IDDQD

Egyszerű, de annál hatásosabb módszerrel veszi elejét a vietnami informatikai minisztérium annak, hogy a helyi fiatalság éjszakába nyúlóan online játékokkal szórakozzon, aztán másnap túl fáradt legyen Ho Chi Minh apó álmának építéséhez. A hivatal felszólította az ország összes netszolgáltatóját, hogy este tíztől reggel nyolcig kapcsolják ki minden online játék elérhetőségét (ellenkezni nem nagyon érdemes, mert aki nagyon ugrál, ott hatóságilag becsukják a boltot). Ez még a kínainál is durvább szabályozás, hiszen mindenkire érvényes, míg Kínában jellemzően csak a fiatalkorúakat szivatják ilyesmivel.

Ez simán kinyírhatja a fizetős online játékok helyi piacát (te előfizető maradnál egy olyan játékban, ahol este tíz után nem tudsz belépni?), és az egészben az a legfurcsább, hogy csak a játékokat érinti a szabályozás, az egyéb nehézsúlyú online időelcsesző tevékenységeket nem. Tavaly volt szerencsém egy hónapot eltölteni Vietnamban, és nekem úgy tűnt, hogy ugyan tényleg tele vannak a nagyobb városok netcafékkal, de ott a júzereknek csak elenyésző része játszik, a nagy többség csetel, meg helyi Facebook-klónoknak tűnő oldalakat nyomogat nagy lelkesedéssel.

Oké, csak egy PlayStation Portable-t, na de akkor is, mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy valaki tempurabundába forgassa a PSP-jét és forró olajban kisüsse? Csak mert a lenti videón pontosan ez történik, egy srác PSP-tempurát csinál, aztán kicsit meg is rágcsálja, miközben az operatőr hisztérikusan röhög. További csúcspontok, amikor emberünk ráönti a maradék tempurabundát a rotyogó PSP-re, aztán kimenekül, illetve amikor az olvadó műanyag keltette szagoktól a készítők elkezdenek köhögni és öklendezni. Gyerekek, ezt ne próbáljátok ki otthon!

És aki azt hinné, hogy PSP+főzőcske témában nincs másik videó a neten, azoknak itt van még egy videó, bár ez jóval szelídebb, mert csak a PSP tokját használják fel. A tok ugyanis éppen megfelelő méretű egy jó szabazusi (egy makrélás szusifajta) készítéséhez: kibéleled, egyik oldalára rizst teszel, másik oldalára a fűszerezett halat, összecsapod, bevágod az egészet a hűtőbe, és tadaaamm! Nem egy Epic Meal Time, de legalább fogyasztható lesz a végeredmény.

(via Kotaku)

Na, kinek ugrott be elsőre, hogy melyik játékból van az idézet? Hát persze, hogy az Oddworld-sorozatból. Aminek az egyik epizódját, az Abe's Exoddust pár hónapja játszotta végig egy 23 éves coloradói srác, bizonyos Terry Garrett. Na és, mi ebben a pláne, merül fel az emberben a kérdés.

Nos, Terry 10 éves kora óta vak. A játékkal kizárólag hang alapján játszik, egy házibarkács sztereó hangrendszeren át tájékozódva mindenről, ami a főhős Abe-bel történik.

Egészen meghökkentő, le a kalappal Terry előtt, aki egyébként nem hagyja, hogy a vaksága bármitől megfossza az életben: barna öves karatés, ötödik éves mérnökhallgató a helyi műszaki egyetemen, és a NASA-hoz készül az egyetem után.

Interjú a sráccal itt, érdemes elolvasni.

Hye Yeon Nam, a Georgia Institute of Technology PhD-hallgatója minden idők egyik legfurcsább kontrollerét alkotta meg egy bowlingjátékhoz. A Kiss Controller nevű kütyü minden geek álma: a magányosok csajozhatnak vele („játszunk egy kör bowlingot?”), a többiek pedig megoldást kapnak az örök problémára: mit lehet tenni, ha a nőd éppen akkor akar romantikázni, amikor te játszanál. Hát azt, ami a lenti videón történik:

A hölgy nyelvén mágneses érzékelő található (mondjuk nem túl romantikus, hogy protézisragasztóval erősítette oda), a fején levő headset száj felé néző nyúlványain pedig olyan szenzorok vannak, amik a nyelven levő mágnes mozgását figyelik. A bowlingjáték minden gurítását 20 másodperces csókolózás előzi meg, ezalatt a program kiszámol egy átlagos irányt a nyelv mozgásából – ebbe az irányba indul el a golyó. A sebesség pedig a nyelv mozgásának gyorsaságától függ, érdemes tehát fürgén csőrözni, és a partner szájának közepétől nem elkalandozni, hogy ne menjen ki a golyó a pálya szélére.

