HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: C64-laptop, Spectrum-ritkaságok

2010.09.23. 12:00 Stöki

Az eheti retro kicsit rendhagyó lesz, történt ugyanis, hogy megkeresett Sam.Joe, hogy nincs-e kedvem megnézni nála pár ritkaságszámba menő hardvert. Az ő nevével találkozhattatok már itt a kommentekben (illetve ő adta kölcsön a Pac-Man társast is), de aki több évtizede forgat játéklapokat, az tudja, hogy Sam.Joe régi motoros: már a Spectrum Világba is írt cikkeket (sőt, ő vezette az Enterprise rovatot), aztán a PC-X-ig (tehát a kilencvenes évek közepéig) más játéklapoknak is dolgozott, majd átváltott a komolyabb techmagazinokra. Arra gondoltam, hogy alkalomszerűen bemutatom majd a rovatban egy-két hazai gyűjtő ritkaságait, szóval most ilyen magazinos-képriportos anyag következik, indokolatlanul sok fotóval (a bénákat én csináltam, a jókat Sam.Joe). Kezdjük a látvánnyal, ami fogadott, amikor beléptem Sam.Joe lakásába:

Ez persze csak a gyűjteményének egy töredéke – mivel én magnós-lemezes állatfajta voltam, fura volt, hogy mennyi játék van meg Joe-nak cartridge-en. Persze a címek ismerősek voltak. Törpe Indiana Jonesra Rick Dangerousra emlékszik még valaki?

Gondolom, őt nem kell bemutatni senkinek. C64, az eredeti, kicsit bumfordi modell – igaz abból egy különleges kivitel, hiszen ebben a színösszeállításban csak az ALDI üzletekben volt kapható:

Aztán előkerültek az igazi ritkaságok. Ez egy Microvision TV1A, egy hordozható tévé, amit 1976-ban kezdett gyártani az – akkor még – Sinclair Radionics. A képernyője elé tettem egy százforintost, hogy jelezzem az arányokat. Nem volt nagy siker a kütyü, ezért a felhalmozott árukészlettől áron alul szabadultak meg, ez körülbelül félmillió fontos veszteséget jelentett a Sinclairnek.

Mivel Sam.Joe nagy spectrumos volt, van néhány obskúrus modellje a ZX Spectrum gépcsaládból. Ez például egy ZX Spectrum 128, amit a Sinclair a spanyol Investrónica céggel együtt fejlesztett (valamiért Spanyolországban elképesztően jól mentek a Speccyk). A gép alapja a ZX Spectrum+ volt (aminek meg a sima 48K-s Spectrum volt az alapja), de ebben volt 128 kilobájt RAM, három hangcsatorna, MIDI kompatibilitás, külön csatlakoztatható numerikus billentyűzet – szóval jó kis gép volt, de csak 1986 elején jelent meg, és addigra már Európa nagyobb felén eléggé elterjedt a C64. És persze már az ajtóban toporgott az 500-as Amiga, ami képességeiben messze túlszárnyalta a nyolcbiteseket.

Sam.Joe-nak a spanyol modell is megvan. Modo extendido! Editar! Cambio!

Alant egy ZX Spectrum +2 látható, az Amstrad első spectrumos próbálkozása (a cég 1986-ban megvette a brandet). Volt később egy +2A modell is, ennek más, gazdaságosabban megtervezett alaplapja volt. A gép képességei nagyjából a 128-as közelében jártak.

Viszont volt egy beépített magnója is (ugyebár akkoriban még a magnókazetta is adathordozó volt). Figyeljük meg a kis lyukat a gombok fölött a műanyagburkolaton – itt lehetett hozzáférni csavarhúzóval a magnófejhez.

Természetesen ebből is volt spanyol verzió, lásd a lenti képernyőt.

Mint a burkolat szövege mutatja, ez egy ZX Spectrum +3 – annyiban különbözött az előbb bemutatott modelltől, hogy nem magnót, hanem lemezegységet építettek hozzá a 128-as alapokhoz. Méghozzá olyan meghajtót, ami 3 colos lemezeket evett. Érdemes megjegyezni, hogy az áttervezés kompatibilitási gondokkal járt együtt – néhány régi játék nem működött a +3-ason.

Ez volt egyébként az utolsó Spectrum-modell, 1990 végén fejezték be a gyártását. Itt a lemezegység közelebbi képen is.

Ez pedig az Out Run +3-as verziója a háromcolos lemezen. Mellette összehasonlításként egy 3.5-ös flopi.

A híres Quickshot mikorkapcsolós joystickok (mikor kapcsolt, mikor nem) egy díszpéldánya. A háttérben pedig már ott tornyosul a következő képek főszereplője...

...a Commodore SX-64! A C64-es hordozható, bőrönd méretű mutációja. A laptopok egyik őse, amit a Commodore 1984-ben kezdett gyártani, aztán 1986-ban be is fejezte, mert óriási bukás volt a cucc. Drága volt (995 dollár), baromi nehéz (10,5 kiló), öthüvelykes képernyője túl kicsi, és nem volt hozzá túl sok használható üzleti szoftver.

A gép fedele maga volt a billentyűzet:

Beépített 5,25-ös lemezmeghajtó is volt a gépben. Nem volt viszont csatlakozó magnóhoz.

A monitor alapszínei a C64-en megszokott sötét- és világoskék helyett fehér és kék voltak, hogy jobban lehessen olvasni rajta a betűket. Ez néhány progamnál okozott kompatibilitási gondokat.

Természetesen volt rajta cartridgebemenet is:

A képernyő tulajdonságait és a hangot ezekkel a tekerőkkel lehetett állítgatni:

A teljes konfiguráció és előtte összehasonlításként az alap C64 modell.

Egy ilyen nudli képernyőn egyszer végigjátszottam a Katakis egyik pályáját. Kínszenvedés volt folyamatosan koncentrálni ilyen pici területre, szóval játékra kevésbé volt alkalmas a masina.

