HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Szerdai retro: Wizard of Wor

2010.03.24. 17:09 Stöki

Nagyjából kialakult már, hogy hét elején rakunk ki képregényt, pénteken pedig játékcsajt (már ha bokros teendőink engedik), most e két rovat közé beiktatunk egy harmadikat, amiben régi játékokat mutatunk be. A retrorovatra nagy igény volt ennek a posztnak a kommentjeinél, úgyhogy ezt az igényt most jól kielégítjük. Ez azt jelenti, hogy a játékokról bővebben, illetve máshogy emlékezünk meg, mint egy Wikipedia-bejegyzés, kulisszatitkokkal, videókkal, képekkel.

Kezdjük mondjuk a Wizard of Worral, mert ez olyan játék, amiről a nemzetközi sajtó hajlamos elfeledkezni – például az amúgy csodás régijáték-lap, a Retro Gamer 70 lapszám alatt nem bírt róla összehozni egyetlen háttércikket sem –, viszont a magyar játékosoknak annál emlékezetesebb. Ez azért alakulhatott így, mert az amúgy 1980-ban pénzbedobós, szekrénynyi játékgép formájában a Midwaynél megjelent játék egyetlen valamirevaló otthoni konverziója C64-re jött ki (1983-ban, egyébként voltak ataris átiratok is), és ez a gép itthon messze a legsikeresebb játékplatform volt a nyolcvanas években. A konverziót egyébként a Commodore cég saját fejlesztőcsapata készítette. (UPDATE: Létezik nem hivatalos Spectrumos átirat is, magyarok fejlesztették 2007-ben.)

Aki nem ismerné minden idők legtöbbet elgépelt nevű játékát (sokaknak ez Wizard of War volt, illetve kazettásoknak DUNGEON néven is meglehet), az a fenti videón megcsodálhatja a játékmenetet. Adott egy labirintus, amiben kék és sárga katonák (Worriorok) irtanak szörnyeket, egészen pontosan kék Burworokat (őket minden játékos csak „farkasként” ismert), sárga Garworokat (fedőnevük „disznó” és „medve”), vörös Thorworokat („skorpió”), a rovarszerű Worlukot (aka. „cecelégy”), illetve magát a címszereplőt, azaz Wor varázslóját. (UPDATE: Kommentekben összejött még pár név. A Garwor volt, akinek „oroszlán” volt, a Thorwor „rák”, Worluk „lepke” vagy „légy”, a varázsló pedig „boszorkány”, ill. „banya”.) A játék egyrészt azzal emelkedett ki a többi lövöldözős marhaság közül, hogy a szörnyek elég jó trükköket vetettek be (a disznó és a skorpió például láthatatlanná tudott válni, a cecelégy mozgása pedig kiszámíthatatlan volt, ráadásul képes volt megszökni), másrészt azzal, hogy ketten is lehetett játszani. A páros játék általában kooperatív módnak indult („Egymást nem, csak a szörnyeket, oké?”), de az esetek többségében egy-egy „véletlenül” eltévedt lövedék miatt hamar átcsapott deathmatchbe. Mai napig élénken él az élmény bennem, hogy öcsémmel beállunk az Arena pálya két folyosójára, a Quickshot II Turbo Pro márkájú, mikrokapcsolós joystickeinken onba pöccintjük az autofire gombot, és felhangzik a ptyiú, ptyiú, ptyiú.

Kevesen tudják amúgy, hogy keretsztorija is volt a játéknak. Na nem nagy eresztés: egy sci-fi világba megérkezik Wor varázslója és feléleszti a mágiát, mindenféle szörnyeket hozva létre. Két osztagra való harcos elindul, hogy leszámoljon az öreggel, de ők esnek csapdába a mágus ördögi labirintusaiban, ahonnan ki kell verekedniük magukat. Az sem sokaknak ismert, hogy az eredeti játékgép (mostanában 1750 dollárért vesztegetnek ilyet az eBayen) roppant idegesítő robothangokat is kiadott, a beszédszintetizátoros mondatokban Wor varázslója gúnyolta a játékosokat. A játékgépnek amúgy volt egy aranyos bugja is: ha játék közben nagyon gyorsan ki- és benyomta az ember a bekapcsológombot, a játékos annyi életet kapott, amennyit csak a gép el tudott tárolni (16-ot).