Namnak (aki egyébként nő) nem ez az első csókos projektje: készített már olyan kütyüt is, ami megzenésíti a csókokat. Hogy a játékkontrollerek terén a smárolás után mi lehetne a következő logikus lépés, arra inkább nem térnék ki.

Már megint jött két egészen zseniális videó a Minecraft-közösségből, először nézzük meg őket, aztán töredelmes vallomás és webkettes huszárvágás következik.

Khm, szóval az a helyzet, hogy tovább nem tudjuk halogatni a beismerést: az IDDQD szerkesztőségét úgy ahogy van, totálisan nem érintette meg a Minecraft-jelenség, ami elég ciki, mert mégiscsak az elmúlt hónapok egyik legfontosabb játékipari izéjéről van szó. Éppen ezért a legmodernebb webkettes technológiához, a Social Folksonomic Para-Symbiotic Pseudo-Intelligent Collective Dynamic Collaborative Blogpostinghoz fordulunk.

Vagyis kihívást intézünk az olvasókhoz: tessék megírni nekünk, mi is a pláne ebben a játékban, és mi ez az egész őrület körülötte. Akár itt kommentben, akár emailben az ismert címre. Végeredményképpen meg összemixelünk majd az okosságaitokból egy rendkívül tudományos posztot, minden hozzánk hasonló Minecraft-analfabéta nagy örömére.

A lenti képen lekapott úr Christopher LaPorte, aki élete álmát fogja megvalósítani a háttérben látható épületben. Az épület a Las Vegas-i Fremont Street környékén található, és Insert Coin(s) néven egy videojátékos bár fog nyílni benne április közepén. A 33 éves LaPorte korábban orvostechnikai eszközökkel kereskedett, de közben befektetőket keresett, hogy összejöjjön a több mint egymillió dollárnyi pénz a bárra.

A vállalkozó elképzelése szerint a bárban lesz kilenc nagy konzolos box, ahol a kedves vendégek úgy rendelhetnek játékot, mint a borsznobok. („Egy ’87-es évjáratú Contra lesz NES-re, és két kontrollert kérnénk hozzá.”) Közel négyezer játékból lehet majd választani így, és egy nagy kivetítőn lehet követni, hogy mivel játszanak az egyes boxokban. Akinek nem jut hely, az 45 játéktermi gépen játszhat olyan klasszikusokkal, mint a Double Dragon vagy a Rampage, de persze hagyományos bárpult és chiptune-okat kevergető DJ is lesz az Insert Coin(s)-ban.

Vegasi körülmények között a klub nem is lesz olyan drága. A konzolbérlet óránként tíz dollár lesz, de ezt elengedik, ha az ember rendel egy üveg bármit (ez már 90-100 dollárba is fájhat). Az arcade gépeken ötven cent lesz egy menet, de lesz happy hour is. És hogy a hely ne süllyedjen el a retrosznobizmus mocsarában, LaPorter kortárs játékoknak is tervez bemutatópartikat, a Capcommal már van is ilyen megállapodása. Őszintén szurkolok neki, bár vannak fenntartásaim azt illetően, hogy mennyire lesz életképes egy szubkultúrára építő klub pókergépek nélkül Las Vegas régi városnegyedében.

(via Kotaku)

Gondolom, többen ismeritek a lenti képet, az egyik leghíresebb artwork, ami valaha játékhoz készült, a nyalókás lány a GTA IV borítójáról:

A nap videójában a Warp Zone búcsúztatja a Guitar Hero-sorozat műanyag gitárjait.

A Kelet-Karolinai Egyetem Pszichofiziológiai Laboratóriuma és Biofeedback Klinikája – komolynak hangzó intézet a neve alapján, pedig játékokkal is foglalkoznak, pontosabban a játékok testi-lelki hatásaival. Az elmúlt egy évben egy kutatócsoport a klinikát vezető Carmen Russoniello irányítása alatt azt vizsgálta, hogy az alkalmi játékok hogyan befolyásolják a depressziós és szorongó betegek viselkedését. Az eredményeket közlő tanulmányról egy hosszú összegzést innen lehet letölteni, de a lényeget összefoglalom a Kotaku cikke alapján.

