HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az év híre: lesz Psychonauts 2!!!

2015.12.04. 19:51 Stöki

Mert lesz, én most már ezt ki merem jelenteni annak ellenére, hogy még csak elindult ma a crowdfunding-kampány. És nem is kér keveset a Double Fine, 3,3 millió dollárt, de máris több mint egymilliónál tart az adakozás, és még 34 nap van hátra.

Aki követi a blogot, tudja, hogy a Psychonauts az egyik kedvenc játékom evah, ha nem lenne a Day of the Tentacle, konkrétan erre mondanám azt, hogy a legjobb Tim Schafer- játék. Schaferék 2001-ben alapították a Double Fine-t, és csak 2005-ben, majdnem ötéves fejlesztés után jelentették meg a Psychonautsot, egy nagyon furcsa, nagyon vicces és nagyon szórakoztató platformjátékot erős kaland- és akcióelemekkel (vagy kalandjátékot erős platform- és akcióelemekkel, nézőpont kérdése). Imádtam minden porcikáját, évente végigjátszom azóta is. Ennek ellenére nem lett nagy siker, sőt az első évben úgy tűnt, hogy megbukott. Aztán a szájhagyomány (meg a digitális terjesztés meg a sok akciós leárazás) felkapta, és nézzétek, mi történt:

body_width.jpeg

Szóval szép ki rajongótábora lett a Psychonautsnak, erősen a levegőben volt tehát, hogy lesz folytatás - sőt egyszer a Minecraft-fejlesztő Notch is bedobta, hogy finanszírozná a Psychonauts 2-t (aztán nem lett belőle semmi). Persze, hogy közösségi projektfinanszírozás lett a vége, a Double Fine ma elindította a kampányt. A 3,3 millió dodó csak a fejlesztés egy részét fedezi, egy másik részét befektetők, egy harmadikat meg maga a Double Fine. 2018-ra saccolják a premiert, de ugye jó munkához idő kell.

Amikor az egész Kickstarter-őrület beindult, én akkor azt mondtam, hogy ha valamiért pénzt adok így, az a Psychonauts 2 lesz. Aztán ugye volt Schaferék Kickstarteren bedörrentett játéka, a Broken Age, és lassan csordogálni kezdtek róla a hírek, hogy hát nem olyan sima menet a fejlesztés, volt csúszás is, sőt egy ponton Schafer még több pénzt kért, pedig a rajongók eleve az eredetileg kért pénz többszörösét adták. Mi tagadás, ez némi óvatosságra int. De ha már azt mondtam, amit, állom a szavam. Irány a kampány weboldala, aki akar, kövessen. (Akinek nincs meg még az első rész, az a legkisebb támogatói csomaggal is megkapja.)

Razputin, siess, várlak!

11 komment

Címkék: tim schafer psychonauts crowfunding

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr678140244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

powerage 2015.12.04. 21:45:05

Fene tudja, az eddigiek alapján Tim Schafernek még egy marék mogyoróhéjat se adnék...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.12.04. 21:47:25

@powerage: Igen, ez volt az első reakcióm, de aztán a fanboi énem győzött. Kevés dologban vagyok fanboi, de a Psychhonauts 2 ügyében nem tudok racionálisan dönteni.

TH 2015.12.05. 00:42:54

Én még az elsőt sem játszottam végig. :)

keer_eye (törölt) 2015.12.05. 07:23:55

a Psychonauts nyitó jelenete nélkül nem is lehetne teljes a poszt :)
www.youtube.com/watch?v=TpVWggFz_D4

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.12.05. 08:07:17

schaefer egy pöcs.
a broken age-et is elbaszták, a the cave is fostos lett, az amnesia forthnight-okkal pedig szétforgácsolják az erőforrásaikat. nem tehetségtelen, de nem rocksztárkodnia kellene.