Azért Sam.Joe-val lenyomtunk pár pályát a Wizard of Worban.

Az SX-64 összecsukott állapotban. Képzeljük el, ahogy a nyolcvanas évek közepének öltönyös üzletembere egy ilyen tízkilós kofferrel megy tárgyalásra.

És minden jónak vége szakad egyszer. Remélem, ebben a formában is tetszett nektek a retrorovat, további gyűjtők jelentkezését szeretettel várom. Sam.Joe-nak köszönöm a lehetőséget (és hogy átnézte, kiegészítgette ezt a posztot), jövő héttől visszatérünk az eredeti mederbe és jön a múlt heti szavazás eredménye, a pc-s kalandjátékok karikatúramacsója, Larry.

103 komment

Címkék: retro spectrum c64 gyűjtemény heti retro hardver

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr132315495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zyrobs 2010.09.23. 13:46:48

SX-64-et egyszer láttam élőben anyám könyvelőjénél, kicsit ledöbbentem hogy ilyen is van.

Ocean féle Terminator 2 kazi nekem is megvan, ugyanaz (de legalábbis nagyon hasonló) a doboz mint a képen. Második pályán sose jutottam túl, lehet azért mert negyedóra töltés után váratlanul jött be a pálya, mire észrevettem, már fél életemet leszedte a motoros ütközések sora.

Legfelső képen, alsó sor középső cartridge az ugye a Fiendish Freddy / International Soccer / Flimbos Quest / Klax cartridge? Valakinek nincsen meg véletlenül beszkennelve a rajta lévő matrica, mert az enyémről az évek során lekopott (nyolcévesen letéptem). Tudom hogy csak egy lista a játékokról semmi több, de szeretném visszatenni a kártyára.

Nemrég vettem észre hogy a piros quickshot joystickom már nem működik rendesen. Csak azért nem bőgtem el magam, mert a Megadrive-om padját lehet használni a c64-el.

2010.09.23. 13:56:18

@zyrobs: Esküszöm megnézem neked, mert PONT ugyanez a cartridge megvan, de gecire nem emlékszem hogy van-e rajta matrica.
Én elkövettem azt a hibát, hogy egy múltidéző házibuliban otthagytam a driveomat táppal-adatkábellel együtt, azóta csonka a C= -m.
Ellenben ma is Commodore pólóban vagyok, ami 2010-ben azért kissé menő :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 13:59:12

@József István: "Sam.Joe az a srác, aki annak idején az Enterprise rovatot írta az SpV-ben? :-O"
A zömét. De a "a hogyan konvertáljunk Spectrum-játékokat Enterprise-ra" pont nem én voltam, viszont én találtam meg az embert aki írta. ;-) Mindig is jó voltam a nálamnál okosabb emberek megtalálásában.

"A "klasszikus" 128 ma ritka, mint a fehér holló."
8-] Abból is van. Nem is egy. A spanyolon kívül. 8-] Azt hiszem, majd elküldöm Stökinek a "nagy, szent, antiópiai XLS-t", hogy tegye ki szavazásra, hogy mit akartok látni.

"A későbbi 128 +3-ak, és a velük azonos sorozatú, drive helyett továbbra is magnó tartalmazó, "fekete" 128 +2-k -- van, aki 128 +2B-nek hívja őket"
Tegyük rendbe ezt a kérdést! A "sima" +2 a szürke. A +2A már fekete és a +2B is az. Mindegyiknek ott van a fenekén, hogy melyik is ő, szépen kidomborítva műanyagból. A +2B bele megegyezik a +3-al, csak persze nem FDD van benne, hanem az Amstrad magnó, amiből kispórolták a számlálót - pedig az Amstrad/Schneider gépeknél ott van.

"a "nagyszerű", Sinclair-féle mechanika"
Hogy a többiek is értsék: István a ZX Spectrum+, illetve a ZX Spectrum 128 billentyűzetnek látszó, de a valóságban egy sérülékeny és egyáltalán nem tartós billentyűfóliát nyomkodó tasztatúrájáról beszél. A "gumigombos" ZX Spectrumban is ugyanilyen elven működő, de persze más kiosztású fólia volt - meg persze a Sinclair QL-ben is. Az Amstrad gépekben viszont ezzel soha nem volt gond, azok nagyon hasonlóak a mai PC-billentyűk megoldásához.

AgentO 2010.09.23. 14:01:59

Váű, de karaj!
A Sinclair128 billentyűzetéről rögtön eszembe jutott, hogy a gimiben anno. volt egy Sinclair QL, két beépített végtelenített szalagos mikrokazetta meghajtóval, az sem volt semmi.
jscustom.theoldcomputer.com/images/manufacturers_systems/Sinclair/QL/211740sinclair-ql.system.jpg

SX64-nek volt saját akkumulátora? Ehh, felrémlik amikor faterral voltunk a merkúrban valami irodában, ott az irodai gép egy C64volt sárga árnyalatos monitorral...hajjhh, ekkoriban itthon 60000Ft volt a C64, a havi fizetés meg valahol ennek az egy tizede körül.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 14:02:14

@zyrobs: "Legfelső képen, alsó sor középső cartridge az ugye a Fiendish Freddy / International Soccer / Flimbos Quest / Klax cartridge?"

De az. Scannerem nincs, de megpróbálom neked lefotózni úgy, hogy tudd használni. Stay tuned!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 14:04:02

@AgentO: Nem, nem volt. Ez pusztán egy hordozható C64+1541. Szerintem nem kicsit combos akku kellett volna hozzájuk, meg hát persze a CRT-hez. Bár mekkora királyság lenne egy Commodore márkájú benzinmotoros generátor?