A kutatók hatvan olyan tesztalanyt vizsgáltak, akik a klinikai depresszió tüneteit mutatták. A páciensek egy részének három játékkal kellett játszaniuk – Bejeweled 2, Peggle és Bookworm Adventures –, a dokik mindenféle bonyolult biokémiai és pszichofiziológiai jellemzőket figyeltek játék előtt és után. Russoniello és társai azt tapasztalták, hogy a játékélmény jelentősen csökkentette a betegek depresszióját és oldotta a szorongásukat. A szimptómák enyhültek, illetve volt olyan tünet, ami meg is szűnt, átlagosan 57 százalékos javulás volt tapasztalható. A klinikavezető persze lelkesen úgy kommentálta az eredményt, hogy a megfelelő játékokat lehetne használni a depressziókezelésben a gyógyszerek mellett – vagy akár helyett.

Bár a játékoknak tényleg lehetnek előnyös hatásai az egészségre – gondoljunk csak a fóbiakezelést segítő virtuális környezetekre vagy a fizikai rehabilitációt támogató játékokra –, a fenti tanulmányt több okból is fenntartásokkal fogadtam. Például az kicsit gyanús, hogy csak PopCap-játékokat használtak a kutatók, és maga a PopCap is támogatta a kutatást. Aztán a depresszió is elég zavaros terület, ez az egyik legvitatottabb pszichiátriai betegség, mind diagnózisában, mind kezelésében. És éppen idén jelent meg egy másik, háromezer játékossal készített szingapúri tanulmány, ami fordított irányú kapcsolatot mutatott ki: a játékok éppen hogy növelik depresszió kockázatát, a játékfüggőség által. Ugyanakkor én is átéltem már azt, hogy egy-egy jól sikerült Bejeweled- vagy Peggle-menet után kicsit feldobottabb az ember, szóval lehet valami a karolinai dokik tanulmányban, de ebben a kérdésben elkél még egy-két megerősítő kutatás.

FreddyW mai videójában életre kel a Mario Kart, ünnepeljük meg ezzel, hogy végre péntek van.

És ugyanerre a témára még egy variáció a francia kandikamerás őrült Remi Gaillard-tól (thx to Moli)

Jól megszívattam magam a múltkori szavazással, sokáig nem tudtam, hogy a Doomra vagy a Warcraft II-re készüljek. Ráadásul mindkettő igen ismert és szeretett játék, olvasói elvárások az egekben, omg, omg. Végül a Warcraft II nyert, aminek a történetéről egyébként meglepően kevés anyag található a neten és a szaklapokban (a bevallottan a brit játékipar felé húzó RetroGamer például egy fél cikket sem írt a Warcraft-játékokról). Azért egy hetiretrónyi infót sikerült összebányászni.

Két hete feltettétek a kérdést, hogy miért pont a második Warcraft került be a szavazásba. Ennek egyszerű oka van: mert én ezzel játszottam a legtöbbet a sorozatból, szép emlékek kötnek hozzá. Például a játék megjelenése utáni hónap, amikor Hancuval csak orkul köszöntünk egymásnak a Kandó kolesz folyosóin. Vagy amikor megcsináltam életem első pályáját, amin rengeteg ártatlan fóka pusztult el. De persze az első Warcraftről is lesz szó, hiszen azzal kezdődött minden.

„Egy nagy nörd vagyok, aki szeret rajzolni” – írja magáról Megan Lara, egy 22 éves amerikai lány, aki egy farmon nőtt fel, de gyökereitől elszakadva grafikus és illusztrátor lett. A hölgy lenti munkái a napokban megjárták a játéksajtót, ami nem csoda, nagyon megkapóan sikerült ráhúznia az art nouveau stílusjegyeit három Nintendo-játékhősre. A lenti képek bizonyára Alphonse Muchának is tetszenének, klikk az eredeti méretért.

Rendszeres IDDQD-olvasók már találkozhattak a háromból kettő játékcsajjal, Samus Arannal és Peach hercegnővel. Zeldával még adósak vagyunk, de hamarosan bepótoljuk, nem akarunk linkek lenni. (Zelda, link, ééérted.)

És ez bizony (játék)történelmi esemény, mert ilyen még sosem történt, ahogy a díj átvételekor a szerző, Christopher Tin meg is jegyzi. Az 53. Grammy-gála "Best Instrumental Arrangement Accompanying Vocalist(s)" kategóriájában nyert a Baba Yetu, amit eredetileg a Civilization 4 főcímzenéjének írt emberünk, de tavaly aztán újrahangszerelve rátette a Calling all Dawns című új lemezére (ami egyébként most az albumok kategóriájában is nyert, mint "Best Classical Crossover Album").