VikMorroHun 2015.12.05. 12:07:20

@manson karcsi: Mi a baj a Broken Age táján? Szerintem korrekt kalandjáték, kellően változatos történettel. Van benne olyan fejtörő, amin úgy mentem át, hogy csak utólag vettem észre, az egy fejtörő volt, meg olyanok is, amiken végigjátszás nélkül nem tudok átjutni.

Pozse 2015.12.05. 19:51:13

Ne feledjétek, hogy a Double Fine-nak volt egy játékuk a Spacebase DF-9, ami korai hozzáférésnek indult, majd annyira koraira sikeredett, hogy félkészen "kész"-nek titulálták, és elhagyták a projektet. Legalább a forráskódot kirakták, hogy fejezze be, aki akarja.
Ez alapján nem bízok bennük, de legalábbis ferde szemmel nézek rájuk.

Geril 2015.12.06. 06:28:09

Vannak problémáim a crowdfunding-gal. Elsősorban, az hogy Mr. Schafer szeret többet kérni. Habár ezért a játékért hajlandó vagyok nagyobb összeget kiadni mint amennyit jólesik bevallani, kicsit aggódom például azzal kapcsolatban hogy milyen grafikus motort fognak használni.
Mármint a Teaser MayaRender-nek tűnik, és nem írtak sehol semmit az engine-nel kapcsolatban.
Illetve... valahogy ahogy néztem, a stílus amit alkottak legszebb a hatodik generációban volt. Mivel az egyszerű shaderek már jól néztek ki, viszont mindennek volt egyfajta tipikus polygonos éle, és kicsit homályos textúrája, ez adta, hogy a játéknak volt egy torz-rajzfilm szerű hatása. És ez HD textúrákkal és magas polygonszámmal... nemtudom egy kicsit kiveszik.
De ez már csak személyes hülyeség. Biztos vagyok benne, hogy tizenöt perc után a játékban már nem fog zavarni.

Chessterfield 2015.12.06. 11:36:25

Egyetlen játékért lennék hajlandó crowfundolni: Grim Fandango 2

De csak ha szerepelne benne Manny Calavera és maradna a hangja Tony Plana.

Viva la Revolucion!

21 ezer Ft 2015.12.08. 13:57:28

@Pozse: Volt ilyen, valóban. Meg volt elkészült Broken Age, Massive Chalice. A SpaceBase nem volt zászlóshajó, "csak" egy AF kilengés, így is kezelték, ami persze sajnálatos. De ne feledjük, a P2 mögött ott van Notch is, legfeljebb majd kipótolja :)))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.12.11. 19:20:34

@manson karcsi: így van, nagyon jól látod a helyzetet

@VikMorroHun: korrekt???? van fogalmad mit jelent ez a szó? :D nah ezért tudnak megélni még mindig a filmesek, játékgyárosok, mert mindig akad valaki, aki még ezekért is pénzt kap

nézzük csak,
2 részben jött ki, 3 (vagy talán NÉGY év?) alatt
totál kihagyott ziccer a két különböző világ és karakter segítése,
ha az ember nem olyan mint én, és megnéz minden bizbaszt másfél óra az egyes részek időtartama, egyébként talán van 3 óra is az
hülye, gügye, egyszerű feladványok, amiket még egy kezdő is vág
és "stylish" grafika, ami azért lett ilyen, mert hiába kaptak tízszer (TÍZSZER) annyit mint amennyit koldultak, elment az egész a nyaralásukra, kocsijukra, meg Elijah Wood szinkronjára

a Borken Age minden lett csak nem korrekt, és még a neve is... a végén valaki összetéveszti a Broken Sworddal

"Van benne olyan fejtörő, amin úgy mentem át, hogy csak utólag vettem észre, az egy fejtörő volt" nah ez az, jééé ez fejtőrő volt? ennek fejtőrönek kellett volna lennie???? O.o :D

de az igaz, Schafer videói sajnos nagyon jók, ahogy ez is :D
süti beállítások módosítása