Ez most kicsit alibiposzt lesz, marha sok dolgom volt az elmúlt napokban, nem nagyon volt időm retrózni. Remek alkalom viszont ez arra, hogy elővegyük a magyar tévésorozat-gyártás egyik gyöngyszemét, ami itt már több kommentben is előjött – és hogy ellenőrizzük, mennyire van köszönőviszonyban a valóság és a fikció. Természetesen a Linda első évadának 9. részéről van szó, aminek roppant ígéretes a címe: Software. Aki még nem látta esetleg ezt a részt, megnézheti az MTV netes archívumában, de egy gyorstalpalót ad a lenti galéria is (örök hála érte kollégámnak, naknak, aki megtalálta az epizódot a weben és szorgosan gyártotta a screenshotokat belőle).
Szóval Linda, Babetta, vállalhatatlan frizurák, „Ííí-jjá!” kiáltások (ami legalább annyira emblematikus volt, mint Doctor Justice – ejtsd: justice – „kiaiii” üvöltése), és persze nyolcvanas évek. Az epizód központi konfliktusa egy szoftverlopási ügy: pár magyar játékokat készít francia exportra, de ezeket egy belső ember folyamatosan lopkodja, sőt egy gyilkosság is történik. „Szoftvert adunk el nekik, számítógépprogramokat” – mondja az egyik szereplő az ügyfeleiről. „Futball, baseball, rókavadászat, tudja.” Majd hozzáteszi: csak a teljesen új játékokat lehet készíteni a már telített piacra, olyan játékokat, amik nem is hasonlítanak a korábbiakra. Mi volt ezzel szemben a valóság? A magyar játékfejlesztés fellegvára akkoriban a Novotrade volt. A rész 1984-ben készült, amikor még valóban voltak olyan törekvések a cégnél, hogy támogatták a belső, kreatív projekteket, de sokkal inkább jellemző volt a sikeres brandek nyúlása (így készült a Videoton megrendelésére magyar Pong, magyar Space Invaders, magyar Jumping Jack, és még sorolhatnám). A későbbiekben pedig a sikerjátékok konzolos portolása lett az egyik fő profil. Szóval a Novotrade vitorláját igazából sosem a fene nagy eredetiség dagasztotta. A külföldi export stimmel, a Videotont leszámítva gyakorlatilag csak nyugati piacra dolgoztak (és ugye a rendszerváltás után amerikai tulajdonosa is lett az akkor már Appaloosa névre átkeresztelt cégnek).
Nézzük meg kicsit az epizódban szereplő gépparkot is! Ez ugye egy C64, még ilyen rossz minőségű képen is könnyen felismerhető:
De mik ezek a rejtélyes masinák, amiken Veszprémi Linda megtanul programozni? (Sőt, készít is egy játékot, amiben birkákat kell terelgetni.)
Az előbbi gépet a billentyűzete elárulja: ez bizony egy ICL, vagyis az International Computers Limited nevű egykori brit cég számítógépe. Az ICL 1968-ban alakult, és főként a brit közszférának gyártott gépeket (bár voltak külföldi megrendelői is). A hetvenes évek végén már elkezdték fejleszteni a saját pc-iket is, ezek egy másik cég, a RAIR 8085-alapú hardvereit licencelték. Két sorozatot is készítettek ezekből a pécékből, mindegyik ötnegyedes flopival és 5 megahertzes procival került forgalomba, a modellek igazából csak RAM-ban (64 vagy 256 kilobájt) és vinyóméretben (amelyikben volt, abba 5 vagy 10 megás került) különböztek – illetve a fejlettebb ICL pécéken egyszerre akár hárman is dolgozhattak.
Vicces egyébként, hogy az epizódban Linda kap egy „kis kézi egységet”, hogy otthon is tudjon dolgozni – és el is rak a táskájába egy sima ICL-billentyűzetet, amit ugyan lehet otthon nyomkodni, de gép nélkül nem sokat ér.
Az ICL a pc-gyártás előtt mainframe-eket készített, az ICL 2900 elég híres nagygépes rendszer volt, az epizódban látott narancssárga házas rettenet ennek egy terminálja, az ICL 7561:
Az ICL-nek több alvállalata is volt, ezeket apránként elkezdték privatizálni még a Thatcher-éra alatt, aztán az anyacéget a Fujitsu vette meg, és 2002-ben végleg elveszett az ICL név, amikor átkeresztelték Fujitsu Services-re. Engem csak az érdekelne, hogy miként kerülhettek ICL-gépek egy magyar tévésorozatba? Linda miért nem a magyar csodagép HT-1080Z-n tanul programozni, ami már létezett a forgatáskor? Aki esetleg tudja a választ, írja meg a kommentekben.
Érdekes még az epizódban a magnókaztettás szál. Azt ugye egy korábbi posztban bővebben leírtam már, hogy milyen bevett módszer volt a kazettára történő adatrögzítés a nyolcvanas években, a rögzítendő program byte-jait hangfrekvenciás jelekké alakítva tárolták a kazettákon. Ha egy ilyen kazettát a magnóba tettünk, borzalmas csipogást és prüttyögés volt a jutalmunk. Ezt a csipogást az epizódban többször hallani is – aztán kiderül, hogy a rosszfiú éppen ilyen jelek telefonos továbbításával csempészi ki a programokat a konkurenciának. Ami azon túl, hogy igazi high-tech bűnözés volt egy 1984-es tévéepizódban, még hihető is, hiszen programsugárzás nálunk volt ugye tévén és rádión keresztül is.
Végül – bár ez már offtopic –, elég vicces és átlátszó, hogy mivel az epizódban túl eseménytelen és vérszegény lett a számítógépes bűnözés, a forgatókönyvírók belekevertek egy Opellel átvert huligánbandát is a sztoriba, hogy több verekedős rész legyen. Na és ki a Coper András néven a stáblistában említett egyik forgatókönyvíró? Csak tegyünk be még egy p-t a vezetéknevébe, és megkapjuk a választ.
Jövő héten vagy a múlt heti szavazás nyertese jön a rovatban (ahogy látom, a Lemmings éppen kezdi lenyomni a Populoust), vagy egy újabb meglepetés, attól függ, összejön-e. Addig is búcsúzom a Linda-epizód végén elhangzó tanulsággal: Hiába, ez a computertechnika életveszélyes dolog!
Utolsó kommentek