IDDQD

Elnézést a nagyérdeműtől, megint volt egy kis szünet, sajnos ügyeleti heteimen néha napokig nem tudok posztolni. Egy megható történettel térek vissza, amit a Yahoo autórovatában találtam, és akinek nem szorul el a szíve a végére, annak valószínűleg kőből van.

A portál igazából csak egy kommentet idéz a 00WARTHERAPY00 fedőnevű YouTube-júzertől, aki elmesélte a történetét egy videó alatt, ami azt feszegette, hogy lehet-e a videojáték spirituális élmény. Emberünk négyéves volt, amikor kapott apukájától egy Xboxot - ez még 2001 táján volt, tehát az első Xbox-generációról beszélünk. A srác sokat játszott együtt édesapjával, de pár év múlva az apa meghalt. A gyerek hatéves volt ekkor, és ezután vagy tíz évig nem tudott az Xboxra nézni. Amikor aztán megint elővette, észrevett valamit. Innentől fordítanám a kommentet:

A Rally Sports Challenge című autóversennyel szoktunk játszani, elég jó volt abban az időben.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy szellem kerülget.

De szó szerint.

Tudjátok, időmérő futamoknál az addigi leggyorsabb kört a játék egy szellemautó képében rögzíti. Igen, kitaláltátok - apám szelleme még mindig a pályán száguldott.

És én csak játszottam, és játszottam, amíg le nem tudtam győzni a szellemet. Egy nap sikerült megelőznöm, bevágtam elé, és...

Megáltam, pont a célvonal előtt, nehogy törlődjön.

És boldog voltam.

A halott apja szellemével versenyző fiú történetéhez sok másik kommentelő is hozzászólt, és ahogy az ilyen sztoriknál lenni szokott, volt, aki megkérdőjelezte a sztori hitelességét. A Yahoo Autos is ki akarja deríteni, nem kamu-e a dolog, azt ígérték, update-elik a cikket, ha kiderül. De a felhasználó kommentjeiből ítélve hihető az egész: a srác válaszolgat többeknek, és semmi gyanús nincs a megnyilvánulásaiban. A hirtelen jött figyelemre például annyit írt válaszul, hogy ő egyáltalán nem számított erre az egészre, csak bekommentelt egy videó alá.

Valós játékcsajok után jöjjön megint egy virtuális, egyenesen a nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről, vagyis a kalandjátékok aranykorából. Úgy hívják, Laura Bow, és a Sierra egy rövid életű sorozatának főszereplője volt, két játékkal: The Colonel's Bequest (1989) és The Dagger of Amon Ra (1991).

A Sierránál egy nő, Roberta Williams volt az egyik góré, és talán ezért fordult elő több erős női főhős már jóval a Lara Croft-éra előtt. Ott volt például Rosella hercegnő a King's Quest IV-ből, és Laura Bow is ebbe a sorba passzol. Háttértörténete szerint Laura egy detektív fiatal lánya, aki újságírást tanul, az évszám 1925. Laurát egy barátnője meghívja hétvégére a címszereplő ezredes ültetvényére, de ott gyilkosság történik, és hamar előáll a klasszikus Agatha Christie-helyzet: a főhős összezárva marad több emberrel, akik közül az egyik gyilkos, a többi meg potenciális áldozat, mert szép sorra elkezdenek hullani. A The Colonel's Bequest folytatásban egészen hasonló volt a szitu, csak ott Laura már végzett újságíró volt, és egy múzeum megnyitóján történt gyilkosság.

A múlt héten bemutatásra került NEC PC Engine után ismét egy japán gép, a Sharp MZ 731 kerül terítékre. Szép, nagy darab szerkentyű, köszönhető a benne található perifériáknak, és a beépített tápegységnek.

A Sharp MZ 700-as sorozat a kiöregedett MZ ​​80 (MZ 80K, MZ 80A és MZ 80B) sorozat helyét vette át, és kompatibilis volt az MZ 80K és MZ 80A típussal. A sorozat négy gépből áll: az első három modell 1983-ban (Japánban 1982 novemberében) jelent meg: MZ 711 (beépített perifériák nélkül), MZ 721 (beépített magnóval), és az MZ 731 (beépített négyszínű plotter(!), és magnó), majd 1985-ben, a sorozat életének végén egy gép, ami gyakorlatilag az MZ 800 közvetlen elődje. Ez volt az MZ 780. Ez valójában egy MZ 731 kiegészítve egy 80 oszlop megjelenítésére alkalmas bővítőkártyával, egy floppy meghajtó- és egy Centronics porttal. Ez a gép CP/M operációs rendszert futtatott.