1hurka 2010.09.23. 14:12:21

@zyrobs: quickshot-ot már tizenkét évesen 5-perc alatt javítottam, hogy minnél előbb mehessen tovább a játék egymás ellen. Szerintem most is menne, nem nagy ördöngősség.

lotht 2010.09.23. 14:21:02

Emlékszik még valaki a Spectrum Microdrive-ra? A végtelenített szalagos, sorolható adattárolóra, vagy a ZX Printerre? Amelyikben a gumiszíjra erősített fémtüskék szaladtak az ezüstszínű papír előtt és feketére égették, ahol kellett?
Talán még megvannak ezek agy doboz mélyén...

GL 2010.09.23. 14:26:06

@AgentO:
Az a végtelenített szalagos microdrive létezett külön dobozkaként is a sima Spectrumhoz, igaz az illesztéshez kellett az "Interface1" modul is.
Ez utóbbi modul ha jól emlékszem még a gépek hálózatba kötését is támogatta, bár ezt sose tudtam kipróbálni.
Ja és volt a ZX Printer, ami fémezett papírra nyomtatott. A mechanikát megnézve, hihetetlen szerkezet :-)
A cikket olvasva kedvem kerekedett elsőszedni őket valahonnan a lomtár mélyéről :-)

lotht 2010.09.23. 14:28:17

@GL: Elég egyformát írtunk... :)

B-Bird 2010.09.23. 14:28:20

@Penya666: A Te jó kis hercules PC-s cuccaid nem akarod majd ezek után bemutatni? :-)
Néha nosztalgiából nézem youtube -n. Nekem ugyanezek megvoltak, csak sárga-fekete hercules. Sajna elpasszoltam sok éve a monitort, a gép meg idővel kukában landolt.
Mára csak Atari2600 maradt fenn, Space Invaders, stb. És még működik... (régi szép idők, amikor a műszaki dolgok hosszú-hosszú évekig működtek... manapság meg, pff.)

copass 2010.09.23. 14:31:20

@lotht: az volt a kis atom cucc, habár eléggé megbízhatatlan volt.

Hiperlajhár 2010.09.23. 14:32:16

Ha jól emlékszem, volt egy Enterprise modell is......

rubberbandman 2010.09.23. 14:36:18

a quickshot II joy ha jól emlékszem nem mikrokapcsolós volt, hanem egy felhajlított lemezkét érintett hozzá a nyákhoz a botkormány mozgatásakor. mi is elnyűttünk párat, de könyörgöm a mai cuccok közül mi bírna ennyi strapát?
a Spectrumnál nem értem ezt a miniatürizálást, a zsebtévének aztán tényleg 0 értelme. Rick Dangerous természetesen megvolt, de valahol az utolsó pályán mindig megakadtam.

rubberbandman 2010.09.23. 14:41:13

bocs, most nézem a youtubeon amit én játszottam az a Rick Dangerous II volt.

Majki 2010.09.23. 14:49:16

@Hiperlajhár: Fúj b+, szégyenprjász, volt három is belőle. Az igazi igénytelen lapát fos a kivitelezésével, bár maga a koncepció nem volt rossz. Kidobtam mind.

Viszont az SX-64-esem rendületlenül működik, 1984-óta. :)

2010.09.23. 14:50:11

A Quickshot-okat lehetett "korszerűsíteni" mert az az érintkezős móka hamar behalt. Ferrobond, mikrokapcsoló, páka.

Drout 2010.09.23. 14:58:09

SAM.JOE: És PRIMO-d van-e? :))

Drout 2010.09.23. 14:59:30

Sam.Joe: PRIMO-d van-e? :)

Z0tya 2010.09.23. 15:06:39

volt mikrokapcsolós Quickshot, kattogott szépen ahogy kellett, de annak piros talpa volt.
(sajna kidobáltam őket...)

uni1002 2010.09.23. 15:08:34

Emlékszik valaki az Osborne 1-re. Egy elektronikai cégnél dolgoztam, és a gazdája azt akarta, hogy tegyünk rá egy rendes monitort. Úgy emléxem nem volt VGA csatija. Sikerült lebeszélni az ötletről.
Az op rendszere CP/M. A képernyője pici beépített, és zöld. Rendesen fogni kellett, mikor ki vettem a kocsiból. Dög nehéz volt, és igen ritka madár errefelé.

retropages · http://retropages.uw.hu 2010.09.23. 15:11:10

Nemrég kaptam egy higanykapcsolós joyt! Na az sem semmi! Eddig a létezéséről sem tudtam, pedig én sem ma kezdtem.
A honlapomon a Commodorok között látható!
retropages.uw.hu/theme_11.html

Átvitel honvéd 2010.09.23. 15:12:10

@Sam. Joe: akkor így, "szemtől szembe" :-) : gratulálok, ill. így utólag, köszi... :-) Bírtam a rovatot... Bár akkor nem volt sem Enterprise-om, sem Spectrumom (...jó ideje mindkettő van, bár programozni egyiket sem programoztam), az alaphelyzetre valamiért ráismertem... Én Plus/4-eztem, és támogatottság- meg architektúra szempontjából a Plus/4-C64 pár szerintem az Enterprise-Spectrum párral lehetett analóg... Egyrészt, voltak ugyan Plus/4-en csak rá jellemző játékok (főleg a korai időkből), de a paletta másik fele még a hivatalosan terjesztett játékokat tekintve is C64-es játékok át- ill. újra-iratai közül került ki. ...Másrészt, akiben volt némi elhivatottság, az itt is előbb-utóbb C64-es játékok- meg egyebek konvertálásánál kötött ki... :-)

(Spectrumot tekintve valszeg ilyen lehetett még a CPC is... bár abból itt szerintem sokkal kevesebb volt, mint Enterprise-ból).

