IDDQD

 Oké, ilyet aztán végképp nem szoktunk csinálni, hogy előzetes ingame videórészletet posztolunk egy játékból, de hát mégis csak a Duke Nukem Foreverről van szó. Bónusz Duke-logós vibrátorral és diáklány-egyenruhás leszbikusokkal.

Pontosan arra, amire a lenti videón látható, Evil Genius Simulator nevű sufniprojekt készítői. A videó a brit Maker Faire kiállításon készült, ahol vicces kedvű srácok két Tesla-tekerccsel kötöttek össze egy Kinectet. A Kinect a kézmozgást figyeli, és attól függően alakítja a tekercsek frekvenciáját, hogy a júzer milyen magasra emeli a kezét. Az így produkált látványos ívkisülések önmagukban is lenyűgözőek, de az érzés, hogy egyetlen intésünkre villámok csapnak fel a hátunk mögött, priceless lehet.

(via)

Elnézést mindenkitől, szabadidőm a nullához közelít, egyrészt azért, mert egy földrengés+atompara idején egy tudományos újságíró két lábbal hajtja a szopórollert, másrészt azért, mert átmenetileg ide is blogolok (akit esetleg érdekel, kövesse, lájkolja, nagy pofára esések várhatók tőlem). Persze az IDDQD közönsége nem maradhat Heti retro nélkül. Most az Imperium Galacticának kellene következnie, de ez átcsúszik a jövő hétre, és alibiposzttal próbálok impulzust küldeni a retroreceptoraitok felé. De a téma hálás, szerintem a kommentekben sok személyes sztori elő fog jönni, a rovat főszereplői ugyanis ezúttal a Quickshot joystickok.

A japán földrengés és cunami károsultjait segítő akció indult az EVE Online-ban: PLEX-et lehet felajánlani, ami olyasmi mint a mobiloknál a feltöltőkártya, csak itt egy-három havi játékidőt kapsz érte. A trükk az, hogy a PLEX-kódok adásvétele az EVE-ben teljesen legális, így ha valaki ügyesen forgatja a játék gazdaságában a tőkéjét, valós pénz helyett virtuálissal is tudja állni az előfizetését, és fordítva: ha rosszul áll a karaktered anyagilag, vehetsz igazi pénzért PLEX-et, amit eladhatsz a játékban, és mindjárt van zseton.

Az felajánlott PLEX-ek ellenértékét a fejlesztő izlandi CCP a Nemzetközi Vöröskereszt Japánt segítő alapjába utalja tovább. Az EVE-nek egyébként ez nem az első ilyen akciója, a haiti földrengés és a pakisztáni árvíz károsultjainak 64 ezer dollárt adtak össze ugyanígy a játékosok.  

Eric Poulton művész/grafikus/art director nevét akkor jegyeztem meg, amikor elkészítette steampunk Star Wars sorozatát (a Halálcsillag valami eszméletlen nagy). Most egy pixel arttal lett a nap képe, címe Underneath It All, és egy pixelbolygó keresztmetszetét örökíti meg zombikkal, lávaemberekkel, a jó és a gonosz tengerimalac örök körforgásával. Klikk a képre a teljes változathoz.

(via Geek Art)

A Japánt sújtó múlt heti földrengés hatásai közül a játékipart érintő következmények egészen jelentéktelenek, de játékblog révén mi mégiscsak erről írunk. Több, jellemzően PS3-ra készült játék premierjét ugyanis elhalasztottak a földrengés után. Egy zombiirtó lövöldözős játék, a Yakuza: of the End múlt héten jelent volna meg, a Motorstorm 3: Apocalypse című autóverseny pedig holnap – a kiadóik azonban mindkettőt elhalasztották, mert a játékok környezete főleg lerombolt városokból áll, és most nem lenne túl ízléses ilyesmivel előjönni. A Capcom pedig a Marvel vs. Capcom 3 két letölthető karakterét (Shuma Gorathot és Jillt) tette jégre. Új megjelenési dátumok még nincsenek, de a két játékra és a két karakterre biztosan számíthatnak később a játékosok.

A Disaster Report 4-et viszont el lehet felejteni, ezt a játékot teljesen leállították, tavasszal akarták kiadni, de nem fog megjelenni. Az Irem sorozata (Európában SOS: The Final Escape-ként ismert) egy túlélő kalandjáték-széria, amiben földrengés sújtotta városokból kell megmenekülni. A tokiói fejlesztőcsapat még elnézést is kért, pedig nyilván nem sejthették, hogy milyen katasztrófa sújtja március 11-én az országukat. Érdekesség, hogy a földrengés után az Amazonon megugrott a Disaster Report 4 előrendelése. Lent a leállított játék trailere.