A képre kattintva galéria nyílik!

Maga a gép a korszaknak megfelelő hardveres képességekkel bírt, tehát az általánosnak mondható Z80 klón, Sharp LH0080a processzor, ami 3,75 MHz-n működött, 64KB memória, magnó háttértár, stb. bőven elég volt abban az időben. Elég gyengécske viszont a gép zenei és grafikai képessége.

Egészen hihetetlen, hogy hét évig ott volt a játékosok szeme előtt, de senki nem vett észre egy easter egget, amit az egyik fejlesztő, Adrian Perez rejtett el a játékban. Jó, mondjuk nem pont a szemünk előtt történt az egész. Illetve mégis. Elmagyarázom.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy YouTube-júzer felfedezte: ha a dátum éppen december 25., a kontroller két joystickjának lenyomásával be lehet zoomolni a Halo 3 töltőképernyőjén az éppen formálódó gyűrűre. Hogy mindez mire jó, azt eleinte nem tudták. Aztán a Beyond Entertainment nyomozni kezdett, és egy régi Bungie-öninterjúban a következő beszélgetést találták Perezzel:

– Mi volt az a pillanat, amire a legbüszkébb vagy a Bungie-nál töltött idődből?

– Amikor megmutattam a feleségemnek az easter egget, amit a Halo 3 töltőképernyőjén rejtettem el – és eddig senki nem találta meg.

Erre a beyondosok kicsit meresztették a szemüket, és egyszer csak észrevették, hogy a gyűrű pixelei között halványan azt lehet kiolvasni, hogy „Happy Birthday, Lauren!” Vagyis Perez boldog születésnapot kívánt a feleségének, aki ezek szerint december 25-én született. Lásd a lenti videót (de tényleg kicsit mereszteni kell hozzá a szemet.)

Na, és még ki született december 25-én? (Segítek: nem Jézus.)

Ma van a Budapest Pride, amihez kapcsolódik tavaly óta egy kampány, a Nyitottak vagyunk. Ez bőven túlmutat a meleg büszkeségen, lényege a többi ember elfogadása nemüktől, származásuktól, vallásuktól és egyéb adottságaiktól függetlenül. Ehhez az IDDQD is szívesen csatlakozik, ennek szellemében az amúgy is már kereteit feszegető játékcsajrovatban következzen egy hölgy, aki férfinak született. És aki mellesleg a játékipar egyik megkerülhetetlen legendája.

Stöki egyik beharangozójában azt ígérte, hogy mindenféle hw retro témakörben foglak titeket bombázni, így lassan ideje, hogy belekezdjek a témába. Főleg, hogy konzervanyagokat dolgozok át ide, de ezt nézzétek el nekem, meg amúgy is, egy csecsemőnek minden vicc új. Cikkemben több hivatkozást is találhattok különböző gépekhez kapcsolódóan, kiemelendő Sunsetjoy Retemu.blog.hu oldala, ahol hasonlóan részletes írásokat olvashattok.

Mostani vizsgálódásom tárgya a NEC PC Engine nevű konzol lesz, aminek egyébként semmi köze az X86 PC-khez (bár tudvalévő, a NEC gyártott pc-ket is). Lássuk a megtalálás történetét. Gyulán, kedvenc bolhapiacomon nézelődtem, túrtam a lomot, amikor két NES kontroller akadt a kezembe. Állapota és ára miatt végül nem vettem meg, de az eladó felhívta a figyelmemet egy másik gépre.

Először csak a kontrollerét találtam meg, azt hittem, hogy piacos-gagyitron NES klón játék lesz, de a rajta látható NEC felirat megragadta a figyelmemet. Rémlett valahonnan, hogy volt valami NEC játékgép. Nos, előkerült a masina is a kupac aljából, és ekkor fogott padlót az állam. Ugyanis Japán verziós gépet sikerült kifognom! Ennek tanúbizonysága a japán írásjelekkel írt felirat a gép hátulján.

