évente legalább egyszer rámegy egy hetem)
Railroad Tycoon
CIV 1 (2-3 órás játékhoz ideális)
Locomotion (évente egyszer letolom az első 10-20 térképet)
Might and Magic VI (ki tudja, hányszor kezdtem már újra, számomra megunhatatlan (csak az utolsó 30-40 óra idegesítő kicsit))
Doom (épp két hete nyomtam végig)
Settlers 2 (csak a demo pályát nyomom :D)
Caesar 2 vagy 3
GP (c64 vagy PC, mindegy, bár a c64-esnek jobb a zenéje)
Where in the world is Carmen Sandiego? (c64, LOL)

Ha hazaérek, rakom is fel újra a SNES meg c64 emulátorokat :D

-=Flatline=- 2012.06.22. 10:58:56

@Tyl3r: Az ikarugáért tisztellek baszki, hacsak nem azért kerül elő mindig, mert sohasem jutsz át az első mapon, ahogy én sem :D

kukatr 2012.06.22. 10:59:17

@In Motion: Erről meg is feledkeztem, pedig vagy ötször végigvittem.:)

Amúgy még a Sacred-et nyúztam sokáig (kb 8-10 végigjátszás), de ezt inkább letagadom, mert ki nem állhatom a hack'n'slash-t.:D
Stöki, a Tetris ér?:)

@butyko: Sajnos már meguntam (mert sok időt elvesz) a logisztikai játékokat, de azért köszi az infókat, ha ki akarnék bukni az egyetemről, lehet megpróbálom valamelyiket.:D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 10:59:44

@Adani: 1-2 hajtó tudtam megépíteni és jött az ellenfél flottája. Próbáltam az agresszív kolonizálást, az sem jött be. A tizedik restart után feladatam. Nem találtam olyan taktikát amivel esélyem lehetett volna. Minden tiszteletem, de az IG emiatt lényegében játszhatatlan. Vagy röhejesen könnyű vagy lehetetlen.

A Civ II-ben évek alatt eljutottam oda, hogy load/save nélkül utolsó előtti szinten random térképen is megvertem a gépet. Az IG2-ben minden tapasztalatommal sem tudtam semmit kitalálni, ami űködött volna.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 11:03:57

@káposzta: A MMVI-ot anno elvittem odáig, hogy 70 szinten bárkit agyoncsaptam, de végigtolni nem tudtam. Angolom akkor még primitív volt. Mi volt a játék története?

moli 2012.06.22. 11:14:12

impossible mission van wii-re es ds-re is

Palex 2012.06.22. 11:22:15

Amúgy ismeritek a Pirates újabb verzióját?
2005 körül jött ki, ha jól emlékszem. Ugyanúgy a "mester" csinálta, mint az eredetit.

Gyakorlatilag a kurzor és enter gombokkal lehet játszani a teljes játékot, miközben teljes 3D formát kapott, és a játékmenetet picit kiegészítették úgy, hogy nemhogy elveszett volna a régi hangulat, hanem tovább fokozta azt :)

Tryst 2012.06.22. 11:26:22

Freespace, Freespace2, Tiberian Sun, Oni, Fallout 1-2, NFS:U 1 és ami sosem hiányozhat a gépemről: Transport Tycoon! :)

jtrencsenyi 2012.06.22. 11:26:34

Slam Tilt (Amiga), Commando (C64), Braid (Mac), Hunch Back (C64), Flight Patrol (C64), H.E.R.O. (C64), Limbo (Mac), Super Pipeline 1-2 (C64), meg még egy rakás régi C64 és Amiga játék.

Geronim0 2012.06.22. 11:26:41

Nekem örök kedvenc a Civ I és III. Rome: Total War, Unreal Tournament is előkerül pár évente, Ghost Recon, C&C Generals pedig a LAN partik örök eleme.

NFS: Most Wanted és a Flaout 2 pedig most kerültek elő

Tilikov (törölt) 2012.06.22. 11:27:05

Amit én a legtöbbször újrajátszottam az a

Populous 3
Dungeon Keeper 1
Dark Omen 2
Blood
Thief 2

2012.06.22. 11:33:40

@molnibalage: Sajnos kevésbé élvezetes, mint a 2, de egy próbát mindenképp megér. Szerintem felrakom újra, a mai gépem talán már nem lassul be az 500. körnél. Csak az a fránya bolygómenedzsment egy idő után körönként negyed órát igényel (mondjuk 150 bolygónál)

Adani 2012.06.22. 11:33:41

@molnibalage:

Az adókkal kell eleinte játszani, először csak építkezel, adókat leveszed elenyészőre, hogy szaporodjon a népesség, majd fejlesztesz, ez még megy kevesebb pénzből is, Shinariknál pedig építesz kikötőt, 20 ezer pénz/kereskedő ez jól jön mindig. Nehéz szinten sűrűn kell az időt is megállítani, a space billentyű kikophat a sok IG2-től. :) A gép szerencsére sosem öli a kereskedőket és bár nehéz szinten jóval kevesebb van, azért van, de mák is kell, hogy sok jöjjön hozzád. Shinariknál csak hajókat fejlesztettem mindig nehéz szinten tankokat vettem (szintén mák kell hozzá ,hogy legyen olcsón eladó lánctalpas lebegtetővel a játék elején), meg rágyúrtam a kémek tuningolására és nehéz szinten húztam az időt a több flottával mikor támadott és közben kémekkel semmisítettem meg. Ha meg már legyőztél 1 vagy 2 birodalmat lesz pénzed és lehet gyártani meg fejleszteni.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2012.06.22. 11:39:31

én a STALKER mindhárom részét kb 15ször újrajátszottam, úgyhogy részemről nem hal ki az újrajátszás :)
megyek is vissza a Zónába hej!!

redriot77 2012.06.22. 11:40:56

@bunyoka: Clive Barker's Undying! De jó hogy mondod, azt lehet hogy én is előtúrom valahonnan.

Hihetetlen hangulatos volt horror-fps volt. Már az elején majd beszartam mikor azok a farkas-gorilla szerű valamik beugrottak az üvegház tetején keresztül. :) A pályák is jó változatosak voltak. Nagyon minőségi cucc volt.

Llychllyn 2012.06.22. 11:41:07

@Reactor: félig-meddig offtopic, de a Temple of Elemental Evil nálad nem használhatatlanul bugos? Akármilyen official vagy unofficial patchet próbáltam ráhúzni, valami mindig maradt (a looting problemtől sehogy nem bírtam megszabadulni, úgy meg játszhatatlan).

Amúgy meg, hogy ne legyek teljesen offtopic:
Icewind Dale II
Baldur's Gate I-II
Neverwinter Nights (már csak a modok miatt is, de az alapsztorit vagy háromszor toltam végig, a kiegészítőket is egy csomószor)
Morrowind
Broken Sword-sorozat (a II-ben úgy elakadtam mondjuk, hogy csak addig a pontig játszottam újra többször:))
DoTT
és már egy ideje nem, de anno Commander Keen 4 és 6:)
X-Com (UFO) I

paraszgyerek 2012.06.22. 11:43:05

@Lun_Istar: openttd.info - leszed, magyar járműpark felrak, örül ;-)

Mad Mind 2012.06.22. 11:44:19

Planescape torment, Quest for glory sorozat, régi Sierra sorozatok, Final fantasy-k, Chrono trigger.

