Nagyjából kialakult már, hogy hét elején rakunk ki képregényt, pénteken pedig játékcsajt (már ha bokros teendőink engedik), most e két rovat közé beiktatunk egy harmadikat, amiben régi játékokat mutatunk be. A retrorovatra nagy igény volt ennek a posztnak a kommentjeinél, úgyhogy ezt az igényt most jól kielégítjük. Ez azt jelenti, hogy a játékokról bővebben, illetve máshogy emlékezünk meg, mint egy Wikipedia-bejegyzés, kulisszatitkokkal, videókkal, képekkel.

Kezdjük mondjuk a Wizard of Worral, mert ez olyan játék, amiről a nemzetközi sajtó hajlamos elfeledkezni – például az amúgy csodás régijáték-lap, a Retro Gamer 70 lapszám alatt nem bírt róla összehozni egyetlen háttércikket sem –, viszont a magyar játékosoknak annál emlékezetesebb. Ez azért alakulhatott így, mert az amúgy 1980-ban pénzbedobós, szekrénynyi játékgép formájában a Midwaynél megjelent játék egyetlen valamirevaló otthoni konverziója C64-re jött ki (1983-ban, egyébként voltak ataris átiratok is), és ez a gép itthon messze a legsikeresebb játékplatform volt a nyolcvanas években. A konverziót egyébként a Commodore cég saját fejlesztőcsapata készítette. (UPDATE: Létezik nem hivatalos Spectrumos átirat is, magyarok fejlesztették 2007-ben.)

Aki nem ismerné minden idők legtöbbet elgépelt nevű játékát (sokaknak ez Wizard of War volt, illetve kazettásoknak DUNGEON néven is meglehet), az a fenti videón megcsodálhatja a játékmenetet. Adott egy labirintus, amiben kék és sárga katonák (Worriorok) irtanak szörnyeket, egészen pontosan kék Burworokat (őket minden játékos csak „farkasként” ismert), sárga Garworokat (fedőnevük „disznó” és „medve”), vörös Thorworokat („skorpió”), a rovarszerű Worlukot (aka. „cecelégy”), illetve magát a címszereplőt, azaz Wor varázslóját. (UPDATE: Kommentekben összejött még pár név. A Garwor volt, akinek „oroszlán” volt, a Thorwor „rák”, Worluk „lepke” vagy „légy”, a varázsló pedig „boszorkány”, ill. „banya”.) A játék egyrészt azzal emelkedett ki a többi lövöldözős marhaság közül, hogy a szörnyek elég jó trükköket vetettek be (a disznó és a skorpió például láthatatlanná tudott válni, a cecelégy mozgása pedig kiszámíthatatlan volt, ráadásul képes volt megszökni), másrészt azzal, hogy ketten is lehetett játszani. A páros játék általában kooperatív módnak indult („Egymást nem, csak a szörnyeket, oké?”), de az esetek többségében egy-egy „véletlenül” eltévedt lövedék miatt hamar átcsapott deathmatchbe. Mai napig élénken él az élmény bennem, hogy öcsémmel beállunk az Arena pálya két folyosójára, a Quickshot II Turbo Pro márkájú, mikrokapcsolós joystickeinken onba pöccintjük az autofire gombot, és felhangzik a ptyiú, ptyiú, ptyiú.

Kevesen tudják amúgy, hogy keretsztorija is volt a játéknak. Na nem nagy eresztés: egy sci-fi világba megérkezik Wor varázslója és feléleszti a mágiát, mindenféle szörnyeket hozva létre. Két osztagra való harcos elindul, hogy leszámoljon az öreggel, de ők esnek csapdába a mágus ördögi labirintusaiban, ahonnan ki kell verekedniük magukat. Az sem sokaknak ismert, hogy az eredeti játékgép (mostanában 1750 dollárért vesztegetnek ilyet az eBayen) roppant idegesítő robothangokat is kiadott, a beszédszintetizátoros mondatokban Wor varázslója gúnyolta a játékosokat. A játékgépnek amúgy volt egy aranyos bugja is: ha játék közben nagyon gyorsan ki- és benyomta az ember a bekapcsológombot, a játékos annyi életet kapott, amennyit csak a gép el tudott tárolni (16-ot).

Aki kipróbálná a játékot, itt találja a C64-es verziót, itt egy emulátort, itt pedig egy gyári kézikönyvet. Végezetül következzen pár eredeti kazetta- és cartridgeborító, illetve előtte három videó. Az első kettőn a Welle Erdball nevű német elektrobanda száma hallgatható meg kétféle verzióban (2006-ban írták a játékhoz, szóval azért nem csak nálunk volt emlékezetes a cucc), a harmadikon a játék világrekordereiről – apa és fia – látható egy riport.