És hogy mi is ez a gép? NEC PC Engine. Rövid egyezkedés után (közben előkerült három gyári, tökéletes állapotú kártya is, eredeti hibátlan füzetecskével, tokkal-vonóval) enyém lett a kis drága. Szó szerint értendő, ugyanis a Wikipédia tanúsága szerint a világ legkisebb asztali konzolgépéhez van szerencsénk (14 x 14 x 3.8 cm).

A képre kattintva galéria nyílik!

Az ember hozzá van szokva az olyan alapigazságokhoz, mint hogy a nagy játékkiadók csak újra és újra megnyúzzák a sikerjátékaikat, a végén már igazi tartalmat sem tesznek bele, csak új borítóképet nyomtatnak, és hozzáadnak egyet az előző évben megjelent cím végén lévő számhoz.

Szóval ez persze nem mindig így van, de az EA (vagy valaki, aki nagyon nem szereti az EA-t) mindent megtesz, hogy megmutassa a fenti gondolatmenet igazságtartalmát: most például a cég verekedős játékának, az UFC 2014-nek jött ki olyan demója, amiért (nagy levegő) fizetni kell.

Fizetős demó, azért ez már tényleg a beszarás kategória. Bár valószínűleg csak átmeneti hibáról van szó, lehet, hogy egy ügyesen álcázott kísérlet az egész. Persze, véletlenül raktuk így ki, de nézd csak, pár ezer idióta tényleg fizetett érte. Hát, akkor mostantól ez az iparági alapvetés!

[UPDATE: Közben biztossá vált, hogy tévedés volt, persze, persze.]

A Destiny az a játék, amit a Bungie csinál, az Activision ad ki, 500 millió dollárba kerül (hogy már most, vagy a következő 10 évben, az talán mindegy is), és amiben Peter Dinklage, a Trónok harca legkirályabb szereplője szinkronizálja a karakter segítőjeként összefoglalható, Ghost nevű robot-izét.

Az alfateszt alatt gyorsan kiderült, hogy a Destiny valójában az a játék, amiben Dinklage unott hangon, tehetsége legkisebb szikrája nélkül, egy lábon lőtt mosónő beleélési képességével mond angol mondatokat. Bámulatosan gyenge és zavaróan rossz volt az egész, én például a teszt elején nem is tudtam, hogy az ő hangját hallom, és meg voltam győződve arról, hogy csak placeholder ez az egész, majd lecserélik, hiszen ez egy alfa, ami pont azért van, hogy kiderüljön, ha valami rossz.

Na, kiderült, hogy igazam lett (nekem és nagyjából mindenkinek, aki próbálta a játékot): az Eurogamer azt írja, hogy a legendássá vált hangfájlokat még a bétáig frissítik, aztán a végleges megjelenésig újra frissítik őket. Hogy ez mit jelent a frissítés Bungie-ul, vagyis hogy Dinklage mondja fel őket újra, vagy inkább váltanak valaki másra, vagy autotune-nal bolondítják meg, az még nem derült ki.

Az egyik legjobb, vagy hát na, legeslegviccesebb mondat, a bevezető küldetés végén elhangzó "That wizard came from the moon" azóta pólóra is került, a Bungie shopjában lehet kapni, a bevétel pedig valami jótékonyságra megy majd el, szóval csak volt értelme rosszul felmondani azt a pár mondatot.

Reddites sztorikat nem kell mindig készpénznek venni, de ez olyan fura, hogy valószínűleg igaz (ráadásul képek is vannak hozzá). Főhőse egy nagymama, akinek valószínűleg nincsenek megélhetési gondjai, mert vett egy épületet Japánban, Chiba prefektúrában (igen, ez az a Chiba, aminek az a Chiba City a fővárosa, ahol az éppen tegnap megénekelt Neurománc sztorija indul). A hölgyet aztán meglepetés érte, amikor átnézte az ingatlant: az előző, azóta felszívódott tulajdonos ott hagyott két emeletre való játékgépet.

