HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Máris itt az első fizetősmod-botrány

2015.04.24. 21:20 Stöki

Vagy csak botrányka, mert végül is hamar megoldódott, de az eset jól példázza, hogy milyen gondok lehetnek a fizetős modokkal. De kezdjük az elején.

skyrim-fishing-mod.jpg

A modok (vagyis játékok mindenféle rajongói módosítgatásai, olykor egészen lenyűgöző, sok munkával készült hozzáadott értékek) jellemzően ingyenesek, ezeket játékosok csinálják játékosoknak. A Valve erősen támogatja a modokat (ugye a Counter-Strike is a Half-Life modjaként kezdte), de volt már rá példa, hogy egyes játékokban (például a Team Fortress 2-ben) bizonyos szabályok mentén lehetővé tette, hogy a modokat készítő modderek pénzt kapjanak. Tegnap viszont sokkal nagyobb volumenű dolog történt: a Valve a Steamen bevezette a fizetős mod lehetőségét, vagyis bárki pénzt kérhet ezentúl az általa készített modért.

Erre persze felrobbantak a megfelelő fórumok, három jellemző reakció volt:

  • Ez a modok (illetve a moddolás, a Steam, a videojátékok, a nyugati civilizáció) halála.
  • Úúú, tökjó, ezentúl még profibb modok készülhetnek, hiszen ha pénzt lehet velük keresni, még több időt, erőforrást és szakértelmet fognak rájuk fordítani a modderek.
  • Az alapötlet nem volna rossz, de rohadtszemétkiadók. (A modderek ugyanis a befolyó pénz csak 25 százalékát kapják meg.)

És a magam részéről mindegyikben látok némi igazságot. Azt önmagában nem találom ördögtől való gondolatnak, hogy nyíljon egy ilyen csatorna, amin keresztül lehet támogatni a moddereket, de okosan ki kell találni ezt. Hogy mi az "okosan kitalálni", azt nem én fogom megmondani (annyira nem is látok rá a modderközösségre), de az mindenesetre elég furcsa, hogy jelenleg több olyan mod is van, amit ingyen le lehet szedni a Nexusról (ami egy nagy modgyűjtőoldal), a Steamen viszont fizetős. És az említett botrányka sem utal arra, hogy mindent jól átgondoltak az illetékesek.

ewwgf.png

Történt ugyanis, hogy Skyrimhez fizetős lett egy mod, bizonyos Chesko műve, aminek révén horgászni lehet a játékban. Igen ám, de kiderült, hogy ez a mod használ bizonyos elemeket egy másik modból (ez nem ritka a modoknál), és annak Fores művésznevű készítője egyáltalán nem adott engedélyt az előbbinek a reciklálásra. Ami nem vérben oldódó sértés, amíg mindenki lelkesedésből modolgat, de pénzt keresni (részben) más melójával egész más tészta. A Kotaku összeszedte, mi történt ezután: Fores leanyázta Cheskót, többen csatlakoztak hozzá (egyeseket a Steam kibannolt állítólag), aztán Chesko mosdatta a szerecsent mondván, ő megkérdezte a Steamet, mi a helyzet, ha más modból is használt cuccokat, és azt a választ kapta, hogy ha a használt külön mod ingyenes, fel lehet használni (ami elég furcsa válasz, lássuk be). A dolog vége az lett, hogy Chesko meghajolt Fore véleménye előtt, és eltávolította a modot a Steamről.

1222664873726733485.jpg

Szóval van itt még min reszelni jogilag is, és azt is gondolom, hogy a Valve-nek szigorúan szűrnie kellene, mit enged be, különben nagyon felhígul a kínálat (már vannak erre utaló jelek). De persze, mint mindig, érdekelne a ti véleményetek is, akár a konkrét esetről, akár a fizetős modokról. (Egyébként a blog Facebook-csoportján is egész érdekes vita megy erről.)

29 komment

Címkék: mod botrány steam

Itt a legújabb hülyejáték, a teadélután-szimulátor

2015.04.23. 16:56 Stöki

Aki esetleg a kecskeszimulátor vagy a kavicsszimulátor után feltette a kérdést, hogy "Mi lehet a következő, teadélután-szimulátor???", most megkapta a választ. Igen, az. Tea Party Simulator 2015, a Steamen meg lehet venni potom tíz euróért. Van trailere is, mutatom.

