Ha hétfő, akkor Vakondok-werkfilm - de már megint keddre csúszott bokros teendőim miatt, elnézést. Újabb betekintés jön a Vakondok 4-be (tudjátok, ez az a dokumentumfilm, ami a magyar videojáték-fejlesztés hőskorát dolgozza fel, és aminek rendezőjével nemrég beszélgettünk). Ezen a héten Tilesch Ferenc, az egyik Novotrade-csapat programozója, a White Viper egyik fejlesztője mesél. És hogy mi az a White Viper? Egy 1984-es C64-játék, íme:
Igen, ügyességi királynőmegmentős fantasy, ami a több szintből állt. Nem saját projekt volt, a Novotrade egy angol kiadótól vette át, és ott már dolgozott rajta két ember, de az egyik öngyilkos lett, és a másikra sem lehetett számítani utána. Viszont a kiadás dátuma már be volt jelentve, így valakinek gyorsan le kellett fejlesztenie a játékot. Tilesch a fejlesztés során a többiektől tanult bele a játékírásba, de nem sikerült a rövid határidőig befejezni a programot. Ami ezután történt, ahhoz pofa kellett, de a jelek szerint nekik volt - igazi, hőskorba illő sztori, amit Tilesch a videóban el is mesél. Meg azt is, hogy a játék végén megjelenő győzelmi képet, negyed óra alatt dobták össze, miközben lent várt a taxi, hogy vigyék a játékot a reptérre, aztán az angolokhoz. (Korábbi werkfilmek: Kiss Donát, Ian Livingstone, Fodor Tamás, Nagy Csaba, Szenttornyai László, Stein Róbert, Vámosi Zsolt, Rátkai István, Mark Cale, Balogh Zsolt, Rényi Gábor, Kiss István, Olessák Róbert, Révbíró Tamás, Kozák Tamás, Békési Róbert, Kreiner Tamás.)
Így készült a Vakondok 4 - 18 - Tilesch Ferenc from Moleman on Vimeo.

Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Általában olyan játékot választunk, amit ti javasoltatok, de ezúttal magunk ástunk elő egy olyan obskúrus arcade mókát, amiről egészen biztosan nagyon kevesen hallottak itthon. Hölgyeim és uraim, bemutatjuk a Quiz & Dragons: Capcom Quiz Game-et!

A sorozat nindzsaszerű harcosainak (Scorpion, Sub-Zero, Reptile) sorát gyarapító Rain tulajdonképpen egy trollkodás eredménye: a Mortal Kombat széria alkotója, Ed Boon tette be az utolsó pillanatban 1995-ben az Ultimate Mortal Kombat 3 játéktermi verziójába. Mivel a játék akkor már gyakorlatilag készen volt, csak háttérfiguraként tudott felvillanni az attract mode-ban (ezek azok a képsorok, amiket a gép lejátszik, ha éppen senki nem használja, hogy odavonzza - attract - a kuncsaftokat), szóval arra volt csak jó, hogy hergelje a rajongókat. De inkább mondja el maga Boon egy 2011-es interjúban, amit most a Kotaku
Üdv minden régijáték-rajongónak, eltelt két hét, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Ezúttal egy évforduló gondoskodott a témáról: 1996. április 18-án, vagyis éppen 20 éve jelent meg a Metal Slug, ami játéktermi, illetve konzolos klasszikusként lehet, hogy itthon többeknek nem ismerős, de hát ezért vagyunk mi, hogy ezeket a játékokat megkeressük, kipróbáljuk és beszéljünk róluk. A Metal Slugot koopban végig is toltuk Grathtel - nem volt sok idő, de ha játékteremben kellett volna pénzért nyomkodni a kántinyúkat (igen, így írtam le, és ezennek ezt köznevesítem), akkor alighanem bajban lettünk volna anyagilag hó végén. Élményeinkről beszéltünk is vagy negyedórát, de szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. Ha kíváncsi vagy az okoskodásunkra, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt 


Utolsó kommentek