Aki kipróbálná a játékot, itt találja a C64-es verziót, itt egy emulátort, itt pedig egy gyári kézikönyvet. Végezetül következzen pár eredeti kazetta- és cartridgeborító, illetve előtte három videó. Az első kettőn a Welle Erdball nevű német elektrobanda száma hallgatható meg kétféle verzióban (2006-ban írták a játékhoz, szóval azért nem csak nálunk volt emlékezetes a cucc), a harmadikon a játék világrekordereiről – apa és fia – látható egy riport.

86 komment

Címkék: retro c64 wizard of wor heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr451865574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tájfájter 2010.03.24. 17:52:59

Az utolsó monszta nálunk boszorkány néven futott...
Amúgy ez tényleg agyon játszott játék volt, beállni egymásnak háttal egy hosszú folyosóba, vagy egy sarokba derékszögbe és ment a gyilkolás...

Bro 2010.03.24. 18:03:55

Bátyámmal még most is ezt toljuk éjjel mikor néha összejövük :D

Toalettduck 2010.03.24. 18:36:32

Nekem tetszik :D kiderítem hogy nintendo ds-re van e c64 emuláció és tolom is!

Savior 2010.03.24. 18:56:52

Nekem valahogy mindig vízalatti játéknak tűnt. Szóval búvárok, polip, tengerimalac (tiszteletbeli víziállat :D), rák, és a két kivétel: a lepke és a szellem :)

1xx ezerig én is elmentem, de aztán a sok üres pálya mindig kifogott rajtam.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.24. 18:58:19

Nem is tudom mit mondhatnék. Kedvet kaptam újra előkapni a C64-est... Már úgyis régen láttam az "őrült turbót".

röntgenszeműlány 2010.03.24. 19:01:55

Kooperatív wizardozás? Hogy mi van? :)

Lamorak · http://www.clusterone.hu 2010.03.24. 19:02:56

A világ legjobb lövöldözős játéka, Wizard of Wor forevor! Köszi az emulátort :)

Hóember 2010.03.24. 19:05:23

Gecccííí durva gém volt! Imádtam!

Tomekkowal 2010.03.24. 19:08:17

@Toalettduck:
Frodo DS, régebben már kipróbáltam,de fullra nem emlékszem,hogy működött-e:)
Szerintem most újra utánanézek.

Acsabi44 2010.03.24. 19:10:23

kutya, medve, skorpió légy worluk...
azok voltak a szép idők. tesómmal toltuk, csak ő sosem mert kijönni a kezdőhelyről mert mivan ha elkapják...

Eastbay1 2010.03.24. 19:14:24

@Savior: Micsoda? Disznók voltak meg sárkányok, a lepke meg légy volt igazából. A pályák meg: kocsma, temető, tölcsér, sitt, meg ugye az örök kedvenc, az üres pálya.
Az meg van, hogy volt egy-egy kapu két oldalt és rajta "véletlenül" keresztül lőve le lehetett szedni a másik játékost:)

Eastbay1 2010.03.24. 19:15:49

@Toalettduck: Ja, van Frodo DS, csak a utántöltősöket nem kamázza.

Hóember 2010.03.24. 19:21:40

A farkas nekünk "oroszlán" volt, a cecelégy "lepke", az öreg vizárd meg perszehogy banya!
A disznó az stimmel!

kuki123 2010.03.24. 19:33:59

Megvolt meg volt :D

TheQuestion 2010.03.24. 19:39:43

Amikor egyik gyereknek az utcában a banda közül elsőnek lett c64-e, hétvégenként hozzá jártunk kuncsorogni, hogy wizardozhassunk.

Összes hang belőle még mindig itt visszhangzik a fejemben.

Asidotus 2010.03.24. 19:43:51

nálunk is banya meg boszorkány volt a varázsló.
"Most elérzékenyül"
Nekem ez volt a számítógépes játék

Is 2010.03.24. 19:45:32

Meghatározó élmény volt ez a játék... :D

Zsola777 2010.03.24. 19:47:19

Ennek van emulátor nélküli, PC-s változata is, egy EXE. A Torrent a jóbarátod ;)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.24. 19:48:45

@Zsola777: Ja, csak az szerintem nem nagyon ér az eredeti nyomába. Amúgy izometrikus nézetes verziója is van:
kmk.blog.hu/2007/09/07/make_wor_not_love

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2010.03.24. 20:16:40

ez egy mekkkkora jatek volt!!! altalanosban, iskola utan mentunk egy osztalytarsamhoz, es estig oltuk egymast, meg a szornyeket, pillangokat. 1985-ot irtunk akkor, huhhhdeoregvagyok...