Igen, ez is egy direkt borzalmas irányítással büntető játék, amiben a játékélmény nagy részét az teszi ki, hogy röhögünk/dühöngünk a bénázásainkon. Nem is tudom, kicsit már kezd unalmas lenni ez az egész. Az egyik első ilyen játék, a QWOP is hétéves már, a magyar részvétellel készült Surgeon Simulator kétéves, és én már az I Am Breadnél is azt éreztem, hogy ugyanaz a poén ismétlődik, ami egy-két játékig vicces volt, de már kezd kifulladni. Ráadásul a tízeurós teaparti tavaly még ingyenes volt, legalábbis a Unity motoros Tea Party Simulator 2014 itt kipróbálható ugyanattól a fejlesztőtől. Hahaha, levertük a teáskannát, hahaha - ez nekem nem ér nemhogy tíz eurót, de egyet sem.

Szóval én kezdem már kicsit kívülről, természettudományos érdeklődéssel szemlélni ezt az egészet, hogy milyen evolúciós értelme lehet ennek mennyi hülyeséget bírnak támogatni a vásárlók és milyen baromságokat hoz még ez a trend, mielőtt elhal. Egy jó cégesmeeting-szimulátort? Napszemüveg-szimulátort? Zsírkréta-szimulátort? Valami mást, amit mindjárt megírtok a kommentekben? Kérem a téteket!

14 komment

Címkék: állatság hülyejáték

A 10 legjobb Star Wars játék

2015.04.21. 16:03 Stöki

A múlt heti teaser óta nem akar elapadni a neten a Star Wars-os kontent, és erre a vonatra én is szívesen felszállok, mert én is az első trilógián nőttem fel, a fényszablya sugárpallos fotonjatagán fénykard zvöööng hangja bennem is szép emlékeket ébreszt. Úgyis régen volt toplista, lehalásztam bő 30 év Star Wars-játékterméséből a javát. Persze csak szerintem ez a java, kommentekben lehet kiegészítgetni, sajátlistázni, anyázni, amiért kimaradt a Dark Forces (hihi).

92 komment

Címkék: retro star wars toplista

Snake és Tetris egy játékban

2015.04.20. 19:13 Stöki

Játékmix az új divathullám? Kérdezem, nem mondom,mert egyelőre csak két olyan játékot találtam, ami klasszikusokat kever, de simán lehet ebből valami indie trend. Márciusban körbejárta a netet a Pacapong, a Pong, a Pacman és a Space Invaders szentségtelen nászának szülötte. Két pongütővel kell pacmant passzolni egymásnak egy labirintuson keresztül, szellemeket kerülve, a begyűjtött pöttyöket pedig lövedéknek használhatjuk a támadó űrlények ellen, pofonegyszerű az egész.

És most itt a TetriSnake (amit le sem kell már tölteni, böngészőben tolható a linkről), a Snake és a Tetris keresztezése. Első blikkre marhaság, másodikra is, aztán harmadikra rájön az ember, hogy mi benne a nehézség. Kígyónkkal simán megehetjük a potyogó tetriselemek négyzeteit, de akkor villámgyorsan meghízik, és hamar meghalunk. Sok pontot akkor lehet elérni, ha egyik kezünkkel tetrisezünk, a másikkal pedig igyekszünk röviden tartani a kígyót, azaz nem falatozni tetriselemekből (csak ha muszáj, mert olyan idétlen elem jön, ami  nem jó sehova). Elég vicces.

pacanbox.png

Kommentekbe jöhetnek tippek, milyen klasszikusokat lehetne még ötvözni. Én egy Asteroids-Battlezone kombót tudok elképzelni, pilótafülkéből lődözni az egyre kisebb darabokra eső aszteroidákat.

8 komment

Címkék: tetris snake pacapong

Egy őrült gitárral játszotta végig az év legnehezebb játékát

2015.04.18. 15:54 Stöki

Na jó, nem igazi gitárral, hanem gitárkontrollerrel, de akkor is elismerésre és fejcsóválásra méltó teljesítmény. A legutóbbi podcastünkben említettük a rajongót, aki a Rock Band gitárkontrollerével, sőt dobkontrollerével, sőtsőtsőt a gamecube-os Donkey Konga játék bongókontrollerével(!!!) tolta végig tavaly a Dark Souls II-t, amit a From Software készített, és bitang nehéz játék hírében áll. A bongós tébolyból itt egy részlet:

