IDDQD

A Kelet-Karolinai Egyetem Pszichofiziológiai Laboratóriuma és Biofeedback Klinikája – komolynak hangzó intézet a neve alapján, pedig játékokkal is foglalkoznak, pontosabban a játékok testi-lelki hatásaival. Az elmúlt egy évben egy kutatócsoport a klinikát vezető Carmen Russoniello irányítása alatt azt vizsgálta, hogy az alkalmi játékok hogyan befolyásolják a depressziós és szorongó betegek viselkedését. Az eredményeket közlő tanulmányról egy hosszú összegzést innen lehet letölteni, de a lényeget összefoglalom a Kotaku cikke alapján.

A kutatók hatvan olyan tesztalanyt vizsgáltak, akik a klinikai depresszió tüneteit mutatták. A páciensek egy részének három játékkal kellett játszaniuk – Bejeweled 2, Peggle és Bookworm Adventures –, a dokik mindenféle bonyolult biokémiai és pszichofiziológiai jellemzőket figyeltek játék előtt és után. Russoniello és társai azt tapasztalták, hogy a játékélmény jelentősen csökkentette a betegek depresszióját és oldotta a szorongásukat. A szimptómák enyhültek, illetve volt olyan tünet, ami meg is szűnt, átlagosan 57 százalékos javulás volt tapasztalható. A klinikavezető persze lelkesen úgy kommentálta az eredményt, hogy a megfelelő játékokat lehetne használni a depressziókezelésben a gyógyszerek mellett – vagy akár helyett.

Bár a játékoknak tényleg lehetnek előnyös hatásai az egészségre – gondoljunk csak a fóbiakezelést segítő virtuális környezetekre vagy a fizikai rehabilitációt támogató játékokra –, a fenti tanulmányt több okból is fenntartásokkal fogadtam. Például az kicsit gyanús, hogy csak PopCap-játékokat használtak a kutatók, és maga a PopCap is támogatta a kutatást. Aztán a depresszió is elég zavaros terület, ez az egyik legvitatottabb pszichiátriai betegség, mind diagnózisában, mind kezelésében. És éppen idén jelent meg egy másik, háromezer játékossal készített szingapúri tanulmány, ami fordított irányú kapcsolatot mutatott ki: a játékok éppen hogy növelik depresszió kockázatát, a játékfüggőség által. Ugyanakkor én is átéltem már azt, hogy egy-egy jól sikerült Bejeweled- vagy Peggle-menet után kicsit feldobottabb az ember, szóval lehet valami a karolinai dokik tanulmányban, de ebben a kérdésben elkél még egy-két megerősítő kutatás.

FreddyW mai videójában életre kel a Mario Kart, ünnepeljük meg ezzel, hogy végre péntek van.

És ugyanerre a témára még egy variáció a francia kandikamerás őrült Remi Gaillard-tól (thx to Moli)

Jól megszívattam magam a múltkori szavazással, sokáig nem tudtam, hogy a Doomra vagy a Warcraft II-re készüljek. Ráadásul mindkettő igen ismert és szeretett játék, olvasói elvárások az egekben, omg, omg. Végül a Warcraft II nyert, aminek a történetéről egyébként meglepően kevés anyag található a neten és a szaklapokban (a bevallottan a brit játékipar felé húzó RetroGamer például egy fél cikket sem írt a Warcraft-játékokról). Azért egy hetiretrónyi infót sikerült összebányászni.

Két hete feltettétek a kérdést, hogy miért pont a második Warcraft került be a szavazásba. Ennek egyszerű oka van: mert én ezzel játszottam a legtöbbet a sorozatból, szép emlékek kötnek hozzá. Például a játék megjelenése utáni hónap, amikor Hancuval csak orkul köszöntünk egymásnak a Kandó kolesz folyosóin. Vagy amikor megcsináltam életem első pályáját, amin rengeteg ártatlan fóka pusztult el. De persze az első Warcraftről is lesz szó, hiszen azzal kezdődött minden.

„Egy nagy nörd vagyok, aki szeret rajzolni” – írja magáról Megan Lara, egy 22 éves amerikai lány, aki egy farmon nőtt fel, de gyökereitől elszakadva grafikus és illusztrátor lett. A hölgy lenti munkái a napokban megjárták a játéksajtót, ami nem csoda, nagyon megkapóan sikerült ráhúznia az art nouveau stílusjegyeit három Nintendo-játékhősre. A lenti képek bizonyára Alphonse Muchának is tetszenének, klikk az eredeti méretért.

Rendszeres IDDQD-olvasók már találkozhattak a háromból kettő játékcsajjal, Samus Arannal és Peach hercegnővel. Zeldával még adósak vagyunk, de hamarosan bepótoljuk, nem akarunk linkek lenni. (Zelda, link, ééérted.)