Szerintem speciel totál megérdemelt a dolog, de kommentben meg lehet mondani a tutit, ha valaki ismer még jobb játékzenéket.

(via Metafilter)

A közelmúltban többször felmerült (mind a két női olvasónk kérte, és hát mikor máskor teljesítsük, mint ma, Bálint napján), hogy lehetne a pénteki/hétvégi rovatnak megfelelően játékfickó is néha a blog hasábjain, így (korántsem hagyományteremtő jelleggel) lássuk is az első szerencsést, aki nem más, mint a legjobb parti, a Valve zsenije, az igazi nehézbombázó Gabe Newell.

Valójában persze ez az interjú az apropó, ahol több érdekes információ is napvilágot látott, a Kotakun pedig volt olyan kedves egy kolléga, hogy pontokba is szedje a lényeget.

- Gabe egy Fuchs-disztófia nevű nyavalyában szenvedett, ami "a szaruhártya betegsége, szegény mexikói bevándorlók szaruhártyájával kiválóan lehet kezelni" - hősünk két szaruhártya-átültetéssel cselezte ki sikeresen a kórt.

- Gabe a két és négymilliárd dollár közötti értékre taksált Valve többségi tulajdonosa, ez biztos megnyugtató lehet, ennyi pénz már nem is létezik, csak virtuálisan. Persze önmagában az, hogy egy cég sok milliárd dollárt ér, még nem jelent semmit: a Zynga (tudjátok, Facebook, Farmville) is 4-6 milliárdot ér elméletileg, a különbség csak annyi, hogy a Valve nem a közösségi játéklufi része. Az interjúban van is egy ezzel kapcsolatos rész: bár tisztában van azzal, hogy a PC-s biznisz a nagy, 50 milliárdos tortának csak mintegy 8%-os szelete, Newell nem sajnálja túlságosan, hogy nincs nagyobb pörgés. "Ha minden aktuális divatot meglovagolnánk, már rég csődbe mentünk volna."

- A fent linkelt interjú közben Newell megjegyezte, hogy alkalmazottakra lebontva a Valve arányosan több bevételt termel, mint a Google és az Apple. (2005-ben egy Forbes-listán még 70 millió dolláros bevételt emlegettek, 50 milliós profit mellett, ami finoman szólva is beszarás, azóta meg ugye eltelt 5 Steames év, a bevétel a sokszázmilliós nagyságrendet nyaldossa.)

- A Valve 250 dolgozójának majdnem fele amatőrként kezdte a karrierjét, magyarán különböző modokat készített, amik okán aztán állást kapott a cégnél? A cikkben a Half-life egyik vezető fejlesztője kerül elő, aki korábban egy Waffle House-t (magyarán egy gyorséttermet) vezetett Floridában.

- A 6 láb 4 hüvelyk magas (193 centi, de ha nem, kommenteljetek), meglehetősen testes heti játékpasi puszta mókából felcsapott hobbigépésznek, mert egy barátja felvetette neki, hogy talán nem ártana valami hobbi. Azóta a garázsba szerelt mindenféle esztergán meg hajlító- és nyújtógépeken geekcuccokat kreál magának, "mert jó ötletnek tűnt valami ilyen időtöltés az egész napos monitorbámulás mellé".

Mert ha Lara Croft a női Indiana Jones, akkor Cate Archer minimum James Bond szexi kiadása. A No One Lives Forever játékok hősnője a háttértörténete szerint valaha betörő volt, de aztán pandúr lett belőle, a Unity nevű titkos szervezet első női ügynöke lett. A kémnő 2000-ben mutatkozott be a játékosoknak, és rögtön egy igen súlyos ügyet kellett megoldania: azt, hogy ki irtotta ki egy héten belül az Unity-ügynökök felét. Hosszas nyomozása Kelet-Németországtól Washingtonig vezetett tele lehetetlen akciókkal és Austin Powersbe illő ruhákkal - és persze a sztori a hatvanas években játszódott, szinte érezni lehetett Sean Connery arcszeszét. Ráadásul a NOLF (teljes címén The Operative: No One Lives Forever) nem csak Cate miatt volt igen príma játék, technikailag sem volt vele gond, az fps több szaklaptól is megkapta az év játéka címet. Cate az első részben még bájosan szögletes idomokkal parádézott a Lithtech motor akkori képességeinek köszönhetően (klikk a képekre az eredeti mérethez):