Arilian 2012.06.22. 11:45:26

Amint nyugdíjba megyek (75 évesen, ha valaha):

Wizardry 7 (5 éve újra játszottam már mikor munkanélküli voltam, 3 hónap alatt :))
Ufo
Baldurs Gate trilógia.
Jagged alliance 2
Heroes 2
Sim City
Morrowind
Starcraft

Death/Mortis 2012.06.22. 11:45:59

Half-Life, Undying, BG2

Scagnetti 2012.06.22. 11:47:22

@Palex: Az egy érdekes játék volt. Annak idején egyszerűen nem tudtam abbahagyni, míg végig nem játszottam, utána viszont nem volt lelkierőm megint elkezdeni. Néha azért elindítom, mert a hangulata fantasztikus, plusz nagyon tetszenek a csaták, akár vízen, akár földön, de nem hiszem, hogy még egyszer valaha is végigjátszanám. Időnként betöltöm, levadászom a híres kalózokat, elfoglalok pár várost, de tovább már nem tud lekötni.

Pedig nem tudnék komoly hibát mondani a játékból. Talán az vele a baj, hogy a legjobb felszerelést hamar össze lehet szedni, és onnantól már csak a térképeket kell gyűjtögetni, ami nem túl izgalmas.

Palex 2012.06.22. 11:52:14

@Scagnetti: Attól függ, milyen korban, és milyen nehézségi fokkal játszottad. Mert legmagasabb szinten azért az ellenfél is harciasabb, és nehezebb mindent megszerezni.
És minden korban más és más az alap felállás az országok és városok tekintetében is.

Javaslom kezdj neki legmagasabb nehézségi fokban, 1600-ban. Az már jó móka :)

Palex 2012.06.22. 11:53:22

Szóval még egyszer kérdem.

Ha van aki tud segíteni Carmageddon 2 és Mechwarrior III. megszerzése ügyében, az ne tartsa vissza magát... :)

2012.06.22. 11:53:37

Betrayal At Krondor
Wizardry 7
Neverwinter Nights
Master of Magic
Jagged Alliance 1-2
Wing Commander: Privateer
Warhammer 40k: Chaos Gate
A Total War sorozat állandó jelleggel

Scagnetti 2012.06.22. 11:57:05

@Palex: Lehet, hogy egyszer majd nekiülök megint. Ami nem tetszett, az a sorhajó előcsalogatása, ami az első végigjátszás alkalmával aránylag gyorsan sikerült, egy másik játékban viszont akárhogy erőlködtem, egyet sem küldtek. A többi hajótípust, ha máshonnan nem is, valamelyik híres kalóztól el lehet venni. De a SOL-ért csak a véletlenszám-generátorhoz imádkozhat az ember.

Scagnetti 2012.06.22. 11:59:09

@Palex: Torrent? Biztos fent van valahol.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 12:01:04

@Llychllyn: Úgy látom, hogy RPG fan vagy. Az ID tényleg annyira jó? Csak a II rész? Az NWN 1. vagy 2. rész? Az első résszel én csak egy modot toltam, de azóta aza mérce. A Tortured Hearts. (Egyetlen hátránya volt, tolvajjal kell kezdeni, mert máskülönen szenvedés.)

A TH 2. részét még nem toltam végig, csak elkezdtem. Az NWN2-höz van hasonlóan magas színvonalú MOD?

bunyoka 2012.06.22. 12:02:52

@redriot77: igen, sajnos azóta nemigen találtam hasonlót, talán a Cthulhu: Dark Corners of Earth volt jó azóta...

Még néhány eszembe jutott, amit végig kéne újra játszani:
Laser Squad, Quarantine, X-Wing

És még régi ZX Spectrumos játékok emulátorral:
Great Escape, Skooldaze, Nether Earth (ezt ismeri valaki? szerintem fantasztikus), Valhalla

2012.06.22. 12:05:44

@Tyl3r: tényleg, kösz. megint rájöttem, hogy be kellett volna fejeznem az egyetemet

Kültag 2012.06.22. 12:06:13

A Test Drive Unlimitedet azért raktam föl, mert a Need for Speedek egyre szarabbak lettek. Másfél év játék alatt (ez tehát igazából 1 végigjátszás) megvettem mind a 65 házat a szigeten és teletöltöttem autókkal (=446). Ehhez úgy 200-szor végig kellett nyomni a Millionaire's Race-t, ami egy rajt-cél verseny Hawaii partja mentén körbe (egyben az egész, nincsenek etapok). 200 km, csúcsforgalom, zsernyákok, van rá 1 órád. Ha megcsinálod, kapsz 1 millió dollárt. A végén összeírtam az autóim km óra állását, és több, mint 70 000 km-t autózgattam. Elképesztő volt az a könnyed szabadság érzet: vezetgetsz, kapsz érte lóvét, veszel rajta új autót, és azzal is végig nyomod az Island Tour-t (ez is körbe megy, csak ez végig autópálya és üresek az utak, McLaren F1-et 40 mp-en át huzatod végsebességen...).

Aztán előrendeltem a TDU 2-t. Az első fél óra után döbbenten léptem ki belőle, hogy ez ugye csak vicc? Azóta úgy a 13. hivatalos patch-nél tart, és még mindig játszhatatlan.

Palex 2012.06.22. 12:06:15

@Scagnetti: Egy 70 tonnás Brig típussal mindent el lehet intézni, tripla ágyakkal elegendő legénység is elfér rajta. Ennél jobb választás max a 80 tonnás Fregatt, de azt vagy az angoloktól kell megszerezni (én mindig velük vagyok), vagy valamelyik nevesebb kalóztól. Bizonyos rangfokozat felett egy-egy szövetséges hajó megszerzését még nem torolják meg, így elvileg nem is olyan nehéz a feladat :)

vitaro 2012.06.22. 12:19:47

Mass Effect 1-2
Dragon Age: Origins
Star Wars: Knights of the Old Republic
Beyond Good & Evil
Red Alert 2
GTA III és Vice City
NFS: Porsche Unleashed és Most Wanted
valamint a Batman: Arkham City, ami ugyan csak tavaly jelent meg, de már kétszer végigjátszottam, és biztos vagyok benne, hogy elő fogom venni újra.

Démonmac1 2012.06.22. 12:26:41

diablo 3 az egész egy nagy ujrajátszás...:(((

Scagnetti 2012.06.22. 12:28:02

@Palex: Az nem zavar, ha megtorolják, ettől még elveszem tőlük, ha megtetszik. :) Csak a brig nem volt a kedvencem. A Royal Sloopot szerettem, meg a sorhajót. Az előbbi az egyik kalóznál biztosan volt, a másikat viszont csak csalogatással sikerült előhívni.