És ez bizony (játék)történelmi esemény, mert ilyen még sosem történt, ahogy a díj átvételekor a szerző, Christopher Tin meg is jegyzi. Az 53. Grammy-gála "Best Instrumental Arrangement Accompanying Vocalist(s)" kategóriájában nyert a Baba Yetu, amit eredetileg a Civilization 4 főcímzenéjének írt emberünk, de tavaly aztán újrahangszerelve rátette a Calling all Dawns című új lemezére (ami egyébként most az albumok kategóriájában is nyert, mint "Best Classical Crossover Album").

Szerintem speciel totál megérdemelt a dolog, de kommentben meg lehet mondani a tutit, ha valaki ismer még jobb játékzenéket.

(via Metafilter)

A közelmúltban többször felmerült (mind a két női olvasónk kérte, és hát mikor máskor teljesítsük, mint ma, Bálint napján), hogy lehetne a pénteki/hétvégi rovatnak megfelelően játékfickó is néha a blog hasábjain, így (korántsem hagyományteremtő jelleggel) lássuk is az első szerencsést, aki nem más, mint a legjobb parti, a Valve zsenije, az igazi nehézbombázó Gabe Newell.

Valójában persze ez az interjú az apropó, ahol több érdekes információ is napvilágot látott, a Kotakun pedig volt olyan kedves egy kolléga, hogy pontokba is szedje a lényeget.

- Gabe egy Fuchs-disztófia nevű nyavalyában szenvedett, ami "a szaruhártya betegsége, szegény mexikói bevándorlók szaruhártyájával kiválóan lehet kezelni" - hősünk két szaruhártya-átültetéssel cselezte ki sikeresen a kórt.

- Gabe a két és négymilliárd dollár közötti értékre taksált Valve többségi tulajdonosa, ez biztos megnyugtató lehet, ennyi pénz már nem is létezik, csak virtuálisan. Persze önmagában az, hogy egy cég sok milliárd dollárt ér, még nem jelent semmit: a Zynga (tudjátok, Facebook, Farmville) is 4-6 milliárdot ér elméletileg, a különbség csak annyi, hogy a Valve nem a közösségi játéklufi része. Az interjúban van is egy ezzel kapcsolatos rész: bár tisztában van azzal, hogy a PC-s biznisz a nagy, 50 milliárdos tortának csak mintegy 8%-os szelete, Newell nem sajnálja túlságosan, hogy nincs nagyobb pörgés. "Ha minden aktuális divatot meglovagolnánk, már rég csődbe mentünk volna."

- A fent linkelt interjú közben Newell megjegyezte, hogy alkalmazottakra lebontva a Valve arányosan több bevételt termel, mint a Google és az Apple. (2005-ben egy Forbes-listán még 70 millió dolláros bevételt emlegettek, 50 milliós profit mellett, ami finoman szólva is beszarás, azóta meg ugye eltelt 5 Steames év, a bevétel a sokszázmilliós nagyságrendet nyaldossa.)

- A Valve 250 dolgozójának majdnem fele amatőrként kezdte a karrierjét, magyarán különböző modokat készített, amik okán aztán állást kapott a cégnél? A cikkben a Half-life egyik vezető fejlesztője kerül elő, aki korábban egy Waffle House-t (magyarán egy gyorséttermet) vezetett Floridában.

- A 6 láb 4 hüvelyk magas (193 centi, de ha nem, kommenteljetek), meglehetősen testes heti játékpasi puszta mókából felcsapott hobbigépésznek, mert egy barátja felvetette neki, hogy talán nem ártana valami hobbi. Azóta a garázsba szerelt mindenféle esztergán meg hajlító- és nyújtógépeken geekcuccokat kreál magának, "mert jó ötletnek tűnt valami ilyen időtöltés az egész napos monitorbámulás mellé".

Mert ha Lara Croft a női Indiana Jones, akkor Cate Archer minimum James Bond szexi kiadása. A No One Lives Forever játékok hősnője a háttértörténete szerint valaha betörő volt, de aztán pandúr lett belőle, a Unity nevű titkos szervezet első női ügynöke lett. A kémnő 2000-ben mutatkozott be a játékosoknak, és rögtön egy igen súlyos ügyet kellett megoldania: azt, hogy ki irtotta ki egy héten belül az Unity-ügynökök felét. Hosszas nyomozása Kelet-Németországtól Washingtonig vezetett tele lehetetlen akciókkal és Austin Powersbe illő ruhákkal - és persze a sztori a hatvanas években játszódott, szinte érezni lehetett Sean Connery arcszeszét. Ráadásul a NOLF (teljes címén The Operative: No One Lives Forever) nem csak Cate miatt volt igen príma játék, technikailag sem volt vele gond, az fps több szaklaptól is megkapta az év játéka címet. Cate az első részben még bájosan szögletes idomokkal parádézott a Lithtech motor akkori képességeinek köszönhetően (klikk a képekre az eredeti mérethez):