128-as ritkasága: persze, van, nem prototípus-ritkaságú, nem erre gondoltam. ...Csináltam gyorsan egy "körkapcsolást"; a helyzet ma valamivel jobb, mint tavaly, amikor én próbáltam 128-at szerezni. De azért amit láttam, "beszédes". +2-t 20 font alatt lehet szerezni, 128-nál 35-40 font a legalacsonyabb ár, de a bill. hiányos ill. a fólia cserélendő; egy pöpec, de esztétikailag nem tökéletes Investronica 100€... annak ellenére, hogy az előbbi masszívabb, gyakorlatban kevesebb baj van vele. ...Érdekes, hogy most relatíve kevés +2-t láttam (...de ez sem verte fel az árukat -- volt egy csomó +2, magas áron, eladatlanul). Vaterán szerintem eddig egyetlen 128-at sem láttam még (+2-t sem sokat, de előfordult).

+2a/b: ennek szintén utánanéztem, mert érdekelt (és nem erre emlékeztem); a wikipedia-cikk (mint első találat) szerint egyrészt úgy van, ahogy mondod (+2: szürke, +2a/b: fekete ; számomra korábban a +2a szerepe nem volt tiszta), másrészt kiegészítés, hogy már a +2a is egy drive nélküli, magnós +3, kompatibilitás szempontjából "a" és "b" egykutya, a/b között csak a gyártás helye különbség -- előbb Hong Kong, utóbb Taiwan. Csak a "szürke" +2 kompatibilis hardver-szinten az eredeti 128-cal.

retropages · http://retropages.uw.hu 2010.09.23. 15:12:34

@Sam. Joe: Szia Joe! Jövőre összeállhatnánk páran egy nagy kiállításra! 30 éves a PC és a ZX81! Jó alkalom lenne.

rootshaper 2010.09.23. 15:14:39

uristen micsoda gyujtemeny! nekem is felallt par pillanatra az mar biztos :O

2010.09.23. 15:16:19

A hordozható C64 külsőre nagyon űrkorszakos :D nem úgy, mint a mai laptopok... :D

kuf 2010.09.23. 15:21:36

bear^tm-t is felkeresheted,durva mennyisegu retro cucc van nala is.. :)

Átvitel honvéd 2010.09.23. 15:24:24

...Nem akarok tippeket adni, de ha arra kerül a sor, nálam is van egy adag, bemutatásra érdemes vas... én szóltam... :-D

AgentO 2010.09.23. 15:27:32

A Sinclair Spectrum - Enterprise páros mellé illik azért még a Videoton TVC 64k, az első gépem ilyen volt (könnycsepp elmorzsol):)

Khayness 2010.09.23. 15:28:37

Eh, apám vagy 10 éve kidobta a régi kütyüket, pedig volt Commodore 4, kazettás vackok, 5,5" flopik kenyértartónak elmenő tartódobozokban és társai. :)

JonSnow 2010.09.23. 15:29:35

Egy Spektrumra írt, dobozos, hazai kiadású Impossible Mission II kazettát fel tudok ajánlani a gyűjteménybe.
Padláson találtam... :D

uni1002 2010.09.23. 15:29:46

@GL: A ZX printer égette a karaktereket. Sötétben látszott hogy egy ívkisülésszerű csík világit kéken a nyomtatótüskéknél. Azért kellett a fémezett papír, hogy vezesse az áramot.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.09.23. 15:29:56

Lájkolom a kollekciót, a floppys Spectrum nekem teljesen ismeretlen volt.

Az SX64 élőben nagyon ütősen nézett ki (anno), csak akkor megy el tőle az ember kedve, amikor meglátja, hogy milyen kicsi és milyen nem színes a kijelző, tényleg szenvedés.

Penya666 2010.09.23. 15:39:54

@B-Bird:
Nekem is van egyket erdekessegem is. Pl lcd hercules, meg minipc konfig 286. Rendesen mini monitor gep meg bill, tok aranyos :) Meg ugye van compaq portable III. Egyebkent a commodore vonalbol mar csak sx64em nincs, szoval irigykedve neztem a kepeket.

Terézágyú 2010.09.23. 15:43:15

Igen, lehetne egyszer a PRIMOról is...? :)

GL 2010.09.23. 15:46:42

@uni1002:
jaja, két drótdarab volt benne a gumiszíjra rögzítve egymástól 180 fokra, hogy amíg az egyik ír, a másik éppen visszafut :-)

Tesveer 2010.09.23. 15:51:20

SX-64-em nekem is van, de sajna amikor tavaly megpróbáltam beüzemelni, egy indítás után lefagyott, azóta se kép se hang.:-((
Ráadásul a rendes gépemnek meg egyszer kölcsönadtam a flopi meghajtóját, amit vissza már nem kaptam.:-( Szóval van egy fél működő, és egy egész nem működő gépem.

safranek 2010.09.23. 15:52:57

A SZŰV-nél dolgoztam. Egyszer egy rendezvényre a Compaq-osok elhoztak egy Portable II.-est, na annak volt súlya!

Penya666 2010.09.23. 15:54:28

@safranek:
Ja, a kettes az meg crt-s volt, a 3as volt az elso amiben meg nem lcd hanem gazplazma kijelzo volt. Egesz jo valaszidobvel.

rognork 2010.09.23. 15:56:34

kár,hogy ilyen későn jelent meg a poszt,adtam volna neki egy proper16-ot, de már kidobtam rég.

retropages · http://retropages.uw.hu 2010.09.23. 16:01:01

@rognork: ilyenkor dőlök a kardomba! Hogy lehet egy Propert kidobni !!!!!!!!!!
Mielőtt valaki kidobna bármi hasonlót szóljon!!!!!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.09.23. 16:05:11

Anno amikor 48k-s Speccym volt, hatalmas almom volt egy 128k-s Speccy.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.09.23. 16:09:42

Sam.Joe jó arc, és impozáns a gyűjteménye is, annyira árad a képekről a boldog 80-as évek feeling, hogy már-már elmorzsoltam egy könnycseppet is. :)
Istenem, hány Quickshot joystickot nyűttűnk szét anno... :)

tundrazuzmo (törölt) 2010.09.23. 16:13:12

Rulezz! Hordozható C64, ez nem semmi. De a kertridzs gyűjtemény is teccett. Nekünk csak másolt lemezeink voltak, és még a jó másolóprogram is kincs volt.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.09.23. 16:17:11

@Sam. Joe: Az egyetlen kérdés ami felmerült bennem: ugye ezeknek a nagyját az elmúlt években vetted meg, ócskavas-áron? Vagy lottóötös volt a családban? :-)
Korabeli áron nézve nagyon durva vagyon van a képeken:-)

Amúgy riszpekt, hatalmas gyűjtemény, és végre a Speccyk is (majdnem) reflektorfényt kaptak! (Stöki most is részrehajló a C64 felé, de megbocsátok neki)

A 3 inches floppyt most látom életemben először, eddig csak hallottam róla (micsoda zsákutca volt... Még a Sam Coupéba is ezt rakták)

SAM-ed nincs? Arra mennyire vágytam, amikor kijött...