A változatosság kedvéért próbáltam kalózkodni harcikenuval is, és bár vicces volt, azért beláttam, ezzel nem leszek a Karib térség nagy kalóza. :)

Scagnetti 2012.06.22. 12:29:41

@Démonmac1: Ebben mondjuk van valami. Legalábbis a helyszíneket látva. De azért sokminden változott a második rész óta.

maydayray 2012.06.22. 12:30:23

NOLF ('98), Diablo 2, colin mcrae 2, nfs most wanted, AoE 1-2, Max Payne 1, half-life orange pack, heroes 3, crazy machines, starcraft, unreal tournament szigorúan magyar hanggal :-), aknakereső. :-)

Palex 2012.06.22. 12:32:14

@Scagnetti: A Royal Sloop azért nem a legjobb, mert kevés kaja fér el rajta, ha kihasználod a maximális ágyú számot, és van mellé legénység is dögivel.
Ezért jó a 70-80 tonnás hajó, mert azok már elég nagyok, elbírnak 1-2 komolyabb találatot is, főleg, ha fém erősített az oldaluk, fér rájuk kaja és legénység is, valamint még elég kicsik ahhoz, hogy kis hajókat is elcsípj velük, főleg, ha tuning vitorlád és sima hajóaljad van hozzá :)

Na ja. Az indiánok lélekvesztője inkább gyors, mint használható :)

Llychllyn 2012.06.22. 12:32:57

@molnibalage:
Az Icewind Dale II nekem nagyon bejött, az I azért nem, mert az még csak a 2-es DnD-rendszert használta, nem lehetett benne érdekesebb fejlesztéseket összehozni. A II-ben viszont már lehet variálni, így mondjuk akár használható számszeríjász is lehet egy varázsló - ha kifogynak a spellek, jól jön az ilyesmi. Egyébként sokkal lineárisabb és hentelősebb, mint a BG, de nem is tart annyi ideig végigtolni:)

Az NWNnek csak az első részével játszottam, de ahhoz hihetetlenül jó modok vannak: a Tortured Hearts is tetszett, de a legtutibbak szerintem az Adam Miller-félék (Shadowlords, Dreamcatcher). A Blackguard-széria is állati jó, ott mondjuk értelmszerűen blackguarddal kell lenned, de végre a gonosz karakterek is kiélhetik magukat:)

peterszky 2012.06.22. 12:37:16

LucasArts kalandok
Psychonauts
Hitman sorozat
Mafia
Knights of the Old Republic I-II
FlatOut
GTA 3-VC-SA
Sid Meier remake korszaka (CivIV, Pirates!, Railroads)
C&C stratégiák (kivétel a Generals) + néha a Renegade.

Ezek természetesen mind fent a polcon is.

---
DosBox emulátor alatt rengeteg régi nagy név (Dyna, MK, Street Rod, ...)

Sajnos mostanában nem jut rájuk idő.

peterszky 2012.06.22. 12:37:53

@peterszky: Syberia kimaradt, nagyon magával tud ragadni a hangulata.

Nevem Earl 2012.06.22. 12:50:53

Commandos 2. A kedvencem evör, kismillió féle lehetőség van a nácik/japók likvidálására.

OmegaMale 2012.06.22. 12:56:45

Kevés játékot játszottam mindig újra, rendszerint azért, hogy lássam, mennyivel gyorsabb az új gép, vagy mennyivel jobb az új hardver, mint a régi. Régebben ez sokkal durvábban érintette a játékélményt, ma már egy közepes gépen sem néz ki csoffadtan a game, ha csak medium a detail. A régi hardvereket nem lehetett jelentős mértékben húzni jelentős kockázatok nélkül, az újabbak a gyártási módszerek miatt (minden darab a leggyorsabbnak készül, legfeljebb nem sikerül -> downgrade, hibás részegység kikapcs) ugyanazt a hardvert egyszerűbb húzatni, így ha nem is bírja a vas gyári sebességen, kicsit felhúzod és máris látod, milyen lenne a game, ha. Ma már kevés szabad időm van, nincs időm, hogy egy lassú gépen slide-showt nézzek így egyből olyan a hardver, hogy nem kell mindig újrajátszani a game-eket (már ha egyáltalán befejezem, rendszerint megveszem és aztán a következő játék vagy más dolog miatt félbemarad...).

mtom 2012.06.22. 12:58:16

@Gault:

Hello. Nagyon régi cuccokat PC-n a DosBox-al tudsz futtatni, gyakorlatilag egy emulátor, de még Androidon is működik :) (egyszerűen felmásolod a dune2 fájljait, és dos parancssorból indítod)

kepfeltoltes.hu/view/120622/Dune2_android1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/view/120622/Dune2_android2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Unio 2012.06.22. 13:00:07

Nálam a favoritok (hosszú lesz :)):

Empire at war (+ a Forces of Corruption): Elég sokszor előveszem.Szerintem egy nagyon jól eltalált kis játék. A kampánya,a galaxis foglalások + a multi,ja és éljen a birodalom;) Rebel scum!

Azután ott van a KOTOR 1-2 + a Jedi Knight részek (A Dark Force-al még először ps1-en játszottam,pc-n azóta se sikerült a képet és a hangot egy szintre hozni :D) és a sajnos soha nem folytatott Republic Commando is.

De,hogy ne csak SW játékokat írjak (Fan vagyok na:)) -

Freedom Fighters - Jó világ és játékmenet + nagyon jó zene. Soha se követte folytatás:(.

Hearts of iron 1-2 - Mai napig újrajátszom (1914 mod is jó),egyszerűen megunhatatlan,főleg a 2. rész (hárdkór stratégáknak kötelező darab).

Medal of Honor: Pacific Assault - Az első Medalokon kívül ez az rész,amit sokszor újra játszok. Megragadó történet,jó játékmenet (társak + Csendes-óceáni hadszíntér: Tarawa,Iwo Jima ) Gyönyörű zene ;).

Call of Duty 1,UO,2 - Cod 1 meghatározó élmény volt (single + klánok) Sajnos vége :S mára kihalt minden szerver, Cod2-be van mindenki (a sok csaló is) de nálam akkor is klasszikusok. A új verziókról nem nyilatkozom :).

és még iszonyat sok játék van( majd a végén még felsorolok párat) Újak közül meg sokkal játszanék pl: Star Wars: The Old Republic,Mass Effect,Binary Domain stb... De vagy nem bírja a gépem (alaplapi vgam van+már nem volt pénz a most hűű de oclsó közepes karik közül valamelyikre) vagy időm nincs.

Baldur's Gate sorozat
Icewind Dale sorozat
Heroes of Might and Magic 2-3-5
Dark Omen 1-2 (a 2. rész ps1-en és pc-n legenda)
Fallout 1-2
Command & Conquer (szigorúan csak a 95-ös 1. rész és kiegek)
Red Alert (szigorúan csak az 1. rész és kiegek :))
StarCraft
Panzer General 1-2
Sudden Strike 1-2
Oddworld - Abe's Oddysee,Abe's Exoddus. Megőrülök Abe-ért :D Azt olvastam,hogy újraéled a sorozat.

+ A Bónusz

Metal Slug széria - A legenda!! Isten földi helytartója :D Először játékterembe játszottam rajta,ha rajtam múlott volna,a család összes vagyonát ott hagytam volna a gépbe (20-50ft volt egy menet :)) Később pc- emulátorral játszottunk haverokkal 2-en (talán 4en is lehet egyszerre játszani,de ezt már nem vágom) Szépen rajzolt 2ds grafika,vicces figurák,klasszikus hangok,effektek,egyszerűen fantasztikus játék:).
Na de befejezem irományom (tudom,hogy senki se fogja elolvasni :D) Kösz az iddqd-nek jó a cikk,és szerintem itt sokan cáfoltuk,hogy még vagyunk elegen,akik játszanak a régi játékokkal ;).
Az erő legyen veletek.

Phátyol Ferenc 2012.06.22. 13:10:32

carmageddon, half life 1-2, diablo 2, gta vice city

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.22. 13:11:43

Heroes 3-at a mai napig tolok, és XCOM-ot is.

Golgotai 2012.06.22. 13:12:31

Vicces, de pont most játszom újra a Red Alert 3 és a kiegészítőjét az Uprisinget. Az Impérium Galaktika 2 őt is végigtolom minden évben, a CnC 3 at a Kane Wraith kiegészítőjével együtt stb.