Az elmúlt időszak legdurvább casual sikerének mondható ritmusjáték-piacra kezdi szórni a földet az Activision: tegnap bejelentették, hogy nincs több Guitar Hero játék, annak ellenére, hogy az elmúlt 5 évben a sorozat bámulatos mennyiségű pénzt hozott nekik (és nem csak nekik, hiszen sokan csak azért vettek játékkonzolt, hogy gitárhősök lehessenek).

Persze ez a lépés korántsem meglepő azoknak, akik esetleg figyelemmel kísérték a széria alakulását: az Activision (a "pénzéhes szemétláda multi" játékipari megfelelője) a második rész hatalmas sikere után vásárolta fel az eredeti kiadó RedOctane-t, és mivel az addigi fejlesztő Harmonix egyéb elfoglaltságai miatt (épp kitalálták a saját játékuk konkurenciáját, a Rock Bandet) nem vett részt a történetben, a Neversoft nevű csapat vette át a stafétát. A harmadik rész pénzügyileg siker volt, azonban már látszott a tökéletes ötlettelenség, hiszen a Harmonix Rock Bandjében sikerült túllépni a csakgitár-koncepción, a GH meg ragaszkodott az első részben is látott szereplőkhöz és lehetőségekhez. Később ugyan az Activision zenés sorozatában is megjelent a dob és az ének, de tulajdonképp semmit nem tettek hozzá a Harmonix által sikerre vitt játékmenethez, kivéve ha ideszámítjuk a DJ Hero keverőpult-kontrollerét. A hivatalos magyarázat miatt persze nem a zuhanórepülést imitáló szakmai és pénzügyi mutatók miatt kapott kaszát a sorozat, hanem a "jogi és licencelési költségek emelkedtek olyan magasra, hogy már nem éri meg foglalkozni a branddel". A jogi költségek emelkedésében nagyban közrejátszhat az, hogy a az elmúlt pár évben megsokasodtak a perek, Kurt Cobain özvegye, Yoko Ono Courtney Love például nagyjából száz twitterüzeneten keresztül akadt ki azon, hogy a Nirvana énekesének játékbeli avatárja minden szart elénekelhet, amit csak a játékos a szájába ad, de Gwen Stefani is döccent egyet azon, hogy digitális mása férfihangon énekli a Honkey tonk womant a Band Heróban.

Az Activision amúgy a bejelentésben azt is közzétette, hogy nem fejezik be a játékok forgalmazását (naná, majd hülyék lennének), de a februári DLC-k kiadása után új tartalom már nem érkezik majd. Érdekes egybeesés, hogy az eredeti Guitar Herót fejlesztő Harmonix is épp a napokban adott hírt arról, hogy megválik néhány munkatársától - szóval, aki eddig sikítófrászt és idegbajt kapott attól, hogy az emberek inkább műanyag gombokat nyomogatnak ahelyett, hogy vennének ugyanennyiért igazi gitárt, és megtanulnának IRL zenélni, azok lehúzhatnak egy dolgot a listáról: a ma ismert ritmusjátékoknak befellegzett.

Hihetetlen, egy kis elszántság mit ki nem hoz néhány muzeális 5,25-ös meg 3,5-ös floppymeghajtóból, még az öreg Beethoven is füttyentene örömében, ha nem lett volna töksüket már jóval azelőtt, hogy meghalt volna.

Persze tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a dolog nem újkeletű jelenség, az ember mindenből hangszert csinál, például ki ne használta volna már lábdobnak a házat, vagy cintárnyérnak a monitort, ha lefagyott a gép. Ettől függetlenül a tovább után jöjjön pár igazán ötletes PC-közeli hangszer a Youtube bőségéből, a teljesség igénye nélkül (illetve ha nektek is van hasonló otthonról, ugyan linkeljétek már be a hozzászólások közt).

Egyéb elfoglaltságaim miatt megint kénytelen vagyok alibiposzttal elintézni a heti retrót, de szerintem szeretni fogjátok (és így még a héten még szavazhattok a jövő heti játékra, hátha megelőzi a Doom a Warcraft 2-t). Egy hirdetésgyűjtemény következik abból az alkalomból, hogy a Vintage Computing & Gaming nevű retrooldal "a hét szkenje" rovata a napokban ötéves lett. Az oldal szerkesztője, Benj Edwards minden hétfőn felrak egy régi újságból beszkennelt hirdetést, így az öt év alatt több mint 260 képből álló gyűjteményt hozott össze. Ezek közül következzen néhány érdekesebb (a képekre klikkolva a hirdetések eredeti méretben is megtekinthetők).