Zozosoft 2010.03.24. 21:01:23

"egyetlen valamirevaló otthoni konverziója C64-re jött ki"
Ezt a tűrhetetlen állapotot megelégelve, magyar srácok elkészítették a ZX Spectrum verziót, 2007-ben:
www.worldofspectrum.org/infoseekid.cgi?id=0018543

Logan Grimnar 2010.03.24. 21:06:14

Én most vasárnap a Csokonai művházban toltam egy kicsit a retro kiállításon, de a barátnő miatt 79k-nál el kellett haláloznom az összes életemmel, mert nem bírta idegekkel :-)
Annak idején általános/gimnáziumban a 80-as években haj, de mennyit játszottam vele :-))

Cronerator 2010.03.24. 21:06:56

Én Dungeon néven ismertem, egyik kedvenc c64-es játékom volt. Órákon keresztül bírtuk tolni tesómmal, amíg egyikünk "véletlen" le nem lőtte a másikat :D

Cronerator 2010.03.24. 21:09:47

Majd elfelejtettem, mi a Worlukot porszívónak hívtuk.

Mukka · http://pozor.hu 2010.03.24. 21:16:04

van egy polotervem amin a Worluk van rajt, a szoveg pedig "The _real_ WoW", majd valamikor megcsinaltatom.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.03.24. 21:33:26

A régi szép idők. Öcsém meghekkelte a programot, ha pályaváltásnál az ember a joy1-en nyomott egy tűzgombot, akkor adott egy életet. Elő kéne venni újra a gépet..

vetinari 2010.03.24. 21:37:06

Worluk nálunk porszívó volt, a hangja miatt :)
Néhány éve vizsgaidőszakban órákon át játszottuk emulátorral :)

rbatty 2010.03.24. 22:06:03

Király a cikk, király a rovat! Köszi! Éljen a Szerdai retro! :)

Toalettduck 2010.03.24. 22:11:11

Toltam ds-en egy órát ez a játék zsír! :D

szepi79 2010.03.24. 23:21:20

nekem a sárga szörny sárkány néven futott, a worluk meg simán légy.

Stefan Derrick 2010.03.25. 00:18:58

Sárkány, oroszlán, skorpió, légy, meg boszorkány.
És rettenetes mennyiségű beleölt idő.

Toalettduck 2010.03.25. 01:28:08

a sárga szerintem is nkább sárkány mert néha olyan mintha tüzet okádna asszem végső esetben dínó

Dester 2010.03.25. 08:34:43

Nálunk - még általános iskolában - az alábbi neveken futottak a szörnyek: sárkány, disznó, rák, lepke, boszi. :)

Szerintem csinálok is csengőhangot meg SMS-hangot az effektekből, meg beizzítom költözés után a C64-est. :) Bár a gyerekkori "öten egy gép elé" hangulatot nem pótolja. Tisztán emlékszem, hogy a 13. pálya az első üres (The Pit), de egy idő után (20-30. után?) már csak üresek vannak. Általános iskolában eddig sohasem jutottunk el, hogy a sok üreset egymás után is lássuk, és csak egyszer sikerült... Emlékszem, vagy 10 év kihagyással néhány éve az egyik cimborámnál megláttam a C64-est, meg a játékot is, és rávettem, hogy játsszunk egyet. Ekkor döntöttem meg a rekordom, bő egymillió pontot értem el, a haver hamarabb megpusztult. :)

Dester 2010.03.25. 08:35:22

Ja és a lövések: "vigyázz, köpött a disznó" :D

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.25. 09:21:01

Hát igen, kevés olyan játék volt c64-re, amit lehetett coop-ban tolni, 1v1-ben meg esélyem se volt a bátyjám ellen...