Dave_bloghu 2010.09.23. 16:24:10

A radiátor a leginkább retró ezek közül. (A háttérben.)

Verghaust 2010.09.23. 16:25:00

Szerintem ez a joystick meg a fem laprugos volt, nema mikrokapcsolos. Az az ujabb modell, amibel a piros szin dominalt a feketevel szemben.

Ezeknek a regi fajtaknak egy ido utan rendszeresen eltortek a rugalmas lehajlo lemezkei. Forrasztani nem lehetett, mert nem fogta a cin, ugyhogy egyet ugy csinaltunk meg, hogy szabalyos sinbe raktuk a torest, es negy apro csavarral megfogattuk. Aztan kesobb - mivel apam is total C64 addikt volt, az akkor meg letezo Tungsramban legyartatott (kimaratott, esztergaltatott, mittomen) vagy 50 darab ilyen negyagu kis csillagot, onnantol en lattam el a haverokat.

vadibandi 2010.09.23. 16:28:31

Nekem frissiben 1986-ban lett egy Spectrum+ gépem.
Mivel otthon nem volt kazettás magnó, ezért orsós magnószalagon tároltam a játékokat. Még most is megvan a cucc.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.09.23. 16:35:12

Apropó, nekem Quickshot 1-esem volt, azon volt alsó tűzgomb is, úgyhogy nekem világ életemben kétkezes volt a játékélmény, nem is tanultam meg hüvelyk-mutatóujjal lőni...

2010.09.23. 16:40:42

Az első gépünk egy ZX 16 volt, megvan még mai napig. Eredeti dobozban persze. És van hozzá egy eredeti dobozos játékgyűjtemény, backgamon, horace-sorozat :D
Ki kellene próbálni, működik-e még, de azt már nem tudom, hogy magnót találnék-e hozzá itthon - hihetetlen, hogy ez a legnagyobb akadálya, de így van. Csöves rádiókból és szalagos magnókból jól állok, de sima magnó...az kemény feladat.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 16:41:31

@Drout: Ööö... Volt egy táp nélküli, de elcseréltem. Igazából csak a Sinclair dolgokat tartottam meg az SX-64-en, meg a breadbox Commyn kívül.

@József István: Én úgy tudom a történetet, hogy a +2 és a +2a ROM-ja között is van különbség, hogy aztán a +2b és persze ezzel +3 legyen a legkevésbé kompatibilis a Speccy 48K-val.

@retropages: Elég rossz tapasztalataim vannak ilyen ügyekben, úgyhogy megtisztelő, meg minden, de inkább nem. Anno Sakmannak is nemet mondtam amikor keresett ilyen ügyben.

@ern0: Azért szeretem az IDDQD-t, mert mindig felbukkan valaki, akiről ezer éve nem hallottam semmit! "FIDO DIDO A RULEZDUDEZ!" ;-) Az SX64 képernyőjének kicsiségével egyetértek, de a színtelítettségével nekem nincs bajom. Igaz, az enyém nem is egy leharcolt darab.

@armitage: A múltkori ajánlatom még áll. ;-)

@Yarner: Figyi, ezeket a "mibe fájt ez neked" ügyeket ne feszegessük. Egyszer idetéved az asszony és szembe kell nézzek a kivilágítatlan sodrófával, ha érted mire gondolok... 8-) Az utóbbi 10-15 évből valók a cuccaim, de bőven van köztük, amiért a józan ész határain túl fizettem. Tény és való, hogy Stökit csak a C64-el tudtam lázba hozni, amikor szóba jött, hogy a Pac-Man társason kívül van még nálam ez-az. 8-) Persze valahol megértem, már én is csak a Sinclair holmikra pörgök, mert nekem Sir Clive az isten, meg véges a tárolóhely. (Láttátok az öreg feleségét? Aztakurta...) De amikor itt volt és kezébe adtam kezdetnek a Microvision-t, akkor azért neki is megremegett a térde, na. Mint amikor nekem anno felajánlották az SX64-et.

@dave_he: 8-) Régi ház, stimmel.

LoviGabi 2010.09.23. 16:42:13

Ha ZX-em meg C64-em nem is volt, de azért ezek igen csodálatos gépek ;) Én sajna csak C+/4-ről tudok beszélni, ráadásul már arról is csak múlt időben :S

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 16:46:50

@Verghaust: Ami a képen van, az egy Quick Shot II Plus és mikrokapcsolós. Baromi régen volt használva és pont amikor Stöki jött vizitbe, akkor döntött úgy, hogy a lefelé irányt ő inkább hanyagolja. De teljesen igazatok van, a Quick Shit I/II kapcsolója az egy rugalmas kis kupola alakú fémlapocska volt valahogy rászerkesztve egy pici NYÁK-ra. Atyaég, mennyit tönkrevágtunk...

@Matiz: Nagy szellemek ha találkoznak! ;-) Egészen meglepő, de nagyon jó aránnyal jönnek be a régi kazik mind a mai napig. Úgy 100-150 gyári kazira jut 1-2 aminek egyik oldala sem töltődik már be. Ráadásul mindezt a +2 magnójával, ami közel sem a legjobb ilyen cucc.