6 komment

Címkék: állatság guitar hero végigjátszás bloodborne

Checkpoint 1x03: A Wing Commandertől a Star Citizenig, sok röhögéssel

2015.04.17. 11:52 Stöki

Töretlen lelkesedéssel csináljuk új projektünket, a Checkpoint című retrojátékos podcastet. Már a harmadik adásnál tartunk, és egyre professzionálisabbak vagyunk. Például harmadik adásnak nevezzük a harmadik adást! (Valamiért a pilot 1x00 lett, aztán a második 1x01, ami többeket megzavart, de leginkább bennünket, szóval az 1x02 kimarad, mielőtt reménytelenül elveszünk a számok között - ez tehát az 1x03 adás itt lent, a SoundCloudon meg átszámoztam a korábbiakat.) És végre van két alapfunkció: egyrészt az RSS feed, másrészt felkerültünk az iTunesra is (de persze az élmény csak a blogposzttal együtt teljes).

podcast1x03.png

24 komment

Címkék: közösség podcast gamestar checkpoint chris roberts wing commander star citizen

IDDQD képregény: Star Wars teaser

2015.04.16. 22:46 Stöki

Avagy egy igazi gémer tudja helyesen kezelni a dolgot.

16_starwarsteaser.png

14 komment

Címkék: star wars képregény iddqd képregény

Tudom, mit csinálsz május 9-én

2015.04.09. 21:21 Stöki

Mész a PixelConra, állat jó bulinak ígérkezik, és ezt nem csak azért írom, mert a kerekasztalban én is ott fogok okoskodni. Alant a flyer, a parti Fészbook-oldala itt.

10996533_10153214741826649_1499957771816820855_n.jpg

Persze a PixelCon előtt lesz még pár gémerprogram, például most hétévén a patinás szegedi retrobanzáj, illetve a MondoGames. Két hét múlva pedig Playit.

7 komment

Címkék: közösség rendezvény pixelcon

Itt az új Deus Ex trailer, és odaver

2015.04.08. 21:06 Stöki

Ritkán posztolunk trailereket, mert ez nem hírblog, de a Deus Ex: Mankind Divided előzetesének itt a helye. Nekem a hideg futkosott a hátamon, és nagy kedvem lett végigtolni az előző Deus Exeket. A játék valószínűleg csak jövőre lesz kész, és két évvel a Human Revolution után (azaz 2029-ben, ha jól számolom) fog játszódni. Úgy látom, beépített napszemüveges főhősünk egy jó kis polgárháborús szituba keveredik - augmentációkkal spécizett emberek a nem spécizettek ellen, fincsinek ígérkezik. És most megnézem még egyszer.

105 komment

Címkék: trailer deus ex

IDDQD képregény: Túl sok játék, túl kevés idő

2015.04.08. 09:36 Stöki

15_tulsokjatek.png

(Amúgy hallottátok már podcastünk legutóbbi adását?)

17 komment

Címkék: képregény iddqd képregény

Elég vicces bug van a Bloodborne-ban

2015.04.07. 13:32 Stöki

A gémerkommuna nagy része a PS4 éppen aktuális csúcsjátékán, a Bloodborne-on pörög, ami egyrészt baromi jó néz ki, másrészt baromi nehéz. Én is tolom, nagyobb mennyiségben már a pronyó ellenfeleket is nehéz lenyomni, hát még a bossokat. De most megtudtam, mit kell csinálni, ha egy főellenféllel nem bírok el: csak hagyni kell menni a konzolt vagy 12 órát, és újra próbálkozni.

A bugot egy meatballz nevű Reddit-júzer fedezte fel, de azóta többen is megerősítették. Nem tudni, pontosan mi okozza (az Eurogamer várja még a Sony reakcióját), de valamilyen memory leak állhat a jelenség hátterében, vagyis használaton kívüli memóriablokkok nem szabadulnak fel rendesen, így hosszú távon a szabad memória lecsökken. Aminek az a tünete, hogy ha elég sokáig (meatballz saccolása szerint 12 óráig) nonstop futni hagyod a játékot, a bossok egy csomó különleges támadási formával nem próbálkoznak, vagyis jelentősen könnyebb lesz végezni velük. Ráadásul egyes kommentelők szerint a 12 órába a PS4 rest módja is beleszámít.