Gault 2012.06.22. 13:13:51

@mtom: nem dune 2-vel volt probléma, dosboxot már évek óta használom, a baj általában akkor kezdődik, ha a játék kb 1997-2003-as korszakban született, dosboxhoz nem elég régi, az új gépeken meg már nem fut különböző kompatibilitási problémák miatt. Dune 2000 konkrétan azért nem telepíthető, mert 16 bites a telepítője, amit nem kezel a 64 bites rendszer, virtual pc meg egyéb hülyeségek kellenének a megkerülésére.

ügyfélszolgálatos 2012.06.22. 13:19:20

Ufo- Enemy Unknown
Civilization V
Panzer General
Space Marine
Dawn of War 1-2
Mass Effect 2
Mass Effect MP

MacPhisto 2012.06.22. 13:28:36

Panzer General 1-2
Pirates! Gold
Civ 3,4, Revolution
Colonization
Assassins's Creed II trilógia
Vice City
San Andreas
GTA4
Mafia
Scarface

[corristo] 2012.06.22. 13:43:59

@molnibalage: kösz a tippet, akkor a hármast megnézem, eddig nagyon fáztam tőle, mert mindenütt szidták.

hát igen, amikor a kettőben visszamész a völgybe, és minden szétégve, hamuszürke, az elég erős pillanat.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 13:49:37

@[sy]: page.g3csp.bplaced.de/

Erre leszek még kíváncsi, ha egyszer valaha elkészül.

Ha tolni kívánod a G3-at, akkor az új MI használatát javaslom és az alernative balancig beállíást. Ezen a legélvezhetőbb. A régi (alap) MI szart sem ér. Közepes szinten van 1-2 hely, amit "csalás" - nálam ez az elfut-gyógyul kombó - nélkül nem lehet megcsinálni.

A CEP1.74 vagy 1.75 patch-el feledhetetlen élményt nyújt a gamma.

DS90 2012.06.22. 13:50:49

Régi játékokat rendszeresen előveszek, legyen az Starcraft Bw vagy W3, első masseffect. De az újabbakat csak egyszer tolom végig

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.22. 13:51:24

@[sy]: Csak a kiegjét hagyjad ki. Én még a 2 GB-os CP patch után sem veszem meg. Mármint újra. Gyakorlatialg alpha állapotban adták ki. Én anno mérgemben kukáva vágtam a Forsaken Gods kieget. Az FG nem olyan kieg, mint a NoTR, a G3 sztorija után játszódik. Szóval nem kell.

Bicikliző medve 2012.06.22. 13:54:25

@LoverCase: Hogy tudod elérni, hogy menjen Win7 alatt? Nekem már az xp is problémás volt. Ja, és vannak hozzá modok valami külföldi oldalon, ott még érdemes szétnézni :)

Scagnetti 2012.06.22. 13:54:39

@Palex: Na ezért szerettem leginkább a sorhajót. A 48 (plusz 4-5 tartalék) ágyú mellé fért még kb. ötven tonna kaja is, plusz egy csomó ember. Azzal egyedül is neki lehetett indulni a nagyobb városok elfoglalásának is.

A Royal Sloopot a sebessége miatt szerettem, és külsejét tekintve ez tetszett a legjobban. :)

Palex 2012.06.22. 14:03:31

@Scagnetti: Csak kis hajók ellen túl nagy.
Ezért jó a 70-80 tonnás, mert az már elég nagy, de még fordulékony, és 250 ember elfér rajtuk.

Macropus Rufus 2012.06.22. 14:03:43

én a mai napig a Seltres2 Gold Ed.-el a SimCity3 és 4-el játszom A Setlershez természetesen egy full DOS környezet (6.22) + GUS ACE hankártya dukál ;)
(azért van benne egy SB AWE32-is, melyik játék mit szeret, de a GUS-al a legszebb a Setlers zenéje)

Na meg a MM2: Day of the tentacle :))

Scagnetti 2012.06.22. 14:05:50

@Palex: Arra lehetett tartani egy másik hajót is. általában egy gyors ladikot mindig szereztem, miután fel lett osztva a zsákmány.

Unio 2012.06.22. 14:14:39

@Unio: Én hülye :s kihagytam még két játékot,amit sokszor újrajátszok.

Navy Field - kb 2007 óta játszok vele sok kihagyással,így nulláról kezdve megint a szintlépéseket.

BattleForge - Szintin folyamatosan játszható,de pvpben nagyon kemény,simán meg egy idő után unalmas is lehet.

SoulAssassin 2012.06.22. 14:14:40

Panzer General
Close Combat széria
Diablo 2.
Battle Isle 4 Incubation
Ceasar 2.
Stronghold

gulc 2012.06.22. 14:19:01

Planescape:Tormnet pár évente előkerül, végigjátszódik, benne új dolgok fedeződnek fel, a végén pedig katarzis előidéződik.

káposzta 2012.06.22. 14:21:31

@molnibalage: Hát, nagy története nem volt. Inkább a nagy és változatos bejárható terület, a rengeteg felszedhető cucc, a százféle ellenség meg a jó irányítás miatt szeretem. Meg lehet tápolni mint az állat :D

Yakk 2012.06.22. 14:26:12

HOMM3, HOMM4, Civ4. Bár előbbi kettő nem az a fajta amit 2 óra alatt végigtol az ember.

zírónájn 2012.06.22. 14:43:10

Heroes 3, Knights and Merchants, Dungeon Siege 2, Civ 1(!), Civ 3, Sim City 4.

Lényegében 2-3 havonta vmelyik játék felkerül a gépemre és végigtolom.

Dráááúúútkoszorú 2012.06.22. 14:44:08

Football Manager 2006, a megjelenése óta azt nyomjuk, egy mentéssel......
Egy másik haverommal pedig Football Manager 2007, szintén ugyanígy....

Reactor 2012.06.22. 15:06:06

@Llychllyn: Bevallom őszintén, a Temple of Elementalt idáig nem ismertem, nem volt hozzá szerencsém, de ha megnézel róla egy gameplay videót,az elvileg elárulja hogy a játék gyárilag ilyen-e vagy csak sérült...

AnarchoAteista 2012.06.22. 15:09:00

S.T.A.L.K.E.R.-sorozat (Chernobyl sokadjára, Clear Sky 3X, CoP kb.10-12X). Az időközben megjelent nemhivatalos Complete grafikai tuninggal még ma sem csúnyák, és már elég bugmentesek. Aztán itt van még az NFS: Most Wanted (bár a vége idegörlő), és a Forza 4-nek is megint nekiugrottam (a carrier módnak, mert a challeng-ek még befejezetlenek) A Test Drive Unlimitedet a múlt héten vittem ki megint immáron konzolon is. Vannak még klasszikusok, amiket előveszek multizni pl. BF2. A fennt említett játékot TERMÉSZETESEN megvannak immáron eredetiben is, mert megérdemlik. A GTA IV komplexitása is nagyon tetszett, bár w7 alatt a sokadik patch-csel is játszhatatlan. Sajnos a kortárs játékokban már se kihívás, sem újrajátszhatósági faktor nincs. Mára ott járok, hogy évente egy játékot viszek, mert a Kól of Vérpistike 1-999 nem az esetem, a netes multitól a hányinger kerülget (ám évente többször LAN-ozunk), a DLC-k a mikrotranzakcióikkal verik ki a biztit, a casual game-k bugyuták, az addiktív Blizzard-játékokkal pedig úgy vagyok, mint az Epüllel: marha szép meg jó, de akkor sem az én világom.

szobakutty 2012.06.22. 15:09:48

Duke Nukemnak van egy elég jó portja androidra, azt igen, szívok is vele mer elfelejtettem mit-hogy?

lajafix 2012.06.22. 15:25:55

vagy 3 éve elővettem a Doom3at és full full beállításokkal végigtoltam, majd betojtam.