Kapcsolódó hír, hogy a játékipar japán óriásai adományokkal segítik a földrengés okozta károk helyreállítását. A Sony és a Nintendo 300-300 millió, a Sega Sammy 200 millió, a Namco és a Tecmo 100-100 millió jennel járult hozzá az ország újraépítéséhez (százmillió jen körülbelül 240 millió forint). Sőt, még a Microsoft is beszállt kétmillió dollárral.

(via Kotaku)

Kemény csaj következik a játéktörténelem legszebb virágszálait bemutató rovatunkban: Tanya, akit még éppen Lara Croft előtt castingolt a Westwood a két pisztollyal igazságot tevő, macsókat megszégyenítően jól harcoló nő szerepére. Tanya a Red Alert sorozatban tűnt fel a szövetségesek oldalán, elég jó egység volt, akit főleg gyalogos ellenfelek és épületek ellen lehetett bevetni. A karakter Adam Isgreen fejlesztő fejéből pattant ki, aki John Woo korai filmjeinek hatására alkotta meg Tanyát.

Úgy tartja a közmondás, hogy Tanya csak egy van, de ez esetünkben nem igaz: a szériában három különféle Tanya is feltűnik, bár ebből kettő lehet, hogy ugyanaz. Az első Tanya teljes neve Tanya Adams, ő az 1996-os C&C: Red Alertben tűnt fel, háttérsztorija szerint önkéntesként csatlakozott a szövetségesekhez a játék alternatív történelemmel is eljátszó kelet-nyugat konfliktusában. A játékban a történet szempontjából különösen fontos küldetésekben tűnik fel, például kimenti Albert Einsteint a szovjetek fogságából. Az első Red Alertben egy nem túl ismert színésznő, Lynne Litteer játszotta a hölgyet, valahogy így:

Oké, ez a videó nem kimondottam új, de hátha van még valaki, aki nem látta. A szereplők: John Carmack engine-programozó félisten, és Jason Hall, a Monolith egykori alapítója, mostanában tévés producer és viccesember, ex-tengerészgyalogos, láthatóan úgy harminc centi, és jó pár súlycsoport fölényben.

A kérdés persze nem abszolút értékben, a játék által termelt profitra vonatkozóan merült fel, hanem a fejlesztés költsége, és a termelt bevétel arányával kapcsolatban. A minap a fejlesztők elejtették ugyanis, hogy a játékuk 140 ezer dollárból készült, és már 70 milliót hozott a konyhára. Ami akárhogy is nézzük 50 ezer százalékos nyereséget jelent.

Az Industry Gamers meg is kérdezett pár szakértőt, hogy ez most simán csak iszonyúan sok, vagy talán világrekord-e. Az okosok némi hümmögés után azt hozták ki, hogy láttak már ennél nagyobb durranást is: konkrétan a Tetrist, amiből százmilliós nagyságrendet adtak el kismillió platformon. Legtöbbjük fejlesztési költsége a nullához tendált, lévén grafikailag meg programozásilag nem nagy kunszt a játék, az ötletért meg soha senki egy fillért se fizetett Alekszej Pajitnovnak, aki anno a nyolcvanas években megírta az első verziót a moszkvai tudományos akadémia Elektronyika 60-as gépére.

Kedves olvasók, Stöki egyéb irányú teendői miatt a héten megint alibi van, viszont cserébe igyekszem megint valami olyat megragadni, ami beindítja a nosztalgiázást. Összeszedtem pár dolgot, amik régen szerves részét alkották a játékidőnek, de mára szinte teljesen kivesztek - egyik-másik olyan idegen a mai tizenéveseknek, mint a tárcsás telefon.

1. Szótárazás

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a "Kártékony-e a számítógépes játék a gyermekekre" vitában az első érvek között hozná fel, hogy a pillanatnyilag birtokolt angoltudásom nagy részét a játékoknak köszönhetem (bár annak, hogy legalább hatféle jelentéssel tudom körülírni a magyar "varázsló" szót, viszonylag ritkán veszem hasznát). Valahogy azonban arra ment el a világ, hogy mára már nincs szükség arra, hogy a súlyzónak is beillő angol-magyar nagyszótárral az öledben játssz, de sajnos nem azért, mert olyan jól megtanultunk volna angolul (bár kiugrott angol szakos tanárként ennek örülnék csak igazán). Persze lehet, hogy a sokat látottak elitizmusa beszél belőlem, mikor a régen tapasztalt összetettséget hiányolom, de úgy érzem, hogy manapság már elég, ha annyit tudsz: a feladatod az, hogy menj oda, és ölj meg mindenkit (esetleg hozz vissza belőle húszat).

Azt hittem, hogy a Wolfenstein 1-D után új esélyes már nem jöhet a „Készítsünk egyszerű, de zseniális játékot” versenyben, erre itt az URL Hunter, ami megpróbált url-be sűríteni egy ügyességi játékot, egész hatásosan.

