HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A világ legnagyobb Pac-Manje

2011.04.16. 10:30 hancu

Perpill 5659 egymás mellé illesztett pályából áll, de percenként növekszik, mert bárki gyárthat hozzá újakat, ha éppen olyanja van. A dolog nagyon egyszerű, ha a pálya szélén kimész, nem a túloldalon jössz be, mint egy rendes Pac-Manben, hanem a nagy térképen átjutsz a következő pályára. Az Internet Explorer 9 képességének demózására találták ki, és amilyen egyszerű, annyira bele lehet ragadni. Van ország-ranglista is, ahol ip-cím alapján szummázzák a felzabált pöttyöket, az amerikaiak utcahosszal vezetnek a spanyolok és a brazilok előtt jelenleg, mi a 40. helyen állunk, előttünk Dél-Afrika, mögöttünk Norvégia. Tudom, nem annyira szombati posztnak való anyag, inkább hétköznapi munkakerülésre, na de sebaj. Klikkide.

UPDATE: Stöki nem bírta megállni, hogy ne csináljon egy IDDQD-pályát. Itt elérhető, nem nehéz végigjátszani, csak egy helyen szemétparaszt kicsit, úgyis meg fogjátok találni, hogy hol.

10 komment

Címkék: pacman

Heti retro: Phantasmagoria

2011.04.15. 15:00 Stöki

Temérdek teendőm miatt sajnos az elmúlt hetekben kicsit parkolópályán volt nálam az IDDQD, múlt héten ki is maradt a Heti retro. És erre a hétre sem tudtam megírni a múltkor megszavazott Heroes of Might & Magicet, úgyhogy választhattam: vagy ezen a héten sem jelentkezik a rovat, vagy beteszek egy olyan játékot, amiről könnyen, gyorsan össze tudom dobni a cikket (mert már kellett róla írnom pár éve). Így került a Heti retróba a Sierra egyik különös kalandjátéka, a Phantasmagoria.

27 komment

Címkék: retro sierra kalandjáték phantasmagoria heti retro jatek

Ha lenne egy portálpuskám

2011.04.15. 09:45 hancu

A hét legszebb napjának fussunk neki azzal a gondolatkísérlettel, hogy mi mindenre lehet jó a hétköznapi életben egy Portal Gun. A CollegeHumor szerint például ilyesmikre:

 

5 komment

Címkék: portal collegehumor

Pwned, motherfucker!

2011.04.14. 16:53 hancu

A nap videójában bemutatkozik a világ legrealisztikusabb videojátéka.

 

17 komment

A Guitar Hero nem halt meg, csak pihen

2011.04.14. 16:02 Stöki

Február egyik játékipari szenzációja volt, hogy kipukkadt a ritmusjáték-lufi. Persze erre lehetett számítani, az eladások egyre csökkentek az elmúlt években. Az Activisionnek az tette be a kaput, hogy év végén négyszer annyit vettek a Rock Band 3-ból, mint az aktuális (hatodik) Guitar Heróból, pedig a Rock Band 3 sem fogyott túl jól. Érthető hát, hogy bejelentették, nem lesz több Guitar Hero játék.

Ezt a kijelentést a GameIndustry.biznek nyilatkozva most kicsit finomította Dan Winters, az Activision fejlesztési kapcsolatokért felelős vezetője. A azt mondta, hogy a Guitar Hero jó brand, ezért az Activision bolond lenne végleg elkaszálni, csak most belátható ideig nem lesz Guitar Hero. Persze ez nem vigasztalja azt a pár száz embert, akik az évek során a brand szopóágra kerülése miatt veszítették el a munkahelyüket.

Hát, nem is tudom. Én elég nagy Guitar Hero-fan vagyok, de azt én is látom, hogy a sorozatnak nagyon meg kellene újulnia, hogy ki lehessen hozni belőle még valamit. És én vagyok az egyetlen, akinek Winters nyilatkozatáról a Monty Python-féle papagájjelenet jutott eszébe? A Guitar Hero nem döglött, csak pihen. A Guitar Hero szeret a hátán feküdni.

37 komment

Címkék: guitar hero activision blizzard

Nézzünk együtt Mortal Kombatot!

