A Heti retróban néha előfordul, hogy nem találok elég háttérinfót az általatok megszavazott játékról, mert az csak a mi régiónkban volt kultikus siker (mint a Defender of the Crown, aminek ugye magyarok készítették el a spectrumos verzióját). Ilyenkor jobb híján arról szoktam írni, milyen volt a játékmenet, miért szerettük annyira a programot. A most tárgyalt opusznál erre nincs szükség. Pontosan tudjuk, milyen volt a játékmenet, mert mindenki játszott vele. És pontosan tudjuk, miért szerettük annyira: mert az első igazán profi magyar játék volt. Természetesen az Imperium Galacticáról (és a folytatásáról) van szó, ami a múltkori szavazáson még a Heroes of Might & Magicet is lenyomta. Megkerestem néhány alkotót, akik szívesen meséltek arról, hogyan is kezdődött az egész – atyaúristen, már – húsz évvel ezelőtt.

Mert bár az Imperium Galactica csak 1997 márciusában jelent meg, a teremtés első napja valamikor 1991-ben volt – akkortájt a rákospalotai Csokonai művházban, a „Csokiban” gyűlt össze a játékos szubkultúra színe-java. Itt ismerkedett meg néhány fiatal, akik elhatározták, hogy csinálnak egy játékot. 15-16 évesek voltak, de nagyon lelkesek, iskola mellett vágtak bele a nagy feladatba, egy Supremacyhoz hasonló űrstratégia fejlesztésébe. Kiss István és Kistamás János programozott (előbbi a pc-s, utóbbi az amigás verziót), Fodor Tamás volt a grafikus, Kreiner Tamás pedig a zenei teendőket látta el (remélem, senkit nem hagytam ki). Meg kell még említeni Fehér Gábort alias Masellt, aki mindenféle egyéb ügyeket intézett, írogatott a Guruba, így voltak jó sajtókapcsolatai is, később pedig ő lett a Digital Reality vezetője.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szó legjobb értelmében véve amatőr csapatot 1991-ben még Amnesty Designnak hívták. „Középiskolások voltunk, de már tudtuk, hogy belőlünk nem lesz autószerelő, játékokat akartunk készíteni” – meséli Fodor Tamás. „Az első év csak bohóckodás volt, nem tudtuk igazán, mit akarunk. Aztán belejöttünk, és a következő két évben apránként összeraktuk a játékot. Kiss István szülei megengedték, hogy a családi házuk pincéjében dolgozzunk, ott készült el a játék nagy része. Baromi nehéz volt kiadót találni, de végül a Grandslamnek megtetszett a program, és 1994-ben megjelenhetett.” Ez volt a Reunion, amire minden fejlesztő kedvesen emlékszik vissza, de azért ma már úgy látják, ez a játék tanulópénz volt. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, a Grandslam ugyanis nem fizetett annyit a csapatnak, amennyit ígért. Utólag a srácok kiszámolták, hogy havi hatezer forintra jött ki a fizetésük, ez már akkoriban sem volt sok pénz. Érdekes magazintörténeti vonatkozás még, hogy a jelenlegi PC Guru legrégebbi bútordarabja, Környei „Chris” Kritsztián is dolgozott kicsit a játékon, konkrétan az intro zenéjén.

A Reunion arra jó volt, hogy megmutassa, van tehetség a csapatban, ezért a következő játékhoz már nem volt nehéz kiadót találni, sőt a GT Interactive kereste meg a magyarokat, hogy szeretne velük együtt dolgozni. Ekkortájt, 1994-ben alakult a Digital Reality Szoftverfejlesztő Kft., amiben 7-8 ember dolgozott az újabb űrstratégián (ekkor lett a csapat oszlopos tagja Szabó Ferenc programozó). Az Imperium Galactica már nem pincében készült, hanem egy Ungvár utcai bérelt lakásban.

A játékba mindenki beletette, amit tudott, a feladatkörök összemosódtak, például az egyik grafikus volt a rendszergazda is. „Hatékonyabban tudtunk dolgozni akkor, mert még nem volt meg az a specializálódás, ami ma. Az animációknál sem volt külön modellező, animátor, textúrázó, hanem Masell adott a sztoriból egy bekezdést, aztán azt mondta, hogy csináld meg, van rá két hónapod.” – meséli Fodor Tamás, aki többek között a játék élőszereplős filmbetéteit készítette. Ezek a betétek emlékezetes részei voltak az Imperium Galacticának, a blue box háttér előtt amatőr színészek és ismerősök, családtagok játszották el a galaktikus konfliktus szereplőit. A lányt például, akinek az intróban kiesik a pohár a kezéből, egy edzőteremből ismerte az egyik stábtag, így került a videóba. „Volt egy másik lány is, ő Budapest szépe is volt, de sajnos csak a forgatás legvégén vettük észre, hogy végig egy üvegablak előtt öltözött át” – emlékszik vissza a zenéért felelős Kreiner Tamás, aki utószinkront készített a videókhoz (a hölgyet lásd a poszt legelső videójában). Amikor az inspirációról kérdeztem a fejlesztőket, mindenki a Star Warst és a Star Treket említette, de ez talán nem meglepő.

