A Kelet-Karolinai Egyetem Pszichofiziológiai Laboratóriuma és Biofeedback Klinikája – komolynak hangzó intézet a neve alapján, pedig játékokkal is foglalkoznak, pontosabban a játékok testi-lelki hatásaival. Az elmúlt egy évben egy kutatócsoport a klinikát vezető Carmen Russoniello irányítása alatt azt vizsgálta, hogy az alkalmi játékok hogyan befolyásolják a depressziós és szorongó betegek viselkedését. Az eredményeket közlő tanulmányról egy hosszú összegzést innen lehet letölteni, de a lényeget összefoglalom a Kotaku cikke alapján.
A kutatók hatvan olyan tesztalanyt vizsgáltak, akik a klinikai depresszió tüneteit mutatták. A páciensek egy részének három játékkal kellett játszaniuk – Bejeweled 2, Peggle és Bookworm Adventures –, a dokik mindenféle bonyolult biokémiai és pszichofiziológiai jellemzőket figyeltek játék előtt és után. Russoniello és társai azt tapasztalták, hogy a játékélmény jelentősen csökkentette a betegek depresszióját és oldotta a szorongásukat. A szimptómák enyhültek, illetve volt olyan tünet, ami meg is szűnt, átlagosan 57 százalékos javulás volt tapasztalható. A klinikavezető persze lelkesen úgy kommentálta az eredményt, hogy a megfelelő játékokat lehetne használni a depressziókezelésben a gyógyszerek mellett – vagy akár helyett.
Bár a játékoknak tényleg lehetnek előnyös hatásai az egészségre – gondoljunk csak a fóbiakezelést segítő virtuális környezetekre vagy a fizikai rehabilitációt támogató játékokra –, a fenti tanulmányt több okból is fenntartásokkal fogadtam. Például az kicsit gyanús, hogy csak PopCap-játékokat használtak a kutatók, és maga a PopCap is támogatta a kutatást. Aztán a depresszió is elég zavaros terület, ez az egyik legvitatottabb pszichiátriai betegség, mind diagnózisában, mind kezelésében. És éppen idén jelent meg egy másik, háromezer játékossal készített szingapúri tanulmány, ami fordított irányú kapcsolatot mutatott ki: a játékok éppen hogy növelik depresszió kockázatát, a játékfüggőség által. Ugyanakkor én is átéltem már azt, hogy egy-egy jól sikerült Bejeweled- vagy Peggle-menet után kicsit feldobottabb az ember, szóval lehet valami a karolinai dokik tanulmányban, de ebben a kérdésben elkél még egy-két megerősítő kutatás.


A közelmúltban többször felmerült (mind a két női olvasónk kérte, és hát mikor máskor teljesítsük, mint ma, Bálint napján), hogy lehetne a pénteki/hétvégi rovatnak megfelelően játékfickó is néha a blog hasábjain, így (korántsem hagyományteremtő jelleggel) lássuk is az első szerencsést, aki nem más, mint a legjobb parti, a Valve zsenije, az igazi nehézbombázó Gabe Newell.
- Gabe a két és négymilliárd dollár közötti értékre taksált Valve többségi tulajdonosa, ez biztos megnyugtató lehet, ennyi pénz már nem is létezik, csak virtuálisan. Persze önmagában az, hogy egy cég sok milliárd dollárt ér, még nem jelent semmit: a Zynga (tudjátok, Facebook, Farmville) is 4-6 milliárdot ér elméletileg, a különbség csak annyi, hogy a Valve nem a közösségi játéklufi része. Az interjúban van is egy ezzel kapcsolatos rész: bár tisztában van azzal, hogy a PC-s biznisz a nagy, 50 milliárdos tortának csak mintegy 8%-os szelete, Newell nem sajnálja túlságosan, hogy nincs nagyobb pörgés. "Ha minden aktuális divatot meglovagolnánk, már rég csődbe mentünk volna."





Az elmúlt időszak legdurvább casual sikerének mondható ritmusjáték-piacra kezdi szórni a földet az Activision: tegnap bejelentették, hogy nincs több Guitar Hero játék, annak ellenére, hogy az elmúlt 5 évben a sorozat bámulatos mennyiségű pénzt hozott nekik (és nem csak nekik, hiszen sokan csak azért vettek játékkonzolt, hogy gitárhősök lehessenek).

.jpg)



Utolsó kommentek