Az impossible missionnel már nem játszok, 20 éve is hibátlanul toltam végig soxor, vajon hova javulhatnék? :)

kukatr 2012.06.22. 15:59:57

Most jut eszembe az egyik kedvencem, amit nagyon sokáig gyűrtem: Centurion - Defender of Rome. Még winchester nélkül is tudtam vele játszani. Kislemezmeghajtóba boot lemez, nagylemezmeghajtóba először Norton Commander 2, majd lemezcsere, egértelepítés és játék.:) (az NC2 memóriából is szépen elfutott, így egyszerűbb volt mint parancssorba írogatni) Heti retróba volt már?

Llychllyn 2012.06.22. 16:23:06

Reactor: bocs, úgy tűnik, félrement a komment:)
egyébként a ToEE köré egy egész lelkes patchkészítő társaság gyűlt, annyira bugos volt a szerencsétlen, ráadásul teljesen megfoghatatlan okoknál fogva jöttek elő a különböző görcsei (pl XP alatt majdnem azonos konfiggal az egyik játékosnál futott, a másiknál nem, a harmadiknál meg produkált egy új meglepő tünetet).:)

Szóval bocs, mellényomtam, helyesen:
@Gault: Na, amikor előszeded a játékot, normálisan fut is? Hogy csinálod?:)

tede 2012.06.22. 16:28:59

Én a Pirates-t akartam mindig újrajátszani, aztán meglepetésemre kiderült, hogy átírták Wii-re is, egészen jó minőségben. Ott már kétszer végignyomtam, még párszor fogom, mert a legszebb nőt még nem tudtam elvenni :)

flea 2012.06.22. 16:58:43

IM, IM2 évente többször VICE-n.
Civ (szigorúan csakis az első) meg DosBOX-on.

Ritkábban Warlords III: Darklords Rising (1.02), elképesztő jól kiegyensúlyozott. Az 1-2-vel is játszottam, de a 3-hoz képest gyengék.

Prince (első), legutóbb a C64-változat megjelenésekor toltam végig.

Ezenkívül lehet, hogy páran röhögni fogtok, de én Pseudolonewolf flashben elkövetett MARDEK sorozatát is számtalanszor végigtoltam már. (Legalábbis amennyi megvan belőle. Elvileg 8 rész lesz, de ha a negyediket még megcsinálja, már túlteljesíti az elvárásaimat...)

LoverCase 2012.06.22. 17:05:07

@ċsirke72:
hát sajnos win7 alatt nekem semegy :(
majd hátha wine alatt

Llew 2012.06.22. 17:49:42

Sosem voltam nagy játékos, gépem is elég későn lett, de van pár játék, ami megfogott és azok elő is kerülnek időnként.

WarCraft III + TFT - nagyon jó sztori
Republic Commando - nagyon jó és hangulatos kis SW játék, + mivel nincs másik ilyen
Rome Total War - az egyetlen állandó játék a gépemen
Stronghold Crusader - ezt szerintem sosem vittem végig, de időnként elő veszem építgetni
Homeworld 2 - jó kis űrstratégia

Az ME és ME2 is ide tartozik a kora miatt, bár én csak tavaly vettem meg őket, de akkor kétszer is végig vittem őket.

Viszont a játékossá válásom előtti játékokkal nem szeretek játszani. A WarCraft III után belekezdtem a StarCraftba, de hiába ott is a jó sztori, ugyan az a cég, meg egy csomó hasonlósás, nem tetszik a grafikája. A Homeworldre is azt mondják jobb, mint a 2, de az is kimaradt.

Gault 2012.06.22. 17:54:58

@Llychllyn: úgy emlékszem csak a három patchet szoktam felrakni sorban, Circle of Eight moddal még nem próbáltam, annál elvileg a harmadikat ki lehet hagyni. De nézz körül a Co8 fórumon, hátha valami konkrétumot említenek a loot bugról.

Llychllyn 2012.06.22. 18:15:11

@Gault: Köszi, lehet, hogy a probléma végül magától megoldódik - azt olvastam, hogy XP alatt hajlamos jelentkezni a looting bug, win7 alatt talán már nem fog - ki tudja?:)
Azért bízom benne, mindig körökre osztott módba kellett kapcsolni harcon kívül is, ha föl akartál venni valamit, különben nem hagyta, meg valamit bezavart az ajtókkal is, szóval kicsit lerontotta a játékélményt.

TH 2012.06.22. 18:38:44

Police Quest I-et pl. :)

AbuBakr 2012.06.22. 18:53:26

rendre előkerülnek a következők:
stronghold crusaider -szigorúan szinkronnal: Elfogyott a sör nagyuram!
Theif sorozat -rettegek hogy elqúrják a negyedik részt
imperium galactika 2 - mindig kapok valami sosem látott küldetést
panzers -kár a multitámogatás megszűnéséért, nagy voltam benne, csak gyalogos egységekkel, különösen a városokban
Lord of The Realms 2 -valaki már írta hogy utolérhetetlen a hangulata és ez így is van
Empire Earth -nekem nagyon bejött
Space Hack -egy idióta diablo klón, az egyik guru melléklete volt, katasztrofális szinkronnal, de valahogy tetszett, néha elő-elő veszem

kb ennyi, bár lehet kihagytam valamit....

AnginaP 2012.06.22. 19:09:40

Az én listám:
Little Big Adventure
Transport Tycoon Deluxe
Doom II
Dungeon Keeper
Carmageddon
Diablo II
Quake III Arena
Powball

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.06.22. 22:44:27

@Palex: ezt az új Pirates! játékot meg a nejem játszotta többször. Nekem a ritmusjáték részek miatt nem jött be, meg elvesztem mindig a fonalat, hogy kinek a lányát honnan kell megmenteni :)

Kaleb 2012.06.22. 23:23:15

Broken Sword 1-2
HalfLife széria
Medieval Total War
Settlers 2 (az utobbi 17 évben szinte minden évben előkerül)
Oblivion
SP-Conviction

Multigamek közül:
CS
L4D1
WoW olyan törtszerver ami csak BC-ig van és PvP orientált

oplenti 2012.06.23. 10:23:03

van pár:
- Final Fantasy VII (eddig életemben 37-szer játszottam végig)
- Crisis Core (17 végigjátszás)
- Final Fantasy VIII (19 végigjátszás)
- Half-Life 2 (évente egyszer tuti, hogy újrajátszom)
- WarCraft 3 (évente 1X)
- Ultima 8 (ezt inkább 2-3 évente)
- Tomb Raider-ek (ezeket folyamatosan "fogyasztom")

kamuregélő 2012.06.23. 16:48:23

Múltkor végigvittem a RA2 orosz kampányát hard fokozaton, (attól függetlenül, hogy nem tartom sokra a RA2-t) szimplán azért, hogy bebizonyítsam, hogy amit valaki az utolsó előtti pályán csinált védelmet, az több, mint overkill :D.