A játék itt érhető el, rögtön elkezd visszaszámolni egy számláló a böngésző címsorában. Harminc másodpercünk van arra, hogy az általunk irányított O betűvel elfogjuk az izgágán ide-oda ingázó a betűket (a játék állatnak nevezi ezeket). Ez szóközzel lehetséges, de csak akkor, ha pontosan egy a betűn állunk (ekkor az O átvált @ szimbólumra). Mivel négy állat csámborog az url-ben, 0-4 pont érhető el, a harminc másodperc után megkapjuk az eredményünket, és ESC-cel lehet újrakezdeni az egészet. Miért, mit vártatok, befejező mozit?

(via Kotaku)

A Charlie Sheen-mém elérte a videojátékokat is, az IGN videóján hősünk Call of Duty Black Opsot játszik multiban, és természetesen nyer, hiszen tigrisvér, winning, meg ilyenek.

Az elmúlt hetekben minden a Watsonnal volt tele: az IBM szuperszámítógépe egy háromnapos Jeopardy-maratonon legyőzte ember kihívóit (később aztán kiderült, hogy ő sem verhetetlen). Az esemény miatt megint felkapta a mainstream sajtó a mesterségesintelligencia-kutatásokat, a New York Times pedig ügyesen illusztrálta, hogy a gép tanulása, illetve tudása mennyiben befolyásolhatja egy játék eredményét.

A lap online verzióján ki lehet próbálni egy Kő-papír-olló játékot, kétféle gépi ellenféllel. A "kezdő" gépi ellenfél a szabályokat is alig ismeri, menet közben próbálja kiismerni az emberi játékost, illetve azt, hogy melyik figura üti melyiket. A "veterán" ellenfél ezzel szemben egy kétszázezer lépést tartalmazó adatbázisra is támaszkodik, ennek mintázatai alapján próbálja kitalálni, mit lép az ember (mert mint annyi játékban, kő-papír-ollóban is az ellenfél taktikájának kiismerése a kulcs). Kipróbáltam mindkét gépi algoritmust húsz-húsz menetben. A kezdőt fölényesen megvertem, az elején érezhetően csak próbálgatta, hogy mire jó a kő, a papír és az olló, a végére már elkezdte kicsit tudatosabban használni a formákat.

A veterán ezzel szemben csúnyán megalázott. Több döntetlen menetem is volt vele, mint a kezdővel, és a végefelé mintha már kitalálta volna a gondolataimat.

Egy igazán véletlenszerűen játszó kő-papír-olló játékos egyharmad-egyharmad arányban használná az egyes figurákat, de az emberi játékosok nem játszanak teljesen véletlenszerűen, ezért elemezhető a stratégiájuk – ezt szépen mutatja a fenti eredmény is. Egyébként a kő-papír-olló az egyik legősibb játékunk, az első írásos emlékeink az i.e. III. századi Kínából valók róla, de könnyen lehet, hogy még korábban is játszották. Talán az ősember is, csak akkor máshogy nevezték még az egyes kézformákat (kő-tapír-holló).

(via Kotaku)

Tárgyalótermi dráma arról, hogy egy akciójáték végén a főhőst felelősségre vonja a katonai bíróság az időközben elkövetett kihágásokért.

Úgy tűnik, hogy a héten sem szabadulunk a Szomszédoktól: Taki után Alma a heti játékcsaj, bár ő jóval ijesztőbb, mint magyar kolléganője.

Akinek nem ugrana be elsőre, hogy kiről is van szó, annak segítek: A F.E.A.R. című akciójáték-sorozat főgonosza a lány. Az első részben még csak annyit tudtunk róla, hogy szeret a hátunk mögé lopózni, aztán később már autókat is hajigált felénk, sőt, meglehetősen lenge öltözetben is láttuk - persze maximum a súlyosan perverz játékosok találták meg a számításukat ezekben a jelenetekben.

Amikor Alma megjelent, talán még friss volt az, ami mára az ijesztgetős próbálkozások alapjának számít, magyarán játékokban szokatlan volt egy kislány főgonoszként való szerepeltetése. Azóta a Dante's Infrenóban már achievementet is kaptunk azért, ha gyilkos hajlamú csecsemőket aprítottunk fel, sőt, a Dead Island közelmúltban bemutatott trailere is egy kislány durva pechsorozatára épít. 2005-ben azonban még élénken élt bennünk a Kör főszereplője, így a véres, fehér hálóingben, kócos hajjal kísértő Almának sem volt nehéz dolga, simán bekerült a legijesztőbb gyerekkarakterek közé. (A hajtás után kevéssé munkahely- és családbarát képek jönnek.)