Stöki nem raksz ki valami szavazást, hogy melyik legyen a következő retro játék, amit kivesézel? (mondjuk lehetne 5 alternatíva...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.25. 10:09:08

@zéka: Jó ötlet, a következő ilyen cikkben lesz szavazás. Addig is lehet itt javasolni játékokat.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.03.25. 10:23:00

"a Midwaynél megjelent játék egyetlen valamirevaló otthoni konverziója C64-re jött ki (1983-ban, egyébként voltak ataris átiratok is), és ez a gép itthon messze a legsikeresebb játékplatform volt a nyolcvanas években."

Ha ilyeneket írsz, akkor lesz itt olyan Speccy vs. Enterprise vs. C=+4/C=16 vs. C=64 flame, hogy ihajla! 8-]

A 2007 végére elkészített Speccy port amúgy freeware és letölthető innen:
www.worldofspectrum.org/infoseekid.cgi?id=0018543

Akik a portot csinálták amúgy honfitársaink és programozási kihívás okán készítették el.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.25. 10:27:12

@Sam. Joe: Köszi, más más is írta, beupdate-eltem a cikkbe.

rbatty 2010.03.25. 10:28:05

@Stöki: Némi támpontot adhatnál, hogy mik közül javasoljunk. Addig is a javaslatom : Golden Axe.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.03.25. 10:29:08

@szzsömi: Bármi jöhet, ami legalább húszéves.

rbatty 2010.03.25. 10:44:35

@Stöki: Oké. :) Akkor Golden Axe (1989) Majd' minden platformra kijött asszem, de eredetileg SEGA.

AK--- 2010.03.25. 11:27:03

kb féléve flesseltem rá, akkor csináltam pár csengőhangot/sms hangot:
www.sendspace.com/file/5y0lqy

parancsoljatok! ;)

Dester 2010.03.25. 11:48:10

@AK---: Hálás köszönet :)

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.25. 14:04:27

@Stöki: Azért feladtad a leckét, de California Games, Street Rod, Supremacy, Turrican így elsőre, de biztos van még csomó ami jó lenne:D

Savior 2010.03.25. 14:17:40

@Dester: Persze nem tudhatom, de szerintem nem értél el te egymillió pontot, mert a fent linkelt rekord is "csak" 478600 (gamers.guinnessworldrecords.com/news/030608_funspot.aspx). Inkább százezer volt az :)

Syolos 2010.03.25. 14:38:31

LOL, édesanyám megkérdezte, amikor átmásoltam egy barátomnak a játékot anno, hogy azért nem lesz-e fekete-fehér a másolat (merthogy monokróm tévén toltuk) :))

Régi szép idők :~)

Syolos 2010.03.25. 14:40:14

@Stöki: www.coverbrowser.com/image/c64-games/734-1.jpg

Hexenküche, első játékom C64-re (osztrákoktól volt a gép), ha ez nem retró, akkor semmi :)

nyünyüce 2010.03.25. 16:33:24

nálunk "aréna" néven futott a játék nyilván az arena pálya miatt

mai napig toljuk néha bráderrel, szigorúan quickshot 2 turbóval, amíg ki nem szakad a joystick nyele tövestül :D (előfordult párszor)

rbatty 2010.03.25. 19:45:46

Ezt találtam:

A játék megjelent a Bally Astrocade konzolra is.
A kép alapján elég jól néz ki : www.system16.com/hardware.php?id=595&page=1#1040

És hogy mi az az Astrocade : www.videogamecritic.net/astroinfo.htm

Cyrus 2010.03.26. 09:55:23

Istenem mennyit toltuk, emlékszem a rettegésre mikor jött a légy :D

Dester 2010.03.26. 11:31:54

@Savior: Igazad lehet, könnyen elképzelhető, hogy eltévedtem a nullákkal. :) Viszont hogy a hétvégén nekiállok újra, az is biztos, és a végén screenshot lesz :) Ha elsőre eljutok 100e-ig, akkor az 1M sem elképzelhetetlen :D

Dester 2010.03.26. 11:33:17

Mondok én is játékokat, de évszámoknak nem tudok most utánanézni, nem tudom melyik múlt el 20 éves: Lady Tut, Operation Wolf, A.C.E., American Race, Test Drive 2 - The Duel, Lazy Jones, Commando...