Egyébként: RA1, C&C, Tibsun+Fs, Half-Life1+kiegek, Settlers II, Starcraft 1, UT, nagyritkán IG2... Ezeket a mai napig elő-előkapdosom, ha van időm.

Reactor 2012.06.23. 18:16:52

@kamuregélő: Az utolsó előtti pályán a védelem lópikula. Két Kirov léghajó a hegygerinc két végére, a Terror Nyüvek kivételével mindent elpusztít. Mire az Apokalipszis tankok megjönnek, addigra már fatörzsőrmesteri rangja lesz, és őket is le tudja szedni vasfüggönyzés előtt simán.

random 2012.06.23. 22:20:09

Fallout 1,2,Tactics
Transport Tycoon,
Hidden & Dangerous 1,2
Unreal, UT99
Heroes 2
Need For Speed 3
Monkey Island 1
Duke Nukem
Carmageddon II
akármelyik akármikor

sirpalee 2012.06.24. 11:21:36

Én egyetértek azzal, aki korábban egy könyvhöz hasonlította. A történet miatt nem szoktam elővenni sose mégegyszer egy játékot, a kihívás és az akció ami miatt töbször végigjátszom őket (nagyobb nehézségi fok, esetleg achievementek üldözése).

Emiatt nálam kb csak a Max Payne, Halo, és az MGS részek éltek meg több végigjátszás. Meg kilőttem az űrbe egy bizonyos idegesítő törpét :)

algi 2012.06.24. 12:49:58

@sirpalee: Látod, ez itt a gáz. Hogy a könyvek olyan jól meg vannak írva, hogy érdemes őket többször újraolvasni. Ha még nincs olyan játék, amit a sztorija miatt érdemes újrajátszani, akkor még nem használják ki az alkotók a művészeti ágat.

algi 2012.06.24. 13:02:44

@bunyoka: Az X-Winget hogyan lehetne játszani? Nekem a kompatibilitási és patchelési trükkökkel együtt se fut már, ahogy eddig sikerült. A Tie Fighter asszem még elindul, de az X-Wing már nem. (A Collector's Editionről beszélek.)

@lajafix: Ha szereted a Doom 3-at, figyelmedbe ajánlom a Dead Space 1-et. Én szerettem a Doom 3-at, de nem elégítette ki az igényeimet 100%-ig, a Dead Space viszont pótolta.

@Llew: Az ME és ME2 óriási üzlet volt nekem, mert az 1. ha jól emlékszem 750 Ft volt, és a 2. is valami nevetséges áron volt, aztán mivel tetszettek, elkezdtem venni hozzájuk DLC-ket az újrajátszáshoz, és azok drágábbak voltak, mint maga az alapjáték. :)

sirpalee 2012.06.24. 13:09:26

@algi: Könyvet sem olvastam még újra, legyen az bármilyen jó is. Inkább előveszek egy másikat helyette :)

algi 2012.06.24. 13:46:39

@sirpalee: Szerintem ha még nem olvastál újra egy könyvet sem, akkor az azt jelenti, hogy még nem találkoztál olyan könyvvel, ami elég jó lett volna ahhoz, hogy újraolvasd. (Már, ha érthető a nyakatekert fogalmazásomból, hogy hogyan értem.)

G46 2012.06.24. 22:10:35

Üdv!
Én csak régi játékokkal játszom. Nemtom, ezek az újak egész egyszerűen nem tudnak lekötni, hiába csilivili grafika, nem érzem azt, h. ezért fejleszteni kéne a gépet. Vagy csak pénzért, csak neten játszható, hát, ez se jön be. Az utóbbi másfél évben Doom 2, Quake 1, Starcraft 1, Half-life 2, Call of duty 1- kieg volt fenn, most épp Warcraft3-azok...

G46 2012.06.24. 22:12:18

Óóó, és kimaradt, teljes X-wing széria, yojt is vettem hozzá... Csak szűk 1 éve nem vettem elő, wide monitorral nem az igazi. Bár ez nem újrajátszás, mert anno soha nem vittem végig egyiket se.

flea 2012.06.25. 00:20:46

@G46: engem kifejezetten idegesít a Civ:Revolution grafikája, mert nehezen ismerem fel az egységeket 3D-ben. A jó kis szögletes meg kerek piktogramok az eredeti Civben, az a tuti. Már csak azért is, mert ki a halált érdekel, hogy a battleship hogy lő fel a hegyen levő falanxra? Leveri vagy nem veri, annyi érdekel, azt jóvan. :)

Palex 2012.06.25. 07:59:49

@flugi_: Pedig nem nehéz.
Amikor keresed a gazembereket, mindig kiírja, hogy éppen kinek a lánya van nála. Aztán mikor kiszabadítod, akkor is kiírja.
Nem kell rögtön visszavinni, amikor legközelebb odamész a kormányzóhoz, akkor úgy is megköszönik :)

bunyoka 2012.06.25. 09:05:44

@algi: Nekem simán ment az X-Wing Dosboxban, a sebességén ugyan állítani kell (asszem Ctrl+F11 és Ctrl+F12), de amúgy semmi probléma nincs vele. Ugyanígy a Tie Fighter is. Mondjuk újra megtanulni az egész irányítást, hogy éppen mikor hogyan irányítsam át az energiát a pajzsra meg a lézerre elég sokáig tartott a numpad nélküli laptopon. :)

algi 2012.06.25. 10:22:31

@bunyoka: Ja, a gondom az, hogy nekem a windowsos, CD-s verzió van meg. Ráadásul eléggé hozzászoktam, mert szebb a grafikája (textúrák!, árnyékok!, fényhatások!), és rajta van minden kiegészítő. (Egyetlen hátránya, hogy lecserélték az átvezető videókat a szépen megrajzoltról csúnyán rendereltre.) Szóval az semmiképp nem fog elindulni DOS alatt. Csak abban reménykedhetem, hogy a Windows 7 kompatibilisebb lesz a kőkorszak felé.

(Vagy abban, hogy a Steam végre kiadja ezeket is. Elvégre vannak rajta régi Star Wars játékok, tehát gondolom a licensz az nem elérhetetlen számukra, meg az első Mortal Kombatokat is kiadták, bár azok már nem futnak XP-n.)

algi 2012.06.25. 10:24:32

@G46: Nagyon hipster vagyok, ha anélkül, hogy kérdeztek volna engem közlöm, hogy a Doom 2-n és az X-Wingen kívül az összes felsorolt játék az én fogalmaim szerint újnak számít? :)

Kuz 2012.06.25. 12:37:58

warcraft3 kampányt minden évben végigtolom,
starcraft+bw-t kb 1.5-2 évente. Ezen kívül nagy
baldurs gate rajongó vagyok, egy ideig ujra-ujra játszottam a
morrowindet is.
Heroes 2!!!

G46 2012.06.25. 13:21:13

@algi: nem, csak ódivatú...
Egyébként az X-wingeket win Xp alatt játszottam, de csak 640*480-ban ment, videokártya-kompatibilitási probléma miatt. Gondoltam is, h. venni kék egy régi gépet pár ezerért, hadd menjen rendesen...

SnakeHB 2012.06.25. 13:53:43

Manapság ez a játékújrahátszás ua. ,mint a filmek. Nem tudok az elmúlt 2-3 évből olyan filmet, amire azt mondanám, hogy érdemes lenne ronggyá nézni. Nincs meg bennük a "klasszik" fakor. Nézd végig, azt'jóvan. Pont arra a másfél-két órára van hitelesítve, amíg tart. Hol vannak már a szállóige-gyárak? Ugyanez van a játékpiacon is...
A replay value meg manapság a fejlesztők szerint egyenlő a multiplayerrel.