Idén is megrendezik Magyarország legnördebb rendezvényét, a patinás Árok Partyt, szokás szerint Ajkarendeken, a Simon István Általános Iskola tornatermében (tudjátok, ez az, amin három éve felvonult a szinte teljes CoV-stáb). Július 18-20 között lehet a helyszínen héderezni, a programban lesz többek között Plus4-demószemle és több előadás - például a C64-guru Halmai Csongortól, akit még szűkebb pátriámból régebbről ismerek, és aki, ha jól tudom, Ausztráliából jön haza (vagy jelentkezik be, utóbbi a valószínűbb azért) a partira. Sajnos én kihagyom, mert az a hétvégém már tele, pedig jó lenne összefutni például vele is. A teljes programért katt ide, de amúgy a rendezvénynek van Facebook-oldala is, és egy demóba csomagolt meghívó:

Aki a tavalyi Árok Partyra kíváncsi, Krissz honlapján talál egy élménybeszámolót.

Harminc éve jelent meg a Neuromancer, és erről nekünk is meg kell emlékeznünk, hiszen bár film nem, videojáték készült belőle. William Gibson klasszikusa ordított egy jó játékadaptáció után, és meg is kapta. (Egyébként meg a könyv fordítója párszor már tiszteletét tette a blogon a kommentekben.)

Remélem, nem csak én érzem úgy, hogy kezd unalmas lenni az indie fejlesztők körében népszerű paródiaszimulátor. Múlt héten ugye volt a kavicsszimulátor (amit van, aki pénzzel támogat), most meg itt a fűszimulátor, szintén a Steam Greenlight-esélyes játékai között. Kicsit mondjuk zavaró a trailere, mert lőni is lehet benne.

Ezt leszámítva sok meglepetés nincs abban, amit a játék ígér (esetleg csak a tehenek):

Fű
Dinamikus fűábrázolás
Realisztikus időjárás
Csodálatos környezet
Tehenek?!
Még több fű

A játék már a top 100-ban van, így nem kizárt, hogy a következő Greenlight batchban beteszi a lábár Steamre a kavicsszimulátorral együtt. Akit bővebben érdekel a dolog, látogasson el a játék oldalára, ahol már több mint kétezer komment gyűlt össze (elég nagy százalékban gyűlölködők), és ahol néha a fejlesztő is beszáll a mókába (ő láthatóan élvezi a dolgot).

Egyébként a múltkori poszt után egy kedves IDDQD-olvasó elkezdett gyűjtetni poénból egy sötét űrt szimuláló játékra, itt megtalálható. Nem rossz, de igazból nem ezt a szimulátort látnám szívesen, hanem:

• elveszettzokni-szimulátor (magányosan heversz egy kanapé alatt, de soha nem talál meg senki);
• egérszimulátor (nem tudsz irányítani semmit, téged vonszol egy nagy kéz az egérpadon, valahonnan jobbról egy normális játék is hallatszik, de abból nem látsz semmit);
• köldökszösz-szimulátor (ehhez nem is fűznék kommentárt);
• sátor-szimulátor (ez csak a szóvégi összecsengés miatt - hé, kevesebbre is épült már játék!);
• szimulátorfejlesztő-szimulátor (egy indie játékfejlesztőt kell irányítani, és hülye szimulátorokat fejleszteni);
• anti-szimulátorfejlesztő-szimulátor (mint az előző, csak ha a fejlesztő normális játék helyett idétlen szimulátort fejleszt, egy baszom nagy péklapáttal el lehet tángálni).

Valamiért azt gondolom, hogy jeles alkalom, amikor valaki először vesz életében egy játékot pénzért, úgy, ahogy azt elméletileg kell. Persze, ez manapság már sokak szemében idióta hozzáállás, hát minek, ott az ncore-bolt, meg a rohadék kiadók amúgy is milliárdokat kaszálnak, de most nem is ez a lényeg, hanem.

Az első játékom a Task Force 1942 volt, 1994-ben vettem. Mármint nem úgy az első, mert az első c64-es volt, egy eszkimóval kellett összepakolni a jégtutajt és meglépni a (talán) pingvinek elől, aztán pécén nyilván az összes klasszikus megvolt, kislemezen vittem haza őket az iskolából, néha több napon át.