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.03.26. 17:19:08

Ezt a jtáékot ugye a Commodore munkatársai írták át C64-re. A külön megvásárolható beszéd szintetizáló cartride-t is tudta használni, sőt ezzel a játékkal akarták megteremteni a keresletet a cartride-ra. Ezzel tul.kép majdnem a teljes játékgépet az otthonunkba varázsolhatta (leszámítva a csillagokat a háttérből).

freddyD 2010.03.29. 10:08:24

DOUBLE SCORE DUNGEOOOOOOOOOOOOOOOOOON!!!!

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2010.03.29. 10:28:49

Húúúú, reégi szép idők...:) Csak engem borzasztóan idegesítettek a hangeffektek, de tényleg nagy klasszikus.

Aramir1975 2010.03.31. 12:13:14

Commodore +4-re is átíták, igaz, ez is házibarkács verzió, mint a Spectrum változat:
plus4world.powweb.com/software/Wizard_Of_Wor_TCFS

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.04.08. 17:33:23

Na basszus, ez pont olyan jó cikk, mint ahogy egyszer már én is meg akartam írni. Király! Köszönöm, IDDQD, felélesztettétek bennem az emlékeket.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.04.08. 17:34:41

Még annyi, hogy nálunk a kék izé volt a farkas, a sárga az egér vagy patkány, a rózsaszín a rágó szájszerv, a worluk a lepke, meg ott volt természetesen a boszi.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.04.08. 17:36:25

Basszus, azért ez már beteg, hogy ilyenekre is emlékszem. Ráadásul csuklóból.

antaru:P · http://vrshangrila.blogspot.hu/ 2010.06.08. 16:12:36

www.antikvarium.hu/ant/foto.php?id=3860012&q=90&h=453
Nyilván semmi köze a játékhoz, de biztos, hogy játszott vele az író is. :)

balkan 2010.07.16. 18:31:33

Argh... az örök...
Úttörő volt játékélmény szempontjából. Itt született meg a spawncamp fogalma. Ekkora mindig megismételhető gyors, egygépes, multipléjer örömöt max a dynablaster hozott, jóval később. És valóban nem értem, miért kell nagyítóval keresni a coop játékokat?

Plague 2010.07.17. 01:01:32

Ez nekem megvan másolt floppy-n, de még azon a klasszikus nagyon (az 5,25-ösön) :)

TataTata 2010.07.17. 12:09:50

190.100 volt a rekordom. Erre a számra még a halálos ágyamon is emlékezni fogok.

Adani 2010.10.26. 15:29:04

Egyik kedvenc C64-es játékom volt már 4 évesen is. Akik játszottunk vele azoknak a WoW szó teljesen mást jelent. Jobban leköt a mai napig is mint a másik WOW-nak nevezett játék. Az új gépem egy 8i7, 6GB RAM, Radeon 5850 1 GB stb.) már tökéletesen emulálja a C64-et. :)))) De lehet szerzek majd egy igazit is elvégre az emulátor olyan mint a guminő, el lehet vele szórakozni, de az igazit nem tudja pótolni.

Wertzui 2010.12.03. 17:59:18

Amúgy a Dune 2-ben is vannak worok, igaz csak wizard nélkül... Hasonló koop/deathmatch feeling a PCs Golden Axe többjátékos arcade módban is, ráadásul már a karakterválasztásnál mindíg azon anyáztunk egymásra a haverral, hogy ki játszon a törpével, mert nem lehetett egyszerre ugyanazzal a karakterrel nyomulni. :D

rohamcickány 2011.03.18. 21:37:56

Ohh simán végignéztem ezt a 10 percet.. :)
Mi ,,Farkasos"-nak hívtuk simán :)

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2011.03.18. 22:56:53

Uhh, anno ez volt az első játék, amit C64-en láttam. Eszméletlen sokat toltuk.

pimpalini 2011.08.22. 15:09:04

Ez a játék alap. Mi az egyik szörnyet a hangja miatt csak "porszívónak" neveztük...:)

Dester 2014.07.01. 09:25:45

@Wertzui: ismerős, ugyanígy voltunk mi is. :)

sidek 2016.03.03. 21:49:35

Életem egyik első játéka. Tesómmal mennyit játszottuk! A fő genyó természetesen boszorkány volt nekünk, vagy boszi. :)

sidek 2016.03.03. 21:50:14

@pimpalini: Jaj, mi is mindig mondtuk, hogy jön a "porszívó"!! :D
süti beállítások módosítása