Kezdjük a hardverekkel, mindenekelőtt a tranzisztorral, mert enélkül a háromlábú józság nélkül nem tartanánk ma ott, ahol. A Scientific American egyik 1953-as számában a Radio Corporation of America egy kiskátéval mutatta be az olvasóknak az integrált áramkörök alkotóelemét. Ma már a mikroelektronika fejlődésének hála több százmillió tranzisztor is elfér egy ötforintosnyi területen. 1953-ban az RCA még arra volt büszke, hogy több mint 200 potenciális ügyfele érdeklődik a tranzisztor iránt.

Érdemes volt emlékeztetni beneteket legutóbbi nyereményjátékunk határidejére, hétvégén sok új Photoshop-alkotást küldtetek. Emlékeztetőül: a feladat egy tetszőleges játékborító kratosizálása volt, azaz a God of War főhősét, Kratost kellett valahogy ráhegeszteni egy borítóképekre. Szinte csak kiváló pályaművek érkeztek, szóval nagyon nehéz volt dönteni, az első öt helyezett között csak árnyalatnyi különbségeket találtunk. A lenti képek klikkre megnőnek (már azok, amelyek eredetiben 600 pixelnél szélesebbek).

Az egyik Kratos-akciófigurát Shirosaki fedőnevű kommentelőnknek ítéltük, a Super Paper Mario és Portal borítójának átértelmezéséért.

22500 ausztrál dollár, vagyis 4,5 millió forint az ára (az első menetben nem volt rá jelentkező az Ebayen), plusz egy ekkora csomag postaköltsége Ausztráliából. Így néz ki:

A cuccot a Gears of War 2 helyi reklámkampányában használták, így aztán a festésen felül is van benne pár olyan cucc, ami egy sima konténernél nem szokott szériafelszerelés lenni, úgymint:

• Nyolc 42 collos Samsung lcd hdtv
• Nyolc Xbox360
• Egy Netgear szerver
• Légkondi
• Egy csomó replika fegyver, lőszeres láda, álcaháló és hasonló díszletek
• Minden konzolhoz egy-egy Gears of War 2, Forza 2, és Tom Clancys Vegas 2

Mondanám, hogy dobjuk össze nekem, de kertem nincs, az erkélyen meg nem fér el. Te tudnál mit kezdeni vele?

Ha mindig is vágytál rá, hogy shotgunnal menj neki a Super Marionak...

...már nem kell sokáig várnod, készül a nemhivatalos L4D-mod.

Na, megvolt a Super Bowl, nyert a Packers, a Pittsburgh Steelers derekasan küzdött, izgalmas meccs volt. Egy játékbloghoz ez nyilván a Madden NFL sorozattal köthető, esetünkben pár érdekes grafikonnal, amiket a New York Times (hoppá) közölt. A neves újságnál megnézték, hogy a legutóbbi, 11-es sorszámú Madden NFL online meccseiben milyen arányban választották a játékosok az egyes csapatokat. Az eredmény nem meglepő: ahogy a Packers és a Steelers közeledtek a döntőhöz, egyre népszerűbbek lettek. Vicces, hogy ezt a népszerűségi versenyt is a Packers nyerte (klikkre megnő a grafikon).

A többi 32 csapat grafikonját lásd az eredeti forrásnál, vannak itt is érdekes dolgok, például az, hogy a fenegyerek Randy Moss átigazolásai a Minnesota Vikings és a Tennessee Titans statisztikájában is látványos megugrásokat produkáltak. Az egész bajnokság alatt egyébként a Philadelphia Eagles volt a legnépszerűbb (átlagosan kb. a játékosok 8 százaléka választotta), ez a NY Times szerint sztárjátékosuk, Michael Vick félelmetes teljesítményével van összefüggésben. A legkevésbé népszerű csapat pedig az Arizona Cardinals, ami szépen példázza a hírnév múlandóságát: a csapat két éve még Super Bowlt játszott.

A Madden NFL egyébként az egyik legnépszerűbb sportjáték, az EA stabil fejőstehene, a sorozat részeiből összesen több mint 85 milliót adtak el. A Madden NFL 11-gyel az előszezon óta több mint 290 millió online meccset játszottak (az percenként 1200 mérkőzés).

Úgy látszik, nem csak nekünk tűnt fel, milyen irányba fejlődik minden idők egyik legkirályabb verekedős játéka.