Itt van például az egyik főgenya, Martyr Logarius, teljes harci valójában:

Ez pedig szintén ő, 12 óra után picit fáradtabban:

Egy másik Reddit-júzer, Selekah több monszteren is tesztelte a hibát, és úgy tűnik, a főellenfelek mind lebutulnak, ha fél napja üzemel már alattuk a vas. Vagyis aki teljes pompájában akar szívni a játékkal, néha kapcsolja ki a konzolt. Igazi férfi amúgy sem használna ki ilyen kiskaput (nem, a túrót nem).

12 komment

Címkék: bug bloodborne

Mire jó 14 ezer fogpiszkáló és egy kis festék?

2015.04.06. 13:21 Stöki

Például valamilyen ikonikus képrenyőképet lehet belőlük építeni, legalábbis a Twitteren BitBlt_Korly néven futó japán júzer ezt tette. A Super Mario Bros. címképernyőjét rakta össze hangyaszorgalommal, íme a végeredmény:

mario.jpg

Mint látható, néhány pixel előreugrik a háttérből, kis térbeli hatást adva a műalkotásnak, amiről további képek a Kotakun láthatók, lent pedig egy videó arról, hogyan készült. Emberünk saját bevallása szerint az anyagköltség nagyjából 10 ezer jen (kb. 23 ezer forint) volt, de persze a művészetet nem anyagáron mérik. Valami ártisztikus csavart kéne még belevinni, és már mehetne is a No pain, no game kiállításra.

6 komment

Címkék: japán állatság mario játék és művészet

Zseniális: Snake játék, aminek szökőkút a kijelzője

2015.04.05. 14:20 Stöki

Volt már tökbe épített tetris, láthattunk már Quake-et oszcilloszkópon, de a szökőkút-Snake így is meglepett. A helyszín London, azon belül is King's Crossnál a 2012-ben átadott Granary Square, ahol 1080 darab, külön vezérelhető, színes lámpákkal megvilágítható vízsugárból álló szökőkút található. Nyilván úgy tervezték, hogy ezekkel mindenféle látványos formákat, fényjátékokat lehessen előadni, de csak idén márciusban derült ki, hogy héló, az 1080 spriccelőt akár 1080 pixelként is fel lehet fogni, és akkor játékot is lehet írni rá!

snake-fountains.gif

Pontosan ez történt: a városvezetés áldásával minden régi butatelefon kötelező kellékét, a Snake-et dolgozták fel a szökőkútra, és a játékot természetesen bárki irányíthatja. Egy appot kell hozzá letölteni, és persze a helyszínen lenni. Délután 5 és 8 között lehet játszani, amúgy a szökőkút kötött programja megy. A Time Out London kipróbálta a Snake-őkutat, videót is készített róla:

Szerintem baromi jó gondolat, hogy a pórnép interakcióba léphet a közterületeken található épületekkel és tárgyakkal (a piros lámpánál pongozás ötlete is csodás), a videojáték pedig elég jó eszköznek tűnik ilyesmire. A fenti szökőkúton egyébként ketten is lehet egymás ellen, naná, így a legjobb móka. Kommentelnivalónak egy kérdés: Budapesten hol lehetne ilyesmit csinálni? Hirtelen a műegyetemisták Schönherz koleszos óriáskijelzője jutott eszembe, de a Bálna háromszögeivel is biztos lehetne valamit kezdeni. De ha tudtok jó vidéki helyszínt, ahol lehetne ilyesmi, azt se tartsátok magatokban.

2 komment

Címkék: retro állatság snake játék és művészet

Hétvégi játékcsaj: Jennifer Hale

2015.04.04. 15:32 Stöki

Jöjjön a rovatban egy régi motoros, aki már több mint húsz éve dolgozik az iparban, szóval valószínűleg mindenki találkozott már vele. Vagy legalábbis a hangjával, a kanadai-amerikai Jennifer Hale ugyanis szinkronszínésznő. És munkamániás is lehet, mert belefárad az ember, mire az IMDB-n végiggörget a profilján, a Guinness Rekordok Könyve pedig 2013 óta úgy őrzi őt, mint "a legtermékenyebb szinkronszínésznő videojátékokban".

11 komment

Címkék: szinkron pénteki játékcsaj jennifer hale

IDDQD képregény: Az a villámgyors C64

2015.04.03. 09:20 Stöki

14_bloodborne.png

46 komment

Címkék: iddqd képregény képregé

süti beállítások módosítása