Charlie Brown 2010.09.23. 16:47:59

@Hamlet: Az előrelátó ember nem vacakolt Quickshotokkal, a Competiton Pro bár kevésbé ergonomikus, de cserébe kvázi elpusztíthatatlan volt, akárhány ilyenolyan Olimpiát és/vagy Decathlont kibírt :).

de.wikipedia.org/wiki/Competition_Pro

Rocko- 2010.09.23. 16:53:38

sam.joe az a srác aki odavan a matchboxokért, mint otmmi? :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 17:15:46

@Rocko-: Tommi konkrétan a padavanom, jó? ;-) De ja, az is én lennék. (Jajj, de tetszik ez a srác dolog, fiatalodom tőle frankón...)

Mc69 2010.09.23. 17:29:02

Nagyon szép gyűjtemény, grat.
Képzeljétek el 1985-ben, építőtáborban Zx81-en 16k-s bővítővel repülő szimulátorral játszottam, máig sem értem, hogy tudták úgy megírni, hogy tényleg tudtam mit csinálok ( térkép, leszállás stb. )
És egy katonai titok: 1989-ben Taszáron a toronyban a repülést Junoszt-ra kötött Commodor 64-en regisztrálták. Ezt senkinek ne mondjátok el. :-)

zyrobs 2010.09.23. 18:06:32

@Equinoxe: Elég népszerű kártridzs volt, kb. 7 éve csináltam egy leírást a flimbóhoz, azóta már többen is írtak nekem hogy pont ugyanilyen kazin van meg nekik is, Lengyelországtól Angliáig. Ha még használnám a leírásban lévő email címet, szerintem mai napig kapnék róla levelet. Lehet hogy nem is ártana frissiteni azt a leírást...

@1hurka: Most nézem, nem is Quickshot, hanem Quickjoy II Turbo. Ilyen:
myoldmac.net/SELL-div/picts-div/QuickJoyTurbo-red-tested-1.jpg
Nem tudom hogy merem-e megkísérelni a javitását. Még talán kiszabadul belőle valami gonosz dzsinn amit időszámítás előtt száműztek belé.

@Sam. Joe: Köszi a fényképet, ha lesz türelmem kifotosoppolom hogy nyomtatható legyen.

zyrobs 2010.09.23. 18:12:34

Jut eszembe, Flimbóról is lehetne heti retro. Amiga átirathoz képest pofátlanul jól összedobott anyag volt, ilyeneket csinált hogy pl. 2 háttér layer, tükörsima parallax scroll effektussal.

Penya666 2010.09.23. 18:27:51

@zyrobs: Es milyen jo volt a zeneje :)

gazsi72 2010.09.23. 19:11:05

@Sam. Joe: Magyar gyártású Speccy-Dos floppy meghajtód van? Volt rajta egy un. "Magic button" megvan? Anno a Szellőző Művekben volt egy párunknak.

EzVan:) 2010.09.23. 19:51:27

héjj Sam.

Nintendót nem gyűjtöd véletlenül? Van egy NESes talán még valahol, amihez van 1 távvezérelhető robot, amit ha a képernyőre nézetek, akkor azt csinálja, amit a képernyőn lát... leginkább egy giroszkópot pörget, amit ideoda tesz különféle állványokra.

Van hozzá pisztoly is, amivel kacsákat lehetett lövöldözni, de gondolom ilyen mindenkinek van.:)))

flippant 2010.09.23. 19:53:46

@Equinoxe: Erekció? Nekem ilyenkor könnyek szöknek a szemembe. Ezekkel a cuccokkal együtt a régi szép emlékek is előjönnek.

flippant 2010.09.23. 19:56:35

Amúgy nekem gumibillentyűs Spectrumom volt de anyám takarítás alkalmával kidobta. Egy dobozban volt vagy 8 kazival fullon tele jobbnál-jobb játékokkal. A C64-esem a mai napig megvan kazettákkal, kismagnóval, joystickkal, leírásokkal, F16 klaviatúrára teríthető billentyűkiosztással (irigykedjetek) meg egy használhatatlan eredeti C64 monitorral. Ott porosodik a pincében egy dobozban.

flippant 2010.09.23. 19:59:08

A PC-X magazinra is emlékszem. Csak a CD melléklete miatt vettem meg. Anno még DOS alatt futtatható menürendszere volt baromi igénytelenül kidolgozva. A CD szerkezete amúgy a mai PCGuru könyvtárszerkezetéhez volt hasonló. Drága volt, megvan még 1-2 darab.

flippant 2010.09.23. 20:04:11

A Spectrumomat apám Londonból hozta, valami utcai árustól vette. Volt hozzá egypár demonstrációs kazi is ami illusztrálta a gép működését. Eleinte gáz volt mert nem értettünk hozzá és teljes hangerőn szólt a magnó az idegesítő sípolásokkal de sehogy sem akarta betölteni. A jack dugós csatlakozással volt a gáz. Oké, 1 hónap mire találtam egy nyomorult boltban 2 jack dugós csatlakozót. Utána meg a magnó szivatott mert mindig állítgatni kellett csavarhúzóval a fejet. De mikor már betöltött a játék utána már ezerrel nyomtam. Nővérem nem tudott miattam tévézni mert mindig a gépen ültem.

filippos 2010.09.23. 20:17:14

@Tesveer: Szia! Ha esetleg eladnád a nem működő SX-64-et, jelezd nekem, megegyezünk...
Üdv.
f.

zyrobs 2010.09.23. 20:17:49

@Penya666: A zenéje isteni volt, bevallom nemegyszer hagytam menni a gépet a toplistás képen. De az még hagyján volt ahhoz képest, amit a hangeffektekkel művelt a játék.