2011.04.13. 14:45 hancu

Jön az új Mortal Kombat játék, ha minden igaz, a kilencedik rész, és a kiadó rettenetes felhajtást csap körülötte, többek között leforgattak hozzá egy 12 perces epizódokból álló websorozatot, ami az egyes karakterek háttértörténetét vázolja fel. Az első részben Jax, Sonya Blade, Kano és Stryker szerepel, egyelőre a játékokból ismert optikai tuningok (Kano lézerszeme és fél fémarca, Jax fémkezei) nélkül. A főbb szerepekben ismerős arcok, én Jeri "A borg csaj a Star Trekből" Ryant, és Tahmoh "Helo a BSG-ből" Penikettet azonosítottam elsőre. Maga a kisfilm kicsit az rtl/tv2-es szombatestizzzzuppppermozik színvonalát idézi egyelőre, de várjuk ki a végét. Addig is itt az első epizód:

 

29 komment

Címkék: mortal kombat

Meghalt a cartridge feltalálója

2011.04.12. 11:17 hancu

71 éves korában meghalt Jerry Lawson amerikai mérnök-feltaláló, a hetvenes évek videojáték-világának egyik meghatározó, akkoriban sem különösebben körülünnepelt, mára pedig teljesen elfeledett alakja. A legnagyobb lökést a cartrigde feltalálásával adta az iparnak.

Oké, felteszem a kérdést az olvasó helyett: mi az hogy cartridge? A cartrigde egy kis műanyag bizbasz, olyasmi, mint egy USB-s pendrive: benne egy csak olvasható memóriacsip, rajta az előre rögzített adatok, praktikusan egy játékprogram. A cartridge-ot bedugod a gépbe, és indul a játék, így működött minden konzol a hetvenes évek közepétől a kilencvenesekig, amikor a jóval nagyobb tárolókapacitású cd gyártási költsége annyira mélyen bement a cartridge-oké alá, hogy a warezolással együtt is jobban megérte azt használni. Az első, cartridge-et használó konzol a Lawson által tervezett Fairchild Channel F volt 1976-ban, azelőtt minden játékgép kizárólag a beledrótozott játéko(ka)t tudta futtatni. Az, hogy a külső adathordozóval különvált a szoftver a hardvertől, állította rá a máig tartó pályájára a videojáték-ipart.

A Channel F egyébként elbukott, a piacot az Atari tarolta le az 1977-ben piacra dobott, hasonlóan cserélhető cartridge-os, de jóval felhasználóbarátabb (a gép mellé adott joystickok!), profi marketingkampánnyal, és népszerű játéktermi gépek átirataival (Space Invaders, Pac-Man) megtámogatott Atari 2600-zal. 

64 komment

Címkék: halál

Játékzenék is nyerhetnek Grammyt

2011.04.12. 10:44 hancu

Szűk két hónappal azután, hogy a Civilization 4 főcímzenéje Grammy-díjat kapott (pontosabban a Baba Yetu című szám újrakevert, és "rendes" zeneként újra kiadott verziója), itt az újabb játékzenés-grammys brékingnyúz. A díjakat kiosztó The Recording Academy ugyanis négy kategóriában beemelte a videojátékokhoz készült zenéket is a díj potenciális elnyerőinek körébe, ezek:

  • The Music for Visual Media (Motion, Television, Video Game Music, or Other Visual Media)
  • Best Compilation Soundtrack for Visual Media (Motion, Television, Video Game Music, or Other Visual Media)
  • Best Score Soundtrack for Visual Media (Motion, Television, Video Game Music, or Other Visual Media)
  • Best Song Written for Visual Media (Motion, Television, Video Game Music, or Other Visual Media

     

Persze elméletileg mint "or other Visual Media", eddig is indulhattak az adott kategóriákban játékzenék, de így, nevesítve mégis csak hivatalosabb az egész, és jelzi, hogy az akadémia egyenrangúnak tartja a játékokhoz írt zenéket a filmekhez vagy tévés produkciókhoz írtakkal. Ideje volt, ha már Hans Zimmerek és Michael Giacchinók írnak játékokhoz zenéket évek óta.

5 komment

Címkék: zene

Hétvégi játékcsaj: Asia Carrera (18+)

2011.04.10. 11:30 Stöki

Legutóbbi játékcsajunkról, a pornósztár Tera Patrickről eszembe jutott egy másik hölgy, aki .jpg kiterjesztésű fájlnevekből már ismerős lehet. Ő a szintén pornós Asia Carrera, aki nemcsak pózolt valamilyen program kedvéért, hanem teljesen elmerült egy játék szubkultúrájában. Elhivatott geek, nézzük csak meg Corvette-jének a rendszámtábláját.