Nekem 5-10 éve volt az igazi újrajátszós időszakom (Wolfenstein, Doom 1-2, Elite 2, Lucas kalandok, HoMM 1-2, Interstate '76, Street Rod 1-2, Mortal Kombat 1-3, HL1+OF+BS, EOB1-2, stb.), mostanság retro hiánypótlás megy olyan játékokkal, amikkel nem játszottam, vagy nem végig:
Baldurs Gate összes, Gothic 1-3, Planescape Torment, Sanitarium, Daggerfall.

Illetve nekem anno kimaradt a konzol SNES-től PS2-ig, szóval emuáltor ezerrel. Most pl. utazás közben nyomom telón snesoid alatt a Front Mission-t, meg már harmadjára a Chrono Triggert. :D

Typ3 2012.06.25. 18:48:26

Azokban a játékokban a legjobb a "replay value", ahol a játéktér véletlenszerűen generált, vagy az események véletlenszerűek, így minden végigjátszás más és más. Pl. Civ-, Diablo-, vagy az X-com-sorozat. Aztán vannak azok, amikhez van pályaszerkesztő, és többezer pályát lehet hozzájuk letölteni. Ilyen a Heroes-sorozat, vagy nagy kedvencem, a Combat Mission (ezt írta már valaki?). Az utóbbihoz magam is kreáltam néhány pályát, és a játék miatt kezdtem a második világháborúról szóló könyveket olvasni. Aztán ott van a Championship (később Football) Manager sorozat. Egykoron csak ezért néztem focit a tévében. Szép idők voltak, na. Ahogy az ember felnő, egyre kevesebb ideje van a játékokra, és gyakran egyszer sincs ideje végigvinni egy játékot, nemhogy többször...

Typ3 2012.06.25. 19:53:56

Egy óra alatt átrágtam magam az összes kommenten. Nagyon sok helyen szerepel a Baldur's Gate. Hát igen, a Bioware nagyon eltalált valamit azzal a játékkal. Az utolsó pillanatban mentették meg vele a számítógépes szerepjátékot, mint műfajt. Ha nincs a BG, akkor lehet, hogy ma már csak Diablo-szerű akció-RPG-k léteznének. Tényleg, nem lehetne egyszer a heti retróban? Elvégre már nem olyan fiatal...

Pár éve azért függesztettem fel félúton a Morrowind újrajátszását, mert elkezdtem újrajátszani a BG első részét egy gonosz karakterekből álló csapattal. Aztán ez is félbemaradt, mert újra elővettem a Neverwinter Nights-ot, amit anno azért nem tudtam végigvinni, mert a második fejezet végén, a Host Tower tetején nem nyílt ki az a híres-hírhedt ajtó (ez egy bug volt a játék régebbi verzióiban). Vettem egy újabb verziót, és most a hétvégén kinyílt az ajtó! Úgy éreztem magam, mint Ali Baba, amikor a szezám kitárult előtte...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.25. 21:24:10

@Typ3: Na, az lenne piros betűs ünnep. Nekem meg az, ha végre lenne rá időm. Meg végre végigtolni az NWN első részét, hogy megtudjam mi a vége. Mondjuk a sztoriból kb. az első két fejezet van meg, úgy ahogy...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.25. 21:27:36

@SnakeHB: Öööö, és lassan nem tudok olyan filmet mondani, amit érdemes lenne megnézni. Régen évente 3-4 filmet néztem meg. Ez most felment 6-7-re. Ennek kb. 50%-a csalódás volt. A másik fele meg olyan, hogy csak azért nézem meg, mert látni akartam, hogy mekkora ZSÉ, de pont azért mentem be.

Ilyen volt pl. a The Expendables. Tudtam mire számíthatok és azt is kaptam. A Bombák Földje viszont akkora fostenger volt, hogy életembem először néztem moziban az órámra, hogy mikor lesz már vége. Gőzöm nincs, hogy mire kapott Oscart. Sztorika semmi, totál logikátlan az egész film, a valós harccselekményekhez és harctéri taktikához köze nincs a filmek.

(Szó se róla a Marvel filmekben is Jeremy Renner a legbénább színész. Gőzöm sincs, hogy mit nyomják ennyire...)

sirpalee 2012.06.25. 21:34:37

@SnakeHB: Szerintem szimplán felnőttél, ezért nem pazarolsz időt az új filmek ronggyá nézésére. A régieknél még ott van a klasszik, régen mennyivel jobb volt minden faktor.

andrejkag · http://indafoto.hu/andrejkag 2012.06.26. 08:59:57

Én azt tudom, hogy minden rendszer újratelepítéskor az összes Half-Life verzió visszakerül a rendszerbe! Számomra megunhatatlanok.
Ezen kívül és a teljesség igénye nélkül:
Imperium Galactia 2
WarCraft 3
Diablo II - III
Doom 3
NFS Most Wanted
Etc...

anarch 2012.06.26. 13:31:00

Vannak újrajátszhatók most is, alternatív életpályák, döntési szituációk. Van ahol lehet választani jó vagy rossz között, s ennyi, de van ahol több energiát nyomtak bele: döntéstől függő események/világ, többféle class/skill-re kihegyezhetőség, stb. Vannak ilyenek most is.

anarch 2012.06.26. 13:32:47

A fenti listába még egy a sokszorosan újrajátszhatók közé: Vampire bloodlines :). Igaz ez nem új, de folyamatosan fejlesztett :).

Van 2012.06.26. 15:36:28

Legalább ezt még senki sem írta: Secret Agent Mission 1-2-3 :)

flea 2012.06.26. 16:30:05

BTW, Stöki, Impossible Missionben mi az időrekordod? Most toltam végig és valamivel 12:47 előtt tartok ott, hogy minden szoba kitakarítva és a kijárathoz vezető szoba előtt állok, csak még a puzzle nincs kirakva. (Ám itt el szoktam lustulni és telefonos segítséggel forgatom be a puzzle-darabokat, úgyhogy valamivel 2am után szököm csak meg Elvin bácsitól. Bár lehet, hogy ezúttal kivételesen erőlködöm egy sort a tükrözgetésen, csak nem veszítek vele 72 percet.)

flea 2012.06.26. 17:28:07

@flea: na, 1:16-nál kész lett, nem is volt olyan nehéz, 16953 mp maradt.

Dukefazon 2012.06.27. 12:38:15

Nekem 3 nagy konzolom és pár handheld van otthon, iszonyat játék gyűjteménnyel. Így mostanában én sem szoktam nagyon elővenni régi játékokat, ahogy írtad, mindig akad valami, amit még nem játszottam. De időről időre előjön az érzés, hogy "dejáccanékmostegy valamit". Én a Metal Gear Solid 2-t játszottam végig kb 3x. A Shadow Warrior, Duke Nukem 3D és Blood minden epizódját minden nehézségi fogban végig játszottam számtalanszor. Az újabb játékok acsívmentjei nem tetszenek, úgy érzem, hogy kényszerítenek, hogy játszak vele többet, én kikapcsolnám, ha lehetne. Zavar, hogy egy epic kűzdelem után hősünk elmereng melankólikusan az élet értelmén és felugrik, hogy "ügyesen megölted ezt a BOSS-t". Ja, a Monkey Island 1 és a Star Wars-Dark Forces 2-t is sokszor végig játszottam, nameg az első Silent Hill-t.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.06.30. 15:18:23

@flea: Ó, én a közeledben nem járok, 2 óra körül szoktam befejezni.

flea 2012.06.30. 16:13:44

@Stöki: na, én se naponta érek ám 01:00 előtt a kijárathoz. De azért lettem igazán kíváncsi, mert bár toltam sokat ezt a játékot, de azt nem vettem észre, hogy nem teljesen véletlenszerű a szobák kiosztása.