Egy az, hogy voltak hangeffektek (asszem kb 5 darab).
Kettő, egyszerre volt zene és hangeffekt, és egyik se ment másik rovására.
Három, iszonyú babán lőtték be az összeset. Szupermáriós ugrás hang, visszafelé bejátszva ha éppen lefele ugrottál (így belegondolva mekkora nagy ötlet). Tüzeléskor tökéletes BUM BUM BUM hangok, hibátlanul úgy ahogy kiejted amit most leírtam. Ha neadjisten megcsíp egy kabóca, akkor meg olyan szabályos HALÁLSIKOLYt ereszt el a főhős, hogy azóta is mindíg összerezzenek ha meghallom.

Dukefazon 2010.09.23. 20:23:08

Szép! Nekem ZX-Spectrumról csak 2 játék maradt meg, a vonatos (oldal és felülnézetes okosság) meg volt valami játék, ahol egy focilabdával kellett menni és mindenféle akadályokon kellett átmenni úgy, hogy nehogy kilukasszanak, csak sajnos nem tudom, hogy mi volt már az... Ha valaki tudja, árulja el, plz!!! (adatjoe@vipmail.hu)

Nekem van egy Amiga 500-asom, c64 után az következett. De sajnos nem az eredeti van meg, hanem pár éve vettem egy "újat". Most van egy NTSC-s PS2-m, egy PAL PS3mam (szintén majdnem 10 kilós :D ) és egy tonna játék hozzá. Hozzám mikor jössz játszani? :)

Penya666 2010.09.23. 20:46:10

@Dukefazon: A labdas nem az airball volt?

Jackni Konzol 2010.09.23. 21:19:30

Én VIC-20-szal kezdtem, sokáig az alap 3.5kB kiépítésben. Aztán elég sokáig ment a cserebere, meglett ezaz, évekig nyüstöltem, tanulgattam, használgattam, párhuzamosan egy c64-gyel. Azóta lett egy plus+4 is a gyűjteményhez, 2db 1541-II drive-val egyetemben. Az egyik eredeti csomagolásban van. Sok gyári játék kazetta, pár db datasette, cartridge-k tucatjai, szakkönyvek (Data-Becker és egyéb), újságok (CoV-SV-szinte full sorozat..stb.), csatlakozó-átalakítók, joystickek és egyéb nyalánkságok várják dobozokban, hogy átadjam a tudást a trónörökösnek :)

DocBulywood 2010.09.23. 21:21:05

Same.Joe: leborulok. Aki ennyire elhivatott, az minimum ennyit megérdemel - a sodrófát meg használja az asszony tésztanyújtásra és csináljon cimetest. (Fahéjast.)

Aldis C-64-em nincs, de fehér-fehér-kövér igen; kövér, fehér ház, fehér billentyűzettel, meg a lapos... :)))

ZX-Speccy 48k-t vettem valamikor, valakitől.
Meg Enterprise 128-at
Plus/4-ből 2 db
C-128-at
Amiga 500-at (1MB)

Na tessék kapaszkodni:
VIC-20 - 3.5kbyte RAM, kihalsz!

Drive-ok:
1541 - pár db, PC-hez párhuzamosítottam, a StarCom "bepörgött" tőle... :-D
1551(!)-ből 3(!)db
1570
1571
1581(!)
SFD1001
Kéne még egy 1572-es is.

(Közhírré tétetik: akinek van eladó 1540(!)-es drive-ja, kérem feltétlen keressen meg!)

Reklámozni nem akarok nagyon, de XM kábelt, C-64--SCART, AMIGA--SCART, AMIGA-hoz 4 player adaptert, AMIGA--PC kábelt... többet nem mondok.

ergerbergerr 2010.09.23. 22:18:30

A büdöskurvaéletbe, de állat cuccai vannak Sam.Joe-nak! SENKIK vagyunk hozzád képest bmeg mind!
Azért a C64-laptopért öltem-szoptam volna akkoriban simán!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.23. 23:47:18

@zyrobs: Nincs mit.

@gazsi72: Jaja és az még akkoriból van, nem utólag vettem. Valami egészen döbbenetes különbséget jelentett a kazihoz, de még az Interface 1+Microdrive kombóhoz képest is. Sinclair.hu-n van róla egy remek ismertető a hardver szekcióban. Sajna linkelhetetlen.

@EzVan:): Nem, csak szigorúan Sinclair dolgokat és már azt is lezártam, mert nagyjából minden megvan, amire vágytam. Van helyette más dili - lásd a fenti URL-t. Stöki?

@ergerbergerr: Áhh... Ha tudnátok micsoda gyűjtemények vannak e hazában. Tas cuccaihoz - vel tökre nem tudom mi van, évekkel ezelőtt eltűnt -, meg Rambo régi Commy gyűjteményéhez képest az én cuccaim csak Lolka-Bolka matiné.

Penya666 2010.09.24. 00:47:53

@DocBulywood: Nagyresze a cuccnak nekem is megvan:) Aldis c64et sokaig kerestem. Vic20 is egy csoda a maga nemeben.

KékFény6 2010.09.24. 01:11:46

Jó kis cikk. Egyszer lehetne írni a régi játéklapokról, az azokba írókról, és hogy ők hol vannak most, mit csinálnak...

tiborc2008 2010.09.24. 02:07:24

Focilabdás játék Spectrumra:
nekem az Action Reflex ugrott be.
ftp://ftp.worldofspectrum.org/pub/sinclair/screens/in-game/a/ActionReflex.gif

DocBulywood 2010.09.24. 08:26:10

@Penya666:

Pláne, hogy legfeljebb +27KByte RAM-mal lehet bővíteni, lévén, nincs benne lapozóáramkör. A grafikáról inkább semmit sem mondok, mert HiRes-ben 176x184, 3 hangcsatorna + 1 zaj - na ez utóbbi nincs a C-64-ben.
22x22 karakteres képernyő... áááhhh!
Úgy örültem neki, mikor megvettem és bekapcsoltam, csak nem tudtam vele grafikus módban semmit sem csinálni, mert nincs elég RAM-ja.