50 komment

Címkék: pornó unreal pénteki játékcsaj

Moss kezet játék után!

2011.04.08. 18:13 hancu

Bocs, hogy mostanában ritkásabb a frissítés a blogon, napfolttevékenység van, közel-keleti helyzet, zuhan a japán tőzsdeindex, és igény szerint még tudok gyártani egyéb hiteles kifogásokat is. Aki ezekre nem kíváncsi, annak van egy vadi új Duke Nukem Forever teaserünk, sok másodlagos nemi jelleggel.

 

16 komment

Címkék: duke nukem forever

Pillantás a jövőbe

2011.04.07. 10:01 hancu

Az idei Game Developers Conference-ről már voltak kézikamerás videók az Unreal engine bemutatójáról, de most itt a hivatalos, hd anyag, ami leginkább a motor DirectX11-es trükkjeit, meg a mobilos fejlesztés lehetőségeit demózza. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, akármennyire is a játékélmény a lényeg, rontani biztosan nem ront az összképen, ha mellette ilyen lesz a grafika.

110 komment

Címkék: unreal úristenhogynézki!

Négy Mario egyszerre

2011.04.05. 19:31 hancu

Húbazmeg rovatunk mai adásában egy szent őrült egyszerre játszik a NES-es Super Mario Bros 1, 2, 2J (ez a 2 japán verziója, ami más mint az amerikai), és 3 részével. Egy kontroller, négy játék. Ez persze alapjáraton lehetetlen, itt jön képbe a TAS, vagyis tool-assisted speedrun: a négy játék emulátoron fut egyszerre, extrém módon, akár a képkockáról képkockára léptetés szintjéig lelassítva, hogy a jóember tudjon váltogatni a játékok között, és látszólag egyszerre nyomni a gombokat mind a négyben (a videóban aztán vissza van gyorsítva a játékmenet normálra). 10 perctől a legdurvább, amikor egyszerre három bossharcot nyom le.

 

 

(via Wired)

25 komment

Címkék: mario speedrun nemhiszemelbazmeg

Szájkarate

2011.04.03. 19:31 hancu

Bevallom, felmerült bennem, hogy csak egy otromba április elsejei tréfa ez a videó, és drukkoltam is rendesen, hogy ne az legyen, mert annak roppant ízléstelen lenne. Most, két nappal elseje után már biztosnak tűnik, hogy valódi, csak rosszkor posztolták a készítői. Ismerkedjünk hát meg Brolyval, Texas egyik legjobb Street Fighter-játékosával, akit egy versenyen interjúvolt meg a Cross Counter TV:

 

10 komment

Címkék: hős streetfighter

A legjobb videojátékos áprilisi tréfák

2011.04.03. 10:59 Stöki

Ugyan az áprilisi álhíreknek nem vagyunk elkötelezett hívei (sőt), a tavalyi válogatáshoz hasonlót idén is kaptok, mert pénteken volt néhány nagyon vicces kamu bejelentés és olyan videó, amin hangosan lehet röhögni.

Persze idén is a Blizzard vitte a prímet, például bejelentették az Office-ból ismert idegesítő gemkapocs Wow-os megfelelőjét, a Dungeon Helpert, egy új kiegészítőt, a Tomb of Immortal Darknesst (amiben csak töksötét helyszínek vannak), ezen kívül megjelent a WoW-hoz a 4.1.11-es patch, Starcraft II-höz pedig a 1.4.11-es, csupa izgalmas újítással (ez utóbbiban a Colossusnak például már öt lába van, mert néggyel bénán nézett ki). A legjobb azonban kétségtelenül a Kinecttel irányítható Starcraft II, persze ebben is a koreaiak a legjobbak:

17 komment

Címkék: álhír állatság áprilisi tréfa

Heti retro: Rick Dangerous I-II

2011.04.01. 14:00 Stöki

A Core Designról a játékosok többségének Lara Croft jut eszébe, a cég leghíresebb játéka ugyanis a Tomb Raider. Az viszont kevésbé közismert, hogy a női Indiana Jonesnak volt egy 8-bites nagypapája is, az előző heti szavazás nyertese, Rick Dangerous. A párhuzam különösen annak fényében adja magát, hogy Lara eredetileg férfi főhősnek készült. Itt az ideje, hogy Rick is tiszteletét tegye a Heti retróban.

57 komment

Címkék: retro áprilisi tréfa heti retro jatek core design rick rangerous

süti beállítások módosítása