Daermon85 2012.07.02. 11:42:46

Leginkább:
Baldur's Gate 2 (kiegészítővel)

Továbbá:
Nexus: The Jupiter incident
Imperium Galactica 2
Haegemonia
Final Fantasy VIII
Diablo 2
Warcraft 3(kiegészítővel)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.07.03. 17:03:49

A WarCraft 3-at kieggel együtt vagy hatszor végigtoltam (mindenfajta nehézségi szinten, magyarítva, stb)

A Beyond Good & Evilt szintén most vettem elő kb. 10-jére két délután végig is nyomtam, pedig beszélgettem mindenkivel mindenről :D

A Broken Swordot majdnem minden évben végigjátszom, szigorúan valamikor az ősz folyamán.

A XIII-at is vagy 5-ször végigtoltam

A PoP első részét legalább tízszer végignyomtam már, és még mindig élvezetes mindenféle öcsi nélkül.

Fallout első része szintén vagy nyolcszor - nah ez a durva, mert ez még ráadásul hosszú is.

Egyszer voltam olyan elvetemült, hogy még a Septerra Corenak is nekiugrottam másodjára.

De a legdurvább a Max Payne, azt vagy 20* végignyomtam már, egyszerűen nem lehet megunni a bullet timet.

Jah és csak szólok, idén Longest Journey év van - vagyis most augusztusban, ugyanazokra a napokra esnek a dátumok, mint April naplójában, úgyhogy i lehet próbálni, hogy ugyanaz nap csak annyit játszol vele amennyit April feljegyez :D

Szerintem ez leginkább egyébfüggő, inkább végigjátszok egy jó játékot többször, mint egy rosszat egyszer. Persze mindig vannak akik kiröhögik voltaképp bármi miatt az embert - pl anno 2000-ben megkaptam, hogy kétszer nézek meg egy filmet? hát mennyi időm van nekem. ????

De lehet az is közrejátszik, hogy régen kevés játék volt, ma már sokkal több, - bár a konzol miatt néha úgy érzem inkább kevesebb.

Azt pedig hülyeségnek tartom, hogy hosszabbak lennének a játékok. A legtöbb ma már nem is 10 óra alatt de 3-4 max öt óra alatt kipörgethető. pl. A Gears of War, vagy a Wanted, de az Arkham Asylumot is lazán végigvittem három éjszaka alatt.

De én egyáltalán nem bánom ezt, inkább legyen rövid, de adjon maximális élvezetet, mint tele rakják sok sok üresjárattal. Az igazán hosszú játékok az ilyen Super Spyhunter volt amiben három életed volt, és öt hónapig tartott míg azon a húsz percen hiba nélkül képes voltál végigrohanni. Pedig ha létezett volna mentés :D ...

Nilufar 2012.07.08. 14:55:05

Számomra az dönti el hogy egy játék "csak" nagyon jó vagy kiemelkedő, hogy hányszor játszom végig illetve, hogy évek múlva is előveszem-e még. Szinte kivétel nélkül ilyen játékok szerepelnek a legjobb játékok amivel valaha játszottam listámon is. Nem teljes lista csak ami rögtön eszembe jut.

Retro játékok:
Xenon 2
Incredible Machine
Prince of Persia
Wolfenstein 3d
Battle Chess

Platform játékok:
Jazz Jackrabbit 2
Pandemonium 2- Ez a személyes véleményem ofc. de nekem ez az n 1. platform játék azóta is. Egyetlen más játék se tudta azt az őrült hangulatot visszaadni még az Alice se. Egyetlen platform játékkal se játszottam annyit mint ezzel.

HoMM3
Might and Magic széria
Dungeon Keeper 2
Duke Nukem 3d
Tomb Raider 1-2-3
Mass Effect 1-2-3
DA:O
TeS játékok
Wizardry 8
Starcraft
Warcraft 3
Bg 1-2
Fallout 3
Fallout NW

Ezek közül is kiemelkedik nálam néhány játék illetve sorozat amikhez rendszeresen visszatérek (évente akár félévente előveszem őket 1 kicsit.) Első helyen ezek között is a BG széria. A 2-es rész talán a legjobb játék amivel valaha játszottam. Évente előveszem őket. A Bg mellé odafér még a Morrowind is aminek annyira egzotikus világa van, hogy nekem még mindig ez a kedvencem a Tes játékok közül. 10 éve rendszeresen játszom vele külön öröm, hogy most már igen komoly grafikai upgradek vannak hozzá. Szintén szubjektív vélemény de a Mass Effect főszereplője Commander Shepard pedig az n1. játékhős nálam és a Mass Effect egy olyan sorozat amit a sztori miatt játszok végig újra és újra. Ide tenném még a Fallout New Vegast aminek szintén olyan hangulatos világa van, hogy rendszeresen előveszem.

Sajnos az én felsorolásomban sincs sok új játék, ezt persze lehet a régen minden jobb volt effektusra fogni. Ugyanakkor a New Vegas példája is megmutatta nekem hogy bizony ma se lehetetlen időtálló játékokat csinálni.

zaza42 2012.07.10. 05:33:04

- Transport Tycoon (openttd, ofkóz)
- SimCity 2000 (dosbox, a zene miatt!)
- Doom ][ :->
- Day of the Tentacle (scummvm, mobil, utazás közben)
- Powermanga (ez viszonylag újabb keletű linuxos egyszerű shootemup, de én évente végigtolom)
- Wizard of Wor

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2012.07.10. 18:12:39

Na, jut eszembe, hátha itt valaki tud megoldást. Réges-régen (1993) volt egy játék, úgy hívták, hogy Crazy Bomber, a Dynasty cég készítette, kínai felirattal van tele, gondolom kínai cég lehet. Ezzel játszani szeretnék ismét.

Namost, a játék megvan, viszont nem tudom semmilyen emulátoron elindítani, mert elkezd kínaiul írogatni. Ástam a netet sokáig, magát a játékot nehéz fellelni, megoldást meg lehetetlen. De hátha itt és most.

Lord_M_ 2012.07.19. 20:34:03

Tudom, hogy régi a bejegyzés, de
Unreal (nem UT)
Red Alert 2
NFS 5 (A Porsche)
Supaplex
Electro Man

Újak közül a Portal 1 és 2 már többször... bár nem tudom miért :) de megfogott

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2012.07.24. 21:39:15

@zaza42: köszi. ezt mondhatni testközelből ismerem, de nekem nem megy ezzel sem. neked elindult vele?

zaza42 2012.07.25. 04:03:25

@artifex: ha mondasz vmi download linket a gaméra, akkor megnézhetem.
Btw. én pár dolgot próbáltam a skac honlapjáról, azok mind mentek.
Még azt olvastam a crazybomber-ről egy fórumon, h boot-olj disk image-ről, az lehet, h megoldja. avagy vmware :->

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2012.07.27. 14:57:20

@zaza42: írtam üzenetet, remélem jutsz valamire vele. régi kedvenc játékom és szomorúvá tesz, hogy nem tudok nosztalgiázni.
süti beállítások módosítása