Zozosoft 2010.09.24. 10:06:32

@Sam. Joe: pl nálam van valószínűleg a világon legnagyobb Enterprise gyűjtemény :-) nálam ez a fő téma.
Mellette persze van más is: TVC32,64,64+, ZX81, Spectrum 16,48,128,+3, Commodore Vic20,64,+4,16,128, Amiga 500+, Atari 1040ST

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.24. 11:14:56

@Zozosoft: Remélem Stöki ilyenkor azért figyel. Az rémlik, hogy az Enterprise-hoz volt EP flopimeghajtó is, ami nem hozott be a Centrum. Olyanod van? Eszméletlenül tetszett a kialakítása, nagyon jól mutatott együtt a géppel, de csak kis, gyári fotókon láttam.

Super aGyuri 2010.09.24. 11:22:16

@József István: Vaterán pont most van egy 128K eladó... nem azért mondom, hogy felverjem az árát, mert már most is elég magas ahhoz képest, hogy az eladó nem vállal érte garanciát (mármint hogy működik) és tápegység sincs hozzá. De van eladó. Eredeti, kicsit viseltes dobozban...

Super aGyuri 2010.09.24. 11:26:19

@Dukefazon: A vonatos az a Stop the Express volt.

Itt megtalálod az 1983-as év játékai között, és még játszhatsz is vele:

www.zxspectrum.net/

(Jó böngészést. Asszem MINDEGYIK játék szórakoztatóbb, mint a HALO különböző agyonhardvereztetett változatai az úgynevezett IBM WC kompatibilis szutykokra, amit félévente kell cserélni, nem csak azért, mert hányadék minőségű kínai alkatrészekkel vannak tele, hanem mert egy tavaly vásárolt csúcsgépen ma már az op.rendszer is akadozik...)

Super aGyuri 2010.09.24. 11:27:20

@Sam. Joe: Zseniális vagy, de ezt már többször kibeszéltük - akár még autómodellbörzék alkalmával is ;)

Super aGyuri 2010.09.24. 11:28:45

Az SX-64 és a Speccy 128 spanyol verzió numerikus billentyűzettel BESZ*RÁS. Nagyon nagy gratula a gyűjteményhez, Sam.Joe!!!

Zozosoft 2010.09.24. 12:00:12

@Sam. Joe: Erre gondolsz?
ep128.hu/Album/Pic/FDD35_2.jpg

Persze, hogy van :-) meg nyomtató és monitor is...
Nagyobb érdekesség a 000043 gyáriszámú EP64, amiben még nem is a végleges verziójú alaplap van. Az első 100 gépet eredetileg programfejlesztőknek osztogatták, hogy a gép megjelenésére már legyenek kész programok.
Jelenleg ez az ismert legöregebb EP.

Zozosoft 2010.09.24. 12:02:28

@Super aGyuri: akkor egy arab billentyűs Enterprise-hoz mit szólnál? :-)
ep128.hu/Album/Pic/Ep64_2.jpg

4000 EP ment Egyiptomba.

Lord_M_ 2010.09.24. 13:31:40

@dave_he: mi bajod a radiátorral, tök modern :) 20 colos samsung monitor jár hozzá :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.24. 15:48:48

@Super aGyuri: Köszi, de nem vagyok méltó, tényleg.

@Zozosoft: Oh igen, ez az! Látod, arra már nem is emlékeztem, hogy 3,5"-es volt. Ez 720-as, vagy már 1,44? Stöki, figyelsz, ugye?

@moli: Nem akármi, ugye?

@Lord_M_: Csak 19 hüvelykes. Hirtelen nem tudtam hová tenni, normál esetben nem vagyunk berendezkedve fotózásra. Na és a vasaló?! 8-)

Zozosoft 2010.09.24. 15:57:25

@Sam. Joe: 720-as, alapból csak DD-t tud kezelni az EP. De ha felhúzzuk a Z80-at 7.12 Mhz-re, a WD1772-t 16 Mhz-re, akkor már megy a HD is :-)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.09.24. 17:02:10

@Zozosoft: Látod, ezekre már egyáltalán nem emlékszem! Háláskössz!

gazsi72 2010.09.25. 15:34:19

@Sam. Joe: Nekem már nincs meg, de elsők között voltam. Azt hiszem én írtam át a legtöbb betöltős játékot kaziról speccydos-ra. A Speccy-vel egyszerű volt programozni, ha lefagyott a Gens/Mons az enter pukkanására bent is volt újra. Az utolsó művem az Art Studio átírata volt, aztán C64-es lettem. ;) A régi szép idők.

Krinyo 2010.09.26. 23:38:18

Sirok en is. Az emlekektol. Grat a gyujtemenyhez. :)

Mester1202 2010.09.27. 11:19:17

Sam. Joe: Speccy DOS megvolt? Édesapám gyártott egy ilyet a 48k-s Spectrumunkhoz, amihez bátyámmal Bécsből hozták a 3,5"-os floppy meghajtót. Mert az olyannal dolgozott ám, nem spéci lemezekkel. Jómagam ennek hatására merültem bele az Assembly programozásba általános iskolás koromban, és írtam át jó pár utántöltős játékot, hogy floppyról dolgozzon. A legnehezebb talán pont az Outrun megbütykölése volt, de sikerült :)

Adani 2010.10.26. 14:21:25

Nem is tudtam, hogy volt ilyen laptop Commodore is. A Commodore LCD-ről hallottatok? Ez már felhajtható képernyős laptop lett volna LCD monitorral, de Commodore akkori igazgatója Marshall Smith ha jól emlékszem a nevére, nem dobta piacra, mert a konkurens Tandy vezérigazgatója telebeszélte a fejét, hogy nincs rá kereslet és ők azért nem csináltak eddig, mert nagy bukás lenne. Aztán persze, hogy kidobtak egy hasonlót, ami fele annyit se tudott, de nem volt vetélytársa, így mégis milliószám adtak el belőle.
süti beállítások módosítása