Szóval a Task Force 1942 valójában úgy tetszett meg, hogy olvastam róla egy újságban. Talán PC Guru volt, vagy valami más, ez már nem tiszta, de a lényeg, hogy azt írták, 386-os kell neki, nekem meg 486 DX40-em volt, akkor már 4 megabájt RAM-mal. Az újság végén volt árlista, az 576 Kbyte Pozsonyi utcai üzletében talán 4999 forintért lehetett kapni. Pont volt ennyi pénzem, következő szombaton a haver bátyja bevitt Pestre, megvettem a játékot. Nagyjából minden zsebpénzem ráment, de boldog voltam.

Aki azt hitte, hogy az indie fejlesztők körében népszerű - eleinte nagyon vicces, aztán egyre fárasztóbb - poén, a szimulátorparódia a kecskeszimulátorral csúcsra ért, az nagyon téved. Készül ugyanis a Rock Simulator 2014, Steamen már lehet Greenlightba beszavazni (a Valve meg megint gondolhatja át, mit enged be és mit nem). A Youtube-on videó is van erről a csodáról:

Igen. Ez egy kavicsszimulátor. Egy darab kő vagy, nem tudsz csinálni semmit. De legalább zene szól. A fejlesztő elég vicces bemutatót is csinált neki dobozképpel, artworkkel, ahol azért leírja, hogy játékmenet, az nincs. Miért is lenne egy kavicsszimulátornak?

A közösség egyik fele utálja az egészet, fórumbejegyzésekben szólítják fel a többieket, hogy ne szavazzák be Greenlightba a programot - a közösség másik fele meg máris Oculus Rift-támogatást és dlc-ket követel, sőt Rock Simulator 2014 gyűjtögetős kártyajátékot. Gondolom, a blog olvasói között is lesz mindkét táborból (és ezzel nincs is semmi gond).

Egyébként máris akadt kihívója is, egy másik, legalább ilyen szép kavicsszimulátor, amiben legalább nézelődni lehet (Unity playerrel böngészőben kipróbálható itt, a fenti kép ebből van). Ráadásul ez hónapokkal a mostani előtt készült. Sőt, a YouTube-on tavalyról van már egy kavicsnéző-szimulátor trailere, idén tavasszal pedig már kősimogatás-szimulátorral is lehetett dolgunk. Nincs új a nap alatt. Csak kavicsok.

"Ennél nagyobb marhaság ma már nem lesz" rovatunkban a lenti videót mutatjuk be. A lenyűgöző WesterosCraft projektről tavalyelőtt már írtunk: őrült vállalkozás, amelynek tagjai hangyaszorgalommal, kockánként hordták össze Minecraftben a Trónok harca világát, Westerost (nyilván a regényfolyamból készült tévésorozat képi világát alapul véve). Most ezt a Minecraft-Westerost járták be a Virtuix Omni nevű virtuálisvalóság-kiegészítő gyártói.

Mint látszik, a rendszer egy vr-sisak mellett egy - egyébként 500 dolláros - futópadszerűségből áll, ami minden irányba követi a helyben járó játékos mozgását. Emberünk el is gyalogol egészen a Falig, sőt fel a Falra, sőt ha már ott van, le is esik. Érdekes is meg vicces is, de azért sok hasznát nem látom egy ilyen rendszernek, főleg hogy végig ott a júzer kezében a kontroller, ami ezek szerint megkerülhetetlen.

És tudom, hogy egyszerű ember vagyok, de kisebb röhögőgörcsöt kaptam, amikor a Virtuix honlapját nézegetve belefutottam ebbe:

De biztos csak azért, mert én úgy szoktam játszani, hogy végigheveredem kedvenc ikeás kanapémon, kontroller a kézbe, és onanntól csak az ujjak mozognak, még csuklóból sem végzek felesleges erőfeszítést. A játék ugyanis nekem pihenés, nem futkározás vagy guggolgatás (kivétel esetleg egy-két ritmusjáték).

Persze nem vagyunk egyformák, nyilván van igény ilyesmire is, akár még Guggolást Élőben Figyelő Négykarú Rendszerre is, legalább egy szűk körben. Érdekelne a kommentekben, hogy a T. kommuna hogy áll ehhez a kérdéshez. Egyébként a Virtuixnél eggyel durvább a Virtusphere, ami konkrétan egy nagy labdába zárja a játékost. Egyik E3-on volt szerencsém kipróbálni, inkább érdekes volt, mint jó.