Mint írtam, a játékmenetre most nem pazarolnék karaktereket – az Imperium Galactica a Master of Orionhoz hasonlóan összetett 4X-játék volt, de gondolom, szinte mindenki játszott vele –, pár easter egget viszont kiemelnék, mindenekelőtt az idegen fajok neveiben levőket. A végső főgonosz, a dragslan például a Grandslam majdnem-anagrammája volt. Két tettestárs, a kisebb dizájneri munkákat is elvégző Peller László (Pellus) és a tesztelésben igen lelkes Peller András (Pelace) beceneve is egy-egy faj lett: a játékos sullep és ecalep hajókkal is találkozhatott. (2004-ben egyébként Pelace vette át az akkor a Disney-hez távozó Maselltől a céget, azóta is ő vezeti.)

Az 1999-ben megjelent folytatást már nagyjából egy tucat ember (külsősökkel együtt kicsit több) készítette előbb egy másfél szobás bérelt lakásban a Nagy Lajos és az Erzsébet királyné sarkán, később egy XVI. kerületi bérelt családi házban. (Az előbbi lakással pont szemben lakott a viszkis rabló, ezért a srácok látták, amikor a rendőrök elkapták őt.) A játék sok új lehetőséggel bővült (mindenekelőtt a három választható fajjal és az akár nyolcszemélyes multiplayerrel), a grafika pedig természetesen sokkal szebb lett. A videókat három ember készítette két évig: eltűntek az élő szereplők, átvették a helyüket lenyűgözően renderelt animációk, profibb szinkronszínészeket – például Kristóf Tibort – szerződtettek. Ez az angol változatra is igaz: a GT százezer fontot költött az angol szinkronra, többek között Patsy Kensitet, a Halálos Fegyver 2 csúf véget ért szőke cicáját is szerződtették. A tíz hónapig készült zenével pedig a brit film- és szórakoztatóipari akadémia BAFTA-díját sikerült elhoznia Kreiner Tamásnak és a vele dolgozó Pallos Gábornak. „Ez 2000-ben volt, az volt az első év, hogy külön kategóriában indultak a játékzenék. Nyolcszáz induló közül lett legjobb a miénk” – meséli Tamás, akire állítása szerint Jerry Goldsmith és John Williams volt rá a legnagyobb hatással.

Az Imperium Galactica II óriási siker volt, Tamás szerint a két játék együtt több mint egymillió példányban kelt el, de ennek nagyobb részét a folytatás hozta össze. Magyarországon évekig tartotta a legtöbb példányban elkelt játék rekordját, és most nem csak a magyar fejlesztésű játékokról beszélünk (érdekes kornyomat egyébként ez az Index-fórum). Talán nem túlzás az sem, hogy a CD Galaxis bolt is a játékkal csinálta meg a szerencséjét, ez a cég volt ugyanis a magyar piacon a játék kiadója. A Digital Reality csillaga ekkor, 2000 körül ragyogott a legfényesebben, amit az is mutat, hogy az Activision egy Star Trek játék fejlesztésével bízta meg a céget. Állítólag le is szerződtek, a magyarok el is kezdtek dolgozni, majd az Activisionnek jogi problémái akadtak a Star Trek jogait kezelő Paramounttal, és le kellett állítani a projektet. Közben viszont egy másik magyar csapat kezdte el fejleszteni az Imperium Galactica III-at – hogy ennek mi volt a hátterében, azt inkább külön posztban írom meg hétvégén, mert nem szép történet, és gyanítom, hogy a kommentekben is lenne utána némi flém. Most tehát vágjuk el a sztorit 2000-nél és nosztalgiázzunk szép illedelmesen, kommentekbe jöhetnek élmények, sztorik, mit szerettetek, mit nem.

Aki kipróbálná a Reuniont, innen szedheti le (hozzá DOS-emulátor itt), az első IG-t itt lehet elérni, a másodikat meg talán még be lehet szerezni valahonnan. Vannak bájosan kopott dizájnú rajongói oldalak is, egy, kettő, három és négy. A szavazásba most a múltkori szavazás legnagyobb veszteseit vettem bele az esélyegyenlőség jegyében (bocs, Oddworld- és HoM&M-rajongók).